18. fejezet

Később Matteo ismét meglátogatta a királynőt, de megint csak nem jutott semmire. Lassan visszaballagott a szobájába, és már meg sem lepődött, hogy Czigant ott találta, kényelmesen eldőlve a selyemtakaróval borított ágyon. Akkor viszont már alaposan megdöbbent, amikor meglátta a második alakot.

– Zalathorm király – hebegte.

– Csukd be az ajtót! Meg kell beszélnünk valamit, és nem szeretném, ha az erre járó szolgák belehallgatnának.

Matteo bezárta az ajtót, majd leült Czigan mellé, és megfogta a kezét.

A lány a szemébe nézett.

– Ennyire rossz a helyzet? – kérdezte.

– Csak figyelj! – felelte Matteo.

Zalathorm lassan alakot váltott. A középkorú férfi helyét egy napbarnított arcú ifjú vette át. A vonásai élesebbé váltak, és a varázslókirályt megillető palást átalakult a fiatal varázslók kalandok alkalmával használt köpenyévé.

Czigan azonnal felismerte az ifjút.

– A grifflovas! – lehelte.

– Igen – felelte Zalathorm, és látszott, mekkora súllyal nehezednek a vállára az elmúlt évek terhei. – Becsülöm Baselt azért, amit tett, sőt mi több, irigylem, és azt kívánom, bárcsak azt tehetném, amit ő.

Czigan nagy levegőt vett. Hosszan nézte a királyt, majd megszólalt.

– Ne tedd! Basel a barátom, aki az istenekkel és Halruaa varázslóival dacolva mellém állt. Te megtetted, ami a hatalmadban állt. Ha előállnál, és hazugnak neveznéd, azzal engem is megaláznál. Mintha sárkányok trágyadombjára vetnél.

A király felvonta a szemöldökét, majd Matteóra pillantott, aki a füle tövéig elvörösödött.

– Azt hiszem, ezzel a megjegyzéssel mérhetetlen haragját és elkeseredését akarta kifejezni, és olyan jelzőt keresett, mely meleg, bűzös és nagy.

– Akkor minden marad a régiben – mondta a király. – Nem szívesen hergelnék fel egy sárkánykakás boszorkányt.

– Boszorkányt? – ízlelgette a szót Matteo, és Cziganra nézett. – Ez sok mindent megmagyaráz.

Czigan szélesen elvigyorodott, és megdobta a fiút egy süteménnyel.

– Gyorsan változnak a dolgok, nemde? Próbálj lépést tartani!

A varázslovag ügyesen elkapta a cukrozott lövedéket.

– Ha már a változásoknál tartunk, ideje lenne megbeszélni egy kérdést, amely már régóta foglalkoztatja a Vének Tanácsát. Mégpedig a korona természetét illetően.

Czigan a király fején lévő ezüstszínű ékszerre nézett.

– Elektrum és zafír, azt hiszem.

– Vannak, akik azt szeretnék, ha a korona örökösödési jogon szállna egyik királyról a másikra – folytatta zavartalanul Matteo, és kivárt, hogy mindenki mélyen magába szívja és értelmezze a szavait.

Mikor Czigan szeme kikerekedett rémületében, visszadobta a süteményt. Pontosan a homloka közepén találta el a döbbent lányt, és odaragadt.

A király a szája elé emelte a kézfejét, mintha el akarná rejteni a mosolyát, majd komoly pillantást vetett Matteóra.

– Hát így kell bánni a hercegnővel? – kérdezte tettetett haraggal a hangjában.

Felállt, eltávolította a süteményt Czigan homlokáról, majd kiment a szobából. A léptei és a nevetése visszhangját még sokáig hallották.

Czigan megnyalta süteményes ujjait, és Matteo szemébe nézett.

– Azt hiszem, meg tudnám kedvelni.

– Ahogy óhajtod, felség.

Czigan haragos pillantást vetett a barátjára.

– Gyorsan változnak a dolgok, nem igaz? Próbálj lépést tartani – mosolygott Matteo.

