2.
SELEJTEZÉS

Az utasítás szerint Matt helyét az étkezésnél a Keleti étterem 147-ik asztalánál jelölték ki. A térkép az utasítási lemez hátlapján jelezte, hogy hol található a Keleti étterem. Szerencsétlenségre azonban a lap a reggeli sürgés-forgásban elfordult – és nem jelezte, hogy Matt hol van. A fiú nem tudott tájékozódni. Eleinte folyton csak az őrjárat magasrangú, éjfekete egyenruhás tisztjeibe futott és Matt nem merte megszólítani őket.

Végül is úgy tájékozódott, hogy visszament a köröndhöz és újra onnan indult el, de emiatt körülbelül tíz percet késett. Elsétált az asztalok végtelen sora mellett, a 147-es számot keresve, és úgy érezte, hogy nagy feltűnést keltett. Egészen kipirult, mire megtalálta.

Az asztalfőn egy kadét ült, a többiek a jelöltek egyenruháját viselték.

A kadét feltekintett, azután így szólt:

– Üljön le ott a jobboldalon. Miért késett?

Matt nagyot nyelt.

– Eltévedtem, uram.

Valaki vihogott. A kadét rideg tekintettel nézett végig az asztal körül ülőkön.

– Maga! Maga, az ostoba röhögésével – mi a neve?

– Uh – Schultz – uram, – Schultz úr, semmi mulatságosat nem találok egy tisztességes feleletben, ön még soha nem tévedt el?

– De, dehogy nem, talán egyszer vagy kétszer megtörténhetett.

– Hm... Nagyon érdekel majd a működése a bolygók felismerése terén, ha ugyan eljut odáig.

A kadét Matthoz fordult:

– Megéhezett? Hogy hívják?

– Igen, uram. Dodson Matthew vagyok.

Matt gyorsan végigtekintett az előtte álló étlaptáblán és a levest mellőzve, lenyomta az előétel, a csemege és a tej gombjait. A kadét még figyelte őt, mialatt az asztal önműködőleg kiszolgálta Mattot, – Sabbatello kadét vagyok. Nem szereti a levest, Mr. Dodson?

– Szeretem, csak most sietek.

– Ne siessen. A leves jól fog esni. – Sabbatello kadét kinyújtotta a karját és lenyomta Matt „leves” jelzésű gombját. – Mellékesen ez a konyhafőnöknek is lehetővé teszi, hogy elfogyasszák az ételeit.

A kadét, Matt megkönnyebbülésére, elfordult. Jóízűen evett. A leves kitűnő volt, de az ebéd többi része bizony gyenge volt a megszokott otthoni ételekhez képest.

Feszülten figyelt. A kadét egyik megjegyzése jól az emlékezetébe vésődött. „Mr. van Zook. mi az őrjáratban senkit sem kérdezünk, hová való. Ha Romolus úr magától elmondja, hogy manillai, az rendben van, de nem való őt kérdezni.”

A délután vizsgálatokkal telt el, értelem, izom, reflexvizsgálat, a reagálás gyorsaságának lemérése, érzetvizsgálat voltak soron. Sokszor két vagy három dolgot egyszerre kellett véghezvinni. Egyes dolgok egyenesen balgaságnak tetszettek. Matt tőle telhetően mindent a legjobban elvégzett.

Egy szobába jutott, ahol semmi más nem volt mint egy nagy odaerősített szék. Hangszóró szólította:

– Szíjazza magát a székhez. A fogantyúk a szék karján egy fény foltot irányítanak a falra. Ha a terem elsötétül, egy világos kört fog ott látni. Irányítsa az ön fényfoltját a kör középpontjába és tartsa mindig abban a helyzetben.

Matt leszíjazta magát. Egy ragyogó fényfolt jelent meg előtte a falon. Úgy találta, hogy a jobboldali emeltyű fel-alá, a másik, a balkezében levő pedig egyik oldalról a másikra mozgatja a fényfoltot. – No ez könnyű – vélte. – Bár már kezdenék.

A fények kialudtak a szobában; a kivilágított: célpont fel-alá mozgott. Egyáltalában nem találta túl nehéznek a fényfoltot a kör közepére irányítani és követni a táncoló mozgást.

Azután a szék felfordult vele.

Mikor magához tért meglepetéséből, hogy fejjel lefelé lóg a sötétben, látta, hogy a fényfolt eltávolodott a körtől. Gyorsan összeterelte a két fényt, de túlszaladt a körön és igazgatnia kellett.

