6.
OLVASÁS, ÍRÁS ÉS A SZÁMOLÁS MŰVÉSZETE

A „Randolph” egy hatalmas modern légi cirkálóhajó volt a maga idejében. Hossza 900 láb, átmérője 200, terjedelme tehát közepes, mert mint tömeg csak 60.000 tonnát nyomott, de ez egy iskolahajónál annál többet jelentett.

A „Randolph”-ot a Terra Állomástól 10 mérföld távolságban tartották, egy és ugyanazon körpályán. Ha nem akadályozták volna a vonzóerő hatását, a hajó egész lassan körözött volna a Terra Állomás körül, mely tízszer nagyobb tömegű volt, de a közlekedés biztonsága érdekében jobbnak látszott a hajót szilárdan állandó távolságban tartani.

Ezt könnyű végrehajtani. A föld tömege 6 billió trillió tonna, a Terra Állomás tömege 100 millió billiomod része a Földnek, csupán 600.000 tonna. Tíz mérföldnyire tehát, a Terra Állomás viszonylatában, a „Randolph” súlya alig egy harmincad uncia volt, ami a Földön körülbelül egy fél szelet kenyérre való vaj súlyának felel meg.

A „Randolph” bejáratánál Matt egy nagy, jól világított, különös formájú szakaszba jutott. A fiatalabb kadétok egy-egy csoportját fekete karszalagos, idősebb kadét vezette a hajóba. Egy ilyen kadét Matt felé tartott, egy polip könnyedségével és bájával mozgott.

– Tizenkilencedik csoport! Hol van a tizenkilencedik csoport vezetője? – kiáltotta.

Matt feltartotta a karját. – Itt uram! Én vagyok a tizenkilencedik csoport vezetője.

A vezető az egyik kezével belekapaszkodott a minden irányba vezető kötélbe, amelybe Matt is kapaszkodott.

Felváltom önt, uram. De maradjon szorosan mellettem és segítsen felismerni a mi „Jahoo”-inkat. (Gulliver utazásaiból ismert, emberformában öltöztetett állati faj.) Feltételezem, hogy ön megismeri őket.

– Bizonyára, uram.

– Önnek ismernie kell őket – volt rá elég ideje.

Matt néhány perc után bosszankodva tapasztalta, hogy ez az új csoportvezető – Lopez kadét – jobban ismeri a csoportja névsorát, mint ő maga, aki kénytelen volt minduntalan a jegyzetéhez folyamodni. Nem volt éppen ügyes a parancsok kiadásában és a sorakoztatásban, de az egésznek a stílusa roppantul megtetszett neki.

Lopez körülvezette Mattot, akinek fel kellett ismernie a fiúkat, hogy összeterelje a kóborlókat és nemsokára sikerült is csoportosítani őket a kijárat közelében, ahol mint a denevérek csüngtek lefelé.

– Kövessenek – parancsolta Lopez – és kapaszkodjanak, csak minden szabad mozdulat nélkül. Dodson, maga legyen a sereghajtó.

– Igenis, uram.

Végtelen átjárókon kúsztak át, a vezető kötél nyomán, szakaszokon keresztül, fülkét fülke után hagytak el, sarkokat kerültek meg. Matt már majdnem lemaradt, de a kadét éppen Matt előtt megállt. Matt csatlakozott hozzá és egy másik szakasz belsejében ott találták az összegyűlt csoportot.

– A leves tálalva van, – jelentette Lopez. – Ez az önök étterme. Néhány perc múlva itt az ebéd.

Lopez mögött a túlsó falig szilárdan védett helyen ebédlőasztalok és padok sorakoztak. Asztalok, Mattal szemben, alatta, felette, keresztben – ahogy akarjuk. A berendezés nem látszott célszerűnek.

– Nem vagyok éhes – mondta egy fiatalabb kadét bágyadtan.

– Az lehetetlen – válaszolta Lopez. – öt órával ezelőtt reggelizett. Ugyanazon időt jegyzik itt is mint Hayworth Hallban, plusz 8-as zóna, Terra. De miért nem éhes?

