14. fejezet

Bo összegömbölyödve feküdt az ágyában, miközben úgy be voltak feszülve az izmai, hogy szinte fájtak. Hebehurgya volt, ostobán viselkedett, az egész őrületről ő tehet. Tudta, hogy távolságot kell tartania a férfitól, hogy nem szabad kimutatnia az iránta érzett vonzalmát. És még csak nem is a csók volt a legrosszabb… Igen, ugyanolyan éhesen csókolt vissza, mint amilyen éhesen a férfi csókolta őt; és bár ez hatalmas hiba volt, de ezzel még tudott volna mit kezdeni. A legrosszabb az volt, hogy dühös lett a férfira, amiért az egy célkeresztet tetováltatott a mellkasára.

Még egy nehezebb felfogású férfi is rögtön rájönne, hogy egy nőt csak akkor dühít fel ennyire egy tetoválás – amely mintha kihívná a sorsot maga ellen –, ha számít neki az illető. Morgan pedig egyáltalán nem volt nehéz felfogású. Bo kezdte elismerni, milyen intelligens és ravasz dolog volt a férfitől, hogy eleinte visszafogta a valódi személyiségét, hogy ő ne érezze kényelmetlenül magát a jelenlétében. Persze, villanásokat már korábban is látott a férfi valódi énjéből, de ma este a napnál is világosabban tárult elé, ami mostanáig rejtve maradt.

Szeretett volna elaludni, szüksége volt az alvásra, ám az érzékei túlságosan is fel voltak ajzva, az elméje pedig egy pillanatra sem nyugodott, miközben ide-oda cikázott az emlékek között – hogy milyen érzés volt, amikor Morgan megérintette, hogy milyen íze volt a férfinak –, illetve azok között az okok között, amelyek miatt ennek soha többé nem szabad előfordulnia. Tricks természetesen ide-oda szaladgált a két hálószoba között. Fölugrott az ágyra, hogy az orrával megbökdösse Bót, aztán pár perc múlva átügetett a másik szobába, valószínűleg azért, hogy Morgant is ebben a „boldog vagyok, úgyhogy most senki ne aludjon” kezelésben részesítse. A lány időnként meghallotta a férfi mormolását, amint az megpróbálta rábeszélni a kutyát, hogy valahová feküdjön már le. Sok szerencsét. De lehet, hogy csak megdicsérte Trickset, amiért az majdnem szexhez juttatta – gondolta Bo megbántottan.

Az ötödik vagy hatodik kör után Tricks megnyalta a lány karját, majd végre lefeküdt a padlón lévő fekhelyén.

– Csak aludj végre – mormolta Bo, bár maga sem tudta megmondani, ez miért számítana. Mert ő akkor sem tudna aludni, ha Tricks nem bulizna.

Ám valamilyen okból az, hogy Tricks visszajött a szobájába, befejezve az ide-oda járkálást, megnyugtatta a lányt. Bár a történteken már nem tud változtatni, arról gondoskodhat, hogy többé ne fordulhasson elő ilyesmi. Miután ezt elhatározta, végre elaludt.

Tricks a szokásos időben ébresztette, méghozzá úgy, hogy a párnájára tette az orrát, majd rámeredt. Az üzenet világos volt: reggel van, meg kellene etetned engem.

A lány megölelte Trickset, aztán néhány pillanatig még feküdt az ágyban. Ugyanolyan kínosan érezte magát, mint előző éjszaka. Nem akart felkelni, szembenézni a nappal… és nem akart szembenézni vele. Azt szerette volna, ha az egész dolog semmivé válna, ami olyan gyerekes gondolat volt, hogy képzeletben pofon vágta magát, aztán felkelt az ágyból, hogy nekilásson a teendőinek.

Nem hallotta Morgant elhaladni a nyitott ajtaja előtt, pedig a férfi már odalent volt, és éppen kintről jött be, amikor Bo lement a lépcsőn. Sötétzöld pólót és khaki színű cargo nadrágot viselt. Egy csésze kávé volt a kezében, ami azt jelentette, hogy a lány olyan mélyen aludt, hogy még a kávéfőző hangját sem hallotta. A jelek szerint Trickset is kifárasztotta az előző esti rohangálás, mert nem jelezte a lánynak Morgan mozgolódását.

A férfi ugyanakkor teljesen kipihentnek, frissnek, nyugodtnak tűnt. Ez nem oké.

