Fluorid-összeesküvés

Nagyjából a huszadik század közepe óta figyelhettünk fel arra a jelenségre, hogy számos állam, önkormányzat és egészségügyi hatóság szorgalmazza az ivóvíz fluoridizációját. A hatóságok egyik visszatérő érve az, hogy az emberi szervezetbe ily módon bejuttatott fluor megelőzi a fogszuvasodást. A velük szemben állók viszont azt állítják, hogy az említett vegyi anyag káros a csontokra, az agyműködésre, vagyis magára az emberi (fizikai és szellemi) egészségre. Akárhogyan is van, a statisztikai adatok szerint pillanatnyilag az USA lakosságának mintegy 62–65 százaléka ellenzi a fluoridizációt, s az amerikai településeknek csak az 55–58 százaléka döntött úgy, hogy fluorral dúsított ivóvizet szolgáltat az illetékességi területén élő embereknek.

Előrebocsátva, hogy orvosi szakvéleményt nem tudok (és nem is akarok) kinyilvánítani, s mindössze mezei konteósként osztom meg veletek az innen-onnan összeszedett pró és kontra érveket, lássuk tehát a fluorid-összeesküvést. Formai szempontból ez az írás egy kicsit talán eltér a többitől (külön nem számozzuk és nem kategorizáljuk a verziókat), de ezt kizárólag a célszerűség diktálta.

Kezdjünk egy laza bemutatással és definícióval:

1. Alapok és meghatározás

A fluor (a nyelvújításkor a folyany nevet adták neki) a periódusos rendszer kilencedik eleme, s mint ilyen, a halogének csoportjába tartozik, vagyis alapból gáznemű. A fluoridizáció (avagy fluorizáció, netán fluoridálás) a negatív fluorionok vízbe, vagy más hordozóanyagba történő keverése azzal a szándékkal, hogy az az emberi szervezetbe kerüljön, majd ott különböző hatásokat váltson ki. A vízhez általában nátrium-fluorid (NaF) formájában keverik; senkinek ne legyenek előítéletei csak azért, mert ez a szer egyike a leghatékonyabb patkányirtóknak.

És egy fogadalom: a továbbiakban is ellenállok a Gonosznak, és egyetlen szóviccet sem fogok elsütni a kilencedik elem és napjaink egyik celebjének művészneve közötti hasonlóságról.

2. A kezdetek

A fluorpara nem új keletű fóbia. Stanley Kubrick 1964-es filmjében (Dr. Strangelove) az egyik főszereplő, bizonyos Jack Ripper légierős dandártábornok így kiált fel: A fluoridizáció az egyik legszörnyűbb és legalaposabb kommunista összeesküvés, amit valaha is átéltünk!

Negyven évvel később a San Diego-i önkormányzat népszavazást írt ki a témában, s mivel a lakosság az eljárás ellen szavazott, kizárólag azért döntött az eljárás mellett, mert Arnold Schwarzenegger akkori kaliforniai kormányzó (a republikánusok egyik legnépszerűbb nyugati parti húzóneve) komoly retorziót helyezett kilátásba, ha nem teszik meg. Mindenki kedvenc Terminátorát ezek szerint azok a statisztikai adatok nem zavarták, melyek szerint az első, fluorizált ivóvizű amerikai városban, a michigani Grand Rapidsban (ahol 1945-ben kezdték a dolgot) az ötvenes években a különféle daganatos megbetegedések előfordulási gyakorisága 40%-kal volt magasabb, mint az állam többi településén.

Az indianai Connersville 1999-es helyhatósági választásán a fő kampánytéma a fluorid volt, de olyan intenzitással, hogy a CNN is kiszállt tudósítani, s a videoanyagnak ezt a sokatmondó címet adták: Fluorid-összeesküvés.