– Nem tudom, uram. De éppenséggel nem vagyok éhes.

Lopez elmosolyodott és arca váratlanul egész fiatalos jelleget öltött.

– Oh, csak heccelődés volt az egész. Mihelyt elszakadunk a „Bolivar”-tól – és ez nemsokára bekövetkezik – a főmérnök elvégzi a rotációs, műveletet, utána mindenki szabadon helyet foglalhat a hátsó, felén és nyugalomban vigasztalhatja gyomrocskáját. Akkor majd lesz étvágya.

Matt odaszólt Lopeznak: – Milyen erős lesz a hajó forgása?

– Felvisszük egy légköri nyomásra a külső fedélzeten. Ez körülbelül két órát vesz majd igénybe. De semmi baj azért.

Enni fogunk, mihelyt ti, földigiliszták, olyan állapotban lesztek, hogy kín nélkül tudjátok nyelni a levest.

– De mekkora gyorsaság lesz ez?

– Tudja Ön az egyszerű számtant?

– Igen, uram.

– Akkor számoljon. A „Randolph” kétszáz láb hosszú és mi a főtengelyen fordulunk meg. A rotációs gyorsaságot úgy kapjuk meg – percenként – ha a külső gyorsaság négyzetét elosztjuk a sugárral. Mennyi a rádiusz sebessége?

Matt tehetetlenül nézett rá, Lopez pedig hozzátette:

– No, nézze, Dpdson. Tegyük fel, hogy a Földre tart és éppen lezuhanna. Milyen sebessége volna?

– Attól, tartok, hogy fejből nem tudom kiszámítani.

Lopez körülnézett.

– All right, ki tud erre megfelelni?

Senki sem felelt. Lopez szomorúan csóválta a fejét.

– És önök akarják megtanulni, hogyan közlekednek a világűrben? Sokkal jobb lett volna, ha lótechnikusnak mennek. Nem tesz semmit. Az eredmény 5 és 4/10 forgás percenként.

Ez egy teljes légköri nyomást jelent, ami nőknek és gyermekeknek való. Azután napról-napra csökkentjük ezt. Egy hónap múlva ismét szabadesésben leszünk. Ez arra való, hogy közben megszokják a sebességet.

Valaki közbeszólt:

– Ehhez rengeteg energiát kell elpazarolni.

Lopez válaszolt:

– Még véletlenül sem. Ön úgy látszik teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy mi a világűrben vagyunk. A rotációhoz elég a kezdeti lendület, vagyis, hogy elérjük a szükséges gyorsaságot, a továbbforgás viszont magától folytatódik, mindaddig míg az szükséges. Ezt a kezdő lendületet azok a hatalmas generátorok adják, amelyeket a hajó alapzatába építettek bele. Ezek segítségével változik a gyorsaság, illetve teljesen megszűnik a rotáció. Érthető ez?

– Azt hiszem, igen, uram.

– Nézzen fel a hajókönyvtárba, és rajzolja le ezt a mechanizmust, s majd megmutatja nekem vacsora után. – A fiatalabb kadét semmit sem szólt. Lopez ráförmedt.

– Mi az, nem hallotta, mit mondtam?

– De igen, uram. Igenis!

– Azért mondom!

Igen kíméletesen verődtek az oldalfalhoz, azután lassan a külső fedélzet fala felé csúsztak, amelyhez az étkező asztalai voltak erősítve. Közben a hajó elérte azt a forgási sebességet, hogy kiegyenesedhettek, az asztalok pedig megfelelhettek tulajdonképpeni rendeltetésüknek. A folyosó vége, amelyben az előbb lebegtek, most egy gömbölyű lyuknak látszott a mennyezetben.

Matt nem szédült többé. Még mindig könnyűnek érezte magát, de elég súlya volt ahhoz, hogy leülhessen az asztalhoz és a helyén maradjon. Percről-percre nehezebbnek érezte magát.

