14.
– Tudtam, hogy itt találom. Azt hiszem, ebben a házban ideális feltételek vannak arra, hogy az egész ügyet részletesen áttekintsük. Az iratokat elhoztam. Az asszonyok ez alatt legalább jól kibeszélgethetik magukat.
Tehát valóra váltak legrosszabb sejtelmeim. Órák hosszat dolgozni fogunk. Teljes nyugalomban, ahogy Kamarýt mondta. És mindjárt neki is fogott:
– Először is az én híreim. Formálisan is megindítottam az eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Végigmentünk az estélyen részt vevő személyek múltján, nem találtunk semmi különösebb negatívumot. Alice Brodová múltjában sem fedeztünk föl eddig semmi olyat, ami arra a reményre jogosítana fel, hogy új nyomra bukkanunk. Körülnéztünk Jaroslava Stýrská környezetében is, jó híre van, nem keres alkalmi ismeretségeket, annak ellenére, hogy amint maga is gondosan megfigyelte, igen vonzó nő. Egy Jirí Svarovsky nevű sikeres fényképésszel él együtt; Svarovsky felvételeit gyakran publikálják. Egy asszony, aki nagyon régi lakója annak a háznak, ahol Svarovsky lakik, azt állítja, hogy valamikor Alice Brodovát is látta nála; de hogy ez mikor volt, arra nem tud pontosan visszaemlékezni. Véleményem szerint ez az a régi tapasztalat, amelyről Štýrská beszélt, és amely arra a hallgatólagos megállapodásra késztette őket, hogy nem vetnek szemet egymás szeretőire, lehetőleg be se mutatják őket egymásnak. Mégiscsak okos nők voltak ezek ketten. Hangsúlyozom, hogy mindez csak az én következtetésem, mert Svarovsky nem volt a listánkon. Hát ennyi az egész, de ezt is el akartam mondani, hogy tudja, mi a helyzet.
Most az én beszámolóm következett, és Kamarýt megkapta Alice levelét is. A levélhez nem fűztem kommentárt, elég sokatmondó volt önmagában is. Kíváncsi voltam, mit olvas ki belőle. Nem nyilatkozott.
– Kezdjük el az áttekintést. Az eredeti három lehetőségből kettő maradt. A balesetet kizártuk. Hogy Alice Brodová öngyilkos lett-e, vagy megölték, az még mindig nyitott kérdés. Én azért választottam az ismeretlen tettes által okozott erőszakos halál változatát, mert szerintem nem elégedhetünk meg az öngyilkossági esetekben alkalmazott vizsgálati módszerekkel. Amíg nem sikerül fényt derítenünk a kétes körülményekre, addig jobbnak látszik folytatni a részletes nyomozást, még ha később kiderül is, hogy fölösleges volt.
– Azt hiszem, ez így helyes – mondtam. – Az ügy még éretlen, még sok mindent nem vizsgáltunk meg, és főképp nem gondoltunk végig. Én határozottan tiltakoznék az ellen, hogy az esetet öngyilkosságnak minősítsük, és lezárjuk. Túl sok ellentmondás van itt ahhoz, hogy ezt, ebben a stádiumban, nyugodt lelkiismerettel megtehessük.
– No jó, akkor próbáljuk meg összefoglalni a dolgokat:
Mi szól az öngyilkosság mellett?
a) a búcsúlevél, amelynek hitelességét még majd ellenőrizzük, de nagyon autentikusnak látszik;
b) a test zuhanásának módja és föllelésének helye;
c) indítékhiány az összejövetelen részt vevő személyeknél;
d) az a tény, hogy Alice Brodovát mindannyian látták a hálószobájában lefolyt beszélgetések után. A tanúk vallomásában, e tekintetben a legkisebb ellentmondás sem volt; a nők is megerősítették a férfiak állítását.
e) az a kétségtelen tény, hogy valamilyen tettre készült, ezt egyébként az összejövetel jellege is bizonyítja;
f) az összejövetelen elmondott beszéd; azt a kijelentést, hogy csak tréfa volt az egész, nyilván megtévesztő manővernek szánta;
g) a ciánkáli a pohárban a tervezett öngyilkossági módok egyike lehetett.
