Elárulnád, hogy ez meg mi akar lenni? – Az ajtóm alatti résen fény szűrődött be.

– Én sem tudom. – Valami csörömpölés hallatszott, mintha valaki feldöntött volna egy poharat.

– Nem kell így kiakadnod, csak egy egyszerű kérdés volt – dorgálta meg Athéné az unokatestvérét.

Próbáltam kitapogatni a telefonomat. Hajnali egy óra volt. Mit keresett Cayden az éjszaka közepén a nappalinkban?

– Nem akadtam ki – felelte ő, de még én is hallottam, milyen feszült a hangja.

– De, pontosan azt csinálod. Nem szeretném, ha fájdalmat okoznál neki.

Most még jobban hegyeztem a fülem.

– Csak össze fogod törni a szívét. Ennél jobbat érdemel.

Cayden keményen felnevetett. Most Robynról beszéltek? Szerelmes lett volna belé? Görcsösen megmarkoltam a takarómat.

– Tudja, hogy nem csak álmodta, hogy valaki megmentette a baleset után. Emlékszik rá.

– Az nem lehet – hitetlenkedett Athéné.

– Felismert – folytatta Cayden. – Pedig ő maga is tudja, hogy ez lehetetlen.

– El kellett volna felejtenie – hallottam Athéné halk hangját.

– El kell mondanunk Zeusznak – jelentette ki Cayden.

– Talán jobb lenne, ha várnánk még vele kicsit – javasolta Athéné. – Lehet, hogy nincs is semmi jelentősége. Esetleg csak arról van szó, hogy Jess lassabban felejt.

Felkeltem, és odalopóztam az ajtóhoz. Sajnos nem mertem megkockáztatni, hogy kinyissam. Egy kicsit ugyanis nyikorgott.

– Hermészt csak bízd rám. Viszont Jess fejéből neked kell kiverni ezt a dolgot – folytatta Athéné.

– Gondolom úgy érted, hogy legjobb lenne, ha békén hagynám. És egyébként meg, mégis hogy csináljam? Meglehetősen keményfejű.

– Akkor tökéletesen illene hozzád.

– Nagyon vicces. De én nem akarom őt – morogta.

Athéné hangosan felnevetett.

– Persze, győzködd csak magad, kuzin! Néha elképesztően ostoba tudsz lenni.

– Tudod jól, hogy mi forog kockán – szakította félbe Cayden. – És ha akarnám, Jesst azonnal megkaphatnám.

Maguknál vannak ezek? Még akkor sem akarnék egy ilyen arrogáns alakot, ha meztelenül a hasamra kötöznék. A gondolatra bizsergés futott végig áruló testemen. Azt mindig is tudtam, hogy beképzelt. De nem gondoltam volna, hogy ekkora szemét. Nagy erőfeszítések árán sikerült úrrá lennem a haragomon. Ha most berontanék a nappaliba, csak nevetségessé tenném magam.

– Kicsit túlbecsülöd magad – nevetett fel Athéné. – Bár te teremtetted ezeket az embereket, halvány fogalmad sincs róla, hogyan működnek.

– Megfeledkezel róla, hogy én csak testet adtam nekik. Az életet tőled kapták, jó és rossz tulajdonságaikat pedig a Földet benépesítő többi lénytől. És hát Pandora szelencéjéről se feledkezzünk meg! Az onnan a világra zúduló sok nyomorúság és szenvedés tehet arról, hogy az emberek olyanok lettek végül, amilyenek. Így, visszatekintve, viszonylag csekély volt az én hozzájárulásom.

– És mégis, még mindig mennyire szíveden viseled a sorsukat.

Mindketten elhallgattak. Én meg sem mukkantam, csak némán az ajtónak támaszkodtam. Az agyam próbálta feldolgozni a sok információt, ami épp elhangzott. Közepes sikerrel.

Megzörrent egy chipseszacskó.

– Itt járt az apám – szólalt meg Cayden egy kis idő elteltével.

Nagyon kellett erőlködnöm, hogy értsem, amit mond.

– Zeusz tud róla? Nem lenne jó, ha kitudódnának a titkaink.

