Jörg Haider

A szerzőhöz beérkezett különféle visszajelzések már többször egyértelműsítették, hogy mai írásunk főszereplőjéről nagyon-nagyon szeretnétek olvasni végre. Talán a földrajzi közelség a felelős ezért az érdeklődésért, talán az a kurucos lendület, ami ezt a labanc politikust jellemezte (remélem, elég poénos a metafora). Akárhogyan is van, nincs több kecmec, tökölés, vita, nincs se teke, se tória, se mellébeszélés. Nem keresünk további kibúvókat, hanem belevágunk Jörg Haider életének (de főleg halálának) igaz történetébe.

Azt már minden olvasónk tudja, hogy az egyszemélyes konteók általában a célszemély rövid életrajzával kezdődnek. Most sem kívánunk szakítani ezzel a haladó hagyománnyal; lássuk, honnan jött ez az ember.

1. A családi örökség

Jörg (nem is annyira kódoltan) gyakorlatilag a születésnapjától kezdve magán viselte a későbbi életrajz szinte kényszerpályaszerű alakulását.

Na, elismerem, ez a mondat elég durvára sikeredett, nekifutok inkább még egyszer.

Azt akartam mondani, hogy olyan családi háttérrel és hátszéllel, mint amilyennel főhősünk indult, elég nehezen lehetne más karriert elképzelni, mint amilyet végül befutott. Apja, a cipész képzettségű Robert Haider virtigli náci volt, akit már a harmincas években beszippantott az Ausztriában akkoriban amúgy betiltott hitleri Nemzetiszocialista Munkáspárt és ennek vasökle, a Sturmabteilung. Részt vett az 1934-es, akkor még sikertelen bécsi náci puccsban, majd átmenekült Németországba. Az Anschluss után Robert az elsők között volt, akik önkéntesként jelentkeztek a Wehrmachtba, ahol a főhadnagyságig vitte.

Érdekességként elmondom, hogy a békebeli gojzervarrott cipő Haider szülőhelyéről, az akkoriban mintegy hatezer lelket számláló, felső-ausztriai Goisernről kapta a nevét. A suszterek itt találták ki ugyanis azt a módszert, hogy a lábbeli felsőrésze és a talp közé még beillesztenek egy rögzítő- és szigetelőrészt, amelyet (természetesen) kézzel varrtak rá az ily módon extra tartóssá tett cipőkre.

Jörg anyja, Dorothea Rupp – egy tehetős linzi orvoscsalád gyermeke – a felső-ausztriai, ugyancsak náci hátterű Bund Deutscher Mädel (Német Lányok Szövetsége) vezetőségi tagjaként 1938-ban valódi örömkönnyekkel a szemében üdvözölte Adolf bevonulását, s később is arról volt híres, hogy lányszobája falát a Führer fotóival tapétázta ki.

Oberleutnant Haider a háború végén, 1945 tavaszán vette feleségül Dorotheát. A komolyabb felelősségrevonást mindketten megúszták, nem emiatt kell Robertnek egy ideig sírásásból fenntartania a családot. Beilleszkedtek ugyan a demokratizálódó Ausztria hétköznapjaiba, de Hitler-imádatuk és a Reich iránti csodálatuk halálukig változatlan maradt. 1950 januárjában, az akkor már ötéves Ursula után megszületik a kis Jörg, akinek keresztapja egy hajdani náci oktatáspolitikus, Hermann Foppa volt.

2. A gyermek- és ifjúkor

Az általános iskolát szülővárosában végzi, majd 1964-től tanulmányait a közeli Bad Ischl gimnáziumában folytatja. Végig kiváló tanuló volt, s különösen a humán tantárgyakban nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Imádta az irodalmat és a történelmet, noha ez utóbbi részletei tekintetében már 15 évesen többször vitába keveredett, különösen a Harmadik Birodalom megítélését illetően. Talán senkit nem lep meg, hogy az ifjú Haider már 16 évesen kifejtette töritanárának, hogy nagyon nem ért egyet a hivatalos osztrák Nemzeti Alaptantervvel (vagy minek hívták), mert az szándékosan elhallgatja a Reich szerinte vitathatatlan államigazgatási és munkaerő-gazdálkodási érdemeit.

Gimnáziumi évei alatt csatlakozik a germán földön nagyon komoly hagyományokkal bíró, és általában erősen jobbos diákszövetségek (Burschenschaften) egyikéhez, az Albiához, amelyben egészen gyorsan vezetői pozícióba kerül. Visszaemlékezések tucatjai rögzítik, milyen hihetetlenül magával ragadó beszédeket tudott tartani, retorikai képességei kifejezetten lenyűgözőek voltak. Jörgöt egyszerűen élvezet volt hallgatni, függetlenül attól, hogy tanévnyitón, focimeccsen vagy nemzeti ünnepen szónokolt. Az egyik első nyilvános, politikai tartalmú beszédének már a címe is sokatmondó volt: Mi osztrákok vajon németek vagyunk-e? Különösen érdekes adalék, hogy ezt alig 16 évesen tartotta a nagynémet fílinggel csontig átitatott Osztrák Tornaszövetség közgyűlésén.

