15. fejezet

A hívás késő délután, pont a hazaindulás előtt futott be. A rádióüzenet és Loretta válaszai hallatán Bo csak annyit mormolt, hogy „francba”, majd a tenyerébe temette az arcát. Már olyan közel voltak ahhoz, hogy bonyodalmak nélkül vészeljék át a napot.

Jesse-nek szabadnapja volt, Patrick Jones volt a szolgálatban lévő rendőr. Ő csak annyit mondott, „Rajta vagyok, főnök”, aztán már indult is. Bo még soha nem látta ennyire fürgén mozogni őt.

– De szeretném látni ezt – mondta Loretta vágyakozva.

Bo nem osztotta az érzéseit. Már olyan közel volt hozzá, hogy hazamehessen. Érezte, hogy megfájdul majd a feje a hamarosan rázúduló drámától, meg attól, hogy még sok-sok órán keresztül ezzel kell foglalkoznia.

– Én abban reménykedtem, hogy minden simán megy majd, a város pedig túlléphet az egészen.

– Igen, de te nem vagy Hobson. Minket az ilyen balhék éltetnek. – Loretta egy pillanatra elhallgatott. – Akarod, hogy behívjam Jesse-t? Nem mintha Patrick nem boldogulna, de Jesse valahogy képes lecsillapítani az embereket. – Ez azért volt, mert Jesse tökélyre fejlesztette a „zsaru vagyok, ne kukoricázz velem” tekintetet.

– Kalie-val randizik – felelte Bo, de mindketten tudták, hogy Jesse akkor is figyeli a rádióját, így valószínűleg már úton van a helyszínre Kalie-val együtt. A holnapi pletykálkodásnál senki sem akar hátrányba kerülni, még Jesse sem.

A maga részéről Bo a legszívesebben összepakolt és hazament volna, de erről jelen körülmények között szó sem lehetett.

Elővette a mobilját, hazatelefonált. Morgan a harmadik csengésre vette föl.

– Valami baj van? – kérdezte a férfi, egyből a lényegre térve.

– A válás nem ment simán. Valószínűleg csak órák múlva jutok haza. Egyél, amit csak akarsz, és kérlek, etesd meg Trickset is. Én majd itt bekapok valamit. Hogy van Tricks?

– Jól van. Majdnem megölt, de ő jól van.

– Oké, szuper – felelte a lány szórakozottan, aztán letette a telefont. Csak néhány másodperc elteltével jött rá, mit is hallott, ezért elkezdte visszahívni a férfit, de végül meggondolta magát. Tricksszel bármi előfordulhat. Majd később megtudja, mi történt.

Húsz perccel később a rendőrségen tömegjelenet bontakozott ki. Bo arra számított, hogy Emilyt és Kyle-t fogják behozni, vagy csak Kyle-t, de nem ez volt a helyzet. Először Patrick érkezett meg, szolgálati autójának hátsó ülésén a megbilincselt Melody Goodinggal, aki ordítva szidta Patricket, rugdosva az első ülést… szóval úgy általában iszonyú nagy cirkuszt csinált. Kicsit később megérkezett Jesse, akinek a kocsijában hátul a megbilincselt Miss Doris ült, míg az anyósülésen a tágra nyílt szemű, döbbent Kalie Vaughan.

Miss Doris azonnal kiabálni kezdett Melodyval, amint a rendőrök kiszállították a két nőt az autókból.

– Körbe fogom rugdosni a szánalmas seggedet a városban! – ordította Miss Doris. A máskor olyan kedves, kerek arc most tűzvörös volt, és egyáltalán nem tűnt kedvesnek, a kék szemek pedig lángokat lövelltek.

Ó, magasságos ég.

Aztán újabb emberek érkeztek, majd mind bezsúfolódtak az aprócska rendőrőrsre: Emily és az édesanyja; Buddy polgármester; a városi tanács néhány tagja; a két ügyvéd, akik a válóperes feleket képviselték; néhány önkéntes tűzoltó és egy mentős; Miss Virginia Rose, aki valószínűleg a tárgyalóteremben bámészkodott; Sam Higgins, az iskolabusz vezetője; aztán megérkezett Mr. Gooding és Kyle is, aki dühösnek és mogorvának tűnt.