– Jess elmondta neki. De ha nem tőle tudta volna meg, akkor Hermész köpött volna be nála. Mindig, mindenbe beleüti az orrát mindenbe, amihez semmi köze.

Már megint Hermész? Csak egy Hermészt ismertem, az istenek hírnökét. Ez az egész egyre őrültebben hangzott. Ez a család nem normális.

– És mit akart tőled Iapetosz?

– Csak azt, amit mindig.

– Nagyon fontos lehet neki, ha emiatt még Elíziumot is elhagyta. – Cayden csak horkantott egyet válaszképp. – Mióta is nem jártál a szüleidnél?

– Háromszáz éve.

Na, ez volt az a pont, ahol végképp kiszálltam.

– Ez még nekünk is jó hosszú idő.

– Képtelen megérteni, mennyire fontos nekem ez a dolog.

– Csak aggódik érted.

– Arra semmi szükség. – Egészen úgy beszélt, mint valami dacoskodó kisfiú.

Athéné megadóan felsóhajtott, mintha már régebben is milliószor lefolytatta volna ezt a beszélgetést Caydennel – minden eredmény nélkül.

Valahol nyílt egy ajtó, és nevetés csendült. Robyn mondott valamit. Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy úgy teszek, mintha aludnék. De a kíváncsiságom győzött. Meg akartam tudni, mi folyik odakint. Sietve felkaptam az alvós pólómra egy pulóvert, és kimentem a nappaliba.

Robyn épp lehuppant Athéné mellé a kanapéra. Cayden csatlakozott Cameronhoz, aki a konyhában foglalatoskodott valamivel. Öt percbe sem telt, és az asztal tömve volt csokoládéval, chipsszel és kólásüvegekkel.

– Ne állj ott, mint akinek gyökeret vert a lába! – szólt rám Robyn. – Gyere ide!

Leültem a kanapéra, és vettem egy kis chipset.

– Jól érezted magad az este? – kérdezte, és tekintete ide-oda cikázott Cayden és köztem.

– Elment. Hát ti? – nyúltam a vizeskorsó felé, és töltöttem magamnak egy pohárral.

– A tábori kávézóban voltunk karaokézni – vihogta. – És majdnem sikerült is nyernünk. De Sharonnak állati jó hangja van. Vele szemben esélytelenek voltunk Cameronnal.

– Szerintem egy kicsit úgy is néz ki, mint Keira Knightley – fűzte hozzá Cameron, és beleharapott egy tábla csokoládéba. – Joshnak kiváló ízlése van.

Éreztem, hogy Cayden engem néz, és még több chipset tömtem a számba. Szerencsére ő és Athéné nem jöttek rá, hogy kihallgattam őket. De még nem végeztem vele. Először azt mesélte Robynnak, hogy engem csak helyesnek tart, aztán meg közölte Athénével, hogy ha akarna, akkor most, rögtön megkaphatna. És az előbb hallott beszélgetés alapján még őrült is. Cameron elővette az iPhone-ját, és azonnal zene töltötte be a szobát.

Nem sokkal később Sharon és Josh is megérkeztek. Cayden Robyn mellé ült, és súgott valamit a fülébe. Keira-hasonmásunk pedig mellém telepedett.

– Szóval te lennél Josh legjobb barátnője? – Az arcára volt írva, mennyire kíváncsi.

– Aham – tüntettem el egy újabb maréknyi chipset a számban.

– Sokat mesélt rólad.

Jó neked – gondoltam. Remélem, nem a megható sztorit az apámról.

– Kérsz? – tartottam oda neki a chipseszacskót. Aki eszik, az nem beszél.

– Nem eszem szénhidrátot. És főleg nem éjszaka. De azért köszi.

Értetlenkedve csóváltam a fejemet. Mi köze a szénhidrátoknak ahhoz, hogy milyen napszak van?

