22. fejezet

Bónak nem volt ellenére, hogy hagyják a levegőben lógni a dolgokat, amíg alaposabban el nem tud gondolkodni rajtuk, vagy amíg valami történik. Sokkal rosszabbul érezte volna magát, ha azonnali döntést akartak volna kicsikarni tőle, ez ugyanis túlságosan fontos kérdés volt ahhoz. Tudott töprengeni azon, ami kettejük között volt, de több mint furcsának tűnt számára, hogy egy pár egyik tagjaként gondoljon magára. Már régóta el tudta képzelni, hogy a férfi az élete része legyen, így megbánás nélkül át tudta adni magát annak, ami most volt köztük, dacára annak, amit a férfi bevallott neki. Ezek voltak azok a dolgok, amiket meg tudott tenni. Nem tudta viszont rávenni magát arra, hogy állandóságban gondolkodjon, mert arra még nem állt készen. Tudott mit kezdeni a közeljövővel, akárcsak a jelennel, de komolyabban elköteleződni még nem volt képes.

Persze, tisztában volt azzal, milyen körülmények formálták őt ilyenné; nem véletlenül döntött úgy, hogy búcsút mond a romantikának, aztán elvonultan él. Szeretett egyedül élni, szerette a biztonságot, amit ez az életforma nyújtott neki. Egy traumatikus élményre volt szükség ahhoz, hogy megváltozzon a véleménye, egy olyan élményre, amely a szíve mélyéig megrendítette, és amit a legszívesebben sosem tapasztalt volna meg, ám amely tegnap mégis bekövetkezett. Valóságos élmény volt, ő pedig általában elég jól elboldogul a valósággal. A dolgok most másmilyenek voltak. Átértékelte a prioritásait, méghozzá önként és szándékosan.

A tótól hazafelé menet Bo csöndben ült a hátsó ülésen, időnként Morganre pillantva, aki szakértő módon kormányozta a Jeepet a sziklák, fák és hasadékok között. Tetszett neki a férfi széles válla, a mód, ahogy nagy, erős keze a kormánykereket markolta, az éberség, amellyel minden részletre odafigyelt. Őt semmi nem lepheti meg – gondolta a lány.

Nézte, ahogy Morgan átnyúl, futólag megsimogatva Tricks nyakát, aki ezt egy nyalintással jutalmazta. A kutya valósággal ragyogott; neki csodálatos napja volt. Az első ülésen utazhatott a tóig és vissza, úszhatott, sőt, addig apportírozott, amíg csak bele nem fáradt. Szunyókált egyet, majd kapott egy rágócsontot is. Ahogy elnézte e boldog és ártatlan teremtményt, Bo szíve csordultig telt szeretettel és gyengédséggel, a szája pedig mosolyra húzódott.

– Köszönöm neked őt – mondta csendesen.

Morgan gyors pillantást vetett a tükörbe.

– Nem hagyhattam, hogy bármelyikőtökkel is történjen valami. Előbb öltem volna meg őt a puszta kezemmel.

Meg is tette volna; ez nem üres hencegés volt, hanem egy egyszerű megállapítás arról, mit lett volna képes és hajlandó megtenni. Bo elfogadta ezt, sőt, meg is nyugtatta a tudat. Vajon mit mond el róla, hogy örül annak, amiért a férfi halálos képességei közte és a világ között állnak? Korábban sosem érezte úgy, hogy védelemre volna szüksége, de a tegnapi nap megmutatta, hogy bármikor bármi megtörténhet, ám a Morganhez hasonló férfiak készen állnak arra, hogy közbelépjenek. Jesse ugyanezt tette volna, akárcsak a többi rendőre, de még ha ismerték is Kyle-t, vajon abból, hogy zakót viselt, rájöttek volna, hogy valami nem stimmel? Lehet… de az is lehet, hogy nem; ilyen helyzettel még nem kerültek szembe. Morgan viszont rögtön felismerte a veszélyt, majd cselekedett. Így nem számít, mi történik köztük a jövőben, Bo örökké szeretni fogja őt azért, amit előző nap tett.