Kyle fenyegető pillantást vetett Bóra, de nyilván eszébe jutott, hogy hol van, ezért gyorsan elfordította a tekintetét. Nem – gondolta magában Bo –, nem akar elkezdeni szájalni, sem pedig azt követelni, hogy engedjék el a testvérét. A múltkor is éppen csak megúszta a vádemelést, ráadásul az akkori viselkedésének köszönhette, hogy úgy kellett aláírnia a válási papírokat, ahogy Emily akarta.

Végül, de nem utolsósorban Daina is befutotta a jelenlegi barátjával, Kenny Michaelsszel. Ők meg mi a csudát keresnek itt?

A felemelt hangok zűrzavara fülsiketítő volt. Mindenki kiabált, de senki nem hallotta, ki és mit mond. A jelenlévők legalább felének semmi keresnivalója nincs itt – gondolta magában Bo, noha a mentős jelenléte még jól jöhet.

Daina odafurakodott a lányhoz, majd azt mondta:

– Gondoltam, eljövök Tricksért, hogy legalább vele ne legyen gondod.

– Ó… köszi – felelte Bo megkönnyebbülten. – De valahogy volt egy olyan érzésem, hogy valami balul üt ki, ezért otthon hagytam Morgannel.

– Akkor minden oké veled?

– Ezt azért nem mondanám.

Daina elfojtott egy kuncogást.

– Akkor mi el is tűnünk a színről. Majd hívj fel, ha vége. Tudni akarom, mi történt – mondta, aztán ő és Kenny távoztak.

De még mindig túl sokan voltak a teremben.

Bo fölmászott az asztalára, összecsapta a tenyerét, majd fölkiáltott:

– Hé!

Nem szerette a vitákat, de a fenébe is, ő volt a rendőrfőnök, ezt a helyzetet pedig nem lehet megoldani, amíg ennyi ember lábatlankodik itt.

Csönd lett, még Melody és Miss Doris is elhallgattak, akik pedig folyamatosan egymást szidták. Bót egy kicsit meg is döbbentette, hogy Miss Doris milyen szavakat ismert. Minden jelenlévő Bo felé fordult.

– Azt akarom, hogy mindenki távozzon – mondta a lány. – Még maga is, polgármester úr. Mindenki, kivéve a két rendőrt, Miss Dorist, Melodyt, Lorettát és engem. Ha nem tartoznak a nevezett hat ember közé… távozzanak.

– Nézze… – kezdte Mr. Gooding hevesen.

– Nem nézek semmit. Nem tudjuk megoldani ezt a helyzetet, amíg mindenki itt kiabál. Emily, Kyle, vigyétek magatokkal az ügyvédeiteket. Ha szükség lenne rájuk, miután beszéltünk Miss Dorisszal és Melodyval, majd visszajönnek. Kifelé. Komolyan mondom. Aki egy perc múlva még mindig itt van, azt letartóztatjuk.

Buddy polgármester büszkén elmosolyodott.

– Azt hiszem, jobban teszem, ha nem szállok szembe magával, amikor ilyen ideges – mondta, miközben elindult az ajtó felé, de azért annyi időre még megállt, hogy Bóra kacsintson. Sam Higgins, a tűzoltók és a mentős sietve követték a példáját. Ahhoz, hogy mindenki más is elinduljon kifelé, szükség volt még egy határozott pillantásra Bótól, illetve Jesse és Patrick fenyegető tekintetére. Miss Virginia Rose arcán makacs kifejezés ült, mintha mindenáron maradni akarna, de aztán Loretta fölállt, megköszörülve a torkát.

– Jól van, jól van – morogta Miss Virginia távoztában.

Amint becsukódott az ajtó és csend lett, Loretta hümmögni kezdett.

– Egy pillanatig azt hittem, képes letartóztattatni magát, csak hogy végignézhesse, mi történik majd.

Bo lemászott az asztaláról, majd a fejét csóválva a két bűnösre meredt.

– Ezt nem hiszem el – dünnyögte.

– Ez a vén boszorkány tehet az egészről – mondta Melody, majd gúnyosan Miss Dorisra mosolygott.

Miss Doris erre ismét kitört, puha, gömbölyű teste pedig valósággal remegett a felháborodástól.

