10. fejezet

Amikor Bo belépett az őrsre Tricksszel, az első ember, akit meglátott, Warren Gooding volt. Ha a férfi nem vette volna észre őt, csöndesen kihátrált volna, hogy csak akkor jöjjön vissza, amikor az már távozott, de Mr. Gooding sajnos észrevette őt, így hát a könnyebbik utat nem választhatta. A lány gyomra görcsbe rándult az elkövetkező ütközet gondolatától, hiszen pontosan tudta, hogy az nem lesz szép.

Loretta, a diszpécser kikukkantott a fülkéjéből, majd azt tátogta: „Sajnálom!”. Bo egy biccentéssel jelezte, hogy semmi baj. Mit csinálhatott volna Loretta… kidobja a férfit? Bár megtehette volna. Fizikailag persze, képes lett volna rá, mert nagydarab asszony volt, de azzal csak még ellenségesebbé tették volna az elkerülhetetlen találkozást.

– Mr. Gooding – köszönt Bo higgadt hangon. Nem érezte magát nyugodtnak, de képes volt úgy tenni, mintha az lenne. Azzal, hogy megmondja a férfinak, ő és a fia is seggfejek, nem érne el semmit. Megpróbálta maga elé képzelni az ösvényt, amelyen Tricksszel szoktak sétálni, a fák békességét, a szelet, a napsütést. Lehet, hogy ez a boldog-hely dolog tényleg működik; mindenesetre érdemes adni neki egy esélyt.

– Négyszemközt szeretnék beszélni magával. – Mr. Gooding hangja udvariatlanul csengett, mogorva arckifejezése pedig arra utalt, hogy nincs békülékeny kedvében. Magas, erős felépítésű férfi volt, aki jóképűnek lett volna mondható, ha a világgal és az emberekkel való állandó elégedetlensége nem ül ki folyamatosan az arcára.

– Rendben van. – Ha Bónak szokása lett volna fogadásokat kötni, az Axeltől kapott pénz minden centjét föl merte volna tenni arra, hogy tudja, mit mond majd a férfi. Gooding különleges hópehelynek hitte magát, úgy hitte, őrá nem vonatkoznak a mindenki másra érvényes szabályok. Bo nem szeretett volna jelen lenni akkor, amikor rájön, hogy egyetlen hópehely sem különleges, mert mind elolvad.

Az őrs nagyrészt egybefüggő tér volt, néhány elszórt székkel és asztallal. A város nem tudott túl sok pénzt szánni erre, ezért a funkcionalitás került előtérbe, a dekoráció és a státusz pedig csak mellékszerepet játszott. Bo helyéről a legjobb dolog, amit el lehetett mondani, az volt, hogy övé a legújabb irodai szék, ami azt jelentette, hogy a kérdéses darab tízévesnél fiatalabb. Talán. A lány odavezette Mr. Goodingot a helyéhez, majd felkínálta neki a látogatóknak fenntartott széket. A férfi úgy nézett körül, mintha a helyiség beosztásáról Bo tehetne.

– Azt mondtam, négyszemközt.

– Hallottam, mit mondott, de ennél személyesebb helyet nem tudok fölajánlani. Nincs saját irodám. Esetleg még a vécébe tudnánk bemenni, de – már megbocsásson – erre nem kerül sor. – Szinte látta maga előtt, ahogyan a vécé fölött kiabálnak egymással, bár remélte, hogy a kiabálást elkerülhetik. Igaz, csekély volt a remény, de néha történnek csodák.

Gooding ide-oda forgatta a fejét, mintha arra várna, hogy egyszer csak ott terem egy iroda, de aztán visszafordult a lány felé, majd dühösen rámeredt.

– Kérem, foglaljon helyet – mutatott Bo a látogatók székére. A férfi néhány pillanatig habozott, mert nem akarta beadni a derekát, de mivel nem volt más választása, megfogta a széket, majd oldalra húzta, hogy ne Bo előtt, hanem már-már mellette üljön. A lány hátratolta a saját székét, aztán úgy fordította, hogy szembekerüljön a férfival. Nem egyenlő felekként beszéltek egymással, de ő nem is akarta, hogy Gooding azt higgye, azok.

