21. fejezet

Bo elégedett hümmögéssel ébredt föl. Kinyújtózott, fölült, aztán keresett magának egy üveg vizet a hűtőtáskában, majd lecsavarta a kupakját.

– Meddig aludtam? – kérdezte Morgant, aki a feje mögött összefont karral feküdt.

– Körülbelül egy órát. – A férfi ajka megrándult, a szeme pedig huncutul felcsillant. – Nem horkolsz, és nem láttam, hogy nyáladzanál, bár ezt nem tudom kizárni.

– Mindenki nyáladzik – felelte a lány könnyed hangon, majd alaposan meghúzta a vizes üveget. – Te horkolsz? – kérdezte, miközben kinyújtózott, hogy Tricks vizes tálkáját is megtöltse, a kutya ugyanis felemelte a fejét, amikor meghallotta a hangját, ezzel jelezve, hogy az ő szunyókálása is véget ért, majd azonnal odajött, hogy igyon egy kicsit.

– Attól függ. – Morgan végigsimított Tricks hátán. – Amikor küldetésen vagyok, nem horkolok, vélhetően azért, mert olyankor soha nem merülök igazán mély álomba. De amikor annyi időzónán keresztül jövök haza, hogy azt sem tudom, milyen nap van, biztosan horkolok.

– Hm. A horkolás végül is veszélyes is lehet, ha küldetésen vagy. – Bo sosem gondolt még ilyen összefüggésben a horkolásra; milyen fura, nyugtalanító, sőt, egy kicsit szomorú is, hogy egy ilyen emberi gyarlóság akár veszélyeztetheti is a férfi életét.

– Attól függ, hol vagyunk. Néha védett házakban vagyunk városokban, ahol nem nagy kaland a horkolás.

– Elmondhatod nekem, mit csinálsz?

– Egy hányadát. A nagy része viszont titkos. – A férfi összehúzott szemmel nézett a tó felé, mintha azt fontolgatta volna, hogy mit mondjon, hogy mennyit mondhat el. – Én vagyok az egyik GO-Team vezetője. A GO a globális offenzíva rövidítése; oda küldenek minket, ahol szükség van ránk, akár jogszerű, akár illegális ügyben, ezért is titkos szinte minden. Időnként el kell simítanunk egy-egy kiéleződő helyzetet, máskor semlegesítenünk kell valamely veszélyes szereplőt, ilyesmik. Mindenesetre soha ne keress rá a neten semmire, amit mondok neked, különben mindketten bajba kerülhetünk, de főleg te.

– Nem teszem, megígérem. – Bo nem kérdezett rá, mivel is jár valakinek a semlegesítése, de volt elképzelése róla, az interneten való kutakodást pedig ő is nagy ostobaságnak tartotta.

A férfi élete ilyen volt; a legapróbb dolog is beláthatatlan következményekkel járhatott. Bo el sem tudta képzelni, mekkora nyomással és stresszel járhat ez az életmód, noha azok az emberek, akik ilyesmivel foglalkoznak, valószínűleg adrenalinfüggők, ahogy bizonyára a mellette ülő férfi is. Hogy tesztelje ezt az elméletét, Bo azt kérdezte:

– Szoktál kiugrálni repülőgépekből?

– Ha muszáj, megteszem, de egyáltalán nem vagyok oda a dologért.

Ez megnyugtató volt; Bót mindig is érdekelte, vajon miféle elmebaj viszi rá az embereket, hogy szórakozásból ejtőernyőzzenek.

Aztán eszébe jutott valami más is.

– Robbanóanyagok telepítése?

– Van erre egy szakértőnk, de tudom, hogyan kell csinálni.

– Motorozás?

– Isten ments! Azok a dögök megölik az embert.

A férfi heves tiltakozása megnevettette Bót.

– És a többi említett dolog nem? Különben pedig elfelejtetted, hogy miért vagy itt?

Morgan megvakarta az orrát.

