Előszó 

A kislány megtámasztotta fejét az ablak alatti párkányon. A fa hideg volt, fényes, és furcsa szagot árasztott magából. Az ülésen térdelt; annak is furcsa szaga volt, de valahogy másképp. A széles ülés vörös színben játszott, akár a nap alkonyatkor. Kis gombok díszítették, amelyek mentén az anyag úgy húzódott össze, mint az ember köldökénél a bőr. Kint már sötétedett, a kabinban égtek a lámpák. Odalent, a meredek domboldalon síelőket lehetett látni. Az ablakból a saját arca bámult vissza rá, mire ő grimaszolni kezdett a tükörképének. 

Egy idő után az üveg elhomályosodott előtte. Kinyújtotta a kezét, és letörölte a párát. Valaki integetett neki a lefelé tartó kabinból, de ő ügyet sem vetett rá. A hegyek és a fehér fák ide-oda dülöngéltek előtte. 

A kabin alig észrevehetően himbálózva emelkedett a hegyek között a felhőtakaró felé. A lejtőn a fák és a sípályák mind egyforma fehérségbe burkolóztak. A friss hó és a fagyos köd, ami éjszaka ért a völgybe, a fák minden ágát és tüskéjét fehér, törékeny kristálytakaróval burkolta be. A síelők süvítettek, vágtattak a vastag hófüggönyön át, kék-fehér vonalakat vésve a frissen esett, dagadó hó tiszta felületébe.

A nő egy ideig figyelte a kislányát. A gombos ülésen térdelt, és kifelé bámult. Anorákja rikító rózsaszín volt, a szélein prémmel díszítve. Kesztyűje viszont, ami a befűzött gumin lógott ki a kabát ujjából, mályvaszínű, míg aprócska csizmája narancssárga. Rettenetes színösszeállítás – főleg itt, Frelle-ben, Észak-Caltasp elvileg legelőkelőbb, de mindenesetre legsznobabb síparadicsomában –, azonban szerinte ez még mindig kevésbé volt káros a kislány lelkivilágára nézve, mint az az elkerülhetetlen duzzogás és hisztériaroham, amit akkor vágott volna le, ha nem ő választhatja ki a saját síruháját. A kislány mogorván törölgette az ablakot.

A nő azon tűnődött, vajon miért ráncolja a homlokát a kislány, és amikor megfordult, látta, hogy egy másik felvonó halad lefelé, úgy húsz méterre tőlük. Kinyújtotta a kezét, és végighúzta a kislány fekete haján, kisimított néhány tincset az arcából. Úgy tűnt, a lány észre sem vette, mert továbbra is csak bámult ki az ablakon. Milyen kicsi még, és már most milyen komoly arcot vág!