Az ágyra vetettem magam, és magamhoz szorítottam a párnámat. Annyira megalázó volt! Úgy szégyelltem magam, mint eddig még soha. Hogy csinálhattam ilyet, hogy csak így a nyakába vetettem magam? És muszáj volt ilyen egyértelműen a tudomására hoznom, hogy szerelmes vagyok belé? Hát semmit nem tanultam abból a sok szerelmes regényből és romantikus filmből? A lányoknak szép türelmesen ki kell várniuk, míg eljön értük a mesebeli herceg. Nagy kár, hogy a türelem soha nem tartozott az erősségeim közé. Ha legalább Sharon és Josh nem lett volna tanúja az egésznek!

A szemem égett a visszatartott könnyektől, a torkomat fojtogatta a sírás, amit igyekeztem legyűrni, hogy a lányok ne halljanak meg. Leah vodkája lehetett az oka, hogy elveszítettem a józan eszemet.

Az agyam egy kis zugában még mindig abban reménykedtem, hogy mindjárt meghallom, hogy kopogtatnak az ablakomon. Hátha eljön, hogy bocsánatot kérjen. Annyira leírhatatlanul hülye voltam! Nyugtalanul hánykolódtam az ágyban, nem tudtam elaludni. Végig füleltem, hátha meghallom a lépéseit vagy bármilyen neszt. Addig nem is tudtam, hogy ennyire mazochista vagyok. Sürgősen hideg zuhanyra volt szükségem, hogy megint észhez térjek, de képtelen voltam rászánni magam, hogy elinduljak. Bárcsak ne fájna ennyire!

 

– Igaz, hogy Josh és Cayden összeverekedtek?

Miért kellett Leah-nak ilyen hangosan a fülembe ordítania? Úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger, de úgy tűnik, hogy végül mégiscsak sikerült elaludnom. A fejemre húztam a takarót.

– Hé, mondd már, mi történt? Az egész táborban mindenki csak erről beszél – faggatott tovább, és megrázta a vállam.

– Sharon nem tudta volna befogni a száját? – kérdeztem, de nem is vártam választ.

De akkor is megkaptam.

– Azon melegében elmesélte a reggelinél. Látnod kellett volna, hogy nézett rá Cayden. Gyakorlatilag felnyársalta a tekintetével.

Na, hát ez volt az a pillantása, amit soha többé nem akartam látni. De lelki szemeim előtt már meg is jelent, és szemrehányóan bámult rám.

– Tűnj el innen! – motyogtam.

– Rám gondolsz? Kizárt. Előbb meg akarom tudni, hogy mi történt. Sharon elbeszéléséből nagyon úgy tűnt, mintha Cayden akaratod ellenére élve fel akart volna falni. Már csak az a kérdés, hogy mit kerestél az éjszaka kellős közepén a házuknál.

Felnyögtem.

– Hát, az inkább úgy volt, hogy én akartam az akarata ellenére felfalni Caydent – mormogtam a párnámba.

Leah olyan hangos nevetésre fakadt, hogy alig hallottam meg az ajtócsapódást.

– Hupszika. Lehet, hogy szólnom kellett volna, hogy Robyn végig itt állt mellettem.

Lerúgtam magamról a takarót.

– És mindent hallott?

Leah bólintott, és figyelmesen fürkészett.

– Ne mondd, hogy végigbőgted az éjszakát!

– Miért, úgy nézek ki?

Bólintott.

– Nincs az a srác, akiért érdemes lenne.

– Könnyű mondani.

– Megcsinálni is könnyű. Azért elmondod, hogy mi történt pontosan?

Bár minden porcikám tiltakozott ellene, elmeséltem Leah-nak az egész katasztrofális estét. Egyedül arról hallgattam csak, hogy milyen érzéseket váltottak ki belőlem Cayden csókjai. Azt gondoltam, hogy azt szavak nélkül is nagyon jól el tudja képzelni.

– És most nem tudom, mihez kezdjek. Annyira kínos – fejeztem be a mesémet, és nagyot sóhajtottam.

Leah törökülésben ült velem szemben az ágyon. Melyik volt az a pillanat, mikor átvette Robyn helyét a legjobb barátnő pozíciójában? Szörnyen fog hiányozni.