 

Basel Indoulur átvágott a varázstornya és a palota közti nyilvános kerten. A lenyugvó nap vörösessárgás sugarai megfestették a virágokat, amelyek kellemes illatot árasztottak. Lassan bandukolt. Nem volt hová sietnie, hisz a tornya üresen várta.

Mivel nem volt családja, minden idejét és figyelmét a tanítványainak szentelte, de a jelen helyzetben Czigan egy ideig nem térhet vissza hozzá. Procopio Septus gondoskodott róla. Most, hogy nyilvánosan kihirdették, hogy ő Ketura lánya, megörökölte a varázstornyát.

Keservesen felsóhajtott, amint a gondolatai a másik két tanítványára siklottak. Farrah Noor halott, Mason pedig, akit a gyilkossággal vádolnak, nem hagyhatja el a tornyot. A fiatal tanonc teljesen magába fordult a gyilkosság óta, de következetesen kiáll az ártatlansága mellett.

Basel természetesen hitt neki, de az ügynek sokkal komolyabb és messzebbre mutató hatásai vannak a fiú ártatlanságán vagy bűnösségén felül. Különösen ebben a bizonytalan politikai helyzetben, ahol egyre nyugtalanabbak a varázslók. Ha tárgyalásra kerülne sor, az csak olaj lenne a tűzre. Minél hamarabb oldja meg az ügyet, annál jobban jár mindenki. Czigan talán fel tudná fedni a gyilkosság történetét, ahogy azzal az ismeretlen nyaklánccal is tette? – merengett.

Ekkor teljesen váratlanul egy narancssárga lövedék kúszott fel a sötét égbolton, és szétrobbant, mint egy tűzijáték. A mágikus szikrák esernyőszerűen szétterültek, és Basel tornyára hullottak.

Basel azonnal futásnak eredt. Még sosem látott ilyen jelenést korábban, de sejtette, hogy mit jelenthet. Mágikus pajzs fonta körül a varázstornyát, amely megakadályozta Masont abban, hogy elhagyja az épületet. Persze a nem kívánatos személyeket kívül rekesztette, de mint minden pajzson, ezen is át lehet hatolni a megfelelő ellenvarázslatok segítségével.

Kirontott a kert kapuján, és teljes erejével a tornya felé futott. Egész idő alatt színesebbnél színesebb szikrák záporoztak az otthonára.

Okos, gondolta. A legutóbbi győztes csata óta elég gyakran szórakoztatták magukat tűzijátékkal az emberek. Senki sem gyanakszik majd, ha Basel tornya felől parádét látnak, hisz minden oka megvan az ünneplésre. Senki sem gyanítja majd a tűzijáték valódi okát.

Azonnal megtorpant, amint három városi őr lépett ki egy kocsmából.

– Riadó! Megtámadták a tornyomat! – mondta, és a torony irányába mutatott.

Az őrök összenéztek, de semmi kedvük sem volt vitatkozni egy nagy hatalmú varázslóval. Kötelességtudóan meghajoltak, és nem túl gyorsan, de elindultak.

Basel befordult az utolsó sarkon, és tucatnyi varázslót pillantott meg, akik a legkülönbözőbb varázslatokkal ostromolták a tornyát. Mind a Noor klán szimbólumát viselték a köpenyükön, és legtöbbjüknek a Farrahra jellemző kékes árnyalatú haja volt.

Apró, mágikus kapuk villództak a torony mellett, arra az esetre, hogy azonnal eltűnhessenek. Bizonyára úgy gondolták, hogy egyetlen tanítványt könnyedén legyőznek majd. A tornyot védő pajzs teljesen elvékonyodott, mint egy szappanbuborék. Vészesen izzott a véget nem érő ostrom alatt.

– Elkezdődött hát – mormolta maga elé Basel, és elővette egyik varázspálcáját. Megcélozta vele a legközelebbi varázslót, és szabadon engedte azt a varázslatot, amelyet sosem akart halruaai varázsló ellen használni.