– Jó reggelt – köszönt Morgan, majd odament a kávéfőzőhöz, aztán megnyomta a bekapcsoló gombot. A gép búgni és sziszegni kezdett, és mire a lány odaért, a csészéjében már kávé gőzölgött.

A férfi, szokása szerint, nekidőlt a konyhaszekrénynek – Bo megállapította, hogy támaszkodó típus –, aztán azt mondta:

– Elnézést a tegnap estéért.

A lánynak szerencsére még nem volt a kezében a csészéje, mert bizonyára elejtette volna. Sok mindenre számított a férfitől, de erre a mondatra még véletlenül sem.

– Köszönöm – felelte, miután megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni. Vendég vagyok az otthonodban, azt szeretném, ha biztonságban éreznéd magad velem. Nem számít, milyen formás kis feneked van, az, hogy történik-e köztünk valami, avagy sem, egyedül rajtad múlik, nem rajtam.

Ha Morgan szándékosan akarta volna összezavarni a lányt, akkor sem választhatott volna három, ezeknél megfelelőbb mondatot. Egy megnyugtatás – formásnak tartja a fenekét? –, majd egy újabb megnyugtatás. Bo csakis arra tudott gondolni, hogy a férfinak tetszett a feneke.

A kávéja után nyúlt, de aztán megállt, majd Morganre meredt.

– Ne figyelj a fenekemre.

– Késő. Férfi vagyok, persze, hogy felfigyeltem a fenekedre.

Bo nekitámasztotta a kérdéses testrészt a konyhaszekrénynek, hogy megvédje a kíváncsi tekintetektől, majd végre a kezébe vette a kávéját.

– Ennyit arról, hogy megnyugtatsz… és nem hozol kellemetlen helyzetbe.

– Gondoltam, tisztában vagy azzal, hogy mennyire jó feneked van, hacsak nem egy kolostorban éltél eddig.

Bo még soha nem gondolkodott el azon, milyen a feneke. Megrágta magában, amit a férfi mondott, kortyolt egy kis kávét, és akkor végre rájött…

– Te flörtölsz velem.

Morgan szája sarka halvány mosolyra húzódott.

– Beismerem, így van. Szerintem igazán rád fér egy kis flörtölés. Akarod, hogy kivigyem Trickset?

A kérdés visszarántotta Bót a földre. A lány Tricksre pillantott, aki az ajtó mellett állt, ahonnan úgy nézett rájuk, mintha mindkettejüknek elment volna az esze, hogy még nem vitték ki őt.

– A fenébe – mormolta Bo. – Nem, majd én kiviszem. – Néhány percre muszáj volt eltávolodnia a férfitől, emellett nem Tricks volt az egyetlen, aki ragaszkodott a szokásaihoz. A napról napra végzett cselekvések biztonságot nyújtanak neki, a segítségükkel legalább egy kis ideig nem érzi úgy, hogy ide-oda rángatják.

A lány kilépett a hűvös, reggeli levegőre, megállt, belekortyolt a kávéjába, közben pedig nézte Trickset. Oké, de most mi legyen? A téma immár hivatalosan is napirenden van. Morgan azt mondta, hogy ő dönt, majd pedig flörtölt vele.

Bo úgy érezte magát, mint egy kamaszlány, jóllehet ez nem volt egészen helytálló jellemzés, hiszen ő már kamaszként is nagyon óvatos volt. Persze, attól még izgatták a flörtölésben rejlő lehetőségek; ha nem így lett volna, sosem megy férjhez. Ami rossz döntésnek bizonyult, és ami után szelíd közönnyel tért ki mindenfajta férfiúi érdeklődés elől; ez a módszer aztán annyira bevált, hogy már nem is emlékezett, mikor volt utoljára randevúja. Talán a válása óta nem is volt igazi randin, pedig az évekkel ezelőtt történt. Nem hiányzott neki a dolog, és nem is aggódott miatta. Úgy szerette az életét, amilyen az volt. Szerette a magányt, a nyugalmat, azt, hogy az ő kezében van az irányítás.

De akkor miért ver ennyire hevesen a szíve a gondolatra, hogy Morgan flörtöl vele? Azért, mert vonzódott a férfihoz. Az esze tudta, hogy Morgan csak átmenetileg van itt, ám a teste és a hormonjai nem akartak tudomást venni erről.