Megtalálta a helyét, de nem találta a fogantyút, az önműködő kiszolgáláshoz. Talált egy fogantyút és valami nyílást, amely valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy a szabadesés alatt akadálytalanul étkezhessenek, de más semmit. Lopez kopogott az asztalon, mire Matt feltekintett.

– És most, uraim, kérem, ne felejtsék el, hogy ez nem szálloda. Számolják meg hányan vannak – majd amikor végrehajtották a parancsot, hozzátette: Mindenki jegyezze meg sorszámát. Ma az első kettő lát el minket a szükséges kalóriával, majd később sorban a többiek.

– Honnan uram?

– Nem lát a szemétől?! Onnan.

Az az „onnan” egy kis ajtó volt, mögötte egy kis felvonó. Az újoncok, akik a többi asztalnál foglaltak helyet, szintén akörül gyűltek össze. Két ügyeletes odasietett és csakhamar egy nagy fémdobozzal tért vissza. Minden fémdobozban húsz adag volt, minden adag külön edényben, amely még gőzölgött. Minden edényhez kést, villát és kanalat erősítettek, azonkívül egy szívócsövet az iváshoz.

A szilárd étel fedett edényekben volt. A fedő mindannyiszor felnyílott, ahányszor levágtak egy darabot, de abban a pillanatban mikor a villát és kést kivették, önműködőleg bezáródott. A folyadékok is zárt edényekben voltak, egy szeleppel ellátva, amelybe be kellett illeszteni a szívócsövet Matt még sosem látott azelőtt a szabadesés feltételeinek megfelelő asztali felszerelést, örömét lelte ezekben az újdonságokban, bár itt a legközönségesebb földi felszerelés is jó lett volna most, mivel a hajó forgásban volt.

Ebédre forró marhasültet kaptak sandwich-kenyérszeletek között, burgonyával és zöld salátával, azután hárssorbettet, és teát. Lopez az étkezés alatt a kérdések egész pergőtüzét intézte hozzájuk, de Matt a tárgyalásban nem vett részt. Matt doboza húsz perc alatt olyan tiszta lett, mintha kimosták volna. Elégedetten dőlt hátra, úgy találta, hogy az Őrjárat nagyszerű találmány, a „Randolph”-on pedig kimondottan kellemes az élet.

Ebéd után Lopez mindenkinek szobaszámával ellátott utalványt adott át. Matt szobaszáma A-5197 volt. Valamennyi lakószoba az A-fedélzeten, közvetlenül a hajó külső burka alatt volt és Lopez megmagyarázta a hajón lévő helyiségek megjelölésének rendszerét, majd „oszolj”-t vezényelt. Olyan határozottan beszélt, hogy senki sem sejtette, hogy nem egészen egy évvel ezelőtt egy egész napig tévelygett a hajón.

Matt természetesen szintén eltévedt.

Követte egy tengerész tanácsát és a „rövidebb” utat választotta. – Legnagyobb elképedésére váratlanul a „Randolph” központjában találta magát, ahol persze nem volt nehézkedés. Alig tudta magát keresztültörni az egyre növekvő nehézkedés zónáin, mire végre elérte az egyes számú nehézkedést. Nem bírta tovább. Megállította az első útjába kerülő kadétot, akinek fekete rangjelzés volt a kézelőjén és „kegyelemre” megadta magát. Néhány perc múlva már ott volt az ötödik folyosón a szobája előtt. Texet már ott találta.

– Hello, Matt – üdvözölte őt. – Mi a véleményed erről a mennyei kabinról?

Matt lerakta poggyászát.

– Egész nagyszerűnek látszik, de az első alkalommal, amint elhagyom, egy madzagot húzok magam után, hogy visszataláljak. Kémlelőablak nincs?

– Sehol. Talán még erkélyt is akarsz?

– Nem tudom. Azt reméltem, hogy lesz egy kilátónk ahonnan a Földre nézhetünk. – Kutatni kezdett köröskörül, nyitogatta az ajtókat.

