12. fejezet

Vörös Rhodea még aznap elment a pénzverdébe. Dühösen rontott be a hatalmas kőterembe. Mogorván biccentett az őrök felé, majd alávetette magát a szokásos varázslatnak, amellyel mindenkit ellenőriztek, még akkor is, ha jól ismerték.

Általában egyetértett ezzel az óvintézkedéssel. Elvégre nem engedhetik, hogy egy tolvaj vagy egy ellenséges varázsló besurranjon a pénzverdébe. Halruaa vagyonának jelentős része itt keletkezett. Ide hozták be az ércet, és itt készítették a szépen kivitelezett érméket.

Most azonban nem volt abban a hangulatban, hogy elviselje varázslótársai ostoba kérdéseit. A trónteremben történtek mélységesen felháborították, és még mindig viszketett a fegyverforgató keze. A penge még mindig vérvörösen izzott, és mohón várta, hogy megvédhesse a királyt.

Rhodea megállt a hűtőmedence szélénél, és kiemelt egy újonnan vert, még meleg érmét. Zalathorm arcképe nézett vissza rá. Az egyetlen királyé, akit ismert, és akit szolgálni akart.

– Ahogy annak lennie kell – motyogta.

Rosszkedve kicsit alábbhagyott, ahogy végigsétált a csarnokon. Minden pontosan a helyén volt, és úgy zajlott, ahogy kell. Zömök, mogorva törpék tologatták az ércet a kocsikon. A művészek apró szerszámokkal formálták az érméket. Egy magas, vörös hajú, dühösen mutogató nő veszekedett a sárkány őrzőjével.

Egy félelf varázslóra irányította a haragját, akit azért választottak ki, mert sokáig él, és jól ért a mágikus teremtményekhez. Sokéves türelmes munkára van szükség ugyanis, amíg valaki kitanít egy sárkányfiókát, és tökéletesíti az irányításához szükséges varázslatokat. Már amennyire egy sárkányt irányítani lehet.

A varázslovagoknak volt egy mondása azzal kapcsolatban, hogy veszélyes dolog leláncolni egy sárkányt a konyhában, hogy szítsa a tüzet a kandallóban, a pénzverdében mégis pont ezt tették. Veszélyes, de szükségszerű. Az elektrumot nagyon nehéz megolvasztani, és csakis a sárkány lehelete elég forró hozzá.

Rhodea a veszekedő páros mellé lépett, akik azon nyomban elhallgattak.

– Üdv, Thalia, és neked is, Pizar. Van valami gond?

Thalia a félelfre nézett.

– A sárkány furcsán viselkedik. Azt kértem ettől… az őrzőtől, hogy változtassa meg a varázslatait, amelyekkel leláncolta. De túl makacs, hogy hallgasson rám.

– Már megtettem! – vágott vissza a sárkánymester. – Természetes, hogy nyugtalan! Most éri el a felnőttkort. Nemsokára egyáltalán nem tudjuk majd kordában tartani. Ideje visszavinni a vadonba! Egy másik fióka már úgyis elég idős ahhoz, hogy használjuk a leheletét. Jobban tennénk, ha egy időre felfüggesztenénk a termelést, ahelyett, hogy a sárkányt és az egész pénzverdét veszélyeztetjük!

Rhodea alaposan elgondolkodott a hallottakon.

– Egyetértek. Engedélyezem, hogy azonnal visszaküldd ezt a sárkányt a vadonba, amint a varázslatok engedik. De most ne a calimshani pusztaságban engedd el, mint általában! Mulhorand nemrég követet küldött. Talán viszonozhatnánk a kedvességüket.

A veszekedő páros alig kapott levegőt a szavak hallatán. Összenéztek, és egymásra vigyorogtak, mint a csintalan testvérek. Rhodea felkacagott, és továbbállt.

A főmedencéhez sétált, és megnézte a sárkányt. A teremtmény még mindig fiatal volt. Alig lehetett négy méter hosszú, és világospiros pikkelyek borították a testét. Mithrilláncok és láthatatlan varázslatok tartották fogva rövid rabsága alatt. A sárkány egész engedelmesnek tűnt. Forró lángot lövellt a medence aljába, amikor a törpék arra utasították.