Úgy gondolta, két lehetősége van: vagy távolságot tart a férfitől, vagy viszonyt kezd vele, aztán majd szépen elköszön tőle, amikor az elmegy. Ha távolságot tart, úgy valamelyest megóvja az érzelmeit, ha pedig viszonyt kezd, testileg kellemesen kielégül.

Bármikor az érzelmei megvédését választaná, ez világos.

Tricks végre elvégezte a dolgát, majd megunta a szaglászást is, tehát készen állt a reggelire. Amikor Bo kinyitotta az ajtót, hogy beengedje, sülő szalonna illata csapta meg az orrát, mire összefutott a nyál a szájában. Hát van még a világon bárminek olyan mennyei illata, mint a baconnek és a kávénak? Talán az új autók illata, de erre azért nem venne mérget. A lány megtorpant, úgy meredt az elé táruló jelenetre. Morgan egy konyharuhával a vállán állt a tűzhelynél, miközben éppen szalonnadarabokat fordította meg a serpenyőben egy villával. Aztán hátrapillantott a lányra.

– Éhes voltam, úgyhogy gondoltam, elkezdem. Szalonnás tojást készítek pirítóssal, ha neked is megfelel?

– Wow, te aztán tényleg az égvilágon mindent megteszel, hogy levegyél a lábamról, nem igaz? Igen, köszönöm, a szalonnás tojás remekül hangzik.

Morgan a lányra mutatott a villával.

– Igazán lehetett volna benned annyi jóindulat, hogy az első mondatot magadba fojtod – mondta, aztán elmosolyodott. – Még akkor is, ha igaz.

Ez a mosoly – Bo legnagyobb döbbenetére – csibészesen elbűvölővé változtatta a férfi arcát. Már az is döbbenetes volt, hogy elbűvölőnek látta a férfit, noha amikor az kezet csókolt Miss Dorisnak, már lehetett sejteni, hogy ilyen oldala is van. A való életében feltehetően úgy kellett elhajtania maga körül a nőket. Bónak megint olyan érzése támadt, hogy a férfi többet mutat meg neki az igazi Morganből, de persze, az is lehet, hogy az igazi Morgan már elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy úgy rendesen odategye magát.

Mindegy, ő az ételt is, az erőfeszítést is értékelte. Főzni nem szeretett különösebben, a végeredmény ellenben nagyon is csábította. Kellemes volt meleg ételt reggelizni, amit nem ő készített, és hát, kellemes volt szép csendben összedolgozni. A lány megetette Trickset, aztán megterített, míg a férfi az étellel foglalkozott. Tíz perc múlva már az asztalnál ültek.

Előző este azt hitte, ezután mindig kényelmetlenül érzi majd magát Morgan jelenlétében, erre most itt ül a férfi mellett, válaszolgat annak kérdéseire arról, mit tervez aznapra, hogy a gyerekek mikor viszik el Trickset egy újabb próbakörre, illetve, hogy miként alakul Emily és Kyle ügye.

Bo továbbra is óvatos maradt, de ez a reggel megadta az alaphangot a következő napokhoz. Az április májusba fordult, a nappalok komolyan melegedni kezdtek, a hűvös reggelek és esték pedig már csak szép emlékek voltak. Bo igyekezett állandóan elfoglalni magát, amikor otthon volt, és csak akkor szakította meg a műszaki szakszövegek írását, amikor kivitte Trickset, avagy amikor ételt készített. A legjobb, amit a maga érdekében tehetett, az volt, hogy a legalacsonyabb szinten tartotta a Morgannel való kapcsolatot, ami nem volt könnyű, tekintve, hogy egy házban laktak, ráadásul – minden erőfeszítése ellenére – kezdtek összebarátkozni.

De hogy is ne barátkoztak volna össze? Ha nem tudtak volna barátkozni, ha a férfi bunkó lett volna, Bo sem tűri el a társaságát, hiába fizettek neki ezért. Ám a férfi nem volt bunkó. Mindenféléről beszélgettek; Morgan sok helyen járt már, sok mindent látott. Szinte mindenről megvolt a különvéleménye, amit csak a hírműsorokban láttak, így érdekes élmény volt vele diskurálni.

Amikor a városban volt, az események elterelték a lány figyelmét. Az Emily–Kyle-história a megoldás felé haladt. Mr. Gooding elvben beleegyezett a város feltételeibe, ám Kyle-t állítólag igencsak kiborította az egész, míg a húga, Melody – amikor csak alkalma adódott – csúnyákat mondott Emilyre. Utóbbi viszont megőrizte a hidegvérét, nem foglalkozott Melodyval, az ügyvédje pedig a papírokat készítette elő.

