24. fejezet

Hajnali fél hatkor Bo telefonja bejövő üzenetet jelzett. A hang mély álmából ébresztette fel a lányt, aki felemelte a fejét, majd azt morogta: „Mi a fene!” Ha vészhelyzet lenne a városban, felhívnák, nem pedig üzenetet küldenének neki.

Morgan fölkapcsolta a lámpát, átnyúlt a lány fölött, aztán elvette a telefont az éjjeliszekrényről.

– Axel küldte – mormolta, miközben hunyorogva elolvasta az üzenetrészletet, amely a lezárt képernyőn megjelent. Miután kioldotta a lezárt telefont, elolvasta a teljes üzenetet.

Bo ásított egyet, kinyújtózott, közben pedig élvezte, ahogy a férfi meztelen teste elnyúlik rajta. Nem tudta, hogy Morgan ismeri a jelszavát, de nem lepődött meg… és egy cseppet sem aggódott ezért. A férfi éppen elégszer látta őt kioldani a telefonját ahhoz, hogy felismerje a mintát.

– Mit ír?

– Küldött néhány fotót – felelte Morgan szórakozott hangon. Bo ismerte ezt a hangot, így a szíve nagyot dobbant, mint ilyenkor mindig. A férfi a meztelen mellét nézte, méghozzá olyan tekintettel, mintha a lány egy gazella lenne, ő pedig egy éhező tigris. Az ágyra ejtette a telefont, aztán becsúsztatta a kezét a takaró alá, végigsimított Bo combján, majd a hasán, végül bedugta a kezét a lába közé, miközben a mellbimbójára tapasztotta az ajkát, finoman megráncigálva. Bo torkából halk nyögés tört fel, amikor a férfi ujja beléhatolt.

Hiába telt el már egy egész hónap, a dolgok még mindig gyorsan lángra lobbantak közöttük, mintha egyikük sem akart volna várni. Bo tudta, hogy a férfi nem hagyja hátra őt, és hogy a viszontválaszai éppen elég hevesek ahhoz, hogy siettessék őt, ha mégis megtenné. Morgan tökéletesen beleillett, elég nagy és hosszú volt ahhoz, hogy a lány mélyen betöltve érezze magát, ami a végletekig felizgatta. Tökéletes volt, mintha a testüket egymásnak teremtették volna. Logikusan végiggondolva persze, tudta, hogy ez lehetetlen, de amikor szeretkeztek, a logika vajmi keveset nyomott a latban, mert „tökéletesnek” érezte a dolgot.

– Bármelyik percben telefonálhat – zihálta Bo, miközben Morgan elhelyezkedett rajta, aztán simogatni kezdte a hátát és a vállát, majd széttárta a lábait, amiket a lány a férfi dereka köré font. Morgan óvatosan hatolt belé, de amikor a pénisze vége már bent volt, egészen mélyre hatolt, ahogy a lány szerette.

– Nem ez lesz az első alkalom, hogy megváratom. – A férfi a könyökére támaszkodott, majd a tenyerébe vette Bo arcát, miközben mozgott benne. Olyan átható tekintettel nézte őt, mintha csak minden apró rezdülését észre akarta volna venni. Gyakran csinálta ezt, ilyenkor kizárólag a lányra figyelt, mintha semmi más nem létezne körülöttük.

Bót feszélyezte a kora reggeli kinézete, ezért a kezével eltakarta az arcát.

– Bámulsz engem.

– Igen – felelte Morgan mély, rekedtes hangon, miközben lassan és egyenletesen mozgott. – Tudni akarom, fájdalmat okozok-e valamivel, vagy teszek-e olyasmit, ami nem tetszik neked. Vagy teszek-e olyasmit, ami igazán tetszik, hogy máskor is megismételhessem.

Bónak gyakorlatilag minden tetszett, amit csinált, úgyhogy nem volt oka panaszra. Másrészről viszont szerette volna viszonozni a szívességet, ezért a férfi mellkasára tette a kezét, majd azt mondta:

– Szeretnék fölül lenni.

Morgan átkarolta a csípőjét, hogy a helyén tartsa, miközben oldalra hengeredett. Amikor Bo fölült, azt érezte, hogy a férfi szinte már fájdalmasan mélyre hatol. Felsóhajtott a gyönyörűségtől, aztán mozgatni kezdte a csípőjét.

