1
A VIHAR egész éjjel tombolt, és mindannyian keveset aludtunk. A táborunk fél mérföldre volt a hídtól, és mialatt a hullámok nekizúdultak, tompa, fojtott morajlást hallottunk, amit majdnem elnyomott a szél bömbölése. Ha a valóságban nem is, a képzeletünkben hallani véltük a széthulló faszerkezet recsegését, valahányszor pár pillanatra alábbhagyott a pokoli lárma.
Hajnal felé elállt a szél, és végre aludtunk. De persze nem sokáig, mert röviddel napkelte után a konyhások dolgozni kezdtek, és ennivalót kaptunk. A reggeli alatt mindenki hallgatott. Csakis egy témát vehettünk volna elő, és arról egyikünk sem óhajtott beszélni.
Aztán elindultunk a híd irányába. Alig ötven yardot gyalogoltunk, amikor valaki rámutatott egy gerendára, amit a hullámok sodortak ki a folyópartra. Baljós előjel volt ez, és mint kiderült, híven jelezte, hogy mi vár ránk. A hídból nem maradt más, csak a négy fő tartóoszlop, amelyet a szilárd talajba vertünk bele a víz közvetlen közelében.
Lerouex-ra pillantottam, aki ebben a műszakban a munkálatok első számú vezetője volt.
– Több faanyagra van szükségünk – mondta. – Kereskedő Norris… hozz harminc embert, és kezdjetek fákat kivágni!
Kíváncsian vártam Norris válaszát. A helyszínen tartózkodó céhtagok közül a leginkább ő vonakodott dolgozni, továbbá hosszasan és hangosan panaszkodott a munka kezdeti szakaszában. Most nem lázadozott, azon már valamennyien túl voltunk. Egyszerűen csak bólintott egyet, magához szólított pár embert, és elindult a tábor felé, hogy felvegyék a fadöntő fűrészeket.
– Szóval, újrakezdjük – szóltam oda Lerouex-nak.
– Természetesen.
– Az új híd erősebb lesz?
– Ha megfelelően építjük meg.
Lerouex azzal elfordult, és elkezdte megszervezni a helyszín rendbetételét. A háttérben még most is óriási hullámok ostromolták a folyópartot.
Egész álló nap dolgoztunk, és estére megtisztítottuk az építési területet. Norris és az emberei tizennégy fatörzset vontattak a helyszínre, hogy másnap újra munkához láthassunk.
Ezt megelőzően, az este folyamán megkerestem Lerouex-t. Magányosan üldögélt a sátrában, a látszat szerint a híd terveit ellenőrizte, de láttam, hogy üres a tekintete.
Nyilvánvalóan nem örült nekem, de ő és én voltunk a legidősebb céhtagok a helyszínen, és tudta, hogy nem ok nélkül tértem be hozzá. Immár nagyjából ugyanannyi idősek lehettünk. A munkám természetének köszönhetően sok szubjektív időt szedtem össze északon. Okozott némi kellemetlenséget kettőnk között, hogy ő a volt feleségem apja, és mégis hasonló korúak vagyunk. De erről egyikünk sem beszélt. Victoria csak pár mérfölddel volt idősebb, mint a házasságunk idején, és a kettőnk közötti szakadék annyira kiszélesedett, hogy a kapcsolatunkat már nem lehetett helyrehozni.
– Tudom, mit akarsz – jelentette ki Lerouex. – Azt fogod mondani, hogy nem tudjuk megépíteni a hidat.
– Nehéz lesz – feleltem.
– Nem… te arra gondolsz, hogy lehetetlen – vitatkozott Lerouex.
– Te mit gondolsz?
– Én Hídépítő vagyok, Helward. Nem az a dolgom, hogy gondolkodjak.
– Ez ostobaság, és ezt te is tudod.
– Jól van… de ha szükség van a hídra, én megépítem. Nem lehet kérdéses.
– Mindig van túlpart – jegyeztem meg halkan.
