A TWA–800 rejtélye

A légi közlekedés kockázatait (mindenféle statisztikai adatra támaszkodva) minimálisnak szokták nevezni. Talán emiatt is kap hatalmas nyilvánosságot minden légi katasztrófa, na meg azért, mert – noha a repülőgépek lezuhanása tényleg ritka – az ilyen balesetek után igen kevés esetben szoktak túlélők beszámolni arról, hogy mi is történt valójában. Ne csodálkozzunk tehát, ha az összeesküvés-elméletek dúsan tenyésznek minden olyan helyszín közelében, ahol egy-egy repülőgép roncsai hevernek. A TWA–800-as járat történetét nyugodtan nevezhetjük a műfaj iskolapéldájának.

A repülősök roppant precíz emberek, tiszteljük meg tehát mi is a témát azzal, hogy először is röviden, de módszeresen végigvesszük a tragédiához vezető lépéseket.

1. Az előzmények

1996. július 17-én, egy forró szerdai nap estéjén, nyolc óra után pár perccel a New York-i JFK nemzetközi repülőtér kifutójáról felszáll egy Boeing 747-es, fedélzetén 212 utassal és 18 fős legénységgel. Az amerikai Trans World Airlines légitársasághoz tartozó gép végcélja Róma, párizsi köztes megállással. Ennek ismeretében az utasok állampolgárság szerinti megoszlása logikusnak tűnik: 125 amerikai, 42 francia, 8 olasz, 7 brit, 6 dán, egy pár belga, ír, német… Talán csak a kilenc, algériai útlevéllel utazó lóg ki a sorból, de róluk majd később.

Helyi idő szerint 20.31-kor (amikor a gép körülbelül négyezer méter magasságban repül kelet felé, egyre távolodva Long Island délkeleti partjától) a gép eltűnik a JFK repülésirányítóinak monitorairól. Mint utólag kiderül, a Boeing ebben a percben robban szét a levegőben, a sötétedő tenger mintegy másfél négyzetkilométeres területen beborítva roncsdarabokkal, testrészekkel, csomagokkal. Túlélő nem volt, amin nem csodálkozunk.

2. A nyomozás

Ilyen esetekben az illetékes szervezetek (elsősorban az FBI, továbbá a híres National Transportation Safety Board, vagyis az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal, illetve a szövetségi polgári repülésügyi hatóság, a Federal Aviation Administration) tréfát nem ismerve, energiát és pénzt nem kímélve elkezdik a vizsgálatot, hiszen a biztonságos repülésbe vetett hit elvesztése gyakorlatilag megbéníthatja az USA gazdasági életét.

Gondolom, az erőfeszítéseket tökéletesen érzékelteti az az adat, mely szerint a katasztrófát követő négy hónap alatt a darabokra szakadt gép több mint kilencven százalékát összegyűjtik a tengerből, és a közeli Calvertonban található haditengerészeti bázis egyik óriási hangárában (gigantikus és morbid kirakójátékként) a gép testét gyakorlatilag visszaépítik, a robbanás okát (okait) kutatva.

Miközben a műszaki szakemberek a puzzle összerakásával bajlódtak, a nyomozók ellepték a partot, felhívásokat rajzszögeztek ki és szemtanúk után kutattak. Lévén, hogy közel vagyunk az észak-amerikai kontinens egyik legsűrűbben lakott területéhez, fáradozásuk nem volt hiábavaló: több mint 800 (!) ember jelentkezett, akik szívesen megosztották a robbanással-zuhanással kapcsolatos vizuális és auditív élményeiket a szövetségi ügynökökkel, valamint a helyi rendőrséggel. Közülük mintegy hatvanat rögtön eltanácsolnak, illetve jegyzőkönyvet sem vesznek fel az általuk elmondottakról (volt, aki repülő dinoszauruszt látott a gép mellett, de akadt, aki Hitlert vagy magát Jézust vélte látni integetve az égen), de a többieket részletesen kihallgatják.

3. A konteók

Lássuk, milyen elméletek születtek az üggyel kapcsolatban. Mint kiderül, az emberek kreatív fantáziája tényleg nem ismer határokat.