Amikor megérkeztek a házhoz, Morgan kiszállt, megkerülte a kocsit, kicsatolta Tricks hámját, kiengedte a kutyát, aztán várta, hogy Bo is kikászálódjon a hátsó ülésről. Amikor a lány már majdnem kiszállt, derékon ragadta, kiemelte, majd letette a földre.

– Köszi – mondta Bo a haját hátrasöpörve, aztán fölnézett a férfira, amikor az nem engedte el azonnal.

Morgan magához húzta őt, lehajtotta a fejét, majd olyan csókban részesítette, ami túl hosszú és túl mély volt ahhoz, hogy bármelyiküknek is kényelmes legyen. A lány annyi melegséggel és szenvedéllyel viszonozta a csókot, hogy még önmagát is meglepte, de hát ez volt a köztük lévő „dolog”, és ő elfogadta az erejét. Miután Morgan megszakította a csókot, Bo a mellkasára hajtotta a fejét, a férfi pedig simogatni kezdte a hátát, aztán a tenyerébe fogta a fenekét, majd szorosan magához ölelte.

Atyaég, Bo nagyon élvezte ezt; élvezte, hogy szabadon megérintheti a férfit, ahogyan a férfi is szabadon megérintheti őt. Egyelőre elég volt ennyi. Morgan itt volt, Tricks itt volt, Bo pedig meglepetten vette tudomásul, hogy mennyire boldognak érzi magát mindannak ellenére, amit a férfi mondott. Dühös volt, igen… de boldog is.

Kipakoltak a Jeepből, a férfi vitte a hűtőtáskát, a szabad kezével pedig átkarolta Bót, miközben a házhoz mentek. A lány kinyitotta az ajtót, és valahogy megint családnak érezte magukat; Tricks körülöttük táncolt, miközben ők kipakolták a hűtőtáskát, majd mindent a helyére raktak.

Bo nem vitte magával a mobilját, mert nem akarta, hogy bárki is megzavarja a nyugalmukat, így amikor most fölnézett a nagy faliórára, meglepve látta, hogy már három óra is elmúlt. Vagy hosszabb ideig aludt, mint ahogy Morgan megtippelte, vagy a szeretkezésük tartott tovább, mint gondolta… esetleg mindkettő. A tónál töltött idő gyorsan elszállt, úgyhogy ami csak néhány órának tűnt, valójában kétszer annyi volt.

Több ilyen napot is eltöltenek majd a tónál. Bo elhatározta, hogy szokást csinálnak belőle.

A lány megnézte az üzenetrögzítőt: semmi. A mobilján sem voltak se nem fogadott hívások, se üzenetek. Úgy sejtette, Buddy polgármester mindenkivel közölte, hogy ma hagyják őt békén, amiért a legszívesebben megölelte volna a férfit. Éppen ezen tűnődött, amikor bejövő üzenetet jelzett a telefonja. Ezt kapta a sorstól, amiért a hívások hiányán gondolkodott. Ez az üzenet azonban Dainától jött, akire nem igazán hatott Buddy polgármester jóindulatú zsarnokoskodása. Az üzenet így szólt: Jól vagy?

Bo visszaírt: Megvagyok.

Daina: Vigyek vacsorát?

Bo már majdnem nemet mondott, de aztán meggondolta magát: Mi a menü?

Daina: LOL. Bármilyen gyorskaja, amit csak akarsz.

Csak vicceltem. Kösz az ajánlatot, de rengeteg kajánk van.

Daina: Ok, szólj, ha szükséged van valamire.

Szólok.

Daina: Dögös Pasi vigyáz rád?

Bo elmosolyodott. Mikor lett Morganből Dögös Pasi? Hogy cukkolja Dainát, visszaírt: Ki?

Daina: Ó, kérlek. A cukorfalat, aki úgy néz rád, mintha föl akarna falni a szemével.

Bo visszaírt: Ja, ő. Viszont egészen zavarba jött, mert… ez komoly? Morgan tényleg így nézne rá?

Daina: Horkanás.