– Letörölném ezt az ostoba kifejezést a pofádról, ha nem gyökerezne olyan mélyen, hogy még a sósav és a csiszolópapír sem boldogulna vele!

Jesse oldalra fordította a fejét, a nevetését köhögésnek álcázva.

– Oké, vegyük fel a vallomásokat. Jesse, Patrick, vigyétek őket külön helyiségekbe, hogy ne hallják egymást. És hölgyeim… – amikor Bo egy pillanatra elhallgatott, Miss Doris és Melody egyaránt ránéztek –, ne felejtsék el, hogy az esetnek sok tanúja volt, mi pedig mindegyikükkel beszélünk majd. Jobban járnak, ha a mondanivalójuk nagyjából megegyezik az övékével, hacsak nem akarják, hogy a hamis tanúzás is felkerüljön az esetleges vádak listájára. – Ha minden úgy megy, ahogy Bo remélte, senki mást nem kell majd kikérdezniük, de ezt ennek a kettőnek egyáltalán nem kell tudnia.

Miss Dorist láthatóan elborzasztotta, hogy esetleg megvádolják valamilyen bűncselekménnyel, míg Melodynak egyszerűen csak megvető kifejezés ült az arcán. Mivel az apja minden bajból kihúzta őt eddigi élete során, minden bizonnyal arra számított, ezúttal sem lesz ez másként. Ennek ellenére ő is, Miss Doris is engedelmesen követték Jesse-t és Patricket az aprócska, ám különálló kihallgatószobákba, amelyek egymás mellett helyezkedtek el, és mivel mindössze egy vékony fal választotta el őket egymástól, a rendőröknek be kellett kapcsolniuk a hangosan búgó ventillátorokat, hogy lehetetlenné tegyék a hallgatózást. Fapados megoldás, de bevált.

A vallomások felvétele nem tartott sokáig. Elsőként Patrick jött ki, magára hagyva Melodyt a helyiségben. Bo és Loretta várakozásteljes arckifejezésének láttán megköszörülte a torkát.

– A lényeg az, hogy a tárgyalás rendben lezajlott, bár Kyle-nak láthatóan nem tetszett az egész. Kifelé menet Emily, az édesanyja és Miss Doris elhaladtak a Gooding család bizonyos tagjai mellett, Melody pedig azt mondta – idézem –, „örülni fogok, amikor ennek vége lesz, a testvérem pedig elvehet egy igazi nőt e helyett a kurva helyett”.

Ez szokásos szitkozódásnak számított válás esetén, úgyhogy még csak eredetinek sem lehetett nevezni. Bo fel tudott idézni olyan szidalmakat az anyja válásai idejéből, amelyekhez képest Melody megjegyzése vasárnapi iskolába való tananyagnak tűnt.

– Emily és az édesanyja nem foglakoztak a dologgal – folytatta Patrick –, Miss Doris azonban jelenetet rendezett. Odaállt közvetlenül Melody elé, majd az arcába kiabálta, hogy – idézem – „Fogd be azt a mocskos pofádat az unokámról, különben az öklömmel tömöm be”.

– Ajjaj – rándult össze Bo. Miss Doris testi sértéssel fenyegetőzött, ami jogilag ugyan csak vétség, de akkor is.

– Melody elismerte, hogy erre azt mondta: „Föltörlöm magával a padlót, öreg nyanya. Majd nem lesz ennyire eltelve magától, ha leég a háza.” Ezzel egy-egy a testi sértéssel való fenyegetőzés, már persze, ha számon tartjuk az állást.

Loretta felmordult. Láthatóan nem tetszett neki, hogy a Hobsonokon kívül valaki más is házfelgyújtással fenyegetőzik.

Bo egy kissé megkönnyebbült. Kezdtek jó irányba haladni a dolgok. Mivel mindkét nő ugyanazt a vétséget követte el, volt lehetőség a tárgyalásra. Ha csak az egyik fél lett volna bűnös, a másik nyilván ragaszkodik a vádemeléshez, ami ahhoz vezetett volna, hogy ez az ügy életük végéig elhúzódik… vagy még tovább, Nyugat-Virginiában ugyanis nem olyan emberek élnek, akik egyhamar elfelejtetik a sérelmeiket.

