Küldtem Robynnak egy rövid üzenetet, aztán elindultam a ház felé, hogy átöltözzem. A meleg dzseki ellenére átfagytak a tagjaim. Még szorosabban beleburkolóztam a kabátba. Olyan illata volt, mint neki. Vad és fűszeres. Talán rozmaring? Vagy kakukkfű? Remegő kézzel kinyitottam az ajtót, és berohantam a fürdőszobába. Vonakodva vettem csak rá magam, hogy felakasszam a dzsekit a fogasra, aztán letéptem magamról a ruhát, és szárazra dörgöltem átfagyott testemet. A telefonom ezalatt legalább háromszor sípolt. – Hol vagy? – villogott a képernyőn. Robyn gyűlölte, ha várnia kellett, de erre most nem lehettem tekintettel. Az első tábori estén nem nézhet ki úgy az ember, mint egy madárijesztő. Ez amolyan íratlan törvény. Megszárítottam a hajam, de az mégis úgy meredt az égnek a fejem tetején, mintha belenyúltam volna a konnektorba. Pedig épp elég büntetés volt nekem a vörös szín is. Úgy néztem ki, mint Merida a Disney-rajzfilmből. Mérgesen rámordultam a tükörképemre, de már nem volt időm újra kiegyenesítgetni a tincseimet.

Mikor kijöttem a fürdőszobából, a volvós lány ott állt a nappalinkban. Egyedül volt.

– Athéné vagyok. – Kezet nyújtott felém. – Úgy tűnik, együtt fogunk lakni…

Athéné, a bölcsesség istennője. Ugyan, kérem, ki az, aki ilyen nevet ad a lányának? Már szinte megsajnáltam. A Jessica ugyan rettenetesen régimódi, de még mindig jobb volt, mint az Athéné.

– Van valami beceneved? – kérdeztem, aztán rögtön a homlokomra is csaptam. – Bocsánat, ez nagyon udvariatlan volt.

Athéné csak nevetett.

– Semmi gond, már megszoktam a nevemmel járó nehézségeket.

Bűntudatosan néztem rá.

– Te is elárulod, hogy hívnak?

– Ja, persze. Én Jess vagyok. Ez az én szobám, abban pedig a barátnőm, Robyn lakik. Már vár rám, és biztosan nagyon megharagszik, ha még tovább váratom.

– Menj csak nyugodtan. Egyedül is boldogulok. – Athéné ügyesen kontyba csavarta hosszú, szinte a fenekéig érő haját, és felvette a táskáját. – Egyébként Cayden őszintén sajnálja – tette még hozzá, mielőtt belépett volna a szobájába.

– Cayden? – fordultam utána kíváncsian. Ennyi időm még csak van.

Athéné bólintott.

– Igen, az unokatestvérem.

Szóval ő nem a barátnője, jegyeztem meg magamban, és igyekeztem megállni vigyorgás nélkül.

– Semmi gond. Az a fajta vagyok, akit könnyű nem észrevenni.

Rám nézett, és mosolyra húzódott a szája.

Vállat vontam, és kezemet a farmerem zsebébe dugtam.

– Csak egy kis víz volt. Azt hiszem, kicsit túlreagáltam a dolgot.

– Ez is nagyon csinos – mondta Athéné az egyszerű, fekete pólómra mutatva, én pedig magamban a szememet forgattam. Robyn kinyírna, ha ebben állítanék be a buliba, de hát ezen most nem tudok segíteni. Athéné egy, a szeme világoskékjében csillámló felsőt és hozzá szűk, fehér farmert viselt. Ilyen sima, fekete cuccokhoz valószínűleg még bottal sem érne.

– Köszönöm szépen. Na, én már itt sem vagyok – feleltem.

Kedvesnek tűnt ez a lány. Nem mindig van az embernek ilyen szerencséje, ha vadidegenekkel kell osztoznia a szálláson. Robynnal volt pár nyarunk, amikor eléggé pechesek voltunk.

Az ajtóhoz léptem, de ott megint hátrafordultam.

– Te is jössz a grillezésre? Akkor Robynnal is megismerkedhetnél.

– Miért is ne? – mosolygott rám, és a tekintetén láttam, hogy megkönnyebbült. – Nemsokára utánad megyek.