– Azt hiszem, minden attól függ, mit szoktál meg – mondta, majd ravaszkásan hozzátette: – Ha arra vagy kíváncsi, kedvelem-e ezeket a küldetéseket, a válaszom: bizonyos mértékig igen. Néha nagyon jó móka seggeket szétrúgni, dolgokat felrobbantani, de leginkább azt a tudatot szeretem, hogy hasznos dolgot csinálok. Viszont az Államokban is sok mindent szeretek. A működő csatornázást, például. Vagy az ételeket. Nekünk vannak a legjobb egészségtelen ételeink, tudtad?

Morgan ebből a szempontból igazi ínyenc volt, hiszen már-már a rajongásig imádta az egészségtelen ételeket.

– Erről jut eszembe, hoztam Oreo kekszet.

– Elő vele.

Amikor meghallotta a zacskó zizegését, Tricks nyomban odaszaladt, hogy kunyeráljon egy kis sütit, de az Oreo nem volt neki való. Bo egy kutyanasival kenyerezte le, egy szép, ehető rágócsonttal. Tricks elfogadta azt, majd visszaügetett vele a törölközőjére, hogy átadja magát az élvezetnek. Morgan megevett néhány kekszet, leöblítette őket egy sörrel, aztán azt mondta:

– Beszélnünk kell.

A hangja és az arckifejezése nyugtalansággal töltötte el a lányt. A sütijére szegezte a tekintetét, hogy elrejtse rossz előérzetét. A tapasztalatai azt mutatták, az olyan beszélgetések, amelyek ezzel a mondattal kezdődnek, sosem vezetnek jóra; a volt férje is így kezdte a magyarázatát, amely szerint neki többre volt szüksége, mint amennyit Bo nyújtani tudott. De néhány mostohaapja is ugyanezzel a bevezetővel köszönt el, míg az anyja így jelentette be az első újraházasodását. Vajon Morgan így akarja a tudomására hozni, hogy ne kezdjen el túlságosan ragaszkodni hozzá, mert az, ami kettejük között történik, csak ideiglenes, ő pedig, amint lehet, visszamegy az izgalmas munkájához? Bo tudta ezt, a férfinak nem kellett ki is mondania. Az egy dolog, hogy a lány tudta, hallani viszont nem akarta. Nem akarta, hogy Morgan azt mondja: „Jól fogunk szórakozni, de aztán adios”.

– Nem, nem kell – mondta Bo sietve. – Mindent értek.

– Higgy nekem – mormolta a férfi. – Nem értesz mindent.

A lány a szemét forgatta.

– Szóval, most nem az jön, hogy közlöd, elmész…

– Szeretnék…

– … és ez jó, mert én tényleg nem akarom hallani! – fejezte be Bo a mondatot kemény és határozott hangon.

– Bo. Fogd be.

A férfi kemény hangjának hallatán Bo villámló tekintettel fölnézett, ám Morgan megragadta a tarkóját, majd megcsókolta. Az ajka éhesen és szenvedélyesen mozgott, a lány azonban megmerevedett, nem viszonozta a csókot. A férfi nem hagyta annyiban, az ölébe emelte a lányt, hogy annak feneke az ő combjai között legyen a pokrócon, aztán hátrahajtotta a fejét, majd addig csókolta, míg meg nem enyhült kissé; Bo még mindig nem viszonozta a csókot, de már fogadta a férfi száját. Morgan keze becsúszott a lány pólója alá, a tenyerébe vette a mellét, majd addig izgatta a mellbimbóját, amíg az meg nem merevedett. A kéj egyenesen Bo ágyékába sugárzott, ahol olyan érzeteket keltett, mintha a férfi benne lenne, a fene essen belé.

A lány nem akart visszagondolni arra, milyen érzés volt, de egyszerűen nem tudott gátat vetni az emlékezetének és az érzéseinek. Egész nap kívánta a férfit… nem afféle kínzó gerjedelem gyötörte, hanem alacsony hőfokon, de folyamatosan égett a vágytól. Meg akarta érinteni Morgant, magán akarta érezni a súlyát, magában akarta érezni őt. Nem adta át magát a vágynak, hiszen a várakozásban is volt egyfajta perverz élvezet, ahogy egyre erősebben és erősebben sóvárgott. Már előre örült annak, hogy amikor majd újra egymásnak esnek, az élvezet még erősebb lesz a sok várakozástól.

