Harmincnegyedik fejezet

Siimets sápadt arccal nekidőlt a szoba becsukott ajtajának, és ijedten

kapkodta a tekintetét hol egyikükre, hol másikukra. Mihelyt megérkeztek,

rögtön az emeletre terelte őket, és csak amikor felértek, jutott el odáig,

hogy meg is tudjon szólalni.

- Rossz híreim vannak. Nem olyan rég itt járt egy rendőr.

- Mit akart? - kérdezte aggódva Slanski.

- Ellenőrizte a vendégkönyvet. Szerencsére magukat nem írtam bele.

Miután meglátta a két KGB-s nevét és rangját, elment. Egyelőre nyugodtak

lehetünk, de félek tőle, hogy ez nem fog sokáig tartani.

Siimets idegesen beletörölte izzadó tenyerét a kötényébe, és töltött ma-

gának egy pohárral a vodkából, amit érkezésükkor Slanski lerakott az

éjjeliszekrényre.

- Igyanak maguk is, szükségük lesz rá! - biztatta őket. - A java még

hátravan.

- Hadd halljam!

A kocsmáros egy hajtásra megitta a vodkát, kézfejével megtörölte a

szája szélét, és mesélni kezdett: - Erik szerint a hadsereg és a rendőrség

úttorlaszokat, ellenőrző posztokat állít fel mindenütt. Ellenőrzik a

buszokat, a pályaudvarokat és a repülőteret is. Úgy tűnik, kivétel nélkül

mindenkinek a papírjait megvizsgálják. Állítólag egy KGB-s őrnagy

érkezett ide Moszkvából az éjjel, és ő irányítja az akciót. Lukinnak hívják,

és a helyőrségi laktanyában azt beszélik, hogy Berija közvetlen beosztottja.

Erik szerint mindenki vigyázzba vágja magát, mihelyt meglátja. A

rendőrök a pályaudvaron már agyonlőttek egy embert. Katonaszökevény

volt a szerencsétlen.

- Tudja Erik, hogy pontosan miért érkezett Tallinnba ez a Lukin nevű

őrnagy? - kérdezte Slanski.

- Ez a legijesztőbb az egészben. Erik úgy hallotta, hogy két ügynököt

keres, akik a múlt éjjel, ejtőernyővel szálltak le. Egy járőröző MiG szeren-

csétlenül járt, és a part közelében a befagyott tengerre zuhant. Még az

éjszaka kiküldtek egy járőrt, az megtalálta a roncsait egy másik, motoros

gépével együtt. Úgy tűnik, összeütköztek. Biztosan az a gép volt, amelyik

magukat hozta. Nyilván ezért van tele a város katonákkal és rendőrökkel.

A beszámolót végighallgatva Slanski észrevehetően elsápadt. Nem

titkolt megdöbbenéssel Annára pillantott, aztán újból Siimetsre.

- De hát honnan tudhat ez a Lukin rólunk?

- Jótól kérdezi - felelte idegesen a kocsmáros. - Lehet, hogy valamelyik

paraszt megtalálta az ejtőernyőiket. Bármi történt is, kezd nagyon

veszélyessé válni a helyzet.

Anna egy szót sem szólt, de Slanski látta, hogy az arca halottsápadt.

- Annyi biztos, hogy itt nem maradhatnak - folytatta Siimets. - Ha

megtalálják magukat, a legjobb esetben is a Gulagra kerülök, de az is lehet,

hogy egyből agyonlőnek. Egyik lehetőség sem igazán vonzó. Most, hogy a

pályaudvart olyan szigorúan ellenőrzik, szó sem lehet arról, hogy felrakjam

magukat a leningrádi vonatra. A buszokat szintén megállítják és átkutatják,

a

repülőtér pedig eleve számításba sem jöhetett, mert ott egyébként is

szigorú az ellenőrzés.

- Milyen lehetőségünk marad? - kérdezte aggodalomtól remegő hangon

Anna.