– Kíváncsi vagy a tanácsomra?

– Bármit szívesen veszek, ami csak mondasz.

– Rendben. Akkor ne vegyél tudomást Caydenről. Ne nézz rá többet, ne beszélj vele, és az ég szerelmére, nehogy megint a nyakába vesd magad!

Szomorkásan elmosolyodtam.

– Megpróbálom.

– És ne felejtsd el, hogy Cayden egy idióta. Ezt ismételgesd magadnak! És akkor egyszer majd el is fogod hinni.

Nem nagyon bíztam benne, hogy ez beválhat, de egy próbát megért. Leah-nak igaza volt. Már csak pár nap, és soha többé nem látom Caydent. De ennek már a puszta gondolatától is éles fájdalom hasított belém. Miért nincs valami gyógyszer szerelmi bánat ellen? Pedig hát nagy valószínűséggel ez igazi népbetegség.

– Na, és most pedig öltözz fel! Elmegyünk enni valamit. Nem fogsz itt bujdokolni! Nem tettél semmi rosszat.

 

Robyn és Sharon nem vesztegették az időt. Mire Leah-val odaértünk a menzához, szemmel láthatóan a táborban már mindenki tudta, hogy gyakorlatilag Cayden nyakába vetettem magamat. És most ő volt a szegény áldozat. Miért kellett hülye diafáninak lennem ahelyett, hogy boszorkány lettem volna? Akkor most legalább láthatatlanná válhattam volna. Ezzel szemben annak, hogy láttam az istenek világát, nem sok hasznát vettem.

Mivel ennyivel a tábor vége előtt már nem voltak óráink, hagytam, hogy Leah rábeszéljen, hogy ebéd után elmenjünk mászni egyet a sziklákon. Az elmúlt napokban elég gyakran megfordultunk ott.

– Mondtam én, hogy jót tesz majd, ha kicsit kihajtod itt magad – magyarázta Jeanne, miközben sikerült kioldania a hevederjeimet. Addigra már remek idővel tudtam felmászni a legmagasabb sziklára is. Nem volt rossz egyedül mászni, de nem volt ugyanolyan, mint Caydennel.

– Minden rendben veled? – kérdezte aztán.

Megvontam a vállam. Természetesen az edzők is mind hallották a pletykákat. Felettébb kínos volt, hogy mindenki az elbaltázott szerelmi életemen csámcsogott. Soha többé nem jövök vissza ebbe a táborba.

– Majd elfelejted – próbált vigasztalni. – Ha újra otthon leszel, sokkal könnyebb lesz. Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít.

Megdörzsöltem a szemem.

– Valószínűleg igazad van.

Fogalma sincs semmiről.

 

Aznap voltak a záróvizsgák, de én hullafáradt voltam, és nem tudtam koncentrálni. És mindezt egy idióta pasi miatt.

Mrs. Ross elkezdte kiosztani a vizsgalapokat. Amint végzett, odajött hozzám.

– Hogy vagy?

– Jól. Köszönöm. – Mélyen a szemébe néztem.

Megszorította a vállamat, és kiment a tanári asztalhoz.

Próbáltam száműzni a fejemből minden kellemetlen gondolatot, és a feladatokra koncentráltam. Nem valami nagy eredménnyel.

Az írásbeli teszt után volt egyórányi szünetünk, aztán jöttek a szóbeli vizsgák. Elszaladtam a kávézóba, hogy vegyek magamnak egy muffint és egy capuccinót. Leah a pult mögött a falnak támaszkodva egy almát rágcsált.

– Na, hogy ment? – kérdezte.

– Azt hiszem, egész jól. Bár alig tanultam valamit.

– Nem csodálom.

Athéné bukkant fel mellettem. Mialatt Leah csinált neki egy teát, Athéné közelebb hajolt hozzám.

– Diafáni vagy. A mi világunk mindig is részed volt. Nem kellett más hozzá, mint hogy valami életre keltse a képességeidet. Nem is látod, igaz? Beszélgetsz Kalkhasszal. A farkas csak görögül beszél, és feltételezem, hogy Agriosz sem kapott kétnyelvű oktatást.