– Josh azt mesélte, hogy elég okos vagy. – Félrenyeltem, és köhögni kezdtem. Sharon megveregette a hátamat. – Azt hiszem, egy kicsit csodál téged. Már-már féltékeny vagyok rád. – A lakkozott körmeit nézegette. Miért kellett Joshnak mindig olyan csajokkal kezdenie, akiknek akkor agyuk van, mint egy borsószem? Ezt egyszerűen fel nem foghatom.

– Otthon van barátnője?

Na, egy ilyen típusú beszélgetéshez most tényleg nem volt kedvem. Muszáj volt mindig, mindennek a fiúkról szólnia? Miért nem kérdezte meg tőlem soha, senki, hogy ki a kedvenc íróm vagy hogy milyen filmeket szeretek? Sharon Josh felé pillogott a műszempilláival. Kicsit távolabb húzódtam tőle. Sajnos elkerülte a figyelmemet, hogy Robyn közben felállt, és így Cayden mellé kerültem. A felkarunk összeért, és testének melege azonnal átsugárzott a pulóveremen.

– Pillanatnyilag kivételesen nincs – válaszoltam Sharonnak bosszúsan.

– Annyira jól csókol. Biztosan rettentő nagy tapasztalata van. – Legszívesebben befogtam volna a fülem. Viszont éreztem, hogy Sharon szavaira Cayden megmerevedett mellettem és a szeme sarkából engem bámult.

– Az van neki bőven – helyeseltem, és próbáltam sokatmondón mosolyogni. Senkinek nem kell tudnia, hogy nekem, személy szerint semmiféle tapasztalatom nincs a képességeit illetően.

Cayden összeszorította az ajkát, én meg elégedetten vigyorogtam.

Robyn visszajött és bepréselte magát közénk. Caydennel olyan halkan susmorogtak, hogy egy szót sem értettem belőle.

Mikor Josh az ölébe húzta Sharont, visszavonultam a szobámba.

 

De az elalvás sokkal nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Kint vihorásztak a lányok, a fiúk pedig jó hangosan beszélgettek. Elővettem a párnám alól a mobiltelefonomat, hogy küldjek egy üzenetet Phoebe-nek.

 

Hahó, Hugi, itt egyszerűen fantasztikus. Az órák szuperek. Remélem, hogy te és anya jól vagytok. Írd meg, ha van valami,

és gyakorolj szorgalmasan! Szeretlek.

 

Miután elküldtem az üzenetet, megigazgattam a párnámat és behunytam a szemem. Nem sokkal azelőtt, hogy elaludtam volna, megint eszembe jutott Athéné és Cayden beszélgetése. Zeuszról és Cayden szüleiről volt szó, akiket állítólag már háromszáz éve nem is látott. Meg Hermészről és Pandoráról. Athéné még Cayden apjának nevét is megemlítette. Próbáltam visszaemlékezni rá, hogy is hívták. Valami Ia-val kezdődő volt vagy valami hasonló. Aztán arról volt szó, hogy Cayden teremtette volna az embereket. Lehet, hogy valami színdarabot gyakoroltak? Nem is tudtam, milyen órákra járt Athéné. Lehet, hogy ugyanarra a színházi kurzusra, mint Robyn? Holnap mindenképp meg kell majd kérdeznem. Biztosan valami görög darabot adnak elő.

Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és zenét hallgattam. Lassan kezdtem ellazulni, és végre a gondolataim is felhagytak azzal, hogy úgy keringjenek a fejemben, mint valami körhinta.

 

Épp elaludtam, mikor valaki letépte rólam a takarót. Legalábbis úgy éreztem, hogy még csak most szenderültem álomba. Az órákon át tartó forgolódástól izomlázam volt. Eddig még csak nem is sejtettem, hogy ez egyáltalán lehetséges.

– Mi van már? – morogtam. Általában én szoktam ébreszteni Robynt.

– Edzésünk lesz – hallottam Josh vidám hangját.

Ijedten nyitottam ki a szemem. Legjobb barátság ide vagy oda, még soha nem járt a hálószobámban, legalábbis nem olyankor, amikor gyakorlatilag meztelen voltam és csak egy bugyi meg egy kis póló volt rajtam. Őrülten melegek voltak itt az éjszakák. Szerintem tuti, hogy legalább háromszor átöltöztem.

