Huszonkettedik fejezet

– Idegesnek látszik – mondta Han a másodpilóta székében ülő Norrának. Az ülés sokkal nagyobb és masszívabb volt, mint az összes többi, mintha valami embernél jóval súlyosabb utasra tervezték volna.

– Nem vagyok ideges! – fintorgott Norra, de persze azért ideges volt. Ami teljesen érthető is volt. Évek óta legendaként tekintett a Millennium Falconra, de most, hogy benne ült… ilyen közelről csak egy rakás ócskavasnak tűnt. Mikor beléptek a hiper-űrbe, egy percig attól tartott, hogy a hajó egyszerűen szétesik. Persze, annak idején, a második Halálcsillag elleni támadás során, mikor ő, Wedge és egy maroknyi pilóta biztosították Calrissiant az űrállomás elleni támadás során, már látta a Falcont harc közben is. Akkor megállíthatatlannak tűnt. De akkor nem ült benne. Újra meg újra az merült föl benne, hogy mi a búbánat tarthatja egyben ezt az ócska teknőt. Nyilván nem sokkal több, mint pár csavar meg két tekercs szigetelőszalag. Itt is, ott is kábelek futottak szabadon, és ahol mégis burkolat fedte őket, az sem színben, sem méretben nem passzolt. Ami pedig az irányítópultot illette, az úgy festett, mintha a fia barkácsolta volna az akivai szeméttelepén. Egymástól színben és formában is elütő konzolok, amiket valaki mégis nagy műgonddal próbált kábelekkel és csillogó epoxigyantával egy egységbe fogni. Norra minden félelme ellenére a Falcon kitartott, és úgy tűnt, Solo szinte lubickol ebben a káoszban. Néha ugyan megszólalt egy sziréna vagy bekapcsolt egy vészfény, de Han mindig tudta, melyik panelbe kell belerúgni, vagy milyen kábeleket kell megmozgatni, hogy minden visszatérjen a normál kerékvágásba. És közben megállás nélkül vigyorgott. Norrának nehezére esett a hajó minősíthetetlen állapotán kívül bármi másról beszélni, így végül mentőötletként Golas Aram-ról kérdezte a koréliait.

– Gondolja, hogy Aram igazat mondott?

– Hamarosan úgyis kiderül – vonta meg a vállát Solo. – Ha a tőle kapott kódok nem válnak be… – Egy pillanatra lehunyta a szemét, és elmosolyodott. – De tudja, mit? Működni fog a dolog. Muszáj, hogy működjön! – Magabiztosnak tűnt, de Norra tudta, hogy mindez nem több látszatnál. A koréliai ugyanúgy tisztában volt vele, hogy nem lesz második dobásuk. A Kashyyyk börtönbolygó volt. Az egész világot egyetlen hatalmas munkatáborrá alakították a birodalmiak, akik nem csupán kiváló munkaerőt láttak a vukikban, de lehetőséget is, hogy az egész világegyetemnek demonstrálhatták: így jár minden faj, lett-légyen értelmes vagy akár civilizált, amely nem csupán lázadni mer a Birodalom ellen, hanem különbözni is mer tőle. És ha ezért halálra kell dolgoztatni a vukik népét, ám legyen! Igaz, egy vukit halálra dolgoztatni szinte lehetetlen feladat volt, de a birodalmiak azért megtettek minden tőlük telhetőt.

– Működni fog? – visszhangozta a nő értetlenül. – Működnie kell! – Solo átállított néhány kapcsolót, aztán bólintott.

– Meglátja, szívem, megy majd minden, mint a karikacsapás!

– Ha maga mondja… – fanyalgott Norra, bár legszívesebben a koréliai képébe vágta volna, hogy a „kell” nem érv.

