Amikor kicsi voltam, a nagymamám folyton az Iliászból, az Odüsszeiából és más görög mondákból olvasott fel nekem. Azóta álmodoztam arról, hogy mindenféle kincsek és elsüllyedt városok nyomára bukkanok. Tízévesen elhatároztam, hogy híres régész leszek. Akkoriban még nem igazán számított, hogy el tudom-e majd tartani magam a munkámból. Szerettem volna azzal tölteni az életem, amit élvezek. A családom akkortájt még úszott a pénzben. Két évvel ezelőtt aztán szembe kellett néznem a valósággal. Az apám egyik napról a másikra eltűnt a pénzünkkel és egy nála jóval fiatalabb nővel. Most már csak a csillagokon múlott, hogy egyáltalán megengedhetem-e magamnak, hogy egyetemre menjek. De még nem álltam rá készen, hogy lemondjak az álmomról. Ezért is akartam mindenáron részt venni az ógörögórákon, még ha Robyn ki is nevetett miatta. De ezúttal nem hagytam magam rábeszélni, hogy valami hülye tánctáborba menjek.

Ahogy Mrs. Ross mondta, a jelentkezési lapok ott lógtak a főépületben, a tantermek ajtaja mellett. Meglepő módon az ógörögóra máris szinte megtelt. Eddig attól tartottam, hogy majd egyedül leszek, de máris tizenhat diák neve szerepelt a listán. És maximum húszan járhattak rá. Átfutottam a neveket. Reméltem, hogy nem fogok nagyon beégni. Mindazt, amit tudtam, ingyenes YouTube-videókból tanultam. Sokra nem jutottam velük. Az írásjelek nagyon bonyolultak voltak, és az írás is nehezen ment. De most már nem akartam visszakozni. Egyedül soha nem lettem volna képes tisztességes nyelvtudásra szert tenni.

Az alapkurzus mellett kínáltak még egy szövegolvasó szemináriumot is. Robyn le fogja tépni a fejem, ha mindvégig ki sem dugom az orrom a könyvekből, de ezzel most nem foglalkozhattam. Majd találkozunk a víváson. Különben is, neki ott volt Cameron, aki majd törődik vele. Az alsó ajkamat harapdáltam. Robynnal az volt a baj, hogy utált egyedül lenni. Velem ellentétben. Mindenesetre nekem elég kevés alkalmam volt az egyedüllétre. Az anyám folyton otthon kuksolt és szomorkodott. Ha egyedül akartam lenni, akkor elmentem a tengerparti strandra futni. Ott maximum egy-két sirály volt a társaságom.

A szövegolvasó szeminárium listájára eddig csak öten iratkoztak fel. Cayden neve egyik listán sem szerepelt. Lehet, hogy nem is jár majd ógörögre? Ez eléggé zavart, pedig nem kellett volna, hogy érdekeljen. A jelenléte úgyis csak elterelné a figyelmemet a tanulásról.

A szövegolvasó szemináriumot személyesen Mrs. Ross vezette. Lehet, hogy meg kellene kérdeznem, hogy bejárhatok-e az óráira. Ha túl nehéznek bizonyul, akkor még mindig kereshetek magamnak valami mást.

Halk lépteket hallottam a hátam mögül. Nem kellett megfordulnom, hogy tudjam, ki az. A kakukkfű és a fahéj illata beborított. Ha csak egyszer nyugodtam szagolgathattam volna, biztosan eszembe jutott volna még pár fűszer, aminek éreztem az illatát. Nem volt a levegőben egy kis mentaillat is? Hisztérikus kacaj készült feltörni belőlem. Annyira próbáltam elnyomni a nevetést, hogy végül csuklani kezdtem.

– Nem mered bevállalni?

– Hukk! – A szám elé kaptam a kezem. – Csak próbálom felmérni, mire vagyok képes, de sajnos elég kevésre.

A semmiből Melissa bukkant fel Cayden háta mögött, és ellenségesen rám vicsorgott.

– Akkor talán jobb lenne, ha másik órát választanál – javasolta. – Én már három éve tanulok a suliban ógörögöt. – Felírta a nevét a listára, aztán odanyújtotta a tollat Caydennek. – Mert itt elég magasak a követelmények – tette még hozzá felém fordulva.

Ez meg honnan került elő? Ha hamarabb észrevettem volna, hogy itt van, akkor soha nem ragadtattam volna magam ilyen vallomásra. Hülyeség volt, hogy megint csak Cayden töltötte be az agyamat, ami totál elpépesedett, amint a közelembe ért. Miért lógott még mindig Melissával? Hiszen annyira egyértelmű, hogy az a csaj egy hülye liba. Mivel én voltam az, aki elküldte, ezzel már tulajdonképpen meg is válaszoltam a saját kérdésemet.

– Téged is felírjalak? – riasztott fel Cayden hangja az álmodozásból. – A nagybátyám és a nagynéném minden bizonnyal tekintettel lesznek a tanulók eltérő tudásszintjére.