- A jó isten tudja. - A kocsmáros ideges fejcsóválással beletúrt a

szakállába. - Normális körülmények között rábízhatnám magukat az er-

dőkben bujkáló embereinkre, de ők elég messze vannak, és nem tudom,

hogyan juthatnánk át az ellenőrző pontokon. Kétlem, hogy Eriknek

sikerülne újból szereznie egy teherautót. Megpróbálni sem tanácsos, túl

nagy volna a kockázat. Egyébként is, ha minden igaz, amit hallottam, ez a

Lukin az összes helyőrségi járművet, és az összes katonát mozgósította.

Még ha el is jutnának az ellenállókhoz, akkor sem lennének biztonságban.

Nem biztos, hogy a fiúk túlságosan örülnének a kockázatnak, amit a

jelenlétük okoz. Van nekik éppen elég bajuk a vörösökkel anélkül is.

- A rohadt életbe! - szitkozódott Slanski, és öklével dühösen az asztalra

csapott.

- Erik azt meséli, ha addig nem találják meg magukat, holnap elkezdik

egyenként átkutatni a házakat - közölte a kocsmáros.

Anna Slanskira nézett, és tökéletes tanácstalanságát eláruló hangon

kérdezte: - Most mit fogunk csinálni?

- Bármi lesz is, én végigcsinálom a dolgot. Ha meg akarod próbálni,

hogy elrejtőzz a partizánoknál, Siimets biztosan segít neked, és én sem

foglak akadályozni benne.

Anna csupán egy másodpercig gondolkodott, utána határozottan meg-

rázta a fejét. - Nem! Veled maradok.

- Akkor nincs más választásunk, tovább kell mennünk. Ha itt

maradunk, biztosan elkapnak bennünket

- De hát az lehetetlen! Hogyan jutunk ki Tallinnból?

Siimets töltött magának még egy pohár vodkát, és megjegyezte: -

Ajánlhatnám éppen az öngyilkosságot is, de azzal aligha értenének egyet.

- Maga aztán igencsak derűlátó, Toomas - jegyezte meg Slanski.

- Csupán realista vagyok. Gondoltam ugyan eleinte az óvárosi csator-

nákra, de aztán letettem róluk. Tízmétemyire sem jutnának bennük,

megfulladnának a bűztől.

- Hová vezetnek azok a csatornák?

- Az óvároson kívülre, de mit csinálnának, ha kiértek belőlük? Erik sze-

rint a vörösök mindenütt ott vannak.

- Lehet, hogy mégis érdemes volna megpróbálni.

- Ne is gondoljon rá! - mondta határozottan a kocsmáros. - A háború

alatt nem volt más megoldás, használnunk kellett a csatornákat, hogy

eldugjuk a fegyvereinket a németek elől. Két emberünkkel végeztek a

gázok, egy harmadik pedig vérmérgezésben halt meg. Elég néhányszor

belélegezni azt a dögletes levegőt, és már viszik is az illetőt a hullaházba.

Még ha sikerűbe is kibírniuk, akkor is meglenne a veszély, hogy a KGB-

parancsnokságnál lyukadnak ki. Az alagutak közül több is oda vezet. Elég

egy sarkot eltéveszteni, és már meg is takarítanák Lukin őrnagynak a

fáradságot, hogy vadásszon magukra.

- Ennek ellenére úgy tűnik, nincs más választásunk - jelentette ki

Slanski. -Tudna hozni nekünk Erik gázmaszkokat a laktanyából?

- Megkérdezhetem tőle, bár maszkban is komoly az esélye, hogy ott

fulladnak, vagy vérmérgezést kapnak - felelte a vállát vonogatva Siimets. -

Mindegy, én nem szólok bele. A saját bőrükről van szó. Maguk viszik a

vásárra.

Mindhárman hallották az utcán az erős fékcsikorgást, és szinte

egyszerre ugrottak riadtan az ablakhoz.

Az Emka állt meg a ház előtt, és a két KGB-s tiszt, Zinov és Buharin

szállt ki belőle, két fiatal nő társaságában. Mind a négyen látszott, hogy

alaposan ittak. A lányok egymásba kapaszkodva, nevetgélve figyelték,

hogyan tántorog bizonytalanul a fiatal százados a kocsma bejárata felé.

