1

A VI­HAR egész éj­jel tom­bolt, és mind­annyi­an ke­ve­set alud­tunk. A tá­bo­runk fél mér­föld­re volt a híd­tól, és mi­alatt a hul­lá­mok ne­ki­zú­dul­tak, tom­pa, foj­tott mo­raj­lást hal­lot­tunk, amit majd­nem el­nyo­mott a szél böm­bö­lé­se. Ha a va­ló­ság­ban nem is, a kép­ze­le­tünk­ben hal­la­ni vél­tük a szét­hul­ló fa­szer­ke­zet re­cse­gé­sét, va­la­hány­szor pár pil­la­nat­ra alább­ha­gyott a po­ko­li lár­ma.

Haj­nal felé el­állt a szél, és vég­re alud­tunk. De per­sze nem so­ká­ig, mert rö­vid­del nap­kel­te után a kony­há­sok dol­goz­ni kezd­tek, és en­ni­va­lót kap­tunk. A reg­ge­li alatt min­den­ki hall­ga­tott. Csak­is egy té­mát ve­het­tünk vol­na elő, és ar­ról egyi­künk sem óhaj­tott be­szél­ni.

Az­tán el­in­dul­tunk a híd irá­nyá­ba. Alig öt­ven yar­dot gya­lo­gol­tunk, ami­kor va­la­ki rá­mu­ta­tott egy ge­ren­dá­ra, amit a hul­lá­mok so­dor­tak ki a fo­lyó­part­ra. Bal­jós elő­jel volt ez, és mint ki­de­rült, hí­ven je­lez­te, hogy mi vár ránk. A híd­ból nem ma­radt más, csak a négy fő tar­tó­osz­lop, ame­lyet a szi­lárd ta­laj­ba ver­tünk bele a víz köz­vet­len kö­ze­lé­ben.

Le­ro­u­ex-ra pil­lan­tot­tam, aki eb­ben a mű­szak­ban a mun­ká­la­tok első szá­mú ve­ze­tő­je volt.

– Több fa­anyag­ra van szük­sé­günk – mond­ta. – Ke­res­ke­dő Nor­ris… hozz har­minc em­bert, és kezd­je­tek fá­kat ki­vág­ni!

Kí­ván­csi­an vár­tam Nor­ris vá­la­szát. A hely­szí­nen tar­tóz­ko­dó céh­ta­gok kö­zül a leg­in­kább ő vo­na­ko­dott dol­goz­ni, to­váb­bá hossza­san és han­go­san pa­nasz­ko­dott a mun­ka kez­de­ti sza­ka­szá­ban. Most nem lá­za­do­zott, azon már va­la­mennyi­en túl vol­tunk. Egy­sze­rű­en csak bó­lin­tott egyet, ma­gá­hoz szó­lí­tott pár em­bert, és el­in­dult a tá­bor felé, hogy fel­ve­gyék a fa­dön­tő fű­ré­sze­ket.

– Szó­val, új­ra­kezd­jük – szól­tam oda Le­ro­u­ex-nak.

– Ter­mé­sze­te­sen.

– Az új híd erő­sebb lesz?

– Ha meg­fe­le­lő­en épít­jük meg.

Le­ro­u­ex az­zal el­for­dult, és el­kezd­te meg­szer­vez­ni a hely­szín rend­be­té­te­lét. A hát­tér­ben még most is óri­á­si hul­lá­mok ost­ro­mol­ták a fo­lyó­par­tot.

Egész álló nap dol­goz­tunk, és es­té­re meg­tisz­tí­tot­tuk az épí­té­si te­rü­le­tet. Nor­ris és az em­be­rei ti­zen­négy fa­tör­zset von­tat­tak a hely­szín­re, hogy más­nap újra mun­ká­hoz lát­has­sunk.

Ezt meg­elő­ző­en, az este fo­lya­mán meg­ke­res­tem Le­ro­u­ex-t. Ma­gá­nyo­san ül­dö­gélt a sát­rá­ban, a lát­szat sze­rint a híd ter­ve­it el­len­őriz­te, de lát­tam, hogy üres a te­kin­te­te.

