Kinéztem az ablakon, és közben megint Cayden szavain rágódtam. Nem bírnám elviselni, ha valami bántódásod esne. De azóta nem bukkant fel. Vágyakozva vártam, mikor tér már vissza. Kint megállíthatatlanul kopogott az eső az ablaktáblákon. Henry szerint az elmúlt években összesen nem esett annyit, mint az elmúlt napokban. Az erdei utak sártengerré változtak, és a párás köd, amibe nem merészkedtem ki egyedül, mélyen a fák közé lógott. Be voltam zárva a házunkba. Athéné azt mesélte, hogy Aiolosz, a szelek istene haragszik Zeuszra, amiért nem hívta el a haditanácsba. Bosszúból aztán esőfelhőket küldött a völgybe, és Zeusz túlságosan is elfoglalt volt ahhoz, hogy még vele is összetűzésbe bonyolódjon. Úgy tűnt, hogy a különleges képességeiktől eltekintve az istenek nem sokban különböztek tőlünk, emberektől. Mintha pillanatnyilag nem lenne fontosabb dolguk egy időjárásért felelős isten személyes sérelmeinél!

Robynnal még mindig tartott a mosolyszünet. Az ideje nagy részét Sharonnal és, legnagyobb csodálkozásomra, Melissával töltötte. Valószínűleg kölcsönösen sajnálgatták egymást. Minél tovább maradt távol Cayden, annál gyakrabban gondolkodtam el azon, hogy vajon Robynnak nem volt-e mégiscsak igaza. Mi van, ha tényleg kijátszott minket egymás ellen, csak hogy így sikerüljön célba jutnia valamelyikünknél? Egyetlen csókkal sikerült elidegenítenie a legjobb barátnőmtől. Miért csinálta?

Hátat fordítottam a megfigyelőpontomnak. Még volt egy kis időm a vívásóráig. Elhatároztam, hogy írok egy e-mailt Phoebe-nek. A két nappal ezelőtt küldött, legutóbbi levele még mindig válasz nélkül ücsörgött a postafiókomban. A kishúgom már biztosan aggódott. Felnyitottam a laptopomat, és megint elolvastam, mit írt.

 

Kedves Jess!

Jól haladunk a próbákkal. Most már megvan a teljes szereposztás a darabhoz. Az én beugróm Jacy. Kész hányinger. Broaaah.

 

Elvigyorodtam.

 

De tényleg nagyon jól táncol. Ha nem lenne ilyen arrogáns liba, még azt sem sajnáltam volna tőle, ha ő táncolja az első szereposztást. Na, jó, azt talán mégsem. Remélem, hogy jól érzed magad! Nem tudnál küldeni egy képet erről a Caydenről? Borzasztóan kíváncsi vagyok rá. Egyébként anyu már egy hete nem ivott semmit, és ki is takarított. Szerinted ez most jó jel vagy megint csak vaklárma?

Mr. Fairchild a szomszédból már megint felajánlotta, hogy ad virágokat az előkertbe, de nekem most tényleg nincs időm arra, hogy a földet túrjam. Fogadni mernék, hogy még azt is megcsinálná, ha hagynám neki. Ha hazajöttél, mindenképp muszáj lesz beszélned vele. Szeretlek.

Phoebe

 

Az anyám egyhetes absztinenciájára inkább nem szerettem volna kitérni. Ahhoz túl sokszor ringattuk már magunkat hiú ábrándokba. Aztán csak még nagyobb volt a csalódás, és a végén anyánk általában csak még többet ivott, mint azelőtt.

 

Hahó, Hugicám!

Rettenetesen büszke vagyok rád. Ne bosszankodj Jacy miatt, csak a sértett büszkeség beszél belőle. Majd tisztázom ezt a virágdolgot Mr. Fairchilddal. De ugye tudod, hogy csak jót akar? Itt minden a régi.