Valahogy meg kell győzni őket arról, hogy ne emeljenek vádat egymás ellen, csakhogy ez a jelenlegi indulatok közepette nem tűnik egyszerű feladatnak. Persze, továbbra is neheztelnek majd egymásra, de legalább senkinek nem lesz priusza.

Jesse is kijött, úgyhogy össze tudták hasonlítani a két vallomást. Melody és Miss Doris legalább őszinték voltak; szinte szóról szóra ugyanúgy idézték föl, amit egymás fejéhez vágtak.

– Most mihez kezdünk? – kérdezte Jesse, miközben kipillantott a szolgálati kocsijában türelmesen várakozó Kalie-ra. Neki legalább volt annyi esze, hogy nem jött be, így nem szaporította tovább a tömeget. Bo emlékeztetni akarta Jesse-t arra, hogy nem kellene engedély nélkül utasokat szállítani a szolgálati járműben, de aztán úgy döntött, most fontosabb dolgokkal kell foglalkozniuk. Ezen kívül úgysem mondhatna olyat Jesse-nek, amit a férfi ne tudna, ő pedig nem akart a szabályok rugalmas kezeléséről prédikálni, amikor Jesse igencsak nagyvonalúan kezelte azokat Morgannel kapcsolatban.

Lehet, hogy nem is volt jó rendőrfőnök, hiszen neki, magának is akadtak gondjai a szabálykövetéssel. Nos, ezen majd máskor elgondolkodik, hiszen most az üggyel kell foglalkoznia.

– Mi lenne, ha hazavinnéd Kalie-t, ezt a kettőt pedig hagynánk kicsit főni a saját levükben – javasolta a lány. – Úgy fél óra, egy óra hosszát. Időre van szükségük, hogy lehiggadjanak.

Mindenki buzgón bólogatott, elvégre a lehiggadásból nem származhat baj. Jesse hazavitte Kalie-t, Patrick pedig megtartotta a vacsoraszünetét. Loretta úgy gondolta, több izgalomra nem számíthatnak, ezért hazament, hogy vacsorát főzzön Charlie-nak, aztán elmesélje neki, mi történt. Bo az asztalánál maradt, nekiállt a papírmunkának. Egyik kihallgatóból sem szűrődött ki egy nyikkanás sem.

Egyszer megcsörrent a telefon. Bo magában imádkozott, nehogy arról legyen szó, hogy a családtagok egymásnak estek. A hívó fél tényleg egy Gooding volt, de szerencsére nem arról volt szó, amitől a lány tartott.

– Tudnom kell, mi folyik odabent – bömbölte Mr. Gooding. – Be kell küldenem az ügyvédemet?

– Igyekszem mindkettejüket rábeszélni, hogy ne emeljenek vádat egymás ellen, akkor mindenki szabadon távozhat – felelte Bo higgadtan. – Csak legyen türelemmel.

– Oh. – A férfit a jelek szerint meglepte a lány hozzáállása. Egy pillanatig hallgatott, végül azt mondta: – Köszönöm, rendőrfőnök asszony. Ha ez segít, mondja meg Melodynak, hogy fogadja el a maga javaslatát.

– Megmondom. Köszönöm, hogy hívott, Mr. Gooding. – Ha a férfi képes udvariasan beszélni, akkor ő is.

Várt még egy kicsit, majd bement Melodyhoz, aki valószínűleg halálra unta magát, mert a kihallgatóban nem volt sem tévé, sem magazinok, sem semmi más, amit nézegethetett volna a körmein kívül.

A csinos fiatal nő arcán mogorva kifejezés ült, de látni lehetett rajta, hogy már ő is fáradt. Ennyi adrenalin sokat kivesz az emberből. Bo kihúzta a másik széket, leült. Megvárta, amíg Melody ránéz, csak azt követően szólalt meg.

– A helyzet az, hogy Miss Doris nem emeltet vádat, ha maga sem ellene. Mindketten makacskodhatnak, ha azt gondolják, azzal bármit is elérnek, de egyenesen megmondom, csak és kizárólag egy priusszal lehetnek gazdagabbak. Az édesapja nem sokkal ezelőtt felhívott… azt üzeni, fogadja el az ajánlatot.

Melody kinyitotta a száját, valószínűleg azért, hogy valami pimaszságot mondjon, de aztán inkább becsukta, hogy végiggondolja a lehetőségeit.