Czigan Matteo szobájában pihent, és kifelé bámult az ablakon. Nemrég tértek vissza a toronyból, ahol meglátogatták a királynőt. Czigan még mindig nem tudta elhinni, hogy ez az összetört, szomorú nő ugyanaz, aki oly élénken él az emlékeiben.

Matteo és Andriss halkan beszélgettek a háttérben. A királynő és Andriss védelmének terveit beszélték meg. Matteo úgy okoskodott, hogy Andriss azon bűnét, hogy szövetkezett Kivával, elfelejtik a Halruaáért tett szolgálataiért cserébe. Andriss viszont már korántsem volt olyan biztos ebben, ahogy Czigan sem.

Gyönyörű, narancsszínű villanás vonta magára a lány figyelmét. Hosszan nézte a kellemes tűzijátékot, és csak lassan jutott el fáradt agyáig, hogy mi is történik valójában.

– Nézd, mi történik Basel tornya fölött! – fordult oda Matteóhoz.

– Szóval Basel ünnepel. Minden oka megvan rá – mondta Matteo egy felületes pillantás után.

– Most veszítette el az egyik tanítványát. Szerette Farraht, és biztos, hogy nem ünnepelne a sírja tetején!

A két varázslovag összenézett, majd az ablakhoz léptek.

– Mágikus eső – állapította meg Andriss.

– Minden bizonnyal – hagyta rá Matteo. Tökéletes összhangban léptek a fegyvertartó szekrényhez, és öltötték magukra hagyományos harci gúnyájukat.

– Mit jelent ez? – kérdezte Czigan.

– Olyan eső, amely megszüntetheti a torony körül lévő mágikus pajzsot.

Czigan habozás nélkül a szütyőjébe nyúlt.

– Ott találkozunk! – mondta, majd valamiféle port szórt az ablakra. A keret megremegett, ő pedig átvetődött rajta.

Harcra készen ért földet Basel tornya előtt. Összeszűkült szemmel nézett végig a csatatéren. Két varázsló holtan hevert, a felismerhetetlenségig összeégve. Basel éppen akkor dobta félre kimerült varázspálcáját, és egy újabbat húzott elő. Vízsugár tört elő belőle: elsodort egy varázsolni készülő varázslót, és elnyelt egy támadó villámot.

A víz és a mágikus energia elkeveredett. A villám kettéhasadt. Az egyik ága visszarepült a gazdájához, a másik a pálca irányába haladt tovább.

Mielőtt még Czigan felkiálthatott volna, Basel az egyik ellenséges varázslóhoz vágta a pálcát, és elugrott az ellenkező irányba.

A két varázsló egyszerre halt meg. A villámok pillanatok alatt átjárták a testüket, és porhanyós hamuként omlottak össze.

Czigan továbbra sem állt fel, félig kúszva, félig mászva ment át Basel oldalára, miközben az összes varázslövedék elől kitért. Egyszerre vetődtek át egy titkos portálon, és a következő pillanatban a kertben találták magukat.

– Ügyes trükk. Ilyen ritmusérzékkel akár bárd is válhatott volna belőled – jegyezte meg Czigan.

Basel csak biccentett válaszképpen, majd aggódó pillantást vetett az egyre vékonyodó pajzsra.

– Nem maradhatunk kint a nyílt terepen, ha teljesen elolvad a pajzs. Hol a pokolban van az őrség?

Ekkor meghallotta a katonák ritmikus, formába rendezett lépteit. Ettől egy kicsit megkönnyebbült, de az öröme nem tartott sokáig. A pajzs ugyanis megadta magát, és csúszni kezdett lefelé, mint egy megolvadt jégsapka.

Basel újabb pálcát rántott elő, és Czigan kezébe nyomta.

– Farrah családja bosszúra szomjazik. Kapják hát meg, amiért jöttek.

Mielőtt még Czigan bármit is tehetett volna, Basel szorosan megölelte. Enyhe, alig észrevehető bizsergést érzett a tarkóján. Basel egy csillogó medált akasztott a nyakába. A világ megremegett körülötte. Mintha két helyen lett volna egyszerre: lent a kertben, és a torony legfelső, legbiztonságosabb szobájában.

