TIZEDIK FEJEZET
Létrejön a kapcsolat

Négy nap múlva, miután már 33 órája megszakítás nélkül ment az adás Nortonstowe-ból, a Felhő válaszolt. Lehetetlen leírni az általános izgalmat és a kitörő örömet, amely az eseményt követte. Elég csak annyi, hogy mindnyájan mint az örültek kezdtek a beérkezett üzenet dekódolásához, mert hogy üzenet volt, az bizonyos. A szabályos mintázatot viszonylag könnyű volt felfedezni a rádiójelek gyors impulzusaiban. A jelek megfejtése nem sikerült. Ez nem is volt meglepő, mert ahogy Kingsley mondta, elég nehéz megfejteni a kódot, ha maga az üzenet eleve ismeretlen nyelven fogalmazódott. A Felhő nyelve teljesen ismeretlen előttünk.

– Hihetőnek látszik – mondta Leicester. – Csakhogy a Felhő problémája sem látszik egyszerűbbnek, mint a miénk. A Felhő sem fogja megérteni üzeneteinket mindaddig, míg fel nem fedezi, hogy angolul adjuk.

– A kérdés ennél sokkal súlyosabb – mondta Kingsley. – Minden okunk megvan feltételezni, hogy a Felhő sokkal értelmesebb, mint mi, és így a nyelve, bármilyen legyen is, valószínűleg sokkal komplikáltabb a miénknél. Azt javaslom, hogy ne törjük tovább a fejünket az üzenetek dekódolásán. Inkább segítsünk a Felhőnek abban, hogy megfejthesse a mi üzeneteinket. Ha megtanulja nyelvünket, akkor a mi kódjeleinkkel tud válaszolni.

– Nyamvadtul jó ötlet – mondta Yvette Hedelfortnak Alexandrov. – Mindig erőszakolni idegenekre tanulni angol.

– Talán azzal kezdhetnénk, mert így kapcsolódhatnánk össze, ha tudományos anyagot és matematikát közvetítenénk. Ez látszik a legjobb közös nevezőnek. Később? megpróbálhatjuk a társadalomtudományi anyagot is. Azzal lesz legtöbb dolgunk, hogy a közvetítésekhez szalagra kell vennünk az anyagot.

– Úgy gondolod, hogy alapfokú tudományos és matematikai tanfolyamot, és „Basic English”-t fogunk közvetíteni? – kérdezte Weichart.

– Igen. Az volna a legjobb, ha máris hozzáfognánk.

A módszer sikeres volt, nagyon is sikeres. Két nap múlva megérkezett az első értelmes válasz.

 

ÜZENETET VETTEM. INFORMÁCIÓ GYENGE. KÜLDJETEK TÖBBET.

 

A következő héten mindenki könyveket válogatott és olvasott. A kiválasztott anyagot szalagra vették és továbbították. De mindig csak kurta válasz érkezett, egyre több és több információt követelve.

– Ez így nem megy, Chris – mondta Kingsley-nek Marlowe –, valami új eljárást kell kitalálni. Ez a vadállat hamarosan kikészít mindnyájunkat. Ettől az állandó felolvasástól már olyan a hangom, mint egy repedt fazék.

– Harry Leicester új módszeren dolgozik.

– Örvendek. Mi lesz az?

– Két legyet üt egy csapásra. Jelenlegi módszerünknek ugyanis nemcsak a lassúság a hibája. Baj az is, hogy a továbbított anyag nagy része érthetetlen. Nyelvünkben rengeteg szó van olyan tárgyakra, amelyeket mi látással, hallással, tapintással érzékelünk. Hacsak a Felhő valamiképpen nem ismeri ezeket a tárgyakat, akkor elképzelhetetlen számomra, hogyan értheti meg az egész ömlesztett anyagot. Ha az ember még sohasem látott narancsot, vagy nem került vele közelebbi kapcsolatba, bármilyen értelmes legyen is, szinte elképzelhetetlen, hogy a „narancs” szó bármit jelenthet számára.

– Világos. Mégis, mit tanácsolsz?

– Harry jól kiötlötte. Arra gondolt, hogy tv-kamerát használ. Szerencsére ezt is megszereztük Parkinsontól. Harry rá akar kapcsolni egyet az adóra, sőt arról is meg van győződve, hogy át tudja alakítani a készüléket, és a közönséges televízió nyomorult négyszázötven sora helyett húszezer sort adhat.

– Az alacsonyabb hullámhossz miatt kell?

– Természetesen. Kitűnő képet kell továbbítanunk.

– De a Felhőnek nincs televíziós képcsöve.

– Persze hogy nincs. Az kizárólag a Felhő dolga, hogyan analizálja a mi jeleinket. A mi dolgunk az, hogy minden tárgyhoz tartozó információt megküldjünk. Mindeddig, sajnos, nagyon gyengén dolgoztunk, és a Felhő joggal panaszkodik.

– Hogy képzeled el a tv-kamera használatát?

– Először is végigpásztázunk egy szójegyzéken, bemutatunk egy csomó igét és főnevet. Ez lesz az előzetes. Nagyon gondosan kell elvégezni, de sietősen is, körülbelül ötezer szót kell így továbbítanunk egy hét alatt. Ez után elkezdhetjük egész könyvoldalak közvetítését. Elképzelhető, hogy ezzel a módszerrel néhány nap alatt feldobjuk az Encyclopedia Britannicát.

– Remélem, hogy ezzel kielégítjük ennek a vadállatnak a tudásszomját. Na, visszamegyek az olvasmányaimhoz. Szóljatok, ha elkészül a kamera. Kimondhatatlanul boldog leszek, ha ettől a melótól megszabadulok.

Valamivel később Kingsley felkereste Leicestert.

– Sajnálom, Harry – mondta –, de van itt még néhány probléma.

– Remélem, megtartod magadnak. Mi már teljesen kidöglöttünk.