Remélem, Robynnak nem lesz kifogása ellene, hogy kicsit törődjünk Athénével. Felkaptam Cayden dzsekijét, és kiléptem az ajtó elé. Harmadszorra már gyorsan megtettem az utat. Időközben eléggé bealkonyult. Teljesen kifulladva értem a főépülethez, és benyomtam a nehéz faajtót. Beletelt pár másodpercbe, míg a szemem hozzászokott a mostanra már zsúfolásig megtelt helyiségben villódzó színes fényekhez. A hangszórókból Justin Bieber hangja áradt felém. Ahogy attól tartani lehetett, a lányok többsége rendesen kicsípte magát, és most izgatottan csacsogott egymással. Sokan közülük szemmel láthatóan nem most jártak először ebben a táborban, és már ismerték egymást. Reméltem, hogy ettől Robynnal nem leszünk majd kívülállók. De tulajdonképpen Robyn miatt igazán nem kellett aggódnom. Ő mindig gyorsan megtalálta a hangot másokkal, és ebből én is sokat profitáltam.

A fiúk a falnak támaszkodva felmérték a felhozatalt. Pipiskedtem, hátha meglátom valahol Robynt. Ha egészen őszinte akartam lenni, akkor abban is reménykedtem, hogy esetleg megpillantom Caydent. Meg kellett győződnöm róla, hogy nem lehet ő a fiú az álmomból. De sehol nem láttam a nagy nyüzsgésben. Lehet, hogy nem is jött el. Megint a vállamra vetettem a kabátját. Ha nincs itt, akkor jó okom van rá, hogy még egy kicsit magamnál tartsam. Valahogy olyan otthonos érzést adott. Feltűnés nélkül megszimatoltam az anyagát. Kakukkfű. Az illatától a tarkóm megint bizseregni kezdett. Kezemmel benyúltam a hajam alá. Nagyon reméltem, hogy nem valami pók mászott rám. Amilyen buja itt a természet, bármi megtörténhet. De a bizsergés csak nem múlt el. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Megfordultam. Cayden pár méterrel arrébb állt, az egyik oszlophoz támaszkodva, és le sem vette rólam a szemét, pedig elég sok lány pusmogott körülötte izgatottan. Széles vállait fehér vászoning borította. A bizsergés a nyakamból a gyomromba vándorolt és egyre erősödött. Cayden felém villantotta gödröcskés mosolyát, és éreztem, hogy az arcom elvörösödik. Biztosan látta, ahogy megszagolgattam a kabátját. De kínos! A pillantása egyre áthatóbbá vált, mintha mondani készülne valamit. Nem bántam volna, ha ad valami magyarázatot arra, hogyan került az álmomba. Mikor megmozdult és felém indult, próbáltam érdektelen arcot vágni. De a szívverésem így is teljesen megbolondult. Cayden megtorpant, összeráncolta a szemöldökét, és bedugta a kezét a farmere zsebébe. Aztán – mintha csak hirtelen meggondolta volna magát – irányt váltott, és eltűnt a csacsorászó lányok tengerében. Fellélegeztem, de közben bosszankodtam is. Nem akartam, hogy minden alkalommal így kiborítson. De mégis követtem pillantásommal izmos alakját, ahogy céltudatosan a bár felé tartott. Volt benne valami ragadozószerű. Olyan könnyedén siklott át a tömegen. Elegánsan mozgott, de egyszerre veszélyesnek is tűnt. Még egyszer felém fordult, és olyan intenzíven nézett, hogy rögtön lángba borult az arcom. A pillantásában mintha valami figyelmeztetés lett volna.

Bár ez szinte már lehetetlennek tűnt, de a tekintete az elmúlt percekben mintha csak még áthatóbbá vált volna. Megint megpróbáltam odaverekedni magam a bárhoz. Sajnos ez az akció az én esetemben feleannyira sem volt elegáns, mint Caydennél. Az épphogy csak százhatvanöt centimmel még az életen is csak úgy tudtam átküzdeni magam, ha nyomultam és bokszoltam.

– Mind a bárhoz igyekszünk, kicsikém – szólalt meg egy hang a hátam mögött. – Szóval jó lenne, ha beállnál a sorba.

Hátrafordultam és elvigyorodtam.

– Josh!

Elöntött a megkönnyebbülés, mikor megláttam a legjobb barátom arcát.

Egyik karjával rögtön magához ölelt, és nagyon kellett uralkodnom magamon, nehogy megfojtsam örömömben. Minden erőlködés nélkül felemelt és magához szorított.

– Nem kapok levegőt – hörögte, én meg elnevettem magam.