Tricks köszöntötte Lorettát, aztán elindult az új ember felé. Ám amikor néhány méternyire megközelítette őket, ellenszenv jelent meg a pofáján, majd megállt. Bo szemmel tartotta őt, hogy közbeléphessen, ha a kutya a szokásos lelkesedésével akarta volna köszönteni Mr. Goodingot, de miután Tricks pár másodpercig messziről tanulmányozta őt, visszavonult, aztán lefeküdt a helyére. Úgy látszik, a rosszkedvnek a szaga is rossz.

Jó kislány! Nem volt bizonyíték arra, hogy Tricksnek telepatikus képességei lennének, de Bo ettől függetlenül is dicsérő gondolatokat küldött felé.

Mr. Gooding olyan bosszús tekintettel nézett Bóra, mintha az összes bajának a lány lenne az oka.

– Azt akarom, hogy ejtse a Kyle elleni vádakat – szólalt meg hirtelen.

Egy udvarias bevezető szóváltás kellemes lett volna, de erről ennyit. Bo úgy sejtette, Mr. Gooding szótárából hiányzott a „kellemes” szó.

– Miért? – kérdezte a lány higgadt, ám kissé tanácstalan hangon.

A férfi elvörösödő arccal kiabálni kezdett.

– Mert az a szuka, akit elvett…

Bo fölemelte a kezét, hogy leállítsa a szóáradatot.

– Nekem semmi közöm a házasságához. Hogy Emily emeltet-e vádat, vagy sem, az ő döntése. Nekem csak ahhoz a vádponthoz van közöm, hogy a fia megtámadott egy rendőrt, továbbá ellenállt a letartóztatásnak.

– Azt mondta, fogalma sem volt, hogy maga az.

– Igen, tisztában vagyok vele. Én sem tudtam, hogy ő az, amikor beléptem a pékségbe, ahol azt láttam, hogy Tucker rendőrrel verekszik. Miért fontos ez?

– Sosem támadta volna meg, ha tudja, hogy maga az – harciaskodott Mr. Gooding, akinek az arca még mindig vörös volt, a keze pedig hol ökölbe szorult, hol ellazult.

– Ennek nincs jelentősége.

– Már hogyne lenne jelentősége! – emelte fel ismét a hangját a férfi.

– Mr. Gooding. Még ha azt nem is tudta, én ki vagyok, azt egészen biztosan, hogy Tucker rendőr ki.

– Nem ebben a városban élünk, nem ismerhetünk minden jöttment rendőrt.

– Ez elképzelhető – engedte meg Bo. – Azt viszont, feltételezem, ön és a fia is tudja, hogy néz ki egy rendőri egyenruha. Tucker rendőr egyenruhát viselt. – Jóságos ég, ez kellemetlen volt. A csomók Bo gyomrában kezdtek hányingerré alakulni; a boldog-hely dolog nem működött. A lány nem szerette a szópárbajokat, de nem is futamodott meg előlük. Csak annyi volt a dolga, hogy higgadt maradjon.

– A fiam börtönbüntetést is kaphat, ha ebből ügy lesz. Sem maga, sem pedig az embere nem sérült meg. Semmi értelme elhúzni ezt a dolgot, ezzel együtt tönkretenni a fiam életét, csak mert ő és az a szánalmas felesége vitába keveredtek egymással. Mondja meg, mire van szüksége ennek az őrsnek, én pedig gondoskodom róla, hogy meglegyen. Egy új szolgálati autóra? Egy kiegészítő épületre, hogy legyen saját irodája?

Hát, ez még tőle is arcátlanság volt. Bo néhány másodpercig meg sem tudott szólalni a felháborodástól. Gooding talán azt hitte, az ajánlatát fontolgatja, holott ő azon tűnődött, mennyire lenne nehéz beakasztani a lábát a férfi székének rácsozatába, majd hátradönteni őt. Hátha megütné a fejét annyira, amennyire ő ütötte meg az övét, amikor a fiával dulakodott.