1968 tavaszának liberális atmoszférája, a párizsi diáklázadások hangulata nem nagyon legyinti meg az érettségi előtt álló Jörgöt, aki sokkal fegyelmezettebb és osztrákabb annál, semhogy holmi félfrancia anarchista zsidó srácok felhívásának figyelmet szenteljen. A kitűnő érettségi után Bécsbe költözik, ahol az állam- és jogtudományokat választja. Tanulmányai megkezdése előtt még elvégez egy egyéves tartalékos tisztképzőt, ami anno a sógoroknál is kiváltotta a kötelező sorkatonai szolgálatot. Őrmesterként szerel le, s utólagos elmondása szerint nagyon élvezte azt az egyenruhás egy évet.

1973-ban sikeresen államvizsgázik, majd állást ajánlanak neki a „Hauptuni” (a Bécsi Egyetem becézett neve) jogi fakultásának alkotmánytani tanszékén.

3. A pártpolitikus

Amint azt korábban említettük, Jörg gyakorlatilag mindig is politikus volt, kamaszkora óta erre készült. Elsőéves egyetemistaként, alig 20 évesen megválasztják az akkoriban még meglehetősen liberálisnak minősülő Osztrák Szabadságpárt (Freiheitliche Partei Österreichs, a továbbiakban: FPÖ) ifjúsági tagozatának elnökévé.

Mielőtt továbbmegyünk, pár szót az FPÖ-ről.

1956-ban alakult, s olyanok hozták létre, akik eredetileg valamilyen harmadik utas megoldást szerettek volna a hagyományosan kétosztatú (úgynevezett fekete-vörös, vagyis néppárti-szociáldemokrata) Ausztriában. A párt létezése első három évtizedében ideológiai gyökereit a német nemzeti szabadelvűségben vélte felfedezni, és a mi Jörgünk elnöksége kellett ahhoz, hogy 1986-tól kemény jobbos fordulatot vegyenek. Előkapják az egyre ütősebb nacionalista szövegeket, egyre hangosabban idegenellenesek, s a Heimat (Haza) szó egyre nagyobb hangsúlyt kap retorikájukban. 1994-ben ellenezték Ausztria EU-csatlakozását, majd 1998-ban népszavazást kezdeményeztek a schilling védelmében az euróval szemben.

1970-ben a húszéves Jörg tehát egy alig 14 éve létező liberális párt ifjúsági tagozatának vezetője lesz, de akinek szeme volt, már akkor látta, hogy ez a jóképű, kisportolt, ragyogó eszű srác sokkal többre vágyik.

Az egyetemi évek alatt – céltudatosan és elképesztő energiával – napi 12-14 órát tanul, nyüzsög, szervez, szerepel és beszédeket mond. Számára nincs hétvége, nincs pihenés, nincs szünidő, csak folyamatos aktivitás. Ahogy mondani szokás, a kemény munka meghozza gyümölcsét: Haider szinte havonta lép előre pártja ranglétráján, s alig két évre van szüksége ahhoz, hogy az FPÖ felső vezetésében is bérelt helye legyen. Alig 26 éves, amikor pártja megbízásából már főállásban szervezi a karintiai pártmunkát, s nincs még harminc, amikor az 1979. tavaszi törvényhozási választásokon a bécsi parlament alsóházának legfiatalabb tagjaként teszi le a képviselői esküt.

Könyvünk nem politikatörténeti fórum, ezért nem foglalkozunk behatóbban a Szabadságpárt ideológiai metamorfózisának és társadalmi beágyazottságának tanulmányozásával. Tisztelt olvasóink elégedjenek meg azzal, hogy Jörgnek úgy 1983 tájékán teleszalad a zsákja pártja egyre finomodó, liberalizálódó irányvonalával, s gyakorlatilag hadat üzen az akkori pártelnök-alkancellárnak, Norbert Stegernek, akit a szocdemekkel kötött koalíciója miatt puhánynak, manipulálhatónak és az eszme árulójának tart.

Az aprólékos, módszeres és minden részletre kiterjedő aknamunka három év alatt hozza meg eredményét: 1986 őszén az FPÖ kongresszusa Steger helyett Haidert választja meg Führernek, izé, első számú vezetőnek. Az ugyanabban az évben megtartott előrehozott választásokon a Szabadságpárt 9,7%-ot ér el, ami közel 100%-os növekedés a három évvel korábbi 5%-hoz képest. Jörg biztos lehet abban, hogy jó (de legalábbis eredményes) úton jár.