Aztán ott voltak még a próbák Tricksszel, aki továbbra sem volt hajlandó Bo jelenléte nélkül felszállni a kocsikra. A lány végül belement, hogy ő is részt vesz a felvonuláson, a gyerekek pedig megígérték, hogy módot találnak az elrejtésére. Muszáj lesz a szavukon fognia őket. Több próbaútra már nem volt idő, mert a gyerekeknek az igazi kocsijukat kellett feldíszíteniük, így másra nem értek rá.

Morgan néha elkísérte a lányt a munkába, amikor már túlságosan unatkozott otthon. Bo el tudta képzelni, milyen nehéz lehet most neki; a férfi izgalmakkal teli élethez volt szokva, ahhoz, hogy repülőgépekből ugráljon ki, tűzpárbajokba keveredjen. Persze, úgy tűnt, az olyan kisvárosi drámák is szórakoztatják, mint a parádé és a válási ügy. Amikor csak az őrsön volt, mindig betoppant néhány látogató, akik mindnyájan hoztak valami ételt is, mintha csak az egész város arra törekedett volna, hogy felhizlalja őt. Meglepő módon sok városlakóval megismerkedett, így hát valamelyest bekerült a helység vérkeringésébe.

Egyik délután Bo a postaládában egy Morgan Reesnek címzett, fehér borítékot talált, amelyen nem volt feladó.

A küldemény csakis Axeltől érkezhetett, mivel senki más nem tudta, hogy a férfi itt van, és ezt a nevet használja. Most, hogy jobban belegondolt, Bo rájött, valóban a posta legbiztonságosabb módja annak, hogy felvegyék a kapcsolatot Morgannel, hiszen azt nem lehet elektronikusan lenyomozni.

A férfi fölvont szemöldökkel vette át a borítékot Bótól.

– Elpocsékolt egy bélyeget azért, hogy közölje, nincs előrelépés az ügyben? Biztosan attól fél, hogy lelépek, ha nem hallok híreket.

– Lehet, hogy történt előrelépés, de még semmi sem biztos.

Morgan feltépte a borítékot, átfutotta az egyetlen benne lévő lap tartalmát, aztán összegyűrte a lapot, majd egy hárompontos dobással hajította bele a papírkosárba.

– Nincs előrelépés.

Bo nem tudta eldönteni, most csalódottnak érzi-e magát, avagy sem. Bár azt akarta, hogy a férfi elmenjen, de azt is tudta, ha megteszi, hiányzik majd neki.

– Képes lennél lelépni?

– Csak ha jó okom lenne rá.

A lány nem kérdezte meg, melyek lennének azok a bizonyos jó okok, mindenesetre az unalom a jelek szerint nem volt a listán.

Morgan ezen kívül elkezdte elkísérni Bót kutyát sétáltatni, ahová persze, mindig magával vitte a pisztolyát a kígyók miatt. Ilyenkor a lány nem látta okát, hogy a saját fegyverét is magával vigye, ezért csak hosszú, erős botja volt nála. Ő lehet, hogy nem találna el egy kígyót pisztollyal, de úgy sejtette, a férfi képes erre.

Morgan eleinte nem tudott végig velük menni, mert a domb túl meredeknek bizonyult számára, így annak lábánál várta meg, míg visszaérnek. Tricks minden alkalommal olyan kitörő örömmel üdvözölte, mintha napok óta nem látta volna, pedig csak alig fél óra telt el. A negyedik sétán a férfi egy darabig már képes volt fölmenni a dombra, a hetediken pedig lépést is tudott tartani Bóval. Gyógyulásának sebessége ámulatba ejtette a lányt, de hát ő eredetileg szédületes formában volt, így kevesebb hátrányt kellett ledolgoznia, mint egy átlagembernek.

Az a tény, hogy megszállottként dolgozott a szövegírási munkáin, azt jelentette Bo számára, hogy voltak üresjáratok, amikor éppen nem akadt feladata, mert már mindet befejezte. A levegőből ő sem tudott melót varázsolni magának. Néha el-elcsípett egy utolsó pillanatos munkát, ha az eredeti szövegíró valamiért visszamondta azt, de ezeket a tennivalókat rendszerint jó előre kiosztották.

