12. fejezet

Amikor hazaértek, Bo kiengedte Trickset a Tahoe-ból, Morgan pedig egy kicsit lassabban követte őket. Utálta beismerni, de tényleg élvezte a városba tett kiruccanást, noha a szokatlan tevékenység nagyon kifárasztotta. Még mindig szokott szunyókálni napközben, ma azonban nem volt része ilyesmiben, ami éreztette is a hatását. Sóvárogva gondolt a szófára, és semmi másra nem vágyott, mint hogy elterüljön rajta, aztán lehunyja a szemét.

Bo kinyitotta az ajtót, Tricks pedig beszaladt. A lány hátranézett Morganre.

– A mai nap fárasztóbb volt, mint amire számítottál, igaz?

– Igen – ismerte be a férfi.

– Pihenj le, én pedig addig összedobok valami vacsorát. – Bo oldalra lépett, előre engedte Morgant, aztán becsukta maguk mögött az ajtót. A férfi egyenesen a szófa felé indult, de hirtelen megtorpant a szoba közepén.

Tricks a szófa közepén ült, farkának szertelen, hosszú, fehér tincsei rojtos sálként borultak a párnára. Másfelé nézett, úgy téve, mintha nem tudná, hogy ők is a házban vannak.

– Vagy nem – mondta Bo, aki szintén megtorpant. – Jóságos ég. Elfoglaltad a helyét, így most ő is elfoglalta a tiédet. Én nem akarok belekeveredni ebbe. Neked kell kiengesztelned valahogy. De figyelmeztetlek, haragtartó tud lenni.

Kétségkívül. Másrészről viszont kutya volt.

– Adhatok neki egy nasit? – kérdezte Morgan.

A „nasi” szó hallatán Tricks egy pillanatra a férfira nézett, de nem mozdult el a kanapéról.

– A megvesztegetés nem éppen a legjobb ötlet. Megjegyzi, aztán majd minden alkalommal meg kell vesztegetned.

– Oké, megvesztegetés kilőve. Lecsalogatni meg sem próbálom onnan. Csak adok neki egy nasit, aztán leülök máshová. Ez működhet?

– Talán. Mindenesetre sokat kell még dolgoznod, hogy visszakerülj a kegyeibe. Ezen kívül nem ártana, ha bocsánatot kérnél tőle.

Ez az ötlet annyira furának tűnt, hogy a férfi felnevetett.

– Ugyan, ez már tényleg túlzás. A kaját érti, de mit fogna fel egy bocsánatkérésből?

– Meg lennél lepve. De rajtad áll, megfogadod-e a tanácsomat.

Bo a hűtőhöz ment, ahonnan elővett egy szelet pulykahúst.

– Tessék – mondta, miközben odaadta Morgannek. – Remélem, beválik.

A férfi föltekerte a hússzeletet, aztán odament a szófához, majd leült a kutya mellé. Amint benyomódott a súlya alatt a párna, Tricks rápillantott, de aztán – a pulykahús illatának ellenállva – ismét elfordította a fejét.

– Jó kislány – hízelgett Morgan, aki leszakított egy kis darabot a húsból, amit felkínált a kutyának. – Igazi bajnok voltál ma, amikor megülted azt a teherautót.

Tricks a húsra pillantott, majd finoman elfogadta a felajánlást.

– Az a masni nagyon jól állt neked. – Újabb húsdarab, újabb elfogadás. Morgan úgy gondolta, ennyi elég volt puhításnak, úgyhogy a maradék húst egyben adta oda Tricksnek, aki hagyta, hogy továbbra is a kanapén üljön. Szívesebben feküdt volna le, de most csak kinyújtotta a lábát, nekitámasztotta a fejét a szófa háttámlájának, majd bekapcsolta a tévét. Nem volt olyan kényelmes, mintha elheveredhetett volna, de megteszi.

Tricks nem ugrott le a szófáról, de körülbelül egy perc múlva lefeküdt, majd a férfi combjára hajtotta a fejét. Morgan a kutya oldalára tette a kezét; érezte bundája selymességét, teste melegét, szívének erőteljes dobogását. Megteszi.

Noha a városban tett látogatás meglehetősen szórakoztatónak bizonyult, Morgan úgy döntött, a hét további részét azon a helyen tölti, amelyre magában egyre gyakrabban „otthonként” gondolt. Miután Bo elment hazulról, ő nekiállt fejleszteni az állóképességét. Körbejárta az udvart, majd egy kicsit az erdőbe is bemerészkedett, amikor már erősebbnek érezte a lábát. Jó volt odakint lenni. A tavasz megkésett érkezése nagyszerű időt hozott magával, meleg volt, de nem hőség, miközben hirtelen minden zöldbe borult. Morgan mindig is szeretett a szabad levegőn tartózkodni, és bár most a körülmények távolról sem voltak megfelelőek, legalább odakint volt, ahol a saját tempójában mozoghatott.