Rhodea felpillantott. Négy szorgos törpét látott. Ketten egy hatalmas kereket forgattak, amely a nagy üstben fortyogó forró fémet keverte. A harmadik törpe kicsit lejjebb helyezkedett, ő az üst tetejébe ékelt csapot kezelte. Az ezüstösen csillogó fém keskeny csatornán keresztül folyt le egy kisebb üstbe, amely körül még több törpe dolgozott. Lapos korongokat formáltak a fémből.

A munka nagy részét a törpék végezték. Csakis ők tudták elviselni a folyamatos forróságot. Az arcuk már majdnem olyan vörös volt, mint Rhodea tűzpiros haja. Hirtelen iszonyatos bűz töltötte meg a levegőt. Mintha több tucat záptojás durrant volna szét egyszerre. Rhodea megfordult, és az arca elé kapta a kezét.

A sárkány folyamatosan ontotta a leheletét, de már nem tüzet okádott, hanem mérgező sárgás gázt. A pikkelyei már nem vörösen csillogtak, hanem élénkzölden.

Rhodea döbbenten és értetlenül nézte a fejleményeket. A csípős, kellemetlen szag köhögésre ingerelte. A törpék rosszabbul jártak. Ők kapták a gázfelhő nagy részét, és kétrét görnyedve köhögtek, hányingerrel küszködve. Az egyikük elveszítette az egyensúlyát, és beleesett a forró fémbe.

Fényes cseppek hullottak a sárkány testére. A fájdalom kiszakította a sárkányt a mágikus rabságból. Felüvöltött, és rángatózni kezdett. Felcsapott a farkával, és kisöpörte a hatalmas üst alól a tartófákat.

Az üst felborult, és a fapadlóra folyt az ezüstös fém. A fa azonnal meggyulladt, és a lángnyelvek átkúsztak a falakat burkoló faliszőnyegekre. A gazdagság szimbolikus fellegvára egy szempillantás alatt pokollá változott.

Rhodea a gyűrűje után kapott, amelyik Zalathorm tróntermének biztonságába repíti. Kétségbeesetten nézett körbe, hogy hol lehet a lánya.

Thalia az ezüstláva közvetlen közelében tartózkodott. Nem érhet oda időben.

Lehúzta az ujjáról a gyűrűt, majd a hangját kieresztve, a család harci kiáltását hallatta. Thalia a hang irányába fordult, és ösztönösen elkapta a felé repülő gyűrűt.

Rhodea megvárta, amíg a lánya eltűnik, majd megfordult, hogy szembenézzen a közeledő hőhullámmal. Egy harcosnak karddal a kezében kell meghalnia. Előhúzta a pengéjét, és elindult a hőhullám felé.

 

A pénzverde katasztrófájának a híre gyorsan terjedt. Gyorsabban, mint a halált hozó ezüstös láva.

Procopio Septus újra és újra elolvasta az üzenetet. Az ostoba, tehetetlen bolondokat szidta, de valójában ő maga sem értette, hogy fordulhatott ez elő. Sok varázsló helytelenítette, hogy sárkányokat használjanak a fém megolvasztására. Egy sárkányt csak annyira lehet kordában tartani, amennyire ő akarja, hiába nevelik születésétől kezdve, hiába láncolják le védővarázslatokkal.

– Látogató érkezett, Procopio nagyúr.

A varázsló ingerülten nézett fel.

– Most nem érek rá – mordult a szolgára.

– Meglehetősen érdekes történettel állt elő – makacskodott a férfi. – Azt állítja, hogy megszökött a Téltündérek Udvarából.

Procopio álla leesett a csodálkozástól. Hallotta, hogy Dhamari Exchelsor eltűnt, és tudta, hogy valaki behatolt a varázstornyába, mert felsértették a mágikus védőrúnát. A városi őrség alaposan átkutatta a tornyot, de senkit sem találtak, azt azonban megállapították, hogy elloptak ezt-azt. Addig még nem jutottak el, hogy megvizsgálják a védőrúnát, és kiderítsék, hogy ki lehetett a behatoló. Procopiónak ennél fontosabb dolgai akadtak mostanság. Azt azonban nem gondolta volna, hogy maga Dhamari tért vissza a toronyba.

Gyorsan lerázta magáról első döbbenetét.

– Küldd be! Jólesne egy kis beszélgetés.

A szolga egy alacsony, sovány férfit vezetett be. Procopio csak látásból ismerte, és mindig is jelentéktelen alaknak tartotta, akit nem érdemes jobban megismerni.

