- Parancsoljon befáradni, felügyelő úr. 

- Köszönöm. - Pálházy felállt, és bement a szobába. Kerthyék még min-
dig a nyomozati anyagot tanulmányozták. 

- Megbeszélt mindent a barátjával? - kérdezte Kerthy, és letette az asz-
talra a jelentést. 

- Igen. Mindent megbeszéltünk. Már ami az emlékeinket illeti. Valami- 

220

kor együtt úsztunk, Miska vízilabdás lett, én megmaradtam úszónak. Meg
kellmondanom, Miska nagyszerű ember, nagyon jó barát, lehet rá számítani.
Alezredes úr, van valami kérdésük? Csak azért kérdezem, mert minél előbb
szeretnék hazaindulni. 

- Nagyon jó az összefoglaló jelentés, minden érthető, világos - mondta
Kerthy -, csupán azt kérdezném meg, hogy az iratokról nem készült fotókó-
pia? 

- Nem. Legalábbis nem tudok róla. - Pálházy Elmerre nézett. - Önnek
van kérdése, őrnagy úr? 

- Minden világos - mondta az őrnagy. - Ön jó munkát végzett. Szívesen
látnám a munkatársaim között. 

- Nagyon megtisztelő, őrnagy úr, de én nem értek a politikához, ezért sok
hasznomat nem vennék. A bűnözőknek, akikkel én foglalkozom, kivéve
néhány nyilas bűnözőt, nincs politikai arculatuk. De ha jól emlékszem, erről
már beszélgettünk. Megkaphatnám az átvételi elismervényt? 

- Természetesen - mondta Kerthy, és felemelte az asztalról az iratot. 

 - Köszönöm. - Pálházy felállt, átvette az elismervényt, átolvasta, aztán
összehajtotta és a belső zsebébe tette. - Akkor, ha megengedik, távozom.

- Örülök, hogy megismertem - mondta Kerthy, és felállt. - További sok
sikert, felügyelő úr. - Kezet fogott Pálházyval. Elmer is felállt. 

- Felügyelő úr, meg kell mondanom, nagyszerű embert ismertem meg
magában. 

- Véleményük megtisztelő. Remélem, még találkozunk. 

- Biztos vagyok benne - mondta Kerthy. Aláírta a felügyelő belépési en-
gedélyét, átadta neki, kezet fogott vele. - Jó utat. Gondolom, most haza-
megy. 

- Igen, de előbb meglátogatom édesanyámat. 

- Itt lakik Budapesten? – kérdezte Elmer. 

- Igen, Óbudán. Uraim, ha megengedik, távozom. - Választ nem várva
kiment a szobából. 

Kiss István fáradtan szunyókált a gépkocsiban. A motor természetesen
most is járt. Pálházy megnézte az óráját. Pontosan egy óra volt. 

- Hogy állunk benzinnel, Pistám? 

- Jól, tele van a tank. 

- Mondd, mit szólnál hozzá, ha én most kivinnélek a Nyugati pályaud-
varra? Még elérnéd a tizennégy órás vonatot. 

- A felügyelő úr itt maradna a kocsival? 

- Igen. Én is vezethetem a kocsit. Van engedélyem. És hétfőn mennék
csak haza. 

221

- Ahogy gondolni tetszik - mondta az őrmester. Végül is minden szabá-
lyos. 

- Akkor indíts. - A pályaudvar indulási oldalán elbúcsúztak egymástól,
Pálházy a volán mögé ült, megvárta, míg Kiss István eltűnik a hatalmas, két-
szárnyú ajtó mögött, aztán indított, és visszament a Margit Kórházhoz. Sze-
rencséjére Trudit az orvosi szobában találta, egyedül volt, megcsókolták
egymást hosszan, szenvedélyesen. Benyitott egy nővér, de amikor a csóko-
lózó párt látta, zavarba jött, bocsánatot kért és becsukta az ajtót. Pálházyék
nem zavartatták magukat, akkor hagyták abba a vad csókolózást, amikor
megszólalt a telefon. 

- Kelemen doktornő - mondta Trudi, és szemét lehunyta, mintha álmos
lenne. 