Ezt biztosan kedvesnek szánta, de együtt érző tekintete csak még tovább rontott a helyzeten. Kivettem a kezéből a tollat, és mindkét órára feliratkoztam. Meg fogom tudni csinálni!

– Nem becsülöd túl magad egy kicsit? – kérdezte Melissa, és Caydennek dőlt. Sűrűn rebegtette a műszempilláit.

Muszáj volt minél hamarabb elmenekülnöm onnan, mielőtt úrrá lett volna rajtam a vágy, hogy kikaparjam a szemét. Még soha, hangsúlyozom, soha nem mentem bele ilyen hülye csatározásba, csak hogy magamra vonjam egy fiú figyelmét. De azt is meg kell hagyni, hogy eddig még soha nem kerültem ilyen helyzetbe. Mi ütött belém? Mi volt Caydenben, amitől ennyire érdekelt? Megtiltottam magamnak, hogy a nyáron szerelmes legyek, és ehhez ragaszkodni is fogok. Nem kell mást tennem, mint hogy a célkitűzéseimre koncentrálok. És az anyám ráadásul az elmúlt két évben csilliószor elmondta, hogy egyetlen férfiban sem szabad megbízni. Én, hülye liba meg hagytam, hogy a zöld szemei kibillentsenek a lelki nyugalmamból.

– Szerintem jó, hogy legalább megpróbálod – szólalt meg ebben a pillanatban Cayden.

Ja, persze. Köszi szépen a bátorító szavakat. Mielőtt még valami hülyeséget mondhattam volna, inkább sarkon fordultam és egyszerűen elmentem onnan.

– Mindig feketében jár, mintha gyászolna, vagy mi – hallottam még a hátam mögött Melissa halk suttogását. Ez az idióta, ellenséges liba még azt sem bírta kivárni, hogy hallótávolságon kívül kerüljek!

 

– Őrült jóképű, nem gondolod? – A medence partján hevertünk. Robyn Cayden felé sandított, aki a vízben rótta a hosszakat. Úgy tűnt, hogy a körülötte tomboló fiúk a legcsekélyebb mértékben sem zavarják.

– Ühüm – mormogtam a könyvem mögül, ami inkább fedezékként szolgált, mintsem olvasnivalóként. A nyári szünet alatt ki kellett olvasnunk A skarlát betűt, és most először nem éreztem nagy kedvet hozzá, pedig igazából a történet elég izgalmas volt. Folyton Cayden karamellszínűre sült hátát vizslattam. Egyenletesen, tökéletes harmóniában mozgott. Mellette mindenki úgy hatott a vízben, mintha részeg kacsák lettek volna.

Robyn felvihogott, és félretolta a könyvemet.

– Nagyon jól tudom, hogy őt bámulod. Bemegyünk? Egy kicsit bosszanthatnánk. Alámerülhetnénk, meg ilyenek.

– Nem vagyunk már tízévesek – feleltem. – De te menj csak nyugodtan! Én még olvasok egy kicsit – mondtam, azzal a hasamra fordultam, és próbáltam a szövegre koncentrálni. Sajnos nem tudtam megállni, hogy a karom alatt ne kukucskáljak.

Robyn elvigyorodott.

– Te akartad. Cameron még retorikán van, aztán meg felhívja az apját. Így kénytelen vagyok más szórakozást keresni, mert te elég unalmas vagy.

– Tegyél, amit jónak látsz! – feleltem, bár nem nagyon volt ínyemre a gondolat, hogy ezek ketten ott fognak tombolni a vízben.

Robyn elvigyorodott.

– Úgy lesz. Majd kipuhatolom, hogy te is bejössz-e neki. Ez gyakorlatilag egyfajta baráti szívesség részemről.

– Ne merészeld! – ripakodtam rá. – És mi az, hogy is? Ő nem jön be nekem!

Robyn felvonta a szemöldökét.

– Egész biztos vagy benne?

Az arcom elé tartottam a könyvem, hogy ne lássa, mennyire elpirultam. A hazudozás nem tartozott az erősségeim közé.

– Száz százalékig.

– Na, akkor nyilván nincs kifogásod ellene, ha én flörtölök vele egy kicsit. Csak, hogy ne jöjjek ki a gyakorlatból – nevetett, és felállt.

Lassan odasétált a medence partjához. Fehér bikinije tökéletesen állt rajta és szépen kihangsúlyozta egyenletes barnaságát. A haját kontyba tűzte, a köldökében szikrázott a drágakő piercing, aminek létezéséről a szülei mit sem sejtettek. Elegánsan becsusszant a vízbe. Mikor Cayden elúszott mellette, megkocogtatta a karját. Cayden prüszkölve megállt, kisimította arcából nedves haját, és lefegyverző mosolyt villantott rá. Ez volt az a pont, ahol végképp hátat fordítottam nekik. Cayden nem csak velem volt kedves és udvarias. Minden lánnyal így viselkedett. Mosolygott, flörtölt, kedvesen beszélgetett, fogta a kezüket. Grrrr. Meg kellett őrülni tőle. Valószínűleg pont ez volt a trükkje. A rosszfiús allűröket meghagyta az unokatestvérének. Cayden inkább csak rezgette a pofátlanul hosszú szempilláit, kölcsönadta a kabátját, és már kész is volt.