4. A kormányzó

Valamivel korábban már említettük, hogy Jörg 1976-ban pártfeladatként kapja meg Karintiát, a legdélibb tartományt, ahol osztrák–szlovén nemzetiségi ellentétek színesítik az amúgy biztosan elég unalmas hétköznapokat. Rutinos köztes-európaiak vagyunk, úgyhogy egy csöppet sem lepődünk meg azon, hogy a, khm, radikálisabb hangnemet megütő politikai pártok mindig olyan körzetekben a legerősebbek, ahol a többséget irritáló kisebbség a leginkább szem előtt van. Nem kell csodálkozni tehát azon, hogy Haider és pártja egyre több rajongót szerez a karintiai hegyek és völgyek között.

Érdekes módon mindaddig, amíg déli határainál létezett az egységes és stabilnak tűnő Jugoszlávia, a karintiai helyhatósági választásokon a szocdemek lazán megszerezték a kormányzáshoz szükséges többséget. 1989-ben azonban, talán nem függetlenül a szocialista tábor összeomlásának első komolyabb jeleitől, a vörösök elveszítik addigi pozícióikat, s egy Néppárt–Szabadságpárt koalíció veszi át a klagenfurti gyeplőt. Rövid kamarillai egyeztetéssorozatot követően a negyvenedik életévét még be sem töltött Jörg lesz Karintia kormányzója (amit dallamos német nyelven Landeshauptmann-nak hívnak).

Alig két év elteltével úgy tűnik, hogy egy botrány végleg derékba töri Haider politikai pályafutását. Ekkor történt az a nagy port felverő eset, amikor a tartományi törvényhozásban elmondott egyik beszédében a kormányzó követendő foglalkoztatáspolitikai példaként ajánlja a hitleri modellt Bécs szíves figyelmébe. A néppárti biztosíték sisteregve kivágódik, a mértékadó sajtó ízekre szedi Jörgöt, akinek fel kell állnia a gubernátori székből. Az eseményt követő közvélemény-kutatások eredménye azonban azt mutatta, hogy az osztrák nép egyszerű gyermeke távolról sem idegenkedik az adolfi példától: a megkérdezettek 42 százaléka túlzottnak tartotta a médiareakciót, s egyharmaduk habozás nélkül egyet tudott érteni Jörg politikai érvelésével.

Az építkezés évei következnek (és előre is elnézést a most következő sok számért): Haider pár év alatt eléri, hogy Karintiában 26%-ról 42%-ra, egész Ausztriára vetítve pedig 15%-ról 27%-ra nő az FPÖ-s szavazók aránya. 1999-ben újra kormányzóvá választják, és öt évvel később (43%-os FPÖ-s regionális eredménnyel a zsebében) megint csak ő lesz a tartomány első embere – egészen haláláig.

5. A Webhofer-affér

Láthattuk, hogy főhősünk és Karintia ezer szállal kötődik egymáshoz. Most az ezeregyedikről olvashattok pár mondatot, már csak azért is, mert a konteók között ez is felbukkan majd.

A tartomány déli részén, a szlovén határ közvetlen közelében (ha GPS-szel szeretnéd megközelíteni: 46°28’0”N, 14°9’0”E) van egy Bärental (Medvevölgy) nevű, jó pár hektáros uradalom, amelynek a második világháborúig egy olasz állampolgárságú zsidó család, bizonyos Roiferék voltak a tulajdonosai. Miután a nácik Ausztriában is berendezkedtek, a zsidó tulajdonokat szép lassan elkezdték ugyan kisajátítani, de a Bärental mégiscsak egy külföldi, ráadásul szövetséges állam polgárának birtokában volt. Hogy a kecske is jóllakjon (értsd: a zsidók azért szívjanak, ha lehet), de a káposzta is megmaradjon (vagyis Mussolinit se hergeljék fel túlságosan), a következő megoldást találtak ki: egy dél-tiroli (azaz alto adigei) születésű, de 1939-ben Németországba áttelepült üzletember, bizonyos Josef Webhofer a Medvék völgyét állami támogatással megvásárolta a Roifer családtól 300 ezer birodalmi márkáért. Azt, hogy ez nem egy zsebkendőnyi telek volt, az is mutatja, hogy vásárlóerő tekintetében ez az összeg nagyjából egymillió mai euróval egyenértékű.

Sepi Webhofer fia, Wilhelm (becsületes karintiai választópolgárként és öntudatos osztrákként) Jörg barátunk nagy tisztelője volt, ezért végrendeletében a Bärentalt Haiderre hagyta. Hogy senki ne tegyen fel kínos kérdéseket, a két fél között született egy diszkrét megállapodás, melynek értelmében mindenkinek azt mondták, hogy rokoni kapcsolatban állnak. A hivatalos szöveg szerint Jörg volt Wilhelm távoli unokaöccse, de a sajtó nem hülye, és Ausztriában még létezik oknyomozó újságírás: szorgos zsurnaliszták napok alatt kiderítették, hogy a két ember között semmiféle rokoni szál nincs.