3. A fogászok

Ha átnézzük a vonatkozó irodalmat, észrevehető, hogy a fluorid legnagyobb jenki támogatójának az Amerikai Fogászok Egyesülete (American Dental Association) tűnik, amely – évtizedek szívós munkájával és elképesztő mennyiségű, ilyen-olyan zsebekbe tömködött pénzzel – megnyerte az ügynek az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökséget, az Amerikai Orvosok Egyesületét és az ugyancsak amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiát. Ezek közösen összeállítottak egy bizottságot, amely letett az asztalra egy olyan tanulmányt (Health Effects of Ingested Fluoride, vagyis A lenyelt fluorid egészségügyi hatásai), amelyből fehéren-feketén kiderül, hogy a fluorid maga a tökéletes és biztonságos megoldás nemcsak a fogszuvasodás ellen, hanem számtalan más nyavalyára is. Már-már olyan, mint a Bölcsek Köve, csak egészségügyi területen.

Egy érdekesség: tudtátok, hogy az USA-ban van egy olyan felsőoktatási intézmény, hogy Colgate University? Igen, arról a Colgate-ről van szó: a világ legnagyobb, fluoridtartalmú fogkrém gyártójáról. Ennek a magánegyetemnek – természetesen – van pszichológiai tanszéke is, melynek vezetője hosszú éveken keresztül egy dr. George Estabrooks nevű fazon volt. És ha utánanézünk Estabrooks doktor szakmai pályaívének, rájövünk, hogy ő volt a második világháború alatt az amerikai titkosszolgálatok első számú hipnózis-szakértője, aki – többek között – azzal dicsekedett, hogy „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózissal olyan befolyásolhatóvá tud bárkit tenni, mint egy jól irányított zombit.

Már csak azon morfondírozok: vajon milyen lehet az a „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózis?

Ez a fogászos dolog amúgy engem egy másik (a fluoridtól teljesen független) kérdés feltevésére is késztet: vajon miért jó az egy fogorvosnak, ha az emberek fogai épek? De most komolyan, ti még nem gondolkoztatok el ezen? Számomra egy kicsit olyan ez, mintha egy favágó azt reklámozná, hogy senki ne ültessen többé fát. Vagy mint amikor a hóhér a halálbüntetés ellen kampányol.

4. Az édesség-konteók

A másik oldal sem ült karba tett kezekkel. 1971-ben egy Phoebe Courtney nevű szakíró (aki többek között bizonyos nem nyilvános társaságok és Nixon elnök sajátos kapcsolatát is feszegette egy másik művében), szóval Phoebe papírra vetett egy dolgozatot, How Dangerous is Fluoridation? (Mennyire veszélyes a fluoridizáció?) címmel. Ebben máris felvázolja az egyik legkorábbi konteót a témával kapcsolatban, ami így foglalható össze: az egész egészséges fluor-mesét az üdítő- és édességipar találta ki, élükön a Coca-Colával, mert ily módon hamis biztonságérzetbe ringatják a szülőket, akik ezentúl lelkiismeret-furdalás nélkül annyi cukorkát engedélyeznek a gyerekeiknek, amennyit ordítóan követelőző porontyaik akarnak, hiszen a fogszuvasodás réme már nem leselkedik rájuk. Talán mondanom sem kell, hogy (legalábbis a szerző szerint) a bonbonmaffia mögött a kommunisták állnak, akik ily módon akarják aláásni Amerika nemzetbiztonságát.

Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy ha ez lenne a kommerek legnagyobb történelmi bűne és felelőssége, biztosan állítom, hogy sokan sokkal megengedőbbek lennének velük szemben.

5. Az Új Világrend

Ian Stephen (a konteókkal, megmagyarázhatatlan jelenségekkel, geopolitikai kérdőjelekkel és sok más egyéb izgalmas témával foglalkozó Nexus című, tucatnyi nyelven kiadott folyóiratban) a fogaknál nemesebb emberi szerv védelmében szólal fel. Orvosi és pszichológusi kutatásokra hivatkozva egyértelműen kimondja: az emberi szervezetbe rendszeresen bejuttatott, bármilyen kis mennyiségű fluorid már egy-két év fogyasztás után megtámadja az agy bizonyos területeit, rontva azok vérellátását. Az ezen agyi területek működésében felmerülő rendellenességek csökkentik az egyén ellenállását bármiféle külső pszichikai kényszerrel szemben, ráadásul 5-7 év múlva egy lappangó függőség is kimutatható, amit csak újabb és újabb fluoridadagokkal lehet kielégíteni.