A skarlát betű Hester Prynnjének története többé már egyáltalán nem tudott lekötni. Végig csak Robyn és Cayden nevetése csengett a fülemben. Úgy tűnt, hogy kitűnően érzik magukat. Hol az ördögben marad már Cameron? Neki biztosan nem tetszett volna, hogy Robyn gátlástalanul flörtöl egy gyakorlatilag idegen fiúval. De Robyn egyszerűen javíthatatlan volt. Valószínűleg Caydennel akarta féltékennyé tenni. Nem ez lenne az első alkalom. De ez most rettenetesen zavart.

Próbáltam kihallgatni, hogy miről beszélgetnek, de ebben a zsivajban semmi esélyem nem volt. Mire végre elszántam magam, hogy én is beugorjak a vízbe, már eltűntek. Zavartan körülnéztem, míg végül megláttam őket a törölközős polcoknál. Cayden épp akkor nyújtott át Robynnak egy törölközőt, mire ő cserébe megdörzsölte vele Cayden haját. Cayden átölelte a vállát, aztán együtt odaballagtak a medence szélén lévő bárhoz. Ez már nem csak egyszerű kedveskedés volt. Eszembe jutott a pillantás, amivel ma reggel Robynt nézegette. Lehet, hogy ez az egész nem is rólam szólt?

Simán odamehettem volna a bárhoz. Végül is én is szomjas voltam. Elképesztően meleg volt, még a napernyő alatt is. De ha szerették volna, hogy csatlakozzam hozzájuk, akkor nyilván szólnak. Nem akartam rájuk erőltetni magam. Sértődötten újra belemélyedtem a könyvembe, ami újra csak megerősítette a férfiakról alkotott véleményemet.

Mikor végre Cameron és Josh is megjelentek a medencénél, Robyn és Cayden még mindig a bárnál ültek.

Felnéztem a könyvemből. Te jó ég! Cameronnak mintha még a fürdőnadrágja is élére lett volna vasalva! A haját gondosan kifésülte a homlokából. Szerintem a frizurája még a vízben sem merészelt volna összekócolódni.

Cameron végigfeküdt Robyn üresen árválkodó napozóágyán, Josh pedig beugrott a vízbe, és nem kellett hozzá öt percnél több, hogy máris körülvegye egy csapatnyi lány. Rávetették magukat, ő pedig nevetve hagyta, hogy lenyomják a víz alá.

– Mióta ülnek már ott kettesben? – Cameron nem rám nézett, hanem a semmibe meredt. Mivel napszemüvegben volt, nem láthattam a szemét.

– Nem olyan rég – füllentettem.

– Te miért nem mentél velük?

Felemeltem a könyvemet.

– Nem volt kedvem. Meg egyébként is, olvasni szerettem volna.

– Annyira azért nem érdekes az a történet.

– Caydennél azért érdekesebb – vágtam rá.

– Úgy tűnik, Robyn más véleményen van.

– Unatkozott. Tudod, milyen. Nincs semmi jelentősége.

– Úgy gondolod, hogy nincs miért aggódnom?

Megvontam a vállam.

– Miért, aggódsz?

– Eddig nem aggódtam.

Robyn nevetése elhallatszott egészen odáig, ahol feküdtünk. Valami színes koktélt szopogatott. Caydennel kicsit túlságosan is közel ültek egymáshoz.

– Na, ennek én most véget vetek – pattant fel Cameron. Normális esetben ő volt a megtestesült nyugalom. De hát normális esetben senki nem is keresztezte az útját. Úgy tűnt, hogy ebben a táborban nem csak én viselkedem a megszokottól eltérően.

 

Mikor kijöttem a medencéből, Robyn a lelkiismeret-furdalás legcsekélyebb jele nélkül ücsörgött a napozóágyán.

– Hol van Cayden? – kérdeztem, miközben megtörölköztem.

Robyn odanyújtott Cameronnak egy törölközőt, aztán – mint az előbb Caydennek is – szárazra törölte a haját. Cameron magához húzta és megcsókolta.

Robyn nevetve húzódott el az öleléséből.

– Az órátokon.

– A fenébe! – Teljesen megfeledkeztem róla. Ma délután volt a bevezető óra. Felkaptam a cuccaimat, és elrohantam a házunk felé. Mivel túlságosan siettem ahhoz, hogy felvegyem a flip-flopomat, a lábamat felsértette a sok fenyőtoboz és tűlevél. Tíz perccel később besántikáltam a tanterembe. A hajamat rendetlen copfba fogtam, és még a fekete felsőmet is fordítva vettem fel. Így most ez állt a hátamon: Annyi év után most már végre szinte tökéletes vagyok. Tudom, hogy kicsit ciki, de a húgomtól kaptam ajándékba, és muszáj volt hordanom. A többiek úgy bámultak rám, mint valami jelenésre. Csak Mr. Ross köszöntött barátságosan.