Keservesen küzdött a varázslat ellen, mint a pókhálóba ragadt légy. Nem akarta elhagyni Baselt, ott akart harcolni az oldalán. A következő pillanatban a torony fegyverraktára előtt találta magát. A pálcát fenyegetően a feje fölé emelte, akárcsak egy tőrt.

Mason azonnal megpördült. Az öröm bűntudattal és bizonytalansággal keveredett az arcán.

– Basel nagyúr? – kérdezte.

– A kertben van – felelte Czigan, és célba vette az ellenséget a pálcával.

Fekete sugár lövellt ki belőle. A sugár nyomán szárnyas tűzhangyák jelentek meg a levegőben, és az ellenségre vetették magukat. Pillanatok alatt elemésztették a célpontjukat, majd eltűntek a sötét éjszakába.

Czigan ismét működésbe hozta a pálcát, és azt a varázslót vette célba, aki egy lebegésvarázslat segítségével akart áthatolni a falon. Keserves halálsikoly csapott fel a torkából. Az egyik rokona felé fordult, és egy villámmal véget vetett a szenvedéseinek. A varázsló azonnal elhallgatott, a rovarok pedig holtan zuhantak a kerti gyepre. A levitációvarázslat különös módon nem szűnt meg, és a megfeketedett hulla továbbra is ott lebegett a levegőben.

Czigan további két varázslót ölt meg a pálcával, majd félredobta a használhatatlanná vált fegyvert. Körülnézett, hogy mit vethetne be az ellenség ellen: számos fa- és fémfegyver sorakozott a falak mentén, haloványan világító üvegcsék társaságában. Az egyik sarokban szépen egymás mellé állított harci varázspálcák sorakoztak. Sőt mi több, még egy kicsiny, kerekekre szerelt katapult is volt a helyiségben.

– Töltsd meg! – mondta Czigan, és a hatalmas lövedékre mutatott.

Miközben Mason ügyesen megtöltötte és felhúzta a szerkezetet, Czigan megfogott egy üvegcsét, majd megvizsgálta a tartalmát. Elégedetten bólintott, és a lövedék nyílhegyébe illesztette a fiolát – meg sem lepődött, amikor észrevette, hogy a fiola pontosan beleillik a nyílhegybe vájt kis üregbe.

A katapult mögé állt, és megcélozta vele a tornyot övező falat. Több ellenséges varázsló is összegyűlt azon a ponton, és egy pusztító varázslatban akarták egyesíteni az erejüket. Czigan nagy levegőt vett, majd kioldotta a zárat.

A hatalmas lövedék zizegve szelte át a levegőt. A közelükben csapódott be a földbe. A talaj enyhén megremegett, és sárgás energiahullám lobbant fel a varázslók irányába.

A hullám három nyelvre hasadt szét, és lángra lobbantotta mindhárom varázslót.

Czigan Baselt kereste a tekintetével. A testét villódzó pajzs védte. Színes eső hullt rá. Két varázsló szakadatlanul ostromolta. Basel fél térdre ereszkedett a nagy erőfeszítéstől, hogy fenntartsa a mágikus pajzsot, és emiatt nem tudott támadásba lendülni.

A városi őrség időközben elég közel ért, és már láthatóvá vált. Czigan mintha egy fehéres villanást vélt volna felfedezni a kékeszöld egyenruhák között. Biztosan Matteo az. De hogy lehetnek ilyen lassúak? – mérgelődött Czigan.

Ekkor a közeli nyilvános kertben növő kígyófára tévedt a tekintete, és énekelni kezdett. A hangja átszállt a csatatér fölött, és bekúszott az ágak közti világ minden zugába.

A robbanások fényét visszaverte a hatalmas szárnyas lények pikkelye. Csillagkígyók feleltek a boszorkány hívására. Gyilkos szándékkal ereszkedtek alá a fekete égboltról. Két kígyó közrefogott egy varázslót, aki hasztalan védekezett ellenük. A varázslatai leperegtek a pikkelyeikről, mint hattyú tolláról a víz. Villám rázta meg a férfi testét. Czigan még a csontjait is látni vélte a bőre alatt.