– Sajnálom, de ezek a problémák rád tartoznak, és azt hiszem, hogy a munkát is megszaporítják.

– Hát ide figyelj, Chris! Jobban tennéd, ha felgyűrnéd az ingedet, és valami érdemleges munkához látnál, ahelyett hogy a proletárokat piszkálod. Na, mi a baj? Halljuk.

– Az, hogy nem sokat törődtünk eddig a vevőkészülékkel, mármint a saját vevőkészülékünkkel. Ha egyszer elkezdjük az adást a tv-kamerákkal, valószínű, hogy a válaszokat is ilyen formában kapjuk. Tehát a Felhő üzenetei a képcsövön szavak formájában fognak megjelenni.

– Na és, mi ezzel a baj? Könnyen és jól olvashatjuk.

– Eddig rendben is van. De jusson eszedbe, hogy mi legfeljebb százhúsz szót olvasunk percenként, és biztos, hogy a közvetítés legalább százszor gyorsabb lesz.

– Meg kell üzenni az öregfiúnak, hogy lassabban válaszoljon, ennyi az egész. Megmagyarázhatjuk neki, hogy bárgyú népség vagyunk, és percenként csak százhúsz szót tudunk felfogni; nem pedig több tízezret.

– Minden nagyon szép, Harry, nem is vitatkozom veled, mondd, amit akarsz.

– De azt elvárod, hogy a többletmunkát elvégezzem, igaz?

– Ez az, hogy találtad ki? Azt hiszem, hogy kellemesebb lenne hallani a Felhő akusztikus üzeneteit, mint a képernyőről olvasni. Jobban belefáradtunk már az olvasásba, mint a hallgatásba.

– Alexej erre azt mondaná, hogy nyamvadt, haláli ötlet. Tudod, mit von ez maga után?

– Azt, hogy egyeztetni kell a látványt és a hangot. Ehhez nagyon jó lesz az elektronikus számítógép. Körülbelül ötezer szóra van benne hely.

– Csak!

– Nem hiszem, hogy nagyon sokba kerülne a megvalósítása. Az egyes szavakat szép lassan felküldjük a Felhőnek. Ez körülbelül egy hét. Amikor a szavakat a képernyőre visszük, a tv-jelet, azaz a képcsőben levő jelzést áttesszük lyukszalagra is. Nem lesz olyan nehéz. Ugyanakkor a szavak hangzását is áttehetjük lyukszalagra, a mikrofont arra használva, hogy a hangból elektromos rezgés legyen. Ha mindez szalagon van, akkor betáplálhatjuk a számítógépbe. Nagyon sok raktározni valónk lesz, a mágneses tárolót kell használnunk. Gyorsabb is. Ezzel az eljárással a Felhő üzeneteit tetszés szerint olvashatjuk a képernyőről, vagy hallhatjuk a hangszóróból.

– Nem mondom, jól kiagyaltad, Chris. Életemben nem láttam még valakit, aki több munkát tudott volna kitalálni másoknak. Fogadok, hogy már az átalakítási tervet is kidolgoztad.

– Természetesen.

– Finom kis íróasztali munka, mi? Amíg a szegény ördögök itt a forrasztópákával robotolnak, mint a rabszolgák, lyukat égetnek a nadrágjukba, s az isten tudja hova. Milyen hangot használjak a hangosbeszélőhöz?

– A magadét, Harry. Jutalmul, amiért annyi lyukat égettél a nadrágodba. Vég nélkül csak téged fogunk hallgatni mindnyájan.

Ahogy az idő múlt, a Felhő üzeneteinek hangosítása egyre több és több munkát adott Harry Leicesternek. Néhány nap óta állandóan rejtélyes vigyorral az arcán járt föl és alá, de senki sem tudta kitalálni, hogy miért.

A televíziós rendszer nagyon szerencsésen sikerült. Négy napi közvetítés után üzenetet olvashattak a képernyőn.

 

GRATULALOK A TECHNIKAI ÚJÍTASHOZ!

 

Az üzenet csak a képernyőn látszott, mert a hangátalakító berendezés még nem működött.

A szavak egyenkénti közvetítése sokkal nehezebbnek bizonyult, mint amennyire várták, de végül is elkészültek vele. A tudományos és matematikai szövegek továbbítása könnyen ment. Hamarosan világossá vált azonban az is, hogy ezek az adások nem szolgáltak mást, csak azt, hogy megismertették a Felhővel az emberi fejlődés jelenlegi állapotát, kissé úgy, mint amikor a gyermek a felnőttek között produkálja magát. Ezután a társadalomtudományi könyvek következnek. Maga a válogatás is elég gondot okozott, végül is óriási mennyiségű, véletlenre bízott anyagot közvetítettek. Gyorsan kiderült, hogy ennek az anyagnak a megemésztése a Felhőnek is nehéz volt.

Végül is megérkezett a válasz, még csak a televízió képernyőjén.

– A legutóbbi adások zűrzavarosak és furcsák. Számos kérdésem van, de majd később foglalkozzunk velük. Úgy látszik, hogy adásaitokat erősen zavarja valami kívülről, annak ellenére, hogy közelebb vagytok. Szeretném ezeket a külső üzeneteket felvenni. Ezért most megadok nektek egy szignált. A jövőben mindig ezt használjátok. Elektronikus pajzsot szándékszom kialakítani adásaitokkal szemben. Ha át akartok hatolni a pajzson, küldjétek először a szignált. Maradjunk ebben, ha nektek is megfelel. Körülbelül negyvennyolc óra múlva újabb üzenetet kaptok tőlem.

A televízió képernyőjén zűrzavaros, bonyolult fényalakzat villant át. A Felhő ezután folytatta.

– Kérem, jelezzétek vissza a szignál vételét.