– Hol van a mosdóhelyiség?

– Jó lesz, ha elkezded a madzagot eregetni! A mosdó valahol a folyosó végén van.

Tovább kutatott. Egyszerű szoba volt, körülbelül tizenöt négyzetlábnyi. Több ajtó volt itt, kettő mindegyik oldalon, melyek kisebb hálószobákra nyíltak.

– Te, Tex! – állapította meg, mikor valamennyi ajtót kitárták, – ez négyszemélyes szoba.

– Lángelme vagy, hogy erre rájöttél.

– Érdekelne, ki fog velünk lakni.

– Engem is. – Tex elővette utalványlemezét. – Itt azt írja az utasítás, hogy holnap este vacsora idejéig átcsoportosíthatunk. Van erre nézve valami jó ötleted, Matt?

– Semmilyen. Jóformán senkit sem ismerek rajtad kívül.

Mindegy hát, csak ne hortyogjon az illető és ne legyen Burke.

Valaki kopogott az ajtón. Tex kikiáltott: „Szabad!” Jensen Oszkár dugta be szőke fejét az ajtón.

– Minden hely foglalt?

– Egyáltalán nem.

– Egy problémánk VPH. Petet és engem is egy négyszemélyes szobába osztottak be, a két szobatársunk viszont két másik bajtárssal szeretne társulni. Kiköthetünk-e nálatok, pajtás?

Tex Mattra nézett, Matt bólintott. Tex visszafordult Oszkár felé.

– Megcsókolhatsz, Oszkár... Mától kezdve mintha csak házastársak lennénk.

Egy órával később a négy fiú már berendezte közös otthonát. Különösen Pete volt elemében.

– A „Randolph” éppen megfelel annak, amit az orvos rendelt nekem – jelentette ki. – Kezd nekem tetszeni. Amint megfájdul a lábam, csak fel kell másznom a G-fedélzetre és úgy érzem magam, mint otthon, újra a saját súlyomnál vagyok.

– Ah – mondta Tex és hozzátette: – Hátha még kolléganők is lennének!

Oszkár a fejét rázta.

– Nem nekem való. Én nőgyűlölő vagyok.

Tex sajnálkozva mondta:

– Szegény, szegény fiú. Látod, az én Bodie bátyám is, – ő is azt hitte magáról, hogy nőgyűlölő, aztán... – De Matt sosem tudta meg, hogy Bodie bácsi hogyan győzte le ezt a gyengeségét. A szobájukban elhelyezett hang hívta Mattot, hogy jelentkezzen a B-121-es osztályon.

 

 

Matt rövid tévelygés után el is jutott oda és ott egy újoncra akadt; aki éppen kijött.

– Milyen ügyben? – kérdezte.

– Menjen csak be, – mondta a másik. – Tájékoztatásról van szó.

Matt bement és egy tisztet látott az íróasztal mellett.

– Dodson kadét. Hivatott, uram!

A tiszt felnézett és mosolygott:

– Üljön le, Dodson. Wong hadnagy a nevem. Én vagyok az ön edzője.

– Az én edzőm?

– A gyámja, nevelője, nevezze aminek akarja. Az én ügyköröm, hogy utánanézzek, hogy ön és egy tucat hasonló ifjú megtanulja-e, amit meg kell tanulnia. Gondolja, hogy mindig ön mögött állok egy korbáccsal a kezemben.

A tiszt vigyorgott.

Matt visszamosolygott. Máris megkedvelte Wongot.

Wong felvett egy halom papírt.

– Megkaptam a bizonyítványait. Készítsük el a munkatervünket. Látom, hogy tud gépelni, tudja kezelni a logaritmus készüléket, meg a differenciális kalkulátort is s hogy tud gyorsírni, – ez mind igen jó és hasznos. Tudja-e valamilyen idegen bolygó nyelvét? De felesleges, hogy Basic-angol nyelven beszéljen velem. Én elég jól ismerem az északamerikai angolt. Mióta ismeri a Basic-angolt?