Péntek késő délután, amikor hazaérkezett, Bo azt mondta:

– Buddy polgármester holnap délelőttre összehívta a városi tanács rendkívüli ülését. Valami történt a Gooding üggyel kapcsolatban. Nekem is ott kell lennem.

– Mit művelt a fickó?

– Nem tudom, de ez az első alkalom, hogy Buddy polgármester rendkívüli ülést hív össze, úgyhogy biztosan komoly a helyzet.

– Tud ártani valahogy a városnak?

– A városból többen is neki dolgoznak, ha pedig őket kirúgja, a családjuknak árt.

– Ezzel fenyegetőzik?

– Azt hiszem, holnap megtudom.

Morgan kissé csalódott volt, mert már várta, hogy Bo egész hétvégén otthon legyen, de sebaj, majd arra használja az időt, hogy még tovább fejlessze az állóképességét. A lépcsőkön is gyakorolt, már a tizenkettedikig föl tudott menni, mire remegni kezdett a térde. De nem erőltette a lépcsőzést, hiszen semmi szüksége nem volt arra, hogy elájuljon, netán leguruljon. Mindenesetre egy hét elteltével már sokkal inkább embernek tartotta magát, mint összefoltozott roncsnak. A mellkasi fájdalmat még mindig érezte, de már sokkal kevésbé. A lába erősebb volt. Többet evett. Nem tudta ugyan ellenőrizni, de úgy érezte, legalább két kilót hízott a héten.

Igen, már nagyon unta a saját társaságát, de még egy oka volt annak, hogy nem ment be naponta Bóval az őrsre: nem akart visszaélni a lány vendégszeretetével, ami már kezdetben sem volt túl lelkes. Bo nyilván nem akarná, hogy egész nap a nyakán legyen. A lány egyre fesztelenebbül viselkedett vele szemben; no, nem mintha korábban nyíltan kimutatta volna a zavarát, de viszonylag kevés ember viselkedik teljesen lazán, ha a nyakába sóznak egy idegent. Bo minden kellemetlen érzését a belső falai mögé rejtette, de Morgan sejtette, hogy ott kell lenniük valahol. A lány túl magába forduló, érzelmileg pedig túl óvatos volt ahhoz, hogy ne zavarja őt a férfi jelenléte.

Ha lett volna róla bármi fogalma, hogy neki milyen lüktető merevedése támadt, amikor meglátta, hogy a lány hogyan nyalogatja a cukormázat, olyan távol tartotta volna őt magától, amilyen távol csak tudja, sőt, talán ki is dobta volna a házából, dacára az Axellel kötött megállapodásnak. Amennyire Morgan tudta, Bo eddig egyetlen centet sem költött el abból a pénzből, amit Axel helyezett el a számláján, és bár nyilván nagyon jól jött neki az összeg, nem volt mindenáron rászorulva, hogy megkapja. A lány bármikor megszabadulhat tőle, egy fikarcnyit sem törődve az érzéseivel.

Ő azonban nem akart elmenni. Egyelőre nem. Meg akarta tudni, ki próbálta meg megöletni őt. Igen, de ennek a kiderítéséhez sok idő kellett, ő pedig ez ügyben úgysem tehet semmit. A fizikai állapotával és a Bo iránt érzett, egyre erősödő vonzalmával kapcsolatban azonban volt tennivalója. A lány kihívást jelentett, de nem pusztán erről volt szó. Morgan nem tudta pontosan meghatározni, miért is érdekli annyira a lány. Bo a jelek szerint elégedett volt azzal, aki volt, azzal, ahogy kinézett, meg úgy általában az egész életével. Kellemes volt olyan nő társaságában lenni, aki nem igényelte, hogy mindig és mindenben megerősítést kapjon.

Szombaton reggeli után Bo kivitte Trickset sétálni, majd fölment az emeletre, hogy elkészüljön. Amikor megint lejött, Morgannek erőt kellett vennie magán, hogy ne bámulja meg. Egy egyszerű szoknyát és egy blúzt viselt, semmi látványosat, de a szoknya éppen elég szűk volt ahhoz, hogy tökéletesen kiemelje viselője kerek fenekét. A lába pedig, ó, te jó ég, a lába végtelenül hosszúnak tűnt, Morgant pedig kiverte a veríték, amikor elképzelte, hogy a válla köré kulcsolódik. Csillapodj, haver – utasította magában a péniszét –, ne ágaskodj.