– De hát te vagy az, aki összenyom engem! – Hozzásimultam, és kiélveztem az ismerős ölelést.

Josh óvatosan letett.

– Bocsánatot kérek. Elfelejtettem, milyen törékeny is vagy.

– Nem vagyok! – Játékosan belebokszoltam a hasába, de azonnal meg is bántam. – Au! Veled meg mi történt?

Josh inkább langalétának volt mondható, semmint edzettnek.

– Az unokatestvéremmel, Phillel dolgoztunk kicsit a kockahasamon. Látnod kellene. Ekkora a felkarja – mutatott két kezével egy akkora kört, amekkora nem is létezik, aztán rám nevetett. Csak két hetet töltött a nagyszüleinél és az unokatestvéreinél Floridában, de nekem úgy tűnt, mintha már legalább két hónapja nem láttam volna.

– Hiányoztál – mondta, és megpöckölte az orrom. – Szereztél legalább két új szeplőt, és nőttél is.

Megfogta a kezemet, és úgy rángatott, hogy kénytelen voltam körbepördülni a tengelyem körül.

– Már majdnem el is felejtettem, milyen csinos az én legjobb barátnőm.

– Mindig is hűtlen kutya voltál, és az is maradsz – ugrattam. – Amit nem látsz, az mintha nem is létezne. Nem haltál volna bele, ha egy kicsit több SMS-t küldtél volna.

– Borzasztóan el voltam foglalva. Tudod.

Valószínűleg azzal, hogy sorra törje össze a lányok szívét. Josh rám kacsintott, megmarkolta a kezem, és utat tört a tömegen keresztül. Mózes is így érezhette magát, mikor szétnyílt előtte a tenger. Joshsal az oldalamon a sok idegen között is azonnal sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam.

Robynnal, Cameronnal és Joshsal már gimi óta barátok voltunk. Ha Robynról és rólam azt tartották, hogy nagyon különbözünk egymástól, akkor ez a két fiúra még inkább érvényes volt. Cameron volt a stréber, az iskola szóvivője, Josh pedig a rosszfiú mintaképe. Cameron brillírozott a vitaklubokban, és azt tervezte, hogy az apja nyomdokaiba lép, aki szenátorként a kongresszus tagja volt. Josh ezzel szemben játszott az iskolai zenekarban, és zsinórban törte össze a lányok szívét. Cameron évezredek óta bele volt zúgva Robynba, aki csak tavaly volt hajlandó végre szóba állni vele. Bárhol is fordult meg, kizárólag szép ruhákban és élére vasalva jelent meg, miközben Josh foltos farmerben és szakadt ingben mászkált. Fogalmam sincs, mit ettek egymáson. Valószínűleg rájuk is igaz volt az a hülye mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

Robyn ragyogó arccal nézett fel Joshra, mikor végre sikerült odaküzdenünk magunkat hozzájuk.

– Helló, hát itt vagytok! Már azt hittem, hogy egyedül kell töltenem az egész estét. – Bedobta a duzzogós arcát, így várva, míg Josh meg nem ölelte. – Hol van Cameron?

– Még az apjával beszél telefonon. – Josh színlelt együttérzéssel nézett rá. – Mindennap ugyanabban az időben fel kell hívnia és jelentést tennie. Ha engem kérdezel, ez nem normális.

– Amíg ő szívesen csinálja, addig el kell fogadnunk – vonta meg a vállát Robyn. – Különleges kapcsolata van az apjával.

– De nem neked kell egy házban laknod vele! – vágta rá Josh. – Folyton a politikáról beszélgetnek. – Az ő szájából ez úgy hangzott, mintha Cameron és az apja valami féregjárványról tárgyalnának folyamatosan.

Robyn csilingelve felkacagott.

– És fogadni mernék, hogy te állandóan más véleményen vagy, mint a két ultrarepublikánus.

– Arra mérget vehetsz.

Csak fél füllel hallgattam a beszélgetésüket, és közben a termet pásztáztam. A teremben lévő lányok pillantása ide-oda vándorolt Cayden és Josh között. Szemmel láthatóan máris két pártra szakadtak. Az egyik a züllött, hórihorgas művészekre bukott, akik bárkit meg tudnak nevettetni, míg a másik csoportnak a jóképű vezértípus jött be.

Egy hosszú, szőke hajú lány odasomfordált Caydenhez. Túl nagy volt a hangzavar, hogysem hallhassam, mit mondott neki, de a testbeszéde egyértelmű volt. Cayden odaintett a pultosnak, és rendelt két italt.