– A gimnáziumban tanultam, de valóban nem ismerem eléggé. Mindig gondolkodnom kell, mielőtt kimondok egy mondatot. Ami a bolygók nyelvét illeti, nem ismerek egyet sem.

– Bejegyezem önt a vénuszi és marsi, továbbá a vénuszi kereskedelmi nyelv tanulására. Látta már a magnetofonját és felszerelését?

– Megnéztem. Egy íróasztal és egy vetítőkészülék van ott.

– Talál majd egy hangszalag-tekercset az utasításokkal, az íróasztal felső, jobb fiókjában. Ha visszamegy, forgassa le.

Az asztalára erősített magnetofon egy igen jó modell. Ezzel hallhat és átírhatja nemcsak a Basic-szótárt, de az őrjárat különleges technikai szótárát is. Ha éppen abbahagyja a szótárírást, írhat rajta szerelmeslevelet is. – Dodson fürkészően nézett Wong hadnagyra, de Wong arca érzéketlen volt, így Matt is elhatározta, hogy nem nevet.

– Érdemes Basic tudását tökéletesíteni, éppen társadalmi célból. Mindenesetre, ha ön kiejt egy szót és a gép nem találja meg azt a regiszterében, az szinte nyekeregni fog, míg ön nem siet segítségére. Most valamit a matematikával kapcsolatban. Látom, hogy nincs különösképpen tájékozva az aeronautikus számolásokról.

– Nem vagyok, uram. Ez nem szerepelt a gimnáziumi programban.

Wong bánatosan rázta a fejét.

– Én gyakran gondolok arra, hogy a modern nevelés valahogyan gátolja a fiúkat a fejlődésben. Ha a fiatal kadétok akik ideérkeznek, már megtanulták volna azokat a dolgokat, amelyeket megtudnak tanulni és meg kell tanulniuk, kevesebb lenne a szerencsétlenségek száma. De nem baj. Mindjárt elkezdjük az alaptanulmányokat, ön nincs abban a helyzetben, hogy az atommérnökséget tanulmányozza mindaddig, amíg nincs tisztában azzal, hogy ez min alapszik. Az ön iskolája általános jellegű volt, úgy-e? Szavalatok, házifeladatok és így tovább?

– Többé-kevésbé. Három csoportra osztottak bennünket.

– Maga melyik csoportban volt?

– A legerősebben, a legtöbb tantárggyal.

– Ez némi segítség, de nem sok. Itt most benne van a szószban, fiam. Nekünk itt nincsenek osztályaink és meghatározott tanfolyamaink. A laboratóriumi munkát és csoportgyakorlatokat kivéve, ön egyedül tanul. Kellemes lehet, az osztályban nyitott szemmel álmodozva ülni, mialatt a tanár valaki mást kikérdez. De nekünk ilyenre nincs időnk. Sokat kell végeznünk rövid idő alatt. Vegyük csak az idegen nyelveket. Tanult ön már valaha hipnózisban?

– Nem, uram, miért?

– Akkor kezdje meg azonnal. Ha innen eltávozik, menjen a Psycho-oktatócsoporthoz és kérje az első hipnotikus oktatást a vénuszlakók nyelvéből.

– Igen... De... szükséges az, hogy hipnózisban tanuljak?...

– Határozottan, így sok mindent megtanulhat és még marad ideje a fontos tárgyak megtanulására is.

Matt bólintott..

– Értem. Az asztrogáció (Bolygóközi közlekedés) érdekelne...