– Oké – mondta végül bármiféle fenyegetőzés nélkül.

Halleluja.

– Hol van a kocsija? – kérdezte Bo megkönnyebbülten.

– A városházánál.

– Inkább sétálna, avagy vitessem el az egyik szolgálati kocsival?

– Inkább sétálok.

Bo éppen kikísérte Melodyt, amikor Jesse visszaérkezett. A férfi hallgatott, amíg Melody el nem tűnt, majd azt kérdezte:

– Minden oké?

– Félig. Miss Doris még mindig a kihallgatóban van, de Melody beleegyezett, hogy nem emeltet vádat.

Jesse leült.

– Majd én hazaviszem Miss Dorist. Tudom, hogy nincs kocsija, mert Kalie azt mondta, Emily hozta be.

Kalie meg honnan a csudából tudta ezt? Noha már hét éve itt élt, Bót időnként még mindig zavarba ejtették a kisvárosi viszonyok. Mindenki tudott mindenkiről mindent. Vajon a hírek valami furcsa ozmózis-félével terjednek errefelé?

– Kalie és Emily ismerősök a Facebookon – magyarázta Jesse vigyorogva, mert nem kerülte el a figyelmét a lány zavart arckifejezése. – Emily kiposztolta a dolgot.

Szóval a közösségi média; ennek legalább volt értelme. Bo nem volt fönt a Facebookon, úgy volt vele, az élete nem tartozik senki másra. Meg hát, nem is volt egy rakás rokona, akiket érdekelne, mit csinál.

Végül bement Miss Dorishoz. Azért Melodyhoz ment be először, mert úgy ítélte meg, az inkább hajlik a vádemeltetésre, amely esetben Miss Dorisnak nem lett volna mit fölajánlani. Itt is kihúzott egy széket, majd leült. Miss Doris egyszerre volt bűntudatos és dühös, ami azt jelentette, hogy bármelyik irányba billenhetett a mérleg.

Bo nagyjából ugyanazt mondta neki is, mint Melodynak.

– Melody beleegyezett, hogy nem emeltet vádat, ha maga sem.

Miss Dorisnak az álla is leesett döbbenetében.

– Komolyan? – kérdezte cincogó hangon.

Bo vállat vont.

– Ő ugyanazt a vétséget követte el. Mindkettejük részéről az a legésszerűbb döntés, ha elfelejtik az egészet, aztán szépen hazamennek.

– Ó, egek. – Miss Doris körülbelül fél másodpercre elhallgatott. – Jól van. Ha ő nem emeltet vádat, akkor én sem.

– Jó döntés. Jesse azt mondta, hazaviszi magát.

– Ez kedves tőle. Gondolom, már besötétedett.

– Igen, de különben sem hagytuk volna, hogy gyalog kelljen mennie.

És ennyi volt. Jesse és Miss Doris elindultak a férfi szolgálati autójához, amikor az ajtóban szembetalálkoztak Morgannel és Tricksszel. Egy pillanatra megálltak köszönni egymásnak, váltottak pár szót, aztán az előbbi kettő kiment, azt utóbbi kettő pedig bejött az őrsre. Tricks azonnal Bóhoz szaladt, imádattal nézett föl rá, majd a térdére tette a mancsát.

– Te is hiányoztál nekem – gügyögte Bo, miközben két kézzel megvakarta a kutya füle tövét, aztán lehajolt, majd Tricks homlokához nyomta a homlokát. Végül fölnézett Morganre. – Ti meg mit kerestek itt?

– Úgy számoltam, biztosan végeztél már, hacsak nem került sor vérontásra… és gondoltam, bizonyára éhes vagy. Ehetünk egy hamburgert, ha van hozzá kedved.

Egy finom, forró hamburger, amelyet nem neki kell előkészítenie, remekül hangzott.

– Menjünk – mondta a lány, miközben fölállt. Bezárta maguk után az őrsöt, aztán mind a hatalmas Tahoe-hoz mentek. A hamburgerező csak néhány utcányira volt, úgyhogy Bónak nem volt ideje beszámolni a történtekről; leadta a rendelését, ami egy kis hamburgert, egy kis krumplit és egy üveg vizet tartalmazott. Morgan egy extra sajtburgert kért, ami kétszer akkora volt, mint a lány hamburgere, egy nagy krumplit és egy üveg vizet. Visszavitték az ételt az őrsre, kipakolták az asztalra, Morgan pedig odahúzott magának is egy széket, majd leült Bóval szemben.