Ian barátunk amúgy nem kispályán játszik: alaposan beleásta magát a második világháború orvostörténelmi dokumentációjába, és rájött, hogy már a nácik is előszeretettel kevertek fluoridot a megszállt területek ivóvizébe, mert felfedezték, hogy nemcsak az agyi tevékenységek intenzitását és hatékonyságát csökkenti (parasztosan: butít), hanem a fajfenntartó funkciókét is jelentősen visszafejleszti. Magyarán: a férfiaknál leszorítja a spermiumszámot, a nőknél pedig a peteérés folyamatába beavatkozva csökkenti a teherbe esési képességet. A szerző nemzetközi statisztikákkal és összefüggésekkel igazolja, hogy az ivóvíz és a fogkrémek fluortartalmának emelkedésével a nyugati világban egyenes arányban növekszik azon házaspárok száma, amelyeknél (konkrét szervi probléma fennállása nélkül) elmarad a várt gyermekáldás.

A tanulmánysorozat végső (és meglehetősen riasztó) következtetése: a fluoridizáció alapvető célja tulajdonképpen az emberiség kiszolgáltatottá tétele, az uralkodó gazdasági és politikai elit hatalmának megerősítése, valamint a lakosságszám rohamos növekedésének visszaszorítása – aminek segítségével az Új Világrend (New World Order, azaz NWO) globális bevezetésének előkészítése folyik. Valódi (ellenőrizhető, letargikus és türelmes) birkanemzetekre van szükség, s ezen cél elérésének egyik legeredményesebb eszköze a fluorid. Mindenesetre ha igazak azok a vélekedések, melyek szerint a fluor egyenesen a csecsemőmirigyre hat, csökkentve ezáltal az egyén kreativitását és a rendszerben történő gondolkodás képességét, s ha az intuíció is tényleg nehezebben működik általa, akkor semmin sem csodálkozunk: ezekre a képességekre egy rendes NWO-polgárnak ugyanis nincs szüksége, legalábbis ha a kormányzó erők felől nézzük.

6. Az IG Farben-összeesküvés

A szégyenpadra nemcsak a kormányok és az őket vakon kiszolgáló titkosszolgálati és egészségügyi szervezetek kerültek ám. Számos konteós az Amerikai Alumínium Trösztöt (Aluminum Company of America, közismertebb rövidítéssel Alcoa) nevezi meg mint minden rossz okozóját. Jegyezzük meg ezt a nevet, mert a továbbiakban többször is találkozunk vele.

Alumínium?! De mi a jó franc köze van egy alumíniumipari cégnek a fluoridhoz? – kérdezhetjük álmélkodva.

Nos, kedves barátaim, az alumínium előállítása során (emlékszünk még a magyar szívnek és fülnek is oly kedves bauxitra?) a technológiai folyamat egyik járulékos eredménye az a sokezer tonnányi nátrium-fluorid, amit a huszadik század harmincas éveiig nem igazán tudtak mire felhasználni. Jött akkor a híres/hírhedt (német) IG Farben, melynek kreatív vegyészei rájöttek, hogy ennek az anyagnak bizony érdekes tulajdonságai vannak, már ha – infinitezimális, de annál rendszeresebb adagokban – az emberi szervezetbe kerül. És érdekes (stratégiailag nem igazán megmagyarázható) módon az IG Farben frankfurti kutatólaborjai kivétel nélkül megúszták a szövetségesek második világháborús szőnyegbombázásait, pedig csak az amerikaiak 12 ezer tonnányi (!) robbanóanyagot szórtak a városra. 1945-ben jöttek aztán a jenkik, és tokkal-vonóval, valamint tudósokkal együtt az egész dokumentációt a legnagyobb titokban átvitték az USA-ba, ahol elsősorban az ottani titkosszolgálatok tudományos részlegei cuppantak rá a nácik által már kidolgozott eredményekre.