– Annyira lehetett tudni, hogy Melissa rögtön rá fogja vetni magát!

Csodálkozva néztem a lányra, aki a pult mögött állva a poharakat törölgette. Bocsánatkérően rám mosolygott.

– Szia, Leah vagyok.

– Jess – mutatkoztam be. – Ismered azt a lányt?

Leah bólintott.

– Ő Melissa Pratt. A tábor önjelölt szépségkirálynője. Évek óta jár ebbe a táborba, és már az első nap levadássza a legjobb pasit.

– És ez beválik? – kérdeztem egyrészt csodálkozva, másrészt akaratlanul is lenyűgözve.

– Nézd csak meg!

Leah-nak nem okozott gondot, hogy bámulja, ahogy azok ketten bizalmasan összedugják a fejüket.

– A srác biztos egy idióta – mondtam nem sok meggyőződéssel.

– Na, akkor jól egymásra találtak. De ezt ne áruljuk el neki. – Leah cinkosan rám kacsintott. – Tulajdonképpen az ember már-már meg is sajnálhatná Melissát. A fiúk a nyár végén úgy dobják el, mint a használt papír zsebkendőt. De ez az üres fejű liba nem tanul belőle. Kérsz valamit inni? A ház vendége vagy.

– Egy kólát.

– Cukormenteset?

– Úgy nézek én ki, mint aki meg akarja mérgezni magát?

Leah felnevetett, hozott két kólát, és koccintott velem.

– Ha bármit tudni akarsz, csak kérdezz engem. Én mindig, mindenről tudok. Rosie a nagymamám. Amióta járni tudok, itt töltöm a nyári szüneteket. Vagy legalábbis úgy tűnik.

– Erre még visszatérünk – ígérem neki. Kedvesnek tűnt ez a Leah.

Áthajolt a pulton, és fejével Josh felé intett.

– Ő kicsoda? A barátod?

– A legjobb barátom, de csak ennyi.

– Szabad? – kérdezte kíváncsian.

Vállat vontam.

– Szerencsét próbálhatsz. De ne reménykedj semmi komolyban.

Gondoltam, inkább előre figyelmeztetem. Josh nem vágyott tartós kapcsolatra.

– Csak szeretném jól érezni magam a nyáron. Nem kell feleségül vennie – mondta, majd odafordult három lányhoz, és felvette a rendelésüket. Lilára festett haja úgy meredt ez ég felé, mint a sün tüskéi. Az ajkában és a jobb szemöldökében volt egy piercing. Őrült külseje jól passzolt nyíltszívű nevetéséhez. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mennyi esélye lenne Joshnál. Ő általában a hosszú lábú, sötét hajú lányokra utazott.

A szemem sarkából láttam, hogy Cayden és Melissa bevonulnak a táncparkettre. Melissa alig bírta levenni a kezét Caydenről. Ennél már nem is viselkedhetett volna kínosabban. Eddig mindig azt hittem, hogy csak a fiúk szokták ilyen agresszíven lecsekkolni a zsákmányukat.

– Ő és az unokatestvére laknak velünk egy házban – szólalt meg ebben a pillanatban Josh. Ivott egy korty kólát. – És máris lenyúlta a legjobb nőt – jegyezte meg szakértő arckifejezéssel.

Nem is válaszoltam, csak a szememet forgattam. A lányokkal kapcsolatban Josh soha nem fogadta meg a tanácsaimat. De mindenesetre mindig hozzám menekült, mikor a meghódított csajok túlságosan nyomulni kezdtek.

Athéné jött oda hozzánk, nyomában egy sötét hajú fiúval, akivel már az autónál is beszéltem. Rámosolygott Joshra, aztán hozzám fordult.

– A bátyámat, Apollónt már ismered, csak elfelejtett bemutatkozni. Általában ennél udvariasabb szokott lenni.

Apollón elvigyorodott.

– Nagy kár, hogy megint száraz vagy.

Szemtelen alak!

Dühös pillantást vetettem rá, de ő addigra már a táncolókat figyelte.

– Úgy látom, az unokatestvéremnek máris akadt társasága.

– Csodálkozol? – kérdeztem. Biztos nem olyan nehéz találnia egy lányt, aki rögtön a nyakába veti magát.

– Tulajdonképpen nem. Alighogy beteszi a lábát valahová, a lányok azonnal a lábai előtt hevernek. De rettenetes ízlése van a nők terén. Nem gondolod?

