Roswell és az M-12

Ez a konteónk két méretes legyet is üt egy csapásra. Egyrészt összefoglaljuk a roswelli incidens néven közismert esemény legfontosabb tudnivalóit, másrészt pedig mesélünk egy kicsit a földkerekség talán legelitebb, legszűkebb körű és legbefolyásosabb csoportjáról, akik mellett a pár oldallal hátrább általunk is megénekelt Bilderberg-csoport szószátyár, tehetetlen és álmodozó nyugdíjasklubnak tűnik. És ezzel a hasonlattal nem a nyugdíjasokat akarjuk megbántani!

Ahogyan azt látni fogjuk, a két sztori szervesen összefügg. A széles közvélemény leginkább a történet első részét ismeri, ezért mi persze a másodikra fogunk összpontosítani, noha bizonyos részletek felelevenítése a lezuhanós fejezetből elengedhetetlen.

1. A nyitás

Az egész valamikor 1947 júniusának közepén kezdődik, amikor az Új-Mexikó államban (USA) található Roswell melletti földjén egy helyi farmer, bizonyos William Brazel furcsa, mesterségesnek tűnő anyagból készült maradványokra lel. Ezek a cuccok első látásra egy repülőgép roncsainak látszanak: fémdarabok, gumiszerű anyagból készült tömítőgyűrűféleségek, alufólia-jellegű borítás, de például egyetlen centi drót, huzal vagy egyéb hasonló tárgy sem. Brazel eleinte nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a cuccoknak, de amikor később a kocsmában arról hall, hogy a helybeliek furcsa, szokatlanul viselkedő repülő tárgyakat láttak a környéken, felmerül benne, hogy azok és az általa fellelt darabkák talán összetartoznak. Megbeszéli pár cimborával a teendőket, s igaz amerikai hazafiként arra a következtetésre jut, hogy be kéne avatni a hatóságokat is a történtekbe.

Miután a törvénytisztelő polgárok értesítik a Chaves megyei seriffet (George Wilcoxot), az rögtön felhívja az illetékesnek vélt katonai hatóságokat, lévén a környékbeliek előtt nyílt titok, hogy a közelben állomásozik az amerikai hadsereg légierejének egyik csúcsalakulata, az 509. Bombázó Ezred (amelyhez mellesleg a Hirosimát és Nagaszakit elpusztító atombombák szállítógépei is tartoztak). A helyszínre rövid időn belül megérkezik egy különleges csapat, lezárják a környéket, és a mintegy másfél hektáros terület szó szerinti felporszívózását követően a maradványokat elszállítják – ha minden igaz, a Nevada államban található, azóta Area 51-nek nevezett, szigorúan titkos katonai támaszpontra.

A sajtó (első körben a helyi Roswell Daily Record) csak két és fél hét múlva kap szagot, s katonai forrásokra hivatkozva a július nyolcadiki számában öles betűkkel repíti (még nem) világgá a hírt: a Légierő egy szerencsétlenül járt „repülő korongot” (flying disc) zsákmányolt a roswelli körzetben! A megdöbbentő információt első körben az egyenruhások szóvivője, Jesse Marcel őrnagy, megerősíti, majd (még ugyanaznap délután) a vezérkar vadul meg is cáfolja, egy meteorológiai légballon lezuhanását kommunikálva a nagyérdeműnek.

Pár nap múlva szorgalmas firkászok kiderítik, hogy Marcel őrnagy csak másodállásban viszi ám a szót, a hivatalos állománytábla szerint az elsődleges beosztása elhárítótiszt az 509-eseknél.

Ahhoz képest, hogy hivatalosan egy óriási, ámde triviális lufiról van szó (most a szoros, hétköznapi értelmében használom a „lufi” szót), elég nagy emberek kezdenek el foglalkozni vele. Kiderül például, hogy a bombázók helyi parancsnoka, Blanchard ezredes egyenesen Ramey tábornoktól, a Nyolcadik Légi Hadsereg parancsnokától kapja az utasítást a lelet haladéktalan lefoglalására és elszállítására. Tudjuk, hogy a katonák hajlamosak ugyan mindig mindent túllihegni, de ez az eljárás egy időjárás-előrejelző ballon esetében elég túldimenzionáltnak tűnik. Csak a hülye (és a hadsereg) nem látta előre, hogy innen kezdve a terep a konteósoké.

2. Friedman színre lép

Igaz ugyan, hogy pár évtizedig nem nagyon foglalkoztak vele, de a hetvenes évek végén egy Stanton Friedman nevű fizikus és ufológus felmelegíti az ügyet, kibontva a már-már elfeledett történet majdnem minden aspektusát.