Amikor Wilhelm 1983-ban bőrgatyáját végleg lecserélte valami decensebb, túlvilági viseletre, felbontották a testamentumot és Jörg egykettőre karintiai földbirtokos lett. A környék annyira bejött neki, hogy nemsokára családostól kiköltözött az egyik – szépen felújított – medvevölgyi kúriába, ahol addig élt, amíg meg nem halt.

A Bärental mai értékét tizenkét milló euróra becsülik, s továbbra is a Haider család tulajdonában van.

6. Jörg, az ember

Az eddigiekből láthattuk, hogy Haider tényleg a nap 24 órájában politikus volt, jogos tehát a kérdés, volt-e neki magánélete. Nos, nem tudjuk, mikor és hogyan csinálta, de a válasz: igen, sőt.

Egy fiatal osztrák politikus imidzséhez már a hetvenes években is hozzátartozott a hegyek-völgyek látványos szeretete, Jörg tehát lelkes hegymászó, természetjáró, közép- és hosszútávfutó, továbbá síelő volt. Naponta legalább egy-másfél órát kondigépek között töltött, s világéletében híres volt napbarnított arcáról, amivel kapcsolatban esküvel állította, hogy soha nem látott belülről szoláriumot; a bronz százszázalékosan bio.

Haider péeresei nemcsak a jódlizó konzervatív középkorúakat és a dirndlibe öltözött matrónákat, hanem az ifjabb nemzedéket is megcélozták: Jörg a szenvedélyes motoros szerepben is gyakran fellépett. Kedvence a Harley-Davidson volt, s a sportkocsikat is előszeretettel hajtotta a fordulatszámmérő vörös tartományáig – „természetesen csakis a németországi autópályákon, ahol nincs sebességkorlátozás” (idézet valamelyik autós magazin vele készült interjújából). Vérbeli populistaként még attól sem zárkózott el, hogy otthoni közszereplései során felhúzza a legendás bőrnadrágot. És ha mindez nem lenne elég: karintiai nép-, valamint (még durvább) népies műdalokat is énekelt nagy nyilvánosság előtt, s produkcióját lemezeken is megörökítette.

Karintiába történt első delegálását követően rövid időn belül meg is házasodik, elvégre milyen komoly ember az, aki nőtlen? Választottja egy tiroli család sarja, Claudia Hoffman, akivel két lánygyermekük is születik: 1977-ben Ulrike, három évvel később pedig Cornelia.

7. Az európai bojkott és a BZÖ

1999-ben az FPÖ elér addigi népszerűsége csúcsára: az országos parlamenti választásokon 26,9%-ot kap, s ezzel a második legcombosabb politikai erővé válik. Az első helyen végzett szocdemek hallani sem akarnak róluk, a harmadik Néppárt viszont nem tud ellenállni a kísértésnek és koalíciót köt Haiderékkel. Európa felhördül, mert a szélsőséges kijelentések a bevándorlás korlátozásának szükségességéről, az Unió- és idegenellenesség, és általában a totális politikai és ideológiai intolerancia már korábban azt eredményezték, hogy gyakorlatilag persona non gratának nyilvánították az európai kultúrszalonokban. Noha emberünk nem vállal kormányzati szerepet, az EU politikai és diplomáciai szankciókat vezet be Ausztria ellen, s a koalíciókötést odahaza is hatalmas felháborodás követi: az ausztriai nagyvárosokban két éven keresztül hetente tartanak demonstrációkat az FPÖ-ellenes tömegek, s talán nem túlzás azt mondani, hogy a háború utáni Osztrák Köztársaság legnagyobb belpolitikai válságának évei ezek.

Az okok azóta is homályosak ugyan, de 2000 februárjában Haider lemond a Szabadságpárt elnöki pozíciójáról, de szürke eminenciásként házon belül továbbra is ő fújja a passzátszelet. Az elkövetkezendő években többször is felkérik, hogy térjen vissza, de ő következetesen elutasítja a megtisztelő feladatot. Egyre kritikusabb saját pártjával és annak aktuális vezetőivel szemben, noha 2004-ben saját nővérét, Ursulát választatja meg pártelnöknek.

2005 áprilisában, egy újabb konfliktussorozatot követően hirtelen megalapítja új pártját, Szövetség Ausztria Jövőjéért (Bündnis für die Zukunft Österreichs, BZÖ) néven, amelybe számos FPÖ-s tag és vezető átlép. Az új párt az egy év múlva lebonyolított választásokon megugorja a 4%-os parlamenti küszöböt és hét képviselőt küld a Nationalratba. Két év múlva egy előrehozott választás következik, ahol a Haider-féle új alakulat megháromszorozza (!) képviselői számát: a 2008. szeptember 28-án leadott több mint félmillió vokssal 21 BZÖ-s arc foglalhat helyet a törvényhozási padsorokban. Jörg pezsgőt bont és ünnepel: ilyen üstökösszerű pályaívet frissen létrehozott párt még nem produkált Ausztriában.