A szék az egyik oldalra dőlt, a fénykör a másikra s közben Matt erős robbanást hallott a balfüle mellett. A szék ide-oda hajladozott, hintázott, elektromos lökés rázta meg kezeit, és a kört teljesen elvesztette szeme elől.

Mattot kezdte bántani a dolog. Nagy erőfeszítéssel visszaterelte fényfoltját a fénykörbe és odarögzítette: Azért is!

Füst áradt a szobába és megköhögtette, könnyeket csalt a szemébe és elhomályosította a fénykört. Matt szeme ugrált, dühödten kapaszkodott a gondolatba, hogy az elvarázsolt fénykört – egyre újabb robbanások, fülfájdító sikoltozások zaja, villámló fények; közepette, miközben szél csapott a szemébe és széke a végtelenségig egyre csak ugrált – újra el kell találnia.

Hirtelen újra világos lett a szobában és a gépies hang megszólalt: A vizsgálat befejeződött. Teljesítse a következő utasítást.

Kapott egy maroknyi babot és egy kis üveget. A rendelkezés szerint le kellett ülni, az üveget a padlón a megjelölt helyre, tenni, emlékezetébe vésni az üveg pontos helyzetét, azután, a babszemeket behunyt szemmel egyenkint lehetőleg az üvegbe kellett ejteni.

A hangból ítélve sejtette, hogy nem sokszor talált, de mégis elképedt, mikor kinyitotta szemét és látta, hogy csak egyetlen babszem jutott az üvegbe.

Marokra fogta az üveget, hogy leplezze tartalmát és beállt a sorba az ellenőrző asztal előtt. A sorban állók közül többnek jónéhány babszem volt üvegjükben, ámbár ő kettőt is megfigyelt, akinek egyáltalában nem volt találata. Azután átnyújtotta az üveget a vizsgáztatónak.

– Dodson Matthew. Egyetlen babszem.

A vizsgáztató megjegyzés nélkül feljegyezte ezt. Matt kifakadt:

– Bocsásson meg, uram, de mit tart az olyanokról, akik hunyorgatással csalást követnek el?

A vizsgáztató mosolygott.

– Egyáltalán semmit. Jelentkezzék a következő vizsgálatra.

Matt morogva hagyta el a szobát. Észre sem vette, nem is tudhatta, mire volt jó ez a próba.

Késő délután egy fülkébe vezették, amelyben egy szék, egy íróasztalra erősített számológép, papír, ceruza és egy tábla volt, amelyen a vizsga anyagának magyarázata állott.

– Ha a számológép egyik kis ablakán – olvasta Matt – amely felett „Számok” felirat áll, még az előző vizsga összege van, húzza vissza a kart a „Semmis” jelzéshez, hogy tisztán kezdhesse vizsgáját és csak kezdjen hozzá feladata megoldásához.

Matt meglelte a „Számok” feliratú üveglapot és rajta egy számot: 37. – „Tehát” – gondolta – „ezt meg kell semmisítenem.”

Elhatározta, hogy semmihez sem nyúl, amíg a feladattal teljes egészében meg nem ismerkedik.

„Amikor majd elkezdi – olvasta a táblán – az egyes szám minden alkalommal kiugrik, ha a baloldali gombot nyomja meg, s ha ez nem ellenkezik az alábbi utasításokkal. Nyomja le a baloldali gombot mindannyiszor, ahányszor, a vörös fény kigyullad, feltéve, hogy a zöld fény nem ég, s kivéve azt az esetet, amikor a jobboldali ablak üres, akkor egyik gombot se nyomja le míg mind a két fény ki nem aludt. Ha a jobboldali ablak üres, a baloldali pedig be van zárva, semmiféle szám nem fog kiugrani, bármelyik gombot nyomná is meg, és mégis a baloldali gombot meg kell nyomnia abban az esetben, ha a többi feltétel megengedi, még mielőtt bármely más szám ugrana ki a vizsga következő fázisaiban. Hogy a zöld fény kialudjon, nyomja le a jobboldali gombot. Ha a baloldali ablak nem zárult be, egyik gombot sem szabad lenyomnia. Ha a baloldali ablak bezárult, de a vörös fény még ég, ne nyomja le a baloldali gombot ha a zöld fény nem ég, csak ha a jobboldali ablak nyitva van. Hogy elkezdhesse a kísérletet a fogantyút húzza a „Semmis” jelzéstől egészen jobbra. Ettől a pillanattól kezdve két perc áll rendelkezésére, hogy elvégezze a kitűzött feladatot. Miután áttanulmányozta ezeket az utasításokat, maga jelölheti ki a kezdés időpontját. Jól rágja meg az utasításokat, mert nem szabad kérdéseket intéznie a vizsgáztatóhoz. A cél az, hogy minél nagyobb számot érjen el.”