Csodálkozva néztem rá. Ezt azért már korábban is elmondhatta volna. Akkor nem kellett volna annyit erőlködnöm, és nyugodtan tölthettem volna az időmet a medence partján.

Leah letette Athéné elé a teát.

– Rád nézett? – kérdezte kíváncsian.

– Ki? Cayden? Egy pillantásra sem méltatott, és én sem őt.

Leah elvigyorodott.

– Ezt akartam hallani.

 

– Nem akarok elmenni a záróbulira – ismételtem meg már vagy ezredszer, és az ágyra vetettem magam.

– De muszáj lesz – vetette ellen Leah. – Nem zárkózhatsz be a házba, mint valami rémült kis nyuszika.

– Nem rémült vagyok, hanem szörnyen zabos.

– Szedd össze magad! Annyira azért nem jó a pasi – oktatott ki. És ebben alapvetően igaza volt. Most már csak az agyamat kellett meggyőzni erről. De az sajnos nem ment olyan könnyen, mint szerettem volna.

Mikor a szóbeli vizsga után visszamentünk a házba, Robyn és Cayden ott ültek a kanapén.

Vagyis jobban mondva Cayden ott ült a kanapén, Robyn pedig az ölében. Mikor beléptünk, Cayden rögtön lelökte a térdéről, és menekülésszerűen kirohant a házból. Sokáig próbáltam értelmezni azt a pillantást, amit kifelé menet vetett rám. Leginkább úgy tudnám leírni, hogy vágyakozó, ami természetesen totál hülyeség, és csak a vágyaimat tükrözi.

– Azt a ruhát veszed majd fel, amit Athéné hozott neked? – riasztott fel Leah a gondolataimból. Úgy hangzott, mint aki arra számít, hogy nemet mondok.

– Miért is ne? – feleltem, és kihúztam magam. – Nagyon jól néz ki, és úgy áll rajtam, mintha rám öntötték volna.

– Azonfelül pedig igencsak kacér darab – tette hozzá Leah.

– Szerinted túlzás?

– Nem a te stílusod – jegyezte meg kacsintva. – És épp ezért pont megfelelő.

Körbefordultam a tükör előtt. A ruha tényleg meglehetősen kihívó volt. Számtalan csillogó flitter borította, vékony vállpántok tartották össze, és hátul akkora kivágása volt, hogy szinte a farcsontomig ért. Második bőrként simult rám.

Leah ügyesen rafinált copfba fonta a hajamat, aztán betette a fülbevalómat, és egy kis szájfényt kent a számra.

– Ne vidd túlzásba! – figyelmeztettem.

Mikor végzett, elégedetten végigmérte a művét. A tükörből egy idegen lány bámult vissza rám. De vitathatatlanul szép idegen. A hajam fénylett, és nem is tudtam, hogy ilyen magas arccsontom van, vagy, hogy a szemem kicsit ferde vágású.

– Nem tudom, hogy szeretnék-e így kinézni – szólaltam meg mégis.

Leah úgy nézett Athénére, aki táncikálva érkezett a helyiségbe szűk, ezüstszínű ruhájában, mintha azt mondtam volna neki, hogy szeretnék feleségül menni egy földönkívülihez.

– Ez nem én vagyok. A végén még mindenki azt gondolja, hogy azt akarom megmutatni neki, hogy mit szalasztott el – mondtam, és megrángattam a hajgumimat.

– Azt hagyd csak szépen békén! Nem akarsz megmutatni neki semmit – parancsolt rám Leah. – Hagyd már abba, hogy ilyeneket beszélsz be magadnak! Caydennek megvolt az esélye. És mindenki más miért ne láthatná, milyen csinos vagy?

Athéné végigmért.

– Egyértelműen van mit erősítened az önbizalmadon.

– Az most szenvedett egy kis csorbát, de persze. Nyertetek.

Mikor beléptünk az ünnepien feldíszített menzába, már késő lett volna visszavonulót fújni. Különben sem Caydennek akartam bizonyítani, hanem magamnak. Hogy is volt? Ja, igen. Ha akarom, lehetek szép és kívánatos. És ma épp ezt akartam.