- Részeges disznók! - sziszegte a fogai között Siimets. - Fogadjunk,

hogy itthon tovább fognak inni, aztán áthentergik az éjszakát azzal a két

ringyóval.

Slanski néhány másodpercig erősen gondolkodott, majd megkérdezte: -

Megmondta nekik, hogy pontosan kik vagyunk?

- Csak annyit, hogy az unokahúgom és a férje, akik nászútra jöttek. Mi-

ért?

- Semmi többet? Nevet sem?

- Nem tűnt fontosnak, hogy részletesebben is beszéljek magukról -

felelte a kocsmáros. - Egyébként úgy tűnt, nem is igazán érdekli őket.

- Mit mondtak, mikor utaznak el?

- Zinovnak holnap reggel vissza kell mennie Leningrádba, feltéve, hogy

addigra kijózanodik, és képes lesz elvezetni a kocsit. Buharin, a fiatalabb,

azt mondta, a barátnője szeretné, ha még pár napot itt töltene. Miért?

- Talán mégis van mód arra, hogy kijussunk ebből a patkányfogóból -

mondta elgondolkodva, kis mosollyal a szája szögletében Slanski. - Mit

gondol, tudna szerezni nekem egy tiszti egyenruhát?

Zinov éppen az ivóban ült, amikor Slanski belépett. Az egyik lány, a

szőke, nagy mellű szorosan hozzásimult az ezredeshez, és karját a nyaka

köré fonva a fülcimpáját rágcsálta. Bontott üveg pezsgő, és két tele pohár

állt előttük. A fiatal századosnak és a barátnőjének nyoma sem volt.

- A legjobbkor jön! igyon velünk egy kis pezsgőt! - kiáltotta lelkesen

Zinov, mihelyt megpillantotta Alexet. - Kénytelenek voltunk kiszolgálni

magunkat. Ez az átkozott Siimets már megint eltűnt.

Slanski leült velük szemben, és az ezredes részegen csillogó tekintettel

megkérdezte: - A kedves felesége is csatlakozik hozzánk?

- Tartok tőle, hogy nem. Sokat jártuk a várost, nagyon elfáradt és lefe-

küdt.

- A századosnak és a barátnőjének is hasonló gondjai vannak - felelte

vigyorogva Zinov. - Szörnyű, hogy milyen gyöngék manapság a fiatalok.

Ez a krími pezsgő egyébként tényleg remek. Elég belőle egy korty, és még

a halott is fickós lesz tőle.

Az ezredes partnernője hangosan felvihogott, vidáman meglökte a férfi

vállát, és a hirtelen mozdulattól kis híján leesett a székről.

- Nyugalom, öreglány! - szólt rá Zinov. - Egész éjszakánk van még.

A lány szép volt és csinos, a rövid szőke haj is jól állt neki, de túl sok

sminket használt. Selyemblúza felső gombjait nyitva hagyta, megmutatva

telten ágaskodó mellét, szűk szoknyája félig felcsúszott kemény húsú, for-

más combján. Elködösült tekintettel figyelte Slanskit, cigarettája ernyedten

fityegett a szája sarkában.

- Hé! Jöjjön ide! - mondta, és a tenyerével a mellette lévő székre

csapott.

Zinov ivott egy kortyot a pezsgőjéből, aztán vigyorogva figyelmeztette:

- Újházassal beszélsz, öreglány! Egyelőre hiába is piszkálod. Adj neki

néhány évet, hadd szokjon bele a házasságba, aztán újra próbálkozhatsz!

- Akkor is kedves. - válaszolta nehezen forgó nyelvvel a lány.

- Mindannyian kedvesek vagyunk, amíg feleségül nem veszünk

benneteket. - mondta az ezredes, és a nő combjára csapva odakacsintott

Slanskinak. - Talán nem is olyan nagy baj, hogy nincs itt a felesége, fiam.

Nem biztos, hogy egyetértene azzal, amit lát. Az enyém biztosan kikaparná

a szememet - tette hozzá, és jót nevetett a saját szellemességén.