De le kellett ülnie, mert ez az ostoba mégiscsak ágaskodott. Hogy elterelje róla a figyelmét, megkérdezte:

– Ez amolyan kiöltözős esemény?

Bo lepillantott a szoknyájára.

– Nem kimondottan kiöltözős, de nem akarok farmerban vagy ilyesmiben menni. A farmer megfelel, amikor munkába megyek, mert sosem lehet tudni, mit kell majd csinálnom, de a tanácsülés más tészta.

A szokásos, nyaknál összefogott lófarok helyett Bo ezúttal fölcsavarta a haját, így a tarkója szabaddá vált. Ha még mindig állt volna, Morgannek egészen elgyengült volna a térde a finom barázdák látványától. Mi az ördög ütött belé? Azelőtt még egyetlen nő nyakára sem figyelt fel, ám Bo nyaka, amelyet sötét hajtincsek öleltek körül, egészen elgyengítette. Ennyit arról, hogy másra tereli a figyelmét.

Tricks a lány körül ugrált, láthatóan el volt ragadtatva attól, hogy kocsikázni mennek. A kutya amúgy mindentől el volt ragadtatva: a jövéstől, a menéstől, az evéstől, a sétától, a labdával való játéktól, szóval az élettől úgy általában. Az egyetlen dolog, amitől nem, hogy a férfi beült az „ő” helyére. Így aztán a pulykahús ellenére is napokba telt, mire eléggé megbocsátott ahhoz, hogy engedje Morgannek eldobni a labdáját. A férfi mostanra megint visszakerült a kegyeibe.

– Miért nem hagyod Trickset velem? Mindig magaddal viszed a tanácskozásokra?

Bo aggodalmas pillantást vetett a kutyára.

– Általában igen, de a sima gyűlések nem tartanak tovább egy óránál. Erről viszont nem tudom, meddig tart majd.

– Akkor hagyd itt. Ki tudom vinni, el tudom dobni neki a labdát, sőt, ebédet is tudok adni neki, ha addigra nem érnél vissza.

Bo továbbra is bizonytalannak tűnt.

– Elboldogulok vele – folytatta Morgan. – Van rá esély, hogy elszökik?

– Nincs, de nem lesz boldog, ha nélküle megyek el.

– Miért, mit fog csinálni? Hisztizik?

Bo erre elmosolyodott.

– Nem, de… amikor befejezi a duzzogást, csak mondd meg neki, hogy a városba kellett mennem, ám amint tudok, visszajövök, jó?

Morgannek minden bizonnyal hitetlenkedő kifejezés jelent meg az arcán – elvégre egy kutyáról beszéltek, nem egy gyerekről –, mert Bo azt mondta:

– Tudom, hogy nagyon bután hangzik, de azt mondják, egy kutyának annyi esze van, mint egy kétévesnek. Nos, Tricksnek annyi esze van, mint egy négyévesnek. Rengeteg mindent megért, amit mondanak neki.

Igen, értett a beszélő hangszínéből, de hát erre a legtöbb kutya képes volt.

– Megérti, hogy nem hagytad el? És ismeri az időt?

– Igen, ismeri az időt. – Most Bo nézett mogorva tekintettel a férfira. – Mindegy. Magammal viszem.

– Jól van – felelte a férfi sértődötten. – Megmagyarázom neki. Ígérem. Most pedig menj, mielőtt elkésel.

Látszott, hogy a lány nem szívesen áll kötélnek, de az aggodalom, hogy a gyűlés esetleg sokáig tart majd, eldöntötte a kérdést. Bo lehajolt, aztán odadörgölte az orrát Tricks feje búbjához.

– Te most itt maradsz, édesem. Itt sokkal kényelmesebben elleszel, mint abban az öreg tanácsteremben. Amint tudok, visszajövök.

Felegyenesedett, aztán úgy ment ki, hogy vissza sem nézett, bár a férfi tudta, hogy mindez nagyon nehezére esik. Ő és Tricks az ablakból nézték a lány távozását: ő azért, mert így vethetett még egy pillantást Bo lábára, miközben a lány beszállt a kocsijába, a kutya pedig minden bizonnyal azért, mert egyszerűen nem tudta elhinni, hogy hátrahagyták.