Caydennek egy pillanatra elkerekedett a szeme, mikor Athénével beléptünk a terembe és elindultunk a bár felé. A ruhám flitterei ezerfelé szórták a fényt. Leah szélesen rám mosolygott, feltehetőleg örült, hogy nem tettem tönkre a munkáját. Aztán egy színes koktélt tolt felém a pulton.

– Nincs benne semmi – kacsintott rám.

Egy meleg kéz érintette meg a hátamat, és mikor megfordultam, Apollón csillogó tekintetével találtam szemben magam.

– Azt hiszem, legfőbb ideje megmutatni valakinek, hogy mi is az, amiről önszántából lemondott.

– Ez egy hülye játék – súgtam vissza.

– Tudom, de akkor is szórakoztató. Te ugyan nem látod, de a drága unokatestvérem épp meg akar fojtani a tekintetével.

– De nem tud megölni, hiszen isten vagy.

– Ne legyél már ilyen szőrszálhasogató! Mi van? Játszunk egy kicsit?

Ugyan, mi veszítenivalóm lehetett volna?

– Játsszunk!

Nem bírtam megállni, hogy Cayden felé ne sandítsak. Apollónnak igaza volt. Bár Robyn egészen közel állt hozzá, és semmi oka nem lett volna, hogy minket bámuljon, a szeme mégis haragosan villogott.

Apollón a táncparkettre húzott, és meg átkaroltam a derekát. Tudom, hogy szánalmas hülyeség volt, de a gondolattól, hogy esetleg sikerül féltékennyé tennem Caydent azzal, hogy az unokatestvérével táncolok, muszáj volt nevetnem. Apollón elkezdett összevissza pörgetni. Kimondottan jó táncos volt, de hát valószínűleg nincs sok olyan dolog, amit az istenek ne csinálnának jól.

Kezdtem lassan ellazulni, és átadtam magam Apollón irányításának. Mikor egy lassú szám szólalt meg, hozzásimultam.

– Sokkal könnyebb lesz majd, ha már nem leszünk itt – dörmögte Apollón a fülembe.

– Nagyon remélem. – A kezét a derekamra tette, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. Elkaptam Melissa pillantását. Bár kétségtelenül csinos volt, csak nem sikerült felszednie egy fiút sem ezen a nyáron. És ez nem hagyta nyugodni. Biztosan azon gondolkodott, hogy vajon Apollón mit lát bennem. Elvigyorodtam, és átkaroltam Apollón nyakát.

– Úgy tűnik, kezded élvezni ezt a kis játékot – ugratott.

– Igen, tényleg nagyon szórakoztató.

– Kíváncsi vagyok, hogy a drága unokatestvérem meddig tudja még türtőztetni magát, mielőtt kitépne téged a karomból – mélázott Apollón hangosan. – Lehet, hogy meg kellene csókoljalak.

– Viselkedj! – figyelmeztettem. – Ezen a nyáron csókolóztam már épp eleget.

Apollón felvonta a szemöldökét.

– Nagy kár. Az is része ugyanis a játéknak.

Ezt látatlanban is elhittem neki.

Cayden Josh mellett támasztotta a pultot. Egyikük sem vette le a szemét Apollónról és rólam.

– Az ember már azt hihetné, hogy ők a te hűséges házőrzőid. Biztos vagy benne, hogy nem kérsz egy csókot?

– Egész biztos.

– Pedig egész jól csinálom – próbált győzködni. A szeme vidáman csillogott.

– Azt elhiszem, de nem szeretném túlfeszíteni a húrt.

– Ahogy gondolod. Én is azt hiszem, hogy már eleget bosszantottuk. – Mikor véget ért a szám, Apollón visszakísért a helyemre.

Kiittam a koktélomat, és azon gondolkodtam, hogy vajon mihez kezdjek az este hátralévő részében. Ez a buli legalább éjfélig eltart majd. Legjobb lenne, ha a frissen felturbózott önbizalmammal szépen visszavonulnék a házunkba, még mielőtt valaki megint romba dönti.

– Muszáj volt így rávetned magad? – Cayden egyszer csak ott termett mellettem.

A számba vettem a szívószálat, és belekortyoltam a koktélomba.

– Nem értem, miről beszélsz.