Aki gúnyosan elhúzná a száját és azt mondaná, hogy „na, el bírom képzelni, miféle fizikus lehet egy ufológus”, annak gyorsan felsorolom, hogy Stanton barátunk milyen cégeknél dolgozott eredeti szakmájában, a nukleáris fizikában: General Electric, General Motors, Westinghouse (ők a jelen kötet Tesla-cikkéből lehetnek ismerősek azoknak, akik jó memóriával rendelkeznek). Nem hagyhatjuk említés nélkül Friedman utolsó munkahelyét, a McDonnel Douglast, ahol kifejezetten olyan projektekben alkalmazták, amelyek során űrbéli felhasználásra fejlesztettek nukleáris teszt-erőműveket.

Az elkövetkező években Friedman közvetlen, majd közvetett irányításával további civil tényfeltáró nyomozások kezdődnek, melyek során több száz olyan embert szólítanak meg, akiknek tudomásuk volt (vagy tudomásuk lehetett) a roswelli eseményekről. Számtalan könyv és dokumentumfilm is született a történettel kapcsolatban, hogy a sci-fi-jellegű alkotásokról ne is beszéljünk: az új-mexikói azonosítatlan repülő tárgy esete lett a huszadik század talán leglerágottabb ufóészlelése, alfája és ómegája, melynek (mint később látni fogjuk) még napjainkban, 66 évvel a történtek után is vannak folyományai.

3. A Roswell-konteó

A számtalan feljegyzésnek, cikknek és visszaemlékezésnek hála a sztori immáron teljes valójában (?) kikerekedik. A konteósok az alábbiakban foglalják össze a lényeget:

1947 júniusában (más források szerint júliusának elején) legalább egy, vélelmezhetően Földön kívüli eredetű repülő alkalmatosság zuhant le Roswell mellett, melynek fedélzetén több (a legtöbb forrás szerint négy) idegen utazott. A szerencsétlenséget legalább egy ufonauta túlélte, akit – a roncsokkal együtt – a hadsereg karantén alá helyezett. Az amerikai kormány a lehető legaprólékosabb vizsgálatnak vetette alá az anyagi és alanyi maradványokat, amelyek olyan jelentőségűek az egész emberi civilizáció számára, hogy jobbnak látták eltitkolni.

Merészebb feltételezések szerint az elmúlt 66 évben a bolygónkon létrejött komolyabb tudományos felfedezések zöme annak a tudásnak a következménye, amelynek birtokába az USA ily módon került (esetleg az életben maradt/tartott idegenek útmutatása folytán született). Az azóta töretlenül folytatódó amerikai technológiai hegemónia is ennek tulajdonítható. Innen származik például a tépőzár, a különféle kompozit-anyagok, a génmanipuláció, a klónozás, a lézer, a tranzisztor, hogy csak azok közül említsünk egy párat, amelyek már széles körben beépültek hétköznapjainkba.

Az űrhajó utasait az őket, illetve maradványaikat tüzetesen megvizsgáló orvoscsoport vezetője, bizonyos doktor Bronck javaslatára az EBE (Extraterrestrial Biological Entity) – magyarul: Földönkívüli Biológiai Entitás – névvel illették. Tudományos berkekben azóta is ez a politikailag korrekt elnevezés, tehát ha fel akarunk zárkózni a menő nyugati trendekhez, mi se kiszöldemberkézzünk, ha kérhetem. Köszi.

Azóta pontosan tucatnyi amerikai elnök követte egymást a Fehér Házban, de Harry Trumantól Barack Obamáig egyikük sem gondolta úgy, hogy itt az ideje elmondani az embereknek az igazságot. Pedig az – állítólag – szabaddá tesz (János, 8.32.). A közkeletű vélekedés szerint (amit egyetlen eddigi washingtoni adminisztráció sem volt hajlandó kommentálni) 1947 óta minden megválasztott elnök első munkanapja azzal kezdődik, hogy zord arcú emberek átadnak neki egy dossziét, amelyben az egész roswelli sztori (az éppen aktuális fejleményekkel együtt) aprólékosan le van írva. Az atomrakéták kódjainak átvétele csak ez után következik a teendők prioritási sorában.

4. Az M-12

És most lássuk, mi a szösz az a Majestic 12, amit még M-12-nek, MJ-12-nek, Majority 12-nek, vagy M-XII-nek is szoktak nevezni, illetve rövidíteni.

Amikor július hetedikén este a roswelli eseményekről, pontosabban az elsődleges megállapításokról a hadsereg és az alakulófélben levő CIA értesítik Truman elnököt, a Fehér Ház lakója soron kívül összehívja a nemzetbiztonsági kabinetet, ami azért elég sokat elmond a hír súlyáról; nem valószínű ugyanis, hogy egy időjárás-előrejelző léggömb lezuhanása ilyen következményekkel járt volna. Az elnök meghallgatja a referádákat és utasítja az illetékes minisztereket, hogy erőt, energiát és pénzt nem kímélve pörgessék fel a maradványok vizsgálatát. Be is határidőzi a feladatot: valódi demokrataként és amatőr számmisztikusként 77 napot ad egy újabb, aprólékos jelentés előterjesztésére.