– Ajjaj, hajaj! – sóhajtott Matt.

A feladat nem látszott nehéznek – egy fogantyú, két gomb, vörös és zöld fény, két kis ablak. Most áttanulmányozta az utasításokat és úgy tűnt neki, hogy ennek végrehajtása olyan egyszerű lesz, mint egy sárkányt fölereszteni, és egy hajszállal könnyebb, mint egy helikoptert vezetni! Mattnak ugyanis már tizenkét éves kora óta vezetői engedélye volt helikopter vezetésére. Kezdjük hát!

Először is, mindössze két módon érhet el számot: egyet, ha a vörös fény világít és egyet, ha mindkét fény kialudt és az egyik ablakocska nyitva van.

– Na, most nézzük, hogy állunk a többi utasítással... Lássuk csak – ha a baloldali ablak nem zárult be: Nem, ha bezárult... – – Elakadt és elkezdte újra olvasni az egészet.

Néhány perc alatt az ablakok és a fények 16 lehetséges kombinációját állapította meg. Az utasításokkal ellentétben is kombinálta a dolgokat, hogy újabb megoldásokat találjon. Mikor elkészült, az eredményre bámult, aztán az egészet újra kezdte.

Amikor újból ellenőrizte, a papírra meredt, hangtalanul füttyentett és fejét csóválta. Aztán felkapta a papírt, kiment a fülkéből és a vizsgáztatóhoz fordult.

A tiszt felnézett:

– Csak minden kérdés nélkül!

– Nem is akarok semmit kérdezni – mondta Matt. – Csak referálni akarok önnek. Valami nincs rendben ezzel a vizsgával. Talán rossz utasítást tettek be. Semmiféle eshetőség nincs rá, hogy az adott utasítások mellett elérjek egy számot.

– Ugyan ne mondja – felelte az ellenőr. – És biztos maga ebben?

Matt habozott egy darabig, majd határozottan felelte. – Igen. Akarja látni a bizonyítékaimat?

– Nem. Neve Dodson, úgy-e? – Az ellenőr egy pillantást vetett az órára, majd ráírt valamit egy kartonlapra.

– Készen vagyunk.

– De... Nem akar nekem alkalmat adni, hogy összeállítsam a számot?

– Kérem, semmiféle kérdést! Bejegyeztem a számát.

Menjen, vacsoraidő van.

Vacsorakor sok üres hely Volt az asztaloknál. Sabbatello kadét végignézett a hosszú asztalon.

– Úgy látszik sok baleset történt – jegyezte meg. – Szerencsekívánataimat, uraim, hogy idáig eljutottak.

– Uram, azt jelenti ez, hogy nekünk, akik itt vagyunk, sikerültek az összes mai vizsgák? – kérdezte az egyik jelölt.

– Vagy legalább is jogot szereztek, hogy újból vizsgázzanak. Még nem vágták ki magukat.

Matt megkönnyebbülten sóhajtott fel.

– Csak ne nagyon reméljenek. Holnapra még kevesebben lesznek itt.

– Talán még nehezebb lesz? – folytatta a jelölt a kérdezősködést.

Sabbatello kárörvendően vigyorgott.

– Sokkal nehezebb. Azt tanácsolom, keveset reggelizzenek. Mindenesetre – tette hozzá – jó híreim is vannak. Úgy hírlik, a parancsnok maga jön le a Földre, hogy jelenlétével megtisztelje magukat, amikor felesküsznek, ha ugyan erre sor kerül.

A jelenlévők többsége közömbösen fogadta a hírt. A kadét körülnézett. – No, no, uraim! – mondta éles hangon. – Egyikük se tudná, hogy ez mit jelent?! S ön? – fordult Matthoz. – Izé... Dodson. Mintha magának lenne némi sejtelme arról, hogy ez mit jelent. Miért kell megtisztelve éreznie magát a parancsnok úr jelenléte által?

Matt nagyot nyelt.

– Az Akadémia parancsnokát gondolja?

– Természetesen. Mit tud felőle?

– Tudom, hogy Commodore Arkwright-nek hívják. – Matt megállt, mintha ez a név magyarázatul is szolgálna.

– És miben tűnik ki Commodore Arkwright?