A sikernek nem egészen két hétig örülhet.

8. Az utolsó órák

Az elkövetkezendő pár bekezdésben igyekszünk mereven ragaszkodni az osztrák rendőrség jegyzőkönyveiben foglalt részletekhez. A találgatások csak a konteók kifejtésénél következnek.

2008. október 10., péntek

10.00 óra: a klagenfurti temetőben beszédet tart a karintiai ellenállási mozgalom emlékére rendezett koszorúzáson.

13.00 óra: szakmunkástanulók tanévnyitó ünnepségén üdvözli az elsőéves hallgatókat.

16.30 óra: az egyik klagenfurti szálloda kávézójában interjút ad a Kleine Zeitungnak. Ásványvizet és egy dupla mélange-kávét iszik, sok tejszínhabbal.

18.00 óra: hazamegy a szolgálati lakásába és átöltözik. Az addig viselt népiesch cucc helyett farmert, rózsaszínű inget és krémszínű bőrdzsekit vesz magára, majd hazaküldi hivatali sorfőrjét, mondván: menjen nyugodtan pihenni, az este hátralevő részében ő maga fogja vezetni a szolgálati Phaetont.

19.30 óra: a belvárosi Kardinalsplatzon egy aznap megnyíló éjszakai bárban mond pár üdvözlő szót az egybegyűlteknek és pezsgővel koccint, majd átmegy a Spitalgasséra egy igen menő mulatóba, ahol barátokkal, ismerősökkel találkozik. Ugyancsak pezsgőzik, de nem viszi túlzásba.

21.15 óra: kábé húsz kilométernyi autózás után a Wörthi-tó nyugati szélén, Veldenben bukkan fel (olyan hely ez arrafelé, mint minálunk Siófok júliusban), ahol egy társasági magazin rendezvényén vesz részt. Szemmel láthatóan derűs, jókedvű és majdnem teljesen józan. Eszik pár szendvicset, iszik egy sört.

22.00 óra: egy veldeni kaszinóban jelenik meg, ahol a szokásos formáját hozza: cseveg egy kicsit a vendégekkel, jópofizik, s még arra is van ideje, hogy az egyik helyi rádiónak adjon egy pár perces, könnyed hangvételű interjút. Mindenkinek azt mondja, hogy nagyjából éjfélig tud maradni.

22.30 óra: a kaszinó biztonsági kamerái rögzítik, hogy Jörg (egyedül a kocsijában) elhagyja a mélygarázst. Mobiltelefonja híváslistája szerint senkivel nem beszélt az elmúlt egy órában.

A forgatókönyvön itt terjeng egy jó negyvenperces lik…

23.15 óra: Haider felbukkan a klagenfurti melegek kedvenc törzskocsmájában, a Stadtkrämerben. A veldeni kaszinótól idáig az út 10–15 perc, ha valaki betartja a sebességkorlátozásokat. Itt először egy ismeretlennel beszélget öt-hat percig, majd egy fiatalemberrel vodkáznak egy sort – őt később sikerült azonosítani. Egyes szemtanúk később egy egész üveg vodkáról beszélnek, mások viszont csak tonikot vélnek látni az asztalukon.

2008. október 11., szombat

00.50 óra: Jörg telefonszámot cserél az előzőekben említett fiatalemberrel, aki éppen távozik, majd egyedül iszik még egy Coronitát. Szemtanúk szerint már eléggé be van állva: akadozik a nyelve, kicsit ingadozik is, de azért keményen tartja magát. Látszik rajta, hogy nem ma kezdte a szakmát.

01.10 óra: a kocsma közönségének egyöntetű és aggódó figyelmeztetése ellenére Jörg fickósan mosolyog, legyint, mindenkitől elbúcsúzik, beül a kocsijába és elindul Bärental felé. Előtte egy nő szerencsétlenkedik negyvenes tempóban a kocsijával. A kormányzó lassít, megelőzi, majd padlógázzal továbbrobog az úton, amelyen 70 km/órás táblák jelzik a maximális megengedett sebességet. Az események későbbi rekonstruálása során megállapították, hogy az utolsó kilométereken a fekete Phaeton kábé 140-150 km/órával száguldott.

01.15 óra: Jörg elveszti uralmát a kocsi fölött. Még lakott területen belül kidönt pár KRESZ-táblát, letér az útról, ledarál egy kisebb fenyőfát, majd egy útszéli épület betonfalának ütközve visszaperdül az úttestre és kábé százméternyi csúszás után megáll.

01.18 óra: a korábban megelőzött kocsi megérkezik a baleset helyszínére, a sofőr értesíti a rendőrséget és a mentőket, akik 01.25 körül érkeznek a helyszínre. Jörgöt (aki többszörös csigolyatörést szenvedett, bal karja szinte teljesen leszakadt) a rohammentőbe emelik, elkezdik a vértranszfúziót, de pár perc múlva, még a kórházba érkezés előtt meghal. Vérében 1,8 ezrelék alkoholt találtak, kábítószernek vagy más tudatmódosítónak nem bukkantak nyomára. És – ami részegeknél meglehetősen szokatlan – be volt kötve.