 

Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy megírom neki, hogy összevesztünk Robynnal. De nem akartam, hogy Phoebe aggódjon vagy beszéljen róla Robyn anyjával. Ő képes lett volna rá, hogy ideutazzon csak azért, hogy aztán alaposan megmossa a fejünket.

 

Talán készíthetnék egy képet Caydenről. Én sem bánnám, ha lenne róla egy fotóm, csak úgy, emlékbe. Az ógörögöm egyre jobb.

Megvetted már a jegyeket az előadásra? És ugye eszel eleget? Nem szeretném, ha éheznél. Már így is épp elég vékony vagy. Ne hagyd, hogy Mrs. Bereton meggyőzzön az ellenkezőjéről! És ne lógj folyton a tévé előtt!

Millió puszi.

 

Bár nem akartam ezzel foglalkozni, mégis el kellett gondolkodnom rajta, hogy vajon mi bírta rá anyámat, hogy abbahagyja az ivást. Csak nem jelentkezett az apám? Mert anyu olyankor mindig abban reménykedett, hogy visszajön. Gyűlöltem az apámat, amiért újra meg újra felébresztette benne a reményt. Rányomtam a Küldés gombra, és a levél elment. Aztán az elmúlt napokban, a mobilommal készített képeket nézegettem, és átmentettem őket a laptopomra. Athéné bekopogott a szobám ajtaján, hogy elkísérjen a vívócsarnokba.

 

– Mi van köztetek Robynnal? – kérdezte Josh, mikor már a csörtéinktől teljesen kifulladva és leizzadva ültünk egymás mellett a padon. Athéné, velünk ellentétben, most is úgy festett a vívócuccaiban, mint akit skatulyából húztak ki. Néztem, ahogy Apollónnal vívnak.

– Ha én azt tudnám! – lihegtem. Tanácstalan voltam, mit is mondhatnék. Végtére is még mindig ő Cameron legjobb barátja.

– Cayden miatt van, ugye? – kérdezte mintegy mellékesen, és közben a táskájában kotorászott. – Mert féltékeny.

– Miért kérdezed, ha úgyis tudod?

– Cameronnal is összeveszett, és közben nemegyszer szóba került Cayden neve. És hát, ebből összeraktam.

– Nem tudom, miért viselkedik így – feleltem. – Cameron nem mondott neked semmit? Ezért nem utazik végül haza?

Josh megrázta a fejét, és nagyot kortyolt a vizespalackjából.

– Te is tudod, hogy milyen. Soha nem beszélne nekem a Robynnal való kapcsolatáról. Nem olyan fajta. Ő mindig, mindent magában intéz el.

– Vagy az apjával – tettem hozzá, és a vizespalackért nyúltam.

– De most, hogy Cayden elment, már kibékülhetnétek.

A szívem mintha háromemeletnyit zuhant volna.

– Gondolod, hogy nem is jön vissza?

– Hát, a cuccai mindenesetre eltűntek a házból.

– Biztosan csak átvitte őket Mr. és Mrs. Rosshoz.

– Tudod, hová ment? – kérdezte Josh.

– Csak annyit mondott, hogy van valami elintéznivalója és hogy pár napra el kell mennie.

– Nekem már az elejétől fogva gyanús volt az a fickó. Először rád nyomult, aztán Melissára meg Robynra, és ki tudja, még ki mindenkire. Azon gondolkodom, hogy vajon ki lett volna a következő.

– Rám nem nyomult – ellenkeztem, mert úgy mondta, mintha csak valami védtelen áldozata lettem volna a férfiúi csábítási tudománynak.

– Dehogynem, és én még kifejezetten óvtalak is tőle.

– De mi van, ha én nem akarom, hogy óvj tőle? Lehet, hogy én is szeretnék egy kicsit szórakozni, ahogy te. Vagy csak nem akarod bebeszélni nekem, hogy Sharon életed szerelme?

– Nagyon vicces. De neked jobb lenne egy kedves fiú, nem egy ilyen nőcsábász.