- Mindenki azt kapja, amit megérdemel, ezredes!

- Ezt mondom én is! Ne tartogassa már a szájában azt a kortyot! Nyelje

le, és igyon egy rendeset!

Zinov teletöltötte Slanski poharát, és véle a magáét és a lányét is.

- Tulajdonképpen azért jöttem, hogy szívességet kérjek - fordult hozzá

Alex.

- Igen?! És mi volna az?

- Sürgősen visszarendeltek Leningrádba. Az alakulatom holnap este téli

hadgyakorlatra indul. Nekem is feltétlenül mennem kell.

- Érdekes. Amikor megláttam, rögtön gyanús volt nekem, hogy lehet

valami köze a hadsereghez. Az a piszok kocsmáros persze egy szóval se

mondta volna, hogy szintén katona. Mi a rangja? Melyik alakulatnál

szolgál?

- Százados. A 17. páncélos hadosztálynál. Az egyenruhámat is magam-

mal hoztam, mert számítottam rá, hogy még a nászutunkról is

visszahívnak, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar.

- Disznóság! Tönkretették a mézesheteiket - háborgott az ezredes. - Is-

merek néhányat a leningrádi parancsnokok közül. Akarja, hogy szóljak ne-

kik, és lecsavartassak velük néhány fület, hogy maradhasson?

- Köszönöm, de az az igazság, hogy szívesen visszamegyek.

Megígértem a feleségemnek, hogy odesszai nyaralással kárpótolom a

félbemaradt nászútért.

- Szép dolog magától. Első a szolgálat, ugye?

- Reméltem, hogy esetleg el tud vinni bennünket - folytatta Alex. - Az

utolsó leningrádi vonat félórája elment, reggel pedig túl későn indul az

első. Toomas említette, hogy Leningrádba utazik, és arra gondoltam, talán

nekünk is akadna hely az Emkában. Bocsásson meg, ha túl szemtelen

voltam!

- Ugyan már! - felelte részegen vigyorogva Zinov. - Örülök, ha

segíthetek. Így legalább lesz társaságom. De vigyázzon, korán indulok!

Hétkor. Megfelel?

- Tökéletesen. - Slanski kiitta a pezsgőjét, és rögtön fel is állt. -

Köszönöm az italt, ezredes elvtárs!

- Már megy is?

- Néhány holmit össze kell még pakolnunk, és azt hiszem, nem árt, ha

figyelmeztetem a feleségemet is.

- Igaza van. Szép álmokat! Hétkor találkozunk. - Miközben

beszélgettek, a lány az ezredes zubbonya alá nyúlt, és a mellkasát kezdte

masszírozni. Zinovnak láthatóan nem volt ellenére a dolog, mert ujjait

behajlítva megmarkolta a nő combját, és Slanski után kiáltott: - Feltéve,

hogy ez a kis vadmacska nem szívja ki belőlem a maradék erőt, és képes

leszek felkelni.

Majdnem éjfél volt már. Slanski az ablaknál ült, és elgondolkodva

szívta a cigarettáját, amikor Anna odalépett hozzá.

- Gondolod, hogy sikerülni fog? - kérdezte.

- Itt nem maradhatunk, és ezen kívül nincs más ötletem, csak a

csatornák - válaszolta a férfi. - Egy kocsit, amiben két KGB-tiszt ül, talán

nem fognak olyan alaposan ellenőrizni. A férjével együtt utazó tisztfeleség

sem ébreszthet különösebb gyanút senkiben.

- Mi lesz, ha mégis megállítanak?

- Próbálj meg természetesen viselkedni, ne mutasd, hogy félsz! A

KGB-sek messziről kiszagolják a félelmet, mint a kutya a csontot.

- Gondolod, hogy Juhani gépe miatt fogtak gyanút?

- Lehet.

Kopogtak, Slanski ajtót nyitott, és Siimets lépett a szobába, kezében

századosi egyenruhával, barna bőrszíjjal és revolvertokkal, télikabáttal,

sapkával és csizmával.