Amikor a Jeep eltűnt a kanyarban, Tricks panaszosan felvonyított.

– Semmi baj, kislány – mondta Morgan, majd lehajolt, hogy megsimogassa a kutyát. – Hamar visszajön, ne aggódj – folytatta, és mivel megígérte, még akkor is, ha bolondnak érezte magát miatta, hozzátette: – Egy gyűlésre kellett mennie, ami sokáig eltarthat, és nem akarta, hogy neked várnod kelljen, ha például pisilned kellene vagy ilyesmi. Ebédre talán hazaér. Nem hiszem, hogy ezek a gyűlések nagyon sokáig tartanának, még akkor sem, ha seggfejekről beszélnek.

Tricks megint vonyított egyet, megnyalta Morgan arcát, majd elügetett, hogy keressen magának egy játékot.

A férfi megnézte a híreket, aztán játszott egy kicsit a laptopon, mielőtt nyughatatlanul félretette volna az eszközt. Örült, hogy nyughatatlannak érzi magát; amikor még nagyon rossz állapotban volt, a világon semmi másra sem vágyott, csak hogy ott feküdjön, ahol volt, most azonban késztetést érzett arra, hogy mozogjon.

Megpróbálkozott a lépcsőkkel, és ezúttal egészen a tizenötödikig jutott. Pihent egy kicsit – az a tizenöt lépcső meglehetősen fárasztó tudott lenni –, aztán úgy döntött, megcsinál néhány saját testsúllyal végzendő gyakorlatot. Egy kis nyújtás jól esik majd, emellett az sem árt, ha finoman megemeli a pulzusát. Lefeküdt a földre, ahol óvatos mozdulatokkal nyújtani kezdett.

A kutya természetesen azonnal csatlakozott hozzá, azt gondolván, ez afféle játék, mivel a férfi a földön feküdt, ezért szinte körbetáncolta. Morgan többször is megpróbálta elhessegetni, de végül feladta. Ennyit arról, hogy szinte mindent megért, amit mondanak neki. Mindenki hajlamos volt úgy tenni, mintha ő lenne a második Szájkosaras kosaras, de mindent egybevetve ő is csak egy kutya volt. Gyönyörű kutya – ezt Morgannek el kellett ismernie –, ráadásul okos, de akkor is csak egy kutya.

A férfi feladta a padlón való nyújtást. Fölállt, megpróbálta a padlóhoz érinteni a tenyerét, hogy kinyújtsa a térdeiben levő inakat. Azok egész jól bírták. A derekába ellenben olyan erős fájdalom nyilallt, hogy kis híján összerogyott.

Cifra káromkodások közepette nagy nehezen felegyenesedett. A francba! Az izomgörcs enyhülni kezdett, ő pedig néhány percig csak állt, várva, hogy a zihálása alábbhagyjon, közben magában dühöngött, amiért még mindig ilyen pocsék állapotban van. Hat héttel ezelőtt csúcsformában volt, képes arra, hogy hosszú kilométereket lefusson és leússzon, hogy negyvenöt kilós felszereléssel a hátán úttalan utakon végigbaktasson, majd helytálljon egy tűzpárbajban.

Lehet, hogy ilyen formában soha többé nem lesz. Szembe kell néznie a ténnyel, hogy a jövőben talán másmilyen valósághoz kell hozzászoknia. Az orvosok rendbe hozták ugyan, de az emberi test nem egy kocsi, amiben elég kicserélni egy alkatrészt, aztán már jobb is, mint új korában. Lehet, hogy a szíve sosem lesz már olyan erős, mint régen. De ezt nem tudhatja, amíg minden tőle telhetőt meg nem tesz, hogy eljusson arra a pontra. És ha nem jár sikerrel?

Akkor otthagyja az akciócsoportot. Minden tag élete azon múlott, a többiek képesek-e tenni a dolgukat, ő pedig nem tenné kockára senki életét kizárólag a saját egója miatt, esetleg azért, mert képtelen elengedni valamit. A kiképzésben és a logisztikában természetesen így is részt vehetne, de terepre nem menne vissza addig, amíg nem százszázalékos.

Tricks a szájába vette a teniszlabdáját, odaállt a férfi elé, a térdére tette a mancsát, majd az ajtóra pillantott.

– Eljött a pisilés ideje, hm? Oké, menjünk.

A kutya az ajtóhoz táncolt. Ő sosem egyszerűen csak ment valahová, mint a hétköznapi kutyák általában. Mintha csak tudta volna, milyen szép, meg hogy a Bo Maran által felépített világ őkörülötte forog.