A protokoll szabályainak megfelelően üdvözölték egymást. Időnként még egy alacsonyabb rangú varázslónak is kijár a tisztelet, márpedig Procopio elég jó politikus volt ahhoz, hogy ilyen helyzetekben ne hibázzon. Még a legjelentéktelenebb alakok támogatására is szüksége lehet, és ebben a kiélezett politikai helyzetben mindenkire szüksége van.

Tettetett szívélyességgel mosolygott a varázslóra.

– Úgy hallottam, érdekes történeted van a számomra.

– Igen – felelte Dhamari kurtán. – A szolgád meglehetősen érdekesnek találta. De nem hiszem, hogy te elhinnél egy ilyen mesét. Akár igaz, akár nem. De nem erről akartam beszélni. Híreim vannak Vörös Rhodea, jelenlegi királyunk legújabb védelmezőjének haláláról.

Procopio elengedte a füle mellett a férfi szavainak rejtett jelentését. Kényelmesen összekulcsolta az ujjait, és meleg tekintettel nézett a vendégére.

– Olvastam a tűzesetről.

– Tudni akarod, hogy mi történt pontosan?

– Kérlek.

– Akik megvizsgálták a romokat, csak egy fiatal sárkány maradványait találták meg. Az azonban nem jutott eszükbe, hogy megvizsgálják a sárkány színét.

– Nem értem.

– A vörös sárkányt zölddé változtatták. Erről az apróságról valószínűleg egyetlen jelentésben sem tesznek említést.

Procopio hátradőlt a székében. Kezdte érteni, hogy mire akar kilyukadni a varázsló. Egyre jobban érdekelte ez a kis alak.

– A nyers érc egy gazdag lelőhelyről érkezett. Amikor a sárkányt két lehelet közben átváltoztatták, tűz helyett gázt okádott. Ez elkeveredett az üstből felszabaduló gázokkal, és halálos keveréket alkotott. Szinte magam előtt látom az üst mellett kővé dermedő törpéket.

– Elég bizarr a fantáziád – jegyezte meg Procopio. – Én is el tudom képzelni. Az üst felborult, a forró fém pedig lángba borította az egész pénzverdét. A gáz lebénította a bent lévőket, így nem tudtak se varázsolni, se kimenekülni. Borzalmas és hatékony összeesküvés, mégis akad egy hibája. Tegyük fel, hogy igazad van. Igen nagy erejű halálmágiára lenne szükség ahhoz, hogy egy vörös sárkányt zölddé lehessen változtatni. Mégis, ki lenne képes rá?

Dhamari tanácstalanul széttárta a karját.

– Amint tudod, az Exchelsor családé a legtöbb elektrum-bánya. Mivel én magam szolgáltatom a nyers ércet, könnyedén becsempészhettem egy mágikus tárgyat.

Procopio harsányan fölnevetett.

– Tán te készítetted elő ezt a varázslatot?

– Ha nekem nem hiszel, hinnél az egyetlen túlélőnek? Mint az összes vénnek, Vörös Rhodeának is volt aranygyűrűje, amellyel bármikor és bárhonnan a király tróntermébe teleportálhatott. Utolsó bátor tettével odadobta a lányának a gyűrűt. Azt azonban nem tudhatták, hogy egy hasonló varázstárgy segítségével megakadályozhatják, hogy bárki is elmenekülhessen. Akarod, hogy meghallgassuk a vörös hajú lány beszámolóját az eseményekről?

– Feltétlenül!

Dhamari elővett egy vörös gömböt a köpenye alól, és a földre ejtette. A kristály eltört, és egy zilált nő jelent meg előttük.

Kétségbeesetten nézett körül, és szemmel láthatóan megkönnyebbült, amint felismerte a város polgármesterét.

– Procopio nagyúr! Mystrának hála! Azonnal segítséget kell hívni! A pénzverde lángokban áll!

Procopio felállt, és leültette a lányt egy székbe.

– Már gondoskodtunk róla. Meséld el, mi történt!

Procopio élénken hallgatta Thalia történetét, amely nagy vonalakban megegyezett Dhamariéval. Az apró termetű varázsló végig a lány mögött állt, és időnként megveregette a vállát.

A lány végül befejezte, és Dhamari Procopióra nézett.

– Eleget hallottál?

A főpolgármester kábán bólintott. Dhamari csak erre várt. Előrántott egy tőrt, és mélyen a lány hátába döfte. Kirántotta, majd a földre lökte a haldokló Thaliát.

– Igazán bátor – jegyezte meg zord hangon Procopio.