- Ica beszélek. A tizenkettesben az Edit néni nagyon rosszul van… 

- Megyek. Maradjon mellette. – Letette a kagylót, Pálházyra nézett. -
Drágám, mennem kell. Megvársz? 

- Csak annyit még: este mikor találkozhatunk? Vagyis mikor végzel? 

- Hűha. Ügyeletes vagyok. Megpróbálom elcserélni. Nekem most olyan
szükségem van rád, a szerelemre, mint az éhezőnek egy falat kenyérre. Várj
meg. Sietek vissza. - Pálházy bólintott, leült az egyik karosszékbe, és pilla-
natokon belül elnyomta az álom. Arra ébredt fel, hogy Trudi megcsókolta.
Kábultan kidörzsölte szeméből az álmot, rámosolygott a lányra, és mente-
getőzve mondta: 

- Elaludtam. 

- Igen, elaludtál. Fáradt vagy. 

- Ne csodálkozz. Tegnap visszarendeltek Z.-be, a gépkocsiban valami
keveset aludtam, de te is tudod, hogy az nem az igazi, aztán hajnalban, sűrű
hóesésben indultam vissza, ráadásul én vezettem. 

- Pista hol van? 

- Hazaküldtem vonattal. A gépkocsi nálam van, hétfő hajnalban azzal
megyek vissza. 

- Ez nagyszerű. Amíg édesen szunyókáltál, nekem sikerült elcserélnem az
ügyeletet Horpácsy doktorral, úgyhogy ez az éjszaka és holnap is a miénk.
Ezért most kérek egy hálacsókot. 

Pálházy megcsókolta a lányt.

- Mondd, Trudi, nálatok is vannak harctéri sebesültek? 

- Persze hogy vannak. Nagyon sok a sebesült. És amiket elmondanak, az
egyszerűen nemcsak döbbenetes, hanem szinte hihetetlen. Például te elhi-
szed, hogy a front mögött a raktárak tele voltak téli felszereléssel, szőrmebe- 

222

kecsekkel meg mindenféle meleg holmival, de nem osztották ki az első vo-
nalban harcoló katonáknak? 

- Nem tudom, Trudi. Csak azt tudom, hogy ebben a bolond világban
minden lehetséges. Érted, minden. Mondd, megengeded, hogy amíg felöl-
tözöl, addig én telefonáljak Z.-be? 

- Hát persze hogy megengedem. Végül is te rendőrtiszt vagy, akkor ve-
szed igénybe a telefonkészüléket, amikor akarod. Ebben én, az egyszerű ál-
lampolgár nem akadályozhatlak meg. 

- Köszönöm, drágám. - Pálházy leült az íróasztalhoz, és feltárcsázta az
interurbánközpontot. Bemondta a kórház számát, bemutatkozott. 

- Doktor Pálházy Róbert, sürgősen kérem doktor Pócsi Sándor főorvost
Z.-ben. 

- Kérem a számot. 

A felügyelő bemondta Pócsi doktor klinikai telefonszámát abban a hi-
szemben, hogy még a klinikán van. Letette a hallgatót, és türelmesen várt,
közben az öltözködő Trudit nézte, aki szégyenkezés nélkül szinte pucérra
vetkőzött, aztán lassú, kimért mozdulatokkal öltözködni kezdett. 

- Úristen, de szép vagy - mondta elismerően Pálházy. - Nincs mese, mu-
száj, hogy feleségül vegyelek. 

- Mikor? - kérdezte kicsit kacéran Trudi, és megigazította testén a kom-
binét. 

- Amikor akarod. - A lány belebújt sötétkék rakott szoknyájába, begom-
bolta a derekánál, aztán selyemblúzát vette magára. 

- Én most akarom. - Az órájára nézett. - Sajnos, vége a hivatali időnek,
már nem tudom elintézni a diszpenzációs kérelmet. Tehát várnunk kell né-
hány napot. 

Trudi sűrű haját igazgatva Pálházyhoz ment, átölelte a nyakát, megcsó-
kolta a feje búbját. 

- Robi, nagyon szeretnék a feleséged lenni - mondta -, de az esküvővel
várjunk még, várjuk meg a háború végét. Jó? Addig én a te szerető szeretőd,
barátnőd, élettársad vagy amit akarsz, az maradok. 