Az IG Farben anyagait átvevő amerikai bizottság vezetője egy Charles Eliot Perkins nevű biokémikus volt. Ő jegyzi azt a híres jelentést, amely a fluoridról 1954-ben készült egy floridai élelmiszerkutató cég felkérésére. Ebben a következőket mondja:

„A víz fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását a mindenkori uralommal és az ellenőrzéssel, az elvesztett szabadsággal szemben. Mint tudós közel 20 éven át végeztem kémiai, biokémiai, fiziológiai és patológiai kutatásokat a fluoriddal, így a legkomolyabban és legőszintébben ki kell jelentenem: bármely személy, aki egy vagy több éven át mesterségesen fluoridizált vizet iszik, sem lelkileg, sem fizikailag soha nem lesz többé ugyanaz a személy, mint aki korábban volt.”

7. A Mellon család és az Alcoa

Azt, hogy 1945-ben az amerikaiak nem zsákbamacskát vettek, a következő tény is bizonyítja. A fluorid állítólagos jótékony hatásairól 1940-ben jelent meg egy amerikai tanulmány, melynek szerzője (számos patkánykísérletre hivatkozva) kijelentette, hogy a vegyület megelőzi, illetve megállítja a már akkor népbetegségként aposztrofált fogszuvasodást, ezért hamarosan emberi fogyasztásra is ajánlottá teszik. A dolog apró szépséghibája, hogy a tanulmányt egy Mellon Institute nevű magánalapítvány kutatólaborja adta ki (és terjesztette ingyenesen 500 ezer példányban úgy, hogy minden amerikai fogászati rendelőbe jutott belőle). Na és? – kérdezhetjük –, az USA-ban számtalan kiváló magánlabor létezik és létezett már akkor is.

Oké, rendben, elfogadom; de a helyzet az, hogy a Mellon Institute a Mellon család pénzéből működik. Annak a családnak a pénzéből, amelynek tagjai a már említett Alcoa alapítói és mindmáig legnagyobb részvényesei. És még nincs vége a Mellonoknak: 1941-ben az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat (US Public Health Service, az ottani ÁNTSZ) engedélyezte a fluoridszármazékok folyóvizekbe történő ürítését, mondván: többet használ, mint árt. És ki volt akkor a US PHS főigazgatója? Igen, eltaláltátok: egy Andrew Mellon Jr. nevű fickó, akinek édesapja pár évvel korábban az USA pénzügyminisztere is volt…

Pár évvel ezelőtt kisebbfajta média-porfelhőt vert fel egy ártatlannak tűnő újságírói kérdés az Egyesült Államokban, amely így szólt: vajon miért rendel a washingtoni törvényhozás, továbbá az összes ottani minisztérium és főhatóság logisztikai szolgálata (beleértve a Fehér Házét és a CIA-ét is) kizárólag olyan palackozott vizet, amely „garantáltan fluoridmentes”? Mit tudnak a vegyületről és mitől tartanak? És miért nem válaszolt akkoriban George W. Bush stábja arra a – médiában többször feltett – kérdésre, hogy az elnök fogkrémjében megtalálható-e ez a vegyület?

8. Az urán-verzió

A fluorid születéséről létezik ám egy másik teória is. Eszerint az amerikai atombomba előállítása alatt (lásd még Manhattan Project) az egyik uránbeszállító a DuPont konszern volt, s a dúsítás során ők bukkantak először (ugyancsak melléktermékként) a fluoridra. Mivel nem igazán tudták, hogyan szabaduljanak meg tőle (a környezetvédelmi előírások annak idején sokkal lazábbak voltak, mint napjainkban), simán beleöntötték a környező (New Jersey-i) vizekbe. Amikor aztán számos esetben mindenféle furcsa betegség és tisztázatlan indítékú öngyilkosság történt a környékbeli farmokon, a hadsereg lezárta a területet, s a Vegyi Hadviselési Szolgálat (US Army’s Chemical Warfare Service) vette kezelésbe az ügyet. Ez a „kezelés” kapta a „Program F” fedőnevet, s innen bontakozott ki később az a kutatássorozat, amely kiderítette, hogy nagy koncentrációban a fluor tényleg gyorsan ölő méreg, de a megfelelő mértékben hígítva és adagolva bizony nagy szolgálatot tehet azoknak, akik az emberek szubliminális (vagyis érzékszervek, illetve tudatküszöb alatti) befolyásolására törnek.

