Chorus, Electra.
CHORUS.
Ím, hatalmas Isten, az királyné asszony, Clitemnestra, mint dőzsől
ott benn, latrával, Aegistusszal, tombol, vígad, örül erősen. Az ő
szülötte penig, szegény Electra, csak meg nem hal mérgébe és nagy
keserűségébe. De ihon jő, nagy könnyes szemmel.
ELECTRA.
Ó, nagy Isten, Úristen ne hagyj, tekints reám, mennyország, hogy
hagysz ily méltatlanságot, Úristen. Az én anyám elveszte engemet,
elveszté nemzetségemet, ó, veszett asszonyállat, megölé atyámat, ó,
gonosz nemzet, megszeplősíté az én édesatyámnak tiszta ágyát, jaj
mint veszek, minden hírünket, nevünket elveszté. Ó, szívem atyám.
Ó, Atyám, Agamemnon király, mely híres, neves, mely gazdag, mely
hatalmas király valál te! Ó, atyám, atyám, én édesatyám, mint
veszel te két förtelmes hitvány lator miatt, jaj, jaj, én is mint
veszek!
CHORUS.
Elkeseríte az szegín leány.
ELECTRA.
Ó, én eggyem, atyám. Senki nem kesereg terajtad, hanem csak a te
elveszett leányod jajgat tégedet, jaj, jaj énnekem, éjjel-nappal
könnyez az én szemem.
CHORUS.
Szerelmes asszonyom, Electra, édes asszonyom, mit gyötröd magad,
mit keseregsz ily igen?
ELECTRA.
Jaj, atyám, szívem atyám!
CHORUS.
Szűnjél meg, édes asszonyom!
ELECTRA.
Jaj, hagyjatok békét, nem kell nekem semmi vigasztalás.
CHORUS.
Ne hagyd el magad, jó leányom, Electra!
ELECTRA.
Ó, ki keserű az én atyám halála!
CHORUS.
Vajh, nagy Isten, szakasztanád nyakát ez gonosz embernek, ki miatt
elvesze. Ne sírj, jó Electra. Ezzel meg nem hozod szegint.
ELECTRA.
Ó, ki keserves életem vagyon nekem.
CHORUS.
Vedd jó néven, édes asszonyom, az Úristentűl, adj hálát őfölsége
akaratjárul.
ELECTRA.
Ó, ki nagy méreg ez énnekem, hogy az szegin atyám keresztjét az
lator emészti meg, ki őtet elveszté, ó, ki nehéz ez énnekem, hogy
az hitvány ember atyám királyi ruháiba öltözik, királyi pálcáját
bírja, királyi székibe méltatlan ül. Ó, megfojt, megfojt ez
engemet, hogy az én atyámnak tiszta ágyát undok ember megförtőzi.
Ez gyötör engem, ez fojt, ez keserít. Csak mosolyogja ezt az gonosz
asszony, táncol örömében, vígad, tombol, dőzsől, énnekem nagy
keserűség szakasztja szívemet. Mint egy fattyat, úgy tartanak,
senki nem könyörül rajtam, sőt nagy árvaságomban fenyegetnek,
gyötörnek, kesergetnek, ily nyavalyámban átkoz az én anyám, hogy
mindétig ez sírásba szakassza Isten nyakamat, ebbe veszessen Isten.
Vajh, vesztené Isten azt, az ki engem ily keserűségemben nem
szán!
CHORUS.
Hadd járjanak ezek, jó Electra, hagyd az Istenre az bosszúállást,
megládd, meg tudja büntetni, őfölsége sem siet, sem késik, de
mihent akarja, mindjárt meglöli.
ELECTRA.
Vajh, lölné meg hamarébb, vesztené el őket, mert énnekem hajadon
fővel kell megaggnom.
CHORUS.
Veszteg, az Istenért, ha meghallják, ennél is inkább el kell
veszned.
ELECTRA.
Nem szánom halálom az én édesatyámért.
CHORUS.
Jobb neked, ha szót fogadsz.
ELECTRA.
Nemde igazat kérek-e, hogy az Isten azokat megtörje, megrontsa, kik
árvákat nyomorgatnak?
CHORUS.
Igen félek rajt, hogy még ma valami veszedelembe ne essél, ha
meglát amaz haragos Aegistus, de kérlek, az Istenért, jerünk be, jó
asszonyom, az házba.