– Mondd meg, hogy ez tetszik-e – mormolta, miközben a kezével megtámaszkodott a férfi teste mellett, majd guggoló helyzetbe helyezkedett, hogy egyetlen kapcsolódási pontjuk Morgan benne mozgó férfiassága legyen. Lassan megemelkedett, aztán visszaereszkedett, közben nézte a férfi arcát.

Morgan reszketegen beszívta a levegőt.

– Atyaúristen.

Bo megismételte a mozdulatot, lassú emelkedés, lassú ereszkedés.

– Ez igent jelent?

A férfi keze ökölbe szorult a matracon.

– Olyan, mintha leszopnál – mondta annyira fojtott hangon, mintha alig tudna beszélni.

– Azt csinálom – dorombolta a lány. – Csak éppen nem a számmal.

Aztán már csak a feladatára figyelt. A telefon valamikor tényleg megszólalt, de szinte észre sem vették. Nem csak Morgannek okozott élvezetet a szeretkezésnek ez a módja, mert minden alkalommal, amikor leereszkedett, Bo idegvégződései is lángra lobbantak a gyönyörtől. A csúcspont minden egyes mozdulattal egyre közeledett, mire a lány szándékosan lelassult, hogy minden érzetet a végletekig kiélvezhessen.

Ez kínszenvedés volt, de abból a legélvezetesebb. A mellbimbói keményen meredeztek, a testén pedig az eksztázis borzongásai futottak végig. Az efféle kölcsönös gyönyör alapjaiban rengette meg a belső falait; a „szeretlek” szó már-már a nyelve hegyén volt, de mégsem mondta ki, mert ez a szó éppen úgy lehet ajándék is, mint ahogyan teher, ő viszont nem tudta, hogy Morgan számára vajon melyiket jelentené. Így hát nem kockáztatott: csak magában mondta ki a szót, magában ismerte el, mennyire sokat jelent neki a férfi, közben pedig élvezte a pillanatot, csak ezt a pillanatot.

De hiába lassult le, az élvezet egy ponton már úgy elhatalmasodott rajta, hogy kevés híján meg is bénította. Morgan megfeszített izmokkal, ívbe feszült testtel, összeszorított fogakkal küzdött, hogy ne menjen el a lány előtt. Bo belső izmai annyira erősen ráfeszültek, hogy akár le-, akár fölfelé mozdult volna meg, az minden bizonnyal mindkettejük végét jelentette volna. A lány mélyen és reszketegen felnyögött.

Morgan megtört, megragadta Bo csípőjét, majd a pénisze tövéig magára húzta a lányt. Bo zihálva felkiáltott, amint az orgazmus az egész testét megremegtette, olyan érzetekkel árasztva el őt, amelyek minden mást elhomályosítottak. A férfi csípője megrándult alatta, ami csak még erőteljesebbé tette az élményt. Morgan összeszorított fogai közül mintha káromkodások szűrődtek volna ki, de a szavakat elnémította Bo önnön heves szívdobogása, amely egyszerre lüktetett a mellkasában, a fülében és a torkában.

Kisvártatva a rángások kezdtek alábbhagyni, egyre lassabban és lassabban jöttek, de Bo teste mindegyikbe beleremegett. A lány lassan leereszkedett, majd úgy terült el Morgan testén, akár egy rongybaba. A férfi hevesen zihált, ahogyan Bo is, de a légzésük és a szívverésük másodperceken belül szinkronba került egymással.

Egy perccel később Morgannek sikerült megmozdítania a kezét, így végigsimított a lány hátán és fenekén.

– A mindenit, te nő – mormolta. Ennyi volt az egész, de a szavak Bo csontjáig hatoltak.

Az, hogy az ágyból is legyen erejük fölkelni, beletelt még néhány percbe, de aztán gyorsan megtisztálkodtak, majd lementek az asztali számítógéphez, hogy Morgan megnézhesse a fotókat. Bo legalábbis ezt feltételezte, mert ha az ember telefonon néz képeket, meglehetősen nehézkes valakit azonosítani.