– Benézett a kamionsofőr barátod – mondta a férfi, miközben megsózta a krumpliját, aztán elkezdte kibontani a ketchupos dobozkákat. – Mivel megint Alabama felé járt, vett neked néhány üveg Pucér Disznót; feltételezte, hogy úgyis kérsz, ezért nem szólt előre. Áthozta, én meg kifizettem.

– Köszi.

– Azt mondtam neki, legközelebb dupla adagot hozzon. Ha én is iszok belőle, többre lesz szükségünk.

Bo elnyomott egy mosolyt.

– Hát nem Millert vagy Budot kérsz?

– Megtértem. Ide a Pucér Disznóval. – Morgan egy pillanatra elhallgatott, majd a lányra hunyorított. – Sosem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen mondat hagyja el a számat.

Mindketten kuncogni kezdtek, aztán a férfi azt mondta:

– Mesélj, mi történt.

Bo beszámolt az eseményekről. Nagyon örült, hogy ilyen könnyen megoldódott a dolog, illetve, hogy senkinek nem esett bántódása. Morgan nagyot nevetett Miss Doris nyelvhasználatán; utána Bón volt a sor, amikor végighallgatta a beszámolót Tricks kalandjairól a futópaddal. A lány majdnem félrenyelt egy korty vizet, hiszen szinte látta maga előtt, ahogy Morgan az életéért küzd a futópadon, miközben Tricks boldogan kergeti a labdáját.

Miközben beletunkolt egy sült krumplit a ketchupba, azt kérdezte:

– Meddig jutottál a futópadon?

– Viccelsz? Még élek, nem? Rögtön abbahagytam. Nem futok rajta, ha Tricks a közelben van. – Morgan a lányra kacsintott, majd bekapott egy darab krumplit. – Kimentünk, aztán inkább fölmentünk párszor a dombra.

Ez egy olyan nap, amikor mindenki rákacsint – gondolta magában Bo. Először Buddy polgármester, most pedig Morgan. Amikor meghallotta a nevét, Tricks a lány térdére fektette a fejét, majd végtelenül szomorú pillantással adta a tudtára, mennyire igazságtalannak tartja, hogy ő nem kap az ennivalójukból.

– Felejtsd el, ifjú hölgy – mondta Bo, mire a kutya azonnal otthagyta, átment Morganhez, az ő térdére fektette a fejét, majd őrá emelte vigasztalan tekintetét.

– Vág az esze, mint a borotva – jegyezte meg a férfi, majd szintén nemet mondott a kutyának, méghozzá ugyanolyan határozott hangon, mint Bo. Újabban gyakran csinálta ezt; ugyanazok a szavak, ugyanolyan hanglejtés.

Bo már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ám ekkor furcsa zajra lett figyelmes odakintről. Olyan volt, mintha… Nem is tudta igazán, mire hasonlított. Egy bulira? Egy meccsre? Bo összevonta a szemöldökét, aztán oldalra billentett fejjel fülelt, de nem tudta megállapítani, milyen hangot hall. Végül az ablakon keresztül meglátott valamit, ami úgy nézett ki, mintha egy… raj? sereg?… szentjánosbogár tartana az őrs felé. Hatalmas szentjánosbogarak.

– Mi a csuda ez? – kérdezte.

Morgan szintén az ablak felé fordult, aztán tárgyilagos hangon azt felelte:

– Csőcselék.

Csőcselék? Hamrickville-ben?

Bo homlokráncolva fölállt. Morgan szintén, majd a lány karjára tette a kezét. A vidámság eltűnt a tekintetéből, ami immár keménynek és tettre késznek tűnt.

– Ha egy kicsit is veszélyesnek tartod őket, maradj idebent, én megoldom a helyzetet.

Képes is lenne rá. Igaz, hogy egyedül volt, de őt még egy ilyen csőcseléknek sem szabadott lebecsülni.

– Nem hiszem, hogy túl sokan vannak. Kíváncsi vagyok, mit akarnak, mi izgatta fel őket ennyire. Azt hiszem, ezt csak egyetlen módon tudhatjuk meg.