3.1. A hivatalos verzió: rövidzárlat

Az egymástól – állítólag – teljesen független nyomozásaik, illetve tényfeltáró vizsgálataik eredményeként mindhárom szövetségi hatóság (FBI, NTSB, FAA) arra a következtetésre jut, hogy a robbanás oka egy triviális rövidzárlat volt, amely a repülőgép központi üzemanyagtartálya mellett futó egyik vezetékben keletkezett. A rendellenesség után húsz másodperccel a gyakorlatilag még csordulásig teli tank belobban, s egy több méteres lyuk keletkezik a gép 17–28. széksorai alatt, majd az akkor már 500 km/órás sebességgel száguldó gép (a fizika kegyetlen törvényeinek engedelmeskedve) darabjaira hullik. A 2000 augusztusában megtartott publikus meghallgatáson az NTSB szóvivője ezt mondja: „A TWA–800-as járat 230 áldozata nem bomba, lövedék vagy más, külső behatás miatt vesztette életét, hanem egy tragikus és előre nem látható balesetben, amelynek műszaki oka volt.”

Tiszta munka, mint a szénégetés – mondaná boldogult emlékezetű nagyapám. Nincs itt semmi látnivaló, tovább lehet sétálni.

3.2. A bomba

Az első konteó szerint, amelyet itt ismertetünk, a robbanás oka a csomagok között elhelyezett időzített bomba volt, amit Szaddám Huszein emberei juttattak fel a gépre. Egy nappal korábban (vagyis július 16-án) egy iszlám terrorszervezet (az Iszlám Változások Mozgalma, ICM) levelet juttatott el számos amerikai sajtóterméknek, melyben azt írták: Szaddám 1979. július 16-i hatalomátvételét „egy, Amerika arcára mért, hatalmas és Allahnak tetsző pofonnal” fogják megünnepelni, majd hozzáteszik: „A csapásra hajnalhasadáskor fog sor kerülni.”

Joggal kérdezheti az olvasó: de hát a TWA–800 este fél kilenckor zuhant le; hol van itt a hajnalhasadás?

Hát ott, kérem szépen, hogy az említett dzsihádista csoport székhelye az afgán hegyek között volt, s Afganisztánban akkor pont napfelkelte volt… Tény, hogy késtek egy napot (július 16-a helyett 17-én robbantottak), de végül is nem svájciakról beszélünk, hanem muszlimokról, akik nem mindig ragaszkodnak rögeszmésen az előre meghatározott időpontokhoz. Az ICM amúgy másnap (vagyis 18-án) természetesen magára vállalja a felelősséget a robbantásért.

És hogy miért nem ismerték el a jenkik, hogy terrorcselekmény történt? Nos, a válasz roppant egyszerű: két nappal később, július 19-én kezdődtek a XXVI. Nyári Olimpiai Játékok Atlantában. El lehet képzelni, milyen hatással lett volna az egész rendezvényre, ha egy az egyben kiderül, hogy iszlám szélsőségesek amerikai gépeket robbantgatnak, ráadásul amerikai területen?!

Nos, Bill Clinton (aki természetesen a tragédiát követő napon már asztalán láthatta az elsődleges, kozmetikázatlan jelentést, amelyben az FBI is a terrorcselekményt valószínűsíti) nem engedélyezte a robbantás tényének nyilvánosságra hozatalát. „Nem ismerhetjük be ország-világ előtt, hogy ennyire sebezhetőek vagyunk!” – jelentette ki a sebtében összehívott nemzetbiztonsági tanács elsápadt tagjai előtt.

