9.
SZÜRKE HÉTKÖZNAPOK

Az élet a „Randolph”-on valahogy időtlen volt, vagy jobban mondva nem volt időhöz kötve. Se jó, se rossz idő nem volt, nem voltak évszakok. Egy huszonnégy óra „napra” és „éjre” való felosztása nem bírt semmiféle jelentőséggel. Az őrök váltogatták egymást, a laboratóriumi munka jóformán megszakítás nélkül haladt – minimális idő alatt maximumot kellett teljesíteniük. Ételt minden hat órában osztottak, függetlenül attól, hogy hányra járt az óra mutatója. Az „éjfélutáni” ebédet ugyanannyian látogatták, mint akár a reggelit „reggel hét órakor”.

Matt megszokta, hogy akkor aludjék, ha éppen ideje van rá. A „napok” pedig gyorsan múltak. Néha úgy tűnt neki, hogy sohasem fogja elvégezni tudni azt, amit kívánnak tőle. A matematika és a vele kapcsolatos tárgyak, az asztrogáció és az atomfizika már kezdett bubussá válni számára. Megtörtént, hogy gyakorlatilag kellett matematikai képleteket alkalmaznia, holott elméletileg még meg se tanulta őket.

Még mielőtt kadét lett belőle, Matt azt képzelte, hogy van tehetsége a matematikához. És valóban, a többi átlag emberhez viszonyítva, kétségtelenül volt is érzéke hozzá. De sohasem jutott eszébe, hogy egy szép napon olyan emberek közé kerülhet, akik mind különlegesen tehetségesek. Különórákra is jelentkezett és többet dolgozott mint valaha. Ez a túlórázó munka mentette meg attól, hogy nem bukott meg a vizsgákon, de ennél többre nem jutott általuk.

De az ember képtelen szakadatlanul, pihenő nélkül dolgozni. Szerencsére környezete úgyis megóvta volna Mattot attól, hogy agyondolgozza magát, még ha ő maga hajlamos lett volna a túlzásokra.

Az A. fedélzet ötös számú folyosója, ahol Matt is lakott a barátaival a „Malac utca” nevet kapta. Azért adták neki ezt a nevet, mert itt a kadétok kissé szabadabban viselkedtek, még sokkal azelőtt, hogy Tex Jarman ehhez hozzájárult volna.

A „Malac utca” jelenlegi elnöke Bili Arensa volt. Idősebb kadét létére és jóllehet kitűnő tanuló volt, aki a legnehezebb problémákat is játszi könnyedséggel oldotta meg, még mindig a „Randolph”-on volt, különböző kilengései miatt.

Egy alkalommal, közvetlenül miután a Randolph”-ra jöttek, Tex és Matt úgy határoztak, hogy muzsikálással szórakoznak. Matt fésűvel és egy darab selyempapírral felfegyverkezve és Tex, aki valahol harmonikát szerzett, rá is kezdtek. De egyszerre csak kopogtak a szobájuk ajtaján.

– Hej, ti gólyák, nyissátok ki! Gyertek ki azonnal!

Mindketten engedelmeskedtek a parancsnak. Az elnök végignézett rajtuk.

– De hisz itt nyoma sincs vérnek – figyelt fel az elnök. – Én pedig esküdni mertem volna rá, hogy olyan hangokat hallottam mintha valakit gyilkolnának. Na gyerünk, menjetek vissza és vegyétek hangszereiteket.

Arensa a saját szobájába vezette őket. A szoba tömve volt. Széles kézmozdulattal mutatta be a jelenlevőket.

– Megismertetem önöket a „Malac utca” Fórumával: Csámcsogó szenátor, Kalóz szenátor, Vasfejű szenátor, doktor, Kutyajó és de Sade márki. Engedjék meg, uraim, hogy bemutassam még Gazemberszki komiszáriust és Távolrúgó professzort.

Ezután a sok ceremónia után Arensa a fülkéjébe vonult. Az egyik kadét Texhez fordult:

– Hogy hívják magát?

– Jarman.

– És magát?

Ebben a pillanatban tért vissza Arensa a gitárjával és félbeszakította.

– Most nincs időnk ilyen részletekre. Gyerünk, próbáljuk újra azt a számot, amelyet ti még nálatok elkezdtetek. Tehát, figyeljetek a szövegre: egy... kettő... három... négy...

Így született meg a „Malac utca” zenekara. A tagok száma nemsokára megnövekedett, úgy, hogy már kezdték összeállítani a műsort, amelyet majd a hajó bálján fognak előadni.

Amikor Matt bekerült a válogatott pólócsapatba, kimaradt a zenekarból, mivel nem volt ideje mind a kettőre, de a „tehetsége” nem volt nagy veszteség.