– Szórakozol velem? – sikítottam, és próbáltam visszaszerezni a takarómat.

– Nincs rajtad semmi olyan, amit még ne láttam volna – felelte szemtelenül.

– Na, köszi szépen – sziszegtem oda neki. Elég egyértelmű volt, hogy nem nyűgözték le szépen kidolgozott izomzatú lábaim. De hát ezt tulajdonképpen nem is vártam el tőle. Joshnak mindig is a felsőtestileg jól felszerelt csajok jöttek be, és ezen a téren én nem rúghattam labdába.

– Tűnj el innen! – tettem hozzá valamivel engedékenyebb hangon.

– Csak veled együtt.

– Nincs kedvem megint hagyni, hogy péppé verj. – Edzés közben Josh nem ismert kegyelmet.

– Ma te verhetsz el engem – engedte meg nagyvonalúan.

Gyanakodva néztem fel rá.

– Ezt most őszintén mondod?

– Őszintén mondom.

– Miért?

– Mert hallottam, hogy Luke megfogdosott.

– Csak meg akart csókolni, semmi több. – Felkeltem, előkotortam a tréningnadrágomat a fiókos szekrényből. Ezalatt Josh elterpeszkedett az ágyamon.

– De te nem akartad, hogy megcsókoljon, nem? – kérdezte nyomatékosan.

– Természetesen nem, csak hát nehézségei akadtak a „nem” szó megértésével.

– Mi a csudának cipellek én már két éve azokra az önvédelmi tanfolyamokra?

– Elbántam volna vele. De hát ennek, ugye, már nem ment híre. Jól irányzott rúgást vittem be az ágyékához.

Josh erre már annyira nevetett, hogy alig bírt magával.

– Komolyan? – kérdezte levegő után kapkodva.

– Komolyan. Hányszor kell még elmondanom, hogy nagyon jól boldogulok egyedül is?

Josh felállt, és a vállamra tette a kezét.

– Tudom én azt. De az az idióta azt mesélte, hogy Cayden verte meg. Valószínűleg nem akarta bevallani, hogy egy lány volt az, aki leszerelte. Tudhattam volna – nézett rám bocsánatkérően. – Ígérem, hogy sohhha, de soha többet nem aggódom miattad. Indián becsületszavamra.

Oldalba bokszoltam.

– Te is ugyanolyan hülye vagy, mint az összes pasi. – Fejcsóválva bementem a fürdőszobába.

– Milyen szerencse, hogy tudom, hogy ezt nem mondtad komolyan – kiáltotta utánam. – De azt azért mondd már el, hogy Caydennek mi köze ehhez az egészhez!

Elfordítottam a zuhany csapját, és abban reménykedtem, hogy majd megfeledkezik róla, mit kérdezett.

 

Cayden másnap tudomást sem vett rólam a görögórán, sőt még egy nappal később sem. Mindenesetre néha-néha láttam a táborban mászkálni, nem ritkán Robynnal, Melissával vagy más lányokkal a nyomában. Próbáltam győzködni magam, hogy kicsit sem zavart a dolog. Be kell vallanom, hogy csak közepes sikerrel ment. Ezért aztán az órák után inkább azonnal belevetettem magam a házi feladatokba. Az mindig atombiztos figyelemelterelésnek bizonyult. De egyre nehezebben tudtam tartani magam ahhoz az elhatározásomhoz, hogy végképp lekattanok Caydenről.

Ma pedig már meg sem jelent az órán.

– Jess, mi a véleményed arról, hogy Prométheusz vonakodik elárulni Zeusznak, hogy ki az, aki majd megdönti a hatalmát? – Mrs. Ross megállt a padom előtt, és érdeklődve nézte a virágokat, amiket a füzetem szélére rajzoltam.

– Ööö… Na, ja. Biztosan jó oka volt rá – válaszoltam.