Bo kitörölte az üzenetváltást, ahogy máskor is tette, mert azon a véleményen volt, hogy ami nincs ott, az nem tudja kellemetlen helyzetbe hozni. Mosolyogva tette le a telefont, magában pedig örült, hogy voltak barátai, így már nem volt annyira magányos. Hiába tett meg mindent annak érdekében, hogy ne kötődjön túlságosan senkihez, nem járt sikerrel. Lassan de biztosan kapcsolatai alakultak ki, még ha nem is romantikus értelemben… Morganig.

Bo odament a számítógépéhez, leült, mivel neki ez volt a módszere. Minden szempontból alaposan meg kellett vizsgálnia a helyzetet, ezért készített egy táblázatot érvekkel és ellenérvekkel, amiket aztán mérlegelni tudott, egymással szembe állítva őket.

– Dolgozol? – kérdezte Morgan a konyhából. A lány úgy sejtette, főz valamit, de nem nézett hátra, hogy ellenőrizze a megérzését.

– Nem egészen – válaszolta szórakozottan.

Az ellenérvek oszlopba beírta: Veszélybe sodorja a várost. Néhány percig még gondolkodott, ám meglepetésére semmi egyéb nem jutott eszébe, ami ebbe az oszlopba illett volna. Igen, a férfi elhallgatott valamit, de ez beletartozott a város veszélyeztetésének fogalmába. Ezen kívül azt gondolta, a várost fenyegető veszély lényegében elhanyagolható, hiszen, ha bármi történik, az itt történik majd, a házban. Arról nem is beszélve, hogy Morgan minden tőle telhetőt megtett, hogy csökkentse a kockázatot.

Ezeken kívül… mi van még?

Miután néhány percig még nézte a villogó kurzort, Bo áttért a másik oszlopra. Az első dolog, ami eszébe jutott, az volt, hogy amint intim kapcsolatba kerültek egymással, a férfi mindent elmondott. Nem próbált titkolózni, nem keresett mentségeket. Ez az őszinteség tökéletesen ellensúlyozta a korábbi elhallgatást. Férfi volt, nem pedig férfitestbe bújt gyerek. Felelősséget vállalt a saját tetteiért, sőt, mások tetteiért is.

Kockára tette az életét, hogy megvédje őt és Trickset.

Készen állt arra, hogy bármikor támogassa őt, ha szükség lenne erre, de elég magabiztos volt ahhoz, hogy ne erőltesse a dolgot. Hitt abban, hogy a lány egymaga is képes boldogulni az életben és a munkájában.

Ezek nagy dolgok voltak.

A lány a szeme sarkából látta, hogy Morgan felé közeledik. Tudta, hogy a férfit a kíváncsiság vezérli, mivel ő azt mondta neki, hogy nem dolgozik. Eddig még semmit nem írt fel a mellette szóló érvek oszlopába, de most egy huncut kisördög sugallatára sebesen begépelte: Nagy farka van.

A férfi olyan csöndesen mozgott, akár egy szellem, ám Bo megérezte a jelenlétét, amikor megállt a háta mögött.

Morgan pár másodperc alatt elolvasta a leírtakat, aztán felhorkanva elnevette magát, fölhúzta a lányt a székből, majd maga felé fordította. A szeme vidáman csillogott, az ajka mosolyra húzódott.

– Csak annyit szeretnék tudni, hogy a mellettem szóló érv nyomósabb-e az ellenem szólónál?

Bo a férfi nyaka köré fonta a karját, a vállára hajtotta a fejét, élvezve a teste melegét és erejét.

– Nem, de az összes többi dolog, amit nem írtam le, az. – Végig kellett gondolnia a dolgot, de most, hogy megtette, már nem volt semmi kétsége. Ismerte a férfit, tudta, milyen erős acélból kovácsolták, és a tény, hogy emellett még meglepően kedves pasi is, csak hab a tortán.

– Nem kérdezem meg, mi az a többi dolog, csak arra vagyok kíváncsi, hogy spagetti salátával és fokhagymás kenyérrel megfelel-e vacsorára.

– Igen, de miért kérdezed, amikor már úgyis feltetted a szószt? Érzem az illatát.

– Kellett valami kifogás, hogy megnézhessem, mit csinálsz.

Bo elmosolyodott.

