TIZEDIK FEJEZET.
Kesselhuth úr izgalmai.

Mire Hagedorn felébredt, Schulze és Kes-selhuth már eltűntek. De nem messze tőle egy kis asztal mellett Mallebréné ült és kávét ivott.

– Megfigyeltem magát, doktor úr – mondta az asszony. – Tehetséges alvó!

– Meghiszem azt – felelte büszkén. – Talán még horkoltam isi

Az asszony megnyugtatta, hogy nem horkolt s meghívta egy csésze kávéra. Odaült mellé. Eleinte a szállodáról, az Alpesekről és az utazásról beszéltek. Aztán így szólt az asszony: – Ügy érzem, menteni kell magamat ön előtt azért, hogy ilyen felületeis asszony vagyok. Igen, nagyon felületes vagyok. Sajnos, ez így van. De nem mindég voltam ilyen. Ez mindig aszerint a férfi szerint alakul, akivel együtt élek. Ez gyakran van így asszonyoknál. Alkalmazkodunk. Az első férjem biológus volt. Akkoriban nagyon művelt voltam. A második férjem autóversenyző volt és ezalatt a két év alatt csak autók érdekeltek. Azt hiszem, ha egy tornászba szeretnék bele, akkor megtanulnám a saslengést.

– Eemélem, sohse fog tűznyelőhöz férjhez-menni – mondta Hagedorn. – Egyébként vannak férfiak, akiket az asszonyok alkalmazkodása kihoz a sodrukból,

– Azt hiszem csak ilyen férfiak vannak – mondta az asszony. – De egy-két évig mindegyik bűbájosnak találja. – Szándékosan szünetet tartott. Aztán így folytatta: – Attól félek, hogy felületességem krónikus lett. De idegen segítség nélkül nem tudok szabadulni tőle.

– Ha jól értem, ön engem különösen erélyes és értékes embernek tart.

– Valóban jól értett – felelt az asszony és gyengéden nézett rá.

– Véleménye nagyon megtisztelő – mondta a fiú. – De végeredményben én nem gyógyítok ráolvasással, nagyságos asszonyom.

– Rosszul fejezi ki magát – felelt az asz-szony halkan. – Én nem ráolvasástól várom a gyógyulást.

Hagedorn felállt: – Sajnos el kell mennem, hogy barátaimat megkeressem. Legközelebb majd folytatjuk a beszélgetést.

Az asszony kezét nyújtotta. Szeme fátyolosan tekintett Hagedornra. – Kár, hogy már elmegy, kedves doktor. Igen nagy bizalmam van önben.

A fiú elsietett és Schulzet kereste, hogy elpanaszolhassa bánatát. Schulzet kereste, de Kes-selhuthot találta.

– Talán a szobájában van – mondta Kes-selhuth. Fölmentek tehát az ötödik emeletre. Kopogtak. Mivel senki nem felelt, lenyomták a kilincset. Az ajtó nem volt bezárva. Beléptek. A szoba üres volt.

– Ki lakik itt? – kérdezte Kesselhuth.

– Schulze – felelte a fiatalember. – Illetve lakásról persze szó sem lehet. Ez a hálóhelye. Csak késő este jön ide, fölveszi a kabátját, fölhúzza a piros sapkát és lefekszik az ágyba.

Kesáfelhuth hallgatott. Nem birta felfogni.

– No induljunk – tanácsolta Hagedorn.

– Mindjárt jövök én is – mondta a másik. – De ez a szoba érdekel.

Mikor Hagedorn elment, Kesselhuth takarítani kezdett. Az utikosár nyitva állt a padlón. Benne földultan feküdt a fehérnemű. A kabát az ágyon hevert. Nyakkendők, manzsetták és harisnyák voltak az asztalon. A kancsóban és a mosdóban nem volt friss víz. Johann szemei köny-nyesek lettek.