Kivitte Trickset sétálni, és mire visszatért, Morgan már mindkettejüknek készített egy-egy kávét. Mivel a férfi megvárta őt a fényképekkel, gyorsan megetette Trickset, aztán ő is odaült a számítógép monitorja elé.

Morgan bekapcsolta, aztán zsebre tette az eldobható telefont, mert nem tudhatta, hogy Axel melyik számot hívja majd: Bo vezetékes számát, a mobilját, avagy Morgan mobilját.

– Szolgáld ki magad – mondta a lány, miközben a számítógépre mutatott.

A férfi leült, belépett Bo e-mail-fiókjába, aztán megnyitotta azt az e-mailt, amelynek volt melléklete. A lány közelebb hajolt, hogy megnézze a feladót: egy női név, Gmail-címmel.

– Ez Axel? – kérdezte.

– Szerintem igen. Valószínűleg csinált egy külön fiókot, vagy az isten tudja, kinek a telefonját használta. – Morgan rákattintott a csatolmányra, mire megjelent a parancs feldolgozását jelző karika. Hamarosan fotók bukkantak fel a képernyőn, a férfi pedig elkezdett lefelé haladni.

A képek különböző helyszíneken készültek: az utcán, éttermekben, sőt, ha a zászlóknak hinni lehet, egy követség udvarán. Bo nem kérdezte meg, honnan és hogyan szerezték meg őket. Mindegyikre photoshopoltak egy sötét hajú, öltönyös férfit. A photoshop használata teljesen nyilvánvaló volt, mert a férfi mindegyik képen hajszálpontosan ugyanúgy nézett ki.

– Ez ki? – kérdezte a lány, miközben áthajolt Morgan válla fölött, majd rámutatott a képernyőre.

– Dexter Kingsley. Így össze tudom hasonlítani a méreteket az emlékeim alapján. Elég jó a térbeli emlékezetem.

Bo ebben nem is kételkedett.

– Ezek azok a külföldi ügynökök, akikről nem lehet tudni, hogy aznap hol voltak?

– Többnyire igen. De Axelt – ismerve van – bizonyára közöttük hazai bajkeverő is; ő bárkit képes bedobni, aki gyanús.

A férfi mindegyik fotót alaposan megnézte; összehasonlította a két férfi magasságát, illetve nyilván más olyan tulajdonságait is – például a fejformáját –, amelyet akkora távolságból megfigyelhetett. Bo nem tudta, hogy lehet ilyen körülmények között határozottan azonosítani valakit, de ez valójában a lehetőségek leszűkítéséről szólt.

Minden képet megszámoztak, összesen huszonhárom volt belőlük. A szereplők neve sehol nem volt feltüntetve, de Morgant ez nem is érdekelte. Axel nyilván mindről tudta, hogy kicsoda. A férfi elidőzött a nyolcas számú képnél, de aztán továbbhaladt a kilencesre, a tízesre, a tizenegyesre, a tizenkettesre. A tizenhármasnál megint elidőzött, majd megnézte a maradékot. Ezt követően visszament a tizenhármashoz, aztán a nyolcashoz. Tizenhármas… Nyolcas… Néhányszor ide-oda ugrált a kettő között, végül megkopogtatta a képernyőt.

– A nyolcas.

Bónak fogalma sem volt, milyen paramétereket használt. Ő úgy látta, mindegyik férfi teljesen különböző, bár valamennyinek ősz haja volt. A nyolcas haja vasszürke árnyalatúnak tűnt… a férfi gondosan nyírt, a fejére simuló frizurát viselt.

– Ő a legvalószínűbb gyanúsított, hm? Mi miatt döntöttél így? – A nyolcas és a tizenhármas arcra egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, így hát kellett lennie valami másnak, ami miatt Morgan e két férfi képe láttán tétovázott.

– A fejformája és a füle elhelyezkedése miatt.

– Jézusom, neked sasszemed van? – kérdezte a lány megdöbbenve, ugyanakkor csodálattal teli hangon. Olyan távolságból, amilyenről a férfi korábban mesélt neki, a részletek alig kivehetőek… legalábbis Bo számára, pedig neki 20/20-as látása volt.

– A jobb szemem 20/15-ös, a bal egy kicsit még ennél is jobb. Hasznos tulajdonság.