– Daina Dögös Pasinak nevezett. Azt is mondta, úgy nézel rám, mintha csak föl akarnál falni a szemeddel.

– Igazán? Nocsak. Azt hiszem, ezen már túl vagyunk. – A férfi hangja elmélyült, Bónak pedig kellemes borzongás futott végig a gerincén az emlékektől. – Nem mintha nem akarnám megismételni.

Morgan elcsábítja őt, mielőtt még megkapná a beígért spagettit. Bo megpróbálta felidézni, csábították-e el valaha is, majd arra jutott, hogy eddig soha. Két nappal ezelőtt még azt mondta volna, nem akarja, hogy elcsábítsák, de hát az két napja volt.

Boldognak érzi magát – gondolta némileg meglepetten. Boldog. Persze, mondta már azelőtt is, hogy boldog, amiként azt is, hogy elégedett, de az ereiben pezsgő eufória megmutatta a különbséget.

Boldog. Ezt még meg kellett szokni.

Visszamenni másnap a munkába jóval nehezebbnek bizonyult, mint Bo gondolta. Ahogy közeledett az indulás ideje, a rettegése egyre erősebb lett. A lány meg akarta kérni Morgant, hogy vigyázzon Tricksre, amíg ő távol lesz, de amikor eljött az indulás ideje, a férfi csatlakozott hozzá.

– Még nem állok készen arra, hogy elengedjelek magam mellől – mondta határozottan, komor tekintettel. – Időbe telik túltennem magam azon, hogy láttam, amint az a rohadék előhúzta a pisztolyát, viszont azzal is tisztában voltam, hogy nem tudom lelőni.

Bo ugyanígy érzett, amiért ő sem tehetett semmit, hogy megmentse Trickset. A kutyára pillantott, aki már izgatottan ugrabugrált az ajtónál.

– Mindig úgy hittem, hogy velem nagyobb biztonságban van, de ezek szerint az is veszélybe sodorhatja, ha velem van.

– Kizárólag Kyle Gooding jelent rá veszélyt, az a szemét viszont egy jó ideig ki sem dugja majd az orrát a börtönből.

– Óvadék ellenében kiengedik.

– Kiengedhetnék, csakhogy esze ágában sem lesz kijönni. Annál több sütnivalója van.

Morgan mindössze ennyit mondott, Bo azonban pontosan tudta, miért vallja majd magát bűnösnek Kyle… és efelől most már szemernyi kétsége sem volt. Ha ugyanis kijön a börtönből, Morgan vár rá majd.

Hamrickville lakói már megszokták Morgan fekete Tahoe-ját, és amikor csak meglátták, számítottak rá, hogy Bo és Tricks is benne ülnek. Morgan leengedte az ablakot, hogy az emberek lássák Trickset, a kutya pedig fogadhassa a hódolatukat. Úgy tűnt, ma sokkal többen nyüzsögtek a városban, mint máskor, így aztán többen is köszöntötték Trickset, többen integettek neki. Tricks pontosan úgy viselkedett, mintha még mindig a parádén lenne, ugatva forgatta ide-oda a fejét, hogy minden alattvalóját köszöntse.

Az, hogy ennyire boldognak látta Trickset, balzsamként hatott Bo szívére. Hátramosolygott a kutyára, és örült, amiért azt egy cseppet sem viselte meg az a szörnyűség, ami őt teljesen a padlóra küldte. Azt akarta, hogy Tricks élete minden napján boldog és magabiztos legyen.

Morgan, szokásához híven, az őrs mögött parkolt le, majd a hátsó ajtón át mentek be. Bo haladt elöl, ám hirtelen megtorpant, amikor meglátta, mi van az asztalán. Morgan nekiütközött, kibillentve az egyensúlyából, de azonnal átkarolta, majd magához ölelte, amíg vissza nem nyerte az egyensúlyát.

A lány székéhez egy hatalmas csokor lufi volt kötve, amelyek finoman lengedeztek az irodai légmozgások hatására. Tricks egy pillanatig dermedten nézte a léggömböket, de aztán őrült farokcsóválás kíséretében odaszaladt, leült alájuk, majd olyan meredten nézte őket, hogy Bo arra gondolt, egészen biztosan az ugrást tervezgeti. A legalább harminc, különböző színekben pompázó lufi határozottan elérhető távolságban volt a kutyától.