És az, ahogy Morgan most csókolta… Bo kezdte gyanítani, hogy talán mégsem az „Ez csak ideiglenes” kezdetű beszélgetésről lenne szó. A férfi ajka túl éhes volt, az érintése túl… birtokló? Mivel a lány még sosem érezte, hogy valaki a magáénak akarja tudni őt, ebben nem lehetett biztos.

Finoman megharapta Morgan száját, majd azt mormolta:

– Ne mondd nekem, hogy fogjam be. – Nehogy már a férfi azt higgye, megúszhatja ezt.

Morgan kissé elhúzta a fejét, hogy lenézhessen a lányra. A szemhéja félig le volt csukódva, az arca pedig bronzosan csillogott a napsütéstől.

– Ha mondom, megint megharapod a számat? – kérdezte, aztán lehajolt, majd az orrát nekidörzsölte a lány halántékának.

– Arra mérget vehetsz.

– Fogd be.

A levegő mintha sisteregni kezdett volna körülöttük. Bo felnevetett, aztán megint megharapta a férfit, mire a másodperc töredéke alatt a hátán találta magát, föltűrt pólóval, Morgan ajkával a mellbimbóján. Mély levegőt vett, lehunyta a szemét, majd fejest ugrott a testét elárasztó érzésekbe. A férfi a lábai közé csúsztatta a kezét, aztán a farmerján keresztül dörzsölgetni kezdte a csiklóját. Bo kinyitotta a szemét, fölnézett a fák himbálózó ágai között átlátszó kék égre. A látása homályos volt, a figyelme ugyanis befelé fordult, arra, hogy mit érez, illetve, hogy a férfi mit csinál. El fogok menni – gondolta magában, aztán kimondta, végül megtette.

Morgan leküzdötte a farmert a lányról, aki szinte önkívületi állapotban volt, és képtelen a segítésre, mivel a teste bénult volt és nehéz, egy kicsit pedig még mindig lüktetett. A férfi a pólóját nem vette le, de feltűrte egész a hónaljáig, aztán széttárta a lábait, majd elhelyezkedett köztük. A könnyű szellő kissé lehűtötte a nedves, forró bőrt, de aztán Morgan már ott is volt, hogy a helyére igazítsa a péniszét, majd lassan beléhatoljon. A férfi öblös torokhangon felnyögött, majd egy kicsit jobban felemelte Bo lábát, hogy még mélyebbre hatolhasson. A lány a karját Morgan nyaka, a lábát a dereka köré fonta, így kapaszkodván, miközben a férfi mozogni kezdett.

Morgan nem bírta sokáig, talán egy percig, de ez egy viharos perc volt, amely villámsebesen újra a csúcs közelébe repítette Bót. Amikor elélvezett, a férfi egész testében megremegett, aztán lassan a lányra ereszkedett. Szinte azonnal fölkönyökölt, hogy Bo kapjon levegőt, de a fejét lehajtotta, a homloka pedig a lány homlokán nyugodott.

– Megölsz engem – mormolta alig hallhatóan. – Bo.

Ez most vajon jót jelent? – tűnődött a lány, aki úgy érezte magát, mintha részeg lenne… mintha megrészegült volna az élvezettől. A keze föl-le siklott a férfi izzadt hátán; vagy azért, hogy megnyugtassa őt, vagy azért, hogy kielégítse a saját, érintés utáni vágyát. Ez a két dolog talán össze is keveredett, talán kettejük szükségletei már nem voltak olyan könnyen elválaszthatóak egymástól.

Amikor kicsit összeszedték magukat, kibontakoztak egymás karjából, majd néhány szalvéta és egy kis víz segítségével megmosakodtak. Morgan halkan felnevetett, Tricks ugyanis hátat fordított nekik, úgy rágcsálta a csontját. Miután fölöltöztek – félig legalábbis; Bo pólót és fehérneműt viselt, Morgan pedig nadrágot –, a férfi a fölhúzott lába közé húzta a lányt, majd köréje fonta a karját.