Nyil­ván­va­ló­an nem örült ne­kem, de ő és én vol­tunk a leg­idő­sebb céh­ta­gok a hely­szí­nen, és tud­ta, hogy nem ok nél­kül tér­tem be hoz­zá. Im­már nagy­já­ból ugyan­annyi idő­sek le­het­tünk. A mun­kám ter­mé­sze­té­nek kö­szön­he­tő­en sok szub­jek­tív időt szed­tem össze észa­kon. Oko­zott némi kel­le­met­len­sé­get ket­tőnk kö­zött, hogy ő a volt fe­le­sé­gem apja, és még­is ha­son­ló ko­rú­ak va­gyunk. De er­ről egyi­künk sem be­szélt. Vic­to­ria csak pár mér­föld­del volt idő­sebb, mint a há­zas­sá­gunk ide­jén, és a ket­tőnk kö­zöt­ti sza­ka­dék annyi­ra ki­szé­le­se­dett, hogy a kap­cso­la­tun­kat már nem le­he­tett hely­re­hoz­ni.

– Tu­dom, mit akarsz – je­len­tet­te ki Le­ro­u­ex. – Azt fo­god mon­da­ni, hogy nem tud­juk meg­épí­te­ni a hi­dat.

– Ne­héz lesz – fe­lel­tem.

– Nem… te arra gon­dolsz, hogy le­he­tet­len – vi­tat­ko­zott Le­ro­u­ex.

– Te mit gon­dolsz?

– Én Híd­épí­tő va­gyok, Hel­ward. Nem az a dol­gom, hogy gon­dol­kod­jak.

– Ez os­to­ba­ság, és ezt te is tu­dod.

– Jól van… de ha szük­ség van a híd­ra, én meg­épí­tem. Nem le­het kér­dé­ses.

– Min­dig van túl­part – je­gyez­tem meg hal­kan.

– Az nem je­lent sem­mit. Épít­he­tünk egy pon­tont is.

– És ami­kor a fo­lyó kö­ze­pén le­szünk, hon­nan szerzünk fa­anya­got? Hová ver­jük le a sod­rony­tar­tó osz­lo­po­kat? – kér­dez­tem, és anél­kül, hogy hellyel kí­nált vol­na, le­ül­tem vele szem­ben. – De most az egy­szer té­vedsz. Nem azért jöt­tem, hogy er­ről be­szél­jek ve­led.

– Ha­nem?

– A má­sik part… – fe­lel­tem – hol van?

– Va­la­hol oda­át.

– Hol?

– Nem tu­dom.

– Hon­nan tu­dod, hogy lé­te­zik?

– Lé­tez­nie kell.

– Ak­kor mi­ért nem lát­juk? – kér­dez­tem. – Le­het, hogy el­té­rünk pár fok­kal a part­hoz vi­szo­nyí­tott me­rő­le­ges­től, de ak­kor is lát­nunk kel­le­ne a má­sik par­tot. A haj­lat…

– A haj­lat kon­káv. Tu­dom. Azt hi­szed, nem gon­dol­kod­tam ezen? El­mé­le­ti­leg lát­hat­juk az örök­ké­va­ló­sá­got is. Mi van az at­mo­szfé­ri­kus pá­rá­val? Leg­fel­jebb húsz-har­minc mér­föld­re lá­tunk elő­re, még tisz­ta idő­ben is.

– Egy har­minc mér­föld hosszú hi­dat fogsz épí­te­ni?

– Nem hi­szem, hogy szük­ség lesz rá – fe­lel­te Le­ro­u­ex.

– Sze­rin­tem el­bol­do­gu­lunk. Mit gon­dolsz, mi má­sért ra­gasz­ko­dom a terv­hez?

– Fo­gal­mam sincs – val­lot­tam be a fe­je­met csó­vál­va.

– Tudsz ar­ról, hogy Na­vi­gá­tort akar­nak csi­nál­ni be­lő­lem? – kér­dez­te ek­kor.

Megint meg­csó­vál­tam a fe­je­met.