– Ezt most komolyan kérdezed? – Résnyire húzott szemmel végigmértem.

– Nyilván.

– Engem nem érdekel, kivel kavar. Kit érdekel? Felőlem nyomulhat az angol királynővel is.

Apollón elvigyorodott, és közelebb hajolt hozzám.

– Ahhoz képest egy kicsit túlságosan is érdeklődve bámulod.

Elpirultam.

– Csak felmérem a terepet – magyarázkodtam, amilyen lazán csak tudtam. – Hogy el tudjam dönteni, ki idióta és ki nem. – Közben addig hadonásztam a kezemmel, hogy véletlenül felborítottam a kóláspoharamat. A barnás lötty végigfolyt a fapulton. Na, szuper!

– Na, persze. – Apollón ajka gúnyos vigyorra húzódott. – Hiszen mind ezt csináljuk az első napon. Mérlegelünk, felmérjük a terepet, és a külsejük után megítéljük az embereket.

Felállította a poharat, és szerencsére megállta, hogy ne tegyen megjegyzést az ügyetlenségemre.

– Én nem szoktam a külsejük alapján megítélni másokat. De nem lehet elég korán kezdeni, hogy felmérjük, kivel szeretnénk tölteni az elkövetkező hat hetet – vágtam vissza, és közben odaintettem Leah-nak, hogy adjon egy törlőrongyot. Nem hagyhattam, hogy bárki is elbizonytalanítson. Ahhoz korábban kell felkelnie!

– Cayden mindenesetre nem lenne jó választás neked – tanácsolta Apollón.

Ezzel sikerült eléggé kiakasztania. Én nem személy szerint Caydenről beszéltem.

– Nem nagyon kedveled az unokatestvéredet, ugye?

– De, nagyon is szeretem. Csak gondoltam, figyelmeztetlek, nehogy belezúgj.

Megráztam a fejem. Ugye, ez most nem komoly, hogy ilyenekről beszélgetek egy vadidegen fiúval?

– Az én szívem miatt igazán nem kell aggódnod! Azt szépen becsomagoltam és otthon hagytam.

Apollón felnevetett. Leah letett elénk két poharat, és feltörölte a kiömlött kólát. Apollón rákacsintott, felvette a poharát, és odakoccintotta az enyémhez.

– Ezt jó tudni. Remélem, hogy ott sem fogja senki kicsomagolni és használni. Kár lenne érte.

Megemeltem a poharam.

– Nagylány vagyok már. Jól eldugtam. Semmiféle veszély nem fenyegeti.

Lassan kezdtem élvezni ezt a pengeváltást, és legalább határozottan elterelte a figyelmemet Caydenről.

Apollón végigmért. Egy fejjel magasabb volt nálam.

– Akkor miattad nem kell aggódnom.

– Semmiképp – próbáltam minél lazábban visszavágni. A legrémesebb elképzeléseim közé tartozott, hogy valaki esetleg aggódik miattam. Egész évben ez a hat hét volt csupán, amikor remélhettem, hogy békén hagynak és úgy kezelnek, mint bármelyik másik lányt. Itt nem voltak tanárok, barátok vagy barátok szülei, akik mind könnyíteni akartak volna nehéz terhemen. És hát, annyira nem is volt rémes az életem.

– A mi szüleink vezetik ezt a tábort – magyarázta Athéné épp Joshnak.

Odafordultam hozzájuk, hálás voltam, hogy kimenekülhetek a vitából.

– Az őseitek görögök? – nézett rá Robyn kíváncsian. Még neki is feltűnt, milyen szokatlan keresztneveik vannak.

– Le sem tagadhatnánk – válaszolta Apollón.

– És miért nem a szüleitek házában alszotok?

– Mert sokkal jobb buli veletek lakni – felelte Athéné.

Robyn megértően bólintott. Az ő szülei is túlságosan féltették őt, sőt, még Phoebe-t és engem is.

Apollón mostanra már hátat fordított nekünk, én meg gyorsan kihasználtam az alkalmat, hogy alaposabban szemügyre vegyem. A hülye beszólásai dacára egész kedvesnek tűnt. Hófehér, szűk pólóban és csípőre csúsztatott, fekete cargo nadrágban volt. Szurokfekete, kócos haja érdekes kontrasztot alkotott égszínkék, kicsit ferde vágású szemével. Azon gondolkodtam, hogy vajon kontaktlencsét hord-e. Nincs élő ember, akinek ilyen színű lenne a szeme. Őszintén szólva meglehetősen veszélyesnek tűnt. Legalábbis veszélyesen jóképűnek. Egy kicsit az álmomban szereplő farkasra emlékeztetett. Ki tudja, miért. Most épp Leah-hoz fordult, és odatartotta neki az üres poharát.