– Ő képzett harcos, én nem – vonta meg a vállát Dhamari. – Tisztában vagyok a képességeimmel. De ne legyenek kétségeid! Tégy próbára, ha akarsz!

A varázsló elfoglalta a halott lány helyét, és alávetette magát Procopio jóslásának. A polgármester egymás után mondta el a varázslatokat, mintha nem akarna hinni saját magának sem. A végeredmény mindig ugyanaz lett: nem kételkedhet Dhamari szavaiban.

– Valóban te tetted. De hogyan?

– Megvásároltam egy varázslatot. Csak egy varázsszóra volt szükségem, amely elindította a folyamatot – magyarázta, és közben végig a körmét piszkálta. – Tudtad, hogy Kiva Akhlaurtól, a valaha élt leghatalmasabb halottidézőtől tanult varázsolni?

Procopiót valósággal letaglózta a szavak jelentése.

– Kiva adta el neked a varázslatot? Életben van?

Dhamari felkacagott.

– Úgy tűnik, jobbak az értesüléseim, mint annak a jósnak, aki egyes-egyedül vette észre a közeledő mulhorandi sereget. Tán túlságosan is jók az értesüléseim.

Ezzel Dhamari átnyújtotta Procopiónak azt az üzenetet, amelyet Kiva küldött el neki, és amelyik Procopio és az elf álnok szövetségének részleteit tartalmazta.

Procopio gyorsan átfutotta a tekercset, majd elhajította.

– Mit akarsz?

– Csak egy cserét. Értékelem a ravaszságodat, és nem akarlak meggátolni abban, hogy hatalomra törj. Sőt mi több, én magam is újabb pletykával akarok szolgálni.

– Milyen áron?

– Csak egy csekélység – mondta álnok hangon Dhamari. – Meg akarod dönteni Zalathorm hatalmát. Ahogy Kiva is. Ahogy én is.

– Valóban? Mégis mi az az értékes hír?

– A királyné, Beatrix több egy őrült varázslónál és árulónál, bár önmagában ez is elég lenne. Ő egy gyilkos, egy anya, aki egy varázsló fattyának adott életet, és nem utolsósorban a hajdani feleségem.

Procopio úgy pattant fel a székéből, hogy az hátrarepült.

– Beatrix és Ketura egy és ugyanaz?!

– Igen, és úgy tűnik, a király szándékosan adott menedéket neki azzal, hogy feleségül vette. Ha viszont nem tudott Beatrix kilétéről, akkor egy ostoba és vak ember, aki nem alkalmas az uralkodásra.

A jós járkálni kezdett fel-alá, és máris új terveit szövögette. Dhamari elégedetten elmosolyodott.

– Elégedettnek tűnsz. De legelőbb le kell számolnunk közös ellenségünkkel; Basel Indoulur mindent tönkretehet.

Procopio megtorpant, és tisztelettel tekintett a vendégére.

– Van terved?

– Én azt reméltem, hogy neked lesz egy – tárta szét a karját ártatlanul.

– Baselnek meglepően kevés ellensége van. Csak egyet találtam: Uriah Belajoont.

– Csak nem gyászol?

– De igen. Én ugyan nem tenném az ő helyében, de az én feleségem korántsem volt olyan bájos, mint az övé. Állítólag Basel ölte meg fiatal nejét.

Dhamari szélesen elmosolyodott.

– Van bizonyítékod?

– Még nincs.

– Lehet, hogy nem is kell – merengett az apró termetű varázsló. – Lehet, hogy nem kellene ezzel a hírrel terhelni a tanácsot. Uriah Belajoon a király hű híve. Hagyjuk, hogy maga intézze el a dolgot, és akkor törvény elé állíthatjuk. Két legyet üthetünk egy csapásra – mondta Dhamari, és a halott lányra nézett. – Ezt majd további, hasonlóan sikeres támadásokkal leplezem.

– És mit kérsz cserébe?

– Egyelőre csak annyit, hogy maradjon titokban a visszatérésem. Bár varázslatokkal leplezem a szándékaimat, további varázslatokra lenne szükségem, hogy elfedjék a jelenlétemet, és kellene egy biztonságos menedék, ahol megbújhatok. Ha eljön a megfelelő idő, felbukkanok, hogy az új királyt támogassam.

– Rendben!

Procopio a meglepően agyafúrt varázsló felé nyújtotta a karját. Kezet ráztak. Más varázslók vérével pecsételték meg az egyezségüket.