– Jessica Harper?

– Kérem, csak Jess – válaszoltam, és minden erőmből azt kívántam, bárcsak ne lenne olyan a fejem, mint egy paradicsom.

– Ott, hátul van még egy üres szék.

Végigsántikáltam a padok közötti folyosón. Láttam, hogy Apollón vigyorog és hogy Cayden aggódó pillantást vet rám. Na, ettől kíméljen meg! Igazán szólhatott volna, hogy kezdődik az óra. Most totálisan leégtem. Melissa szinte már Cayden ölében ülve vihogott. Ez betette a kaput. Nagyon remélem, hogy túlzott az ógörögtudásával kapcsolatban. Mikor elmentem mellette, karcsú lábait keresztbe tette egymáson. Ellenálltam a kísértésnek, hogy sípcsonton rúgjam, amiért aztán, alighogy leültem a padomba, gratuláltam is magamnak. Szép teljesítmény volt.

A tekintetem Caydenre vándorolt. A vonz, mint a mágnes kifejezés egészen új értelmet nyert számomra. Miért nem voltam képes egyszerűen levegőnek nézni? Tényleg féltékeny voltam a legjobb barátnőmre? Hiszen csak jól érezték magukat egymással. Robyn tulajdonképpen folyton flörtölt, és eddig ez engem még soha nem zavart. Alig huszonnégy órát töltöttem ebben a táborban, és a fejemben máris teljes volt a zűrzavar.

Kinyitottam a könyvemet, és hallgattam, ahogy Mr. Ross ógörögül beszél, de nem sokat értettem belőle.

– Először megcsinálunk néhány feladatot gyakorlásképpen – folytatta aztán angolul –, hogy ez alapján fel tudjam mérni, mennyit tudtok. Szeretném a lehető leginkább a tudásotokhoz szabni a tanmenetet. Nehogy valaki unatkozzon vagy úgy érezze, hogy túl gyorsan haladunk.

Elvettem egyet a feladatlapokból, amiket körbeadott, és elmerültem a munkában. Volt köztük pár igencsak fogós feladat, de összességében elégedett voltam a teljesítményemmel, mikor Mr. Ross összeszedte a lapokat.

– Amíg kijavítom a dolgozatokat, ti dolgozzatok párokban. Meséljetek magatokról, hogy jobban megismerjétek egymást. És közben ragozzátok az igéket, amiket felírtam a táblára.

Nekem nem volt padtársam, de ez nem zavart különösebben. Így legalább teljes erővel az igékre tudtam koncentrálni.

Épp a könyvem fölé hajoltam, mikor felcsendült Mr. Ross hangja.

– Cayden, légy szíves, ülj oda Jesshez!

– Egyedül is boldogulok – kiáltottam fel sem nézve, mivel Cayden mára már épp eléggé összezavart. Szemmel láthatóan ő sem igyekezett felállni, különben hallottam volna a szék lábának csikorgását. Csak nem úgy gondolta, hogy már elég figyelmet pazarolt rám?

– Cayden! – szólt rá Mr. Ross még egyszer. A hangja ellentmondást nem tűrő volt.

Ekkor meghallottam a szék nyikorgását. Sőt, két székét is.

– Egyedül is megbirkózom vele. Köszönöm. – Mikor felnéztem, Athéné és Cayden álltak az asztalom előtt.

– Biztos vagy benne? – kérdezte Cayden az arcomat fürkészve.

– Pár igével csak megküzdök.

Miért kellett mindig ilyen átkozottul kedvesnek lennie, mikor pedig elhatároztam, hogy haragudni fogok rá? Hiszen van épp elég lány, aki isteníti. Én nem akartam beállni a sorba.

– Majd én átveszem – tolta félre Athéné. – Te segíts Melissának vagy Sandynek. Ők biztosan nagyon hálásak lesznek érte.

Cayden dühösen nézett az unokatestvérére. Még jó, hogy azt nem mondta, hogy „én voltam itt előbb”.

Mielőtt még érvényt szerezhetett volna birtokigényének, Athénéhez fordultam.

– Egy kis segítség azért rám férne. – Ő volt a jó választás. Már épp eléggé összezavart maga a helyzet is, nem volt semmi szükség rá, hogy Cayden a közvetlen közelemben legyen.

Cayden felhorkant és sarkon fordult. Nyílegyenesen az egyik asztalhoz lépett, aminél két, sötét hajú lány ült, akik elragadtatással bámultak rá. Fogott egy széket, és sugárzó mosolyt villantott rájuk. A két lány az elkövetkező két hétben tuti, hogy rá sem néz majd más fiúra. Elfordítottam a tekintetem. A legkevésbé sem zavart. Tényleg nem. Felőlem aztán a fél világgal is flörtölhetett.