Mégis, továbbra is az idősebb kadét környezetéhez tartozott. Arensa szinte gyámkodott felettük, megkívánta, hogy őt időnként meglátogassák, egy lépésük sem maradt titokban előtte, de felelősségre soha nem vonta őket. Nemsokára észrevette Matt, hogy ő és barátai sokkal, jobban jártak, mint a többi újoncok. Résztvettek a „Fórum” ülésein, elsősorban mivel megparancsolták nekik, de nem utolsó sorban azért, mert maguk is akarták. Mint minden internátusban, így a „Randolph”-on is a vita volt a legfőbb szórakozás. Mindenről beszélgettek, amiről csak lehetséges volt és Arensa mindig szolgáltatott vitára okot eredeti és rendesen nagyon radikális eszméivel.

De beszélhettek bármiről, végül is mindig a lányokra tértek át, sőt a befejezés is mindig azonos volt:

– Kár beszélni róla. A „Randolph”-on úgy sincsenek lányok. Beszéljünk másról.

Majdnem ugyanilyen szórakoztatóak voltak a kötelező „kételkedési” gyakorlatok. Ezt a tanfolyamot a jelenlegi parancsnok vezette be, aki abból a megfigyelésből indult ki, hogy minden katonai szervezetnek, beleértve az őrjáratot is, azonos hibája van: a katonai hierarchia automatikusan utat enged a maradi behatásoknak és az ostoba vaskalaposságnak, és igyekszik elfojtani az eredeti gondolatokat. Arkwright főparancsnok észrevette, hogy ezek az állapotok kétségtelenül fennforognak még hozzá úgy, hogy azokat még csak ki sem lehet küszöbölni. Reménykedett, hogy valamennyire mégis enyhíteni tudja ezt azzal, hogy bevezeti ezt a tanfolyamot, melynek vizsgáit senki sem tudja letenni, aki nem rendelkezik elegendő tehetséggel ahhoz, hogy eredetien gondolkodjék. A csoport, amelyik néhány újoncból, altisztből és tisztből állott, egy vitacsoportot képezett. A csoport vezetője rendszerint hevesen támadott egy sarkigazságot. És ettől a pillanattól kezdve, mindenki beszélhetett, amit csak akart.

Matt meglehetősen hosszú ideig nem fogta fel a lényeget. Az első ülést a csoportvezető így kezdte meg: „Oldjátok meg: az Őrjárat káros valami és meg óhajtjuk semmisíteni.”, Matt alig akart hinni a fülének. Rögtön ezután különleges állításokat hallott, hogy az Őrjárat az utolsó száz év alatt erőszakos eszközökkel tartotta fenn a békét, és, hogy ez káros az egész emberiségre; hogy azok a viharos változások amelyek az atomháború után léptek fel, roppant fontosak és hasznosak voltak az emberiség számára, a fejlődés kérlelhetetlen elvének alapján; és hogy senki és semmi és így az emberiség sem reménykedhet abban, hogy örökké fog létezni a világűrben, ha szándékosan kerüli a háborút és, hogy az Őrjárat mindenesetre egy sereg hülyéből van összeállítva, telve beképzeltséggel, akik tévesen azt hiszik, hogy a természeti törvényeket ők maguk alkották.

Az első ilyen tárgyú vitában Matt nem vett részt. A következő héten a vita tárgya az anyai szeretet volt és az anya iránti szeretet. Ebbe szeretett volna beleszólni, de állításait az egy „azért”-on kívül mással nem tudta megokolni. Ezután az egyistenhit forgott szőnyegen. Felvetették azt a kérdést, hogy vajon ez-e a kívánatos formája a filozófiának. Majd a tudomány ős módszerek hasznosságáról volt szó, végül arról, hogy helyes-e az, ha határozatoknál a többség dönt. Látta, hogy jutnak itt kifejezésre mind a maradi, mind a forradalmi eszmék, így aztán ő is belefolyt a vitába védelmezve azokat az eszméket, amelyek közel álltak hozzá. De csakhamar észre kellett vennie, hogy az ő felületesen elfogadott eszméi éles támadásoknak vannak kitéve, míg ő továbbra is csak azzal a makacs „azért”-tal tudott válaszolni. Lassan azonban kezdte felfogni a vita lényegét és kialakult a módszere. Rájött, hogy ártatlan kérdésekkel lehet a legügyesebben megbuktatni hevesen védelmezett tételeket. Ettől kezdve igazán kellemesen érezte magát.