– Oh... vak, uram.

– Nem vak, Mr. Dodson, nem vak! Egyszerűen az történt, hogy kiégtek a szemei. Hogyan vesztette el szeme világ át? – A kadét leintette. – Nem, ne mondja el nekik. Hadd találják ki ők maguk.

A kadét folytatta az evést, Matt hasonlóan, közben Commodore Arkwright felett gondolkodott. Túl fiatal volt még akkor, hogy újságot olvasott volna, de az apja felolvasott neki egy tudósítást az eseményről, egy bajbajutott magánjacht csodálatos, egyedül véghezvitt megmentéséről a Merkúr bolygó pályáján belül. Elfelejtette már, hogyan tette ki a veszélynek szemeit az égető napfényben az őrjárati tiszt – valamit véghezvitt a jachtszemélyzet elszállításánál, pontosan már nem tudta, mit – de még szinte hallotta apja hangját, amint a riport végét olvasta; „– az ilyen akciók alighanem megfelelnek az Őrjárat hagyományainak.”

Kíváncsi volt, vájjon véghezvisz-e majd ő is valaha olyan hőstettet, hogy ilyen elismerésben részesüljön. Aligha, gondolta; „kötelességét kielégítően teljesítette” körülbelül ez a legtöbb, amit egy átlagember remélhetett.

Az étkezőből távozóban Matt Tex Jarmanba ütközött.

Tex megveregette a hátát.

– Örvendek, hogy láthatlak, öcskös. Hol laksz?

– Még nem volt időm, hogy megkeressem a szobám.

– Hadd lássam a lemezedet – mondta Jarman. – Ugyanazon a folyosón van, mint az enyém. Menjünk fel.

Megtalálták a szobát és bementek. Egy másik jelölt az emeletes ágy alsó ágyán hevert, olvasott és cigarettázott: Felpillantott.

– Lépjetek be, kartársak – mondta. – Sose fáradozzatok a kopogtatással.

– Nem is kopogtattunk – mondta Tex.

– Észrevettem.

A fiú felült. Matt felismerte benne azt, aki Tex csizmájának rovására élcelt. Elhatározta, hogy hallgat róla – talán nem ismerik fel egymást. A fiú folytatta: – Kerestek valakit?

– Nem, ez a szoba, ahova engem is beosztották – felelte Matt.

– Úgy, tehát te leszel a szobatársam? Üdvözöllek ebben a díszteremben. Vigyázz, hogy elég hely maradjon a táncolóknak. Odatettem a zsákodat az ágyra.

A zsák Matt cókmókjával és civilruháival ott hevert a felső ágyon. A fiú lehúzta onnan.

– Melyik ágyat választod? – kérdezte Tex. – Neked inkább az alsó felel meg.

Matt szobatársa vállat vont: – Aki előbb jön, előbb borotválkozik.

Tex arca elborult.

– Hagyd, Tex – mondta neki Matt. – Ne is hederíts rá. – Jobb szeretem a felsőt. Különben – tette hozzá – Dodson Matt vagyok.

– Girard Burke, szolgálatodra.

A szoba megfelelt, bár rideg volt. Matt egy hidraulikus ágyban aludt otthon, de a nyári táborban volt már derékaljas ágya is. A mosdói felszerelés szigorúan egyszerű, de nagyon korszerű volt. Matt örömmel látta, hogy a zuhanyozó mellett önműködő masszírozó készüléket is felszereltek. Borotválkozó maszk nem volt ugyan, de a borotválkozás egyelőre még nem sok gondot okozott neki.

A szekrényben egy csomagot talált, amely sorszámával volt ellátva és két rend ruhát tartalmazott, meg még egy pár világűri cipőt. Elrendezte a ruhákat és egyéb holmiját is, majd Texhez fordult:

– És most mit csinálunk?

– Gyere, nézzünk körül a telepen.

– Jó, talán most megnézhetjük belülről a „Kilroy”-t.

Burke a hamuemésztőbe dobta cigarettáját.

– Várjatok egy percet. Veletek megyek. – Eltűnt a mosdóhelyiségben.

Tex halkan megjegyezte:

– Ugyan Matt, mondd meg neki, hogy menjen a pokolba.

– Élvezettel tenném. De én inkább azt szeretném, ha összebarátkoznánk.

– Ugyan, lehet, hogy holnap kiselejtezik.

– Vagy engem – mosolygott Matt.

– Vagy engem. De ne csinálj magadnak gondot, Matt, majd csak átmegyünk valahogy. Gondolkoztál már állandó lakótárs felől? Felcsapnál?