– Wow. Azt elhiszem. Ezek szerint reggelente gyorsan ki kell sminkelnem magam, mielőtt felébredsz.

Morgan átkarolta a lány jobb combját.

– Nem, nem kell. Nagyszerűen nézel ki. Egyébként meg, amikor meztelen vagy, észre sem veszem, van-e rajtad smink, vagy nincs. – A férfi nem nézett föl Bóra, de a lány látta, hogy elvigyorodik.

Bo a szemét forgatta, majd játékosan rácsapott a vállára, magában azonban örült neki, hogy a férfi szereti meztelenül látni.

– Kösz. De most térjünk vissza a képekre. Tudod, ki ez a fickó?

– Fogalmam sincs. Én nem az adatgyűjtő csapatban dolgozom. – Morgan a telefonjáért nyúlt, amely azonnal meg is szólalt. A férfi fogadta a hívást, majd rögtön ki is hangosította a készüléket.

– Mi a fenéért nem vetted föl a telefont? – háborgott Axel.

– Nem értem rá – felelte Morgan közömbös hangon.

Néhány másodpercig csönd volt, aztán Axel kiabálni kezdett:

– Te szemétláda, te dugod a húgomat?

Bót hirtelen annyira elöntötte a düh, hogy úgy érezte, a szeme mindjárt kiugrik a helyéről. Axel mindig is ilyen hatással volt rá. Előrehajolt, rácsapott az öklével az asztalra, majd visszakiabált:

– Nem vagyok a húgod! És nem, nem ő dug engem! Én dugom őt! Úgy elhasználtam, hogy már csak szikkadt árnyéka régi önmagának! Én…

– Te kihangosítottad a hívást? – vágott közbe Axel döbbenten.

– Ő az a nő, akire rábíztad az életemet – vágott vissza Morgan. – Naná, hogy kihangosítottam. Ezen kívül most már ő is benne van az egész dologban, ezért megérdemli, hogy tudja, mi folyik itt. – A férfi arcán ingerültség és nevetés küzdött egymással, ám Bónak fogalma sem volt róla, hogy mi miért van. Ő szikkadt árnyéknak nevezte, Axel pedig szemétládának. Ebből még bármi lehetett. – Amúgy érdekel, hogy melyik fényképet választottam ki, avagy tovább vájkálsz olyasmiben, amihez semmi közöd?

– Van hozzá közöm, ha… melyik fotó volt az? – Axel hangszíne a mondat közepén megváltozott, jelezve, hogy mit tart elsődleges fontosságúnak.

– A nyolcas.

– Francba.

– Francba…? Miért?

– Mert az összes lehetőség közül, amelyet átküldtem, ennek lehetnek a lehető legsúlyosabbak a következményei. Egészen biztos vagy benne?

– Száz százalékig nem. A fejformája és a füle alapján döntöttem. Abban viszont tökéletesen biztos vagyok, hogy az általad küldött lehetőségek közül ő a legvalószínűbb.

– Oké, ennyi nekem elég. Ők azok, akiknek nem volt határozott alibijük a kérdéses időire, úgyhogy szerintem elég biztos a találat.

– Orosz?

– Igen. Jó ötlet volt rájuk összpontosítani. Foma Yartsev a neve, magas rangú ügynök a titkosszolgálatnál. Egy titkos találkozó a Fegyveres Szolgálatok Bizottságának egy tagjával határozottan olyasmi, aminek az eltussolásáért ölnének is.

– Lehet, hogy Yartsev rendelte el a kiiktatásomat, mert nem akarta, hogy kitudódjon, hogy ő kivel találkozott.

– Lehet. Ennek is utánanézek. De ha így van, még nagyobb bajban vagyunk, mert akkor az orosz titkosszolgálat törte fel a rendszerünket.

– Még mindig nem sikerült kideríteni, ki volt?

– Ha sikerült volna, most nyomon lennénk, nem igaz? – kérdezett vissza Axel ingerülten. – Egyébként pedig nem. De akárki csinálta is, az illető egy zseni. Amennyiben sikerül elkapni, valószínűleg megpróbáljuk beszervezni. – Axelt hallhatóan bosszantotta a kilátás; már fiatal korukban sem a diplomatikus megoldások, hanem a nyers erőszak híve volt.