– Szegény lufiknak annyi – jegyezte meg Morgan, miközben Tricks és a célpontja közé furakodott. Leoldotta a madzagokat Bo székéről, majd rákötötte őket az irattartó szekrény legfelső fiókjának fogantyújára. Tricks szorosan a nyomában volt, amíg kész nem lett, egy pillanatra sem véve le a szemét a folyamatról, de aztán oldalra fordította a fejét, majd a szekrény mellett álló székre meredt.

– Tedd el onnan a széket! – mondta Bo sürgetően, Morgan pedig még épp időben cselekedett, hogy megelőzze a kutyát, aki már ugrásra készült. Minthogy meghiúsították a terveit, Tricks csalódottan fújtatott egyet, aztán visszaballagott Bo asztalához, majd szaglászni kezdte az asztal szélén álló, rejtélyes dobozt.

– A lufikat Buddy polgármester hozta – szólalt meg Loretta a fülkéje fedezékéből. – A sütiket pedig Daina.

– Sütik – ismételte Morgan. Gyors volt; még Bo előtt odaért az asztalhoz, aztán kinyitotta a dobozt, hogy megvizsgálja a tartalmát. – Csokidarabkás süti, cukros süti, meg olyasmi, ami hasonlít a cukros sütihez, de valami piros van benne.

– Fahéjas-cukros süti – szólt ki Loretta a fülkéjéből. – Hát nem ismeri a sütifajtákat?

– Az Oreót ismerem, egy férfinek ennyi elég. – Morgan Bo felé nyújtotta a dobozt. – Neked hozták, úgyhogy te választhatsz először.

– Hű, milyen nagylelkű vagy – felelte a lány, aki mindegyik fajtából vett magának egyet. Tricks ugrándozni kezdett a látvány és az illatok miatt; és mert ez nyilvánvalóan a kényeztetés napja volt, Bo letört neki egy darabot az egyik sütiből.

Az asztalán tornyosuló papírkupac láttán Bo felsóhajtott. Ennyit jelent egy szabadnap: dupla munkamennyiséget. Nem volt más választása, mint hogy hozzálásson, így aztán neki is fogott, a sütijeit pedig letette maga mellé egy szalvétára. Morgan hozott neki egy csésze kávét, letette a sütik mellé, majd odament Lorettához, hogy beszélgessen vele.

Aztán elkezdődött a parádé.

Sosem volt tömeg, egyszerre általában csak egy vendég jött, de a rendőrség ajtaja akár forgóajtó is lehetett volna. Miss Doris több dobozzal a kezében érkezett, amelyektől Morgan azonnal megszabadította őt, hogy megvizsgálhassa a tartalmukat.

– Muffinok – jelentette be a férfi, aztán szenvedélyes pillantást vetett Bóra, sőt, a nyomaték kedvéért még rá is mutatott. – Ne nyald le a cukormázat – morogta.

Tessék? A lány zavarodott tekintettel nézett a férfira.

– De hát mindig lenyalom.

– Ne.

Miss Doris kuncogni kezdett, majd amikor Bo ránézett, elpirult. A lány visszafordította Morganre a tekintetét, akinek az arckifejezése elárulta, miről is van szó. Bo érezte, hogy az ő arca is lángba borul.

– Oké – nyögte ki nagy nehezen, mert a torka hirtelen elszorult a lábujjaiból fölfelé induló hőhullámtól, amely végigsöpört a testén. Úgy érezte magát, mint egy középiskolás… vagyis ahogy szerinte egy középiskolás érezné magát, a saját középiskolai évei ugyanis híján voltak mindenféle romantikus kapcsolatnak.

Morgan figyelme ismét a dobozra irányult.

– Vannak kutya alakú sütik is. Csak a félreértések elkerülése végett, Miss Doris, ezek embernek való sütik, vagy…

– Ó, dehogy, azokat Tricksnek hoztam – felelte Miss Doris, mielőtt még a férfi megkóstolta volna őket. – Kifejlesztettem egy kimondottan kutyáknak való receptet.