– Azonnal el kell tűnnöd! – fordult Mason felé. – Basel lefoglalja őket, és addig elmenekülhetsz.

A két varázsló, aki Baselt sarokba szorította, taktikát váltott. A nő a torony felé iramodott, és arra az ablakra irányította a pálcáját, amely mögött Czigan és Mason rejtőzött. A másik továbbra is hevesen támadta Baselt, nehogy visszavághasson.

Fényes gömb kezdett formálódni a varázslónő pálcája hegyén, és lassan szélesebb lett, mint a válla. Czigan és Mason ösztönösen elhúzódott az ablaktól.

– Ez fájdalmas lesz – motyogta maga elé Czigan.

Basel ekkor megszüntette a mágikus pajzsot, és a dobótőréért nyúlt. A penge azonnal karmazsin színű csillaggá változott a kezében, és a pusztító gömb felé repült.

Basel támadója egy pillanatra sem lankadt. Az aranyszínű eső belemart a húsába, és lángra lobbantotta a haját. Úgy festett, mint egy égő medúza. Elkapta Czigan pillantását, és mintha búcsúcsókot küldött volna felé.

Ekkor felrobbant a nő tűzlabdája, akit Basel megzavart a csillaggal.

A mágikus energia kiszabadult a varázsló irányítása alól, és lávaként elterült a kertben. A torony megremegett, amint egy második robbanás rázta meg a talajt, és a tűzfolyam kialudt. Semmi sem maradt a kertből és a varázslókból.

Czigan csak távolról hallotta a fegyverek csörgését, és a harcoló felek kiáltásait. Sok varázsló elmenekült a varázskapukon keresztül, de a legtöbbjüket elfogták a városi őrök.

Futó léptek zaját hallotta a lépcsőházból. Matteo rontott be a szobába, és aggódva körbenézett.

Mason kardot ragadott, és rátámadt. Matteo oda sem nézett, úgy hárította a támadást, és kicsavarta a varázslótanonc kezéből a pengét. A sarokba rúgta a kardot, odébb taszította Masont, majd Cziganhoz lépett.

A lány a karjaiba omlott, és döbbenten meredt maga elé.

– Basel… – nyögte.

– Láttam.

Több, egyenruhába öltözött alak lépett be a szobába. Kiguvadt szemmel nézték a fegyverraktárt.

– Ezt nézzétek! – hüledezett az egyikük. – Basel nagyúr számított a támadásra!

Czigan ellépett Matteótól, és Mason mellkasára tette a kezét, hogy visszatartsa. Az ifjú tanonc leeresztette a pengét, amelyet kifehéredett ujjaival szorongatott. Matteo megfordult, és végigmérte az őrt, aki megszólalt.

– Ne légy nevetséges! Az összes varázsló tornyában van ilyen fegyverraktár!

– Érte jöttek – mondta Czigan, és Masonre bökött. – Több varázslót is felismertem. Farrah rokonai voltak. Masont gyanúsítják a gyilkossággal. Nem tudták kivárni az igazságszolgáltatást.

– Varázsló varázsló ellen – szólalt meg az őrség kapitánya. – Szomorú nap ez.

– A tornyot megtámadták – javította ki Matteo. – A tanítványok csak megvédték magukat. A törvény értelmében, bárki megvédheti az otthonát, a saját és a szerettei életét. Ne akarjátok másként feltüntetni ezt az esetet, mint ami!

Pár percig még beszélgetett az őrség tagjaival, majd elbocsátotta őket. A katonák elvezették a foglyul ejtett varázslókat, majd üzenetet küldtek Nyugat-Halruaába. Gyorsan elfogják a szökevényeket is, és bíróság elé állítják mindet.

Amikor végre elmentek, Mason felcsatolt egy kardot a derekára, és fölszedegette a földre hullott üvegcséket.

– Mihez akarsz kezdeni velük? – kérdezte Matteo.

A tanonc fanyar pillantást vetett rá.

– Basel meghalt. A Noor család után megyek – mondta magától értetődően.