– Most pedig beszélgetünk – jelentette ki. – Valami fontosat szeretnék mondani neked arról, amiért itt vagyok.

Bo néhány pillanatig emésztette a hallottakat.

– Tetszik majd nekem, amit mondasz?

– Valószínűleg nem. De ha te és én folytatjuk azt, amit elkezdtünk, teljesen őszinte akarok lenni veled. Lehet, hogy kiteszel miatta az utcára, de vállalnom kell ezt a kockázatot.

Oké, ez tényleg nem a csak-semmi-elköteleződés-mert-fél-lábbal-már-kint-vagyok-az-ajtón beszélgetés. Bo ráhajtotta a fejét Morgan vállára, a karját a férfi karjára tette, amely átkarolta őt, közben azon járt az esze, vajon miféle komoly dologról lehet szó az ittlétével kapcsolatban… amikor eszébe jutott Axel.

– A francba! – mondta ingerülten. – Tudtam, hogy sokkal jobban kellett volna gyanakodnom Axelre. Ő áll a dolog mögött, igaz?

– Leginkább ő, viszont a felelősség részben az enyém. A helyzet az, hogy amit mondott neked, az igaz, csak…

– Csak mivel Axelről van szó, nem mondta el a teljes igazságot, ugye? – Bo a legszívesebben tombolt volna. Akárhányszor csak szóba került Axel, mindig felhúzta magát. Nem kedvelte a férfit, nem bízott meg benne, és eddig még nem csapták be az ösztönei.

Morgan felhorkant.

– Neki más prioritásai vannak, amelyek nagyon fontosak. Részben persze, a rosszindulat vezérelte, amikor hozzád küldött, de más szempontjai is voltak. Ez a városka elég elszigetelt helyen fekszik, mégis közel a fővároshoz, és minthogy nem élnek itt túl sokan, könnyű kiszúrni az idegeneket. Axel csapdát állított.

Bo igyekezett megemészteni a hallottakat, gyorsan végiggondolva a lehetőségeket. Nem volt a rejtőzködés mestere, de az intelligenciája és a megfigyelőképessége új megvilágításba helyezte Axel eredeti érvelését. Ó, naná, hogy befolyásolták őt… Morgan állapota, az Axel által felkínált pénzösszeg, a férfi érvelésének felszíni logikája. Sőt, utóbbi többrétegű volt, annak a valószínűsége miatt, hogy a szervezetet belülről hekkelték meg. És mégis… neki sokkal gyanakvóbbnak kellett volna lennie.

Először a legfontosabb kérdést tette föl:

– Elképzelhető, hogy valaki a városból veszélybe kerüljön, netán megsérüljön? – Eredetileg is ez volt az egyik legfőbb aggodalma, és bolond volt, amiért hitt Axel nemleges válaszának. A városért és annak lakóiért ő a felelős; és nem csupán erről van szó, hiszen az itteniek a barátai. Ha bármelyikükkel történne valami… azt nem biztos, hogy képes lenne feldolgozni. Egyrészt nagyra értékelte, hogy Morgan elárulja neki az igazat, másrészt viszont ez akkora horderejű dolog, hogy nem tudta, képes lesz-e vele megbirkózni. Milyen visszás: annyira aggódott, hogy a férfi elmegy, most pedig előfordulhat, hogy ő teszi ki a szűrét. De előbb meghallgatja, mit akar mondani, addig nem hoz elhamarkodott döntéseket. Sok mindent kell figyelembe venni, sok körülmény mérlegelni.

Morgan felsóhajtott, majd a lány feje tetejére támasztotta az állát.

– Szerintem nem. De bármi megtörténhet. Nem tudjuk, kivel állunk szemben. Az elképzelés az volt, hogy elrejtenek engem egy olyan helyre, ami biztonságos, ugyanakkor megközelíthető is, aztán kiszivárogtatják, hogy kezd visszatérni az emlékezetem, amivel újabb hekkelésre késztetik a rosszfiúkat… csakhogy ezúttal lesz egy afféle nyomkövető az információn, hogy kiderüljön, ki az elkövető.