– Ha egyszer férfi formájú sütit hoz, tudni fogom, hogy szeret – mondta Morgan, majd az idős hölgyre kacsintott, aki erre elpirult és vihogni kezdett.

Nem sokkal Miss Doris távozása után Patrick futott be egy tucatnyi csokis-, illetve citromos fánkkal.

– Hahó, főnök – köszönt, miközben letette a dobozt az asztalra. – Gondoltam, jól jön egy kis cukorterápia. Ezek Miss Doris muffinjai?

– Igen. Vegyél belőlük nyugodtan – válaszolta Bo. Jóságos ég, cukorsokkban fog meghalni – gondolta, de azért kötelességének érezte, hogy mindenből vegyen, amit hoztak neki. – Az Tricksé – tette hozzá, amikor Patrick a kutyakekszes dobozt is szemügyre vette. Nyilván semmi baja nem lenne a kutyakeksztől, de Tricks esetleg megorrolna, ha észrevenné, hogy más is evett a nasijából.

Jesse és Kalie gyümölcskosárral érkeztek; itt legalább a cukor mellett volt némi vitamin is. Bo eltűnődött, hogy vajon az egész város azt hiszi-e, hogy összeomlott a traumától, de aztán rá kellett jönnie, tényleg majdnem így történt. Ha Kyle őt akarta volna megölni, kétségkívül megijed, de a dolog nem sújtotta volna porig. De nem pusztán erről volt szó… rádöbbent, hogy bár nem mondanak semmit, nyilvánvalóan mindannyian tisztában vannak azzal, hogy Kyle Tricksre célzott, nem pedig rá. Christa, aki Tricks mellett volt a kocsin, tudta az igazat; Bo pedig feltételezte, hogy amikor kihallgatták, azt is mondta. De ez nem számít. Kyle azt vallja majd, hogy a rendőrfőnököt akarta megölni.

Evan Cummings iskolaigazgató és a felesége egy gyönyörű virágcsokrot hoztak. A férfi újra és újra bocsánatot kért Bótól, mintha az egész az ő hibája lenne, mivel rábeszélte a lányt Tricks szerepeltetésére. Bo annyira örült, hogy ő nem ennivalót hozott, hogy a legszívesebben megölelte volna; ehelyett azonban biztosította arról, hogy mindenki jól van, majd megkérdezte, hallott-e Mrs. Simmonstól valamit Mr. Simmons állapotáról – a férfi jól volt, és bár éjszakára bent tartották a kórházban megfigyelésre, másnap kiengedték –, végül megpróbált rátukmálni egy kis süteményt. A férfi vett magának egy csokis fánkot, aztán elmenekült.

Miután Miss Virginia Rose műszakja véget ért a szupermarketben, ő is megjelent, méghozzá egy doboz csokoládéval; addigra már Morgan is degeszre ette magát édességgel, de Bo ettől függetlenül örömmel fogadta a csokit. Lehet, hogy nem rögtön eszik meg, de előbb-utóbb egészen biztosan eltüntetik. Aztán minél több ember nézett be, hogy megkérdezze tőle, hogy van, és hogy megsimogassa Trickset, annál jobban meghatódott. Ezek az emberek törődtek vele, törődtek egymással, törődtek a városukkal. Nem volt egyedül, sőt, már sokkal régebb óta nem volt egyedül, mint hitte.

Vajon a középiskolában is szerezhetett volna barátokat, ha nem épít maga köré vastag falat? Nem tudhatta, a múltat pedig nem változtathatta meg, de azért eltűnődött a dolgon. Az emberek nagyjából egyformák voltak, akár nagyvárosban éltek, akár kicsiben; barátokat szereztek, illetve megvédték az övéiket.

Végül elfogytak a látogatók, ő pedig nekiállhatott komolyan dolgozni. Morgan kivitte Trickset sétálni. Amint egyedül maradtak, Loretta felállt, kijött a kuckójából, odasétált Bóhoz, majd megpaskolta a karját.

– Gratulálok – mondta.

Bo meglepetten nézett föl rá.

– Tessék? – kérdezte zavarodottan.

