13.
HOSSZÚ AZ ÚT HAZÁIG

A főmérnök felügyelete alatt, Matt is részt vett a „Pathfinder” belső ajtajának tatarozásában és annak biztosításában, hogy a falak ne engedjék át a levegőt. A hajó belsejében jóformán semmiféle kár nem volt. A kő vagy a meteor, amely átütötte a belső ajtót, ezzel már elveszítette erejét. A külső páncélajtó érintetlen maradt. Ebből világosan látszott, hogy a szerencsétlen találat abban a pillanatban érte a hajót, amikor a külső ajtó nyitva volt.

A levegőszabályozóban tönkrementek a növények, mivel senki sem gondozta őket és nem jutottak széndioxidhoz sem. Ennek rendbehozását Matt vette át, a többiek pedig azzal az aprólékos munkával voltak elfoglalva, hogy minden részt, készüléket, műszert, mindazt átvizsgálják, amitől a hajó egész berendezésének működése függött. Ha a károk nagyobbak lettek volna, ezeket a javításokat megfelelő dokkokban kellett volna elvégezni.

Oszkár és Matt feláldoztak egyet pihenő óráikból, hogy tanulmányozzák a SD 1987-et, amelyen a „Pathfinder” hevert Itt aztán felhasználhatták hegymászó képességeiket és légűri öltönyüket. A fiúk lebegtek, habár az aszteroidnak kétségtelenül volt bizonyos gravitációja, de ennek a kisebb hegy nagyságú égitestnek a vonzóereje minimális volt a nagy bolygókhoz képest. A fiúk például, egyáltalán nem is érezték. Izmaik megszokták, hogy a Föld erős vonzóerejének álljanak ellen, így azután lassúak és nehézkesek voltak a SD 1987 parányi vonzóereje mellett.

Végül sikerült üzemképessé tenniök a „Pathfinder”-t. A próbaúton a hajót Yancey kapitány vezette és Novak hadnagy kezelte a hajtóberendezést. Néhány mérfölddel odébb lebegett az „Aes Triplex”, amely csak arra várt, hogy a „Pathfinder” elinduljon, hogy hozzácsatlakozzék. Végül a kapitány a főmérnökkel együtt visszatért a „Triplex”-re, miután már minden készen állt az indulásra.

Yancey Miller első tiszthez fordult:

– A hajó rendelkezésére áll. Próbálja ki és vegye át.

– Ha önnek megfelelt, nekem is jó lesz. Engedélyével, uram, viszem a legénységet is.

– Úgy? Nagyon helyes, kapitányom, vegye át a parancsnokságot és adja ki a rendelkezéseit. – Majd hátraszólt a szolgálattevő tisztnek: – Jegyezze ezt be a hajónaplóba.

Félóra múlva az új személyzet már a hajón volt. A „Pathfinder” megkezdte újra működését.

Az „Aes Triplex”-en Yancey kapitány maradt, azonkívül Thurlow hadnagy, aki most átvette az első tiszt és asztrogátor szerepét, Peters hadnagy, mint főmérnök, Jensen kadét, mint rádióstiszt, Jarman és Dodson kadétok, mint őrtisztek és dr. Pickering, a hajóorvos.

Millernek, a „Pathfinder” új kapitányának eggyel kevesebb embere volt, mint Yanceynek, de emberei valamennyien tapasztaltak voltak, mert Yancey kapitány vállalta magára a kadétokat. A legszívesebben maga vette volna át a megsérült hajót, hogy hazavigye, de nem tehette, mert a törvény tiltotta. Arra volt joga, hogy egy alárendeltjét bízza meg ezzel a feladattal és hogy újra üzembe helyezze a hajót, de saját magát nem menthette fel szolgálata alól, mivel ez a magasabb hatóságok hatáskörébe tartozik, így azután Yancey, mint tiszt, rabja lett tisztségének, saját hajóján.