– Elkényeztetett kölyök – morogta a férfi, aztán elmosolyodott, mert eszébe jutott, ahogy a kutya a zöld masnival a fején a kocsi platóján feszített, miközben úgy ugatott ide-oda, mint ahogy egy bálkirálynő tenné, ha ugatna.

Kiléptek a házból, Tricks a férfi lába elé ejtette a labdát, aztán futásnak eredt. Morgan lehajolt, hogy fölvegye, de az izomgörcs megint belehasított a hátába. Szitkozódva és nyögdécselve nagy nehezen felegyenesedett, de a halántékán verejtékcseppek csordultak le. A francba, ez fájt! Nem az a mindent felemésztő fájdalom volt, mint amikor meglőtték, illetve amikor megműtötték, de éles volt, emellett bénítóan erős. Még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán lépni képes lesz-e. Vett néhány mély lélegzetet, majd megpróbált úrrá lenni a fájdalmon.

Tricks vádló arckifejezéssel ügetett vissza hozzá.

Bo azt állította, a kutya szinte mindent megért, amit az emberek mondanak. Egye fene. Nyilván marhaság az egész, de…

– Tricks, megsérült a hátam, ezért nem tudok lehajolni. Ha azt akarod, hogy eldobjam neked a labdát, a kezembe kell tenned.

A kutya úgy vetette rá magát a labdára, akár egy macska, aztán fölvette, betette Morgan kezébe, majd ismét futásnak eredt.

A férfi döbbenten meredt utána. Ez. Ki. Van. Zárva. Csak véletlen lehet. Tricks megállt, amikor észrevette, hogy a labda nem pattant meg előtte, ahogy szerette, majd visszanézett a férfira. Morgan nem merte fölülről elhajítani a labdát, mert akkor meg kellett volna csavarnia a felsőtestét, ezért inkább alulról dobott, Tricks pedig az első pattanás után elkapta a játékszert, aztán megállt és pózolt.

– Jó kislány – dicsérte meg Morgan, miközben a szemét forgatta.

Tricks visszahozta a labdát, majd ismét beletette a férfi kezébe. Morgan eldobta, a kutya visszahozta, aztán megint a kezébe adta. Mindez négyszer ismétlődött meg.

A férfit annyira elképesztette a dolog, hogy a hátáról egészen megfeledkezve indult az erdő felé a kutyával. Amíg egyenletesen lassú léptekkel haladt, és amíg nem forgolódott, nem volt semmi baja. Eldobta a labdát, Tricks pedig visszahozta. Ez nem lehetett véletlen; még sosem látta, hogy Tricks így cselekedett volna. A kutya mindig ledobta a labdát annak a lába elé, akivel kegyet akart gyakorolni. Neki azonban minden egyes alkalommal a kezébe adta, miután elmondta neki, mit szeretne.

Tricks végül elfáradt, majd megállt pisilni. Morgan szintén fáradtnak érezte magát, ráadásul a háta is fájt, úgyhogy azt mondta, „Gyere, kislány!”, majd elindultak visszafelé. Amikor az órára pillantott, látta, hogy hamarosan elérkezik Tricks ebédideje… már persze, ha az nem lett volna elég célzásnak, hogy a kutya megállt a tálkái mellett, majd rámeredt. De ha esetleg így sem értette volna meg a figyelmeztetést, Tricks vetett egy pillantást a tálkára, aztán megint rá emelte a tekintetét.

– Még nem. A mamád szigorúan betartja a napirendet.

A kutya nagyot sóhajtva lefeküdt a tányérja mellé, úgy várakozott tovább.

Lehetséges volna, hogy tényleg megérti őt? Bo így gondolta, és valóban úgy beszélt a kutyához, mint egy négyéves gyerekhez. Morgan még nem volt meggyőzve, de ingadozott.

Megvárta, hogy eljöjjön Tricks pontos ebédideje, aztán leguggolt, majd a tálkájába merte a megfelelő tápmennyiséget. A guggolás nem okozott fájdalmat, ám felállni csak úgy tudott, ha belekapaszkodott a pultba, azon felhúzva magát.

Tricks a farkát csóválva fejezte ki az örömét, sőt, egy pillanatra még az evést is abbahagyta, hogy megnyalja a férfi térdét. Ez persze, teljesen rendjén való dolog – gondolta magában Morgan –, a kutyák szeretik, ha megetetik őket.