– Esetleg szeretnél holnapra lefordítani egy kis szöveget erről a kérdésről és felolvasni nekünk? – vetette fel Mrs. Ross. – Még muszáj dolgoznunk kicsit a mondatszerkezeteiden. – Választ sem várva rögtön Athénéhez fordult. – Miért javasolja az ókeanosz az unokaöccsének, hogy engedelmeskedjen Zeusz akaratának? És Aiszkhülosz vajon miért nem Prométheusz apját, Iapetoszt választotta erre a szerepre?

Nem is figyeltem oda Athéné válaszára. Iapetosz, így nevezte Cayden az apját. És ő maga is mesélt már nekem erről az istenről. Ő volt az, akibe Métisz szerelmes volt. Megdörzsöltem a halántékomat, és igyekeztem nem észrevenni, hogy Apollón engem nézett.

– Mi a baj? – kérdezte.

Megráztam a fejem, és próbáltam arra a szövegrészletre koncentrálni, amit az egyik lány épp felolvasott.

Mikor Mrs. Ross befejezte az órát, felpattantam és a házunkhoz rohantam. A lépcsőn Cameron gubbasztott. A szemembe nézve megkérdezte: – Nem tudod, hol lehet Robyn?

– Esetleg a színházi próbán?

Megrázta a fejét.

– Ott már kerestem. Ellógta.

A fejemben hirtelen megkondultak a vészharangok, de megálltam, hogy ne mondjam el neki, hogy Cayden sem jött görögórára.

– Akkor tovább keresem – mondta Cameron, és felállt.

– A medencénél nézted már?

– Persze.

– Lehet, hogy bement a wellnessbe.

– És emiatt lógta el az óráját?

Megvontam a vállam. Nem ez lenne az első alkalom, bár ezt általában eltitkoltuk Cameron elől.

A kanapéra hajítottam a cuccaimat, és elővettem a laptopomat. A keresőbe beírtam, hogy Iapetosz. Titán, Gaia és Uranosz fia. Feleségével, Klümené ókeanisszal két ikergyermekük született, Prométheusz és Epimétheusz. Nyilván ő volt az a fivér, akiről Cayden és az apja beszélgettek. Epimétheusz, a későn gondolkodó. Most már azt is megértettem, mire gondolt Cayden, mikor a fivére nevére tett megjegyzést. Vajon mi lehet Mr. Ross keresztneve? Lehet, hogy az egész család tagja annak az ominózus szektának? Vagy az is lehet, hogy Mr. és Mrs. Ross kiléptek belőle és Caydent is magukkal vitték? Esetleg ezen veszett össze a két apa? Ez elég logikus magyarázat lett volna. De még mindig nem derít fényt arra, hogy Cayden miért mondta, hogy már háromszáz éve nem látogatta meg a szüleit. És azt sem magyarázta meg, miért vette körül az apját az a különös ragyogás, meg azt sem, hogy hogyan került Cayden az álmomba. Végigfutottam az istenek családfáját. Apollón volt a gyógyítás istene. Eszembe jutott a baleset, és émelyegni kezdtem. Elképzelhető, hogy ők hárman… Megtiltottam magamnak, hogy befejezzem a gondolatot. Ez nem létezik. Már az is abszurd, hogy egyáltalán felmerül bennem ilyesmi.

Gyorsan tovább olvastam.

Gaia, a földanya megbízta Kronoszt és fivéreit, hogy fosszák meg férfiasságától Uranoszt. Te jó ég! Ezt még én sem tettem volna az apámmal, pedig ő aztán igazán rossz apa volt.

Iapetosz lefogta Uranoszt, Kronosz pedig egy gyémántsarlóval levágta a férfiasságát. Ezzel Kronosz lett a világ ura, és feleségül vette Rheát, a nővérét. Mivel attól tartott, hogy gyermekei az ő hatalmát is megpróbálják majd megdönteni, mind felfalta őket. Hesztiát, Démetert, Hérát, Hadészt és Poszeidónt. Rheának csak a legifjabb fiát, Zeuszt sikerült előle elrejtenie. Így ő békében nevelkedhetett. Zeusz kérésére a titanisz Métisz varázsitalt kevert, amitől Kronosz, miután megitta, sorban kiköpte lenyelt gyermekeit.