– Tedd le, mielőtt elejted őket! – szólt rá éles hangon Matteo. – Ha azt nem is látod be, micsoda következményei lesznek ennek a támadásnak, legalább gondolkodj logikusan! Mit gondolsz, meddig jutnál? Még a gyilkosság vádja alól sem mentettek fel. Egy perc alatt felsorolom neked az összes lehetséges varázslatot, amellyel pillanatok alatt a nyomodra akadnak.

Az ifjú varázsló a füstölgő kertre nézett.

– Szóval, itt kell maradnom.

– Gyere velem a palotába – enyhült meg Matteo. – A vendégszobában maradhatsz, persze őrizet alatt, amíg lezárul ez az ügy. Czigan?

– Menjetek csak. Én majd később utánatok megyek.

Matteo tétovázott, de érezte, hogy a lány egyedül akar maradni. Megfordultak, és elhagyták a tornyot.

 

Mikor minden elcsendesült, Czigan az ablakhoz lépett, és az ablakkeretnek támaszkodott. A kapu összetört, a tornyot övező mágikus pajzs elenyészett. A felrobbant tűzlabda megolvasztotta a köveket és a talajt. A tükörsima felületen megcsillant a hold fénye. A felszálló füst mintha körbetáncolta volna.

Hosszan nézte a holdat, amely mintha elköszönt volna a varázslótól, aki az apja lett egyetlen napra. Nem lesz temetési szertartás, nem gyújtanak máglyát Basel Indoulur tiszteletére, ahogy az ilyen nagy varázslók esetében szokás. Lehet, hogy Basel jobban is örül annak, ha minden úgy marad, ahogy most van.

Halk hang zökkentette ki merengéséből. Riadtan fordult meg. Riadalma mély döbbenetbe csapott át, amint megpillantotta Dhamari Exchelsort.

A férfi is ugyanolyan döbbentnek tűnt.

– Mit keresel itt? – kérdezte nyersen.

Czigan élesen felszegte az állt.

– Basel tanítványa, és a törvény értelmében az örököse vagyok! Jogom van itt lenni. Neked viszont nincs.

– Baselnek sem volt joga betörnie a varázstornyomba.

– A te tornyodba? Amikor elváltál Keturától, lemondtál róla. A torony az enyém. A holmidat átküldettem az Exchelsor-birtokra.

– De nem mindent. Azért jöttem, amit Basel elvett tőlem.

Czigan összeszűkült szemmel, gyanakvón nézett rá.

– Érdekes, hogy pont most bukkantál fel itt, és meglepetten tapasztaltad, hogy vannak túlélők.

– Meglepetten és csalódottan – mondta gyűlölettől izzó szemmel, és a szütyője felé kezdett matatni.

– Tudtál a támadásról?

– Nem volt valami kifinomult munka – mondta, majd egy gyors mozdulattal benyúlt a szütyőbe, és megvillant a csuklója.

Czigan ösztönösen maga elé kapta a kezét. Mágikus energia szabadult ki a testéből, készen rá, hogy megóvja.

A férfi azonban jobban ismerte a képességeit, mint ő maga. Nem mágikus energia szabadult ki a markából, hanem egy kicsiny szárnyas lény. Amint a levegőbe emelkedett, felduzzadt eredeti méretére.

A csillagkígyó azonnal Cziganra vetette magát. Ő azonban kieresztette a hangját, mire a lény elzúgott mellette, és a plafonhoz simult.

Énekelni kezdett. Ritmustalan, dallamtalan ének volt, olyan, mint a kígyó röpte.

A kígyót fogva tartó mágia elenyészett, és a lény kisiklott a nyitott ablakon.

Czigan előreszökkent, és keményen beleöklözött Dhamari hitetlenkedő képébe. A férfi hátratántorodott, és nekiesett az éles és hegyes fegyvereknek. A tőrök és kardok felszántották a varázsló bőrét, és vékony vércsíkokat festettek a padlóra.