Neki is ennie kellett valamit; úgy látszik, a tanácsülés tovább tart, mint Bo gondolta. Mivel Morgan élete nagy részében önállóan gondoskodott magáról, ez most sem jelentett gondot. Már jobban volt, nem kellett ágyba vinni neki az ételt. Összedobott egy szendvicset, majd álltában megette. És tejet ivott hozzá, mert az jobbat tett neki. Ezen kívül nem akarta meginni Bo maradék Pucér Disznóját, mert nem tudta, mikor várható a következő szállítmány.

Egy darabig az asztalnál ülve olvasott, ugyanis a széknek egyenesebb volt a támlája, ami jót tett a hátának. Miután hagyta egy kicsit szunyókálni Trickset, azt kérdezte tőle:

– Hé, Tricks, szeretnél kimenni egy kicsit? – Lássuk, megismétli-e az előbbieket, avagy csak véletlen volt az egész.

Tricks megfogta a labdáját, majd a farkát lelkesen csóválva, odatáncolt az ajtóhoz. Kiléptek a napsütésre. A kutya a férfi lába elé ejtette a labdáját, aztán futásnak eredt.

– Igen, sejtettem – mormolta Morgan, majd a kutya után kiáltott: – Tricks!

Tricks megállt, egyszerre meglepett és bosszús arckifejezéssel nézett vissza a férfira, amiért az nem dobta el neki a labdát. Most, hogy belegondolt, Morgannek el kellett ismernie, hogy a kutyának nagyon kifejező pofája volt; olyan könnyű volt leolvasni róla az érzéseit, mintha tudott volna beszélni.

– A kezembe kell tenned – mondta a férfi, mert a fenébe, ha ezt megértette, arra is emlékeznie kell, amit a hátáról mondott, már ha tudja, mi az a hát.

Tricks fölemelte a labdát, Morgan kezébe tette, aztán elindult.

A férfi lenézett a bolyhos, koszos, agyonhasznált sárga labdára.

– Átkozott legyek – mondta csöndes hangon, majd eldobta a labdát, méghozzá úgy, hogy Tricks az első pattanás után elkaphassa, hogy aztán várja a dicséretet.

Amikor Bo belépett a városháza tanácstermébe, meglepetten látta, hogy Miss Doris, Emily és Jesse szintén jelen vannak. Aztán rádöbbent, hogy semmi oka a meglepődésre, elvégre a megbeszélés tárgya a Gooding család lesz, illetve az, hogy milyen módon akarnak ártani a városnak, ami azt jelenti, hogy Emily, Jesse, no, meg ő maga az események középpontjában vannak. Jesse és ő a terem végében foglaltak helyet, de beszélgetni nem volt idejük.

Buddy polgármester megnyitotta az ülést, aztán átadta a szót Emilynek.

Emily fiatal volt, még csak a húszas évei közepén járt, de meglehetősen higgadt természetűnek ismerték.

– Először is szeretnék bocsánatot kérni, amiért a magánéletem gondot okoz a városnak.

A terem felmorajlott, a jelenlévők biztosították a lányt, hogy nem őt tartják felelősnek.

– Elkövettem azt a hibát, hogy hozzámentem Kyle-hoz – mondta Emily elpirulva –, úgyhogy nem vagyok ártatlan. Az elmúlt hét olyan volt, mintha háború tört volna ki. Ő és az apja minden elképzelhető dologgal fenyegetőztek, ha nem íratok át mindent Kyle-ra, valamint nem ejtem a családon belüli erőszak vádját. Be kell vallanom önöknek, ezeknek a fenyegetéseknek egy része a várost is érinti.

Miss Virginia Rose, az élelmiszerbolt pénztárosa, aki a városi tanácsnak is a tagja volt, azt kérdezte:

– Miféle fenyegetések?

Emily a kezét tördelte.

– Hát, nem kizárólag azokról az emberekről van szó, akik a fűrészmalmokban dolgoznak. Mr. Gooding azt mondta, ha bezárja a fűrészmalmokat, a város igen jelentős bevételtől esik el, mert az ott dolgozók itt szoktak bevásárolni. Ebben igaza van.

– Erősen kétlem, hogy bezárná a fűrészmalmokat – jegyezte meg Buddy polgármester. – Ő is azokból él.

– Én csak annyit mondhatok, polgármester úr, hogy Mr. Gooding állandóan a befektetéseiről beszél, meg arról, mennyi félretett pénze van. Azt mondta, ő könnyedén túléli, ha néhány hónapra bezárja a fűrészmalmokat, a város és az ott dolgozók viszont nem.