– És ez a ruha! Egyáltalán, honnan szerezted?

– Nekem nagyon tetszik. Athénétől kaptam kölcsön. – Körbefordultam, hogy hátulról is meg tudja csodálni. Nagyot nyelt, én pedig igyekeztem elfojtani az ajkamra kívánkozó mosolyt.

– Tényleg nagyon szép – ismerte be vonakodva. – Te vagy szép – tette hozzá, most már halkabban, és ezzel kifogta a szelet a vitorlámból. Rám nézett, és ettől megint minden a feje tetejére állt. El akartam kapni a pillantásomat, de képtelen voltam rá. Olyan érzésem volt, mintha a köztünk felhalmozódott energiától vibrált volna a levegő.

Cayden olyan erővel szorította a poharát, hogy az ujjpercei egészen elfehéredtek. Ha így folytatja, akkor mindjárt csak szilánkok lesznek a kezében.

– Csak szerettem volna elmondani, mennyire sajnálom a múlt éjjel történteket.

Most a csókról beszélt vagy arról, hogy visszautasított? De inkább nem akartam tudni.

– Nem lett volna szabad így rád vetnem magam. Hülyeség volt. Csak ittam egy kicsit. És hát csak egy csók volt. Semmi különös.

Cayden felsóhajtott.

– Akkor barátok maradunk?

– Mivel soha többé nem látjuk egymást viszont, felőlem lehetünk barátok is.

Mutatóujjával végigsimított az arcomon. A gyomrom őrülten bizsergett. Hátráltam egy lépést.

Máskor smaragdzöld szemei most szinte feketének tűntek.

– Sajnálom, kérlek, ezt ne felejtsd el! – mondta még egyszer, és hosszú léptekkel távozott. Valahogy nem úgy hangzott, mintha olyasvalamiért kért volna bocsánatot, ami már megtörtént.

Robyn bukkant fel mellettem.

– Hát még mindig nem utasított vissza elégszer? Mikor fogod már fel végre, hogy nem akar téged?

A hangja annyira ellenséges volt, hogy ijedtemben hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak. Szemmel láthatóan Leah-nak volt igaza, mikor azt mondta, hogy Robyn egy önző dög. Csak soha nem vettem észre a sok, együtt töltött év alatt.

– És hogy nézel ki? – Tetőtől talpig végigmért. – Komolyan azt hitted, hogy majd téged választ, csak mert egyszer az életben felvettél egy csinos ruhát és rendbe hoztad a hajad?

Nagyot nyeltem.

– Szerintem ezt nem gondolod komolyan – feleltem, és próbáltam minél halkabban beszélni. Már így is felénk fordultak páran. – Tényleg mindent tönkre akarsz tenni? Miatta? – Robyn duzzogva csücsörített, és keresztbe fonta maga előtt a karját. – Már ezer éve jóban vagyunk – emlékeztettem. – Legjobb barátnők vagyunk. Ez semmit nem jelent neked?

– Miért, neked jelent bármit is? Sajnálod tőlem. Azt akarod, hogy a tiéd legyen – közölte. Már csak az hiányzott, hogy még toppantson is egyet a lábával.

– Itt most nem erről van szó. Hanem a barátságunkról. Egyszer, régen megesküdtünk egymásnak, hogy soha, egy fiú sem teheti tönkre. – De hiába mondtam bármit, nem sikerült szót értenem vele, és olyan érzés volt, mintha egy idegennel beszélnék. Akart valamit, és meg is fogja szerezni. Semmi más nem érdekelte.

– Tízévesek voltunk – felelte Robyn. – Ez mostanra aligha számít. – Felsóhajtott. – Ha tényleg a barátnőm vagy, akkor nem avatkozol bele többet és nem fogsz rám haragudni csak azért, mert én nyerek. Otthon majd keresünk neked egy helyes fiút – fűzte még hozzá. – Megígérem. – Azzal sarkon fordult és faképnél hagyott. Egyenesen Caydenhez lépett, aki az egyik faoszlophoz támaszkodva állt.