Nem, ezt nem teheti meg. Őrültség lenne… hihetetlenül örömteli őrültség, de őrültség. Amikor úgy érezte, képes higgadtan megszólalni, azt mondta:

– Maga most komolyan meg akar vesztegetni engem? Mert ha igen, akkor várjon egy pillanatot, amíg előveszem a mobilomat, hogy felvegyem az egészet. – Bo pontosan ezt tette, elővette a telefonját, megnyomott néhány gombot, majd az asztalra tette a készüléket. – Megismételné, kérem? Amit arról mondott, hogy venne nekünk egy új szolgálati kocsit, esetleg megtoldaná az épületet, ha ejtjük a Kyle elleni vádakat… – mondta, majd kérdőn fölvonta a szemöldökét.

A férfi úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban, netán éppen agyvérzést kap, de azért a veszélyt érzékelte.

– Határozottan tagadom, hogy megpróbáltam volna megvesztegetni magát! Ez nevetséges! A Kyle elleni vádak nevetségesek…

– Ne fáradj azzal, hogy felveszed – szólalt meg Loretta egykedvűen a paravánja mögött. – Mindent hallottam.

Gooding hátrafordult, nagy felháborodásában ugyanis egészen elfeledkezett Lorettáról; talán azért, mert a nő eldugott helyen ült, ráadásul nem volt bejövő hívása sem. A férfi vörös arcszíne barnásra változott. Mielőtt azonban még mélyebbre áshatta volna magát, a helyzet pedig még jobban elmérgesedett volna, Bo mély levegőt vett, arra kényszeríve magát, hogy lehiggadjon.

– Azt javaslom, hagyjuk, hogy az ügy a törvény adta keretek között fussa ki magát. Kyle-nak nincs priusza, legalábbis hivatalosan, mert maga mindig kivásárolta őt a csávából, aminek észre kellene vennie a jelentőségét – ezt muszáj volt egy kemény pillantással kísérve megjegyeznie, de aztán megint nyugalmat erőltetett magára –, úgyhogy szerintem nem kap súlyos büntetést. Bár előfordulhat, hogy a bíró egy rövid időre a megyei börtönbe csukatja. Én azonban kétlem. Valószínűleg próbaidőt kap. Nem vagyok benne biztos, de ez a tippem.

A lehetőség megragadása helyett Mr. Gooding újabb támadást indított.

– De akkor is priusza lesz. A fiamnak épp elég baja van azzal a ribanc feleségével, aki mindenét elvette. Még a saját holmiját sem tudja elhozni a saját házából, mert az a némber távoltartási végzést szerzett ellene. Valószínűleg eladja az összes fegyverét…

Kérlek, Istenem, legyen így! – imádkozott magában Bo, de hangosan azt mondta:

– Én úgy tudom, Emily összecsomagolta a fia holmiját, majd átküldte magához. Mi másra van még szüksége? Adjanak nekem egy listát, én pedig gondoskodok róla, hogy megkapja, ami az övé. A fegyvereket pedig ne is említse, mert szerintem maga sem hiszi, hogy Kyle-nak fegyverekre volna szüksége, amíg le nem higgad.

– Azok a fegyverek az övéi.

– Akkor a válási megállapodás neki juttatja majd őket. Ne aggódjon a fegyverek miatt. Nincs vadászidény, ha pedig a fia esetleg valami olyan ostobaságot követne el valamelyikkel, amilyenből még maga sem tudná kivásárolni, hosszú-hosszú időre börtönbe kerülne, ráadásul nem is akármilyenbe. A legjobb, amit tehet, hogy távol tartja őt a bajtól, amíg el nem rendeződnek a dolgok.

Gooding keze újra és újra ökölbe szorult. Mivel képtelen volt uralkodni a tehetetlensége miatt érzett dühén, olyan hevesen pattant talpra, hogy a széke hátraesett. Tricks rémülten felvakkantott, aztán odaszaladt Bóhoz, majd a lábához simult.

