Clitemnestra, Mester.
CLITEMNESTRA.
Leány, nesze ez levél, vidd az porkolábnak, igen hamar küldje uram
után, szóval is mondják meg, mentül hamarébb lehet, siessen haza!
Legyen hála Istennek, penig meghala ellenségem, nincs immár kitűl
röttegjek. Vagy éltem ezelőtt kedvemre, vagy nem, de ezután vígan
lakom. Lám, kegyelmes az Isten, essél egyszer vagy kétszer térdre
előtte, mindjárt megbocsátja bűnödet, mint most énnekem. Húsz
esztendeje, hogy uramat megöltem, azóta mind Aegistusszal laktam,
meg annak előtte is Isten győzné számát, mennyi gonoszságom volt,
ím, csak egyszer könyörgék neki, mindjárt oly nagy örömet ada,
kinél jobbat soha nem kévánnék. Ha tudtam volna, hogy íly kegyelmes
legyen, bizony ennél is vígabban laktam volna, de hadd járjon,
azkit elmúlattam, betöltöm immár. De ihon jő az követ, elbocsátom
haza, urához.
MESTER.
Vajon hová lőn el az királyné asszony?
CLITEMNESTRA.
Hallod-e? Jöszte!
MESTER.
Én elmennék immár felséged hírével.
CLITEMNESTRA.
Hová? Hazamégy-e uradhoz?
MESTER.
Nem megyek még, felséges asszonyom. Hanem az uram főemberei eleibe
megyek, kik az Orestes tetemit hozzák, megmondom nekik, hogy
felséged jó szemmel látja.
CLITEMNESTRA.
Jó atyámfia, menjél, bátor, megmondhadd, vígan, jókedvvel fogadom
őket. Na, ez aranylánc és ím, ez erszénybe való aranyak és ím, ez
ruhák, legyen örömmondásodért. Jó atyámfia, ezután is bízzál
hozzám, megládd, mindenkor kegyelmes asszonyod leszek.
MESTER.
Megszolgálom felségednek, mint kegyelmes asszonyomnak. Isten
maradjon felségedhez.
CLITEMNESTRA.
Jó atyámfia, Isten viseljen nagy békével.