Különösen élvezte, amikor Girard Burke is az ő csoportjához csatlakozott. Megvárta, míg Girard végső megállapításokat nem tett és csak akkor tett fel valami kérdést, vagy állította valaminek az ellenkezőjét. Valahogyan, Matt sem értette miért, Burke mindig a maradi nézeteket képviselte.

Hogy viszont támadhassa, ahhoz eredeti ötleteket kellett felvetnie. Egyszer egy óra után megkérdezte Burke-től.

– Hallod-e, Burke. Én azt hittem, hogy te olyan madár vagy, amelyik mindig új dalt énekel.

– Lehet, hogy az is vagyok. Hát aztán?

– A tanfolyamon mintha az ellenkezője lennél.

Burke elkomolyodva nézett rá.

– Nem szeretek csapdába esni – mondotta.

– Hogy érted ezt?

Tán csak nem képzeled, hogy a mi kedves feljebbvalónkat valóban érdeklik a te eszméid? Fiam, fiam, meddig akarsz még tökfilkó maradni?

Matt elgondolkozott.

– Azt hiszem bolond vagy.

De mégsem tudta egészen kiverni a fejéből, amit Burke mondott.

És múltak a napok. Tempójuk olyan gyors volt, hogy unatkozásra nem jutott idő. Matt osztotta a kadétok nézetét arról, hogy a „Randolph” bolondok háza nem alkalmas, hogy emberek éljenek rajta, hanem ócska menyei bárka. De ő egyéni véleményt sohasem alkotott róla, – túlságosan elfoglalt volt ahhoz. Kezdetben néha honvágya is volt, de később ez is elszunnyadt benne. Ami megmaradt, az csak a tanulás mindennapi taposómalma volt, majd kiképzés, ismét tanulás, laboratóriumi munka, alvás, evés és ismét csak tanulás.

Egyszer, amikor az ügyeletességből tért vissza, váratlanul furcsa hangokat hallott Pete szobájából. Először azt hitte, hogy Pete talán tanul, és vetítőgépe dolgozik. Éppen kopogni akart és azt akarta ajánlani Petének, hogy menjenek a konyhába egy csésze kakaót kérni, mikor végre észrevette, hogy ezek egészen másféle hangok.

Óvatosan kinyitotta az ajtót. A kiszűrődő hangfoszlányok, zokogásra emlékeztették. Hangtalanul becsukta az ajtót és kopogott. Egy pillanatra csönd lett, majd megszólalt Pete: – Tessék! Matt belépett.

– Van valami ennivalód?

– Egy kis süteményem ott az asztalon.

Matt elvette.

– Betegnek látszol, Pete. Valami nincs rendben?

– Nem, nem. Minden rendben van.

– Ugyan ne mesélj. Mi van veled?

Pete egy pillanatig habozott.

– Nincs semmi baj, azaz, hogy olyan nincs, amin bárki segíthetne.

– Talán mégis. Beszélj már végre!

– Ó, nem, ezen senki sem segíthet. Honvágyam van.

– Matt szeme előtt váratlanul hegyek és völgyek elszórt farmok jelentek meg. Egészen megrázta.

– Ismerem ezt az érzést, Pete. Biz, ez nem jó.

– Nem, nem tudod mi az. Te úgyszólván otthon vagy Csak ki kell nézned az ablakon.

– Az sem segít, – De te nem is hagytad el olyan régen a szülői házat mint én. Nekem csak a Földig két évig kellett utaznom, és senki sem mondhatja meg nekem, hogy mikor látom újra viszont az ismerős tájakat.

Pete szemei fátyolosak voltak, hangja ellágyult.

– Te nem tudod, Matt, hogy milyen ott az élet. Sohasem láttad. Tudod mit mondanak nálunk? Minden civilizált ember két bolygóhoz van kötve, a sajátjához és a Ganymedeshez.

– Hogy, hogy?

De Pete nem is hallotta.

– Fejünk fölött a Jupiter lebeg és az égbolt felét eltakarja... – Megállt. – Gyönyörű ott minden, Matt! Nincs még egy ilyen hely, sehol a világon.

Matt szeme előtt ismét megjelent Des Moines képe egy nyáresti félhomályban.... bogarak zümmögve röpdösnek, tücsök ciripel s az éj oly sűrű, hogy szinte markolni lehet. Egyszerre úgy érezte, hogy gyűlöli ezt a páncélbörtönt, örökös szabadesésével, szűrt levegőjével és mesterséges világításával.

– Egyáltalán, miért jelentkeztünk mi, Pete?

– Nem tudom, nem tudom.

– Itthagyod az egészet?

– Sajnos, nem tehetem. Az apámnak kötelezvényt kellett aláírnia az én utazási költségem fejében. Hogyha önként vissza akarnék térni, kellemetlenségei lennének.