– Felvettük a szignált – válaszolta Leicester. – Reméljük, hogy használni is tudjuk, de még nem biztos. A következő adásnál kipróbáljuk.

Körülbelül tízperces szünet következett. Ezután megérkezett a válasz.

– Nagyon jó. Good-bye.

Kingsley magyarázni kezdett Ann Halsey-nek.

– A késés annak tulajdonítható, hogy a közvetítés oda és vissza időt vesz igénybe. Az ilyen késések nem teszik kifizetődővé a rövid beszélgetéseket.

De Ann Halsey-t nem a késés érdekelte, hanem a Felhő üzeneteinek stílusa.

– Egészen emberien hangzott – mondta tágra nyílt szemmel csodálkozva.

– Természetesen. Hogy hangozhatott volna másképpen? A mi nyelvünket használja, a mi mondatainkat, és így kénytelen emberien beszélni.

– De a „Good-bye” nagyon kedvesen hangzott.

– Nonszensz! A Felhőnek a „Good-bye” egyszerű kódjel, amellyel a közvetítés végét jelzi. Ne felejtsd el, hogy két hét alatt tanulta meg a nyelvünket. Nekem ez egyáltalán nem látszik nagyon emberinek.

– Ő, Chris, az ilyen embert, mint te, az amerikaiak „fajankónak” hívják, ugye, Geoff?

– Hogy Chris fajankó? Bizony igaza van, asszonyom, a legnagyobb, istenverte fajankó hetedhét országban. Igen, uram! Komolyan, Chris, mi a véleményed erről?

– Az, hogy a szignál megadása nagyon jó előjel.

– Szerintem is. Komoly erkölcsi elismerés. Nagyon hiányzott már. A múlt év nem volt valami könnyű. Azt hiszem, most érzem magam először könnyebben, mióta a repülőtéren vártalak, Los Angelesben, egy örökkévalósággal ezelőtt.

Ann Halsey felhúzta az orrát.

– Nem tudom megérteni, miért boldogít benneteket ez a szignál, és miért forrázzátok le az én „Good-bye”-omat?

– Azért, drágám – válaszolta Kingsley –, mert a szignál leadása ésszerű és értelmes. A kapcsolat és a megértés jele, teljesen függetlenül a nyelvtől, a „Good-bye” pedig közönséges szólásmondás.

Leicester lépett hozzájuk.

– Jól jön ez a két nap szünet. Azt hiszem, addigra elkészülünk a hangosbeszélővel.

– Mi van a kóddal?

– Majdnem biztos, hogy jó, de azért nem árt még egy kis simítás.

 

 

Két nap múlva az egész társaság összegyúlt a stúdióban. Leicester és munkatársai az utolsókat simították készülékükön. Majdnem nyolc óra volt, amikor az első villanások megjelentek a képernyőn. Hamarosan követték őket a szavak.

– Kapcsoljuk rá a hangot – mondta Leicester. Mindenki mosolyogni és nevetni kezdett, mert a hangosbeszélőből Joe Stoddard hangja hallatszott. Néhány percig azt hitték, hogy csalás van a dologban, de azután a képernyőt figyelve meggyőződhettek arról, hogy a kép és a hang megegyezett. Azt is meg kellett állapítani, hogy a gondolatok egyáltalán nem emlékeztettek Joe Stoddard gondolataira.

Leicester tréfájának számos előnye volt. Az átalakításhoz szükséges hangfelvételnél természetesen nincs elég idő az egyes szavak megfelelő artikulálásához, minden sző azonos hangszínű és hangsúlyú, kivéve a mondatok befejezését, mert ott szünet következett. Joe Stoddard hangja alkalmas volt, hogy eltüntesse a hang reprodukálásának ezt a hátrányát, mert Joe egyébként is tömören beszélt, egyhangúan ejtette ki a szavakat. Leicester ügyesen időzítette az egyes szavak hosszúságát is, így a hang majdnem teljesen megegyezett Joe természetes beszédével.

A Felhő hangja mesterséges utánzata volt Joe hangjának, de ebben a nemben kifogástalan. Előnye volt az is, hogy így senki sem tudta megszokni a Felhő vidékies akcentusát és Joe hibás kiejtésének leírhatatlanul mulatságos hatása mindig megmaradt. Ettől kezdve a Felhőt csak Joe-nak hívták.

Joe első üzenete nagyjából a következőket tartalmazta.

– Első adásaitok nagyon megleptek, mert teljesen szokatlan, hogy egy bolygón technikai eszközökkel rendelkező állatok élnek, hiszen az élet fejlődésének kezdetleges fokán állanak.

Megkérdezték Joe-t, miért találja mindezt különösnek.

– Két ok miatt. A szilárd test felületén az erős gravitáció meghatározza az élet formáit. A gravitáció nagymértékben korlátozza az állatok méreteit, ennek következtében pedig korlátozza neurológiai aktivitásukat is. Izomzatot kell kialakítanotok a mozgáshoz, és védőburkot, például a koponyát agyatok védelmére. Az izomzat, a támasztó csontok és a védőburkok súlya tovább csökkenti idegrendszeri aktivitásotok lehetőségeit. Valóban, nálatok a legnagyobb állatok is elsősorban csontból és húsból állanak, az agyuk nagyon kicsi. Mint említettem, ezeket a nehézségeket az a gravitációs erőtér okozza, amelyben éltek. Egyszóval, értelmes élőlényeket csak gáz halmazállapotú közegben tudtunk elképzelni, nem bolygókon.

A másik kedvezőtlen tényező nálatok a vegyi táplálékok rendkívüli hiánya. A vegyi táplálékok változatos sokaságának kialakulásához sok csillagfény szükséges. Bolygótok viszont a Nap fényének csak nagyon kis töredékét abszorbeálja. Jómagam 10.000.000.000-szor több kémiai alapvegyületet építek fel, mint amennyi a ti bolygótok felületén létezik.