– Magát fogom beperelni, kisasszony! – Gooding hangjából csak úgy sütött a vad harag. – Maga megfenyegette a fiamat…

– Arra gondol, hogy le akarta tépni a kibaszott fejét? – kérdezte Loretta még mindig a paravánja mögül, aztán felkuncogott. – Igen, azt mindenki borzasztóan komolyan vette, tekintve, hogy a fia kétszer akkora, mint a fenyegetője.

– Fogja be! – ordította, aztán megfordult, majd tett egy fenyegető lépést a paraván felé. – Ez az ostoba város két ostoba picsának engedelmeskedik, de én…

Loretta lassan fölállt mind a száznyolcvanöt centijével és százhuszonhárom kilójával, majd a paraván fölé magasodott. Fölszegett állal és ragyogó szemmel méregette a férfit, mintha az egy ropogós steak lenne, ő pedig egy éhező oroszlán.

– Bármikor összemérem a picsámat a magáéval, cimbora. Ha tudni akarja, ki vagyok, a nevem Loretta Hobson a Lister Roadról. Talán hallott már a családomról… Az Állati-Aljas-Hobsonokról. Bármikor szívesen kiállok magával.

Gooding hátrahőkölt. A megyében mindenki hallott már az Állati-Aljas-Hobsonokról. Ha keresztbe tesz egy Hobsonnak, készüljön fel rá, hogy leég a háza… és akkor még jókedvükben voltak. A legrosszabb az egészben, hogy igen okosak voltak, így soha semmit nem lehetett rájuk bizonyítani.

– Mr. Gooding, azt hiszem, az lenne a legjobb, ha most elmenne – mondta Bo higgadt hangon. – Legyen türelmes, mondja meg Kyle-nak, hogy életében először viselkedjen okosan, és hagyja, hogy elcsituljanak a dolgok. Most az egyszer hajlandó vagyok elfelejteni, hogy megpróbált megvesztegetni, de ha még egyszer ilyesmivel próbálkozik, ott helyben letartóztatom. Világos?

Gooding még mindig Lorettát nézte, mintha a nő egy kobra lenne, ami hipnotizálta őt.

– Világos? – bődült el Loretta, mire a férfi jól láthatóan összerezzent, majd Bo felé fordult. Az arcából minden szín kifutott, de a tekintetéből rosszindulat sugárzott.

– Ezért kirúgatom – sziszegte alig hallhatóan. – Várjon csak, amíg a város megtudja, hogy összebútorozott valami fickóval, aki csak úgy hirtelen felbukkant a semmiből.

Ez gyorsan ment – gondolta magában Bo. Morgan mindössze négy napja volt a házában.

– Ó, a régi barátomra gondol, akinek nyitott szívműtétje volt, így járni is alig tud? Rá gondol? Persze, nyugodtan híresztelje el, de készüljön fel rá, hogy kinevetik.

Ez már túl sok volt Goodingnak. Az erőszakos kitörés határán volt, de végül a túlélési ösztöne győzött, mert úgy érezte, Bót és Lorettát csak egy hajszál választja el attól, hogy bilincset tegyenek a csuklójára. Nem bírta beismerni a vereséget, de nem volt más választása. Végül egyszerűen csak sarkon fordult, aztán kicsörtetett, tárva-nyitva hagyva maga mögött az ajtót.

Bo kifújta a levegőt, becsukta az ajtót, majd visszafordult Lorettához. Összenevettek, elindultak egymás felé, hogy az iroda közepén lepacsizzanak.

– Annyira örülök, hogy Hobson vagy – mondta Bo.

– Néha jól jön. – Loretta ráfújt a körmére, aztán kifényesítette az ingén. – Már alig várom, hogy elmondjam a bátyáimnak. Nagyon jól szórakoznak majd… Tényleg lakik nálad egy férfi?

– Egyelőre igen. Szegény fickó most jött ki a kórházból.

A „szegény fickó” megnevezés volt a kulcs, hiszen egy nő sem hivatkozott így olyasvalakire, aki iránt romantikus érzelmeket táplált. Loretta el is vesztette az érdeklődését.

– Remélem, hamar jobban lesz – mondta, aztán nem is foglalkozott tovább a témával.