– Kaphatok még egyet? Ez a lé bűnösen finom. – Egészen úgy hangzott, mintha eddig még soha nem ivott volna kólát.

Leah rögtön bólintott, amiért ragyogó mosoly volt a jutalma. Kész csoda, hogy elragadtatásában nem ájult el azon nyomban. Miután odaadta Apollónnak a kólát, hozzám fordult, és némán azt tátogta: de jó pasi. Próbáltam megállni nevetés nélkül. Ez eléggé helytálló észrevétel volt. Sajnos általában az ilyen csinos pofik mögött a nagy semmi lapul. Bár Apollón esetében erről nem voltam meggyőződve.

Miután Leah kiszolgált pár srácot, visszajött hozzám.

– Nem gondolod, hogy Melissa kicsit elhamarkodta a döntést?

Vállat vontam, és megint Caydenre néztem. Most már nem táncoltak, hanem az egyik kis asztal mellett álldogáltak. Melissa folyamatosan csacsogott. Addigra már más lányok is odacsapódtak hozzájuk. Ott epekedtek Caydenért, és úgy tűnt, neki nagyon is tetszik ez a felállás. Elkapta a pillantásomat, és bocsánatkérően megvonta a vállát. Mosolyogva hátat fordítottam neki.

– Már megint azt csinálod – suttogta Apollón a fülembe. Válaszképp a könyökömmel hasba vágtam. Úgy tett, mint aki fájdalmában felnyög, mire én elnevettem magam. Csak magának köszönheti!

Cameron a tömegen át felénk nyomakodott, vagyis pontosabban szólva udvariasan megkérte az útjában állókat, hogy engedjék át. Soha, senkit nem lökne félre csak azért, mert az útjában áll. Mikor odaért hozzánk, átölelte és halántékon puszilta Robynt, mintegy mindenkinek jelezve, hogy a barátnőm hozzá tartozik. Közben le sem vette a pillantását Apollónról.

– Ne haragudjatok! Még el kellett intéznem egy sürgős telefonhívást – magyarázkodott.

Már most egészen úgy beszélt, mint egy politikus, nem pedig úgy, mint egy tizennyolc éves, aki a nyári szünet első két hetét külön töltötte a barátnőjétől, és már alig bír magával a vágytól, hogy magához szorítsa. Mindennek tetejébe világoskék inget és élére vasalt öltönynadrágot viselt, mintha épp az orosz elnökkel lett volna tárgyalása. De úgy tűnt, Robynt ez egyáltalán nem zavarja. Sugárzó arccal simult hozzá.

Cameron odabiccentett Apollónnak, akinek huncutul megcsillant a szeme. Ez a rengeteg tesztoszteron nekem már túl sok volt. Lecsusszantam a bárszékről, amit Josh felkérésnek vett, hogy elvigyen táncolni.

– Mit gondolsz Caydenről és Apollónról?

A nagy tömegnyomorban alig tudtunk mozogni.

– Szerintem rendben vannak. És úgy gondolom, meg tudunk majd egyezni a lányokon is.

– Lehetetlen alak vagy. – Valaki meglökött minket, mire Josh még szorosabban körém fonta a karját.

– Ez nagyon bejön a csajoknak – súgta válaszképp a fülembe. – De el ne áruld senkinek, mert ez az én titkos receptem.

Ellöktem magamtól.

– Ezt a hibát nem követem el még egyszer. Egy csajt sem fogok előre figyelmeztetni, mire számíthat tőled – vágtam rá, pedig hát épp az előbb szegtem meg ezt a szabályt Leah-val. A jó tanácsaimnak köszönhetően az elmúlt iskolaévben a suliboxom folyamatosan tele volt ragasztgatva kis cetlikkel, amiken mindennek elhordtak: leribancoztak, lecsalóztak satöbbi. Megtanultam a leckét.

Josh összekócolta a hajamat.

– Szerintem jobb lenne, ha nem kezdenél velük. Nem tetszett, ahogy bámultak. Ezek a fiúk nem a te súlycsoportodban játszanak.