Húsz perc alatt rend volt! Az inas elegáns kabátjából egy tárcát húzott elő, és három szivart és egy doboz gyufát helyezett az asztalra.

Aztán leszaladt a lépcsőn, átkutatta táskáit és szekrényeit és a cselédlépcsőn settenkedve visszatért a padlásszobába. Egy hamútartót, teveszőrtakarót, frottirtörülközőt, egy melegítő gummipalackot, eg:y fenyőágakkal megrakott vázát és három almát cipelt magával. Mikor elhelyezte a különböző adományokat, vizsgálódva körülnézett, néhány jegyzetet csinált kis könyvébe és a hátsó lépcsőn megint visszatért előkelően berendezett szobájába.

* * *

Hagedorn miután végigkutatta az írószobát, a játéktermet, a bárt, a könyvtárt és a kuglizót, tanácstalan volt. A szálloda mintha kihalt volna. A vendégek még a hegyek közt jártak.

Kiment a hallba, megkérdezte a portást, hogy nem sejti-e, hol lehet Schulze úr.

– Kinn van a jégpályán – mondta Polter bácsi. – A ház mögött.

A fiatalember kiment a szállodából. A nap lemenőben volt. Már csak a legmagasabb hegy-esúcsok fénylettek.

A jégpálya a tenniszpálya helyén volt. Senki nem korcsolyázott. A jégen magas hótakaró feküdt. A pálya másik szélén két ember haladt. Hagedorn hallotta beszédüket és nevetésüket. Megkerülte a magas drótkerítést, mikor közel ért hozzájuk, odakiáltott:

– Bocsánatot kérek, nem láttak egy magas idősebb urat, aki korcsolyázni akart?

Az egyik munkás hangosan visszakiabált:

– De igen, kedvesem. A magas, idősebb úr havat lapátol.

– Schulze! – kiáltott Hagedorn. – Igazán maga az? Úgylátszik az agyában kiégett egy biztosíték.

– Szó sincs róla – felelt vidáman Schulze.

– Csak egyensúlyozó tornagyakorlatokat végzek. – Rajta volt a piros sapka, a fekete fülvédő, a vastag kötött keztyű és két pár érmelegítő. – A portás beosztott, mint technikai segédmunkást.

Hagedorn óvatosan lépkedett a lesöpört jégpályán s igyekezett elérni a két férfit. Schulze megrázta a kezét.

– De hisz ez lehetetlen – mondta a fiatalember zavartan. – Micsoda szemtelenség! A szállodának van elég alkalmazottja!

Sepp, a kertész és a siszertár felügyelője, tenyerébe köpött, tovább lapátolt és így szólt.: – Persze, hogy vannak elegen. Ez valami szeszély lehet.

– Alig hinném – mondta Schulze. – A portás vigyáz az egészségemre.

– Azonnal velem jön – mondta Hagedorn.

– Úgy felpofozom azt a fickót, hogy csillagokat fog látni.

– Kedves barátom – mondta Schulze. – Még egyszer kérem, ne avatkozzon bele a dolgaimba.

– Van itt még egy lapát? – kérdezte a fiatalember.

– Hogyne lenne – mondta Sepp. – De a fél pályát már lesöpörtük. A többit pedig elvégzem egyedül is. Menjen uzsonnázni, Schulze úr.

– Nagyon útjában voltami – kérdezte félénken az öregúr.

Sepp nevetett. – Hát bizony... Nem nagy mester a lapátolásban.

Schulze nevetett. Barátságosan elbúcsúzott, néhány pénzdarabot nyomott a hegylakó kezébe, a kerítéshez támasztotta szerszámát és a parkon keresztül Hagedornnal visszatért a szállodába.

– Holnap korcsolyázni fogok – mondta.

– Lehet ugyan, hogy már nem is tudok. Kár, hogy itt nincs melegedő. A korcsolyázásban mindig ez volt a legszebb.