– Ha pedig ebbe hiba csúszna, Hamrickville elég kicsi és elszigetelt ahhoz, hogy észrevegyünk egy idegent – fejezte be a gondolatmenetet Bo. – A baj csak az, hogy bár a városka nem nagy, nem is elég kicsi ahhoz, hogy mindenkit ismerjek. Sőt, a lakosságnak nagyjából a feléről azt sem tudom, kicsoda. Négyezer emberről van szó, úgyhogy nem feltétlenül tűnik fel egy idegen. – A nagyvárosiak persze, hajlamosak azt hinni, hogy a kisebb településeken mindenki ismer mindenkit, de ez nem így van.

– Viszont nem vezet ide sok út, ezért könnyebb feltartóztatni valakit, mintha az autópálya mellett lennénk. Hamrickville csak másodlagos tényező. Axel arra számít, hogy elkapjuk a hekkert, majd visszakövetjük a megbízójáig.

– Ehhez képest még semmi nem történt a „kiszivárogtatásokon” kívül. – Bo általában szerette higgadtan intézni a dolgait, a drámázás nem volt a vérében. Ám most úgy érezte, hogy a hallottakra sokkal… erőteljesebben, dühösebben kellett volna válaszolnia, noha nem volt szokása elhamarkodottan cselekedni. Dühös volt, igen… Axelre. Az a pasi hatalmas seggfej. A szeme se rebbent a gondolattól, hogy esetleg veszélybe sodorja a városiakat, vagy például Bót. Csakis az érdekelte, hogy megtalálja és semlegesítse az akciócsoportjára leselkedő fenyegetést, Morganre pedig… nos, Morgan maga mondta: ő csak másodlagos tényező. Talán ez az oka annak, hogy nem zúdítja rá minden dühét Morganre, nem kiabál vele, nem közli, hogy ha legközelebb feláll neki, csessze meg saját magát.

– Pontosan. Eddig senki sem harapott rá a horogra. Ott vagyunk, ahol a part szakad, mert nekem még mindig fogalmam sincs arról, miért támadtak meg. Ha ez megnyugtat, hatalmas ostobaság lenne az elkövető részéről, ha a városban próbálkozna, akárki is ő. Ha valahogy sikerülne kicselezniük Axel csapdáját, valószínűleg a te házadhoz jönnének.

– Ah – mondta a lány szárazon. – Ez megmagyarázza, miért akartad mindenáron felturbózni a biztonsági rendszert.

– Szerintem kicsi az esély bármiféle támadásra, de nem zárom ki a lehetőséget. Jobb félni, mint megijedni. Amíg azt nem halljuk Axeltől, hogy a csapda működött, elkapták a rohadékot… – Morgan megvonta a vállát.

– Addig nem tehetünk mást, mint hogy várunk – fejezte be a lány a mondatot.

A férfi néhány másodpercig hallgatott, mielőtt óvatosan azt kérdezte:

– Ez azt jelenti, hogy nem dobsz ki?

– Nem tudom – felelte Bo őszintén. – Sok mindent kell végiggondolnom. Ismerem Axelt, nem emlékszel? Ez az ő ötlete volt, te pedig bizonyára nem is voltál teljesen magadnál a fájdalomcsillapítóktól… – Tekintve, hogy a férfi mennyire gyenge volt, amikor megérkezett hozzá, Bo el tudta képzelni, milyen állapotban lehetett, amikor Axel kifőzte a tervét. Aztán az a szemét autóba ültette, majd ideküldte a jóég tudja, honnan, még aznap, amikor kiengedték a kórházból. A legtöbb ember félúton összeomlott volna. Morgan kibírta, bár Axel valószínűleg tudta, hogy így történik majd.

– Nem érdemlek teljes bűnbocsánatot, mert bőven volt időm gondolkodni ezen, miután lejöttem a dilibogyókról.