Ebben a pillanatban lépett be Tex a szemét dörzsölve.

– Mi van veletek, fiúk? Úgy látom nincs aludhatnékotok és másokat sem hagytok aludni.

– Bocsáss meg, Tex.

Jarman fürkészve nézte őket.

– Úgy néztek ki, mintha felfordult volna a legkedvesebb kutyátok. Mi a baj?

– Semmi különös. Honvágyunk van, ez az egész.

Pete hirtelen félbeszakította.

– Ez nem egészen pontos válasz. Tulajdonképpen, rólam van szó, és Matt csak vigasztalni és bátorítani akart.

Tex úgy bámult rájuk, mintha csodát látna.

– Sehogyan sem értelek meg benneteket. Mit számít az, hogy hol vagytok, ha nem vagytok Texasban.

– Hallgass, Tex! – dühöngött Matt.

– Hát ez meg már megint mi? Valami ostobaságot mondtam volna? – kérdezte Tex, hol Mattra, hol Petére vetve egy-egy pillantást. – Igaz, Pete, hogy szüleidtől jókora távolság választ el, de engedd meg, hogy valamit felajánljak. Eljön majd az idő, hogy szabadságot kapunk. Akkor eljössz velem.

Megengedem, hogy megszámold, hány lába van egy lónak. Pete éppen hogy csak elmosolyodott.

– És hogy megismerjem Bodie bácsidat?

Azt is. Majd mesél neked azokról az időkről, amikor még nyereg nélkül ülte meg a lovat. Megegyeztünk hát?

– De csak úgy, ha te is eljössz egyszer hozzánk. És te is Matt.

– Jó – rázták meg egymás kezet.

Lehet, hogy ez a nosztalgikus hangulat hamarosan el is múlik, ha nem történik nem sokkal ezután egy újabb esemény.

Matt egy alkalommal Arensa segítségét akarta igénybe venni egy asztrogációs probléma megoldásában. De Arensát éppen csomagolás közben lepte meg.

– Lépj be szenátorom. Ne ragadj oda a küszöbhöz! Mit kívánsz, öcskös?

– Ó, semmi különöset. Már beosztották valamilyen hajóra? – Arensát még az előző hónapban külszolgálatra rendelték. Most tulajdonképpen „idősebb kadét” volt és az Akadémia végzett növendéke.

– Nem. – Felemelt valamilyen papirost, ránézett, majd összetépte. – Mégis elmegyek.

– Óh!

– Ne ijedj meg. Nem dobtak ki, én magam mondtam le.

– Óh!

– Ne bámulj rám és hagyd az „óh”-ozást is. Mi van abban, ha valaki beadja lemondását?

– Semmi, éppen semmi, de...

– Szeretnéd tudni, hogy miért, úgy-e? Jó, megmondom, neked. Elegem van az egészből, igen, ezért. Nem óhajtok felsőbbrendű ember lenni. Túl kevés a dicsőség nekem, és most eldobom. Meg tudod ezt érteni?

– Hiszen én nem mondtam ellent.

– Nem, de gondolatban mégis. Te még benne vagy mindebben, szenátorom. Te pontosan olyan típus vagy, komoly, beképzelt, amilyen nekik kell. De én nem akarok arkangyallá válni, aki az ég felé repül, kezében lángoló karddal és prédikálni sem akarok. Vájjon gondoltál-e néha-néha arra, hogy hogyan éreznéd magad, ha atombombákkal kellene bombáznod valamilyen várost? Gondoltál-e valaha is erre?

– Hát, nem tudom. Az őrjáratnak nem kell atombombát dobálnia, mert célját éppen az igazság terjesztésével éri el és hiszem, hogy arra sohasem kerül sor, hogy valaha is használja.

– Mégis, ez az amiért jelentkeztél. Egész életednek most ez a célja, fiam. – Abbahagyta, felemelte gitárját. – No de hagyjuk ezt. Mit csináljak ezzel? Eladom neked olcsón, földi áron.

– Jelenleg olyan helyzetben vagyok, hogy még a földi árat sem adhatom meg érte.

– Akkor fogadd ajándékba. A „Malac utca” zenekara nem maradhat gitár nélkül, én pedig másikat is szerezhetek. Harminc perc múlva már a Terra Állomáson vagyok, és hat óra múlva ismét azok között a kis törpék között, akik nem tudják, hogy kell istent játszani és nem is akarnak azzá lenni.

Matt nem tudott mit mondani.