Annakidején a „Pathfinder”-nek eredetileg Deimosban, a Marson kellett volna leszállnia. De a szerencsétlenség teljesen megzavarta ezt a tervet, mivel a Mars már tovább haladt pályáján és a hajó elkésett a találkáról. Amellett Yancey kapitány azt akarta, hogy a hajót minél előbb visszaküldje a Terra Állomásra, mivel fontos volt, hogy a roppant érdekes és jelentős felfedezések minél előbb napvilágot lássanak, így nem volt hát értelme, hogy a hajó előbb a Mars egyik külső bolygójára látogasson el.

A kisebb hajó tartályait megtöltötték az „Aes Triplex” fölös üzemanyagával és meghatároztak egy meglehetősen egyenes, de nem a leggazdaságosabb röppályát számára. Az „Aes Triplex”-nek egy jóval hosszabb, de gazdaságosabb útvonalat, Hochmann típusút határoztak meg. Metszenie kellett a Mars és a Föld röppályáját; természetesen akkor, amikor azok nem voltak ott, meg kellett kerülnie a Napot és ki kellett kötnie a Terra Állomáson, körülbelül egy évvel a „Pathfinder” megérkezése után. Noha üzemanyagának egy részét átadta a „Pathfinder”-nek, az „Aes Triplex” megtehette ezt az utat, de csak nagy időveszteséggel, mert az őrjárat szokott útjai helyett a kereskedelmi hajók gazdaságosabb, de hosszadalmasabb pályáin kellett haladnia.

Egyik asztrográfiai megfigyelése után, Matt fel is hívta Oszkár figyelmét, röppályájuk egyik sajátosságára:

– Hallgass csak ide, Oszi! Gyere csak és nézd meg ezt, amikor átérkezünk a Nap másik oldalára, jóformán metszeni fogjuk a szülővárosod feletti felhőket. Látod-e?

Oszkár odasietett és a térkép fölé hajolt.

– Csakugyan! De nézzük csak, mennyi lesz a legkisebb távolság?

– Kevesebb, mint százezer mérföld. Villámgyorsan leérnénk. Az öreg aztán igazán ki tudja választani a legmegfelelőbb pályát. Akarod-e, hogy leereszkedjünk?

– Ugyancsak gyorsan kellene repülnünk, hogy idejére vissza is érjünk, – jegyezte meg szárazon Oszkár.

– Úgylátszik, hogy belőled már kiveszett a régi úttörő lélek. Elemelhetnéd az egyik kishajót, és köd előtted, köd utánad, még mielőtt észrevennék, hogy eltűntél.

– A mennykőbe is! De jó volna egy kicsit szabadságra menni. – Oszkár lemondón legyintett, de állandóan a térképet fürkészte.

– Tudom, hogy mi van veled. Mióta egy osztályt igazgatsz, megnövekedett a felelősségérzeted! Hogy érzed magad, mint nagyfejű?

Ebben a pillanatban Tex lépett be a kartográfiai helyiségbe. A beszélgetésbe azonnal bekapcsolódott.

– Gyerünk-gyerünk, Oszi, felelj egész nyíltan.

Oszkár elvörösödött.

– Gazemberek – mondta. – Hagyjátok már abba a gúnyolódást. Én nem tehetek róla.

– Jó, jó most nem mehetsz – szólt újra Matt. – Csakugyan ez komoly fordulópont mindnyájunk számára, hogy tisztiszolgálatot végzünk, habár csak gyakorlati tanulásra küldtek ki bennünket. Értitek, hogy mire gondolok?

– Szoktál te egyáltalán gondolkozni? – kotyogott bele Tex.

– Te csak fogd be! Ha jó kisfiúk leszünk, és alkalomadtán jól megálljuk a helyünket, esetleg előléptetnek bennünket.

– Majd éppen Yancey kapitány léptet elő! – mondta Tex.

– Nem sok reményem van rá.

– Én azt mondom, Oszkár, hogy ez nagyon is lehetséges! Végeredményben most ő a mi legfőbb parancsnokunk.

De Oszkár nem osztotta Matt nézetét.

– Mondom nektek, mindez nem jelent semmit. Az egyetlen, ami által valami dicsőséget szerezhettünk volna, a „Pathfinder”, de az is lassan itthagy bennünket.

– Na igen. De ez talán nem marad így örökre?