– Miattam nem kell aggódnod. Nincs köztünk semmi. – Nem akartam még Joshsal is összeveszni, a barátelveszítési kvótámat már így is bőven kimerítettem.

– Ez nem igazán nyugtat meg – vágott vissza. – Nagyon remélem, hogy nem jön vissza.

 

Az eső ugyan elállt, de valami kellemetlen, fülledt nedvességet hagyott maga után. Nagyon vágytam egy kis hűsítő szellőre, de a hőség falként állt a házak között. Lezuhanyoztam, és épp a nedves hajamat kötöttem copfba, amikor kopogtattak. Az ajtó előtt Cameron állt. Nagyon zilált volt. Az első pillanatban annyira megzavart rendezetlen külseje, hogy még azt is elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy mit akar.

– Nem láttad Robynt? – Megráztam a fejem. – Tegnap este óta nem találom.

– Hülyeség! Múlt éjszaka a szobájában matatott. Hallottam.

– És láttad is? – kérdezte olyan nyomatékkal, hogy már a legrosszabbtól tartottam.

Megint megráztam a fejem.

– Már az üzeneteimre sem válaszol – magyarázta. – Beszélni akartam vele.

Átfurakodott mellettem, és bement Robyn szobájába. Mikor felrántotta az ajtót, mindketten ledermedtünk a küszöbön.

A szoba úgy nézett ki, mintha hurrikán söpört volna végig rajta. Az ágy szét volt dúlva, a szekrényajtók nyitva álltak, a tartalmuk szanaszét dobálva a padlón. Nagyot nyeltem.

– És te ebből mit sem hallottál? – kérdezte Cameron szemrehányóan.

– Nem vagyunk épp jóban – védekeztem, mintha ez bármit is megmagyarázna.

– Hát, akkor isten hozott a klubban. – Az ajtófélfának támaszkodott. – Azt hiszem, feltételezhetjük, hogy nem Robyn verte szét dühében a szobáját.

Én azért nem lettem volna ebben olyan biztos. Robyn még akkor sem volt rendmániás, amikor nem volt feldúlt. Nem is volt rá szüksége, hiszen otthon volt szobalánya, aki mindent elpakolt utána.

– Az autója itt van még?

Cameron bólintott.

– Azt néztem meg elsőként. Ott áll a parkolóban, a tábor bejáratánál. – Elgondolkodva nézett rám. – Cayden is eltűnt – szólalt meg aztán vontatottan. Rá kellett harapnom a nyelvemre, hogy ne kezdjem el védeni Caydent. – Mit tudsz egyáltalán arról a pasiról?

Vállat vontam.

– Nem sokkal többet, mint te.

Lázasan gondolkodtam, mit is mondhatnék még. Tán, hogy ő valójában Prométheusz, az a fickó, akit Zeusz egy sziklához láncoltatott? Hogy Agriosz nyomában jár, aki isteni ivadék, egy albínó, akinek feltett szándéka, hogy a mi világunkból ne maradjon más, csak por és hamu? Cameron ebből semmit nem hitt volna el.

– Szerintem elrabolta – bukott ki belőle hirtelen. – Elmegyek Mr. Rosshoz. Ki kell hívnia a rendőrséget – tette hozzá, aztán elrohant.

Egy pillanatig túlságosan is le voltam döbbenve ahhoz, hogy feltartóztassam, és ezzel értékes másodperceket veszítettem. Mikor utána akartam eredni, már nem láttam sehol. Belebújtam a tornacipőmbe, és elrohantam az irodák irányába. Nem sokkal később meghallottam Kalkhasz jól ismert lihegését és a hangját a fejemben.

– Mi a baj? – kérdezte.

Szerencsére elég volt csak gondolnom a válaszra, mert annyira rohantam, hogy egy szót sem bírtam volna kinyögni.

– Robyn eltűnt, és Cameron azt hiszi, hogy Cayden rabolta el. Beszélni akar Zeusszal.