Föl tudna még hozni egyéb körülményeket is, amelyek öngyilkosságra vallanak?
Azt feleltem, hogy nem tudnék.
– Viszont vannak olyan körülmények, amelyek azt mutatják, hogy nem volna tanácsos kizárólag öngyilkosságra következtetni – folytatta az őrnagy. – Ezek a következők…
– Engedje meg – szóltam közbe –, hogy hivatalos opponensként lépjek föl azért, hogy így, közvetve, részletesebb vizsgálatnak vethessük alá álláspontjainkat. Ez egyébként megfelel együttműködésünk hagyományainak.
Kamarýtnak nem volt ellenvetése.
– Amellett, hogy Alice Brodovát meggyilkolták – kezdtem bele fejtegetéseimbe –, közvetlenül nem szól egyetlen tény sem. De tagadhatatlan, hogy bizonyos körülmények okot adnak az öngyilkosságban való kételkedésre. Nevezetesen:
a) Alice Brodová búcsúlevele. Nemcsak az ön-gyilkosságát jelzi előre benne, de egyik hajdani szeretője Halálát is, és én nem hiszem, hogy ebben az esetben önkéntes halálra gondolt. Ám ez a halál nem következett be. Tehát az estély nem zajlott le úgy, ahogy Alice Brodová megtervezte. Egy másik tervnek is kellett léteznie, és az keresztezte az övét;
b) a test esésének módja nemcsak annak a feltevésnek felel meg, hogy Brodová kiugrott az ablakon, hanem annak is, hogy óvatosan kilökték, valószínűleg eszméletlen állapotban. Ha például hátulról leütötték, és ezért került eszméletlen állapotba, akkor a kilökés után lehetetlen megállapítani, sor került-e ilyen tettre vagy sem. És a tettes ezt minden bizonnyal előre tudta;
c) a hálószobában lezajlott beszélgetésekről csak annyit tudunk, amennyit Alice beszélgető-partnerei elmondtak, azoknak pedig érdekükben állhat a beszélgetések igazi tartalmát eltitkolni. Alice levele azt bizonyítja, hogy egyikükkel kapcsolatban még gyilkosságra is volt indítéka;
d) mindannyian azt állítják, hogy csupán egyetlenegyszer látták azután, hogy odafönt beszéltek vele. A szónoklatát a beszélgetések befejezése után mondta el. Fogadjuk el a tanúk állítását, valóban egybehangzóan vallottak. Egy dolog azonban nagyon figyelemre méltó: mindannyian látták lent, de senki se látta, hogy ismét fölment volna. A vallomások ezen a téren is egységesek. Mindenki csak arra emlékszik, hogy kiment a kis hallba, és aztán már nem tért vissza. A kis hallból nem lehet feljutni az emeletre, persze nincs kizárva, hogy nem vették észre, amikor fölment, különösen, ha tekintetbe vesszük a félhomályt és a megivott alkoholmennyiséget… De mindenképpen ez az öngyilkosság-konstrukció leggyengébb pontja. Nem zárom ki az öngyilkosság lehetőségét, de ez a pont mutatja, mennyire hiányosak eddigi ismereteink;
e) Alice Brodovának a maga megítélése szerint elég oka volt az öngyilkosságra. De objektív szempontból mikor van elég ok az öngyilkosságra? Az indítékok struktúrája ezekben az esetekben olyan szövevényes és bonyolult, hogy úgyszólván sohasem lehet elégséges okról beszélni. És azok a körülmények, amelyeket Alice okoknak érzett, megváltozhattak, amikor látta, hogy a terveit keresztezték, és ennek megfelelően megváltozhattak a szándékai is;
/) a beszédje szerintem inkább a gyűlölet, mint az elszántság megnyilatkozása volt. Egyébként erről a beszédről tudunk a legkevesebbet. A kihallgatott tanúk ezen a ponton voltak a legdiszkrétebbek, és attól tartok, hogy diszkrétek is maradnak, hiába próbálnánk őket még egyszer kihallgatni. A szónoklat tartalmában volt valami, ami arra készteti őket, hogy tartsák a szájukat. Nem vagyok próféta, és így kénytelen vagyok csupán a valószínűségek és dedukciók talaján mozogni, de úgy érzem, hogy a szónoklatban benne volt az, ami nekünk most hiányzik: az indíték;
g) kételyeket ébreszt a pohárban talált cián is, mert a poháron doktor Bloch ujjlenyomatait találták, és nem tudjuk, hogy Alice miért nem használta a poharat, mint ahogy azt se tudjuk, volt-e cián a másik pohárban, abban, amelyik eltűnt.