– Kilépünk a hiper-űrből… három… kettő… – A következő pillanatban a csillagok elmosódott fénysávokból csillámló foltokká zsugorodtak, és feltűnt előttük a Kashyyyk. Hatalmas, zöld planéta volt – csupa buja őserdő, hófödte hegycsúcs, csillámló folyó és sötét vizű óceán. De minden természeti csodája ellenére a leginkább lélegzetelállítóak mégis a fák voltak. Csupa szálegyenes óriás, egyik-másik több száz méter magas. Az ember szinte úgy érezhette, az ágaik az égig érnek. A figyelmes szemlélő azonban mindenhol fölfedezhette a pusztítás nyomait. A tájban itt is, ott is megfeketedett foltok és halott fák éktelenkedtek. A nagy hatósugarú letapogatás több kiszáradt folyót és tavat jelzett, s a tengerek tele voltak sötét tintapacákkal ott, ahol a több tucat birodalmi olajfúrótorony szennyezte a vizüket. És ha már a világűrből lehetett látni a pusztítás nyomait, vajon mi vár rájuk a felszínen? A bolygót birodalmi blokád vette körül – tucatnyi hadihajó, két csillagromboló, valamint megszámlálhatatlan komp és vadászgép.

– Okosabb lett volna birodalmi hajóval jönni – dünnyögte Norra. A következő pillanatban egy másik űrhajó bukkant elő a hiper-űrből – a Halo volt az, a társaság többi tagjával.

– Nem kell majrézni, minden rendben lesz! – ígérte Solo. – Egyébként sem volt időnk felhajtani egy birodalmi hajót.

– De akkor is… a Millennium Falcont minden birodalmi ismeri!

– Az lehet, de most itt vannak ütőkártyának Aram birodalmi kódjai! – dörmögte Solo. – Egyébként pedig csak az azonosítónkat fogják látni, mi nem megyünk olyan közel hozzájuk, hogy vizuális kapcsolatot is létesíthessenek! És csak a miheztartás végett, úgy tudják, hogy a Falcon elpusztult.

– Tessék?!

– Miután elvesztettem Csubit, felfogadtam egy kódfejtőt, hogy piszkálja meg egy kicsit a birodalmi adatbázisokat. Bíztam benne, hogy Csubi nyomára bukkan. Míg bent járt a rendszerükben, ingyen átírta a Falcon adatait is, úgyhogy a hajóm hivatalosan megsemmisült, én pedig halott vagyok.

– De mi lesz a Halóval? Fegyverek vannak rajta, és…

– Kislány, maga még mindig felkelőként gondolkodik! Ezek itt birodalmiak! És a birodalmi bürokrácia az a fajta ősállat, ami már rég megdöglött, de az is évekbe telik, hogy ez az információ eljusson az agyáig! Amikor megépítették, az SS54-est könnyű fregattként kategorizálták. Ez így szerepel a birodalmi adatbázisokban Könnyű fregatt, semmi fegyverzet. Ők nem a szemüknek fognak hinni, hanem a rendelkezésükre álló adatoknak, úgyhogy meglátja, nem lesz gond!

– Akkor maradunk az eredeti tervnél?

– Pontosan. – Az eredeti terv szerint ők alkatrészeket és technikusokat szállítottak a Kashyyykra, azon belül is az Ashmead Zárkájába. Golas Aram utasítására. Simán be, egyszerűen ki, aztán, mire a birodalmiak észbe kapnának, már el is pályáztak.

– Itt a Dominion csillagromboló! – sistergett föl a hírközlő. – Önök behatoltak a G5–623-as birodalmi felségűrbe! Azonosítsák magukat, és kezdjék meg az engedélykódok sugárzását, különben a jelenlétüket illegális birtokháborításnak tekintjük, és eszerint is járunk el! – Han megköszörülte a torkát, majd egy biztatónak szánt ideges mosolyt villantott Norrára, és belekezdett a meséjükbe:

– Itt a Conveyance könnyű fregatt, és a kísérőnk, a Swan könnyű fregatt! Kezdem a kódok sugárzását!

Biccentett, mire Norra lenyomott néhány gombot a műszerfalon. Az éterre hosszú másodpercekig csönd telepedett.

– Nem veszik be! – suttogta a nő idegesen.

– Dehogynem! És egyébként is, még nem élesítették a fegyvereiket… – Ismét felsistergett a hírközlő.

– Mi az úti céljuk, Conveyance?