És ez idő alatt Zeusz még el is csábította a titaniszt, pedig az Iapetoszba volt szerelmes. Iapetosz minden bizonnyal szörnyen haragudhatott rá. Mindenesetre az ezt követő háborúskodásban Kronosz oldalára állt.

A titánok és az istenek között lezajlott háború óta Iapetoszt és fivérét, Kronoszt Zeusz száműzte, és Tartarosz sötét mélyén kénytelenek élni.

Na, ezt Zeusz jól elintézte. De Athéné Elíziumot emlegette. Két kattintással azt is megtudtam, hogy az Elíziumot más néven a Boldogok mezejének is nevezték. Tenyeremmel megdörzsöltem az arcom, mikor hallottam, hogy a hátam mögött nyílik az ajtó. Sietve lecsuktam a laptopom tetejét.

Robyn rontott be a nappaliba kipirult arccal. A haja teljesen összekócolódott.

– Hol voltál? – kérdeztem sokkal szemrehányóbban, mint akartam.

– Sharonnal mászkáltam – vágta rá csípőből. – Mennünk kell a konyhára dolgozni.

A fenébe, erről teljesen megfeledkeztem. A tábor minden tagjának legalább hetente egyszer konyhai szolgálatra kellett mennie, hogy segítsen kiosztani az ételt és elmosogatni. Nem tartozott épp a kedvenc feladataim közé, de mivel otthon egy pizzériában dolgoztam, már megszoktam a koszos edényeket.

– Cayden ma nem jött görögórára – meséltem a menza felé tartva. – Nem láttad véletlenül?

– Nem – felelte habozás nélkül. – Sharonnal a kávézóban capuccinót ittunk. Ma nem volt semmi dolgom a próbán, és gondoltam, beiktatok egy kis szünetet.

– És melyik darabot is fogjátok előadni?

– A makrancos hölgyet – válaszolta Robyn.

Ennek semmi köze nem volt a görög istenekhez. Szóval sajnálatos módon megdőlt az az elméletem, hogy Athéné és Cayden egy színdarabról beszélgettek. Így viszont már se füle, se farka nem volt az egész történetnek. Vagyis volt neki, de az ellentmondott minden józan észnek. Hát ezért volt velem Cayden ilyen távolságtartó? Hogy ne jöjjek rá, hogy miben mesterkednek? Kénytelen voltam elismerni, hogy az lett volna a legokosabb, ha az egészet egyszerűen elfelejtem.

De nem bírtam sokáig. Valójában két teljes órán keresztül sikerült nem gondolnom rá. De mikor az ebéd után az asztalokat törölgettem, máris újra megpróbáltam rendet tenni a gondolataim között. Az az elmélet tűnt még mindig a leglogikusabbnak, hogy az egész család valami különös szekta tagja. Lehet, hogy ebben a szektában azt is megtanították, hogyan lehet bemászkálni idegen emberek álmaiba. Az biztos, hogy több dolog van égen és földön, mint amennyit az ember el tud képzelni. Ez a magyarázat némiképp kielégített, még akkor is, ha még így is maradt pár tisztázatlan kérdés.

Visszavittem a vödröt és a rongyot a helyére. Robyn eltűnt, és még csak nem is szólt. Régebben ez elképzelhetetlen lett volna.

 

Mire odaértem a vívásra, Robyn épp Caydennel párbajozott. Igazából az én párom lett volna. Egy ideig néztem őket. Cayden kecses mozgásában minden világbajnok vívó örömét lelte volna. Biztosan vannak lányok, akik akkor is egy görög istenhez hasonlítanák, ha nem jelenne meg az álmukban. Elhessegettem ezt a gondolatot. Egy perccel sem akartam tovább foglalkozni ezzel a marhasággal.

Robyn egész jól vívott, de Caydennel szemben semmi esélye nem volt, pedig ő szemmel láthatóan eléggé visszafogta magát. Ha akarta volna, pikk-pakk legyőzhette volna Robynt. De miért bánt vele ilyen kíméletesen? Nem sok okot tudtam volna felsorolni. Valójában mindössze egy jutott eszembe.