Athéné, aki ezt a trükkös holt nyelvet legalább olyan jól beszélte, mint az apja, türelmesen gyakorolta velem a ragozást, és kijavította a kiejtésemet. Kész rejtély volt előttem, hogyan lehetett ezen a nyelven olyan gyönyörű szövegeket alkotni. Ha fele ilyen bonyolult lett volna, biztosan nem merül feledésbe.

 

A következő napokban ritkán futottam össze Caydennel, és ha mégis, akkor folyton sűrűn váltakozó lányok társaságában volt. Néha-néha odamosolygott rám, de többé nem beszéltünk egymással. Lecsekkolt, és nem talált elég érdekesnek ahhoz, hogy tovább foglalkozzon velem. Nem nagyon tetszett a dolog, de nem tudtam mit tenni ellene. Így hát inkább száműztem a gondolataimból. Vagy legalábbis megpróbáltam. Az a hülye álom nem volt se több, se kevesebb, csak egy álom. Minden, amivé később alakítottam, már csak a fantáziám szüleménye volt.

Reggelente felkeltem, reggeli után elmentem görögórára, és Joshsal a sportfoglalkozásra. Az ebédszünet után megcsináltam a leckémet, elkísértem Robynt hip-hopra vagy lementünk a medencéhez. Esténként meg olyan elfoglaltságot kerestem magamnak, ahol nem tudtam összefutni Caydennel. Általában dartsozni vagy bowlingozni mentem, pedig egyiket sem találtam valami szórakoztatónak. De itt eddig legalább nem bukkant fel. Sajnos a szememnek nem tudtam megtiltani, hogy rögtön őt kövesse, amint a közelembe ért. A szemem a maga ura volt.

 

Leah-val együtt ballagtunk hazafelé darts után. Toronymagasan nyert ellenem. Egész egyszerűen nem nekem való ez a játék. Még azt sem voltam képes felfogni, hogyan kell a pontokat számolni. Mikor a játszótér mellett elhaladtunk, nevetést hallottam. A játszótér elnevezés némiképp túlzás volt, mert valójában csak pár hinta lógott le a fák ágáról. Az egyiken egy lány ült. Cayden mellette állt, ő lökte a hintát.

– Ő aztán nem bízza a véletlenre – jegyezte meg Leah. – És be is válik a módszere.

– Menjünk innen, még mielőtt azt hihetné, hogy utána kémkedünk! – Próbáltam elrángatni onnan, de Leah meg sem moccant. – Vajon smárol is mindenkivel? – Hirtelen felém fordult. – Téged megcsókolt? – A szeme kíváncsian csillant a lámpa gyér fényében.

– Megőrültél? – kérdeztem kicsit talán indokolatlanul mérgesen. Valószínűleg ő csak a sajnost hallotta ki a szavaimból. – Akkor sem csókolnám meg, ha ő lenne az egyetlen pasi a táborban.

– Jó tudni – csendült fel Cayden hangja a hátunk mögül. Arrogáns pillantást vetett rám. A mellette álló lány a karjába kapaszkodva vigyorgott. Legnagyobb rémületemre Robyn volt az. Az alkonyi fényben elsőre nem ismertem fel.

– Nem rólad beszéltem – förmedtem Caydenre.

– Akkor kiről? – kérdezett vissza. – Már csak az érdekesség kedvéért. Akkor figyelmeztetném szegény fickót, hogy ne strapálja magát feleslegesen.

Nagyot fújtattam, majd sarkon fordultam és elcsörtettem onnan. Ezt nem kell lenyelnem! Leah utánam szaladt.

– Ez meg mi volt?

– Semmi – feleltem szűkszavúan, mert addigra már rég megbántam, hogy ilyen elhamarkodottan elrohantam. Gyerekes reakció volt, pedig én mindig büszke voltam rá, hogy mennyire tudok uralkodni magamon. De Caydennél mindig kudarcot vallottam.

 

Még akkor is a béna viselkedésemen mérgelődtem, amikor már rég az ágyamban feküdtem. Biztosan feltűnt neki, hogy irigykedtem Robynra. És ő vajon miért találkozgatott titokban Caydennel a sötétben? Szélesre tártam az ablakot. A fák lombja között fújt a szél. Próbáltam erre a neszre koncentrálni, hogy elaludjak, mikor meghallottam valami mást is. Suttogás volt, közvetlenül az ablakom alatt. Lassan felültem. Csak meg akartam nézni, ki mászkál ott. Elkerekedett a szemem, mikor felismertem, kik beszélgetnek. Robyn és Cayden szorosan egymás mellett álltak. Cayden az ujja köré tekerte Robyn egyik hajtincsét. Olyan halkan suttogtak, hogy nem értettem, miről beszélgetnek. Óvatosan visszahúzódtam, és bezártam az ablakot.