Dhamari maga elé kapta a kezét, és megpróbálta védeni magát, de csak rosszabbul járt. Minden egyes újabb mozdulattal újabb sebesüléseket szerzett. De még ebben a kétségbeesett és reménytelen helyzetben is megvédte önmagától Ketura medálja.

Czigan a talizmánért nyúlt.

– Elég ebből! – zengte tiszta hangon. – Egy nap mindenkinek szembe kell néznie önmagával.

Egy erős rántással letépte a nyakláncot a férfi nyakából.

A varázsló testéből azonnal spriccelni kezdett a vér. Fájdalmasan felüvöltött. Nem tartott sokáig a haláltusája. A végtagjai elernyedtek, és elhallgatott.

Czigan a nyakába akasztotta a medált, és úgy döntött, megfogadja a saját tanácsát. Eljött az ideje, hogy szembenézzen önmagával.

 

Matteo szemhunyásnyit sem aludt. Amikor a hajnal első sugarai végleg elűzték az éjszaka sötétjét, még mindig a fogyó holdat bámulta. Két nap múlva újhold, és megkezdődik Beatrix ügyének tárgyalása.

Andriss árulása talán megbocsátható. Az egyik törvény értelmében kegyelmet nyerhetnek azok, akik valami nagy szolgálatot tesznek Halruaának. Andriss nem is egyszer mentette már meg a hazáját. Beatrix esete azonban egészen más. Egyszerűen fogalma sem volt, hogyan védhetné meg. Egy esélye maradt, le kell lepleznie, illetve meg kell semmisítenie a Társaságot. És ezzel együtt a király legfőbb védőpajzsát. Ez azonban elkerülhetetlenül káoszhoz és varázslóháborúhoz vezet.

Az előző éjszakai támadás Basel tornya ellen nem volt szokatlan esemény. A múltban többen is megpróbálták megdönteni Zalathorm hatalmát. Gyakran előfordultak varázspárbajok a nyilvános kertekben vagy tereken, ha az egyik varázsló úgy érezte, többet ér a másiknál. Ilyenkor a többiek rendszerint kiválasztották maguknak az egyiket, és szurkoltak neki. Mostanában azonban ezeknél sokkal nyugtalanítóbb hírek érkeztek mindenfelől. Varázslóháborúkról és rajtaütésekről beszéltek. Éppen az előző nap tűnt el három varázsló, akik szembehelyezkedtek Malchior Belajoonnal. Természetesen azóta sem akadtak a bűnös nyomára.

Egy rózsaszínű galamb szállt le Matteo ablakpárkányára. A madár oldalra billentette a fejét, és úgy nézett rá, mintha mondani akarna valamit. Matteo leoldotta a lábáról a kicsiny tekercset, és széthajtogatta. Czigantól érkezett. Azt kérte, hogy azonnal menjen el Ketura tornyába.

Habozás nélkül kimasírozott a szobából, figyelmen kívül hagyva a dühösen durrogó madarat. A galambok ugyanis megszokták, hogy válaszolnak az üzenetükre.

A zöld márványtorony szerencsére a közelben magasodott. Sietős léptekkel haladt úti célja felé, azok után, ami Basel tornyánál történt, a legrosszabbra számított.

Későn vette csak észre az egyik bokor mögül kilógó lábat. Ügyesen átfordult a fején, és tőrrel a kezében fordult meg.

A bokor ágai szétnyíltak, és Czigan ismerős arca bukkant ki a sűrűből. Intett neki, hogy másszon oda mellé. A varázslovag tétovázott, de végül behúzódott a kis lyukba, a bokor alá.

– Procopio Septus a toronyban van – mondta a lány.

– Biztos vagy benne? – ráncolta a homlokát Matteo.

– Épp most ment be. Nem volt időm új védőpajzsot vonni a torony köré.

Matteo természetesen azonnal megértette a lány szavait.

– Procopio ismeri Dhamari védelmi rendszerét! Hogy lehetséges ez? Egy jós persze átláthat egy-két csapdán, de nem az összesen.

– Gondolom, Dhamari elárulta neki a megfelelő varázslatokat – következtetett a lány. – Elég jól összebarátkoztak az utóbbi időben.