– Nem is kapsz teljes bűnbocsánatot – felelte a lány mogorván. – Ez komoly dolog, ezért ne sürgess, jó? Egy csomó mindent végig kell rágnom. – Az egyik ilyen az volt, hogy a férfi nem próbálta bagatellizálni a dogot, sem áthárítani a teljes felelősséget Axelre, ami egyébként nevetségesen könnyű lett volna.

– Jobban örülnék, ha orrba vágnál, aztán túl lennénk rajta.

– Nincs választási lehetőséged. Ki vagyok akadva, csak még nem döntöttem el, hogyan vezessem le a kiakadást.

– Istenem. – Morgan szorosan magához ölelte a lányt. – Meg is érdemlem, amiért egy ésszerűen gondolkodó nőbe estem bele. Bárcsak kiabálnál velem egyet, amivel túl is esnénk a dolgon.

Bo csendben ült az ölelésében, emésztette a szavakat. A romantikus kapcsolatokat illetően elég óvatos és gyanakvó volt ahhoz, hogy az első cinikus gondolata az legyen, vajon a férfi nem azért mondta-e, hogy bele van esve, mert… befolyásolni akarja. Morgan rendkívüli intelligenciájának ő maga is tanúja volt, amikor a férfi helyesen mérte fel Jesse személyiségét, ezért menet közben változtatott a magatartásán. Jó emberismerő volt, tudta, mit és hogyan mondjon ahhoz, hogy elérje a céljait.

Másrészről viszont azon a momentumon kívül, amit elsőre elhallgatott, tudomása szerint mindig igazat mondott Bónak. Nem titkolt el előle semmit, minden kérdésére válaszolt… tegnap pedig az életét kockáztatta, hogy megmentse őt és Trickset.

A lány nézte a tavat, a fodrozódást, amelyet valószínűleg egy kisebb hal felszínre úszása okozott, figyelte, ahogy a part menti nádas lengedezik az enyhe szélben. Tricks körbeszimatolt, majd a farkát boldogan csóválva ügetett egyik érdekes illattól a másik érdekes illatig. Morgan karja körbeölelte a lányt, az ereje őközötte és a világ között állt. Bo nem tudta, mit gondoljon erről, mert ő mindig is egyedül volt a világban, magára volt utalva… amíg le nem telepedett Hamrickville-ben.

Tudta, hogy semmi különleges nincs a kisvárosban, kivéve talán a csodálatnak és a félelemnek azt érdekes egyvelegét, ami az Állati-Aljas-Hobsonokat övezte, amiként azzal is tisztában volt, hogy barátságot és megbecsülést szinte bármely más helyen is kaphatott volna, amit lakóhelyéül választ. Csak hát, ő nem választotta ezt a város, hanem az anyagi körülményei kényszerítették arra, hogy itt éljen, de most ez már nem számít. Ők a barátai, neki pedig meg kell védenie őket.

Ezen gondolatok mentén eltűnődött, vajon Morgan úgy gondol-e rá és a városlakókra, mint az övéire, akiket meg kell óvnia. A férfi mindig ott volt, amikor szüksége volt rá. Mindent megtett, ami tőle telt. És, tetszik, nem tetszik, kezdett része lenni a város életének. Az emberek „Hahó, Morg!” felkiáltással köszöntötték, mintha egy lenne közülük. Jesse tisztelte a férfit, ami sokat nyomott a latban, mert Jesse véleményére lehet adni.

Ha itt akar ülni, hogy okokat keressen arra, miért ne Morgant hibáztassa a helyzetért, nem lesz nehéz dolga. A férfi mindig tisztelettel bánt vele, egyszer sem éreztette, hogy bármire is alkalmatlannak tartaná. Soha nem kritizálta őt, soha nem kérdőjelezte meg a döntéseit, világossá tette, hogy alkalmazkodik az otthona szabályaihoz, emellett minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen neki. Egyenrangú félként kezelte őt, ami nagyon is figyelemre méltó tény volt annak fényében, hogy milyen ember volt és mivel foglalkozott.