Pattanásig feszült idegekkel vártam a vékony takaró alatt, hogy Robyn visszajöjjön a házba.

Halkan dudorászva épp egy áttetsző hálóinget halászott ki a szekrényből, mikor beléptem a szobájába. Nekitámaszkodtam az ajtófélfának.

– Mi van köztetek?

Robyn megpördült. Ha rossz volt a lelkiismerete, akkor jól leplezte.

– Semmi. Csak összefutottunk, utána meg Cayden hazakísért.

– Cameron tud erről?

Résnyire szűkült a szeme.

– Nem tudom, mi közöd hozzá.

– Flörtöltél vele, és ő is veled. – Úgy beszéltem, mint valami irigy, féltékeny liba.

– Jess – lépett közelebb –, szeretnék egy kicsit szórakozni. Nem tehetek róla, hogy neked nehézséget okoz pasikkal ismerkedni.

Összeszorítottam a fogamat.

– Igazad van. Semmi közöm hozzá. – Azzal sarkon fordultam, és bementem a szobámba.

– Várj már! – kiáltotta Robyn, és utánam szaladt. – Nem volt semmi, oké?

– Oké – feleltem. – Jó éjszakát!

– Szép álmokat!

Leah megígérte, hogy megvár a kick-box-edzés után. Ma még melegebb és nyomottabb volt az idő, mint az elmúlt napokban, és nagyon örültem, hogy letudtam az edzést. A nap hátralévő részére nem terveztem mást, csak lustálkodást. A medencénél akartam heverészni és fagyit tömni magamba. Pedig tényleg nagyon szerettem az edzéseket. Az edző jó volt, és ez alatt a pár nap alatt máris tanultam pár új, érdekes technikát.

Josh egy évvel ezelőtt, nem sokkal azután, hogy kis világom másodszor is összeomlott, beíratott egy küzdősportokra specializálódott edzőterembe. Akkoriban kellett otthagynunk a vidéki birtokunkat, hogy egy kisebb házba költözzünk. Amíg a megszokott környezetünkben maradhattunk, addig az apám árulása nem tűnt annyira valóságosnak. Legalábbis nekem nem. Oké, már nem volt mérhetetlen mennyiségű pénzünk, és az anyámat is egyre jobban elnyelte a saját kis világa, de legalább még a külső körülmények stimmeltek. Mígnem aztán megjelentek a végrehajtók az ajtónk előtt. Pontosan három napot adtak nekünk, hogy eltűnjünk és új lakhelyet találjunk magunknak. Josh úgy vélte, hogy kell nekem valami, ami segít majd abban, hogy megszabaduljak az apám iránt érzett haragtól. Bár igazán mindent elkövettem, hogy senki ne lásson rajtam semmit, őt nem tudtam megtéveszteni. Ezenkívül még azzal érvelt, hogy a vívással – az egyetlen önvédelmi sporttal, amit addig tanultam – az utcán nem sokra mennék. Szerinte egy lánynak meg kell tudnia védeni magát.

Örültem, hogy ebben a táborban voltak kick-box-órák is. Itt talán még nagyobb szükségét éreztem a boxzsák püfölésének, mint otthon, és erről csak egy ember tehetett. Akinek zöld szeme és szőke haja volt.

Az edzés után sietve begyömöszöltem a holmimat a táskámba, odaintettem Joshnak, és kirohantam a tornacsarnokból. A csarnok áporodott levegője után jólesett a kinti friss fuvallat. Kimerülten töröltem le homlokomról az izzadtságot.

Leah-nak se híre, se hamva nem volt. Úgy döntöttem, küldök neki egy üzenetet, hogy elmentem zuhanyozni. A háznál is találkozhatunk. A telefonom a sportcuccaim között lapult. Miközben hazafelé tartottam, a táskámban kotorásztam, amikor valami hirtelen, nem túl finoman megállított. Mintha falnak ütköztem volna.

– A fenébe! – dörzsölgettem a fejem szitkozódva.

– Fájt? – kérdezte a fal.

Na, már csak ő hiányzott! Megráztam a fejem. Reméltem, hogy Cayden mindjárt továbbmegy, de sajnos nem tette meg nekem ezt a szívességet.

– Csak nem szögeztél a mellkasodra egy fémlapot? – kérdeztem vissza enerváltan.

Válaszképp csak valami furán bizalmas nevetést hallatott. Úgy szívtam magamba a hangját, mint a szomjazó az első korty vizet.

– Mutasd csak! – Óvatosan lefejtette a kezem a homlokomról, kicsit felemelte az állam, és finoman megdörzsölte a helyet, ahol beütöttem a fejem.

– Au! – Nem fogok ránézni! Az érintése már így is rettenetes káoszt okozott a testemben. Meg kellett őrülni tőle. Jó lenne, ha felhagyna ezzel. Szorosan behunytam a szemem. Kérlek szépen, simítsd meg még egyszer! – szólalt meg eközben egy hang a fejemben. Hát, ez tényleg veszett fejsze nyele.