– Pe­dig azt. Leg­utóbb, ami­kor a vá­ros­ban vol­tam, tar­tot­tunk egy hosszas meg­be­szé­lést. Az ál­ta­lá­nos vé­le­mény az, hogy a fo­lyó nem le­het olyan szé­les, mint ami­lyen­nek lát­szik. Ne fel­edd, az op­ti­mum­tól észak­ra a di­men­zi­ók li­ne­á­ri­san torzul­nak. Pon­to­sab­ban, észak­ra és dél­re. Egy­ér­tel­mű, hogy ez egy na­gyobb fo­lyó, de a jó­zan ész azt dik­tál­ja, hogy van má­sik part­ja. A Na­vi­gá­to­rok úgy vé­lik, hogy ami­kor a ta­laj moz­gá­sa el­vi­szi a fo­lyót az op­ti­mum­hoz, lát­ni fog­juk a túl­par­tot. Igaz, hogy még ak­kor is túl szé­les le­het ah­hoz, hogy biz­ton­sá­go­san át­kel­jünk raj­ta, de csak annyit kell ten­nünk, hogy vá­runk. Mi­nél dé­lebb­re visz min­ket a ta­laj, an­nál kes­ke­nyebb lesz a fo­lyó. És ak­kor meg­épít­het­jük a hi­dat.

– Po­ko­li­an nagy koc­ká­za­tot vál­la­lunk – mond­tam erre.

– A cent­ri­fu­gá­lis erő…

– Tu­dom – szólt köz­be Le­ro­u­ex.

– És ha ad­dig­ra nem tű­nik fel a má­sik part?

– Hel­ward, fel kell tűn­nie.

– Tu­dod, hogy van má­sik meg­ol­dás?

– Hal­lot­tam, hogy mit mon­da­nak egye­sek. Hogy hagy­juk el a vá­rost, és épít­sünk egy ha­jót. Én eh­hez soha nem fo­gok hoz­zá­já­rul­ni.

– A cé­hes büsz­ke­ség mi­att?

– Nem! – til­ta­ko­zott Le­ro­u­ex, és el­vö­rö­sö­dött. – Gya­kor­la­ti meg­fon­to­lá­sok mi­att. Nem tu­dunk elég na­gyot vagy elég biz­ton­sá­go­sat épí­te­ni.

– Ugyan­ez áll a híd­ra is.

– Tu­dom… de a hi­dak­hoz ér­tünk. A vá­ros me­lyik la­kó­ja ké­pes meg­ter­vez­ni egy ha­jót? Egyéb­ként meg, ta­nu­lunk a hi­bá­ink­ból. Nem kell mást ten­nünk, mint ad­dig épí­te­ni a hi­dat, amíg elég erős lesz.

– És köz­ben ki­fu­tunk az idő­ből.

– Mi­lyen messze van mö­göt­tünk az op­ti­mum?

– Ke­ve­sebb, mint ti­zen­két mér­föld­re.

– Vá­ro­si idő sze­rint száz­húsz nap – fe­lel­te Le­ro­u­ex. – Itt fent az mennyi idő?

– Szub­jek­tív idő­ben mér­ve kö­rül­be­lül két­szer annyi.

– Az ren­ge­teg…

Fel­áll­tam, és el­in­dul­tam a vá­szon­lap­pal fe­dett ki­já­rat felé. Egy­ál­ta­lán nem vol­tam meg­győ­ződ­ve ar­ról, hogy Le­ro­u­ex-nak iga­za van.

– Jut eszem­be – szól­tam vissza –, gra­tu­lá­lok a na­vi­gá­to­ri ki­ne­ve­zés­hez.

– Kö­szö­nöm. A te ne­ved is fel­ve­tő­dött.

Kifordított ​világ
titlepage.xhtml
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_000.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_001.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_002.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_003.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_004.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_005.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_006.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_007.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_008.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_009.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_010.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_011.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_012.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_013.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_014.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_015.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_016.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_017.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_018.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_019.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_020.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_021.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_022.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_023.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_024.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_025.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_026.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_027.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_028.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_029.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_030.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_031.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_032.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_033.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_034.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_035.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_036.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_037.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_038.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_039.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_040.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_041.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_042.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_043.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_044.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_045.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_046.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_047.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_048.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_049.html
christopher-priest---kiforditott-vilag_split_050.html