A kémiai élelmiszereknek ez a szűkössége okozta a fogak és karmok kialakulását. Ilyen körülmények között az értelem első felvillanásának nagyon kicsiny a lehetősége, mert meg kell küzdenie a csont- és hústömeg fenntartásának a gondjával. Idővel természetesen megszilárdul az értelem, könnyebbé válik az izmokkal és csontokkal folytatott versengés, de a fejlődés útján megtett első lépés rendkívül nehéz, annyira nehéz, hogy a ti esetetek valóságos ritkaság a bolygókon található életformák között.

– Na, lőttek a nagy űrutazási láznak – mondta Marlowe. – Kérdezd meg, Harry, minek köszönhetjük az értelem megjelenését a Földön?

Felküldték a kérdést, aztán egy idő múlva megérkezett a válasz.

– Valószínűleg számos körülmény kombinációjának. Szerintem talán az a legfontosabb, hogy körülbelül ötszázmillió évvel ezelőtt egy új típusú növény jelent meg a Földön, ti ezt a növényt fűnek hívjátok. A fű megjelenése drasztikusan átalakította az állatvilágot, mert megvolt az a tulajdonsága, amely egyetlen más növénynek sem, hogy a Föld színén termett. Amikor a füves térségek elterjedtek a Földön, azok az állatok maradtak életben, amelyek ezt a különleges növényt fel tudták használni. A többiek visszafejlődtek és kipusztultak. Úgy látszik, ez volt a legfontosabb átalakulás, ennek köszönheti, hogy az értelem megtehette első lépéseit bolygótokon.

Kommunikációs módszereitek dekódolását számomra megnehezíti néhány szokatlan tényező – folytatta a Felhő. – Különösen furcsának találom, hogy kommunikációs jeleitek nincsenek szoros kapcsolatban agyatok idegi aktivitásával.

– Mondjunk erről neki valamit – szólt Kingsley.

– Igen, mondjunk. Azt hiszem, nem hallgathatsz sokáig, Chris – mondta Ann Halsey.

Kingsley elmagyarázta a Felhőnek egyenáram- és váltóáram-elméletét, aztán megkérdezte, hogy vajon AC rendszerrel működik-e? Joe megerősítette az elméletet.

– Nem ez az egyetlen jellemző vonás. Az is nagyon furcsa nálatok – folytatta Joe –, hogy az egyedek megdöbbentően hasonlítanák egymáshoz. Ezért használhatjátok az érintkezésnek ilyen durva módszerét. Idegrendszeri állapotváltozásokra a harag, a fejfájás, rossz közérzet, boldogság, melankólia kifejezéseket használjátok, jóformán ez minden. Ha például A-nak fáj a feje, eszébe sem jut elmagyarázni B-nek, hogy milyen neurológiai rendellenességek idézik elő a fejfájást. Egyszerű megjelölést használ. Azt mondja: „Fáj a fejem.”

Amikor B meghallja a „fejfájás” szót, saját tapasztalatainak megfelelően értelmezi. Így A közölheti B-vel kellemetlen állapotát, anélkül hogy B-nek a fejfájás valódi tartalmáról igazi elképzelése lenne. A kommunikációnak ez a nagyon egyedi módszere csakis egymáshoz nagyon hasonló individuumok között lehetséges.

– Úgy is mondhatnánk – mondta Kingsley –, hogy két tökéletesen azonos egyén között, ha egyáltalán van ilyen, semmiféle kommunikációra nincsen szükség, mert egyikük tapasztalatait automatikusan megismeri a másik is. Majdnem egyforma egyének között megfelel a kommunikáció durva módszere is. Viszont nagyon bonyolult kommunikációs rendszerre van szükség két egymástól nagyon különböző egyén között.

– Pontosan ezt akartam kifejteni – mondta a Felhő.

– Nyelvetek dekódolásának nehézségeit most már megoldottam. Ez a nyelv az egymáshoz nagyon hasonló egyének kapcsolatának létesítésére megfelelő. Köztem és köztetek azonban a különbség sokkal nagyobb, mint hinnétek. Szerencsére a ti idegrendszeretek elég egyszerű. A dekódolás azonban lehetségessé vált, amikor ezt megértettem.

– Van valami közös az idegrendszerünkben? – kérdezte McNeil. – Van például valami hasonló a mi fejfájásunkhoz?

– Szélesen értelmezve – jött a válasz –, vannak olyan közös érzelmeink, mint a gyönyörűség és a fájdalom. De ez minden olyan lénynél megvan, amelynek idegrendszere van. Fájdalmas emócióról akkor van szó, amikor a neurológiai hálózatot megzavarja valami, nálam éppen úgy, mint nálatok.

A boldogság olyan dinamikus állapot, amelyben a neurológiai hálózat kiterjed, de nem esik szét, ez is azonos mindkettőnknél. Vannak tehát közöttünk hasonlóságok, mégis az a véleményem, hogy az én szubjektív tapasztalataim nagyon különböznek a tiétektől, talán egyet kivéve. Hozzátok hasonlóan én is igyekszem _elkerülni a fájdalmas emóciókat, és megszerezni a kellemeseket.

Közelebbről nézve, fejfájásaitok oka a rossz vérellátás, amelynek következtében az agy elektromos tevékenysége széttöredezik. Hasonló eset nálam az, amikor radioaktív anyag kerül az idegrendszerembe. Elektromos kisülések keletkeznek benne, olyasféleképpen, mint a ti Geiger-számlálótokban. A kisülések interferálnak az én alapritmusommal, és rendkívül kellemetlen szubjektív érzést váltanak ki.

Most pedig egy egészen más irányú kérdést szeretnék feltenni. Érdekelne, hogy mit neveztek ti, „művészetnek”?