Amikor ráért, két dolgot tehetett: vagy a szobájában üldögél, vagy tévét néz Morgannel. Ilyenkor az utóbbit választotta.

Mindig is kiszámíthatatlanok voltak a tévénézési szokásai; néha volt egy-egy műsor, ami tetszett neki, akkor azt nézte, általában azonban inkább háttérzajnak használta a tévét miközben olvasott vagy dolgozott. Annak előtte Morgannek sem engedte meg a beosztása, hogy túl sokat nézze a tévét néhány sportműsoron és a híreken kívül, igaz, annyira nem is érdekelte a dolog. A hokit jobban szerette a kosárlabdánál, a focit pedig a baseballnál, de nem sokkal azt követően, hogy Bóhoz költözött, szenvedélyesen érdeklődni kezdett a női fast pitch softball iránt. A műholdas rendszernek köszönhetően rengeteg softballt közvetítettek, és mivel a lánynak nem volt semmilyen különleges kívánsága azzal kapcsolatban, hogy mit nézzenek, ő is azon kapta magát, hogy softballt néz.

Amióta a férfi fölköltözött az emeleti vendégszobába, a szófa fekvőhelyből visszavedlett ülőalkalmatossággá. Morgan az egyik végében szokott ülni, Bo a másikban, Tricks pedig a saját pokrócán kettejük között terült el. Mindig úgy feküdt, hogy az orra Bo combján nyugodott, a feneke pedig Morgan felé állt, de a férfit ez egyáltalán nem zavarta; pontosan tudta, hol a helye a kutya ragaszkodási rangsorában.

Aznap, amikor arra érkezett haza, hogy Morgan lenyírta a füvet, Bo legszívesebben megölelte volna a férfit. Persze, nem tette meg, mert ennél azért okosabb volt, de a késztetés megvolt benne.

A francba, nem egyszerűen csak vonzódott hozzá, hanem kedvelte is őt.

Most, hogy erősebb volt, Morgan a küldetésének érezte, hogy bejárja a Bo háza körüli dombokat, megjegyezve a topográfiát. Tudni akarta, milyen utakon lehet megközelíteni a pajtát; a környező dombok és hegyek elég nehéz terepnek bizonyultak, ami kissé megnyugtatta. Meredek sziklafalak, áthatolhatatlan aljnövényzet, patakok és folyók. Stratégiai szempontból megfelelő hely.

Bár elég valószínűtlennek tűnt, hogy itt bármi is történjen, a kiképzése alatt azt nevelték bele, hogy készüljön föl a váratlanra. Ő volt a csali a csapdában, noha a patkánynak a tervek szerint nem szabadna eljutnia a sajtig. A csapdát az aktiválja majd, ha valaki keresni kezdi őt.

Mégis… bármi megtörténhet.

Ha csupán róla lenne szó, nem is bánná, de Bóra is tekintettel kell lennie.

Általában a legegyszerűbb megközelítés a legsikeresebb. Minél bonyolultabb egy terv, annál több részletbe csúszhat hiba. Ebben az esetben a legegyszerűbb megközelítés az volt, hogy az illető végigautózik a behajtón. Magának az útnak a hossza is ezt valószínűsítette, mert volt olyan szakasza, amit sem a főútról, sem a házból nem lehetett látni.

A házat nem alakíthatta át bunkerré, egyszerűen képtelenség lett volna földdel beborítani, avagy megerősíteni a falakat, ajtókat, ablakokat. Az is képtelenség, hogy menekülőalagutat ássanak, tekintve, hogy mennyire valószínűtlen, hogy bármi is történik. Arról nem is szólva, hogy milyen sokáig tartana és mennyibe kerülne a dolog.

Voltak sokkal ésszerűbb lehetőségek is.

Nem beszélte meg az ügyet Bóval, mert tudta, a lány nagy felhajtást csinálna, esetleg arra a – nem is annyira megalapozatlan – következtetésre jutna, hogy ő nem mondott el mindent a veszély mértékéről. Ő és Axel határozottan elbagatellizálták ezt a részét a történetnek, de hazudni nem hazudtak.

A városiaknak elvileg nem eshet bántódásuk. Csak egy idióta támadná meg őt egy városban, ahol egy rakás tanúval és esetleges közbelépővel kellene számolnia. Nem, ha baj történik, arra itt kerül sor Bo házában.