– Jégakkut kellene tenned rá – közölte Cayden nyomatékosan.

Bólintottam. Még egyszer végigsimította a sajgó részt a homlokon, csak most sokkal gyengédebben. Úgy, hogy szinte alig éreztem az érintését. Annál inkább tudatában voltam viszont a másik kezének, amivel a nyakamhoz ért. Mit művelt ott egyáltalán? Nem jöhet csak így ide, és nem fogdoshat kedve szerint!

– Nem akarod kinyitni a szemed?

Megráztam a fejem.

– Így soha nem fogsz visszatalálni a házatokhoz, vagy, ha megpróbálod, akkor komolyabban is megsérülhetsz. Itt elég sok a fa. Hacsak nem épp valami kísérletet folytatsz, mert akkor természetesen nem akarlak akadályozni.

– Ki fogom nyitni a szemem, amint elengedsz és továbbállsz. Megígérem.

– És miért nem akarsz rám nézni? – kérdezte, és közben ujjaival a hajam alatti bőrt simogatta. Annyira jó érzés volt, hogy legszívesebben dorombolni kezdtem volna.

– Belement valami a szemembe – improvizáltam. Nem mondhattam el neki, hogy épp elolvadni készültem és hogy azért nem nézhettem rá, mert teljesen összezavarodtam a zöld szemeitől. Meg különben is, ezt nyilván már rég tudta ő is. Nem csoda, hogy izgalmasabbnak találta az olyan lányokat, mint Melissa és Robyn, akiken nem lehetett ilyen könnyen átlátni.

– Akkor valószínűleg tényleg jobb, ha csukva tartod.

Csak képzelődtem vagy valóban közelebb húzott magához? Az arcomon éreztem a leheletét.

– Jess!

Leah bukkant fel mellettünk lihegve. Egy pillanatra teljesen megfeledkeztem róla. Cayden elengedett és hátralépett. Hirtelen megint meghallottam a lombok susogását és a madarak csivitelését. Az előbb teljesen úgy éreztem, mintha csak mi ketten lennénk a földön. Ez tényleg nem normális.

– Szia, Cayden! – köszönt neki is Leah. – Edzésre készülsz?

Feltételeztem, hogy bólinthatott, mert lehajolt a földön heverő táskájáért.

– És máris elkéstem – felelte. Mikor elment mellettem, egy másodpercre összeért a kezünk. Utána már csak a száraz tűlevelek ropogását hallottam a lába alatt.

Leah kíváncsian méregetett, de én csak megvontam a vállam.

– Jess! – csendült fel újra Cayden hangja.

Odafordultam.

Vigyorgott, zöld szeme vidáman csillogott, mint aki nagyon jól szórakozik.

– Ne felejts el jégakkut tenni a fejedre! Elég keményen beütötted. Ezzel nem szabad viccelni.

– Hülye! – néztem rá dühösen.

– Hallottam! – felelte, aztán sarkon fordult, és fütyörészve elsétált.

– Jobb is! – kiáltottam utána. De akaratom ellenére is elnevettem magam.

– Nem szeretnél valamit elmesélni? Azt hittem, hogy ki nem állhatod. – Leah átlátott rajtam.

Nagyot kortyoltam a vizespalackomból, és közben azon gondolkodtam, mit válaszoljak neki.

– Késtél.

Nem akartam szemrehányást tenni neki, de ha pontosan érkezik, akkor megúsztam volna az előbbi szituációt. Óvatosan megérintettem a nyakamon azt a helyet, ahol az előbb még Cayden ujjai voltak. Még mindig éreztem az érintését a bőrömön.

– Nagyi csak most engedett el. – Leah különféle munkákat végzett a táborban, így kereste meg a zsebpénzét. – Nem megyünk el fagyizni?

Vajon megengedik, hogy a fejemet is bedugjam a fagyisbödönbe? Sürgősen le kellett volna hűtenem valahogy.

– De, menjünk. Csak előtte még muszáj lezuhanyoznom.

Együtt sétáltunk el a házunkhoz.

– Találkoztál ma már Joshsal? – kérdezte Leah, és behajított egy kavicsot a fák közé.

– Ott volt az edzésen.

Lopva felé pillantottam.

– Ti elég jó barátok vagytok, nem?

– De – feleltem óvatosan.

– És ez működik?

– Mire gondolsz? – Megálltam, hogy bekössem a tornacipőmet.

– Hát, úgy értem, hogy annyira jóképű, soha nem akartál tőle mást?

– Pfuj! Természetesen nem – válaszoltam, és felálltam. – Tetszik neked?

– Pfff! Nem az én esetem.

Hangosan felnevettem.

– Ezt meséld az öreganyádnak! Folyton róla kérdezősködsz.

Leah az út hátralévő részén inkább hallgatott. A ház üres volt, mikor odaértünk.

– Itt is fagyizhatunk, és közben nézhetünk valami filmet – vetettem fel. A házban legalább volt légkondi.