– Mindez nem változtat a dolgon. Nem látjátok, hogy az öreg minden lépésünkre ügyel, semmit se tehetek, hogy ne érezném, hogy figyel. És nem is kívánom, hogy előléptessenek. Képzeljétek csak el, ha mondjuk visszatértünk és nem ismerik el! Botrány!

– Én szívesen kitenném magam ennek a veszélynek, – jelentette ki Tex. – Alighanem ez lenne az egyetlen esélyem.

– Hagyd a siránkozást, Tex. Képzeld el, mit szólna hozzá a te Bodie bácsid!

Különben a hajón a légkör bizonyos mértékben csakugyan megváltozott, habár a kapitány és Thurlow hadnagy ezután is gondosan ellenőrizték őket. Yancey kapitány a fiúkat keresztnevükön szólította, a hivatalos kadét-jelző nélkül. Néha-néha a hajó tisztjeiről beszélt, amibe szemmel láthatóan beleértette a három kadétot is. Mégis, még csak említés sem történt az esetleges előléptetésről.

Az aszteroidok övezetén kívül és a rádiumhullámokon kívül, a szabadesésben, a szolgálat a hajón roppant könnyű volt. A kadétoknak elég idejük maradt a tanulásra, sőt kártyázásra és egyéb játékokra is. Matt megtanulta mindazt, amit előirányoztak a számára és már a magasabb tanfolyamot végezte. Az a tananyag, amelyet még a „Randolph”-on jelöltek ki számára, nem bizonyult elegendőnek ilyen hosszú útra.

A kapitány számos tanfolyamot, tanuló- és kiképző csoportot szervezett, egyrészt, hogy ezzel is agyonüsse az időt, másrészt azért, hogy tudásukat kiegészítse. Különböző problémákat kellett megoldaniok. Szó volt a légűri emberek legfontosabb feladatairól, a légűri diplomáciáról és az őrjárati tisztek kötelességeiről. Yancey jó előadó volt, és eléggé szemléltetően magyarázott, Minden kellemes és tanulságos volt, így azután gyorsan teltek a hetek...

Végül is már olyan övezetbe értek, ahonnan már fel lehetett venni a rádióösszeköttetést a Venus-szal. Itt posta várt rájuk és üzenetek vártak, amelyek már körülutazták az egész naprendszert. Megkapták a Department hivatalos táviratát, amelyben gratulálnak a parancsnoknak a „Pathfinder” megtalálásához és hálájukat fejezték ki az „Aes Triplex” egész személyzetének. Ezt be is vezették később a bizonyítványaikba. Megérkezett Miller személyes jelentése is Yancey Kapitány számára, amelyben jelentette, hogy a hazautazás a legnagyobb rendben folyt le és, hogy a tudományos bizonyítékok fellelkesítették a professzorokat. Yancey ezt hangosan fel is olvasta nekik.

Matt hazulról is kapott levelet, amelyben Marianne tudtára adta, hogy férjhez megy. Matt szerette volna tudni, hogy ahhoz a fiatalemberhez megy-e, akivel a pikniken megismerkedett, de sehogyan sem jutott eszébe a neve. Mindez azonban már nagyon távolinak tűnt számára. Egy sürgönyt is kaptak, amely a három kadétnak volt címezve. Pete küldte Ganymedesről. A sürgöny így hangzott: „Kitűnően érzem magam, szeretném, ha ti is itt lennétek.”

– Ennek aztán szerencséje van – jegyezte meg Tex.

– Miért? – kérdezte Oszkár. – Te talán nem úgy utazol körül a világban, mint az adókötelesek vendége?

– A világ körül utazom? Pfuj!

És egyre érkeztek az üzenetek: hírek a többi hajó járásáról, technikai rendelkezések, személyi változások, és a nagy katonai szervezet ezer egyéb apró híre és intézkedése. Híreket kaptak mind a négy lakott bolygóról, attól a perctől kezdve, hogy megszakadt a kapcsolat, egészen addig, míg újrafelvétele lehetségessé vált.