- Ezt tudtam szerezni ilyen rövid idő alatt - mondta. - Erik hozta, a

laktanyai készletből. A mérettel valószínűleg nem lesz gond, de az

alakulatjelzéssel esetleg igen. Nem talált mást, csak a 14. páncélos-

hadosztályét.

- Nincs más hátra, bízzunk abban, hogy Zinov elég részeg volt, és nem

fog emlékezni rá, pontosan mit is mondtam neki - felelte Alex. - Mi van

vele?

- Visszamentek a szobájába a barátnőjével, hogy tovább igyanak és

összetörjék az ágyat.

- Köszönöm, Toomas - mondta mosolyogva Slanski, és átvette az

egyenruhát.

- Sok szerencsét! Holnap reggel találkozunk - búcsúzott el a kocsmáros.

Magukra maradva Slanski felpróbálta az egyenruhát, magára csatolta az

övet, a pisztolytáskát, és gondosan eligazgatta a fején a tányérsapkát.

Anna, aki szintén a másnapi utazáshoz szükséges ruhát próbálta fel, ki-

lépett a fürdőszobából, és csöndben megállva érdeklődéssel végignézte.

- Na, mi a véleményed? Megfelel?

A kék szemek erőszakosan villantak ki a tiszti sapka ellenzője alól, a

csizma fényesre suvickolva, és az egyenruhát mintha ráöntötték volna.

- Egészen jól áll - ismerte el az asszony. - Csak próbálj meg kevésbé

rémisztő arcot vágni!

- Orosz tiszt vagyok, nem viselkedhetek anyámasszony katonája

módjára. Mutasd magad! Hadd nézzelek!

Anna sötét, vastag szövetből készült szoknyát viselt, és nyitott gallérú

blúzt. A haját leengedte, és bár nem használt belőle sokat, a sminkje még

jobban kiemelte a szépségét. Slanski némán végignézett rajta, és

rosszallóan csóválni kezdte a fejét. - Egy tiszt felesége vonzó, de ennyire

azért mégsem - mondta. - Jobban tennéd, ha begombolnád a blúzodat, és

feltűznéd a hajad. Próbálj meg kicsit slamposabb lenni!

- Köszönöm.

A férfi Anna hajáért nyúlt, két kézzel összefogta, és a feje tetejére

rakta.

- Így már jobb. Ne felejtsd el, hogy egy szép nőt minden rendőr

szívesen megbámul! Próbáld elrontani az arcodat a sminkeddel, és húzd fel

magasra a sálad! Van rajtad bugyi?

- Tessék?!

- Jól hallottad - mondta mosolyogva a férfi. - Azt kérdeztem, hogy van-

e rajtad bugyi. Csipkés, vékony vagy a vastag, melegebbik fajta? Olyan,

amilyenre a nagyanyám esküdött valamikor.

- Találd ki! Majdnem mínusz húsz fok van odakint.

- Nagyszerű! Holnap abba dugd el ezeket! - Slanski odaadta Annának a

hamis igazolványait. -A sajátjaidat is! Hátha eszükbe jut megmotozni ben-

nünket az igazoltatáskor. Egy rendőr, hacsak nem állatiasodott még el

teljesen, nem szívesen nyúl be nyílt utcán egy nő combja közé. Ha mégis,

akkor nem tudom, mit csinálj. Viselkedj úgy, ahogy az ösztöneid diktálják!

Anna szó nélkül átvette a papírokat

- A revolveredet jobb volna, ha itt hagynád Toomas-nál - folytatta

Slanski. - Ha megállítanak, átkutatnak bennünket, és megtalálják nálad,

gond lehet belőle.

- És a te fegyvered?

- Én katonatiszt vagyok.

- Hogyan magyarázod meg a hangtompítós Nagantot?

- Bízd rám! - válaszolta mosolyogva a férfi, de rögtön el is

komolyodott. - Mostantól kezdve lehet, hogy nagyon nehéz lesz. Tisztában

vagy ezzel?

- Igen.

- Azt is tudod, mit kell tenned, ha elválasztanak bennünket egymástól,

és felmerül a veszély, hogy foglyul ejtenek?

Anna némán bólintott.