– Felőlem! Menj el zuhanyozni, én meg szerzek fagyit és kekszet. – Leah elrohant, még mielőtt bármit is válaszolhattam volna.

Mire kijöttem a fürdőszobából, körülbelül egyhavi fagylaltkészletet halmozott fel az asztalon. Ha továbbra is így töm, akkor csak gurulva tudok majd hazamenni Montereybe.

Alighogy kényelmesen elhelyezkedtünk a kanapén, Robyn sétált be az ajtón.

– Csak nem akartátok nélkülem felfalni az összes fagyit? – Láttam az arcán, hogy valamin felhúzta magát. Nem beszéltünk többet arról az estéről, mikor rajtakaptam őket Caydennel. De valahogy az volt az érzésem, mintha azóta került volna engem.

– Azt hittük, hogy még a színházban vagy – védekezett Leah. – Vagy, hogy Caydennel lógsz – tette még hozzá. Ezt a megjegyzést igazán kihagyhatta volna.

– Miért, tán kifogásod van ellene? – nézett rá Robyn villámló szemmel. Leah csak megvonta a vállát. Aztán Robyn megragadta az egyik tálkát, fagyit kanalazott belé, majd az egészet leöntötte csokoládészósszal. – Nem volt kedvem a próbához. Különben is, azonnal rengeteg cukorra van szükségem. Ez a Melissa az ember agyára megy.

Leah elvigyorodott.

– Én figyelmeztettelek. Ő játssza a főszerepet az új darabban?

Robyn bólintott.

– És úgy viselkedik, mint valami díva. Caydennel jött, aki szinte végig ott is maradt – mondta csak úgy, senkinek nem címezve a szavait. De látszott rajta, hogy mérges. Tulajdonképpen nem kellett volna, hogy érdekelje, kivel tölti az idejét Cayden.

Én is kiszedtem egy adag fagyit az egyik tálkába, és visszaültem a kényelmes kanapénkra.

Robyn felkapta a távirányítót, és elkezdett kattintgatni a Netflixen. Meg sem kérdezett minket, hogy mihez lenne kedvünk, hanem kiválasztotta a kedvenc Disney-filmjét, a Herkulest. Leah-nak nem volt ellene kifogása.

Görcsösen igyekeztem, hogy ne húzzam fel magam a filmen. De a sztoriban egyszerűen semmi sem stimmelt. Kezdve azzal, hogy Herkules, vagyis Héraklész nem is Héra fia volt. Igazából Alkméné volt az anyja. Az egyik a sok nő közül, akit Zeusz elcsábított. A főisten fiatalkorában nem tudott betelni a nőkkel. De a film készítőit ez szemmel láthatóan cseppet sem érdekelte. A történet végén Herkules visszahozta Megara lelkét Hadész birodalmából. Nagyokat nyeltem, és önkéntelenül is elgondolkodtam rajta, hogy vajon az én lelkem is abban a zöld folyóban végezte volna, ha az álombéli fiú nem hozott volna vissza. A görögök úgy hitték, hogy aki a Hadészt átszelő Léthé folyó vizéből ivott, az minden a korábbi életével kapcsolatos emlékét elveszítette.{*} Fázni kezdtem, és nem a túl gyorsan befalt fagylalttól. Cayden soha nem tagadta egyértelműen, hogy ő lett volna az a fiú, aki ott volt az álmomban. De ha ő maga tényleg létezett, akkor lehet, hogy az álmom valójában nem is álom volt? Ez már tegnap éjjel is eszembe jutott, de akkor megtiltottam magamnak, hogy továbbgondoljam, mert akkor az azt is jelentené, hogy kis híján meghaltam. De azért valami fura volt: minden más srác kiröhögött vagy elmondta volna valamelyik haverjának, milyen hülyeségeket beszéltem. Ő nem. A kezemmel megérintettem a nyakamon azt a helyet, ahol hozzám ért. Cayden valami igazán különös dolgot művelt velem, és én szerettem volna véget vetni ennek.

Robyn az idő nagy részében vadul nyomogatta a mobiltelefonját, pedig ő választotta a filmet. Ez megint annyira jellemző volt rá. Amint véget ért a film, közölte, hogy Cameron várja, és el is tűnt.

– Mindjárt kezdődik a konyhai műszakom – mondta Leah. – Itt hagyhatlak, hogy egyedül birkózz meg a káosszal?

– Ja, persze. – Az a pár morzsa említésre sem volt méltó. De Leah legalább megkérdezte. Robyn szó nélkül lelépett. Kaptam egy puszit, aztán magamra maradtam.

Kidobtam a chipseszacskókat a szemétbe, és kikanalaztam a maradék fagyit. Aztán letöröltem az asztalt, és úgy döntöttem, elmegyek futni. A friss levegőtől mindig kitisztult a fejem és sikerült megszabadulnom a kellemetlen gondolatoktól. Például Caydentől.