Azt hiszem, hogy az irodalmat értem – érzések és gondolatok szavakban elrendezve. A vizuális művészetek nyílván a világról szerzett vizuális percepciókkal állnak összefüggésben. De egyáltalán nem értem a zene természetét. Ismereteim hiányossága talán nem meglepő, mert tudomásom szerint eddig zenét még nem kaptam. Szeretném, ha pótolnátok a hiányt.

– Itt a lehetőség, Ann – mondta Kingsley. – És micsoda lehetőség! Egyetlen muzsikus sem játszott még ilyen hallgatónak?

– Mit játsszak neki?

– Mi volna, ha azt a Beethovent játszanád, amit valamelyik este?

– Az opus 106-ot? Kicsit erős egy kezdőnek.

– Csináld, Ann. Adj munkát az öreg Joe-nak – bátorította Barnett.

– Felesleges lejátszanod, ha nem akarod, Ann – mondta Leicester. – Csináltam egy felvételt.

– Milyen minőségű?

– Technikai szempontból kifogástalan. Ha az előadás megfelel nektek, akkor már közvetíthetjük is.

– Inkább játsszátok le a felvételt – mondta Ann. Lehet, hogy nevetséges, de idegesít, ha ennek a micsodának kell játszanom.

– Ne bolondozz. Nem harap az öreg Joe.

– Lehet, hogy nem, mégis jobb szeretném, ha a felvételt adnátok le.

Így azután a felvételt küldték el. A végén megjött az üzenet.

– Nagyon érdekes. Kérlek, ismételjétek az első részt harminc százalékkal gyorsabban.

Miután megtörtént, a következő üzenet érkezett:

– Így már jobb. Nagyon jó. Most átdolgozom az egészet. Good-bye!

– Uram isten – kiáltotta Marlowe –, kivégezted az öreget.

– Nem értem – kérdezte Parkinson –, hogyan tetszhetett Joe-nak a zene? A zene hang, és abban már megegyeztünk, hogy számára a hang semmit sem jelent.

– Nem értünk egyet – mondta McNeil. – Zenei tetszésünknek valójában semmi köze a hanghoz, bár első pillantásra nem így látszik. A fülön keresztül érkező ingerektől elektromos jelzések keletkeznek az agyban, ez az, ami tetszik. A hangok egyszerűen arra valók, hogy bizonyos elektromos aktivitási modelleket váltsanak ki.

Számos bizonyítékunk van arra, hogy a zenei ritmusok az agy fő elektromos ritmusait tükrözik.

– Nagyon érdekes, John – mondta Kingsley. – Azt állítod, hogy a zene agyunk aktivitásának legközvetlenebb kifejezője?

– Nem, nem ilyen határozottan. Inkább úgy mondanám, hogy a zene az agy működési modelljeinek legjobb mutatója, nagyított léptékben. De a kicsinyített léptékhez a szavak megfelelőbb mutatót adnak.

A beszélgetés a késő éjszakai órákba nyúlt. Alaposan megrágták a Felhő minden mondatát. Talán a legmeglepőbb Ann Halsey egyik kijelentése volt.

– A B-dúr szonáta első tétele a metronóm beállítása szerint fantasztikus gyorsaságot kíván, olyat, amilyet átlagos zongoristák nem is tudnak elérni. Magam is messze vagyok ettől a tempótól. Észrevettétek, hogy a tételt gyorsítva kérte? Végigfut a hideg a hátamon, habár lehet, hogy puszta véletlen az egész.

 

 

Ez idő tájt nagyjából mindnyájan megegyeztek abban, hogy a Felhő valódi természetéről szerzett ismereteket továbbítani kell a politikusok részére. A különböző kormányok rádión keresztül ismét felvették egymással a kapcsolatot. Rájöttek ugyanis, hogy ha három-centiméteres hullámhosszt vertikálisan felküldenek, akkor a légkör ionizációja bizonyos szinten megáll, és ez a szint lehetővé teszi a tízcentiméteres adásokat. Nortonstowe tehát újra információ-elosztó és – közvetítő állomás lett.

Senki sem örült annak, hogy a Felhőről szerzett információkat terjesztik. Minden kormány szerette volna kivenni a kapcsolat fenntartását Nortonstowe hatásköréből, vagy legalábbis ellenőrizni szerette volna. De azt mondták nekik, hogy az információkra a tudósoknak is szükségük van. Kingsley élesen tiltakozott a politikai hatóságok informálása ellen, de a többség szembeszállt vele, mondván, hogy a titkot nem lehet továbbra is kisajátítani.

Leicester magnófelvételeket készített a Felhővel folytatott beszélgetésekről, ezeket aztán a tíz centiméteres csatornákon szétsugározták. A különböző kormányok azonban továbbra is ragaszkodtak a titkolózáshoz. Az egyszerűemberek sohasem tudták meg, hogy a Felhőben élet van, és idővel úgy alakult a helyzet, hogy az ügy titkos kezelése parancsoló szükség lett.

Ebben az időben egyetlen kormánynak sem volt egy centiméteres adó-vevője. A Felhővel tehát egyedül Nortonstowe tartott kapcsolatot. Az amerikai technikusok azt javasolták, hogy a tíz centiméteres hullámhosszon továbbra is Nortonstowe közvetítsen, az egy centiméteresen és más hosszokon az USA kormánya és más kormányok tarthassanak kapcsolatot a Felhővel. Ekkor határozták el, hogy Nortonstowe nemcsak az információk földi terjesztésének központja, hanem a Felhővel való kapcsolat központja is legyen.

Nortonstowe lakói két, nagyjából egyenlő táborra oszlottak. Kingsley és Leicester csoportja nyíltan ellenezte a politikusok tervét, és a különböző kormányokat legszívesebben a pokolba küldte volna. A második csoport, amelynek Marlowe és Parkinson volt a vezére, azt hangoztatta, hogy az ilyen lépés értelmetlen, mert a politikusok, ha akarnak, erőszakot is alkalmazhatnak. Néhány órával a Felhő legközelebbi üzenete előtt, a két tábor vitája egész hevessé vált. Végül megnyugtatóan kiegyeztek.