– Engem nagyon bosszant ez – vallotta be Hagedorn. – Ha most nem fog lármát csapni, akkor legkésőbb holnapután a lépcsőt súroltatják magával. Tegyen panaszt az igazgatónál.

– Hiszen az igazgató is benne van az egész dologban. Ki akarnak piszkálni innen. Nagyon érdekesnek találom ezt.

Schulze belekarolt a fiatalemberbe: – Ezt a fejembe vettem. Ne morogjon! Talán később megérti majd!

– Alig hiszem – felelte Hagedorn. – Maga nagyon türelmes. Ezért nem is vitte semmire az életben.

A másik mosolygott, – Biztosan így van. De hiába nem lehet mindenki albán trónörökös.

– Nevetett. – Most mesélje el szerelmi kalandját. Mit akart a fekete delnő, aki kijött a terraszra, hogy őrködjön álmai fölött?

– Mallerbéné a neve. És azt akarja, hogy okvetlenül én mentsem meg. Azokhoz az asszonyokhoz tartozik ugyanis, akik mindig annak a férfinek a színvonalán élnek, akibe szerelmesek. Ennek folytán már olyan felületes lett, hogy most mindenáron szabadulni szeretne önmagától. Ehhez a gyógyuláshoz sürgős szüksége van egy művelt, magas szellemi fokon álló úriemberre. És ez vagyok én!

– Óh, maga szegény! – mondta Schulze. – Legalább ne volna olyan csinos a nő! No és mi van a bremeni szőkével? Azt is meg kell menteni?

– Nem. Caspariusnének sokkal egyszerűbb a módszere. Azt mondja: mind a ketten fiatalok vagyunk, semmi dolgunk nincs és vétek lenne, ha megtagadnánk egymástól bármit is. Már tegnap este megakarta nézni a sziámi macskákat.

– Vigyázat, vigyázat! – mondta Schulze. Melyikük tetszik jobban?

– Nagyon esetlen vagyok én az ilyen flört-höz. És ilyen is óhajtok maradni. Nem érdekelnek már azok az élmények, amik miatt utólag bosszankodik az ember. Másrészt: ha egy asz-szony valamit a fejébe vesz azt rendszerint keresztül is viszi. Mondja, Schulze, nem vigyázna rám egy kicsit?

– Mint egy anya – jelentette ki a másik ünnepélyesen. – Nem tűröm, hogy gonosz asszonyok bántsák magát.

– Hálásan köszönöm – mondta Hagedorn.

– Jutalmul most megkínál szalonjában egy pohár konyakkal. A hólapátolástól megszomjazik az ember. Különben is üdvözölni kell a három kismacskát. Hogy érzik magukat?

– Már érdeklődtek maga után – mondta a fiatalember.

* * *

Ezalatt az állítólagos hajózási vállalat tulajdonosa, Kesselhuth szobájában ült és egy elkeseredett levelet fogalmazott. Ezt írta:

"Kedves Hildegard Kisasszony!

Ez egyszer megint korai volt az örömem. Azt hittem, hogy többé-kevésbbé minden jól és szép rendben van. De mikor ma délután. Hagedorn doktorral a tanácsos urat kerestük, sehol sem találtuk meg. Hagedornnak persze sejtelme sincs, hogy kicsoda Schulze úr.

Szobájában is kerestük a tanácsos urat. És ez a szoba valóban a legszörnyűségesebb, amit képzelni lehet. A ötödik emeleten fekszik, csak ferde falai vannak, tulajdonképpen nem is szoba, hanem közönséges lomtár egy ággyal. Nincs benne kályha, egyáltalán semmi sincs benne. Az ember feje beleütközik az ablakba. A hó becsöpög és kis jégcsapokká fagy. Szekrény nincs. A fehérnemű az asztalon fekszik, még abban a kosárban, amit már ismer a kisasszony.

Azonnal elájulna, ha meglátná ezt a jéghideg, nyomorúságos odút. Kunkelnéről nem is beszélek.