A teremben dühös zúgolódás támadt, mire Buddy polgármester csendet kért. Ez tényleg komoly gondot jelentett, mert a város szűkös költségvetésből gazdálkodhatott, ráadásul nem volt tartaléka. Az említett bevételek kimaradása, akár csak néhány hónapra is, beláthatatlan következményekkel járhat.

Bo és Jesse csendben ültek. Mindenkinek volt valami ötlete, hogy miként kezeljék a helyzetet. Miss Virginia Rose például azt javasolta, vigyék el valahová Goodingékat, majd alaposan verjék el őket. Bo látta, hogy több tanácstagnak is tetszik az ötlet, amivel csak egy baj volt, nevezetesen, hogy ő és Jesse is jelen voltak.

Telt-múlt az idő. A lány megnézte a telefonját; ez sokkal tovább tart, mint gondolta. Örült, hogy Tricks Morgannel maradt, máskülönben többször is meg kellett volna szakítania a tanácskozást, hogy kivigye a kutyát. Emellett az őrsre is át kellett volna mennie némi kutyatápért. Másrészt viszont valószínűleg ez lesz a leghosszabb időszak, amit távol tölt Trickstől, leszámítva azt az alkalmat, amikor hörghurutja volt, és amíg az orvosi rendelőben a sorára várt, Daina vigyázott Tricksre. A kutya akkor körülbelül hat hónapos volt, a kenyérre kenhető természetű Dainának pedig esélye sem volt vele szemben. Persze, azóta sincs.

– Az lesz a vége, hogy szinte mindenkit le kell tartóztatnunk – mormolta Jesse Bónak, mert az emberek immár nem megelőzésről, hanem bosszúról kezdtek beszélni, amihez fel akarták bérelni Hobsonékat, hogy tegyenek pontot a viszálykodás végére. Tekintve, hogy Mr. Gooding hogyan viselkedett Lorettával, Bo ezt nem is tartotta annyira elvetélt ötletnek.

Másrészt arra is nagyon jól emlékezett, hogy Mr. Gooding milyen vehemensen igyekezett elérni, hogy Kyle priusz nélkül kerüljön ki az ügyből.

Föltette a kezét. Buddy polgármester lecsapott a kalapácsával, majd azt mondta:

– Maran rendőrfőnöké a szó.

Bo fölállt, mire minden szempár várakozásteljesen rá szegeződött.

– Emily, mit szeretnél jobban: azt, hogy Kyle ellen vádat emeljenek, amiért megütött, vagy azt, hogy aláírja a válási papírokat, aztán békén hagyjon?

– Hogy aláírja a papírokat… és békén hagyjon – vágta rá Emily. – Tudom, hogy vádat kellene emeltetnem ellene, de meg kell mondanom, sosem vert meg, vagy ilyesmi, csak akkor egyszer a pékségben vágott pofon. És, szégyellem bevallani, de aznap reggel, mielőtt eljöttem otthonról, én is pofon vágtam őt. Ezzel az erővel ő is megvádolhatna engem, nem? De nem tett ilyet.

– Igen, megtehetné – felelte Bo. – Nem tudom, a polgármester úr említette-e maguknak, de Mr. Gooding hétfőn eljött hozzám, és kiderült, hogy nagyon nem szeretné, ha Kyle-nak priusza lenne. Szerintem ezt felhasználhatnánk arra, hogy valamilyen megegyezésre jussunk Goodingékkal, beleértve természetesen azt is, hogy Kyle aláírja a válási papírokat, aztán békén hagyja Emilyt.

Eltartott egy darabig, mire sikerült összeeszkábálni egy tervet. Ahogy Buddy polgármester megfogalmazta, a Goodingok keserű és bosszúálló népség, akik nem felejtenek könnyen, hacsak nem ez áll az érdekükben.

A terv középpontjában Emily állt, aki szívvel-lélekkel benne volt a dologban. Csak egy hét telt el, de nagyon szerette volna, ha minél hamarabb kimondják a válást. Meg tudta volna sürgetni az ügyvédeit, hogy azok előkészítsék a papírokat, ráadásul Harper bíró sem ellenkezett volna. Csak Kyle aláírását kellett valahogy megszerezni. Azt találták ki, ha Kyle nem zaklatja Emilyt, továbbá aláírja a válási papírokat – amelyek szerint mindenki megkapja a saját dolgait, a ház eladásából esetlegesen származó hasznot pedig egyenlően elosztják egymás között –, akkor ejtik az ellene felhozott vádakat. Emellett abba is bele kellett egyeznie, hogy a jövőben távol tartja magát Emilytől, nem avatkozik bele annak életébe. Ha mindezt nem fogadja el, az ajánlat lekerül az asztalról, ha pedig Emilyvel hirtelen furcsa balesetek kezdenek történni, például megkarcolják a kocsiját, netán kiszúrják a kocsija kerekeit, úgy Kyle-nak a Hobsonokkal kell szembenéznie. Ez utóbbi nem volt törvényes, de kit érdekel… Lehet, hogy az egész nem volt az.