– Remek! – Megrázták egymás kezét.

– Na ennek örülök – folytatta Tex. – A szobatársam egy kedves kis madárijesztő, de megjött a fivére, vagy kije és vele szeretne lakni. Vacsora előtt eljött meglátogatni. Valami hindosztáni nyelven fecsegnek, legalább is gyanítom, hogy az lehet. Idegessé tesz. Azután udvariasságból áttértek a Basic-angolra, ez még inkább idegesített.

– Pedig te nem látszol ideges fajtának.

– Ó, minden Jarman ilyen lobbanékony. Például az én Bodie bácsim. Egy ügetőversenyen izgalmában beugrott a fogatok közé és mire megfoghatták és kidobhatták volna, már két hosszal nyert.

– Csakugyan?!

– Becsületszavamra. De azért mégsem fizették ki. Kizárták a versenyből, mert az kétévesek versenye volt és ő már nem volt kétéves.

Burke csatlakozott hozzájuk és lementek a körönd felé. Többszáz kadétnak ugyanaz a gondolata támadt, de a vezetőség felkészült a rohamra. Egy kadét felügyelt a gödörbe vezető lépcsőnél, tízesével engedte be a látogatókat és minden ilyen tízes csoportra még egy kadét vigyázott. Burke a sort szemlélte.

– Könnyű kiszámítani, hogy nem érdemes várnunk.

Matt habozott, de Tex vállat vont:

– Gyere, Matt, majd csak elfárad valaki és kiáll a sorból.

Burke is a vállát vonogatta:

– Egészségtekre tejfelesszájúak – és tovább ment.

Matt kétségekkel telten, mondta:

– Azt hiszem neki van igaza, Tex.

– Bizonnyal, de azt elértük, hogy megszabadultunk tőle.

Az egész körönd egy múzeum volt és az őrjárat emlékcsarnoka. Kiállítás kiállítás mellett sorakozott a falak körül bemutatták az első Marsra látogató hajó eredeti naplóját, a szerencsétlenül járt első Venus-expedíciót ábrázoló fényképfelvételt, a V-lövegek egy modelljét, amilyet a németek a második világháborúban használtak, egy kézzel rajzolt térképet a Hold túlsó feléről, amit az összetört „Kilroy”-on találtak.

Egy fülkéhez értek, amelynek hátsó falát egy domborművű kép borította, amely a világűr egy táját ábrázolta. Beléptek és a kép tökéletesen azt a benyomást keltette, mintha a telihold fényében néznék a világot, a sötét eget, a csillagokat és a háttérben magát a föld-mamát.

A kép előterében egy fiatal férfi életnagyságú képe állott, divatjamúlt vasalt ruhát viselt. Arcvonásai jól megfigyelhetők voltak a sisakon keresztül, nagy szája, vidám szemei látszottak, és sűrű, gesztenyebarna haja úgy volt nyírva, ahogyan azt a múlt században viselték.

A kép alatt egy sor írás állott: Dahlquist Ezra hadnagy, aki hathatósan közreműködött az őrjárat hagyományainak megteremtésében, 1969-1996.

Matt suttogva mondta:

– Kell, hogy legyen ott valahol egy ráerősített jegyzet arról, hogy mit-vitt véghez.

– Nem látok ilyet –– felelte Tex és ő is suttogott. – De miért suttogsz?

– Én? Ja, csakugyan suttogtam. Pedig hát ő csak nem hallhat bennünket. De nézd, itt van egy készülék.

– Nyomd meg a gombját.

Matt megnyomta a gombot, a fülke megtelt Beethoven V. szimfóniájának hangjaival. A zene utat engedett egy hangnak: „Az Őrjáratot eredetileg azokból a tisztekből szervezték, akiket a nemzetek küldtek a Nyugati Szövetségbe. Voltak köztük megbízhatók, voltak megbízhatatlanok. 1996-ban azután egy szégyenletes, de egyben dicsőséges napot jegyeztek fel az őrjárat történetében, egy államcsíny-kísérletet, ahogyan az Ezredesek lázadását nevezték. Magasrangú tisztek összeesküvő csoportja a Hold-központból megkísérelte, hogy megszerezze a hatalmat az egész világ felett. Az összeesküvés sikerült volna, ha Dahlquist hadnagy fent a Hold-központban nem teszi hasznavehetetlenné az összes atombomba rakétákat azzal, hogy lefejtette a bomlasztó részeket és ezzel elrontotta a bombaszerkezeteket. Eközben olyan erős rádióaktív besugárzás érte, hogy belehalt sebeibe.” A hang elnémult és a Valhalla dallama következett az Istenek alkonyából.