– Oszkár észrevette, hogy Yancey kapitány már egyáltalán nem ül a nyakán, de ezen sem csodálkozott; egyszerűen rádiós-tiszt volt és majdnem tökéletesen elfelejtette, hogy valaha más is volt.

De igazán csak akkor érezte, hogy önálló hivatala van, amikor egyszer egy sifrírozott táviratot kapott és amikor elkérte a kapitánytól a desifrírozáshoz szükséges készüléket, amelyet az addig fiókjában őrzött. És a kapitány minden megjegyzés nélkül átadta neki a készüléket.

Megdöbbenten vitte a megfejtett táviratot Yancey kapitányhoz.

„Triplex. – Ellenőrizze és tudakolja meg, hogy mi az oka a lázadásnak a Venuson az egyenlítő-táján.”

Yancey elolvasta a táviratot.

– Küldje be az első tisztet. Maga pedig egyelőre ne szóljon senkinek erről a táviratról.

– Igenis!

Thurlow egy kissé izgatottan lépett be.

– Mi történt, kapitány úr?

Yancey odanyújtotta neki a táviratot. A hadnagy elolvasta és meglepetten füttyentett.

– Vajon teljesíthetjük-e ezt a parancsot?

– Kapitány úr tudja, hogy mennyi üzemanyaggal rendelkezünk még? Esetleg körözhetünk, de semmi esetre sem ereszkedhetünk le.

– Én is attól tartok, hogy alighanem vissza kell ezt utasítanunk. Az ördögbe is! Könnyebben elviselnék egy pofont, mint hogy nemleges választ adjak. De miért pont bennünket jelöltek ki? Kell, hogy még legalább féltucat hajó legyen, amelyek még kedvezőbb helyzetben vannak, mint mi.

– Nem hiszem, kapitány úr! Úgy tudom, hogy egyedül mi állhatunk rendelkezésre. Átnézte a hajók menetrendjét?

– Nem. Miért?

– Csak a „Thomas Paine” lett volna kedvezőbb helyzetben, de az New Aucklandban kényszerleszállást hajtott végre, mivel sürgős javításra szorul.

– Értem. Egy állandó őrjáratnak kellene lennie a Venus körül. Egy szép napon ezt is be kell majd vezetnünk. – Megvakarta borostás állat és szemmel-láthatóan egészen nekikeseredett.

– És mit szólna ahhoz, kapitány úr...

– Mihez?

– Ha azonnal megváltoztatnánk az irányt. Akkor talán sikerülne kihasználnunk mindazt, ami szűkös erőnkből telik.

A légkört használnánk fel a fékezésre és így üzemanyagot takarítanánk meg. Később aztán leereszkedhetnénk sugárhajtással.

– Hmm. Mit nyernénk vele?

Thurlow szemei egy pillanatra elkalandoztak. Gondolkodott. Fejből kellett kiszámítania egy negyedfokú egyenletet Legalább megközelítően. Yancey is számolt. Ajkai hangtalanul mozogtak.

– Majdnem semmit sem nyernénk, kapitány úr! Körül kellene repülnünk a bolygót, keresztül kellene törnünk annak sűrű légkörén, maximális, vagy legalábbis majdnem maximális gyorsasággal és méghozzá le is kellene ereszkednünk.

Yancey megrázta a fejét.

– A Venusra? Inkább lovagolnék seprőnyélen Walpurgis-éjszakáján. Nem, Thurlow. Egyedüli amit tehetünk, hogy bevalljuk tehetetlenségünket.

– Várjon csak, kapitány úr! Ők tudják, hogy nekünk nincsenek tengerészeink, úgy-e?

– Igen, természetesen.

– Ez annyit jelent, hogy nem is várnak tőlünk semmiféle rendőri intézkedést. És mégis tehetünk valamit. Lebocsátunk egy kishajót.

– Egyre vártam, hogy majd erre lyukad ki. De jól van, Thurlow, ez az ön kötelessége. Nem valami nagy örömmel engedem át önnek, de hát nincs más kiút. Ha nem tévedek, ez lesz az ön első önálló megbízatása?

– Igen, uram!