A lány egy sajnálkozó pillantást vetett a félig megevett hamburgerre és a sült krumpli maradékára; már hidegek, de még kevésbé finomak lesznek, mire visszatérhet hozzájuk.

– Oké, de itt leszek az ajtóban, ha szükséged lenne rám.

Bo fáradt volt, emellett szívesen befejezte volna a hamburgerét, de hozzátartozott a munkájához, hogy szembenézzen ezzel a „csőcselékkel”. Kinyitotta az ajtót, kilépett a járdára, majd hunyorogva figyelte a közeledő embereket. Az utcai lámpák furcsa árnyakat vetettek az érkezőkre, amelyek némelyike emiatt egyenesen zombinak tűnt, pedig csak emberek voltak, akiket Bo nem ismert fel.

A „tömeg” szó némileg talán túlzás volt. Bo úgy harminc embert látott közeledni az utcán; mellesleg teljesen szabálytalanul, de hát Hamrickville-ben senkit sem érdekeltek igazán az olyan lényegtelen szabályok, mint hogy hol kell átkelni egy úttesten. A fények többnyire mobilokból származtak, a lángoló fáklyák modern utódaiból, de néhány dohányosnál öngyújtó is volt. A csoport legtöbb tagja helybéli boltos volt, ami azt jelentette, hogy jóban voltak Miss Dorisszal. Bo felismerte Harold Pattersont, a borbélyt, Miss Virginia Rose-t, aki a jelek szerint elhatározta, hogy mindenképpen ott lesz az események sűrűjében, aztán Faye Wigginst, a virágboltost, sőt, még a könyvtáros is ott volt.

Mindannyian nagy, fehér pólót viseltek a rendes öltözékük fölött. A pólókon Miss Doris édes arcát lehetett látni, amire fekete börtönrácsokat nyomtattak, alatta pedig felirat hirdette: SZABADÍTSUK KI DORIST

Bo a szája elé szorította a kezét, miközben erősen magába csípett, hogy ne nevesse el magát. Ez aranyos. Tényleg. A szíve egészen túlcsordult a meghatottságtól.

Amikor már képtelen volt uralkodni magán, elővette a telefonját, majd csinált egy képet. A villanás, valamint az, hogy rájöttek, mit csinált a lány, megállásra késztette az embereket. Bo nem azért fotózott, hogy a felvételt bizonyítékként felhasználja, hanem azért, hogy egész életében emlékezhessen erre a pillanatra. Végül nekitámaszkodott az utcai lámpának, majd keresztbe vetette a bokáját.

– Mi a helyzet? – kérdezte hanyagul.

Harold Patterson kifakadt.

– Hogy mi a helyzet? Majd megmondom én magának, mi a helyzet! Fogva tartja Miss Dorist, az a Gooding lány meg olyan peckesen vonult végig itt az utcán, mintha az övé lenne. Ez nem helyes, ez egyszerűen nem helyes. Azért jöttünk, hogy kiszabadítsuk Miss Dorist a börtönből.

– Akkora óvadékot teszünk le érte, amekkorát kér – tette hozzá Miss Virginia Rose. – Bármibe kerül, kihozzuk.

Ó, jaj, még azt sem tudják, mi a dolga egy rendes csőcseléknek; erőszakoskodás helyett óvadékot ajánlanak föl Miss Dorisért. Ez annyira aranyos volt, hogy Bo kis híján könnyezni kezdett a meghatottságtól.

– Először is, én nem dönthetek semmilyen óvadék ügyében, ez a bírók feladata – mondta.

– Hol van Harper bíró? – kérdezte valaki a hátsó sorokból, mire az emberek úgy kezdtek egymásra nézegetni, mintha arra számítottak volna, hogy a bíró velük masírozik, esetleg mintha azt tervezték volna, hogy elmennek a házához.

– Nincs óvadék – emelte fel a hangját Bo.

Harold Patterson felszisszent.

– Úgy érti, óvadék lehetősége nélkül tartják fogva?

– Nem. Úgy értem, nincs óvadék, mert vádemelés sem történt. Miss Doris nem jelentette fel Melodyt, Melody pedig ugyancsak nem jelentette fel Miss Dorist.