– Az is lehet, hogy az a hekker, akit megbíztál a hekkelés lenyomozásával. – Bo képtelen volt magába fojtani a megjegyzést, mert tudta, hogy ezzel teljesen kiakasztja Axelt.

A vonal másik végén honoló tökéletes csönd arról árulkodott, hogy jól tippelt. A férfi agya lázasan járt, hogy minden lehetséges szempontból megvizsgálja a lehetőséget.

Morgan fölvont szemöldökkel pillantott a lányra, aki somolyogva vonta meg a vállát.

– Igazad lehet – mormolta a férfi. – Semmi sem lehetetlen.

– Francba! – szitkozódott Axel. – Házon kívülre kell mennem, hogy leellenőriztessem valakivel az emberemet. De nem hiszem, hogy rosszfiú lenne. Természetesen alaposan lenyomoztam, viszont, ha elég jó ahhoz, hogy ő legyen a hekker, akkor bármilyen hátteret létre tudott hozni magának.

– Oké – mondta Morgan. – Szerintem addig se tétlenkedjünk, amíg te ezzel vagy elfoglalva. Gondolkodtam.

– Folytasd.

– Nincs ellenük bizonyítékunk. Még ha össze is tudjuk kötni Yartsevet és Rykovot, ha be is bizonyítjuk, hogy ő küldte a merénylőt, sőt, esetleg még azt is bebizonyítjuk, hogy Yartsev ott volt a hajón Kingsley-ékkel – amire különben elég kevés esélyt látok –, akkor sem lesz semmiféle bizonyítékunk arra, hogy Kingsley-ék bármi rosszat tettek, vagy, hogy tudtak a megtámadásomról.

– Ez igaz – felelte Axel rövid hallgatás után. – Folytasd.

– Esetleg kiprovokálhatjuk, hogy újra megtámadjanak, ami nagyjából meg is felel az eredeti tervednek. Arra számítottál, hogy besétálnak a csapdádba, amikor a tartózkodási helyemet keresik, de ehhez túl okosak, merthogy tőled eleve valamilyen csapdára számítottak.

– Túl jól végzem a munkámat – jegyezte meg Axel savanyúan.

Bo a szemét forgatta, de visszafogta magát, nem horkant fel.

– Ez azt jelenti, hogy nekem kell hozzájuk mennem – mondta Morgan.

Axel megint hallgatott néhány másodpercig, majd azt kérdezte:

– Mire célzol?

– Csupán hangosan gondolkodok… de talán elbocsáthatnál egészségügyi okokra hivatkozva, vagy egyszerűen csak beleírhatnád az aktámba, hogy fizikai gondok miatt újraértékelésre van szükség. Mindegy. Én majd felveszem a kapcsolatot Kingsley-ékkel, aztán tudatom velük, hogy már emlékszem, illetve, hogy pénzre lenne szükségem.

– Zsarolás.

– Ezt így nem mondanám ki.

– Akkor tőrbe csalás.

– Nem vagyok hivatalos személy.

– Nem, de meg akarod szegni a törvényt, ők pedig még nem tették meg.

– Majd megteszik, amikor ismét megpróbálnak megölni. Komolyan azt hiszed, hogy hajlandóak lennének szép csendben fizetni egy zsarolónak?

– Nem. Egy olyan politikus, mint Kingsley, nem hagyhatja, hogy egy ilyen fenyegetés lebegjen a feje fölött.

Mindhárman csendben voltak, magukban a lehetőségeket és a valószínűségeket mérlegelték. Bo némán állt Morgan mellett. Lényének egy része a legszívesebben kiabálni kezdett volna a férfival, amiért az megint kockára teszi az életét, a másik része viszont pontosan tudta, hogy Morgannek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy megoldja ezt a helyzetet. Elhessegette tehát ezeket a gondolatokat, majd megpróbált logikusan gondolkodni. Ha Kingsley-ék, vagy, ami valószínűbb, egy újabb bérgyilkos ismét Morgan után vetik magukat, akkor idejönnek, hiszen – és ebben a férfinak teljesen igaza van – itt, az ő elszigetelt otthonában lenne a legkényelmesebb megejteniük a dolgot. Minden, magára valamit is adó gyilkos nagyon hamar rájönne erre.