– Rendben van. Fiatalon kapja első feladatát. Én majd érdeklődöm a részletek felől, ön pedig készítse el az új repülési tervet.

– Remek, ön jelöl ki számomra egy kadétot, vagy engedélyezi, hogy én válasszak egyet?

– Vigye csak magával mind a hármat, hadnagy úr! Azt akarom, hogy a kishajó teljes személyzettel induljon és mindig legyen maga mellett legalább egy fegyveres. A Venuson az egyenlítő tájain sohasem tudhatja az ember, hogy mi vár rá.

– De akkor ön egyedül marad Peters-szel és az orvossal.

– Mi ketten egész nagyszerűen elvégezhetünk mindent.

Peters ügyes ember. És nagyon jól sakkozik.

A parancsnokság, sajnos, bővebb felvilágosítást nem igen tudott nyújtani. Az M. R. S. „Garry” rádiótáviratban segítséget kért, mivelhogy kitört a bennszülöttek lázadása. Csak azt tudta még közölni, hogy hol van, mert azután a rádióösszeköttetés megszakadt.

Yancey úgy határozott, hogy légféket használ, hogy ezáltal is egy részt megtakarítson az üzemanyagból. Ellenkező esetben az „Aes Triplex” kénytelen lett volna a Venus körül körözni, mindaddig, míg segítség nem érkezik. A hajó személyzete teljes ötvenhat unalmas órát töltött el a pilótakabinban, mialatt a hajó a Venus körzetébe ereszkedett, s keresztül törte magát a felhőkön, amelyekből csak néha-néha tudott kijutni. Minden egyes kör után valamivel lejjebb ereszkedett és lassított. Alaposan felmelegedett és a rövid ideig tartó világűri repülések sehogyan sem tudták lehűteni. Valamennyi helyiségében szinte, elviselhetetlen volt a forróság, mivel a hűtőberendezés csak a pilótafülkét és a „farm”-ot hűtötte. A világűrben a hűtést csak radiációval lehetett végezni. De mivel a hajó újra meg újra áttörte magát a Venus légkörén, a „Triplex” kinetikus energiájának egy része hőenergiává változott. Ettől a felhalmozódott hőmennyiségtől a hajó csak később, csak a világűrben szabadult meg, ismét, mégpedig emanáció segítségével.

Ennek a körözésnek a végén három átizzadt, fáradt és izgatott fiatalember, az élen egy valamivel idősebbel, készen állt, hogy beszálljon a kettes számú kishajóba.

Mattnak váratlanul eszébe jutott valami.

– Doktor úr!

Orvosi szempontból ez az út a doktor számára teljesen eseménytelenül folyt le, így azután kihasználta az időt egy monográfia megírására, amelynek címe: „Jegyzetek a lakott bolygók komparatív patológiájáról” volt. Most már majdnem a végén tartott, és most helyettesíthette Mattot a „farm”-jában.

– Tessék?

– Ne feledkezzék meg a paradicsomaimról! Három nap múlva kell beporozni őket. Megteszi helyettem? Nem fogja elfelejteni?

– Jól van, megteszem.

Yancey kapitány hangosan nevetett.

– Hagyja már egyszer el ezeket a zöldségeket, Dodson! Semmi gondja ne legyen a farmra. Majd mi gondoskodunk róla.

És most uraim: – Mindenkinek a szemébe nézett, – Nézzék, hogy életben maradjanak. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a küldetés felér négy őrjárati tiszt életével.

Miközben felszálltak-a kishajóra, Tex oldalba bökte Mattot:

– Hallottad ezt, fiacskám? Az Őrjárat négy tisztje!

– Igen, de emlékezz csak vissza, hogy mit mondott még.

Thurlow zsebrevágta a parancsot. Az igen egyszerű volt:

„Északi szélesség 2° és 7’ és hosszúság 212° 0’ alatt megtalálni a „Garry”-t és megtudni, hogy mi volt a bennszülöttek lázadásának az oka. Megőrizni a békét.”

A hadnagy elhelyezkedett, egy futó tekintetet vetett a többiekre, majd így szólt:

– Fogódzkodjatok meg fiúk, indulunk!