9. A konteók

Most, hogy túlestetek az elmúlt tíz oldal elolvasásán és megemésztésén, azt ajánlom, pihenjetek egy kicsit. Dőljetek hátra a széketekben, esetleg álljatok fel, nyújtózkodjatok, ropogtassátok meg az ízületeiteket. Dohányosok akár rá is gyújthatnak, de csak ha elolvasták a cigisdobozon díszelgő figyelmeztetést.

Ugye ti is úgy látjátok, hogy sokkal egyszerűbb lenne azokat a köröket felsorolni, akiknek nem származott hasznuk a politikus halálából, mint azokat nevesíteni, akiknek igen? Ennek ellenére tartjuk magunkat a szokásos rutinhoz és felvillantjuk a legvalószínűbb elméleteket, amelyek (ezt mindig elmondom) baráti körben tovább bővíthetők.

Azt, hogy a halál közvetlen oka a baleset volt, nem nagyon vitatják. De hogy ki vagy mi idézte elő a balesetet és milyen módon – nos, a konteók nagy része pont erről szól: a motor vagy a fékrendszer előzetes megbuherálása, a baleset más (párhuzamosan közlekedő vagy szembejövő) autóval történő kiprovokálása, a vezető megzavarása hirtelen fény- vagy hangeffektussal stb. Ezekre a részletekre nem fogok kitérni, hiszen ezek közül szinte bármelyik elméletnél bármelyik felsorolható.

9.1. Sima közlekedési baleset

Nem kell mindenféle összeesküvés-elméleteket konstruálni; Haider mögött egy átlagosnál is keményebb nap állt, s nagyon fáradt lehetett. A különböző helyszíneken elfogyasztott alkoholok akkor is hatással voltak a maximális fizikai és pszichés fordulatszámon pörgő szervezetre, ha elfogadjuk, hogy terhelhetősége messze meghaladta a korának megfelelőt. Azt se feledjük, hogy mégiscsak egy, az 59. életévét taposó emberről beszélünk, nem egy huszonévesről, akinek elég 3 óra alvás az egész éjszakát betöltő buli után és ismét harcra kész.

A Phaeton akármennyire is egyike a legbiztonságosabb autóknak, sötétben, 140-es tempónál az országúton tényleg elég egy töredék másodpercnyi hezitálás, és megtörténik a baj, még színjózanul is, hát még 1,8 ezrelékes alkoholszinttel a vérben.

9.2. Osztrák állami megrendelés

A két nagy történelmi párt (a szocdemek és a néppártiak) meghökkenve látták, hogy az előző választásokhoz képest csak a BZÖ és az FPÖ volt képes arra, hogy javítson az eredményein: ők ketten 27 képviselővel többet küldhettek a parlamentbe, mint két évvel korábban, s 650 ezerrel (!) többen voksoltak rájuk, mint 2006-ban. Mértékadó (Haiderhez közeli) források információi szerint arra készült, hogy a két pártot egyesíti, koncentrálva ezzel nemcsak az anyagi forrásokat, de a radikális szavazótábor átütő erejét is. A BZÖ 11%-át egyesítve az FPÖ 18%-ával az már 29%, vagyis annyi, amennyivel a szocdemek az első helyen végeztek, arról nem is beszélve, hogy egyes közvélemény-kutatások szerint ha a két radikális párt közös listát indít, már 2008-ban is lazán meglett volna a 35%-uk.

Sem a Néppárt, sem a szociáldemokraták nem akartak még egyszer Európa szégyenpadjára kerülni Haider miatt, arról nem is beszélve, hogy nem bíztak egymásban, vagyis nem lehettek biztosak abban, hogy a másik nem kötne koalíciót az egyesült BZÖ–FPÖ-vel. Azt pedig mindenki látta, hogy népszerű vezére nélkül a BZÖ-nek sok túlélési esélye nem lesz a következő (2013 őszén esedékes) választásokon.

Úgyhogy az osztrák titkosszolgálat Piszkos Ügyek Részlege munkához látott, Haider életvitele pedig tálcán kínálta a megoldást…

9.3. Az Unió

Brüsszelnek már nagyon elege volt Haiderből és pártjából, lett légyen ez bármilyen betűszóval rövidíthető. Megelégelte az idegen- és bevándorlóellenességét, az euroszkepticizmusát, a globalizáció ostorozását, az Unió folyamatos fikázását, az antiszemitizmusát és a cigányellenességét, a nácik dicsőítését, s azt, hogy folyamatosan életben tartja az osztrákokra amúgy is jellemző idegengyűlöletet. Látták ugyanakkor, hogy Ausztriában sem a néppárt, sem a szocdemek nem vállalják a nyílt konfrontálódást, a kicsit mindig habókosnak tekintett környezetvédőkre és az állatok jogaival kampányolókra pedig végképp nem lehet számítani a probléma megoldásában.