A jelenlévők között Jesse képviselte a törvényt, ő pedig nem emelt kifogást. Ő olyan megoldást szeretett volna, ami a legjobb a közösség számára, így aztán nem ragaszkodott makacsul az izmozáshoz abban a néhány piti vádpontban, amelyet Kyle ellen felhozhattak volna.

– Nekem megfelel – mondta Jesse. – Kyle maga sem úszta meg karcolás nélkül az incidenst, elég, ha csak Brandy-re és a székre gondolunk. Ha mindenki más benne van, én is.

Ez nagyjából el is döntötte a kérdést.

Már csak azt kellett kitalálni, ki mondja el Mr. Goodingnak az ajánlatot. Buddy polgármester önként jelentkezett a feladatra, mire a többiek megkönnyebbülten felsóhajtottak. Buddy polgármester jó diplomata volt, úgy adja majd elő az ajánlatot, méghozzá rendkívül meggyőzően, mintha ezzel a Gooding családnak tennének szívességet. A város ügyvédje azt mondta, előkészít egy szerződéstervezetet, mert ha nem kell aláírniuk semmit, Goodingék még a végén nem veszik elég komolyan a dolgot. Hogy egy ilyen szerződés megáll-e a bíróság előtt, avagy sem, más kérdés, de a maga körül hallott beszélgetések alapján Bo úgy gondolta, ha Goodingék megszegik a szavukat, a bíróság lesz a legkisebb gondjuk, ugyanis akkor bevonják a Hobsonokat.

A lány végre – végre – elindulhatott hazafelé. Majd éhen halt, de nem állt meg, hogy vegyen egy hamburgert, mert már rettenetesen kíváncsi volt, hogy Tricks és Morgan hogyan boldogultak egymással. Tricksszel nem lesz baj, ő inkább Morgan miatt aggódott. Ha Tricks esetleg túlságosan sértődöttnek érezte magát ahhoz, hogy hajlandó legyen visszamenni a házba, a férfi pedig túl gyönge volt ahhoz, hogy utána eredjen… Eleshet, sőt, meg is sérülhet, ha nagyon megerőlteti magát.

Nem taposott bele a fékbe, nem vert föl kavicsokat a lendületével, amikor megállt a Tahoe mellett, de nem sok híja volt.

A jó hír az volt, hogy senki sem hevert a földön, képtelenül arra, hogy felálljon, emellett duzzogó retrievert sem látott, aki nem engedelmeskedett a hívásnak. Lehet, hogy komolyabb gondok nélkül vészelték át az együttlétet.

Talán butaság volt, de hevesen dobogó szívvel nyitotta ki a bejárati ajtót, majd megpróbált lelkileg felkészülni rá, mi várhatja odabent. Nem, nem volt butaság, mert ismerte Trickset.

Ám arra, ami a szeme elé tárult, mégsem volt fölkészülve. De erre a látványra nem is lehetett.

Morgan a szófán ült, méghozzá egy darabban. Tricks a hátsó lábán állt előtte, a mellső lábával a férfi mellkasának támaszkodott, látható élvezettel tűrve, hogy Morgan a füle tövét vakargassa, közben pedig lágy hangon hízelegjen neki. Az orruk kis híján összeért. Amikor Bo belépett, Tricks felé fordította a fejét, majd azzal az örömteli arckifejezéssel üdvözölte, ami mindig megolvasztotta a lány szívét, ilyen boldog lényt ugyanis korábban még sosem látott. Tricks visszafordította a fejét Morgan felé, a férfi pedig előrehajtotta a fejét, majd finoman a kutya homlokához érintette a homlokát.

– Megjött a mami – jegyezte meg Morgan kissé fölöslegesen. Tricks ezt jelnek vette, hogy menjen oda köszönteni élete középpontját.

Odaszaladt, majd valósággal táncolni kezdett Bo körül örömében. A lány letérdelt, aztán alaposan megdögönyözte a kutyát, de közben alig volt tudatában annak, amit csinál. Úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna. Vagy ilyesmi. Még az ajka is elzsibbadt.

Ne. Jóságos ég, ne.