Pálházy nem válaszolhatott, mert megszólalt a telefon. Felemelte a hall-
gatót. Az interurbánközpont jelentkezett. Egy nő fáradt, színtelen hangon
mondta, hogy kapcsolja a hívott számot. A vonalból zúgás, kattogás hallat-
szott, majd rekedtes hangú férfi megszólalt. 

- Szent Erzsébet Klinika. 

- Jó napot. Kapcsolja, kérem, doktor Pócsi professzor urat. 

- Igenis. - Újabb kattogás hallatszott. Aztán a főorvos fölemelte a kagy-
lót. 

223

- Doktor Pócsi Sándor. 

- Pálházy. Üdvözlöm, főorvos úr. Megvettem mindazt, amit kért. Hova
vigyem a csomagot? 

- Mikor indul Pestről? 

- Hétfőn hajnalban. 

- Tudja mit, felügyelő úr. Én várni fogom magát a majsai út elágazásánál.
Ott van a Szép Betyár fogadó. Kilenc órától várok magára. Egyébként annak
a fiatalembernek, tudja, a protezsáltjának, sikerült egy nagyon megbízható
családnál albérletet szereznem. 

- Hát ennek igazán örülök. Akkor hétfőn kilenc órakor a Szép Betyár fo-
gadóban. A viszontlátásra. 

- Viszontlátásra. - Szinte egyszerre tették le a kagylót. Pálházy felállt, a
lányhoz ment, magához ölelte, megcsókolta. - Mehetünk? 

- Amint látod, én kész vagyok. 

Pálházy a lány irhabundáját levette a fogasról, Trudi belebújt, kösz',
mondta, és elindult az ajtó felé. Pálházy követte. Amikor kiléptek az úttestre,
a felügyelő azt mondta: 

- Trudi, mielőtt hazamennénk, be kell mennünk az egyetemre, fontos
megbeszélésem van Fürjes Petivel. 

- Gondolod, hogy ilyenkor még benn van? 

- Hát nem tudom. - Pálházy az órájára nézett. - Kettő óra tíz van. Azt hi-
szem, igazad van. 

- Tudod mit? Vigyél haza, tőlem felhívhatod az egyetemet vagy a lakását.
    - Gyerünk. - Beültek a kocsiba, Pálházy indított, tizenöt perc múlva 

megálltak a Kerék utcai ház előtt. Bementek, köszöntek Trudi szüleinek,
váltottak egymással néhány szót, Pálházy tréfásan elpanaszolta, hogy ha-
ragszik Trudira, mert megkérte a kezét, és nem akar a felesége lenni.
A negyvenöt éves, bajuszos férfi Trudira nézett. 

- Tényleg megkérte a kezedét, te lány? - kérdezte.
Trudi nevetett. 

- Tényleg, papa. Minden alkalommal, amikor találkozunk. 

- És te nemet mondtál?  

- Mindig, papa. 

 

- Bolond vagy te, kislányom - mondta a még mindig karcsú, de már őszü-
lő hajú, csinos Kelemenné. - Mindig is bolond voltál. 

- Mamuska, én nem azért mondtam nemet, mert nem akarok Robi fele-
sége lenni, végül is gyakorlatilag az vagyok - azt mondtam neki, hogy várjuk
meg a háború befejezését. A fene tudja, hogy mi minden fog történni addig. 

224

Drága mamuskám, azt mondod, hogy mindig bolond voltam, de azt is tedd
hozzá, hogy realista bolond. 

- Ez így igaz, kislányom - mondta Kelemen, és magához ölelte a lányt. -
Nem voltál álmodozó, nem volt benned romantikus vágy meg ilyesmi, ke-
ményen dolgoztál a vívóteremben, és nagy szorgalommal tanultál. 

- Kösz, papa, de ha megengeditek, visszavonulunk a lakosztályunkba,
mert Robinak telefonálnia kell. 

 

- Menjetek, érezzétek magatokat jól – mondta Kelemen.
Pálházynak szerencséje volt, Fürjes Pétert az egyetemen találta. 

- Meddig maradsz benn? - kérdezte a felügyelő. 

- Megvárlak, mert feltétlenül beszélnem kell veled. 