Persze azonnal kitakarítottam, szivart és almát raktam az asztalra. Azonkívül egy vázát vittem fel, fenyőágakkal. Dísznek. Holnap veszek egy villanyhályhát a faluban. Remélem, fogok kapni. Majd valahogy becsempészem a szobába. Kapcsoló van. Ma nem vett észre senki. Még szerencse. Mert a tanácsos úr nem akarja, hogy feljöjjek. Mert gazdag embernek kell lennem. És ne vegyem tudomásul, hogy ő, hogy lakik. Ő ugyanis azt megélte, hogy a szobája aranyos és levegős. Hát levegősnek elég levegős. Csak az istenért, meg ne betegedjék!

Még a szobája számát se mondta meg nekem. Igaz, hogy a szobának nincs is száma. De nemcsak azért titkolta előttem, hanem azért is, hogy ne találjam meg azt a lomtárt. Igaz, ha akarta volna, akkor se tudta volna megmondani. Viszont nem is akarta.

Nem is tudom, mit csináljak. Ha kérni fogom, hogy költözzön át vagy utazzon el, össze fog szidni. Vagy megparancsolja, hogy utazzam vissza Berlinbe és mi lesz aztán? Hiszen ismeri, hogy milyen. Ha nem is olyan régen, mint én. Ebben az ólban biztosan egy szolga se maradna, hanem panaszt tenne a munkaügyi bíróságnál.

Magamról semmi ujat nem mesélhetek. Ma vettem az első síleckét. A deszkák nagyon drágák. De ez még jó. Hiszen köteles vagyok pazarolni. A símestert Graswander Tóninak hívják. Tóni tulajdonképpen Anton. Ezt megkérdeztem tőle. A gyakorló mezőn megmutatta, hogy mit kell csinálni. A lábváltást és a botokat és más mindenfélét. Sajnos, a rét egy hegyen feküdt. És hirtelen lecsúsztam, bár nem is akartam. Biztosan nagyon nevetséges látvány volt. Ennek ellenére féltem, mert nagyon gyorsan csúsztam. Azt hiszem, csak az ijedtségtől nem zuhantam le. Szerencsére fák nem voltak a környéken. Sokáig száguldottam lefelé. Aztán neki mentem egy nagy gyökérnek. És felugrottam a magasba. És fejjel előre a hóba estem. Legalább egy méter mélyre.

Később két úr kihúzott. Különben megfulladtam volna. A két úr a tanácsos úr és doktor Hagedorn volt. Biztosan a sors akarta így. Nem gondolja, kisasszony? Holnap lesz a második órám. Ezen semmi nem segít.

Kedves Hilde kisasszony, most szmokingba öltözöm és megyek vacsorázni. Egyelőre szívélyesen üdvözlöm. A borítékot nyitva hagyom. Időközben biztosan megint történik valami. De reméljük, hogy semmi. Egyelőre várjunk."

* * *

A vacsora zavartalanul folyt le. Hagedorn marhahúst kapott metélttel. A szomszéd asztalnál ülő vendégek, akik hors d'oeuvre-t és tűzdelt fácánt ettek, úgy nézték Hagedorn terítékét, mintha a főtt marhahús a legkülönlegesebb csemege lenne.

Schulze egy tányérra valót elcsent magának, mert azt mondta, hogy rendkívül szereti ezt az ételt. Aztán aludni ment. Fáradt volt.

Mikor belépett a padlásszobába, nem kevéssé csodálkozott. Nem ismerte ki magát, megcsodálta a rendet, megszaglászta a szivarokat és almákat, megsimogatta a fenyőágakat. A gummi-palackot megvetéssel félretolta. De a teveszőr terítőt ráborította az ágyra.