Tex nagyot sóhajtott. Matt annyira beleélte magát a hallottakba, hogy a lélegzetét is visszafojtotta. Most kiengedte azt és újabb lélegzetet vett, ez – úgy látszik – enyhítette a fájdalmat a mellében.

Vihogást hallottak a hátuk mögül. Girard Burke-öt fedezték fel, aki a fülke bejáratának támaszkodott. – Vigyázat, itt nagy kiárusítás folyik – jegyezte meg. – Óvakodjatok, mert egyszercsak azon veszitek észre magatokat, hogy megveszitek az egészet.

– Mit?

Burke a kép felé bökött:

– Ezt. Az egészet mindenestül; az izgalommal együtt, ami vele jár. Ha érdekelnek az ilyesmik, még három van, négy világtáj minden pontján egy.

Matt rámeredt:

– Mi van veled Burke? Nem akarsz belépni az Őrjáratba?

Burke nevetett.

– Dehogynem. De gyakorlatias vagyok és nem engedem, hogy ilyen hatásvadász propagandával behálózzanak.

Dahlquist Ezra arcképére mutatott. – Vegyük csak őt. Még csak véletlenül sem mesélik úgy nektek, hogy nem engedelmeskedett felettesei parancsának. Ha a dolgok másként alakulnak, árulónak nevezték volna. Azonkívül arról sem tesznek említést, hogy tisztára a saját hanyagsága folytán égett meg. És te azt várod tőlem, hogy azt higgyem, ez egy felsőbbrendű ember volt?

Mattnak fejébe szállt a vér.

– Nem, nem kívánom tőled. – Egy lépést tett előre. – De mivel te egy gyakorlati ember vagy, mit szólnál hozzá, ha egy csinos gyakorlati ütést kapnál az orrodra?

Burke nem volt szélesebb vállú, mint Matt, sőt egy árnyalattal alacsonyabb nála; de előrehajolt és harcállásba helyezkedett, aztán csendesen mondta:

– Szeretném látni. Te és ki még?

Tex előrelépett.

– Én vagyok az a „még”!

– Ne ártsd magad bele, Tex! – förmedt rá Matt.

– De én nem akarok kimaradni ebből! Nem hiszek abban, hogy fair küzdelmetekkel kell megőriznem társadalmi méltóságom.

– Mondom, ne keveredj bele!

– Hogyisne, én is részt kérek belőle.

– Ajaj! Te terítsd le és én majd a gyomrába rúgok.

Burke Jarmanra nézett és felegyenesedett, mert észrevette, hogy elmúlt a kritikus pillanat.

– Ej, ej, urak! Hiszen ti egymás között civakodtok. – Megfordult. – Jó éjt, Dodson. Ne ébressz fel, ha bejössz.

Tex még indulatoskodott.

– Meg kellett volna leckéztetni. Megkeseríti az életed, míg le nem ütöd. Az én Bodie bácsim szokta mondani: úgy kell elbánni az ilyen fickókkal, hogy addig püföljük őket, míg bocsánatot nem kérnek.

– Hogyne, hogy kirúgjanak az őrjáratból mielőtt sikerült volna oda bejutnunk? Beugrottam neki és hagytam, hogy felhúzzon, de ezzel csak neki szereztünk örömet. No de gyerünk, nézzük meg, van-e még más látnivaló is.

Mielőtt azonban felkereshették volna a legközelebbit a négy fülke közül, felhangzott a takarodó. Matt szobája ajtajánál jóéjt kívánt Texnek és bement. Burke már aludt vagy tetette magát. Matt levetkőzött, ruháját a feszítőre tette, bebújt az ágyába és a kapcsolót kereste, végre felfedezte és kikapcsolta a világítást.

 

 

Szobatársa barátságtalan jelenléte nyugtalanította, de azért majdnem elaludt, mikor egyszerre csak eszébe jutott, hogy apját nem hívta fel. Ez a gondolat kiverte az álmot a szeméből. Valami határozatlan fájdalmat érzett valahol legbelül. Betegség fenyegeti talán?

Talán honvágy volt ez? Az ő korában? Minél tovább gondolkozott, annál valószínűbbnek tetszett, hogy így van, bármennyire is vonakodott, hogy ezt beismerje. Töprengés közben aztán el is aludt.