Mindaz, amit mondtam, világosan mutatja, hogy az esetet nem lehet lezárni. Jellemző, hogy minden tényben, amely az öngyilkosság mellett szól, van valami fenyegető „de”. Ezt a „de”-t „és”-re változtatni, vagy egészen megszüntetni: jelen pillanatban kifejtett fáradozásunknak ez az értelme.
Föl tudna hozni egyéb tényeket vagy körülményeket is, amelyek arra vallanának, hogy nem öngyilkosság történt?
– Egyelőre nem – felelte Kamarýt. – Most az a kérdés, hogyan folytassuk a dolgot tovább? A tanúk egybehangzó vallomása szerint Alice ezüsthálót viselt a haján. Ezt a hálót mindeddig nem találtuk meg. Alaposan át kell kutatni a lejtőt, hátha ott van valahol, és hátha ott vannak a másik pohár cserepei is.
Csupán egyetlen olyan élő személy létezik, akinél el lehetne kezdeni történetünk fonalának legombolyítását, de ez nagyon óvatos eljárást igényel. – Egy percig némán nézett az arcomba. – Maga hozta be a színtérre, hát vegye gondozásba maga, én majd fedezem. De figyelmeztetem, hogy nagyon ingoványos talajra lépünk. A semmivel alá nem támasztott feltevések talajára. Minden mozdulatunkat jól meg kell gondolnunk. Magának engedem át a terepet, a sikertelenséggel járó kellemetlenségekkel együtt. Azzal, amit most mondtam, persze nem kapott feloldozást. Egyébként feltételezem, hogy állandó kapcsolatban maradunk, és hogy mindenről informálni fog. Brouček rendelkezésére áll.
És ezzel nyakamba varrta a dolgot. Mielőtt fölmérhettem volna a feladatommal járó nehézségeket, az ajtóban megjelent őrnagyom felesége, Katerina. Csak most vettem észre, hogy derékban megvastagodott.
– Uraim, a vacsora tálalva van kastélyunk, földszinti termeiben. Menjenek csak le! És semmi aggodalom! Csak az étel várja önöket, munka nem.
Lementünk a tágas alsó helyiségbe. A kandallóban tűz ropogott. Brouček egész idő alatt láthatatlan volt, a nők a kertben találták meg alva. Nehezen ébredt, de amikor megtudta, hogy vacsoráról van szó, hirtelen felélénkült, és szedte a lábát.
Vacsora után körülültük a kandallót. A kihunyó és ismét fel-fellobbanó lángokat néztem. A mindig élénk, robbanékony Helena most szomorú volt, és a sötétbe meresztette szemét: Kamarýt gyöngéd gondoskodással figyelte kétszeres életet hordozó feleségét. Az egyszerű, egyenes lelkű Katerina sok tekintetben még lányos volt. Büszkén, csaknem méltóságosan ült a helyén, kihúzta magát, csupa derű volt, kívül-belül. Ösztönszerűen érezte, hogy ő közöttünk a legfontosabb.
Mindannyian hallgattunk. Ez volt az az időpont, amit nálunk fekete órácskának mondanak. A kora esti homály ideje. A szemlélődés ideje. Az az idő, amit a civilizációtól hajszolt modern ember már nem ismer, pedig egyre nagyobb szüksége volna rá. Mi, legalábbis aznap este, kivételek voltunk. Csendesen ültünk egymás mellett, egyikünk sem szólalt meg.
Amikor késő éjszaka Broučekkel Prága felé tartottam, a reflektorfényen túli sötétben folyton Helenát láttam magam előtt, amint szomorkás, zavart mosollyal a szemében búcsúzik tőlem.