Saját kézbe vették tehát a dolgok rendezését, s eltávolították a daganatot Európa gyönyörű, jobb sorsra érdemes testéből.

9.4. A zsidók

Hitler, a náci rezsim és az SS előtti folyamatos főhajtás nagyon zavarta már Jeruzsálemet (vagy Tel-Avivot; sose tudom, melyik a korrekt hivatkozás). Emlékezzünk csak azokra a Haider-beszédekre, amelyeket a Waffen-SS és a Wehrmacht még életben lévő tagjai előtt mondott: olyan becsületes embereknek nevezte őket, akik hűek maradtak meggyőződésükhoz, akik azt tették, ami a dolguk volt.

Jörg (aki finoman még a holokauszttagadástól sem riadt viszsza) többször támadta a bécsi zsidó hitközségek vezetőjét, Ariel Muzikantot, és nemcsak a nevével viccelődött, hanem meg is vádolta gyanús pénzügyi tranzakciókkal és ingatlanpanamákkal. És ne feledkezzünk meg (a Moszad nem tette…) azokról a szálakról sem, amelyek Haidert egyes keményvonalas arab diktátorokhoz (Szaddámhoz, Kadhafihoz, az Asszad családhoz) és Iránhoz fűzték: dokumentáltan több millió euró áramlott a pártelnök magánszámláira a Közel-Keletről és Teheránból. Egy Walter Meischberger nevű kiugrott FPÖ-s politikus szerint 1990 és 2006 között Jörg közel 60 millió (!) eurót kapott Líbiából, s 13 milliót Irakból. Ez utóbbit Szaddámtól és fiaitól, úgymond befektetési célokra.

Egyes hírek szerint a Moszad már pályafutása kezdete óta szorosan figyelemmel kísérte tevékenységét, s amikor lehetett, be is építettek mellé informátorokat. Az egyik ilyen forrást Peter Sichrovskynak hívták, s nem kisebb beosztásban ténykedett, mint az FPÖ egyik fő gazdasági szakértője, valamint európai parlamenti képviselője.

A 2008-as választások másnapján az izraeli külügy kemény hangú figyelmeztetést küldött Brüsszelnek és Bécsnek, melyben arról biztosította az Uniót és Ausztriát, hogy „Nagyon-nagyon közelről fogják figyelemmel kísérni a riasztóan megerősödött, antiszemita és neonáci szimpátiájával tüntető osztrák szélsőjobb tevékenységét.”

Nos, ennél közelebbről már nem is lehetett volna… Haider halála nemcsak a lokális problémát oldotta meg, hanem stratégiai és globális figyelmeztetés is volt mindazoknak, akik hasonló útra tévednek, Európában vagy más vidékeken.

9.5. Homoszexuális féltékenység

Ma már a legelvakultabb Haider-rajongók sem kérdőjelezik meg azt az állítást, hogy ikonjuk szexuálisan legalábbis két kapura játszott. Nem volt olyan melegbár Bécsben vagy Klagenfurtban, ahol ne kezelték volna törzsvendégként, s maga Stefan Petzner, a BZÖ egyik frontembere is elismerte, hogy az, ami őt és a nála kereken 31 évvel idősebb pártvezért összekötötte, az „messze túlmutatott a szimpla férfibarátságon”.

Meleg vagy biszexuális, teljesen mindegy: Jörg nem volt az a kifejezetten hűséges típus. Az éjszakai mulatókban szívesen ismerkedett fess fiatalemberekkel, akikkel iszogatást követően általában elvonultak „beszélgetni”, a nők viszont nem nagyon érdekelték, noha környezetében kétikszes kromoszómájú rajongókból sem volt soha hiány.

Hogy melyik partnerének lett elege hirtelen belőle, s hogy a féltékenységi roham pontosan miért is következett be, talán a rendőrség tudja, de kegyeleti és más okokból hivatalosan nem hozták nyilvánosságra. Elég, ha mi tudjuk.

9.6. FPÖ-s pártmunka volt

A Szabadságpárt döntéshozóinak szemét nagyon csípte a BZÖ nem várt sikere. Úgy vélték (s talán nem is teljesen alaptalanul), hogy minden olyan szavazat, amit az osztrákok Jörg új, belőlük kiszakított pártjára adtak le, valójában őket illeti. A BZÖ-t tipikusan one man show-nak tekintették, s abban reménykedtek, hogy ha Haider eltűnik a színről, a vezérét vesztett nyáj automatikusan visszatér a szabadságpárti akolmelegbe.

Amikor a tisztelt olvasó ezeket a sorokat olvassa, a 2013. szeptemberi osztrák választások eredménye már ismert, s mindenki ellenőrizheti, hogy igazuk volt-e.