– Egy régi börtöntelepre küldtek bennünket! Golas Aram megbízásából, a Birodalom felkérésére hoztunk pótalkatrészeket és technikusokat… uram! – Csönd. Norra nagyot nyelt, és Solónak is gyöngyözni kezdett a homloka.

Most mire várnak?!

– Tartok tőle, hogy nem engedhetem át önöket – közölte velük a birodalmi repülésirányító. – Kérem, forduljanak vissza, és hagyják el a birodalmi felségűrt!

– Már megbocsásson, uram – vonta össze a szemöldökét Solo idegesen –, de ezt most nem értem! Az azonosító kódjaink…

– A bolygó zárlat alatt áll, Conveyance! Senki sem szállhat le, és senki sem távozhat Palpatine császár személyes engedélye nélkül! – Palpatine… Norra előrehajolt az ülésben, és érezte, hogy hideglelős borzongás kúszik végig a gerince mentén. Lehetséges lenne? Lehet, hogy mind tévedtek, és a császár mégis él?! Solo, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, idegesen elvigyorodott.

– Nyugi, a vén rohadék biztosan meghalt! – Aztán ismét lenyomta a hírközlő gombját.

– Elnézését kérem, uram, de engem úgy tájékoztattak, hogy a császár sajnos elhunyt…

– Akkor rosszul tájékoztatták! A császár él és egészséges! A G5–623-as felségterület zárlat alatt van! Ismétlem, forduljanak vissza, különben tüzet nyitunk önökre! – Solo nagyot nyelt, és akár egy sarokba szorított állat, kivicsorította a fogait. Norra azonban idejében elkapta a kezét – még mielőtt a fegyverrendszerek kapcsolóihoz nyúlhatott volna.

– Maga meg mi a fenét csinál? – sziszegte a nő.

– Mégis, minek látszik?! Átverekedjük magunkat a záron!

– Az ott két csillagromboló előttünk!

– Ó, ha nem mondja, észre se veszem őket! Bízzon bennem, ennél már szorultabb helyzetből is kivágtam magamat! Simán lejutunk a felszínre!

– És aztán?

– Aztán elmegyünk az Aramtól kapott koordinátákra.

– Úgy, hogy közben a fél birodalmi flotta minket üldöz?

– Volt már ennél rosszabb is, kislány! – Norra azonnal a Halót hívta, és Jas válaszolt.

– Úgy nézem, nem veszik be a mesénket, Norra! – mondta idegesen a fejvadász.

– Tudom… Kerítsd elő Sinjirt! – Alig néhány másodperc múlva az ex-birodalmi szólalt meg az éterben:

– Parancsod szerint itt vagyok!

– Figyelj, Sinjir, szükségünk van valami működőképes birodalmi kódra! És magas besorolású kellene, olyan, amit vészhelyzet – esetén használnak. Valami, ami segítene lejutnunk a bolygóra!

– Hú, de rég volt, hogy… Na, várjunk csak… Mondd azt nekik, hogy tripla–9/327-es! Ez egy titkosított parancskód, speciális jogosultsággal. – Norra azonnal visszakapcsolt, és ismét hívta a birodalmiakat.

– Dominion csillagromboló, itt a Conoeyance! Még egyszer meg kell, hogy kérjem önöket, engedjenek át a vesztegzáron! Yupe Tashu birodalmi főtanácsadó és Rae Sloane admirális utasítására vagyunk itt! – Vaktában lövöldözött, de bízott benne, hogy a két befolyásos ember neve eleget nyom majd a latban. – Ashmead Zárkájába hoztunk pótalkatrészeket és magas besorolású foglyokat. Olyanokat, akiket maga a császár küldött ide. A parancskódunk tripla-9/327! Ismétlem, a parancskódunk tripla-9/327!

És ha ez nem jön be, akkor mégiscsak kénytelenek leszünk megpróbálkozni a Han Solo-féle „adjunk nekik” stratégiával. Ami tulajdonképpen egyenértékű a halálos ítéletünkkel.

– Egy pillanat! – mondta a repülésirányító.

– Ezt nem fogják bevenni! – dünnyögte az orra alatt Han.