– Akkor Miss Doris miért van még mindig börtönben?

– Nincs börtönben. Otthon van.

A borbély arca elvörösödött. Annyira fel volt dúlva, hogy nem volt képes ésszerűen gondolkodni.

– Nem, nincs otthon! – kiabálta. – Senki sem látta kijönni a börtönből! Még mindig bent tartják, és…

– Ne gyerekeskedjék, Harold – szólalt meg Miss Virginia Rose metsző hangon, majd szigorú pillantást vetett Bóra. – Rendőrfőnök asszony, legyen őszinte hozzánk. Tényleg így történt?

Bo alig bírta megtartani a komolyságát. Jóságos ég, ezek az emberek hihetetlenek; milyen szerencse, hogy pont ide vetette a sorsa.

– Igen, így történt – felelte olyan komolyan, ahogy csak tudta. – Jesse vitte haza Miss Dorist körülbelül fél órája… vagy talán egy kicsit régebben. Emily kiposztolta a Facebookra, hogy ő viszi el Miss Dorist a bíróságra, Kalie pedig Emily ismerőse a Facebookon, Jesse innen tudta, hogy Miss Doris nem kocsival van.

Ez a bonyolult magyarázat a jelek szerint mindenki számára tökéletesen érthető volt, mert az emberek mosolyogni kezdtek. Olyan mondatok hangzottak fel, hogy „Köszönjük”, „Elnézést a zavarásért”, és „Látod, megmondtam, hogy minden rendben lesz”. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, a csődület kezdett szétoszlani; ki-ki a saját autója, illetve otthona felé indult.

Bo néhány percig még a járdán álldogált, nézve őket, végül visszament az épületbe.

Tricks boldog arckifejezéssel ült, Morgan pedig mellette guggolt, átkarolva a nyakát. A férfi válla rángatózott a nevetéstől, ahogy – arcát a kutya bársonyos bundájába temetve – igyekezett eltompítani a hangot. Bo szíve nagyot dobbant, a karján pedig felállt a szőr a rémülettől. Semmit sem akart érezni a férfi iránt a testi épségéért való aggódáson kívül, hiszen bármi, ami ennél személyesebb, túl veszélyesnek számít.

– Remélem, nem taknyolod össze a kutyámat – mondta, miután valamelyest sikerült úrrá lennie az érzelmein.

Morgan fölemelte kivörösödött arcát Tricks bundájából, nagy nehezen kinyögött annyit, hogy „Szabadítsuk ki Dorist”, aztán a fenekével lezuttyant a padlóra, miközben a hasát fogta a nevetéstől.

Bónak tetszett a nevetése, amely mély volt és öblös.

– Hát nem szédületes? – kérdezte a lány mosolyogva. – Az egész. És csináltam egy fotót – tette hozzá, de aztán nem bírta tovább, ő is elnevette magát.

Morgan ruganyos mozdulattal talpra ugrott, a karjába kapta Bót, majd megforgatta. A lányt ámulatba ejtette az a könnyedség, amellyel felemelte, de nem tudta abbahagyni a nevetést, miközben a férfi vállába kapaszkodott.

– Tegyél le! Mi lesz, ha valaki bejön?

Morgan felhorkant.

– Mi lenne? Azok után, aminek az imént tanúja voltam? Senki nincs ebben a városban, akinek akár csak a szeme is rebbenne – mondta, rámosolyogva a lányra. Még a kék szeme is nevetett.

Bo fölnézett rá. Olyan közel volt hozzá, hogy látta a férfi állkapcsán a kezdődő borostát, valamint a sötét és a világos barázdákat, amelyek olyan ragyogóan kékké tették a szemét. Morgan vállizmai megfeszültek a lány tenyere alatt, miközben letette őt.

– Jó szíved van, rendőrfőnök asszony – mondta, majd nyomott egy csókot Bo homlokára.

Egy homlokpuszival még lehet mit kezdeni – gondolta magában a lány; barátságos gesztus, bármiféle szexuális töltet nélkül. Nem mintha a férfi barátja akart volna lenni, de mégis…

Aztán Morgan mindezt a sutba vágta azzal, hogy a két tenyerébe fogta Bo állát, maga felé fordította az arcát, majd az ajkaira tapasztotta az ajkát.