 

- Indulok, húsz perc múlva ott leszek. - Letette a kagylót, Trudihoz for-
dult. - Akkor én most megyek. Visszafele néhány percre beugrok anyámhoz
is, de amire te elkészíted a vacsorát, itt leszek. - Megcsókolta a lányt. 

- Siess! Várlak. 

Fürjes Péter a tőle megszokott szeretettel fogadta Pálházyt.

- Ülj le, gyújts rá, beszélj, hallgatlak. De mielőtt hozzákezdenél a mon-
dandódhoz, valamit közölnöm kell veled. 

- Éspedig? 

- A defenzív osztály gyanakszik rád, elrendelték a megfigyelésedet. Nem
vetted észre, hogy követnek? 

- Nem. Helyesebben nem figyeltem rá. Természetesen ezután figyelni
fogok. Egyébként erről már tudtam. 

- Kitől? 

- Attól, aki Solymár Andrást megszöktette, és aki azt üzente vele neked,
hogy figyelmeztess. Sajnos bekövetkezett az, amiről legutóbb beszélgettünk. 

- Mire gondolsz? 

- Emlékszel, megkérdeztem tőled, hogy a hozzátok fűződő kapcsola-
tomról rajtad kívül tud-e még valaki. Azt mondtad, igen, muszáj volt közöl-
nöd, mert én nem számodra vagyok fontos, hanem a mozgalom, a pártod
számára. Csakhogy az a Solymár András, akivel te ezt közölted, egy fecsegő
akárki... 

- Ismered őt? 

- Személyesen nem. De tudom, hogy unokatestvérének, Kázmér Hubá-
nak elmondta, hogy Z-ben a rendőrségen van egy beépített emberük.
Csakhogy Kázmér Huba a defenzív osztály embere. Jelenleg azzal a feladat-
tal tartózkodik Z.-ben, hogy felderítse Takács István főhadnagy besúgóhá-
lózatát. De én biztos vagyok benne, hogy Kázmér Huba a mozgalom tagjait
fogja lebuktatni. 

225  

- Ezt honnan tudod? - kérdezte döbbenten Fürjes. 

- Istenem, de butákat tudsz kérdezni. Honnan tudom? Detektívfelügyelő
vagyok. Vannak barátaim. Attól az embertől tudom, akinek a besúgója
Kázmér Huba. Péter, sürgősen értesíteni kell Z.-ben az illegális párt vezetőit,
hogy ne álljanak szóba Kázmér Hubával, leplezzék le őt mint provokátort. 

Fürjes az asztalra könyökölve fejét a tenyerére támasztotta. Megrendülve
hallgatta barátja szavait. Belátta, a véletlenen múlott, hogy Pálházy nem bu-
kott le. Solymár hibát hibára halmozott, bár el kell ismernie, nem tudhatta,
hogy unokatestvére a defenzív osztály ügynöke. 

- Mikor utazol vissza? - kérdezte rosszkedvűen. 

- Hétfő hajnalban. 

Fürjes felállt, sovány alakja kicsit meggörnyedt, kezét hátul összekulcsol-
ta, és könnyű léptekkel sétálni kezdett. Olyan volt, mint egy repülni készülő
gázlómadár. 

- Robi, ha visszautazol, keresd fel Márkus Tibor könyvkötőt. 

- Petró Máté segédjét? 

- Igen, őt. Z.-ben ő a párt területi titkára. 

- Fantasztikus. Ha hiszed, ha nem, gyanakodtam rá. Meg kell hogy
mondjam, nagyon rokonszenves ember. 

- Igen, az. Azt mondd neki, hogy szeretnéd beköttetni Hitler Mein
Kampf-ját. Piros bőrkötésbe. Ez a jelszó. 

- És ő mit fog válaszolni? 

- Azt fogja mondani: „Uram, az egy vékony füzetecske.” Világos? 

- Azt hiszem, igen. És mit mondjak neki? 

- Mondd meg, azt üzenem, hogy Kázmér Huba provokátort kapcsolják
ki, leplezzék le. Márkust ismered. 

- Persze hogy ismerem. Mondd, Solymár biztonságban van? 

- Igen. Legalábbis egyelőre. Ha bajban lesz, szólok. Rá mi vigyázunk.
Csak te is vigyázz magadra. Nagy szükségünk van rád. 