– Morgan. A nők többsége nem bírna el vele, bár ha nem lenne Charlie, én azért tennék egy próbát – felelte Loretta elmélázva, aztán visszatért a fülkéjébe.

Nos, úgy látszik, ez egy újabb olyan dolog, amiről az egész város tud. Bo egy pillanatig eltöprengett ezen, de aztán magában vállat vont. Nem érezte kellemetlenül magát. Még csak eszébe sem jutott megkérni Morgant, hogy tartsák titokban a kapcsolatukat, ami sokat elárult arról, mekkora változások zajlottak le benne.

A május júniusba fordult, a késő tavasz pedig nyárba. Az igazságszolgáltatás malmai lassan őröltek, így Kyle még mindig börtönben ült, ahol a vádiratra várt, hogy bűnösnek vallhassa magát. Bo félig-meddig számított arra, hogy Warren Gooding megint meglátogatja, de úgy tűnt, az egész Gooding család visszavonulót fújt. Sem Melodyt, sem az anyját nem lehetett látni a városban vásárolgatni. A fűrészmalmokban dolgozók sem hallottak semmiféle pletykát, senki nem tudott fenyegetőzésről. Kyle most túl messzire ment, a szülei pedig talán úgy gondolták, ezúttal semmit sem tehetnek az érdekében; Bo nem fogadott volna erre, de nem feszegette a dolgot.

Morgan megszállottan edzeni kezdett. Minden nap úszott, amikor nem esett, de néha olyankor is, amikor esett. Azt mondta, így is, úgy is vizes lesz. Ha nem villámlott, akkor úszott. Futott is; először egy „könnyű órát”, amely azonban napról napra több lett öt-tíz perccel. Bo természetesen tudta, hogy már előtte is futott valamennyit, de lenyűgöző volt látni, hogy milyen gyorsan növelte az állóképességét. A lány szinte látta az izomtömeg növekedését.

Morgan egyik nap kivitte Trickset sétálni, hogy Bo nyugodtan befejezhessen egy munkát. A lány keményen dolgozott, és némi koffein segítségével még időben be tudta fejezni az írást ahhoz, hogy bekapjon pár falatot, mielőtt a rendőrőrsre kellett indulnia. Fölállt az asztaltól, nyújtózkodott egyet, aztán megfordult, hogy mondjon valamit Morgannek… de észrevette, hogy még nem értek vissza. Megnézte az óráját… már több mint egy órája elmentek.

A lányt hatalmába kerítette a rémület, a gyomra összeszorult. Lehet, hogy Morgan elesett, aztán beverte a fejét, netán eltörte a lábát? Lehet, hogy Tricksnek történt valami baja? Egy pillanatig sem gondolt tovább az evésre és a munkára, hanem az ajtóhoz rohant, ott viszont olyan hirtelen torpant meg, hogy kis híján neki is ment. Az ablakon keresztül látta, hogy Morgan és Tricks az udvaron vannak. Tricks a teniszlabdáját magára hagyva szaglászott, Morgan pedig fekvőtámaszokat csinált.

A pánik, ami az imént elöntötte Bót, villámgyorsan csodálattá változott, miközben nézte, ahogy Morgan váll- és karizmai minden egyes ismétlésnél megfeszülnek. A férfi szürke pólója egész sötét színű volt az izzadságtól, ami azt jelentette, hogy vagy futottak Tricksszel, vagy már régóta fekvőtámaszozott. Egyszer csak lehasalt, magához hívta Trickset, majd megpaskolta a saját hátát. A kutya láthatóan pontosan tudta, mit akar, mert kecsesen fölugrott a hátára, majd ráfeküdt, Morgan pedig folytatta a fekvőtámaszozást.

Bónak leesett az álla. Tricks nem volt igazán nagy kutya, a súlya huszonnyolc-huszonkilenc kiló között mozgott, de akkor is… az legalább huszonnyolc kiló! A fekvőtámaszozás önmagában is kemény dolog volt, Bo szerint legalábbis, Morgan azonban úgy nyomta őket, mintha órákig tudná ezt csinálni. Vajon mióta használja plusz súlyként a kutyát?