– Mikor tűnt el?

– Fogalmam sincs. Tegnap még hallottam, hogy a szobájában van, de az most teljesen szét van dúlva.

– Ez nem lehetett Cayden. Ő már több napja elment – mondta a farkas.

– Ezt én is tudom. De próbáld ezt megmagyarázni Cameronnak!

Bedörömböltem a táborvezetés házának ajtaján. Mr. Ross irodájának ajtaja nyitva állt, és meghallottam Cameron izgatott hangját. Mr. Ross az íróasztala mögött ült, és türelmesen hallgatta Cameron vádaskodását. Rosie a szája elé kapta a kezét, és úgy hallgatta őket.

– Robyn szülei nagyon vagyonosak – magyarázta épp Cameron. – Maga tűzbe tenné a kezét az unokaöccséért? Biztos benne, hogy nincs köze Robyn eltűnéséhez?

Mr. Ross félbeszakította.

– Fiam, most először is nyugodj meg! Rosie készít nekünk egy teát. – Aztán felém fordult. – Á, Jess! Kérlek, gyere be! Te is úgy gondolod, hogy Cayden rabolta el a barátnődet?

Két, óvatos lépést tettem felé.

– Nem tudom, mindenesetre a szobája úgy néz ki, mintha valami nagy küzdelem zajlott volna benne.

– Ki kell hívnia a rendőrséget! – követelte Cameron színtelen hangon.

– Azt mondod, hogy összevesztetek? – kérdezte Mr. Ross.

Cameron bólintott.

– Helyes a feltételezésem, ha abból indulok ki, hogy Cayden miatt történt?

Cameron dacosan felszegte az állát, és hosszú idők óta most először nézett ki úgy, mint egy normális, átlagos tinédzser.

– Nem értem, hogy ennek mi köze az egészhez. Ha maga nem hívja ki a rendőrséget, akkor majd megteszem én.

– Nem mondtam, hogy nem fogok szólni a rendőröknek, de előtte szeretnék minden részletet megismerni.

– Nem hinném, hogy önszántából ment volna vele.

– Végigkutattátok már a tábort? – Mr. Ross most rám nézett, és nagyon szerettem volna, ha vele is van olyan telepatikus kapcsolatom, mint Kalkhasszal.

– Én csak pár perce tudtam meg, mi történt.

Miért nem tudtam róla, hogy Robyn nem töltötte az éjszakát a házunkban? A lelkiismeret-furdalástól görcsbe ugrott a gyomrom.

Rosie behozta a teát, és letett három csészét az asztalra. Egyikünk sem nyúlt hozzá.

– Cayden a családjához utazott – magyarázta Mr. Ross Cameronnak. – Az édesanyja felhívott, és megkért, hogy pár napra küldjem haza a fiát.

Cameron fújtatott egyet, ami azt jelentette, hogy egy szavát sem hiszi Mr. Rossnak.

– Már négy napja elment – próbálkoztam most én is, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy az elmélete nem egészen állja meg a helyét.

– Lehet, hogy titokban visszajött és megpróbálta rávenni Robynt, hogy szökjön el vele. És mikor nem akart, akkor kényszerítette rá. – Cameron keresztbe fonta a karját a mellkasán.

Csodálkozva néztem rá. Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen élénk a fantáziája.

– Utána fogunk járni a dolognak. Elsőként azt javaslom, szervezzünk keresőcsapatokat, amik átfésülik a tábort. Csak akkor lehetünk biztosak benne, hogy Robyn nincs itt, és ha ez a helyzet, értesítjük a hatóságokat.

Cameron már készült felfortyanni, de Mr. Ross a szavába vágott.

– A rendőrség nem kezdi meg a keresést, amíg nem telik el huszonnégy óra az eltűnéstől számítva. Robyn nemsokára tizennyolc éves lesz, szóval akár azt is feltételezhetjük, hogy saját akaratából ment el.

– Legalább a szüleit értesíti?