Hát igen, 9/11-ig még hátra volt öt év…

3.3. A gépeltérítők

Az utaslistán szereplő kilenc algériai valójában afgán harcos volt, akik egy klasszikus gépeltérítéssel, majd a repülő bombaként történő felhasználásával akarták megünnepelni a tálib erők afganisztáni előrenyomulását. Ekkor (1996 nyarát írjuk) a szélsőségesen vallási fanatikus talibán csapatok már ott állnak Kabul előtt, és Afganisztán 65-70 százaléka már a kezükben van. A kilencfős kommandó a Wall Streetre (Amerika és a Nyugat egyik kiemelt szimbólumára) akarta rávezetni a gépet, de a TWA–800 személyzete ellenállt. Ekkor robbantottak egy kezdetleges, magukkal vitt pokolgépet, és ekkor zuhant le a gép a tenger felett. 2001 októberében, a WTC-támadás után nem kisebb név, mint maga John Kerry szenátor, a 2004-es amerikai elnökválasztási verseny demokrata párti résztvevője (nem mellesleg: jelen pillanatban – 2013 őszén – az Egyesült Államok külügyminisztere) jelenti ki Larry King és sok millió tévénéző előtt, majd egy másik adón megismétli, hogy „legjobb meggyőződése és tudomása szerint” a TWA–800 tragédiáját is terrortámadás okozta, öt évvel azelőtt.

3.4. A friendly fire-opció

Ez a legdurvább – ugyanakkor azt kell mondanom, a legösszetettebb – a konteók közül. Olyan komplex, hogy a jobb megértés és feldolgozás érdekében kénytelen leszek alverziókra bontani.

A „baráti tűz” elméletének képviselői olyan érvekkel, bizonyítékokkal és összefüggésekkel operálnak, amelyek fölött egyszerűen nem lehet vállvonogatással átsiklani, noha a hivatalos szervek nagyvonalúan azt tették. Ezek közül vonultatjuk most fel a legütősebb hármat, de először lássuk az erre utaló bizonyítékokat.

A már említett pár száz szemtanú közül mintegy 160 arról számolt be, hogy az adott helyszínen és időpontban, közvetlenül a gép felrobbanása előtt egy élénk színű (olykor narancssárgának, néha vörösesnarancsnak, máskor sima sárgának leírt) fénycsóvát láttak, amely – a tengerből előtörve – először függőlegesen haladt felfelé, majd mintha szimatot kapott volna, cikcakkban a gép után eredt. Páran még azt is hozzátették, hogy a csóva hegyén (csúcsán) mintha egy apró, fehéren izzó pontot is láttak volna, amelyen tán még a lenyugvó nap is meg-megcsillant. Egy hajdani harci pilóta még a „valami” sebességét is megbecsülte: száz-százhúsz csomóra (185–230 km/órára) saccolta becsapódás előtt.

Biztos, ami biztos, a kedélyek lecsillapítására a Fehér Ház még a CIA-t is bevetette. A langleyi srácok készítettek egy olyan videót, amely nagyon látványosan lemodellezi azt, ami (a hivatalos álláspont szerint) történt. Arra a bizonyos fénycsóvára azt a magyarázatot találták ki, hogy nem a tengerből a gép felé, hanem fordítva: a már robbanó gép felől a tengerbe hulló, izzó alkatrészdarabról volt szó, de „a kétségtelenül érthető sokk miatt az emberi agy a történések filmjét időben megfordítva látta”… És nem voltak restek: összeszedtek pár tudóst (pszichológusokat, agykutatókat), akik rengeteg latin szóval megspékelve alátámasztották ezt a ragyogó teóriát. Olyan hivatalos próbálkozás is volt, amely a szemtanúk által látott erős fénycsóvát egy, a július negyediki ünnepségekről visszamaradt tűzijátéknak tulajdonította.

Hogy ki lett volna képes egy ilyen tűzijátékot fellőni a parttól mintegy 3 kilométerre, a nyílt víztükörről, ráadásul négy kilométeres magasságba? Erre a logikus kérdésre az öltönyös fiúk – teljesen érthető módon – nem nagyon tudtak mit válaszolni.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy Long Island partjainál kezdődik (és kelet felé, a nyílt óceánon folytatódik) az USA Haditengerészetének egyik katonai gyakorló területe, ahol nemcsak felszíni hajók, hanem gyakran tengeralattjárók is részt vesznek az ott lebonyolított hadgyakorlatokon. A US Navy térképei W-105-ös körzetként jelölik ezt a zónát, ahol – többek között – a méregdrága AEGIS fegyverirányítási rendszert is tesztelték élesben.