Meghatotta Johann titkos gondoskodása, de elhatározta, hogy másnap alaposan lehordja Kesselhuth urat. Aztán neki öltözött az alvásnak, elvett egy almát az asztalról, bemászott az ágyba, leoltotta a lámpát és lelkesen beleharapott az almába.

Csaknem, mint gyerekkorában. –

Hagedorn és Kesselhuth a hallban üldögéltek és szivaroztak. Nézték az előkelő vendégek nyüzsgését. Merész Károly lépett az asztalhoz és érdeklődött, hogy az urak kellemesen töltötték-e a napot. Aztán eltávozott, hogy a többi vendégeket is üdvözölje és a bárban mint táncos tevékenykedhessen. Marek kisasszony vele táncolt a legszívesebben.

Hagedorn elmesélte a jégpályával kapcsolatos élményét. Kesselhuth úr magán kívül volt dühében. Nem is tudott tovább beszélgetni, bocsánatot kért és egyenesen a szobájába ment.

Hagedornt később egy szász gyáros szólította meg, aki érdeklődött, hogy a fiatal milliomos nem volna-e hajlandó néhány százezer márkával érdekeltséget vállalni, egy néhány évvel ezelőtt leállított nagy szövőgyár üzembehelyezésénél. Hagedorn ismételten hangoztatta, hogy nincs egy pfennigje sem. De Spalteholz úr ezt csak kifogásnak tartotta s egyre ragyogóbb színekkel festette a nagy kereseti lehetőségeket. Aztán meghívta Hagedornt a bárba. A fiatalember türelmesen követte. Hogy a valóban céltalan beszélgetéstől meneküljön, fölváltva Mallebrénével és Caspariusnéval táncolt. A gleichwitzi gyáros, Spalteholz úr, nagyrészt egyedül ült az asztalnál és megnyerőén mosolygott.

Hagedorn lassanként észrevette, hogy érdemes felváltva, hol egyik, hol másik hölggyel táncolni. A féltékenység egyre nagyobb méreteket öltött. A vetelytarsnő került előtérbe. És így a férfi, akiért vetélkedtek, lassan mellékessé vált.

Hosszas köszöngetés nélkül eltűnt, még sietve meglátogatta Kazimirt, a hóembert és megszépítette két szép madártollból készült bajusszal, amit az erdőben talált és fölment lakosztályába, ö is fáradt volt.

* * *

Közben Johann befejezte Tobler kisaszony-hoz írt levelét. A befejezés így hangzott:

"Megint megtudtam valamit. Szörnyű dolgot, kedves kisasszony! Délután a portás, egy ellenszenves fickó, a tanácsos urat kiküldte a jégpályára. Ott kénytelen volt egy bizonyos Seppel együtt havat lapátolni. Nem borzalmas, hogy ilyen művelt embert, mint az ön kedves édesapja, egy szállodában utcaseprésre használnak? A tanácsos úr állítólag nagyon jól mulatott. És megtiltotta Hagedorn doktornak, hogy bármilyen lépést tegyen ebben az ügyben. Pedig Hagedorn sok mindent elérhetne, miután őt millomosnak tartják.

Most már végleg tanácstalan vagyok, kedves kisasszony! Avatkozzam bele a dologba? Kedves édesapja úgyis csak azt teszi, amit akar. Kérem, válaszoljon azonnal. Ha helyesnek tartja, akkor nagyon veszekedni fogok a tanácsos úrral és követelem, hogy vegyen egy másik szobát, vagy utazzon el, vagy leplezze le magát. A doktor úr is azt mondja: ha így megy tovább, akkor Schulzéval legközelebb a lépcsőket fogják súroltatni és burgonyát hamoztatnak vele. Nem gondolja ön is, hogy erre kerül a sori A tanácsos úr Bruckbeurenben sikáljon? Hiszen fogalma sincs, hogy, hogyan kell ezt csinálni!

Várom sürgős válaszát és maradok szívélyes üdvözlettel

az ön hűséges

"Johann Kesselhuthja"