Talán nem véletlen, hogy 1947 júliusának végén hozzák létre a Research and Development Board (Kutatási és Fejlesztési Testület) nevű, kormánynak alárendelt hivatalt, melynek segítségével el lehetett kezdeni „csepegtetni” a roswelli forrásból származó tudományos újdonságokat, természetesen elsősorban a hadsereg számára. És az sem lehet véletlen, hogy ugyanebben az évben lép életbe az USA-ban egy vadonatúj nemzetbiztonsági törvény, amely többek között a CIA létrehozásáról is rendelkezik.

Szeptember 23-án az Ovális Iroda íróasztalán landol a kétszáz oldalas, egyetlen példányban készült anyag, melynek elolvasása után Truman vesz egy mély levegőt és másnap egy szigorúan titkossá minősített elnöki rendelettel létrehozza a Majestic 12 fedőnevű bizottságot, melynek tagjai tudósok, katonai vezetők és az elnöki hivatal legmegbízhatóbb tagjai. Eredetileg hat civil és hat katona alkotta (a létszám megmagyarázza a fedőnevet is), de idővel ez az arány változott. Az első elnök dr. Vannevar Bush lett, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) professzora, és nem mellesleg az AT&T igazgatósági tanácsának tagja.

Noha az amerikai kormánygépezet mára már nagyjából beismerte, hogy igen, anno létezett egy ilyen (ad hoc jellegű) csoport, arról viszont nem beszél, hogy az M-12 a mai napig működik. 66 éve havonta ülésezik, persze változó tagokkal, hacsak az EBE-k az öregedés ellenszerét át nem adták nekik.

A Majestic-12-ben kihalásos alapon szabadulnak fel a helyek. Az évtizedek során a hírek szerint olyan tagok tették tiszteletüket, és tudták meg az emberiség legnagyobb titkát, mint Einstein, Oppenheimer, von Braun, vagy hogy a magyarokról se feledkezzünk meg: Teller Ede és Neumann János. A katonák meg a titkosszolgák jöttek-mentek, rájuk a fene sem kíváncsi, de azért Walter Bedell Smith, vagy Roscoe Hillenkoetter tábornokok nevét megemlítjük, mint egykori tagokét.

Ennek a bizottságnak az a feladata, hogy minden, a földön kívüli civilizációkkal, technológiával, életformákkal kapcsolatos kutatással összefüggő információt megkapnak, s ezeket értékelve és elemezve tanácsokat adnak a mindenkori amerikai elnöknek a hogyan tovább vonatkozásában. Azt már említettük, hogy mivel telik a frissen megválasztott amerikai elnök első munkanapja. Nos, a Roswell-dosszié elolvasása után az M-12 bizottság éppen aktuális elnökét fogadja, aki hagyományosan három órát kap arra, hogy négyszemközt képbe helyezze az új fiút, majd további kettőben a csoport tagjai állnak az elnök rendelkezésére, ha az igényt tart rá.

Állítólag eddig minden megválasztott elnök kevésnek találta a 3 plusz 2 órát, és mindegyik meglehetősen sápadtan támolygott ki az elnöki tárgyalóteremből a megbeszélés után.

1987 őszén, az eredetileg negyven évre titkosított anyagok minősítésének megszűnésekor egy csomó újságíró lecsapott a témára, és az információ szabad áramlásáról szóló amerikai törvényre hivatkozva elkezdték piszkálgatni a kormányt, minek hatására bizonyos dokumentumok nyilvánosságra kerültek az M-12-vel kapcsolatban. Rá egy évre az FBI texasi területi kirendeltsége (fogalmam sincs, miért pont ők) titkos nyomozást indít azt megállapítandó, hogy a napvilágra került anyagok valódiak-e. Na és kihez fordulnak segítségért? A Légierő különleges nyomozó irodájához, az Air Force’s Office of Special Investigations-hoz.

Fogadjunk, hogy kitaláljátok, mi lett az eredmény?

Ön nyert! Az amerikai hadsereg – két hónapnyi megfeszített munka után – pecsétes papíron ad egy szakvéleményt, melynek értelmében minden doksi (amelyek fénymásolata már kézen-közön forgott) hamisítvány… Még az sem zavarta őket, hogy csak 35 milliméteres mikrofilmről kinyomtatott példányok álltak a rendelkezésükre, mert az eredeti cucc valahogy eltűnt egy költözés közben. Ők erről is meg tudták állapítani, hogy az azon szereplő anyagok nem valódiak.