– No, no, no! Nem az asztrogációról van szó. Egy tízéves gyereket is ki lehetne képezni pilótának egy világűrhajóra, ha tehetsége van a számoláshoz. Ez csak óvodai tantárgy, Dodson. A légűri műtan és hadiszolgálat, a nevelés utolsó szakaszához tartozik. Tudom az eddigi vizsgáiból, hogy ön könnyedén behatol a matematikai és fizikai tudományok, és az erőműtan titkaiba. De sokkal fontosabb a világ amit maga körül lát, a bolygók és lakóik, a földönkívüli biológia, történelem, műveltségtörténelem, pszichológia, törvények, szabályrendeletek, szerződések, kiegyezések, a bolygók ökológiája (a szervezet és a környezet viszonyának tudománya és az életmód tudománya) és e tudomány módszerei, bolygóközi gazdasági rendszer, a területenkívüliség alkalmazása (exterritoriális-jog), vallási szokásuk összehasonlítása, világűri törvények, hogy csak egy keveset említsek.

Matt ijedt arcot vágott: – Jó ég! Mikor tanulhatom meg mindezt?

– Ha majd egyszer nyugdíjba megy, aznap még mindig tanulni fog. De még ezek a tárgyak sem elemi részei az ön nevelésének, mindez csak nyersanyag. Az ön tényleges munkája, megtanulni, hogyan gondolkozzunk és ez azt jelenti, hogy önnek különböző más tárgyát is kell tanulnia: „Epistemológia (megismerés tudománya, a tudomány tudománya, a tudás tudománya), tudományos methodológia (a tudományos kutatás és vizsgálat módszereinek tudománya), sematika (semaziológia – jelentéstan, a lexikológia egy része, mely a szavak jelentésének tanulmányozásával foglalkozik), a nyelvek szerkezete, erkölcsi és etikai fogalmak, a logika változatai, motivációs pszichológia (okadatolt, indokolt, megokolt lélektan) satöbbi. Ez az iskola azon az elgondoláson alapul, hogy az az ember, aki helyesen tud gondolkodni, már automatikusan, magától is erkölcsösen viselkedik, vagy legalább is úgy, amit mi „erkölcsösnek” nevezünk. Miben nyilvánul meg az őrjárati férfi erkölcsös viselkedése, Matt? Önt Mattnak hívják a barátai, ugyebár?

– Igen, uram. Az őrjárati férfi erkölcsös viselkedésé...

– Igen, igen. Mondja csak.

– Igen. Azt hiszem a kötelességét teljesíti, esküje szerint él, ilyenfajta dolgok...

– És mirevaló mindez? – Matt elnémult és mereven tekintgetett.

– Miért kell mindez? Fő célunk gondoskodni arról, hogy megtanulják, hogy használják az eszüket. Ha az eredmény az, hogy az őrjárati férfi megfelel az Őrjárat céljainak, mert az eszét használja, vagyis tudja, hogyan használja, akkor előléptetjük. Ha nem felel, meg, elbocsátjuk.

Matt néma maradt. Wong végül megkérdezte: – Mi bántja? Köpje csak ki.

– Nézze, kérem. Én elhatároztam, hogy keményen dolgozom, hogy előléptessenek, de amit ön kíván, az meghaladja, erőimet. Először is meg kell tanulnom egy sereg dolgot, amiről sose hallottam. Azután, ha ezen túl vagyunk, valaki kimondja, hogy az agyam nem jól működik. Pedig úgy tűnik nekem, hogy ehhez a munkához egy emberfeletti ember kell.

– Nekem is úgy tűnik. – Wong halkan nevetett és kitárta karjait. – Lehet, hogy így van, Matt, de mivel nincs felsőbbrendű ember, így mindent megteszünk, amit csak tehetünk ilyen sárgacsőrűekkel, mint amilyen ön is. Most pedig lássuk, milyen hangszalag-tekercsekre lesz szüksége.

Hosszú volt ez a jegyzék. Matt meglepődött és tetszett neki, hogy szórakoztató filmek is voltak a tanfilmek között.

Egy tételre bökött, amely megzavarta: Bevezetés a Hold régészeti tudományába. – Nem értem, mi köze van az őrjáratnak egy mellékbolygó archeológiájához, amelyen az élet már néhány millió évvel ezelőtt megszűnt.