Bár ez valójában sértés volt, tudtam, hogy Josh nem úgy gondolja. Ő is, én is nagyon jól tudtuk, mire képesek az ilyen srácok a lányok szívével. A gyerekkoromat egy szőke herceg apuka oldalán töltöttem, akiről kiderült, hogy mégiscsak egy béka. Az anyám alig élte túl ezt a leckét. És így is csak nagymennyiségű alkohol segítségével sikerült neki. Én soha nem fogok beleesni ebbe a hibába.

Pár szám után Josh visszakísért a bárhoz, és rendelt nekem egy pohár vizet. Leah ragyogó mosolyt lövellt felé, miközben átnyújtotta nekem az innivalót. Lassan kortyolgattam. Robyn szorosan Cameronhoz simulva táncolt egy lassú számra.

– Szép pár – mondta Athéné, és leült mellém az egyik bárszékre. – Már régóta együtt vannak?

Bólintottam.

– Már több mint egy éve.

Athéné elégedetten mosolygott, bár nem igazán értettem, miért. Klasszikus profiljával és kicsit túl hosszú orrával a maga érdekes módján nagyon jól nézett ki. A vonásai karakteressé tették az arcát. Haját mesteri kontyba tornyozta.

– Cameron bármit megtesz Robynért – tettem hozzá. – Keresték és meg is találták egymást. – Fogalmam sem volt róla, miért mesélem el mindezt. Hiszen valójában semmi köze nem volt hozzá.

– Gondolod, hogy egymásnak teremtették őket? – kérdezte Athéné érdeklődve, és közben rám nézett.

Mielőtt még elcsodálkozhattam volna a különös megfogalmazáson, automatikusan bólintottam.

– Elég volt, Athéné!

Hirtelen Cayden bukkant fel mellettünk, és szikrázó pillantást lövellt az unokatestvérére.

Athéné bocsánatkérően mosolygott.

– Elnézést, kicsit kíváncsi vagyok. Nagyon érdekelnek az emberek.

– Nem kellene épp berendezkedned? – kérdezte Cayden metsző hangon, és a szóhasználata sem igazán illett egy velünk egyidős fiúhoz. Még Cameron sem használt ilyen kifejezéseket.

Athénére néztem. Én nem tűrtem volna, hogy így kioktassanak. Még az unokatestvéremtől sem. De hát mit is tudhatok én? A húgomtól és az anyámtól eltekintve nem voltak családtagjaim.

– Igazad van. Megyek, felhúzom az ágyamat és kipakolom a bőröndömet.

Athéné felém fordult.

– Később még találkozunk.

– Szia.

Belekortyoltam a vizembe. Arra számítottam, hogy Cayden is mindjárt elmegy.

– Nem voltál valami kedves – jegyeztem meg, mikor láttam, hogy még mindig ott áll, és a csend kezdett egyre kínosabbá válni.

Közelebb húzódott hozzám. Na, ez nagyon nem volt jó ötlet.

– Nem is akartam az lenni.

A hátam libabőrös lett. Ez volt az a hang. Ijesztő volt. Hülye módon mégis elfogott tőle a vágy, hogy a karjaiba vessem magam. Sürgősen szükségem lesz egy terapeutára, máskor nem szoktam így szűkölni, futott át a fejemen. Lehet, hogy a friss erdei levegő volt rám ilyen hatással. Túlságosan hozzá voltam szokva a sós tengeri fuvallatokhoz.

– Nem szeretem, mikor Athéné így faggatja az embereket. – Cayden félresimította göndör sörényemet, amit védekezésként az arcom elé fésültem. Közben az ujja hegye hozzáért a bőrömhöz, amitől ledermedtem. A karom azonnal libabőrös lett.

– Minden rendben? Olyan sápadt vagy – kérdezte aggódva.

Jó nagyot kortyoltam a vizemből.

– Nem faggatott. És én mindig ilyen sápadt vagyok. – Azzal vörös hajamra böktem. – Ez egyfajta természeti törvény.

Cayden egyre merőbben nézett, már ha ez egyáltalán lehetséges volt.

– És akkor minek neveznéd? – kérdezte már-már gúnyos hangon.

Először össze kellett szednem a gondolataimat, hogy felfogjam, hogy a kérdés az Athénével folytatott beszélgetésemre vonatkozik. A fejemben teljes összevisszaság uralkodott. Megszagoltam a poharamat. Egyértelműen ártalmatlan víz volt benne. Lehet, hogy kicsit klóros, de ártalmatlan. Ő volt az, akitől ennyire összezavarodtam.