És még egy érdekesség, ami idevág: 1997 decemberében a hatóságok letartóztatnak két férfit és egy nőt (egy exrendőrt és két TWA-alkalmazottat), akik a roncs összeszerelésére szolgáló hangárból megpróbáltak „tárgyi bizonyítékokat lopni”. Az eljárás alá vontak egyike, Robert Stacey főpilóta elmondta: „biztos forrásból” arról értesült, hogy a roncs bizonyos részein rögzíthetők olyan mikronyomok, amelyek egy föld-levegő rakéta hajtóanyagának jelenlétét bizonyítanák, s ő azért akarta rátenni a kezét a maradványokra, mert egy független laborban szerette volna ezeket megvizsgáltatni. A tárgyi bizonyítékokat lefoglalták és azóta senki nem tudja, hol találhatók. A három „tolvajt” felfüggesztett börtönre ítélték lopás kísérlete, valamint szövetségi bűnügyi helyszín szándékos megváltoztatása miatt.

És most vegyük sorra, miért lőtt volna le egy amerikai tengeralattjáró Amerikában egy amerikai gépet, amelyen az utasok több mint a fele amerikai volt.

3.4.1. A totális tévedés

A hadgyakorlaton részt vevő (vagy az azt fegyveresen biztosító) tengeralattjáró teljesen véletlenül lőtt ki egy rakétát, aminek emberi hiba (mások szerint emberi és műszaki hiba közösen) volt az okozója. A Navy saját berkeken belül kivizsgálta a felelősség kérdését, de a civileket nem nagyon akarta a részletekkel fárasztani, ami – teszem hozzá – tipikus katonai mentalitásra vall: a mundér becsületét minden áron megvédjük. Hogy ne legyen túl átlátszó, a haditengerészeti államtitkár (John Middendorf) még pár hónapig székében marad, de hat hónappal később az újraválasztott elnök már nem tart igényt szolgálataira.

3.4.2. A részleges tévedés

Ebben az esetben a tévedés csak azt jelenti, hogy nem is a TWA–800-at akarták lelőni, hanem egy sokkal kisebb másik gépet, amelyről megalapozottan lehetett feltételezni, hogy terroristák (csak terroristák) vannak rajta, akik bele akarják vezetni valamelyik New York-i középületbe, mintegy öt évvel megelőzve korukat. A kalózgép útvonala keresztezte a Boeingét, és mivel a TWA-járat motorja legalább egy nagyságrenddel erősebb jelet adott, mint a terroristáké, a tengeralattjáró rakétája ezt fogta be. A kisgépet végül egy másik rakétával ugyancsak lelőtték, szintén még a tenger felett – állítják a konteósok.

Egy másik alverzió azt állítja, hogy a hírszerzés téves információi alapján a tengeralattjáró parancsnoka azt hitte, hogy a TWA maga is egy kalózgép, úgyhogy egy jól irányzott rakétával leszedte az égről. Olyanok is vannak, akik leteszik a nagyesküt arra, hogy a tengeralattjáróról egy sima gyakorlórakétát lőttek ki egy álló (pontosabban: úszó) célpontra, de a máskülönben teljesen ártalmatlan, vagyis robbanófejet nem hordozó lövedék véletlenül a Boeing üzemanyagtartályát találta el, s a végzetes robbanás a mechanikai súrlódás miatt következett be.

Állítólagos katonai forrásoktól kiszivárgott információk szerint a szerencsétlenül járt TWA-járat után pár perccel szállt fel egy legénység nélküli robotrepülőgép is, amelynek lelövésével az AEGIS-rendszer legújabb verzióját akarta tesztelni a haditengerészet. A két gépet az értékelőtiszt figyelmetlenségből egyszerűen összekeverte.