Nagyon lehangoló volt később, amikor már Arensa öblös hangját nem hallották a folyosójukon, habár jóformán idejük sem volt, hogy rá gondoljanak. Matt csoportja levegő nélküli kikötést tervezett a Holdon. Előzőleg a kikötőhajón végeztek gyakorlatokat, majd az egész csoportot az A.6-os számú rakétára vezényelték át, amely külön erre a célra épült. A kadétok P. R. S. „Lötyögőnek” nevezték el, míg a „Randolph” jegyzékében mint 106-os számú manőverhajó szerepelt. Belsejében 12 pilótafülke volt, és valamennyi valódi pilótafülkéhez hasonlított. Minden azonos volt, a legkisebb fékig, az utolsó szögig. A kabinokban elhelyezett műszerek mind pontosan azokat az adatokat szolgáltatták, mint az instruktor műszerei. Ha egy kadét akár valami baklövést követett el, akár okos dolgot művelt, hatása a hajó útjára nem volt, de az ellenőrző táblán mindennek megmaradt a nyoma.

A hajó tényleges pilótájának minden mozdulatáról is azonnal értesültek, és így az újoncok összehasonlíthatták saját munkájukat a kiképző munkájával. A csoport már mindazt megtanulta, amit gyakorlatilag megtanulhatott a „Randolph”-on és a Terra Állomáson. Most egy bolygóra kellett leszállniok. A „Lötyögőn” két nap alatt tették meg az utat a Hold Állomásig. Az utazás feltételei alig voltak valamivel rosszabbak annál, mint amilyen egy kipottyantott utas útja lehet.

Matt és társai semmit sem láttak a Holdon lévő gyarmatokból. Egyszer sem kaptak kimenőt. Két hétig az Állomás földalatti termeiben éltek és minden nap gyakorolták a kikötést Először a „Lötyögőn” hajtották ezt végre. Később igazi pilótákként az A-6 kettősirányítású röppentyűkön.

Matt már az első hét végén engedélyt kapott, hogy egyedül vezessen. Érzéke volt hozzá, így azután minden nehézség nélkül végezhette munkáját. Ez ugyanolyan könnyű volt számára, mint amilyen nehéz az asztrogáció.

A gyors sikernek köszönhette, hogy elég szabad ideje maradt. Körülnézett az Állomáson, világűri ruhájában nagy sétákat tett a Hold kiégett, puszta, légüres síkságain. Mivel a tanuló pilótákat a légűri kereskedelmi tengerészek kaszárnyájában helyezték el, Mattnak alkalma nyílt arra is, hogy megismerkedjék a tengerészekkel és életmódjukkal.

 

 

Nagyon tetszett Mattnak behízelgő viselkedésük és roppant magabiztosságuk. Az egész naprendszerben nincs ragyogóbb jelenség egy tengerészőrmesternél teljes világűri fölszerelésében. Ki van az cifrázva mindenféle sávokkal, jelvényekkel, a sisakja pedig merő ragyogó ezüstből van. Szerény uniformisában, minden dísz nélkül, Matt szinte alacsonyabbrendűnek érezte magát. Élvezte gyakori parádéikat is, de eleinte meglepte, hogy a felsorakozáskor sohasem hallotta említeni a négy hős: Dahlquist, Martin, Rivera és Wieler kísérteties nevét. A tengerészeknek megvoltak a saját hagyományaik, méghozzá jócskán.

Mivel szilárdan elhatározta, hogy megtanulja az asztrogációt, Matt magával hozott néhány feladatot. Egyik nap el is szórakozott velük: Deimosból, a Marson lévő városból 2087. május 15-én a greenwichi időszámítás szerint 12 órakor indulnak. Az üzemanyag vegyi úton előállított anyag. A legnagyobb gyorsaság 10.000 méter másodpercenként, a cél szupersztratoszféra repülés a Venus körzetébe. A kérdés, hogy melyik a leggazdaságosabb és leggyorsabb ívelés a célhoz, milyenek lesznek a nehézkedési viszonyok és mennyi ideig tart az odamenetel és visszajövetel és mennyi élelem kell az útra. Készítse el a repülés tervét és jelölje ki az állomásokat, számítsa ki hozzá az időzést az egyes állomásokon. Erre másodrendű vagy nagyobb csillagokat jelöljön ki. Kérdések: Lehet-e időt és üzemanyagot megtakarítani, ha az irányt a Föld és a Hold felé határozzuk meg? Milyen ismert meteor-hullásokat kell kikerülni és milyen úton lévő hajókat? Minden feleletnek összhangban kell lenni a világűri törvényekkel s a sebességi szabályokkal.