– Adj nekünk még pár órát, fiacskám, mielőtt az egész világot megőrjítjük. Szedjetek össze pár embert, akik segítenek a keresésben, de vigyázzatok, hogy ne keltsetek pánikot a fiatalabb diákok között. Én megnézem Robyn szobáját.

Ez a terv persze csöppet sem tetszett Cameronnak, de elég okos volt ahhoz, hogy tudja, mikor kell engedni, ezért aztán engedelmeskedett.

– Szólok Joshnak és Leah-nak – mondtam Cameronnak, mikor kiértünk az ajtó elé.

– De ha nem Cayden volt, akkor ugyan ki? – kérdezte Cameron csendesen, és láttam rajta, hogy valóban nagyon aggódik Robynért.

Megvontam a vállam.

– Lehet, hogy csak ránk akar ijeszteni.

Ez nem is volt olyan valóságtól elrugaszkodott ötlet. Robyn nagyon tudott ám drámázni, ha nem pontosan úgy történtek a dolgok, ahogy ő szerette volna. És az egyértelmű volt, hogy most mit akart. De ezt nem szerettem volna nyíltan Cameron szemébe mondani. Majd észhez tér megint, ha nem is itt, a táborban, akkor legkésőbb akkor, mikor hazaértünk.

– Megkérek pár srácot, hogy segítsenek – mondta Cameron, mikor látta, hogy nem kap választ a kérdésére.

– Mi pedig megnézzük a tavat és a lejjebb lévő házakat, egészen a színházig – feleltem.

– Rendben. Mi majd a fenti részen oszlunk szét. – Az órájára nézett. – Legkésőbb két óra múlva itt találkozunk. Sok szerencsét!

– Meg fogjuk találni. Ne ess nagyon kétségbe!

Cameron hátat fordított nekem. Száz százalék, hogy nagyon kellemetlenül érintette, amiért tanúja voltam annak, hogy így kiakadt.

Elrohantam a menzához, és legnagyobb meglepetésemre ott találtam együtt Leah-t és Josht. Valami kártyajátékot játszottak. Leah előtt nagy halomban állt az apró. Mikor rájuk rontottam, először ijedten néztek rám, mintha valami tiltott dolgon kaptam volna őket.

– Robyn eltűnt – bukott ki belőlem. – Meg kell keresnünk.

– Már hogy érted, hogy eltűnt? – kérdezte Josh.

– A szobája fel van dúlva, és tegnap este óta senki sem látta. Cameron azt hiszi, hogy Cayden elrabolta.

Leah a szemét forgatta.

– Nem túloz egy kicsit?

– Mr. Ross azt kérte, hogy feltűnés nélkül kutassuk át a tábort – folytattam anélkül, hogy reagáltam volna a megjegyzésére.

– Nem tudnád megkérdezni Sharont, hogy nem tud-e valamit róla? – fordultam Joshhoz. – Az utóbbi napokban sokat voltak együtt.

– Persze – felelte Josh, és felállt. – Visszavágót követelek! – mondta aztán még Leah-nak.

– Megkaphatod – vigyorogott rá Leah szemtelenül. – De figyelmeztetlek. Legyőzhetetlen vagyok.

– Az tetszene, mi? – jegyezte meg Josh, aztán sarkon fordult és elrohant.

– Hol kezdjük? – kérdezte Leah.

– A tónál – válaszoltam.

– Lehet, hogy Robyn és Cayden épp romantikáznak valahol, és egyáltalán nem szeretnék, ha bárki is megzavarná őket – vélekedett Leah.

– Cayden még nem jött vissza – förmedtem rá. A gondolat, hogy a visszaérkezése után először Robynnal futott össze, és most vele mulatott valahol, sokkal jobban fájt, mint ahogy azt akár magamnak is beismertem volna.

Leah csak a szemét forgatta, és védekezően felemelte a kezét.

– Nincs semmi okod rá, hogy veszekedj velem. Hiszen segíteni akarok.