De… mi van, ha a bérgyilkos puskát akar használni? Az ellen szinte lehetetlen védekezni. A házat dombok veszik körbe, amelyek elsőrangú leshelyet biztosíthatnának egy türelmes mesterlövésznek. A lánynak még a vér is megfagyott az ereiben ettől a gondolattól.

Nem lehetett tudni, hogy Morgan valaha is rádöbbent volna-e a kék ing jelentőségére, ha ő nem kezd kérdezősködni, de a tettei határozottan mozgásba lendítették az eseményeket. Ha a férfival bármi történik, az az ő hibája lesz, és nem tudta, hogy ezzel képes lenne-e együtt élni.

Ezért aztán minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy ez ne következhessen be.

– Szólj, ha módosítottad az aktámat, valamint leellenőrizted az emberedet. – Morgan ezzel bontotta a vonalat, majd megfordult, aztán az ölébe vonta a lányt. – Hagyd abba – mondta.

– Mit?

– Az önmarcangolást. Azt, hogy magadat hibáztatod.

Bo nekidőlt Morgannek, élvezve, hogy az olyan magas, hogy egyvonalban volt az arcuk; amiként azt is imádta, hogy a férfi teljesen rá volt hangolódva. Ez már önmagában is meglepte őt, hiszen mindig keményen küzdött, hogy elrejtse az érzéseit. Morgan azonban nemcsak látta őt, de a jelek szerint tetszett is neki, amit látott.

– Az önmarcangolás szerintem természetes velejárója ennek a helyzetnek – mondta a lány. – És igen, részben valóban én vagyok a felelős azért, ami történik majd. Ha sikerül, hurrá, de ha nem… – Amikor idáig ért, rémülten tapasztalta, hogy elcsuklik a hangja, és nagyon gyorsan kell pislognia, hogy ne lábadjon könnybe a szeme. De aztán összeszorította a száját, felszegte az állát, hogy megacélozza magát. Logikával és felkészüléssel kell szembenézniük azzal, ami rájuk vár, nem könnyekkel és érzelmekkel. Azokat félreteszi későbbre.

A férfi kissé összevonta a szemöldökét.

– Figyelj. A munkám része, hogy az összes lehetőséget számba vegyem. Ha ez nem sikerül, az az én hibám. Viszont vannak dolgok, amiket megtehetünk. Például akármilyen telefont használok, hogy felvegyem a kapcsolatot Kingsley-ékkel, Axel azt a számot figyelteti majd, szóval, amikor megpróbálják lenyomozni a telefonomat, tudni fogjuk, hogy óvatosnak kell lennünk. Emellett Axel most már figyelteti a hívásaikat, sőt, őket magukat is, vagyis, ha találkoznak valakivel, arról is értesülünk.

Azért megnyugtató volt tudni, hogy nem pusztán itt ücsörögnek majd, várva, hogy rájuk lőjenek.

– Na, és mi van, ha Kingsley-ék ártatlanok? – kérdezte a lány. – Mi van, ha tényleg az oroszok a hunyók – ez a Yartsev –, és elárulják nekünk Oroszországot, méghozzá Kingsley-éken keresztül?

– Ez lenne a legjobb, ami csak történhet. Ha így áll a dolog, amint kapcsolatba lépek Kingsley-ékkel, ők nyomban rám uszítják a belbiztonságiakat, akik olyan gyorsan lesittelnek, hogy kettőt pislantani sem tudok. Itt jönne a képbe Axel, hogy megmentsen, mielőtt még örökre bezárnának valami lyukba.

A rettenet kiülhetett a lány arcára, ő ugyanis nem hitte, hogy Axel bármi ilyesmit tenne. Morgan kuncogni kezdett, majd azt mondta:

– Erre nem kerül sor. Addig persze, bent tartanának, amíg leellenőrzik a sztorimat, és sor kerülne pár magas szintű találkozóra, de az ügynökségek végül tisztáznák egymás között a dolgot. A legmagasabb szintű engedéllyel rendelkezem, amelyet tavaly frissítettek utoljára; ettől a por nagy része leülepedne.