– Vesse már le azt a szemellenzőt. Ugyanannyi erővel programba iktathattam volna a modern francia zenét. Egy őrjárati tisztnek nem szabad tudását csak azokra a dolgokra korlátozni, amelyekre biztosan szüksége lesz. Megjelölöm azokat a tételeket, amelyeket először kell tanulmányoznia, azután átmegy a könyvtárba és összeszedi a megfelelő tekercseket, utána elmegy pszichológiai osztályba, ahol az első hipnózisban részesül. Körülbelül egy hét múlva, ha ön megemésztette ezt az első anyagot, jelentkezzék újra.

– Azt hiszi és elvárja tőlem, hogy mindezt áttanulmányozhatom egy hét alatt? – bámult Matt ijedten a jegyzetekre.

– Úgy van, még hozzá szabad idejében, mert hiszen ezenkívül a közös gyakorlatok és a laboratóriumi munka is elég idejét igénybe veszik. Jöjjön el a jövő héten és majd megduplázzuk az adagot.

– De... Igenis, uram!

 

 

Matt beállított a lélektani osztályra, ahol egy, a világűri tengerészet egyenruháját viselő unatkozó hipnotechnikus fogadta és bevezette egy kis szobába.

– Nyújtsa ki a tagjait – mondta és leültette egy székre.

– Hajtsa hátra a fejét és tartsa úgy. Ez az ön első kezelése?

Matt igennel felelt.

– Meg fogja ezt kedvelni. Néhány fiú szinte pihenni jár ide, bár ők már többet tudnak, mint amennyit kellene. Milyen tanfolyamot mondott?

– A vénuszlakók nyelvével akarom kezdeni.

A technikus valamit mondott az asztalán lévő mikrofonba.

– Mulatságos dolog, körülbelül egy hónap előtt egy idősebb kadét volt itt, hogy felújítsa ismereteit az elektronikából. A könyvtáros félreértette és a legény most rengeteg dolgot tud az orvostudományból, habár erre sosem lesz szüksége. Nos – nyújtsa a balkarját.

A technikus odajött hozzá és gyógyszert fecskendezett Matt karjába.

– Most dőljön hátra és figyelje az ugrándozó fényt. Csak könnyedén... Lazítani... Lazítani... és... most... lezárja a szemét... és... lazítani... ön most... megszerzi...

Valaki előtte állt és egy hipodermikus gőzsugár-fecskendőt tartott.

– Ez az egész. Megkapta az ellenmérget.

– Hogyan? – kérdezte Matt. – Mi?

– Üljön néhány percig nyugodtan, azután mehet.

– Hát nem hatott?

– Micsoda? Nem tudom mire gondol. Én a kötelességem végzem.

Matt bizonyos levertséggel tért vissza a szobájába. Kissé félt a hipnózistól, de most még rosszabb volt, mert érezte, hogy rá egyáltalában nem hat. Szerette volna tudni és nem volt biztos benne, hogy folytathatja-e a tanulást, ha kényszerülve lesz rá, hogy még a bolygók nyelvét is közönséges módszerrel tanulja.

Mást nem tehet, holnap visszamegy Wong hadnagyhoz és tisztázza vele ezt a kérdést – így határozott.

Oszkár egyedül volt a szobájukban és azzal volt elfoglalva, hogy éppen egy képakasztónak alkalmas helyet keresett a szoba falán. A székhez, amelyiken állt, egy bekeretezett kép támaszkodott.

– Halló, Oszkár!

– Szervusz, Matt.

Oszkár feléje fordította a fejét, de ugyanabban a percben kalapáccsal rávágott a kezére. Elkezdett káromkodni egy különös ismeretlen nyelven:

– Bár átkok üldöznék ezt a ronda tárgyat a világ iszapjának legvégső mélységébe!

Matt rosszallólag csettintett:

– Zabolázd a nyelved, te istentelen teremtmény! – Oszkár bámulva nézett rá.

– Matt, nem tudtam, hogy tudsz a vénuszlakók nyelvén.

Matt eltátotta száját. Azután bezárta ajkait majd újra kinyitotta, hogy beszéljen:

– Bizisten, én se tudtam.