Elhatározták, hogy egy technikai trükkel kiiktatják a Nortonstowe-ba érkező tíz centiméteres adásokat. Így a kormányok hallhatják a Felhőt, de nem beszélhetnek vele.

Meg is történt. Ezen a napon az emberi faj legkiemelkedőbb és legtiszteltebb egyéniségei hallgatták a Felhő szavait, de nem válaszolhattak neki. A Felhő különben ezen az augusztusi estén nagyon rossz benyomást tett előkelő hallgatóira, mert Joe váratlanul a szexuális kérdésekről kezdett beszélni.

– Szeretném, ha megmagyaráznátok egy paradoxont – mondta. – Észrevettem, hogy irodalmi alkotásaitok nagyrészt azzal a témával foglalkoznak, amelyet ti „szerelemnek” vagy „világi szerelemnek” neveztek. Tulajdonképpen a hozzám juttatott anyagnak majdnem 40 százaléka erről a témáról szól. Mégis az a helyzet, hogy az irodalomban sehol sem magyarázzák meg, mi is az a „szerelem, a kérdést nagyon óvatosan megkerülik. Ebből arra kellett következtetnem, hogy a „szerelem” valamilyen ritka, figyelemre méltó folyamat. Elképzelhetitek megdöbbenésemet, amikor orvosi szakkönyvekből megtudtam, hogy a „szerelem” nagyon egyszerű és mindennapos folyamat, és a legtöbb állatfajnál nagyjából egyformán játszódik le.

Az emberi faj legkiemelkedőbb és legtiszteltebb egyéniségei heves tiltakozásba kezdtek e megjegyzések hallatára. Leicester egyetlen mozdulattal elhallgattatta őket – kikapcsolta hangjukat a közvetítésből.

– Pofa be! – mondta, azután átadta a mikrofont McNeilnek.

– Szerintem te jössz, John. Próbálj meg válaszolgatni Joe-nak.

McNeil megtett minden tőle telhetőt.

– Az utódok nemzése és nevelése teljesen logikusan nézve nem valami vonzó. Fájdalmat és vég nélküli gondot jelent a nőnek. Többletmunkát a férfinak, ha el akarja tartani családját. Ha tehát a szexualitást teljesen logikusan vizsgálnánk, akkor talán nem születnének utódok. A természet erre ügyelve egészen irracionálissá tett bennünket. Bármennyire ellentmondónak látszik is, a további élet lehetetlenné válna, ha nem volnánk irracionálisak. Valószínű, hogy így van minden állatnál.

Most megint Joe következett.

– – Ennek az irracionalizmusnak, amelyet én is gyanítottam, és örülök, hogy ti is elismertétek, van egy súlyos és ijesztő oldala is. Figyelmeztettelek már benneteket, hogy bolygótokon a kémiai táplálék készlete nagyon alacsony. A szaporodáshoz fűződő irracionális beállítottság arra vezet, hogy több utód jön létre, mint amennyinek ellátására fedezet van. Ez a helyzet nagyon veszélyes. Valójában azért annyira ritka az értelmes lényekkel benépesített bolygó, mert általában irracionálisan szemlélik az élelemkészlet korlátait. Véleményem szerint nem valószínűtlen, hogy fajotok hamarosan kipusztul. Nézetemet megerősíti, hogy az emberi népesség nagyon gyors ütemben növekszik.

Leicester egy csomó villogó fényre mutatott.

– A politikusok megpróbálnak beleszólni – mondta.

– Washington, London, Párizs, Timbuktu, Kontár Tomi bácsi és a többiek. Engedjük őket a vonalba, Chris?

– Igazán ne engedd bekapcsolódni a politikusokat, Harry – mondta Kingsley. – Szorítsd a torkukat. John, kérdezd meg Joe-tól, hogy ő hogyan szaporodik?

– Magam is éppen ezt akartam kérdezni – mondta McNeil.

– Akkor kérdezd. Lássuk, hogyan kényeskedik, ha róla van szó.

– Chris!

McNeil megkérdezte a Felhőt.

– Szeretnénk megtudni, hogy a te eseted mennyire hasonlít a mi reprodukáló tevékenységünkhöz.

– A reprodukció abban az értelemben, hogy új egyed jön létre, a mi esetünkben teljesen eltérő módon történik. Ha csak valami baleset vagy az önmegsemmisítés legyőzhetetlen vágya – ami nálunk ugyanúgy előfordulhat, mint nálatok – közbe nem jön, meghatározatlan ideig élek. Ezért számomra nem szükséges létrehozni olyan új egyedet, amely halálom után folytatja az életet.

– Mennyi idős vagy tulajdonképpen?

– Valamivel több, mint ötszázmillió éves.

– A születésed vagy eredeted, hogy úgy mondjam, spontán kémiai folyamat eredménye, mint ahogy mi feltételezzük a mi életünkről itt a Földön?

– Nem. Amikor a Galaktikában utazgatunk, állandóan keressük a megfelelő anyag-aggregátumokat, illetve felhőket, amelyekbe életet plántálhatunk. Körülbelül úgy, ahogy ti a facsemetét beoltjátok. Ha például megfelelő felhőt találok, amelyben még nincsen élet, beléültetek egy viszonylag egyszerű neurológiai szerkezetet. Ez a szerkezet olyan, amelyet magam építek fel, tehát belőlem egy rész.