Nyilvánvalóan elég régóta ahhoz, hogy Tricks megszokja. A kutya nyelve oldalt kilógott, a szeme pedig félig lecsukódott a gyönyörtől. Szerette az új dolgokat, szerette Morgant, valamint szeretett utazni. Abban, hogy a férfi hátán feküdt, miközben az fekvőtámaszozott, ez a három dolog egyesült.

Bo kinyitotta az ajtót. Úgy tervezte, áll ott néhány percig, élvezve a látványt, de amint megmozdult, Tricks észrevette őt; egy ugatással üdvözölte, majd azonnal leugrott Morgan hátáról, át a feje fölött, hogy üdvözölje a lányt. A férfi felnyögött, hiszen az elrugaszkodó mancsok valószínűleg fájdalmat okoztak neki, másrészt, mert a feje fölött átugró kutya nyilván megzavarta. Bo nevetve térdelt le, hogy magához ölelje Trickset, no, meg, hogy eltűrjön néhány lelkes nyalintást.

Morgan fölült, megtörölte az arcát a pólója ujjával. Sötét haja feketéllett, a látható bőrfelülete csillogott a verejtéktől. Jó büdös lehet – gondolta magában Bo, de mindez egy kicsit sem izgatta. A legszívesebben a nyakába vetette volna magát, bármennyire izzadt volt is. Arra vágyott, hogy a férfi a földre teperje, majd fölébe kerekedjen. Az alteste megfeszült a gondolattól, de aztán kényszerítette az izmait, hogy álljanak ellen a kísértésnek, hiszen munkába kellett mennie.

– Mióta használod Trickset súlynak? – kérdezte, miközben fölállt, majd a tornác széléhez lépett.

A férfi hunyorgott a napsütésben.

– Úgy egy hete. Gyorsan megszokta. Viszont hamarosan növelnem kell a súlyt, akkor pedig te következel.

Bónak tátva maradt a szája. Morgan azt akarja, hogy a hátára feküdjön, miközben fekvőtámaszozik?

– Te megőrültél? Én sokkal nehezebb vagyok, mint Tricks!

– Szerinted nem lenne jó buli?

Oké… ez nem is olyan elhanyagolható szempont. Bo még egyszer megsimogatta Trickset, aztán oldalra billentette a fejét.

– Majd meggondolom. Hány fekvőtámaszt szoktál csinálni?

– Nem akarod tudni. A francba, még én sem akarom tudni. Sokat.

– Száznál többet?

A tekintet, amellyel a férfi rápillantott, miközben fölállt, majd felé indult, arról árulkodott, hogy Bo alaposan alálőtt.

– Ezret? – A lány el sem tudta képzelni, hogy valaki ezer fekvőtámaszt nyomjon le. Egészséges és erős nő volt, de a fekvőtámaszok mindig is kihívást jelentettek a számára.

Újra ez a tekintet.

– Én ezt nem bírom ki – mormolta. – Ennyi fekvőtámasznak még a gondolatától is megfájdul a fejem. Mégis mit csináljak a hátadon fekve, miközben lenyomsz ötvenezer fekvőtámaszt? Aludjak egyet? Reszelgessem a körmeimet? Olvassam el a Háború és békét? El kellene menned az edzőterembe, hogy súlyokat emelgess, ahogy azt mások is teszik.

– Az nem egészen ugyanaz, de értem, mire gondolsz. – Morgan elment a lány mellett, be a házba, Bo pedig rádöbbent, hogy igaza volt a szaggal kapcsolatban. És abban is, hogy ez egy cseppet sem izgatta.

A francba. Nem bánta, ha a férfi bűzlött. Elfogadta, hogy kívánja Morgant, elfogadta, hogy a férfi sokkal többet jelent neki, mint szeretné, sőt, még azt is elfogadta, hogy esetleg nagy szívfájdalmat okoz majd neki, de azt egészen mostanáig sikerült elkerülnie, hogy bevallja magának az igazat. Az, hogy nem bánta, hogy a férfi bűzlött, rádöbbentette: nem kerülgetheti tovább az érzelmeit.

Szerelmes volt Morganbe.