Tudatküszöb alatti befolyásolás: olyan üzenetek eljuttatása az agyhoz, amelyet az ember észre sem vesz, de hatással van rá. A klasszikus (egyesek által megkérdőjelezett tudományosságú) példa: ha filmvetítés közben minden kétszázadik (ezredik, mittudomén) képkocka azt a feliratot tartalmazza, hogy „Igyál kólát!”, akkor ez nem fog benned tudatosulni, de – magad sem tudod, miért – a film után az első dolgod az lesz, hogy rohansz a büfébe és veszel egy barna színű, szénsavas, cukrozott löttyöt.

9. Oscar színre lép

A hivatalos fluoridizáció első igazán komoly versenyzője egy Oscar Ewing nevű ügyvéd volt, aki a fentebb már említett ifjabb Andrew Mellont váltotta a US PHS főigazgatói székében. Ő már 1951-ben megszavaztatott egy törvényt az ivóvizek „opcionális” fluoridizációjáról az USA-ban, majd másfél évvel később megnyerte élete legnagyobb csatáját: meggyőzte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy globálisan támogassa az ivóvizek fluoriddal történő „felütését”. Ennek a meggyőzésnek hosszú távú eredményeként a WHO a mai napig harsogva ismétli, hogy a fluorid nagyszerű dolog, s nem kevés pénzzel finanszírozza például a harmadik világ egyre fogyó vízkészleteinek fluoridizációját.

Érdekel valakit, hogy Oscar barátunk hol jogászkodott, mielőtt ebbe a magas állami beosztásba került volna? Hát, nem fogjátok elhinni: 12 éven keresztül ő volt az Alcoa vezető jogtanácsosa (lásd még a 6. és a 7. pontot ebben az írásban). És azt tudjátok-e, ki volt akkoriban (1953 körül) a WHO csúcsvezetőségébe delegált amerikai szakértő? Nos, egy Harold Hodge nevű katonaorvos, aki a 8. pontban elmesélt „Program F”-et irányította a második világháború idején.

10. Egy kis körkapcsolás

Amint láttuk, a vizek fluoridizációja alapjaiban amerikai találmány ugyan (esetleg náci ötlet, az egyik, már ismertetett verzió szerint), de napjainkban számos országban használják. Talán nem meglepő, hogy első körben az angolszász államok voltak, amelyek (különböző mértékben) bevezették: Ausztrália, Kanada, Egyesült Királyság, Új-Zéland (érdekes, ezek az Echelon-rendszer tagjai is – csak mondom…), majd a dél-amerikai régió és Nyugat-Európa következett, s a nyolcvanas években Kína is elkezdte. A víz mellett sok helyen a konyhasót is feldobják egy kis fluoriddal, a napi rendszerességgel használt fluoridos fogkrémekről pedig már említést tettünk.

Érdekes módon olyan példák is vannak, amelyek a visszalépést jelentik: egyes nyugat- és észak-európai államok (Svédország, Finnország, Hollandia, Svájc stb.) fokozatosan megszüntetik az ivóvíz fluorral történő keverését – márpedig ezekről igazán nem lehet azt mondani, hogy félvállról vennék lakosságuk egészségét. Sőt, úgy tűnik, Anglia is visszavett a kezdeti lendületből: 2010-ben például már csak a lakosság 10%-a kapott hivatalból fluoriddal kezelt ivóvizet, noha a hetvenes években ez az arány jóval magasabb volt. A Wales-i Vízművek odáig ment, hogy egyenesen „erősen toxikus vegyszernek” tartja a fluoridot, szembemenve az Egyesült Királyság egészségügyi miniszterével (Alan Arthur Johnsonnal), aki még 2008-ban is azt javasolta, hogy az ország minden vízművét kötelezni kéne a fluoridizációra. S talán az se volt véletlen, hogy a londoni kormány a hetvenes években pont Észak-Írországban erőltette a víz kezelését. A fluoridot fogyasztó írekkel kevesebb a probléma – gondolhatták.

