Prológus

A Fekete Felhő története még ma is lenyűgöz. Disszertációmban, amelynek révén a cambridge-i Queen’s College tagja lettem, ennek az eposzi eseménynek bizonyos vonatkozásaival foglalkoztam. Dolgozatom később Sir Henry Clayton A Fekete Felhő története című munkájának egyik fejezeteként meg is jelent, természetesen némileg átdolgozva, de nagy megelégedésemre.

Ennélfogva nem lepett meg különösebben, hogy egykori kollégánk, Sir John McNeil, a kitűnő orvos, rám hagyta a Felhőről szerzett személyes tapasztalatait tartalmazó, tekintélyes mennyiségű feljegyzését. Annál jobban meglepett a levél, amely a feljegyzéseket kísérte. Így szól:

Queen’s College, 2020. augusztus.

Drága Blythe!

Remélem, megbocsátasz egy öreg embernek, aki néha bizony jókat kuncog azokon az elméleteken, amelyeket te a Fekete Felhővel kapcsolatban kiagyaltál. Az történt ugyanis, hogy a kritikus időkben olyan helyen tartózkodtam, ahol a Felhő valódi természetéről értesülhettem. Ezek az információk különböző nyomós okok miatt sohasem kerültek nyilvánosságra, s úgy látszik, hogy még a hivatásos történészek előtt is titokban maradtak (Sic!). Sok gondot okozott nekem eldönteni, hogy tudásomat magammal vigyem-e, vagy sem. Végül is úgy határoztam, hogy a bizonytalanságot és a gondot Rád ruházom. Végakaratom, úgy hiszem, világosabbá válik, ha elolvastad kéziratomat, amelyet mellesleg harmadik személyben írtam, hogy jómagam ne kerüljek túlságosan a történet homlokterébe.

A kézirathoz borítékot mellékelek, benne egy tekercs lyukszalagot találsz. Nagyon kérlek, hogy a tekercset a legnagyobb gonddal őrizd, amíg jelentését meg nem érted.

Barátod: John McNeil