– De még ha ez lenne is a legjobb lehetőség, Yartsev akkor is megpróbált megöletni. Hát Kingsley-ék nem mondták volna meg neki, hogy ki vagy?

– Valószínűleg megmondták volna, ha így állna a helyzet, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy ő meg is bízik Kingsley-ék ítéletében. Ha tényleg elárulja az országát, bizonyára mindenfelől támadásra számít.

– Akkor miért ne próbálkozna újra?

– Azt hiszem, megbeszélnék vele a dolgot – felelte a férfi szárazon. – De ez mind-mind csak feltételezés. Amíg nem tudom biztosan, hogy Kingsley-ék nincsenek benne, abból indulok ki, hogy nyakig benne vannak. És addig megtesszük a szükséges előkészületeket.

– Milyen előkészületeket?

– Meg kell erősíteni a telek védelmét. Megfelel, amit eddig csináltunk, de többet is lehetne tenni. Axel majd talál forrást, amiből fedezhetjük. Infravörös kamerák, amelyek érzékelik a testhőt, drót nélküli transzmitterek, menekülőútvonal. Elég gyorsan ki tudok ásni egyet, ha nem bánod, hogy egy szakaszon felszedem a padlót. Meg kell erősíteni az ablakokat. Persze, az lenne a legjobb, ha te és Tricks a városban maradnátok…

– Nem – vágott közbe Bo hevesen, de aztán rádöbbent, hogy semmiképpen nem hagyná, hogy Tricks veszélybe kerüljön. – Nos, Tricks ellesz Dainánál. De ha én nem a megszokott módon viselkednék, nem keltenék gyanút abban, aki esetleg figyel minket?

– Csak akkor, ha az illető elég régen figyel ahhoz, hogy ismerje a szokásaidat.

– Nem érdekel a padló – mondta a lány, figyelmen kívül hagyva a férfi megjegyzését, mivel nem akart engedni a saját álláspontjából. – Szedd fel nyugodtan. Holnap már el is kezdheted.

– Annyira azért nem kell sietnünk. Az óra addig nem kezd el ketyegni, amíg fel nem veszem a kapcsolatot Kingsley-ékkel, azt pedig nem teszem meg, amíg Axel el nem helyezi az aktámban a hamis alkalmatlansági eredményeket, illetve le nem ellenőrzi a hekkervadászát. Azzal jól az orrára koppintottál – tette hozzá Morgan vigyorogva.

– És késlekedést okoztam, mert ő paranoiás.

– Nem paranoia, ha igaznak bizonyul a dolog. Abban a világban, amelyikben ő él, valós a veszély. Tudom, hogy olyan alaposan leellenőrizte az emberét, hogy vélhetően még a szeplői számát is tudja, és szerintem a fickó tiszta, de Axel akkor is a körmére néz majd. – A férfi egy pillanatra elhallgatott. – Azt javaslom, avassuk be Jesse-t is. Lehet, hogy szükségünk lesz a segítségére, az övére és a többi rendőrödére. Mindent meg akarok tenni, hogy minimalizáljam a rád és a városra leselkedő veszélyt.

Bo eltűnődött ezen, számításba véve a beosztást és a költségvetést, amikre rendőrfőnökként neki kellett gondolnia.

– Akkor a szabadidejüket kell feláldozniuk. Nem hiszem, hogy a közreműködésüket a városnak kellene állnia.

– Nem várom el, hogy ingyen csinálják, gondoskodok majd a fizetésükről. – Morgan vállat vont. – Mindig is túl sokat voltam távol ahhoz, hogy elköltsem a fizetésemet, úgyhogy felhalmozódott.

Bo magában azt gondolta, valószínűleg kényszerítenie kell majd az embereit, hogy pénzt fogadjanak el, tekintve, hogy valamennyien hősként imádták Morgant, de ezzel a dologgal később is ráér foglalkozni.

Ösztönösen tudta, hogy Morgan most van elemében, amiért támadásba lendülhet, nem pedig másnak a lépéseire kell várnia. Szinte érezte, ahogy a férfi ereiben felpezsdül a vér. Ez az ő világa, a stratégia és az erőszak világa… ő pedig otthon van benne.