Ezt a feladatot nem lehetett megoldani belátható időn belül anélkül, hogy ne vegye igénybe a számológépet. Mattnak sikerült, hogy jól állítsa fel ezt a tételt, majd kikönyörögte az ügyeletes tiszttől, aki az Állomás számviteli központjának vezetője volt, hogy használhassa a sebességszámítót. Dolgozni kezdett.

Néhány gongütést hallott, amiről arra következtetett, hogy őrségváltás van. De nem törődött vele.

Újra belemélyedt a feladatába, egészen addig, míg a gong sorakozót nem jelzett. Ez aztán teljesen fölforgatta gondolatainak eddigi tökéletes rendjét. „Micsoda ostobaság”, dühöngött.

Minek adnak egyáltalán ilyen feladatokat. Az Őrjárat először is nem használ vegyi úton élőállított üzemanyagot, másodszor nem vesztegeti idejét a leggazdaságosabb út kiszámításával – ez a kereskedelmi szolgálatnak kell.

Két perc múlva már láthatta is az őröket, hogyan mennek be a kaszárnya főtermébe, amely a barakkok alatt volt. Amikor a zene rákezdte: „Amíg az ég el nem sötétül és amíg a nap ki nem hűl...” Matt úgy érezte, mintha fojtogatná valami.

Ott állt határozatlanul az őrség épülete mellett, és nem érzett semmi kedvet, hogy visszatérjen ahhoz a kellemetlen matematikához. Az újonnan érkező őrség őrmestere, Macleod őrmester, ismerőse volt.

– Jöjjön be fiatal barátom és pihenjen egy kicsit. Látta-e az őrségváltást? – Igen, nagyon szép volt.

– Tudom. Már húsz éve, hogy részt veszek benne és még mindig úgy felizgat, mint amikor újonc voltam. Hogyan megy a mestersége? Nagyon elfoglalt?

Matt egy kis öngúnnyal mosolygott.

– Csak saját magamat tévesztem meg. Hiába tanulom az asztrogációt, amikor szinte kiráz a hideg tőle.

– Ezen nem csodálkozom. A számjegyektől nekem is megfájdul a fejem... És Matt akaratlanul is mindent elmesélt ennek az idősebb embernek, ami csak a szívét nyomta. Az őrmester érdeklődéssel és rokonszenvvel nézett rá.

– Hallja, Dodson, ha magának nem tetszenek ezek a bölcsességek, miért nem szabadul meg tőlük?

– Hogyan?

– Tetszik a világűri tengerészet?

– Igen, hogyne.

– Akkor miért nem jön át hozzánk? Maga jóravaló fiú, jólnevelt és én nem egészen egy év múlva már tiszteleghetnék önnek. Erre sohase gondolt?

– Nem, erre igazán nem gondoltam.

– Hát akkor gondolkodjék. Magának nem a professzorok között a helye. Tudja, úgy-e, hogy mi az őrjáratbelieket professzoroknak hívjuk?

– Igen, hallottam már róla.

– Szóval hallotta. Tudja, mi is a professzoroknak dolgozunk, de nem tartozunk hozzájuk. Hogy mi mik vagyunk... – De hiszen látta. Csak gondolkozzék róla.

 

 

Matt gondolkodott is, de annyit, hogy a Mars-Venus asztrogációs probléma megoldatlan maradt egészen a visszautazásig.

Ideje ugyan volt, hogy megoldhatta volna, de mindig az járt a fejében, hogy nincs szüksége rá, hogy a magas matematikával foglalkozzék; már látta is magát a világűri tengerészek elegáns, ragyogó egyenruhájában. Végül is Wong hadnagyhoz fordult.

– Szeretne átmenni a tengerészethez? – kérdezte a hadnagy.

– Igen, uram.

– De miért?

Matt megmagyarázta neki, hogy vereséget szenvedett az asztrogáció és atomfizika terén. Wong bólogatott.

– Gondoltam. Nekem egyáltalán nem tetszett az ön hányaveti munkája, mióta visszatértünk a Holdról. Nézze, Dodson, én megmondtam, hogy az előtanulmányok hiánya okvetlenül megbosszulja magát.

– Dolgoztam, amennyire csak tudtam.

– Nem. Semmiesetre sem. De meg tudja tanulni mind két tantárgyat és én majd gondoskodom róla, hogy meg is tanulja.

Matt akaratlanul is kibökte, hogy nincs is kedve hozzá és Wongon most először látszott az ingerültség és türelmetlenség.

– Azt már nem. Én jobban tudom, hogy mi való magának és áthelyeztetési kérelmét elutasítom. Sőt, biztosíthatom, hogy a parancsnok is elutasítja majd.

– Ehhez joga van.