Úgy látszott, mintha Cayden keze egészen egybeforrt volna a karddal. Könnyed léptekkel mozgott, és Robyn minden támadását kivédte. Aztán ellentámadásba ment át. Két apró mozdulat elég volt ahhoz, hogy megtörje a védekezését. Felvillant a zöld lámpa, Cayden újabb pontot kapott. Robyn nem volt valami jó vesztes, biztosan nagyon mérges volt, hogy a menet végén Cayden 5:3-ra vezetett. De mikor levette a maszkot, az arcán nyoma sem volt haragnak. Épp ellenkezőleg. Ragyogó mosollyal nézett Caydenre. Még így is nagyon csinos volt, hogy leizzadt és a haja a fejére tapadt. Cayden átkarolta és odahúzta a padhoz. Ugyanabból a vizespalackból ittak, pedig ezt normális körülmények között Robyn undorítónak találta volna. A felszerelésemmel matattam. Az elektromos mellényemet már kezdtem kinőni, és új vívózoknira is szükségem lett volna. Ezeket már többször is megstoppoltam.

Cayden különböző technikákról magyarázott Robynnak, és mutatott pár támadó manővert is. Robyn szabályosan csüggött az ajkain. Cayden teljesen megbabonázta. Mintha megérezte volna, hogy nézem, Robyn felém fordult, de semmi jelét nem mutatta, hogy oda akarna jönni hozzám, és még csak nem is intett, hogy magához hívjon. Cayden totál levegőnek nézett.

– Nem vagyok féltékeny – mormoltam a bajszom alatt.

Mikor Josh belépett és feljött velem a pástra, úgy viselkedtem, mint egy nyeretlen kétéves. Pedig általában jobban vívtam nála. De ma valahogy nem tudtam koncentrálni, és egyik találat jött a másik után.

– Mi van veled? – kérdezte lihegve, és félbeszakította az edzést.

– Fogalmam sincs. Rosszul aludtam. Túlságosan meleg van, és még egy szúnyog is volt a hálószobámban. – Bizonyítékkép megmutattam neki a nyakamon lévő csípést.

– Be kell nyálazni – vigyorgott rám, és megsimogatta a kis duzzanatot.

– Ez undorító!

– Régi házi praktika – mondta, és megnyalta az ujját.

– Hagyd abba! – kiáltottam, és a kezére csaptam.

Ekkor Sharon viharzott a pástra, és rögtön Josh nyakába vetette magát. Ő lehajolt hozzá és megcsókolta. Rólam már meg is feledkeztek. Ordítani szerettem volna. Kezdtem megelégelni, hogy mindig úgy éreztem magam, mintha én lennék az ötödik kerék. Bár még nem volt vége az órának, sarkon fordultam és kimentem. Csak a zuhany alatt sikerült némiképp megnyugodnom. Begyömöszöltem a cuccaimat az öltözőszekrénybe, és úgy döntöttem, visszamegyek a házba.

– Jess, várj már! – Robyn szaladt utánam. – Minden rendben van? Haragszol rám? – Barna szemeivel szinte könyörgött, hogy legyek megértő. És ez normális esetben mindig hibátlanul működött nálam. Megszámlálhatatlan alkalommal hagytam, hogy Robyn leírja rólam a házi feladatot, vagy falaztam neki a szüleinél, mikor el akart menni valami pasival randizni.

– Hm. – Persze most is lelkiismeret-furdalásom támadt. Minek csinálom itt a cirkuszt? Azzal vív, akivel csak akar, és hát nem pont én akartam, hogy a tábor ideje alatt mindenki csinálhassa a maga dolgát? Az elmúlt években leginkább úgy lógtunk egymáson, mintha sziámi ikrek lettünk volna. Nem tudtam eldönteni, hogy rajta vagy rajtam múlott-e, hogy idén máshogy alakult. Lehet, hogy ideje volt már lassan elengednünk egymást. Legkésőbb egy év múlva már alig fogunk találkozni. Furcsa volt erre gondolni azok után, hogy tizennyolc éven keresztül gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltunk.