Voltak ésszerű lehetőségek, amelyek nem változtatták át a házat bunkerré. Felhívott egy biztonsági céget, hogy küldjenek ki egy embert, aki meghallgatja a kívánságait, majd árajánlatot ad. Mivel nem ejtették a fejére, Bónak csak a találkozó napján szólt a dologról.

A lány a számítógépénél dolgozott, de amikor meghallotta, mit mond, hátrafordult a székével, majd a szemébe nézett.

–Hogy mit csináltál? – kérdezte dühös hangon és arckifejezéssel. – Nem gondolod, hogy ezt előbb meg kellett volna beszélned velem?

– Nem – válaszolta Morgan merészen. – Tudtam, hogy úgy makacskodnál, ahogy most teszed.

– Már van biztonsági rendszerem.

– Egy riasztód van, ami az ajtókra és az ablakokra van kötve. Ennél többre van szükséged.

Az egyik dolog, amit a férfi a legjobban szeretett Bóban, az volt, hogy a lány mindig logikusan gondolkodott. Sajnos, ezúttal ez azt jelentette, hogy azonnal arra a logikus következtetésre jutott, amire a férfi nem szerette volna, hogy jusson.

– Mit titkolsz előlem? – kérdezte Bo összehúzott szemmel. – Ha tényleg nem lehet rád találni, miért lenne szükségem felturbózott biztonsági rendszerre?

– Mert bármikor balul üthetnek ki a dolgok. Olyasmikre gondolok, amikre egyébként is szükséged lenne, például biztonsági kamerákra. Egyedül élsz idekint; látnod kellene, mi van az udvarban, mielőtt este kiviszed Trickset. Mozgásérzékelős lámpákra is szükséged lenne. Kifizetem az egészet, aztán be is üzemelem, ha pedig nem tetszik, megszabadulsz tőle, miután elmegyek.

A lány mogorva pillantást vetett Morganre, majd végül azt morogta:

– Ne legyél már ennyire ésszerű. Mondj valamit, amivel vitatkozhatok.

A férfinak ennél több esze volt.

Bónak még a szakember megérkezése előtt be kellett mennie a városba, ami végtelenül bosszantotta. Még távoztában is mogorva kifejezés ült az arcán. De legalább az anyósülésen feszítő Tricks barátságosan nézett a férfira.

A biztonsági szakember kiköpött üzletkötő volt: barátságos, nyájas, aki minél több mindent szeretne eladni. Az már az ő balszerencséje volt, hogy Morgan védett volt az ilyenekkel szemben.

Körbevitte a férfit a telken, majd pontosan megmondta neki, mit akar: kamerákat, amelyek vakfoltok nélkül az egész ház környékét megmutatják, monitorokat a leggyakrabban használt helyiségekbe, mozgásérzékelős lámpákat, riasztót a behajtóra. A behajtóhoz telepítendő riasztó nehéz ügy volt; a legjobb megoldás egy betemetett érzékelő lett volna, de az csak látótávolságban működött, ami azt jelentette, hogy ha oda telepítik, ahová még el lehet látni a főútról, egyszerűen nem működik majd. Túl sok domb, fa és kanyar volt útban. Ha korlátlan mennyiségű ideje, pénze és kormányzati forrása lett volna, előállhatna valamivel, ami működik, így azonban be kellett érnie azzal, hogy az érzékelőt a legtávolabbi ponton helyezzék el, amit még látni lehet a házból, vagyis csupán mintegy hetven méterre az ajtótól. Meg kell elégedniük ezzel. Ha valaki éjszaka jönne – ami a legvalószínűbb forgatókönyvnek tűnt –, akkor, ha lekapcsolja a lámpáit, valószínűleg elég közel merészkedik ahhoz, hogy beindítsa a riasztót.

Morgan visszautasította az üzletkötő fenntartásra és javításra vonatkozó szerződésajánlatát. Neki a rendszer kellett – nem az, hogy figyeljék –, méghozzá minél hamarabb.

A beszerelés egész napos munka volt, ami azt jelentette, hogy Bo az első felénél jelen volt. Először a kamerákat szerelték föl. A lányt egészen lenyűgözte, milyen élesek a képek a monitorokon; Morgan pedig hagyta, hogy ő válassza ki az említett monitorok helyét, elvégre mégiscsak az ő házáról volt szó. De a férfi amúgy is be akarta vonni a folyamatba, hogy ne nézzen rá olyan mérgesen.

Aztán Bónak megint munkába kellett mennie, ami miatt ismét felbosszantotta magát.

