Chorus, Chrisothemis, Electra.
CHORUS.
Ez átkozott ember bizony az szegín leány veszedelmére mene.
Hallád-e, asszonyom, mint feddik vala magába?
CHRISOTHEMIS.
Nám mondám ezelőtt is, hogy ennek veszedelmét eltökéllette
magában.
CHORUS.
Mit sírsz, édes asszonyom, jobban adja az Isten.
ELECTRA.
Ezen én nem sírok, de siratom Orestest.
CHRISOTHEMIS.
Bizony jobb volna, ha erre gondolnál. Kérlek, az Istenért, jó
néném, vakmerőségre ne vesd magad, de fogadjad szavokat, jobb lesz
neked. Ez te nagy sírásoddal magadnak ártasz, nem nekik.
ELECTRA.
Mégis az én szegín megholt atyámat tisztelem ezzel, és az ő
kegyetlen ellenségit bosszontom, meddig bosszonthatom.
CHRISOTHEMIS.
No, amint látom, Isten tehet tebenned jót, csak bánom, hogy
megkéslelél, elmegyek, megszerzem anyám parancsolatját.
ELECTRA.
Hova mégy? Mit vissz ebbe?
CHRISOTHEMIS.
Anyám külde áldozatot szegín atyám koporsójához.
ELECTRA.
Anyád? Áldozatot! Vajh, gyűlölséges áldozat. Ki adta ezt ez
jóasszonynak tanácsul?
CHRISOTHEMIS.
Senki nem, de álmában megröttent, azt velem ijedtében míveli.
ELECTRA.
Ó, nagy Isten, hozd jóra ezt! Micsoda álmában, jó Chrisothemis?
CHRISOTHEMIS.
Mindenestül nem tudom, csak valami részét értöttem.
ELECTRA.
Jó öcsém, beszéld meg, azmit tudsz.
CHRISOTHEMIS.
Hallám fülheggyel, hogy ily álmot látott volna: mintha az mi
édesatyánk az másvilágról megjött volna, és az ő királyi pálcáját,
kit most Aegistus hordoz, az földbe függesztette volna, és az pálca
oly szélesen ágait kiterjesztette volna, hogy egész Micena
tartományt belepte volna. Ezt olytúl hallottam, ki közel állott
hozzá, mikor ő magába dörgölődve beszéllette, hiszem, ettül való
féltében küldi ezt atyám koporsójához áldozni.
ELECTRA.
Édes öcsém, Chrisothemis, kérlek az Istenért, fogadd szómat.
Kérlek, jó öcsém, ez utálatos áldozatot ne vidd az én édesatyám
koporsójához, mert ez őneki nem könynyebbségére, de bosszúságára
vagyon. Utálatos ez, mind Istennek, mind embereknek. Megölte ez
gonosz asszony előszőr, azután siratja, megvagdalta, azután kötözi,
későn költ ez jóasszony, előbb kellett volna hozzálátni. Kérlek
azért édes öcsém, ne keserítsd ezzel az te édesatyádat. Röjtsd el,
vagy vesd el valahová ez undok áldozatot tűled! Menjél inkább, vidd
fel imez én áldozatomat, és az földre hányjad, borulván könyörögj,
hogy kegyelmes szemmel tekintsen reánk az Úristen. Hozza el immár
az mi reménységünket, az Orestest, álljon immár bosszút szegín
atyánk halálán, mind téged, mind engem mentsen meg ez kegyetlenek
kezéből. Ez leszen hasznos mind teneked, mind énnekem, ezzel szegín
atyánkat is megkönnyebbíted, minket is nagy nyavajából
megmentesz.
CHORUS.
Édes asszonyom, Chrisothemis asszony, bizony méltó dolgot kéván
nénéd tűled.
CHRISOTHEMIS.
Megszerzem, mert látja Isten szívemet, elkeseredtem szegín
nyomorulton. De kérlek az Istenért benneteket, anyám valahogy meg
ne tudja, mert örökké el kell miatta vesznem. Én elmegyek.
ELECTRA.
Menjél, legyen isten veled.