Az a sokféle kockázat, amellyel az értelmes lény spontán keletkezése jár, ily módon elkerülhető. Vegyünk egy példát. Már említettem azokat az okokat, amelyek miatt idegrendszeremből szigorúan ki kell küszöbölnöm a radioaktív anyagokat. Biztosítékul elektromágneses védőernyőt alakítottam ki, amellyel megakadályozom neurológiai területre, más szóval, agyamba mindennemű radioaktív gáz behatolását. Ha ez a védőernyő rosszul működne, nagyon erős fájdalmat éreznék, és hamarosan meghalnék. A védőernyőben előforduló hiba egyik forrása lehet azoknak a baleseteknek, amelyeket az előbb említettem. Arra hozom fel a példát, hogy mi a „gyermekeket” ellátjuk ilyen védőernyővel és azzal a képességgel, hogy ezt működtetni tudják. Meg kell ezt tennünk, mert ilyen védőernyő kialakulása az élet spontán keletkezésekor nagyon valószínűtlen lenne.

– De mégis, valahogy így kellett történnie, amikor fajotok első egyede létrejött.

– Nem állíthatom, hogy volt „első” egyed – folytatta a Felhő. McNeil nem értette a megjegyzést, de Kingsley és Marlowe összenéztek, mintha ezt mondták volna: – Ohó, helyben vagyunk. Egy gól a táguló világegyetem csapatának kapujába.

– Eltekintve ettől a védőeszköztől – folytatta a Felhő –, a „gyermekeket” magukra hagyjuk fejlődésükben. Úgy fejlődnek, ahogy legjobbnak látják. Itt kell kitérnem a köztünk levő egyik legfontosabb különbségre. Agysejtjeitek száma a születéskor többé-kevésbé meghatározott. Fejlődésetek tehát egy meghatározott kapacitású agy tanulásától, annak jó felhasználásától függ. A mi esetünkben egészen más a helyzet. Mi annyira fejlesztjük agyunk kapacitását, amennyire akarjuk. És a kimerült meg hibás részeket természetesen eltávolítjuk, vagy kicseréljük. A fejlődés tehát azt jelenti nálunk, hogy agyunkat a legmegfelelőbb irányban növeljük, és a legjobban használjuk – a legjobb használaton természetesen azt értem, hogy alkalmassá tesszük a felmerülő problémák legjobb megoldására. Ebből megérthetitek, hogy mint „gyermekeknek” viszonylag egyszerű agyunk van, és amikor növekszünk, agyunk egyre nagyobb és komplikáltabb lesz.

– EI tudnád-e magyarázni – kérdezte McNeil – úgy, hogy mi is megértsük, hogyan építed ki az új részt az agyadban?

– Azt hiszem, igen. Először a kémiai tápanyagból kialakítom a szükséges bonyolult molekula-típusokat. A szükséges tápanyag mindig kéznél van. Ez után a molekulákat a neurológiai szerkezetnek megfelelően egy szilárd test külsején gondosan összeállítom. A szilárd test anyagának olyannak kell lennie, hogy olvadási pontja ne legyen túl alacsony – a jégnek például veszélyesen alacsony az olvadási pontja –, és az elektromosságot jól szigetelje. A szilárd anyag felületét gondosan ki kell alakítani, hogy a neurológiai szerkezetet, az agyszövetet, ahogy ti mondjátok, biztonságosan megtartsa.

Az idegrendszeri szerkezet kialakítása a legnehezebb munka. Úgy kell elrendezni az egységeket, hogy az új agyrész a speciális céloknak megfelelően működjék. Azt is meg kell oldani, hogy az új egység ne spontán lépjen működésbe, hanem csak akkor, amikor agyam meglevő részéből jeleket kap. Ezek a jelek különbözőképpen léphetnek be az új egységbe. A kivezetésnél is számos kontaktus vezet agyam régebbi részeihez. Ily módon aktivitása teljesen ellenőrizhető és integráltan együttműködik idegrendszerem egészével.

– Volna még két kérdésem – mondta McNeil. Hogyan töltöd fel energiával az idegrendszeredet? Az emberben ezt a vérkeringés végzi el. Benned is van valami a vérkeringéshez hasonló? Másodszor, hozzávetőlegesen mekkorák az új egységek?

A válasz hamarosan megérkezett.

– Az egységek mérete a speciális céloknak megfelelően változó. A fenntartó szilárd rész mérete egy métertől száz méterig terjedhet.

Nálam is van valami a vérellátáshoz hasonló. A megfelelő ellátást gáz biztosítja, amely állandóan az egységek között áramlik. „Szív nincs, az áramlást elektromágneses szivattyúval biztosítom. Azt akarom mondani, hogy a szivattyú inorganikus természetű. Ez a másik nehézség, amelyre egy új élőlény beoltásánál gondolnunk kell. A gázáramlás széthordja a kémiai táplálékot, elhalad idegrendszerem mellett, amely felszívja belőle az agy működéséhez szükséges anyagokat. A melléktermékeket is a gázáramlás viszi el. Ez után a gáz visszaáramlik a szivattyúba, de előbb még egy szűrőn halad keresztül, amely kiszűri a melléktermékeket. Ez a szűrő a ti vesétekhez hasonlít.

Szívműködésemnek, vesémnek és véremnek fontos előnye, hogy működése lényegében inorganikus. Hiba esetében bármelyik rész gyorsan helyettesíthető. Ha például a „szívem” rosszul működik, egyszerűen átkapcsolok a tartalékra, amelyet állandóan készenlétben tartok. Ha a „vesém rosszul működik, nem halok bele, mint a ti Mozart nevű muzsikosotok. Be kell kapcsolnom a tartalékot. Új „vért” korlátlan mennyiségben készíthetek magamnak.

Röviddel ezután Joe kikapcsolta az adást.

– Engem leginkább az lep meg – mondta McNeil –, hogy az élet alapelvei mennyire hasonlítanak egymáshoz. A részletek természetesen nagyon különböznek: vér helyett gáz, elektromágneses szív és vesék, és így tovább. De az elrendezés logikája azonos.

– Az agy felépítésének logikája pedig – mondta Leicester – a mi számítógép programozásunkhoz hasonlít.