– Ne haragudj – feleltem bocsánatkérően.

Lementünk a tóhoz, és mindenkit végigkérdeztünk, aki a parton heverészett, napozott vagy a tóban úszott. Egyikük sem látta Robynt. Végigmentünk mindkét parton abban a reményben, hogy hátha találunk valami feltűnő dolgot. De sajnos hiába. Végignéztem a tó sima felszínén. Nem fújt a szél, és a víz úgy terült el előttünk, mint egy fényesre csiszolt tükör. De én tudtam, hogy a mélyén egy szörnyeteg lakozik. Mi van, ha Szkülla próbálkozott újra? Cayden nem volt itt, hogy megmentse Robynt. A hőség dacára vacogni kezdtem. A karomat dörzsölgetve imádkoztam, nehogy a szörny kapja el.

A színházban még folyt a drámaszakkörösök próbája. Mikor Robyn után kérdezősködtünk, a kurzus vezetője odaszaladt hozzánk.

– Nagyon, de nagyon mérges vagyok Robynra. Hogy merészeli megtenni, hogy nem jelenik meg a próbán? – Szinte kiabált, és közben mutatóujjával az orrom előtt hadonászott. – Újra kellett osztanunk a szerepeket.

– Biztosan nem szándékosan lógja el az órát, Daniel – próbálta nyugtatgatni Leah. – Eltűnt, és lehet, hogy sebesülten vagy ájultan fekszik valahol.

Ennyi dráma hallatán Daniel elnémult. A szája néma o-t formált, aztán tapsolt egyet, és magához hívta a színjátszósokat.

– Gyorsan, gyorsan! Drágáim, hallottátok. Robynnak szüksége van a segítségünkre. Menjetek és keressétek meg! – Elképedve néztem rá. Na, ennyit arról, hogy nem akartunk feltűnést kelteni.

– A tónál már kerestük – magyarázta Leah a tucatnyi lánynak és fiúnak, akik addigra körénk gyűltek. – Az lenne a legjobb, ha ti itt keresnétek, az erdő szélén, meg a színház és az erdő közötti házaknál. Valaki megnézhetné az istállókat is.

– Azt majd én – jelentkezett Melissa, és olyan lesújtó pillantást vetett rám, mintha azt üzente volna, hogy az egészről én tehetek.

– Maradt a mászószikla – mondta Leah, mikor mind szétoszlottak.

Szinte magától értetődően ragadta magához az irányítást, de hát messze jobban is ismerte a tábort bármelyikünknél.

Henry jött szembe velünk a kiskocsiján.

– Na, találtatok már valamit?

Egyszerre ráztuk meg a fejünket.

– Nem tudom, mi van ezen a nyáron – mormogta Henry inkább csak úgy magának. – Először kis híján megfulladsz, aztán az időjárás szórakozik velünk – folytatta, és szemrehányó pillantást vetett ránk. – Most meg még ez a lány is eltűnik. Azt hiszem, itt az ideje, hogy nyugdíjba vonuljak.

Leah odahajolt hozzá, és puszit nyomott ráncos arcára.

– Mindig ezt mondod Nagypapa, elég hozzá annyi, hogy felboruljon egy kuka. De soha nem teszed meg.

– Egyszer eljön a napja. Majd meglátod. – Gyengéden rámosolygott az unokájára, aztán elzakatolt a kis járművén.

– Pete már hívott – fogadott minket Jeanne, ahogy odaértünk a mászósziklákhoz. – Robyn nem járt erre, de mindenkit kiküldtem, hogy keressék. Még gyorsan rendet teszek, aztán én is elindulok a keresésére. – Eltette a telefonját, és felkapott egy karabinerekkel teli ládát.

A homlokomra csaptam. Hogy is nem jutott eszembe megnézni a telefonomat? Lehet, hogy Robyn üzenetet küldött.

– Menjünk vissza a házhoz! – szóltam oda Leah-nak. – Otthagytam a telefonomat.