Ja, az eredetik biztosan leestek egy teherautó platójáról, ahogyan az oly gyakran előfordul, ha a világ legerősebb és legbefolyásosabb államának legféltettebb titkait tartalmazó dossziékat ide-oda szállítják felelőtlen, alulfizetett és rakoncátlan rakodómunkások.

Az incidens körül felröppent híreszteléseket azóta számtalanszor próbálták nevetségessé tenni és lejáratni kisebb-nagyobb titkosszolgálati műveletekkel. Ilyen volt az EBE-k állítólagos boncolásáról kiszivárogtatott filmfelvétel, amiről aztán nagy dérrel-dúrral bebizonyították (vélhetően ugyanazok, akik megszervezték), hogy vicces hamisítvány. De hogy a hadsereg és az USA kormánya milyen véresen komolyan vette, és veszi a mai napig az egészet, mi sem bizonyítja fényesebben, mint hogy 1947-ben egy Sign (jel) fedőnevű, kiemelt projektet indítanak a Roswellről keringő információk feldolgozására, amely aztán 1948-ban, amikor még komolyabbra fordulnak a dolgok, Grudge (neheztelés, irigység) kód alatt fut tovább. Ha minden igaz, a nyolcvanas évekig Blue Book (kék könyv) fedőnéven tartják nyilván, és ismét az amerikai légierő lett a gazdája.

Vannak olyan elképezések, amelyek szerint napjainkban a Majestic-12 gyakorlatilag a National Security Council (az amerikai elnök közvetlen irányítása alatt működő Nemzetbiztonsági Tanács) háttérintézménye, s mint ilyen, jócskán túlterjeszkedett az eredeti, kifejezetten a roswelli eset legteljesebb feltérképezésére vonatkozó feladatain. Mások szerint az új-mexikói incidens csak egy hatalmas maszkirovka volt, amit azért találtak ki Washingtonban, hogy a küszöbönálló hidegháborúban legyen egy olyan – ellenőrizhetetlen, és éppen ezért nyugtalanító – bizonytalansági tényező, amely a szovjeteket (akik ugyancsak nyomultak mindenféle nem konvencionális hadviselési területen) talán elriasztja a legeslegeslegutolsó lépés (lásd atomcsapás) megtételétől.

Ahogyan azt említettem, az esetről könyvek és más publikációk ezrei jelentek meg. Becsületes, viszonylag normálisnak tűnő és abszolút nem érdekelt (szem)tanúk tömegei állítják, hogy 66 évvel ezelőtt bizony egy EBE-k által vezetett ufó zuhant le Roswell mellett a kukoricamezőre. Eredetinek tűnő dokumentumok és memoárok tucatjai emlékeznek meg a Majestic-12 létrejöttéről és működéséről, az elmúlt hat évtized amerikai technológiai sikereiből pedig az átlagember is fel tudna sorolni jó párat, ahogyan korábban mi is megtettük.

5. A Hottel-jelentés

2011 tavaszán az FBI honlapján nyilvánosságra hoztak több korabeli jelentést, többek között egy Guy Hottel nevű egykori különleges ügynök feljegyzéseit. Guy anno közvetlenül részt vett a roswelli események nyomozásában. Jelentésében arról ír, hogy három lezuhant repülő objektumot észleltek Új-Mexikóban, s mindegyikben találtak idegen lényeket. A gépek és az idegenek maradványait az egyik katonai támaszpontra szállították. Az FBI később hangsúlyozta, hogy a jelentés nem az Iroda hivatalos álláspontját tükrözi, s Hottel különben is csak mások által adott információkat rögzített, nem saját tapasztalatait vagy észleléseit. Akárhogyan is van, a jelentés a mai napig olvasható, tessenek rákeresni a neten a névre.

Hogy pontosan mi és hogyan is történt 1947-ben, talán soha nem fogjuk megtudni. Véletlen egybeesések láncolata? Óriási dezinformációs művelet? Sima katonai kutatási témák? Pihent agyú elmebetegek kitalációja? Feltűnési viszketegségben szenvedő, 15 perces hírnévre áhítozó, esetleg nyerészkedni kívánó kalandorok műsztorija? Bulvárkacsa? Vagy a Földön valaha megvalósított legnagyobb elhallgatási és félrevezetési játszma?

Kedves olvasók, ismét lehet találgatni. Ami engem illet, nektek most bevallom, hogy egy kicsit mindig felgyorsul a szívverésem, amikor a CNN bejelenti, hogy bréking nyúz, megszakítjuk adásunkat egy fontos bejelentés miatt. Aztán mindig elszontyolodom egy kicsit, de nem adom fel. Hátha legközelebb…