– Sharon miatt haragszol? Már vagy ezerszer mondtam, hogy tegyél próbát Joshsal, de te nem akarod.

Ez most komoly? A szememet forgattam.

– Ő a legjobb barátom, se több, se kevesebb. Ezt te is nagyon jól tudod.

– Az előbb nem egészen úgy nézett ki – jegyezte meg csípősen, és elkapta a karomat.

– Hát, te és Cayden sem egészen úgy festettetek, mint akik pusztán barátok – vágtam vissza csípőre tett kézzel.

Robyn lesajnálóan végigmért. Ezt a pillantását azoknak a lányoknak tartogatta, akikben konkurenciát látott. Rám még soha nem nézett így azelőtt.

– Egy szót sem szólsz Cameronnak, ugye? Megígéred? Ő nem tudja, hogy Caydennel vívok. Nem örülne neki. Mindig olyan furán viselkedik, mikor együtt lát minket.

– És van oka arra, hogy furán viselkedjen? – Álltam a pillantását, és a szemében hirtelen valami ideges villanást láttam.

– Cayden csak kedves akart lenni, és megkérdezte, hogy nem vívnék-e vele. Nincs ebben semmi rossz. Nem is értem, mit cirkuszol miatta Cameron.

– Tényleg nem érted? Még az én figyelmemet sem kerülte el, hogy bámulsz Caydenre. – A hangom határozottan féltékenynek tűnt. – És hogy ő hogy néz rád – tettem rá még egy lapáttal, és felsóhajtottam. Miért nem tudtam tartani a számat, mint máskor, amikor tudtam, hogy valami hülyeséget csinál? Általában az én szerepem az volt, hogy a végén eltakarítsam a romokat. Csak ezúttal semmi kedvem nem volt hozzá.

– Ura vagyok a helyzetnek.

– Rád nyomul. – Felesleges lett volna tagadnia, már rég rájöttem magamtól is. Caydennek bejött Robyn. A mellkasomban szúró kis fájdalmat éreztem.

– Nem, nem nyomul – ellenkezett ímmel-ámmal. – És különben is, soha nem csalnám meg Cameront.

Egy héttel ezelőttig simán hittem volna neki, de most már nem voltam olyan biztos a dolgomban.

– Cayden annyira más, mint Cameron. – A szemében álmodozó kifejezés jelent meg. Ez egyre rosszabb. Nem lehetne, hogy befogjam a fülem?

– Te tudod, mit csinálsz. Cameron semmit nem fog megtudni tőlem.

Robyn összeráncolta a szemöldökét.

– Bele vagy zúgva, ugye?

Próbáltam nem meghallani a szemrehányást a hangjában. Ha már a legjobb barátnőmnek sem vallhattam be, mit érzek, akkor ugyan kinek?

– Érdekesnek találom – feleltem hát habozva. Ez legalább nem volt hazugság. Cayden lenyűgözött.

– Érdekesnek? – ismételte Robyn éles hangon.

– Jó, oké – ismertem be –, lehet, hogy ennél kicsit többről van szó. Más, mint a többi pasi. Ez a te figyelmedet sem kerülte el.

– Te belezúgtál – állapította meg Robyn.

Alig bírtam állni a tekintetét.

– Mindenesetre jobban foglalkoztat, mint kellene. Te is tudod, hogy nekem nem az ilyen pasik jönnek be. – Miért kellett visszakoznom?

Felnevetett.

– És ez jól is van így. Ő tényleg nem hozzád való – jelentette ki gúnyosan. – Minél hamarabb kivered a fejedből, annál jobb.

– Ezt én is tudom – sziszegtem. – Most mennem kell. Leah már vár. Majd később találkozunk.

Robyn békülésképp megpuszilt. Aztán visszarohant a vívóterembe. Cayden a pást szélén állva várta. Attól tartottam, hogy minden egyes szót hallott, pedig elég messze volt tőlünk. Na, ja, biztosan nem érte meglepetésként, hogy a lányok összekapnak miatta. Csak azon kellene elgondolkodnom, hogy én is közéjük akarok-e tartozni. Az iszapbirkózás nem annyira az én stílusom.