11. Zárásul

Az utóbbi években egyre több tanulmány jelenik meg, amelyekben a szakemberek olyasmikre hívják fel a figyelmet, mint a máj- vagy csontvelőrák és a fluoridfogyasztás közötti összefüggések. Azt meg már szinte minden gyermekfogász mondja, hogy a fluoridtúladagolás több kárt okoz a gyermekek fogaiban (és általános egészségi állapotában), mint a nyakló nélküli cukorrágcsálás.

Idehaza – tudomásom szerint – nagyipari fluoridozásra nem került sor, vagy csak jól titkolják az illetékesek. Ha vannak erről információid, örömmel olvasnánk őket a Konteóblog ezzel foglalkozó posztjának kommentjei között. Addig is emlékezzünk meg a hazai Dentocar-korszakról, amely a nyolcvanas-kilencvenes években volt a csúcson, de részben még ma is tart. Ez volt az a periódus, amikor a hazai bölcsődék, óvodák és általános iskolák jelentős hányadában gyakorlatilag kötelező módon bevetettek a gyerekekkel naponta egy-két ilyen tablettát, melynek hatóanyaga a nátrium-fluorid. A kezelés hivatalosan megfogalmazott célja természetesen a fogszuvasodás megelőzése volt. Az állam felkészült azokra a szülőkre is, akik már akkoriban sem nézték jó szemmel gyerekeik műtrágyázását: a Központi Stomatológiai Intézet és a Fog- és Szájbetegségek Országos Intézete hivatalos módszertani ajánlásban hívta fel a gyermekfogászok figyelmét az ilyen esetekben követendő helyes magatartásra:

„Vannak szülők, akik nem veszik szívesen a fluorid adagolását. Őket meg kell győzni arról, hogy igen alapos szakmai megfontolások előzték meg az intézményes fluoridadagolás bevezetését, és erre semmiképpen sem került volna sor, ha bármi ártalma vagy kockázata lenne. Ha azonban egy-egy szülő ennek ellenére tiltakozna a Dentocar adása ellen, ezt tőle írásban kell kérni, a gyermeket a gyógyszer adásából ki kell hagyni és a szülői nyilatkozatot a gyermek dokumentációjához kell csatolni.”

Lefordítom: Állam bácsi feketelistát vezetett (nem tudom, helytálló-e a múlt idő használata) azokról a szülőkről, akik ezt a kezelési módot (vagyis a fluoridot) elutasították.

Végezetül egy érdekességre hívnám fel a figyelmet. Az ÁNTSZ hivatalos állásfoglalása szerint az Ivóvízminőség Javító Program egyik fő célkitűzése az ivóvíz fluoridtartalmának a nemzetközileg elfogadott egészségügyi határérték, vagyis 1,5 mg/l alá csökkentése. Ez eddig oké, de szerintetek mit csinálnak az egészségügyi hatóságok azokon a településeken, ahol a fluoridkoncentráció meghaladja ezt az értéket? Nos, roppant egyszerű módszerhez folyamodnak: ezeken a helyeken magasabb, úgynevezett „ideiglenes határértékeket” állapítanak meg, amelyek ettől kezdve hivatalosan is elfogadhatónak minősülnek… Nem mondom, huszáros megoldás.

Gondolkozz el tehát ezeken az apróságokon, ha legközelebb fluoridos cuccal mosol fogat, netán ha olyan országban iszol csapvizet, ahol azt fluorral kezelik. Senkit nem befolyásolok, pánikot sem szeretnék kelteni, és sokadszor hangsúlyozom, hogy ez egy konteócikk, nem pedig orvostudományi szemle. De hogy valami nincs rendben ezzel a fluoriddal, abban majdnem biztos vagyok. A további esetleges következtetéseket pedig mindenki vonja le maga.