És ha már itt tartunk, Morgan is épp úgy Tricks bűvkörébe került, mint ő maga. A férfi ugyan eleinte küzdött ez ellen, de most már meg sem próbál úgy tenni, mintha közömbös lenne. Talán meg kellene vizsgáltatnia a fejét, amiért arra alapoz egy döntést, hogy valaki szereti-e a kutyáját, vagy sem, de Tricks annyira fontos volt neki, hogy nem hagyhatta ki a számításból.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve magához hívta a kutyát.

– Tricks! Gyere ide, édesem – mondta, majd tapsolt egyet. – Gyere, hadd ölelgesselek meg.

Tricks megfordult, majd boldog kifejezéssel a pofáján elindult feléje. A napfény megcsillant halvány aranyszínű bundáján, amely már-már úgy nézett ki, mintha ragyogna. A kutya lelkesen vetette rá magát a gazdájára, alaposan megnyalogatva a lány kezét és arcát, közben pedig olyan hevesen csóválta a farkát, hogy az egész teste ficánkolt belé.

– Szép kislány – gügyögte Bo, miközben – Tricks nyelve elől kitérve – ölelgette és simogatta a kutyát. – Olyan okos kislány vagy. Mi a véleményed Morgenről, hm? – kérdezte, majd a tenyerébe fogta Tricks fejét, egyenesen a szemébe nézve. A kutya abbahagyta a ficánkolást, majd olyan fokozott figyelemmel nézett a lányra, mintha csak tudta volna, hogy az valami fontosat akar mondani. Bo Morgan felé intett az ujjával. – Csinált valamit, ami nem tetszik nekem, de nem tudom eldönteni, megtartsam-e, vagy sem. Nem ő a főbűnös.

– Basszus – mormolta Morgan. – A kutya döntse el, hogy…

– Hogy próbaidőt kapsz-e – fejezte be a mondatot Bo hűvösen. – Igen. Tricks remek emberismerő, ha eddig esetleg nem vetted volna észre. Nem az övé a döntő szavazat, de kíváncsi vagyok a véleményére. Tricks, megérdemli Morgan, hogy megtartsuk?

Tricks Morgan felé fordította a tekintetét, mintha elgondolkodna a dolgon. Bo látta, hogy a férfi teste megfeszül a visszafojtott nevetéstől. Csak félig gondolta komolyan a dolgot, de igen, az egyik fele tényleg kíváncsi volt rá, hogy Tricks mit gondol. A helyzet az, hogy eddig még sosem tett föl ennyire elvont kérdést a kutyának; úgy gondolta, Tricks legalább részben megérti a kérdést, de biztos nem volt ebben. Akárhogy is, elég szórakoztató volt nézni, hogy Morgan kissé aggódva várja a kutya döntését, és ez a kis szórakozás most igencsak ráfért.

Tricks néhány pillanat múlva előrelépett, megnyalta Morgan arcát, majd megcsóválta a farkát, aztán visszament szaglászni.

Bo és Morgan csendben ültek, nézték.

– Megkaptam az áldását – szólalt meg végül a férfi.

– Azért ez nem olyan, mintha a pápáét kaptad volna meg, de igen.

– Ezek szerint próbaidőt kapok?

Bo hagyta, hogy a kérdés néhány pillanatig a levegőben lógjon, de az igazság az volt, hogy még nem állt készen végső döntést hozni.

– Azt hiszem, igen. Sok minden szól melletted.

Morgan a lány fejének oldalához szorította az arcát. Bónak nem kellett kimondania, a férfi tudta, hogy dühös, illetve, hogy egy darabig dühös is marad, de nem rúgja ki őt, úgyhogy együtt fogják átvészelni a dolgot. Igazi kapcsolatokban így csinálják az emberek. Ez a gondolat megrémisztette a lányt. Jóságos ég, ez egy igazi kapcsolat lenne? Egy része igazinak tűnt, többnek puszta szexnél. Hetek óta együtt éltek, kialakították a napirendjüket, összefonódott az életük.

– Talán igazi – mondta a lány bágyadtan.

– Azt hiszem, meg kell dolgoznom azért, hogy elhatározd magad – felelte Morgan, majd feltartott hüvelykujjal odaintett Tricksnek. – Köszi, kislány.