– Az nem jelent semmit. Építhetünk egy pontont is.
– És amikor a folyó közepén leszünk, honnan szerzünk faanyagot? Hová verjük le a sodronytartó oszlopokat? – kérdeztem, és anélkül, hogy hellyel kínált volna, leültem vele szemben. – De most az egyszer tévedsz. Nem azért jöttem, hogy erről beszéljek veled.
– Hanem?
– A másik part… – feleltem – hol van?
– Valahol odaát.
– Hol?
– Nem tudom.
– Honnan tudod, hogy létezik?
– Léteznie kell.
– Akkor miért nem látjuk? – kérdeztem. – Lehet, hogy eltérünk pár fokkal a parthoz viszonyított merőlegestől, de akkor is látnunk kellene a másik partot. A hajlat…
– A hajlat konkáv. Tudom. Azt hiszed, nem gondolkodtam ezen? Elméletileg láthatjuk az örökkévalóságot is. Mi van az atmoszférikus párával? Legfeljebb húsz-harminc mérföldre látunk előre, még tiszta időben is.
– Egy harminc mérföld hosszú hidat fogsz építeni?
– Nem hiszem, hogy szükség lesz rá – felelte Lerouex.
– Szerintem elboldogulunk. Mit gondolsz, mi másért ragaszkodom a tervhez?
– Fogalmam sincs – vallottam be a fejemet csóválva.
– Tudsz arról, hogy Navigátort akarnak csinálni belőlem? – kérdezte ekkor.
Megint megcsóváltam a fejemet.
– Pedig azt. Legutóbb, amikor a városban voltam, tartottunk egy hosszas megbeszélést. Az általános vélemény az, hogy a folyó nem lehet olyan széles, mint amilyennek látszik. Ne feledd, az optimumtól északra a dimenziók lineárisan torzulnak. Pontosabban, északra és délre. Egyértelmű, hogy ez egy nagyobb folyó, de a józan ész azt diktálja, hogy van másik partja. A Navigátorok úgy vélik, hogy amikor a talaj mozgása elviszi a folyót az optimumhoz, látni fogjuk a túlpartot. Igaz, hogy még akkor is túl széles lehet ahhoz, hogy biztonságosan átkeljünk rajta, de csak annyit kell tennünk, hogy várunk. Minél délebbre visz minket a talaj, annál keskenyebb lesz a folyó. És akkor megépíthetjük a hidat.
– Pokolian nagy kockázatot vállalunk – mondtam erre.
– A centrifugális erő…
– Tudom – szólt közbe Lerouex.
– És ha addigra nem tűnik fel a másik part?
– Helward, fel kell tűnnie.
– Tudod, hogy van másik megoldás?
– Hallottam, hogy mit mondanak egyesek. Hogy hagyjuk el a várost, és építsünk egy hajót. Én ehhez soha nem fogok hozzájárulni.
– A céhes büszkeség miatt?
– Nem! – tiltakozott Lerouex, és elvörösödött. – Gyakorlati megfontolások miatt. Nem tudunk elég nagyot vagy elég biztonságosat építeni.
– Ugyanez áll a hídra is.
– Tudom… de a hidakhoz értünk. A város melyik lakója képes megtervezni egy hajót? Egyébként meg, tanulunk a hibáinkból. Nem kell mást tennünk, mint addig építeni a hidat, amíg elég erős lesz.
– És közben kifutunk az időből.
– Milyen messze van mögöttünk az optimum?
– Kevesebb, mint tizenkét mérföldre.
– Városi idő szerint százhúsz nap – felelte Lerouex. – Itt fent az mennyi idő?
– Szubjektív időben mérve körülbelül kétszer annyi.
– Az rengeteg…
Felálltam, és elindultam a vászonlappal fedett kijárat felé. Egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy Lerouex-nak igaza van.
– Jut eszembe – szóltam vissza –, gratulálok a navigátori kinevezéshez.
– Köszönöm. A te neved is felvetődött.