Morgan szélesen mosolyogva integetett neki, miközben kifelé ment a felhajtón.

– Nagyon okosnak képzeled magad – mormolta a lány, amikor még mindig rosszkedvűen hazaért. A tény, hogy Morgan éppen vacsorát főzött – semmi különöset, csak egy grillezett steaket sült krumplival és salátával –, a jelek szerint egy kicsit sem lágyította meg a szívét.

– Szeretnéd, ha odahajtanék az érzékelőhöz, hogy lásd, milyen, amikor beindul a riasztó?

– Igen – felelte a lány cseppnyi habozás nélkül.

A férfi tehát elhajtott az érzékelőig, beindította a riasztót, aztán visszament a házhoz, majd leparkolt a megszokott helyére. Amikor kiszállt a Tahoe-ból, hallotta, hogy Tricks veszettül ugat.

Bement a házba.

– Mit szólsz?

– Hangosnak hangos, azt meg kell hagyni. Tricks teljesen begolyózott.

– Akkor ő lesz a pótriasztó, ha egyikünk sem ébredne fel rá. Ez ugyan nem valószínű, de megtörténhet. – Azt a felhajtást, amit Tricks művelt, egészen biztosan nem alusszák majd át, a kutya ugyanis veszettül rohangált a házban, hogy megtalálja a nagyon hangos betolakodót.

Morgan nem volt teljesen elégedett, de határozottan felkészültebbnek érezte magát arra az esetre, ha valami balul ütne ki.

Három nappal a parádé előtt Bo azt mondta:

– A válási ügy ma kerül Harper bíró elé. Szurkoljunk, hogy minden simán menjen.

Morgan komolyan elgondolkodott azon, hogy bemegy a lánnyal a városba, már csak a szórakozás kedvéért is, de mivel valamit meg akart csinálni, így válaszolt:

– Nem akarod itthon hagyni velem Trickset, arra az esetre, ha Goodingék hosszasan lefoglalnának?

A lány sajnálkozva nézett a kutyára. Morgan tudta, hogy szereti mindenhová magával vinni Trickset, plusz a kutya is sokkal boldogabb volt a gazdája jelenlétében, de néhány gyakorlati szempontot is figyelembe kellett venni; így például azt, hogy a kutyának rendszeresen ki kell mennie. A férfi kapóra jött kutyafelvigyázónak, és Tricks is kényelmesebben ellehetett.

– Oké, köszönöm. Ha késnék, mindenképpen telefonálok.

A lány elment, Tricks pedig előadta a bámulok-kifelé-az-ablakon-és-elveszettnek-látszok műsorszámát. Morgan magára hagyta, kinyitotta a lépcső alatti tároló ajtaját, majd azonnal meglátta a futópadot, amelyről Bo beszélt. A gépen, amely össze volt hajtva, voltak kerekek, hogy könnyebben lehessen mozgatni, ráadásul nem volt teljesen betemetve lomokkal. A férfi félretett néhány dobozt, majd kigurította a futópadot. Az erőlködéstől megfeszült a mellkasán lévő hegszövet, de szerencsére nem nagyon. Amint jobb lesz egy kicsit az állóképessége, súlyzózni is elkezd.

A szerkezet minőségi darab volt, tisztességes edzést lehetett rajta tartani. Bár az is jó volt, hogy időnként fölsétált a dombra Bóval és Tricksszel, ennél többet akart.

Tricks érdeklődve szemlélte és szaglászta meg a gépet, aztán a szájába vette a labdáját, az ajtóhoz ment, majd Morganről az ajtóra pillantott, utána vissza a férfira. Mivel Morgan az első jelzésre nem cselekedett elég gyorsan, odament hozzá, majd a mancsával megbökdöste a férfi térdét, ami azt jelentette, hogy már nagyon-nagyon kell pisilnie, ezért jobb, ha sietnek.

– Erőszakos kis dög vagy, tudod-e? – jegyezte meg a férfi barátságos hangnemben, ám Trickset mindez nem érdekelte, amíg megkapta, amit akart. Amint Morgan kinyitotta az ajtót, kiugrott a tornácra, ledobta a labdáját, aztán futásnak eredt.