Miután lecsillapodtak a kedélyek, Loretta visszatért a fülkéjébe, Bo pedig leült az asztalához. Tricks körbeszaglászott, majd úgy döntött, alszik egyet. Miután gondolkodott néhány percig a történteken, Bo felhívta Buddy polgármestert, hogy beszámoljon neki a Warren Goodinggal való találkozásáról.

A polgármester felsóhajtott. A hang alapján Bo maga elé tudta képzelni a férfi jelentéktelen, mégis barátságos arcát, amelyen gondterhelt kifejezés jelenik meg.

– Tudtam, hogy baj lesz vele. Mégis, ezzel eszközt adott a kezünkbe, amit talán fel tudunk használni a saját érdekünkben.

– Tanácstalan vagyok – ismerte be Bo. – Annyira ellenszenves, hogy a legszívesebben vádat emelnék ellene vesztegetésért, de azt hiszem, azzal csak a városnak ártanék. Ha bezárnák a fűrészmalmokat, mert ő nem tudná üzemeltetni azokat, ártatlan családok veszítenék el a megélhetésüket.

– Maga dönt. Ha szeretne vádat emelni, támogatom.

Bo elhessegette magától a rács mögé dugott Warren Gooding képét, majd ő sóhajtott fel.

– Azt hiszem, stratégiailag jobban járunk, ha nem emelünk vádat, de ezt neki nem kötjük az orrára.

– Egyetértek. Majd beszámolok a városi tanács tagjainak a helyzetről. Nem akarom, hogy mindenki belekeveredjen egy elméletileg két emberre tartozó válási ügybe. A viszálykodás évekig elhúzódhat.

Így igaz – gondolta a lány –, hiszen Harold Patterson, a borbély már így is felfegyverkezett, ugyanis évek óta odavan Miss Dorisért. Na, nem mintha az érzelmei viszonzásra találnának, de azt hiszi, le tudja nyűgözni a hölgyet, ha kiáll mellette és Emily mellett.

Bo megdörzsölte a homlokát, érezte, hogy mindjárt megfájdul a feje. A mód, ahogy a kisvárosok lakóinak az élete egymásba fonódott, idegen volt számára, de az évek során valahogy mégis beszippantotta őt ez az egész… és a fenébe is, most, hogy ismerte ezeket az embereket, igenis törődött velük, még ha kelletlenül is. Már önmagában az is nyugtalanító volt, hogy ennyi embert ismert. Ha előre tudta volna, hogy ez történik, soha nem vállalja el a rendőrfőnöki posztot.

– Szabadságra kellene mennem – mondta ki hangosan.

Buddy polgármester kuncogni kezdett.

– Ismerem az érzést. Kisvárosok, hm? – A férfi egy pillanatra elhallgatott, aztán kissé bűntudatos hangon azt kérdezte: – Most, hogy mondja, volt már egyáltalán szabadságon?

A lány elszégyellte magát, amiért azt hitték róla, fizetett szabadságot akar kérni.

– Csak vicceltem. Túl sok dolgom van ahhoz, hogy akár csak egy szabadnap is szóba jöhessen. Ott van a rengeteg műszaki projekt, ráadásul egy barátom is nálam lakik, amíg föl nem gyógyul.

– Hallottam róla. Ha majd jobban érzi magát, hozza be a városba, hogy az emberek találkozhassanak vele. Lefogadom, hogy Miss Doris süt neki valami különlegeset.

Ó, igen, Bónak határozottan megfájdult a feje. Ha Morgan jobban lesz, akkor nem néz majd ki annyira betegnek. Ez világos, nem? És mit látnak majd az emberek, ha találkoznak vele? Azt, amit ő: egy embert, aki úgy döntött, folyamatos veszélyben éli le az életét, és aki számtalan módon képes embert ölni. Talán azért, mert ő tudta, hogy a férfit meglőtték, tudta – nagyjából –, hogy miből él, de számára minden világos volt Morgan tekintetének figyelmességéből, abból, ahogy mozgott, és persze, abból a riadókészültségből, ami akkor is lerítt róla, ha éppen a tévét nézte. Ki lenne olyan vak, hogy ránéz, aztán úgy gondolja, semmi rendkívülit nem lát?