– Tudom.

– Ha nem veszik be, akkor jön az „adjunk nekik” hadművelet!

– Azt is tudom.

– Akkor csatolja be magát, szívem! Ez egy kicsit rázós lesz…

Ismét felsistergett a hírközlő, ahogy újfent a birodalmiak hívták őket.

– Conveyance, itt a Dominion csillagromboló! Megkapták a leszállási engedélyt! – Norrában csak most tudatosult, hogy már vagy három perce nem vett levegőt. Nagyot sóhajtott, és szélesen elmosolyodott.

– Mit is mondott, Solo kapitány? Hogy nem fogják bevenni?

– Ne vágjon föl túlságosan, szívem! – grimaszolt a koréliai. – Senki sem szereti az öntelt nőket! És most irány a felszín, még mielőtt meggondolnák magukat!

A hívás az Árnyéktanács gyűlésének kellős közepén futott be. Épp Brendol Hux és az unott képű Randd vitatkozott valami elhanyagolható fontosságú ügyön, mikor Sloane kommunikátora felcsipogott. A hívás a Dominion csillagrombolóról érkezett.

– Ha megbocsátanak, uraim! – mondta Sloane, majd a férfiak bosszús pillantásával mit sem törődve kisietett a folyosóra. Urian Orlan hívta, a Dominion parancsnoka. Hörcsögképű, madárorrú, ideges emberke volt, akinek Sloane szerint mindössze két erénye akadt: hogy viszonylag jól tudott helyezkedni, és hogy hihetetlenül jó minőségű parókákat hordott.

– Ez egy udvariassági hívás – dünnyögte Urian orrhangon.

– Hát, én nem sok udvariasságot vélek kihallani a hangjából, parancsnok! – villant meg fenyegetően Sloane szeme. – Semmi „Üdvözlöm, admirális, hogy van?”. Vagy „Szép napunk van, nem igaz?”.

– Ó, igen, persze, természetesen! – nyalta meg az ajkát Orlan idegesen. – Örülök, hogy látom, admirális! Hogy van?

Valójában a G5–623-as régió azok közé tartozott, melyek csak névleg engedelmeskedtek Sloane-nak. Akárcsak az Anoat-rendszerben, itt is váltig állították, hogy Palpatine még él, hogy nem szállt sírba a második Halálcsillaggal, és hogy mindaddig, amíg nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani a halálát, másnak nem is hajlandóak engedelmeskedni. Ahhoz pedig épp elég készlettel rendelkeztek, hogy önellátóak legyenek, illetve mindenféle belső és külső hatással szemben megvédhessék magukat.

– Tehát, minek köszönhetem a hívását, parancsnok?

– Ez a börtönügy… szöget ütött a fejembe.

– Miféle börtönről van szó?

– Ashmead Zárkájáról. Itt, a G5–623-ason.

– Nem rémlik! – mondta Sloane türelmetlenül.

– Azért említem, mert ma két hajó is ezt nevezte meg úti céljának. Természetesen elutasítottuk a kérésüket, de aztán azt állították, hogy érvényes belépő kódjaik és felhatalmazásuk van, méghozzá öntől.

Egy pillanatra hideg borzongás futott végig Sloane-on.

– Milyen hajókról van szó?

– Az egyik egy YT–1300–as teherhajó, a másik egy SS–54-es könnyű-fregatt. Az utóbbin jelentős fegyverzet található, és a szenzorok adatai szerint egyik sem szállított pótalkatrészeket. – Sloane ismerte ezt a két hajót. A Millennium Falcon, és a másik hajó azé a fejvadászé… mi is volt a neve… ó, igen, a Halo… Azoknak a hajói, akikkel már az Akiván is meggyűlt a baja. Ezek azok a lázadók, akik egyik birodalmi főtisztet a másik után fogták el, és állították bíróság elé. Ami pedig a Falcont illeti… az Solo tábornok hajója volt. Ha megszabadítanák az Új Köztársaságot ettől az alaktól, az katonai szempontból ugyan nem lenne nagy érvágás, ugyanakkor ami a morált illeti… Nem, ezzel csak olyan reakciót provokálnának ki, amire egyelőre a Birodalom még nem állt készen.