9.7. A nácik

A szélsőszélsőjobb sokáig piedesztálra emelte, majd ott is tartotta Jörgöt, hiszen olyan dolgokat mondott ki az osztrák és a nemzetközi nyilvánosság előtt, amelyeket a háború óta még egyetlen mértékadó ausztriai politikus sem mert szűk baráti körén kívül hangoztatni: hogy a hitleri rendszernek is voltak jó oldalai, hogy bármit is mondott a nürnbergi törvényszék, minden SS-tag nem tekinthető automatikusan háborús bűnösnek, hogy a zsidók számarányukat messze meghaladó módon képviseltetik magukat a médiában és a pénzvilágban, hogy Ausztria az osztrákoké és Európa az európaiaké, hogy Brüsszel csak a bőrt nyúzza le az emberekről, hogy egyetlen kultúrnemzet van és az az egységes német nép satöbbi…

Aztán döbbenten látták, hogy Haider lassacskán elkezd domesztikálódni. Hogy apránként feladja a bozótharcos-szerepet, hogy egyre több részletkérdésben beadja a derekát és közeledik a mainstream politikai vonalhoz. Magyarán: elárulva érezték magukat. Márpedig a szélsőségesek egyik alaptézise, hogy az árulónak bűnhődnie kell.

9.8. Családi bosszú

Felesége megelégelte, hogy Jörg egyre nyilvánvalóbb módon csinál bohócot belőle, mint házastársból: sokkal több időt tölt azzal, hogy alkalmi férfipartnereket vadászgasson magának, mint azzal, hogy megállapodott családapaként felelősen viselkedjen, legalább a nyilvánosság előtt. A válás gondolata már többször felmerült Claudiában, de Haider ellenállt, s belengette: minden családi vagyon az ő nevén van, s ha az asszony nagyon menni akar, hát csak pakolja össze a személyes cókmókot és próbáljon meg egyedül boldogulni.

A baleset nagyszerűen megoldotta Claudia összes problémáját: a tetemes Haider-vagyon legalább felének teljhatalmú örököseként nem lesznek filléres gondjai, a lányok már felnőttek és a maguk urai, neki pedig még van pár szép éve…

9.9. A szervezett alvilág

Amint az utólag kiderült, Jörgnek számtalan, tisztázatlan hátterű üzleti ügye volt folyamatban. Svájci, liechtensteini és kajmán-szigeteki bankszámláin furcsa eredetű pénzek bukkantak fel, majd tűntek el, amelyekről még mindig elég keveset lehet tudni. Olyan információk is felmerültek, melyek szerint a nemzetközi szervezett bűnözés pénzmosási és befolyásolási célokra használta Haider karizmáját és hazai, valamint nemzetközi politikai-gazdasági kapcsolatrendszerét. És egyszer csak vagy nem tudott elszámolni, vagy nem teljesítette mindazt, amit vállalt, márpedig az áruláson kívül ez a két dolog a legsúlyosabb bűn, amit a maffiával szemben bárki is elkövethet.

Hogy az oroszok, az olaszok vagy az albánok voltak-e, részletkérdés. A szakmán belül a szabályok egyformák.

9.10. Az iszlamista szélsőségesek

Jörg nem csak a zsidókat nem szerette, de minden adandó alkalmat megragadott arra, hogy a Bécsben (és egész Ausztriában) egyre népesebb iszlám közösség ellen felemelje szavát. Nehezményezte az egyre több mecset felbukkanását, a sokasodó fejkendős nők és fezes, valamint kafijjás férfiak európai látványát, mígnem betelt a pohár. Persze fel is robbanthatták volna, de ez a megoldás meglehetősen kontraproduktív lett volna, hiszen ily módon csak mártírt csinálnak belőle. Maradt tehát a megrendezett és jól előkészített autóbaleset.

9.11. A Webhofer-örökösök

Az 5. pontban említett Webhofer család hiába próbálta évtizedeken keresztül visszaperelni jogosnak vélt jussukat, a Bärental-birtokot, melyet szerintük Wilhelm csak azért hagyott Jörgre, mert vagy megtévesztették, vagy már nem volt beszámítható, amikor aláírta a testamentumot. 25 év elteltével végre akadt egy késői Webhofer-sarj, aki úgy volt vele, hogy ha az uradalom nem is kerülhet már vissza a családhoz, legalább a gaz csaló, a rosszhiszemű, valódi jogcím nélküli bitorló bűnhődjön. Egy kis szervezőmunka, környezettanulmány, pár napos előkészítő megfigyelés, s a megoldás adta magát.

Kedves barátaim, ez volt hát a Jörg Haider-konteó. Ha ráértek, gondolkozzatok el a történteken, nyújtsatok segítő kezet a baráti Ausztriának és derítsünk fényt közösen a sógorok egyik legnagyobb kortárs összeesküvésére.