A férfi már nagyon szerette volna használatba venni a futópadot, de mivel tudta, hogy Tricksnek előbb játszania kell egy kicsit, mire méltóztatik elvégezni a dolgát, így eldobta neki a labdát. Aztán megint eldobta… és megint. Végül a negyedik dobásnál szigorú hangon azt mondta:

– Ifjú hölgy, nagyon nagy bajban leszel, ha most sem ülsz le pisilni. – Maga sem tudta, milyen bajban lenne a kutya, de jól hangzott a dolog. Elhajította a labdát, Tricks pedig utánaeredt. A férfi megesküdött volna rá, hogy a kutya árgus szemmel figyelte őt, miközben visszafelé tartott a labdával. Egy darabig ügetett feléje, továbbra is szemmel tartva őt, majd megállt egy pillanatra, végül leguggolt. Ha egy kicsit tovább tartotta volna ezt a helyzetet, Morgan még el is hitte volna, hogy pisil, de ő csupán egy pillanatra érintette a fenekét a földhöz, aztán föl is kelt, majd olyan büszkén csóválva a farkát ügetett vissza Morganhez, mintha biztos lenne benne, hogy sikerült átvernie a férfit.

Morgan felnevetett. Mit tehetett mást, megsimogatta és megdicsérte a kutyát, közben végig vigyorgott azon, hogy az állat az imént eljátszotta neki, hogy pisil. És olyan boldog volt, amiért becsapta a férfit, mintha a világ legjobb tréfáját sütötte volna el.

Nyilvánvalóan arról is hazudott, hogy pisilnie kell; valószínűleg egyszerűen csak játszani akart.

Morgan feladta a küzdelmet, lélekben pedig felvonta a fehér zászlót. Egyszerűen imádta ezt a kutyát.

Miután visszavitte Trickset a házba, majd fölállította a futópadot, fölment a szobájába, hogy felvegye a futócipőjét. Talán túlságosan optimista volt, amikor azt hitte, ma fut majd, de hogy megpróbál futni, az egészen biztos.

Miután visszament a földszintre, fölállt a futópad szélére, majd rácsíptette a biztonsági csipeszt a pólójára. Beállította az edzésmódot, amit akart; egyelőre semmi komolyat, csak gyors sétatempót enyhe emelkedővel, hogy megtudja, hol tart most, illetve merre tovább. Tricks lefeküdt a futópad mellé, a mancsára fektette az orrát.

Morgan bekapcsolta a gépet, rálépett a szalagra, aztán felvette a tempót.

Amint a szalag mozogni kezdett, Tricks fölemelte a fejét, és a fülét hegyezve, kíváncsi tekintettel nézte a furcsa jelenséget. Végül fölállt, majd elügetett; nyilván már meg is unta az egészet.

Morgan figyelte magát: Lábak, jók. Légzés, jó. Szívverés, jó. Persze, még csak most kezdte el, de összességében… nem rossz.

Tricks a labdájával a szájában tért vissza. A fenébe, pont most akar kimenni.

– Sajnálom, hercegnő, de…

A kutya odatáncolt a futópad elé, aztán ledobta a labdáját.

A játékszer elpattant a férfi lába között, majd elrepült hátrafelé, Tricks pedig utána vetette magát.

Morgan teli torokból káromkodott, miközben megpróbálta elkerülni a labdát, megtartva az egyensúlyát a mozgó szalagon. Egy pillanatig úgy érezte magát, mint a rajzfilmfigurák, akik megcsúsznak egy banánhéjon, mire a karjaik és a lábaik négy különböző irányba merednek. Sikerült megkapaszkodnia, mielőtt lefejelte volna az irányítópanelt, de a lába tovább mozgott. Összeszedte magát, áthelyezte a súlypontját a kapaszkodóra, ugrott egyet, majd jókora terpeszben a futópad szegélyére érkezett.

Miután visszahozta a labdát, Tricks megint odament a futópad elé, és miközben a férfi még mindig terpeszben állt a mozgó szalag fölött, ismét eldobta a játékszert.

– Basszus! – morogta Morgan dühösen, aztán kikapcsolta a gépet.

Amikor a szalag lassan megállt, leszállt a gépről, miközben a kutyára meredt, aki megint a futópad elejénél állt, és a farkát csóválva, kihívó tekintettel nézett föl rá. Nem értette, miért állították meg az új játékot, amikor éppen csak elkezdték.

Morgan leült a földre, Tricks pedig azonnal odament hozzá egy kis simogatásért. A rossz hír az volt, hogy nem tudja majd használni a futópadot, ha Tricks a házban van.

A jó hír meg az, hogy legalább nem halt meg.