3.4.3. A washingtoni utasítás

A hírszerzés arról tájékoztatta az amerikai hadvezetést, hogy a TWA–800-at terroristák kerítették hatalmukba (lásd a „gépeltérítő” verziót a 3.3.-as pontban), s a Pentagon – természetesen a Fehér Házzal egyeztetve – nem sokat lacafacázott, hanem rövid úton lelövette a gépet. Ezen konteó egy másik változata azt állítja, hogy a gépen utazó franciák között volt a párizsi hírszerzés (DGSE) két ügynöke, akik olyan érzékeny (és kínos) információk, valamint bizonyítékok birtokában voltak, amelyek külföldre kerülését az amerikai nagypolitika nem engedhette meg. Mondjuk ezt a verziót komolyan gyengíti a józan paraszti ész: a Pentagon bármilyen amerikai gépet visszafordulásra kényszeríthetett volna, hiszen még bőven az USA légterében voltak, nem kellett volna ezért száznál is több amerikait feláldozniuk (a többi náció képviselőiről nem is beszélve).

Akármelyik alverzió is volt ebből a kategóriából, egy biztos: az újrázásért küzdő Bill Clinton nem engedhette meg magának, hogy nem egészen négy hónappal az elnökválasztás előtt egy olyan erőszakos esemény fűződjön a nevével fémjelzett kormányzathoz, amelynek eredménye egy amerikai légtérben amerikaiak által lelőtt gép, 125 amerikai áldozattal. Nem csoda hát, hogy a jenki hivatalos szervek vezetői hamarabb elismerték volna, hogy rendszeresen kínoznak állatokat (aminél kevés nagyobb bűn van odaát, túl az óceánon), semhogy elvitték volna a friendly fire-balhét, lett légyen az szándékos vagy gondatlan.

3.5. A halálsugár

2000-ben a The New York Review of Books felröppentett egy olyan találgatást, mely szerint a TWA–800 egy olyan (irányított és fókuszált) elektromágneses mezőbe ütközött, amely (Nikola Tesla nyomdokain haladva) a Long Islanden található Montauk melletti, szupertitkos katonai kísérleteket folytató labor kreálmánya volt, és egyfajta experimentális fegyverként játszadoztak vele.

Ha most hirtelen nem tudnád hová tenni Nikola Tesla nevét, emlékeztetlek, hogy ebben a kötetben részletesen olvashatsz a XIX–XX. század talán legrejtélyesebb fizikusáról és találmányairól.

Az említett cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1999 októberében lezuhant EgyptAir–990, valamint az 1998 szeptemberében ugyancsak vízbe csapódott SwissAir–111 is elrepült Montauk felett, ami után elkezdődtek a bajok.

3.6. Az ufó-verzió

Természetesen nem maradhattak ki azok az elméletek sem, amelyek hangoztatói tényként kezelik, hogy a Boeing egy azonosítatlan, földönkívüli repülő tárggyal ütközött. Az ufómegfigyelők naplóiból kiderül, hogy 1996 amúgy is egy igen gyümölcsöző évük volt, főként az USA keleti partján: ebben az évben több száz észlelésről készítettek feljegyzéseket ebben a térségben.

3.7. A Moszad volt

Az izraeliek tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy Afganisztánban küszöbön áll a tálib rezsim hivatalos megalakulása (ez két hónap múlva, 1996 szeptemberében Kabul elfoglalásával tényleg be is következik). Először diplomáciai úton kísérelték meg rábírni az Egyesült Államokat, hogy katonai erővel próbálja megakadályozni a szélsőséges iszlamisták hatalomra kerülését, de az USA akkor még, ahelyett, hogy fellépett volna ellenük, Szaúd-Arábián és Pakisztánon keresztül haditechnikával és hírszerzési információkkal segítette is őket, mert jobban tartott Irántól, mint Afganisztántól. Amikor a zsidó állam látta, hogy Washington nem hagyja magát meggyőzni, kemény lépésre szánta el magát és felrobbantotta a TWA-gépet, úgy állítva be a dolgokat, hogy a tálibok tették.

Végezetül – szokásunkhoz híven – most is felszólítunk, hogy add elő a frankót, és beszéld rá erre a szomszédod is, aki (ahogyan azt mindenki tudja a törzshelyeteken) az egyetlen túlélője a TWA–800-as járat tragédiájának.