– Észrevetted, Chris? Pontosan úgy hangzott, mint amikor egy új munkafolyamatot szervezünk.

– Azt hiszem, a hasonlóságok valódiak. Hallottam arról, hogy a légy térdízületének szerkezete nagyon hasonlít az ember térdízületéhez. Miért? Mert a térdízület kialakításának egyetlen jó módszere van. Hasonlóképpen csak egyetlen logika és egyetlen módszer vezet az értelmes élet kialakulásához is.

– Miért hiszed, hogy csak egyetlen logikus út lehetséges? – kérdezte Kingsley-től McNeil.

– Kicsit bonyolult a magyarázat, mert legalább olyan, mintha vallásos érzésről beszélnénk. Tudjuk, hogy a Világegyetemnek van bizonyos belső alapstruktúrája, ez az, amit a mi tudományunk feltárni igyekszik. Amikor felfedezünk valamit, szeretjük a dicsőséget morálisan annak tulajdonítani, hogy a Világegyetem a mi logikánknak engedelmeskedik. De ez aztán valóban az az eset, amikor a kocsit fogják a ló elé. Nem a Világegyetem követi a mi logikánkat, hanem mi magunk vagyunk a Világegyetem logikája szerint alkotva. Ezért definiálom én az értelmes élőlényt úgy, hogy: valami, ami a Világegyetem alapvető szerkezetét tükrözi. Ezt tesszük mi, ezt teszi Joe is, ezért van annyi hasonlóság közöttünk, ezért tudunk közös nevezőre jutni, még akkor is, ha részleteinket tekintve a konstrukciónk egészen más. Mind a ketten úgy épültünk fel, hogy tükrözzük a Világegyetem belső szerkezetét.

– Azok a politikus barmok – jegyezte meg Leicester – még mindig be akarnak lépni a vonalba. A fene egye meg őket, lekapcsolom még a fényjelzést is.

A műszerfalhoz lépett, a különböző közvetítővonalak fényjelzéseihez. Egy perc múlva visszatért, leült, és harsányan nevetni kezdett.

– Finom kis ügy – mondta, és kacagott. – Elfelejtettem kikapcsolni az előbb a mi tíz centiméteres vonalunkat. Hallottak mindent, amit mondtunk. Chris megjegyzését is, hogy szorítsam meg a torkukat. Nem csoda, hogy dühöngnek. Az az érzésem, hogy olajat löttyintettünk a tűzre. Nem baj!

Senki sem tudta, hogy most mit kellene tenni. Végül Kingsley a műszerfalhoz lépett, bekapcsolt egy csomó gombot, aztán beleszólt a mikrofonba.

– Halló, itt Nortonstowe. Christopher Kingsley beszél. Ha van valami mondanivalójuk, halljuk.

Dühös hang szólalt meg a hangosbeszélőben.

– Szóval ott vannak, maguk, Nortonstowe?! Három órán át próbáltunk bekerülni a vonalba.

– Ki beszél?

– Grohmer, az Egyesült Államok honvédelmi minisztere. Elárulom önnek, Mr. Kingsley, hogy nagyon dühös emberrel beszél. Magyarázatot várok a ma éjszakai minősíthetetlen viselkedésükre.

– Félek, hogy akkor sokáig kell várnia. Adok önnek harminc másodpercet, s ha ezalatt nem talál valamilyen értelmes közlési formát, kikapcsolom a vonalat.

A hang nyugodtabb lett, de sokkal fenyegetőbb. Eleget hallottam már, Mr. Kingsley, az ön minősíthetetlen obstruktivitásáról, de ez volt az első alkalom, hogy személyesen is tapasztalnom kellett. Tájékoztatásul közlöm, hogy ez volt egyben az utolsó eset is. Ez nem figyelmeztetés. Egyszerűen közlöm önnel, hogy nagyon rövid időn, belül elmozdítjuk Nortonstowe-ból. A fantáziájára bízzuk azt, hogy hova kerül. – Félek, Mr. Grohmer, hogy velem kapcsolatos terveiben néhány fontos részletet alaposabban meg kell gondolnia.

– Éspedig mit, ha szabad kérdeznem?

– Azt, hogy hatalmamban áll megsemmisíteni az egész amerikai kontinenst. Ha ebben kételkedik, kérdezze meg a csillagászaitól, hogy mi történt augusztus 7-én este a Holdon. Vegye figyelembe azt is, hogy nekem öt perc is elég ennek az ígéretnek a valóra váltásához.

Kingsley kikapcsolt egy csomó gombot és a műszerfal jelzőfényei kialudtak. Marlowe halálsápadt lett, homlokán és az orra alatt verejtékcseppek gyöngyöztek.

– Nem volt helyes, Chris – mondta –, nem volt helyes.

Kingsley rendkívül megzavarodott.

– Bocsáss meg, Geoff. Beszéd közben teljesen elfeledkeztem arról, hogy Amerika a te hazád. Még egyszer kérlek, bocsáss meg, de csak annyit tudok védekezésül mondani, hogy ugyanígy tettem volna, ha London, vagy Moszkva, vagy bárki más van a vonalban.

Marlowe a fejét rázta. – Nekem tettél rosszat, Chris. Nem azért tiltakozom, mert Amerika a hazám. Tudom; hogy csak blöfföltél. Engem az aggaszt, hogy ez a blöff átkozottul veszélyesre fordulhat.

– Csacsiság. Túl jelentősnek látod, pedig csak vihar egy pohár vízben. Még mindig nem érted, hogy a politikusok csak azért fontosak, mert az újságok azt írják róluk? Talán rájönnek, hogy blöffölök, de míg fennáll a lehetősége, hogy beválthatom az ígéretemet, addig tartani fognak a fenyegetéstől. Majd meglátod.

De ebben a kérdésben Marlowe-nak volt igaza, és Kingsley tévedett, amint az események hamarosan igazolták.