– Mik az utasításai? – kérdezte Orlan.

– Küldjön ki utánuk egy alakulatot! És mihamarabb jelentést, kérek!

A Dominion parancsnoka habozni látszott. A parancsnoki lánc ebben az új, széttagolt Birodalomban már nem olyan volt, mint korábban, és Orlan más érdekszférához húzott. De akkor minek hívott? Lehet, hogy csak szeretett volna itt is szerezni egy jó pontot? Biztos, ami biztos? 

– Előbb egyeztetnem kell Tol Ruck nagymoffal, és ha ő is bele-egyezik…

– Mondja meg a nagymoffnak, hogy egyezzen bele, különben én személyesen kell, hogy odamenjek és elbeszélgessek vele, azt pedig nem szeretné! – mondta Sloane fenyegetőn.

– Igen, uram! Értettem, uram! – Azzal Urian Orlan már bontotta is a kapcsolatot.

Valami mozdult Sloane háta mögött, és ahogy a nő megperdült, Gallius Raxszal nézett farkasszemet. A férfi, mint mindig, most is csöndben járt, akár a halál.

– Minden rendben, admirális? – kérdezte. Valószínűleg már úgyis tud róla, úgyhogy akár el is mondhatom neki. 

Rax arca semmiféle érzelmet nem tükrözött, miközben az admirális néhány mondatban összefoglalta a hallottakat.

– Hívja vissza Orlant! – mondta végül. – Mondja meg neki, hogy apró félreértés történt, és az a két hajó tényleg öntől kapott felhatalmazást!

– De mi nem hatalmaztuk fel őket semmire!

– Akkor majd most megtesszük.

– Az a két hajó az Új Köztársaságé! Azok az alakok birodalmi főtisztekre vadásznak, és akkor még nem is beszéltem Han Solóról! Ha most kiiktatnánk őket…

– Az nem lenne szerencsés.

– Hogy érti azt, hogy nem lenne szerencsés? – Rax finoman a nő vállára tette az egyik kezét, és Sloane megdermedt. Finom érintés volt, ugyanakkor súlyos és lekezelő is.

– Sloane admirális… mi egyelőre nem akarjuk provokálni az Új Köztársaságot. Addig semmiképp, míg meg nem indítjuk a Chandrila elleni offenzívát. Ennyit száz Han Solo és ezer fejvadász sem ér meg. Nem akarjuk, hogy megsejtsék, készül valami. Gyengének kell tűnnünk, hogy megerősítsük az önbizalmukat, és önhitté, elbizakodottá tegyük őket.

– Ez nem jó stratégia!

– Bízzon bennem, kézben tartom a dolgokat! – mosolyodott el Rax hűvösen. – Már majdnem minden figurás lap az asztalon van, és ez a leosztás a miénk! A Chandrila el fog bukni, de előbb… Szükségem van a segítségére.

– Miben? – kérdezte a nő óvatosan, akinek olyan érzése volt, mintha épp most készülne ágyba bújni egy viperával.

– Van egy feladatom az ön számára. – S miután a férfi megosztotta vele a részleteket, az admirálisnak megint olyan érzése támadt, mintha újra csak próbának akarnák alávetni – vagy csapdába akarnák csalni.

– Megteszem – bólintott végül. – És azonnal közlöm Orlan parancsnokkal, hogy valójában mi hatalmaztuk föl azt a két hajót a börtön meglátogatására.

– Helyes!– bólintott Rax, majd előrehajolt, és homlokon csókolta a nőt. Az ajkai hidegek voltak, és volt ebben a gesztusban valami, amitől Sloane legszívesebben elhányta volna magát. Mintha Rax épp áldást osztott volna. Miután a férfi távozott, az admirális valóban értekezett Orlan parancsnokkal. Aztán felhívott még valaki mást is, mert azt akarta, hogy valaki az övéi közül is ott legyen a Kashyyykon. Ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki. Azoknak a birodalmiakra vadászó gazembereknek veszniük kell! Nevezzük ezt… józan előrelátásnak!