Cayden sokatmondóan elmosolyodott.

– Ki tudja, mi mindent meséltél volna még neki. Nagyon ügyes ám.

Feltűnt, hogy a nagyon keskeny és nagyon egyenes orra mellett van egy aprócska májfolt.

– Nem árultam volna el államtitkokat – feleltem, és hátat fordítottam neki abban a reményben, hogy Josh ott áll majd a másik oldalamon. De neki addigra már nyoma sem volt.

Cayden halk nevetése túlságosan is közel csendült a fülemhez.

– Vigyázz vele, milyen titkokat bízol rá! – suttogta, és úgy fordította a bárszékemet, hogy újra vele szembe nézzek. Erősen tartotta. – Amivel már el is jutottunk az engem érdeklő kérdéshez. Joshsal jártok?

Most ezt komolyan megkérdezte?

– Tessék?

Bosszankodva felsóhajtott.

– Ugyan, mit nem lehet érteni ezen a kérdésen? Ölelget, együtt táncoltok, nem mondanám, hogy valóságtól elrugaszkodott feltételezés lenne, hogy esetleg jártok.

– Semmi közöd hozzá!

Vajon miért nem mondtam egyszerűen azt, hogy nem?

– Szóval nem. – Elégedetten összefonta a karját a mellkasán. – Gondoltam. A te segítségeddel tartja magától távol a lányokat. Nem lenne szabad hagynod, hogy így kihasználjon.

Mit képzel magáról ez az alak? Normális esetben ez lett volna az a pont, ahol faképnél hagyom, de most valami ismeretlen erő fogva tartott a székemen. Na, jó. Annyira azért nem volt ismeretlen.

– Még szerettem volna elnézést kérni tőled – lepett meg most már másodszor.

– És ugyan mire vonatkozna ez a bocsánatkérés? Arra, hogy lefröcsköltél, vagy, hogy kikérdeztél, vagy esetleg, hogy megsértettél?

Elnevette magát. A nevetésétől valami jóleső melegség öntött el. Valaki felhangosította a zenét. Cayden még közelebb hajolt hozzám, hogy jól halljam.

– Az előbb jobban kellett volna vigyáznom, és aztán nem kellett volna téged okolnom a balesetért. Nem volt szép tőlem. Remélem, megbocsájtasz. – A lehelete az arcomat csiklandozta, és megint megcsapott a kakukkfű illata. Csak most még enyhe fahéjillatot is éreztem.

– Ott voltál az álmomban.

Ahogy kimondtam, rögtön el is hallgattam, de már késő volt.

Cayden szeme zöldje elsötétült. Biztosan azt gondolta, hogy becsavarodtam. De legalább nem nevetett ki, és a bárszéket sem engedte el. Zavartan bámultam az ajkát. Ami óriási hibának bizonyult. A szája talán még a teste többi részénél is szebb volt. Határozott vonalú, se nem túl vékony, se nem túl vastag. Tuti, hogy minden lány elveszítette a józan eszét a csókjától. De miért kellett pont most a csókolózásnak eszembe jutnia? Gyorsan a combom alá dugtam a kezem, mielőtt még az ujjaim önállósították volna magukat és mindenféle illetlen helyeken megérintették volna. Én nem az a fajta lány vagyok, aki kéretlenül egy fiú nyakába veti magát.

Továbbra is némán bámult rám, de legalább nem tagadta le a dolgot.

– Hogy csináltad? – préseltem ki magamból sokkal bátrabban, mint ahogy éreztem magam. – Megmentetted az életemet. – Most már úgyis mindegy volt.

Cayden letette a poharát a pultra.

– Azt hiszem, jobb, ha most megyek. Nagyon késő van már.

Ez elég egyértelmű jelzés volt. Levettem a vállamról a dzsekijét, és odaadtam neki. Megrázta a fejét.

– Majd holnap visszaadod, hűvös van kint.

Azzal átnyomakodott a kijárathoz és eltűnt. Na, ja, hát mit is mondhatott volna? Biztosan nem fordult elő vele mindennap, hogy egy lány azzal állt elő, hogy álmában már találkozott vele. Tudhattam volna, hogy őrültnek tart majd. Másrészt viszont a többi srác kinevetett volna. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örüljek vagy idegeskedjek, amiért ő nem tette. Mindenesetre egyhamar nem fog szóba állni velem. De nem is érdekelt. Legalábbis ezt próbáltam bebeszélni magamnak. Sajnos hiába.