– Talán helyteleníted? – horkant fel a varázslovag.

– Hallani akarod, amit mondani akarok, vagy csak szórakozol velem? – fortyant fel a lány.

Matteo védekezőn és békülékenyen feltartotta mindkét kezét.

– Majd később visszatérünk rá.

– Dhamari tegnap éjjel eljött Basel varázstornyába. Eléggé meglepődött, hogy életben talált. Szerintem tudott a támadásról.

– Ha ő tudott róla, akkor biztosan Procopio is. Ezt persze nehéz lenne bizonyítani. A jósokon köztudottan alig fog az inkvizíció.

– Ez talán segíthet – mondta Czigan, és felmutatott egy apró kis csomagot. – Sinestra Belajoon szobájából szereztem. Procopio tornyában találta.

– Valóban?

– Sinestra bele akart kóstolni a tolvajlás művészetébe – vonta meg a vállát hanyagul a lány. – Úgy is mondhatjuk, hogy a tanítványom volt.

– Szentséges Mystra! – nyögött fel Matteo. – A kétszeresen lopott bizonyíték olyan, mintha nem is létezne.

– Az attól függ. Ez múmiapor.

Matteo szemmel láthatóan megkönnyebbült.

– Kizárólag Mulhorandban balzsamozzák be a halottakat. Ez azt jelenti, hogy Procopio összejátszott a támadókkal! De az is lehet, hogy egy sírrablótól szerezte. Valaha festékalapanyagként használták…

– Andriss már elmesélte a történetet. Most komolyan, el tudod képzelni Procopiót, amint festeget?

Matteo kurta fejcsóválással hagyta helyben a lány igazát.

– Itt jön. Ez érdekes lesz – lelkendezett Czigan.

Mielőtt még a varázslovag megakadályozhatta volna, Czigan kimászott a bokor alól. Matteo kelletlenül követte.

A kapuban futottak össze Procopióval. A keze telis-tele volt varázskönyvekkel. Azonnal megállt, és érdeklődve nézett rájuk.

– Milyen kár, hogy a láthatatlanná tevő varázslatok nem tartanak örökké – kezdte Czigan. Alaposan végigmérte a férfit, és kérdő, már-már gúnyos pillantást vetett rá. – Egy kis séta? Kérsz egy kis tejet mézes kaláccsal?

Procopio elvörösödött, de hamar összeszedte magát.

– Én felelek a törvény betartásáért ebben a városban. Ezekre a könyvekre szükség lesz a királynő ügyének tárgyalásán. Bizonyára Dhamari Exchelsor is így kívánta volna.

– Te már csak tudod – vágott vissza a lány. – Ez Ketura tornya volt, mielőtt Dhamari ellopta tőle. Most már az enyém, és minden, ami hozzá tartozik. És Basel tornyában se próbálj kutakodni!

– Két torony egyszerre. Nem vagy te túl mohó?

– Két szülőm van.

– És mindketten halottak. Túl sok varázsló hal meg mostanában – mondta fenyegető hangon Procopio. – És meglehetősen nehezen lehet a gyilkosok nyomára bukkanni. Mintha mágia rejtené el őket a törvény elől.

Matteo ekkor kettejük közé lépett.

– Nem tetszik, amit sugallsz – mondta.

– Nem érdekel, hogy mi tetszik neked, és mi nem! – dörrent rá a varázsló. – Ostoba vagy, varázslovag, ha nem veszed észre, hogy mi lakozik e mögött a szép kis arc mögött. A legendák szerint, amelyek ezekben a könyvekben olvashatók, azok a sötételfek, akik átsiklottak a fátylon keresztül a téltündérek birodalmába, drow-ként tértek vissza. Belőle vajon miféle szörnyeteg vált odaát?

– Mindenki azzá lesz, ami valójában jellemzi – mondta csendesen Czigan.

– És a te esetedben mi lenne az? – acsarkodott tovább Procopio.

A lány felszegte az állát.

– Csakis egyféle módon derülhet ki, varázsló. Találkozzunk ma este a párbajmezőn!