– Az ördögbe is, Dodson, nekem ez nem jogom, hanem kötelességem. Maga semmi esetre sem válnék jó tengerésszé. Ezt az állításomat alá is tudom támasztani, tekintettel arra, hogy ismerem képességeit, ismerem vizsgáinak eredményét, és meggyőződésem, hogy önből az őrjáratnak kitűnő tisztje válhatik.

Matt meglepetten nézett rá.

– És miért ne lehetnék jó tengerész?

– Azért, mert az túlságosan könnyű lenne magának. Olyan könnyű, hogy okvetlenül csalódnék.

– De...

– Semmi de. A felettesek és alantasok között ott nem lehet harminc pontnyi különbség a képzettségben és maga máris harminc ponttal jobb mint az ő őrmestereik. Ne értsen félre, – azok kitűnő legények, de agyuk sokkal lassabban dolgozik, mint az öné. Vajon föltette-e már magának valaha is azt a kérdést, hogy az őrjárat miért áll kizárólag tisztekből és kadétokból.

– Izé.., ezen még sohasem gondolkoztam.

– Persze, hogy nem. Mi sohasem gondolkodunk azon, amit megszoktunk Ha közelebbről nézzük, az őrjárat egyáltalán nem katonai szervezet.

– Hogyan?

– Tudom, tudom! Arra gondol, hogy fegyverhasználatra tanítják magukat, katonai rangok szerepelnek, egyenruhát viselnek. De a cél nem a harc, hanem hogy megakadályozzuk a harcot. Még hozzá, minden lehetséges eszközzel. Az őrjárat nem harci szervezet; sőt éppen azokat a fegyvereket őrzi, amelyek túlságosan veszedelmesek lennének ahhoz, hogy hivatásos katonák kezébe adják őket. A romboló fegyverek fejlődésével ebben az utolsó évszázadban a háború csakis támadó jellegű lehet és semmi esetre sem védelmi háború. Valamely nemzet borzalmas támadást indított, de nem tudta megvédeni tulajdon bázisait sem. Akkor jött a világűr-repülés. Egy világűrhajó katonai értelemben a legtökéletesebb ellenszer az atombombák, bakteriológiai és meteorológiai háborúk ellen. A világűrhajó olyan támadást tud indítani, amelyet megakadályozni nem lehet, viszont a hajókat a bolygóról megtámadni lehetetlenség.

Matt bólintott.

– A gravitáció miatt, úgy-e?

– Igen. Képzeljen el két embert, akik kövekkel dobálják egymást. Egyik közülük egy mély kútban áll, a másik pedig a föld felszínén. – Csak természetes, hogy minden előny ennek az utóbbinak a birtokában van. Őt segíti a nehézkedési törvény is. Ugyanez a viszony azok között az emberek között, akik egy bolygó felületéről akarnak harcolni egy légűrhajó ellen.

– A világ hatalmas, szinte megtörhetetlen zsarnokság alatt nyöghetne. De az emberiség történetének szerencsés fordulata megakadályozta ezt. Az őrjárat feladata tehát, hogy őrködjék az emberek nyugalma felett.

– Az őrjárat nem használhatja az atombombát, pusztán azért, mert mondjuk valamilyen szánalmasan apró Hitler magához ragadta a hatalmat és egy szép napon maga is világűr-hajókat építtetne, és fegyvereket készítene a tömeggyilkoláshoz. A hatalom túlságosan hatalmas és túlságosan veszélyes valami. Nem tarthatunk rendet gyerekek között puskák segélyével. Legfeljebb pálcával. A légűri tengerészet éppen ez a pálca az őrjárat kezében. Ez a legbiztosabb...

– De, engedje meg, uram...

– Csak tessék.

– Én ismerem a tengerészek munkáját. Rájuk bízták a naprendszer politikai irányítását. És éppen ezért szeretnék átmenni hozzájuk, ők sokkal tevékenyebbek. Ők...

– ...bátrabbak, kalandosabbak, erőszakosabbak, hangosabbak... és ami a fő, nem kell megtanulniuk mindazokat a dolgokat, amelyek kifárasztották szegény Matthew Dodsont. Most pedig hallgasson és figyeljen ide: Igen sok dolog létezik, amivel ön még nincs tisztában, különben nem akarna minket elhagyni.