Buddy polgármester pedig a város keblére akarja vonni Morgant, ami Bo számára olyan volt, mintha egy tigrist akarnának beengedni egy állatsimogatóba. Miss Doris pedig különleges sütiket készítene ennek a tigrisnek.

Isten az égben. Nem tarthatja elzárva Morgant, különben mindenki meghalna a kíváncsiságtól, majd zarándoklatra indulna a házához, hogy megnézze, ki az, akit rejteget. A kisvárosiak kíváncsiak és szemtelenek; nem érdekli őket, ha gyenge a kifogásuk, csak a céljukat elérjék. Előbb vagy utóbb – de inkább előbb – muszáj lesz bevinnie Morgant a városba. Gooding vádaskodásának is úgy tudná a legjobban elvenni az élét, ha az emberek látnák, milyen állapotban van a vendége. És még addig kellene ezt megejteni, amíg a férfi betegnek néz ki.

Amikor hazaért, Morgan megint a tornácon üldögélt a székében, élvezve a napsütést. Bo hűvösnek érezte a késő délutáni időjárást, ám a férfi még egy dzsekit sem viselt a pólója fölött. A lány laptopja kinyitva hevert az ölében, ő pedig épp a touchpadet nyomkodta. Tricks boldogan ugatott, amikor meglátta, majd miután Bo megszabadította őt a hámjától, kiugrott a kocsiból, aztán a farkát csóválva, boldogan odaszaladt a férfihoz.

Morgan abbahagyta, amit csinált, hogy két kézzel megvakargathassa Tricks füle tövét, majd megkérdezhesse tőle, milyen napja volt. Körülbelül egy perc elteltével Tricks otthagyta őt, hogy körbeszaglásszon az udvaron.

– Helló – köszöntötte a férfi Bót, aztán visszafordította a tekintetét a laptopra. – A francba! – mormolta két másodperc múlva, miközben becsukta a laptopot.

– Mi a baj? – kérdezte a lány, aki odaállt mellé, hogy onnan tarthassa szemmel Trickset.

– Hét kis nyavalyást mentettem meg, az ember azt hinné, ez számít valamit – morogta a férfi, majd idegesen a hajába túrt. – Bocsánat, ez csak úgy kicsúszott a számon.

Bo elnevette magát, majd ő is odahúzott egy széket, leült, kinyújtóztatta a lábát.

– Pet Rescue Sagát játszik, hm?

– Igen, már vagy úgy három órája. Elfogyott az életem, úgyhogy amíg nem kaptam újakat, mást játszottam. – Morgan kék szeméből lángoló oldalpillantás villant a lányra. – Ne vegye sértésnek, de megőrülök az unalomtól. Nem megy nekem ez a semmittevés.

– Nem veszem sértésnek, én is unatkoznék a maga helyében – felelte a lány, magában pedig azt gondolta, ennél tökéletesebb nem is lehetett volna az időzítés. – Ha jobban érzi magát, lenne kedve eljönni velem az őrsre? Nem állítom, hogy az irodában való ücsörgés érdekesebb lesz, mint a Pet Rescue, de legalább egy kis környezetváltozást jelent.

– Istenem, igen.

– Ma érdekes dolgok történtek. – Bo mesélt a férfinak Gooding látogatásáról, valamint Loretta fellépéséről, ami rekedtes nevetést csalt ki Morganből. – Az emberek már most nagyon kíváncsiak, szóval számíthat rá, hogy sorban jönnek majd megbámulni magát. Buddy polgármester azt mondta, Miss Doris talán még valami ínyencséget is hajlandó készíteni magának, szóval szerintem érdemes elviselni egy kis kíváncsiskodást.

– Ebben a városban még nem láttak idegent? – mormolta a férfi.

– Ez egy kisváros, itt a kíváncsiság alapkövetelmény. – Bo elmosolyodott, miközben a nap felé fordította az arcát. A lazítás… pihentető volt. Furcsa módon kellemes volt itt üldögélni Morgan társaságában a délutáni napsütésben, beszélgetni, miközben Trickset nézték. Eddig eszébe sem jutott volna kellemesnek ítélni a férfi társaságát… és tessék.