A ház felé tartva egész úton mindenfelé izgatott diákokkal találkoztunk, akik mind Robynt keresték. Eddig egyelőre eredménytelenül.

A mobilomon nem volt üzenet, és mikor tárcsáztam Robyn számát, először kicsengett ugyan, de aztán egy idő után bekapcsolt az üzenetrögzítő. Leah-val átkutattuk a szobáját azt remélve, hogy találunk valami nyomot vagy utalást arra, mi történhetett.

Végül kimerülten lerogytam az ágyra.

– És most mit csináljunk? – kérdeztem Leah-tól, aki közben elkezdte sorban összeszedni és a szekrényekbe pakolni Robyn holmiját.

– Ha ma estig nem bukkan elő, akkor Mr. Rossnak értesítenie kell a rendőrséget. Nem marad más választása.

Bólintottam, és némán figyeltem, ahogy rámol. Robyn szekrénye még soha nem volt ilyen rendezett.

– Nem merem felhívni az anyukáját. Nagyon ki fog akadni.

– Akkor hagyd. Várj még egy kicsit! Ez különben is Mr. Ross dolga. Ő majd tudja, mit kell ilyenkor mondani.

– Lehet, hogy megfulladt – fogalmaztam meg legnagyobb félelmemet.

– Robyn aligha az a fajta, aki a víznek megy csak azért, mert a legjobb barátnője csókolózik egy pasival, aki neki is bejön.

Ahogy így kimondta, tényleg nagyon valószínűtlennek tűnt, de hát neki fogalma sem volt a tó mélyén élő asszonyról, akinek kutyafejek nőttek ki a hasából.

Leah megint belemerült a rendrakásba.

Felálltam, kisimítottam a lepedőt, és felráztam a paplant. Valami becsúszott a matrac mögé, és nagy csörömpöléssel leesett a padlóra. Morogva bemásztam az ágy alá, és kivettem alóla egy láncot.

Felegyenesedtem, és azonnal tüsszentenem kellett. Jó lenne, ha valaki sürgősen feltörölné a padlót az ágy alatt. Aztán megnéztem a láncot, ami egy helyen elszakadt. Furcsa. Ha volt bármi is, amire Robyn mindig nagyon ügyelt, akkor azok az ékszerei voltak. Nem volt jellemző rá, hogy csak így szanaszét hagyja őket. Felkapcsoltam a mennyezeti lámpát, mert időközben már bealkonyodott. Aztán egyszerre öntött el a forróság, és kezdtem vacogni. A lánc elég egyértelműen nem Robyn ékszerei közül való volt.

Már épp készültem feltűnés nélkül zsebre vágni, mikor Leah megkérdezte: – Mit találtál?

Vonakodva megmutattam neki az ékszert. Kicsi, fényesre polírozott ezüstgyűrűkből állt. A medál egy különösen finoman megmunkált, háromágú szigony volt, amit aprócska smaragdok díszítettek.

– Ez Robyn lánca? – kérdezte Leah.

– Még soha nem láttam rajta – ismertem be.

– A háromágú szigony valami görög szimbólum, nem? – Leah kérdőn nézett rám. – Nem Athénéé vagy Apollóné?

Megvontam a vállam.

– Kérdezzük meg tőlük!

– Hát, akkor induljunk! Az ember nem hagy csak úgy szanaszét egy ilyen holmit. Fogadni mernék, hogy a tulajdonosa észre sem vette, hogy eltűnt. Ha Robynt tényleg elrabolták, akkor lehet, hogy ő tépte le a támadója nyakáról, még mielőtt leteperték volna.

– Az lehet. – Különös érzésem támadt.

A háromágú szigony egyben a víz szimbóluma is. Cayden azt mesélte, hogy az anyja egy ókeanisz. Mi van, ha mégiscsak köze van Robyn eltűnéséhez? Át kellene gondolnom, hogy vajon tényleg megbízhatom-e az istenekben.