 

Kinyitottam a házunk ajtaját. Leah és Athéné vihogtak a hátam mögött. Velem ellentétben ők titokban alkoholt is fogyasztottak. Josh, Apollón és Sharon kissé lemaradva követtek minket. Egyikünknek sem volt még kedve véget vetni az estének.

A nappaliban csak pár gyertya világított. De amit a derengő fényben láttam, attól földbe gyökerezett a lábam. A vihogás is abbamaradt. Leah száján még kicsúszott, hogy hupszi.

Cayden borzas hajjal, egy szál farmernadrágban állt a kanapé mellett. Robyn keze a mellkasán nyugodott. Rajta nem volt más, csak egy lepedő. Egyértelműbb már nem is lehetett volna a helyzet.

Kigúvadt szemmel meredtünk egymásra. Elsőként Cayden nyerte vissza az önuralmát. Felkapta az ingét, és gyorsan belebújt. Robyn önelégülten nézett ránk. Nagyon úgy tűnt, hogy igazából abban reménykedett, hogy rajtakapjuk őket.

Apollón a vállamra tette a kezét. Próbáltam nem mutatni, mennyire bántott a helyzet, de sajnos nem nagyon sikerült. Robyn megkapta, amit akart, és elégedetten mosolygott. Cayden egyszerűen keresztülnézett rajtam. Az állkapcsa megfeszült, mintha haragudna valamiért, és biztosan így is volt. Nagyon ciki, ha az embert így rajtakapják. Úgy éreztem, hogy muszáj mondanom valamit. Valami menőséget. De képtelen voltam rá. Az ajkaim mozogtak, de egy hang sem jött ki rajtuk. Éreztem, hogy elfog a rosszullét. Hátráltam egy lépést, és megbotlottam valamiben.

Josh kapott el.

– Menjünk innen! – suttogta a fülembe.

Nekidőltem, mialatt levitt a lépcsőn és elrángatott onnan. Csak mikor már beértünk a szobájába és végre kettesben maradtunk, engedtem meg magamnak, hogy sírjak. Josh szorosan magához ölelt, és nem zavarta, hogy a könnyeimtől csuromvíz lett a pólója. Nem mondott semmit, és én végtelenül hálás voltam neki ezért. Még soha, semmi nem fájt ennyire, még az sem, amikor az apám lelépett. Az sokkolt, és borzasztóan hiányzott. De anyám sokkal jobban szenvedett, és nekem végül is ott volt Josh meg Robyn. Újabb zokogás rázta meg a vállamat. Valóban olyan volt, mintha kitépték volna a szívemet. Minden egyes porcikám annyira sajgott, hogy úgy éreztem, soha többé nem tudok felegyenesedni.

Josh valamikor aztán lefektetett az ágyára, és mindkettőnket betakart. A fejem a vállán pihent. Kint villámlott és mennydörgött, pont úgy, mint az érkezésünk napján. Ujjaimat Josh mellkasába mélyesztettem, aki ettől kicsit megrándult, de aztán még szorosabban ölelt magához. A szíve nyugodtan, egyenletesen vert.

– Meg tudnám ölni – szólalt meg aztán csendesen. – Csak egy szavadba kerül.

Szárazon felnevettem. Egy istent elég bajos lenne elpusztítani. Örök időkig fog élni, és minden valószínűség szerint ez idő alatt még rengeteg szívet fog összetörni. De hát mi mást is tehetne az ember, ha előtte áll az egész örökkévalóság? Ugyan mit törődött ő azzal, ha megbántott minket, halandókat?

– Nem ér annyit – válaszoltam aztán.

– Egész biztos vagy benne?

Bólintottam.

– Aludnod kellene. – Kisimította homlokomból összegubancolódott hajamat. – Ha szeretnéd, itt maradok veled.

Lehunytam a szememet, és próbáltam gondolatban olyan helyet találni, ami nem emlékeztetett Caydenre. De nem sikerült. Eszembe jutott az első találkozásunk, a pillantása és minden egyes szó, ami valaha elhangzott közöttünk. Miért hagytam, hogy ekkora fájdalmat okozzon? Én aztán igazán tudhattam volna. Hát nem láttam rajta már rögtön az első nap, hogy mekkora szívtipró? És most tessék, az én szívem hevert apró darabokra törve a lábam előtt.