– Hogy került ide? Ez nem kifejezetten egy népszerű hely.

– A gőgöm hozott ide – válaszolta a lány. A története nem volt szép, de a fenébe is, nem szégyellte. Elkövetett pár hibát, ám kemény munkával sikerült kiásnia magát a gödörből. – Összeálltam egy kaliforniai barátnőmmel, majd felújítottunk egy házat. Nagyon tetszett a munka, az ingatlanpiac pedig virágzott, úgyhogy fejenként harmincezer dolláros haszonnal zártuk az ügyletet. Utólag visszatekintve, ez volt a legrosszabb dolog, ami történhetett, mert úgy döntöttem, a házfelújítás jobban tetszik, mint a műszaki szakszövegek írása, ráadásul több pénzt is kereshetek vele. A barátnőmnek a munka kevésbé jött be, a pénzt viszont szerette, ezért beszállt velem a következő házba is. Azon is kerestem, és már igazi szakértőnek hittem magam. A ház vásárlóinak volt egy barátja, aki felfogadott, hogy újítsak fel egy öreg pajtát ott, ahol felnőtt… Így kerültem ide.

– Cserbenhagyta magát, igaz?

Bónak tetszett a férfi gyors felfogása.

– Elég nehezen tudtam elérni, de amikor sikerült, mindig azt mondta, folytassam a dolgot, miközben ő döntéseket hozott a lámpákkal, a padlóburkolattal és a konyhai felszerelésekkel kapcsolatban. Hogy ne álljon le a munka, a saját pénzemből folytattam, majd amikor az elfogyott, a hitelkártyáimat használtam. Ostoba voltam. Aztán az ingatlanpiac összeomlott. A pajta már majdnem kész volt, amikor a fickó azt mondta, nem tudja kifizetni. Én pedig – nem elég, hogy ostoba módon a saját pénzemet fektettem bele – még szerződést sem írattam alá azzal az alakkal. Ő veszteség nélkül elsétált, én meg itt maradtam egy pajtával, ahol lakhatok, plusz egy hegynyi adóssággal.

– És ez a magyarázata annak, hogy miért lehetek én itt. Ha nem így történt volna, nyilván azt mondta volna, fel is út, le is út.

– A pénz kétségtelenül nyomós érv volt, de kemény munkával sikerült lefaragnom az adósságomból, ami mostanra kezelhető méretű. A fejem legalább már a víz fölött van, hála a várossal kötött megállapodásomnak. De amúgy sem lett volna szívem kiadni az útját. Nagyon siralmasan nézett ki.

Morgan összerezzent a cseppet sem hízelgő megjegyzés hallatán, ám mivel az meglehetősen találó volt, megvonta a vállát, elengedve a dolgot. Néhány pillanatig kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézte Bót, majd olyasmit mondott, amire a lány egyáltalán nem számított.

– El tudom intézni, hogy Axel többet fizessen magának.

Bo döbbenten pislogott, végül elnevette magát.

– Nem szükséges. Komolyan mondtam, hogy már kezelhető méretű az adósságom. Az összegből a jelzálogot szeretném rendezni. Vagy előtörlesztek, vagy átalakíttatom a hitelt, hogy alacsonyabb legyen a havi részlet. Nekem megfelel az alku, amit kötöttünk. – A lány fölállt a székből. – Muszáj csinálnom valamit. Mit szólna egy pizzához? Szereti, ugye?

– A pizza mennyeien hangzik. Bármilyen. Egyszer még vegetáriánus pizzát is ettem. Igaz, nem önszántamból, de ettem. – A férfi egyre könnyedebb mozdulatokkal állt föl, miközben a kezében tartotta Bo laptopját.

– Gyere, Tricks – kiáltotta a lány, majd huncut mosollyal az arcán nézett föl Morganre. – Egyébként sokat segítene holnap, ha a lehető legsiralmasabban nézne ki, mert már azt pletykálják, hogy összebútoroztunk.