Clitemnestra, Chrisothemis.
CLITEMNESTRA.
Immár húsz esztendeje, hogy bánat az én szívembe nem esett volt,
nagy kedvemre, nagy gyönyörűségemre éltem. Ím, ez éjjel annyira
elröttenek álmomba, nem tudok hova lenni, ugyan reszketek
ijedtembe, csak valami veszedelmet ne jelentene, kitül Isten
oltalmazzon. Elküldöm Chrisothemist az atyja koporsójához, az mi
szokásunk szerint áldozzon nékie, netalán megkönnyebbülök.
Chrisothemis!
CHRISOTHEMIS.
Hallom, asszonyom.
CLITEMNESTRA.
Jöszte, édes leányom, vidd el ezeket atyád koporsójához, áldozzál
vele, mert én azfelé sem kévánom mentem. Hallod-e? Mit sietsz?
Electrát is lásd mentedbe, mit csinál.
CHRISOTHEMIS.
Bizony megijedt most anyám, mely igen elsárgult, egyébkor nem volt
neki szokása, hogy szegín atyámnak áldoztatna, de vélem, fúrják
most neki az fejét. De kicsoda jő ihon?