Pszichológiailag három típust különböztetünk meg. Különböző törekvések jelentik működésüket. Az egyik típust gazdasági erők hajtják – a pénz; másokat a büszkeség, vagy önérzet. Ez a típus hajlamos a harciasságra, hencegésre, szerelmi kalandokra, sportra és szerencsejátékokra. Ezek hatalomra vágyók és nem hagy békét nekik a vágy a hírnév után. És végül a harmadik a hivatásos típus. Ezeket elvek hajtják, nem pedig pénz és hatalomvágy. Ide tartoznak a tanárok, tudósok, orvosok, egyes művészek és írók. Ez a típus hisz abban a célban, amelyet maga elé tűzött, amelynek életét szentelte, és ez fontosabb számára, mint saját maga. Megértette, amit mondtam?

– Öö... igen.

– Ne tévessze szem elől, hogy mindaz, amit mondok, meglehetősen leegyszerűsített valami. – És nehogy megkísérelje, hogy ezeket a tételeket a Földön kívül is alkalmazza, mert ezek nem állnak sem a Mars sem pedig a Venus lakóira. Ott egészen más pszichológiai tényezők működnek.

– És most elérkeztünk a fő kérdéshez. Az Őrjárat kizárólag olyan emberekből állhat, akik ehhez a hivatásos csoporthoz tartoznak. A légűri tengerészetben viszont a tengernagytól az utolsó matrózig olyan emberekre van szükség, akik hatalomra vágyók, önérzetesek és büszkék.

– Csak nem?!

Wong egy pillanat szünetet tartott. Megvárta, míg Matt megemészti, amit hallott.

– Ez mindenből kiviláglik, még az egyenruhából is. Az őrjáraté például a lehető legegyszerűbb, míg a tengerészeké tarka-barka, fényes, feltűnő. Ezenkívül az őrjárati eskütétel sarkalatos pontja a felelősség az emberiséggel szemben; a tengerészeknél az önérzet növelése, a tengerészet dicső hagyományai. Nem akarom lebecsülni a tengerészetet, de mindenesetre leszögezem, hogy egyáltalán nem érdekli őket a naprendszer politikai irányítása, ők csak a maguk szervezetével törődnek. És, mindez nem önnek való, Matt. Én többet tudok magáról, mint amennyit maga tud magáról. Bátran állíthatom, hogy magából jó tengerész nem lenne soha.

Wong elhallgatott és hallgatott mindaddig, amíg Matt félénken meg nem kérdezte:

– Ez minden?

– Majdnem. Önnek meg kell tanulnia az asztrogációt. Ha mélytengeri hajózás lenne a lényeges az őrjárati szolgálatban, azt kellene megtanulnia. De az asztrogáció az, tehát ezzel kell megbirkóznia. Azt hiszem az lesz a legokosabb, ha egy külön tanfolyamra osztom be. Néhány hétig kizárólag asztrogációt fog tanulni. Van valami ellenvetése?

– Izé, nincs, uram.

– Helyes. Ha ezt befejeztük, biztosíthatom, hogy akár csukott szemmel is kiismeri magát a naprendszerben. És most lássuk...

A következő néhány hét a legtökéletesebb egyhangúságban telt el, de Matt szépen haladt. Most lett volna ideje a gondolkodásra, hogyha éppen nem volt a kalkulátorral elfoglalva, mert Oszkár és Tex a Holdra ment, Pete éjjeli szolgálatban volt. Matt kitartóan és konokul dolgozott... és haladt. Megfogadta, hogy mindaddig nem enged, az iramból, amíg Wong nem lesz a legtökéletesebben megelégedve vele. Utána szabadságra megy majd. Számított rá ugyanis, hogy rövidesen szabadságot kap. Lehet, hogy arra az elhatározásra jut majd, hogy itthagyja az egészet, hiszen nem egy kadét nem tért vissza az első szabadságáról.

– Közben Wong hadnagy nem egyszer nyilvánította elismerését Matt munkájáról, végül is visszatértek a rendes kerékvágásba. Már bele is törődött, amikor egy szép napon, rendkívüli feladatot bíztak rá. Jelentkezett az ügyeletes tisztnél, egész sereg nevet kellett megjegyeznie és kézelőjére egy fekete sávot varratott. Majd a főbejárathoz sietett és várt.

Nemsokára kívülről egész sereg sárgacsőrű újonc özönlött be. Matt elkiáltotta magát: – Hetedik csoport! Hol a hetedik csoport vezetője?

Összegyűjtötte őket maga köré és megparancsolta vezetőjüknek, hogy kövessék őt a folyosón. Lassan és óvatosan az A-fedélzetre vezette őket. Örömmel állapította meg, hogy senki sem maradt le.

Megszólalt: – Ez az önök étterme! Nemsokára ebédelünk.

Elnevette magát, amikor meglátta az egyik újonc sanyarú ábrázatát.

– Mi az? Talán nem éhes?

– Nem, uram!

– Csak fel a fejjel, majd megéhezik!