Pálházy cigarettára gyújtott.

- Péter, van még egy fontos dolog, amit meg kell beszélnünk. 

- Hallgatlak. 

A felügyelő elmondta, hogy Szegedi Mihály barátját milyen veszély fe-
nyegeti. Küszöbön áll a letartóztatása, s a bíróságon hárman vagy négyen el-
lene fognak vallani, pedig egyedül ő nem ütötte meg a szerencsétlen Petró
Mátét.  

- Mi ebben az esetben a jogi helyzet? 

- Hát ezt neked is tudnod kéne. 

226

- Arra gondoltam, hogy hivatali hatalommal való visszaélés, halált okozó
súlyos testi sértés, hamis hivatali jelentés készítése és nem tudom, mi még. 

- Én sem tudom. Részletesen ismerni kéne a körülményeket. Természe-
tesen az ügyésznek azok ellen is vádat kell emelnie, akik az esetnél jelen vol-
tak és nem avatkoztak közbe. 

- Jelen volt Elmer őrnagy, aki tulajdonképpen agyonverte a szerencsétlen
Petrót, mert türelmetlen volt és mindenáron produkálni akart, és jelen volt
még két nyomozó, ha jól emlékszem, Juhász Imre és Lekszi Sándor. Nos, azt
kérdezem, hogy elvállalnád-e Szegedi Mihály védelmét, ha arra sor kerül. 

- Én nem. Nincs ügyvédi irodám. De beszélek valamelyik tanítványom-
mal, és segítek neki. Ennyivel tartozom neked és Szegedinek. 

- Kösz, Péter. Ez megnyugtat. 

 

- Mondd, Petró Máté holttestét hová vitték? - kérdezte Fürjes.
Pálházy elnyomta a csikket. 

- Ülj le, Péter, és fogódzkodj meg. 

Fürjes Péter tanszékvezető egyetemi tanár leült, és kíváncsian nézett ba-
rátjára. 

- Petró Máté él és jó egészségnek örvend. 

- Mit beszélsz? Petró Máté él? 

- Ahogy mondtam. 

 

- A fenébe is, akkor miért kell végigjátszani ezt a cirkuszt, és miért kell
kockára tenni egy ember becsületét, szabadságát? 

- Megmagyarázom - mondta a felügyelő, és a láthatóan ideges barátjára
nézett. Aztán részletesen elmondta, hogy Szegedi Mihály hogyan és miért
szöktette meg Petró Mátét. - Meg kell értened, Péter, ha bevallja az igazat,
bajba kerül a felesége, az apósa, Márvány professzor, bajba kerülök én, az
anyám... 

- Te miért? 

- Mert Petró Máté jelenleg az anyámnál van, hétfőn magammal viszem
Z.-be, és az apósával biztos helyre visszük. És még valamit. Ha a defnek va-
laki beköpi, és megtudják, hogy Petró Máté él, újból letartóztatják, és kez-
dődik minden elölről. Kinél tartózkodik Petró Miklós és felesége, Natalja
Petrova. Most már érted, hogy milyen csapdába kerültünk? 

Fürjes egyre komorabb lett, s igazat kellett adnia barátjának. Valóban, itt
sokkal többről van szó. Fürjes jól tudta, hogy Petró Miklós és felesége még
mindig Márkus Tibor lakásán tartózkodik, és maga sem tudja, hogy miért,
nem kezdi el Moszkvában kapott feladatának a végrehajtását. Valami tör-
ténhetett azzal az emberrel. Találkoznia kéne vele. Pálházy fáradt arcába
nézett. 

227

- Hétfő reggel hány órakor indulsz? 

- Hat óra előtt. Ha nem lesz hófúvás, három óra alatt leérek. 

- Veled megyek, 

- Nem tréfálsz? 

- Nem. Nincs kedvem tréfálni. Fél hatkor gyere értem. Teréz körút hu-
szonnégy. 

- Tudom, hogy hol laksz. 

- A kapuban várlak. 

228

11.

Pálházy néni könnyes szeretettel ölelte magához fiát. Mint mindig, most is
elérzékenyült, ahogy meglátta. Ilyenkor akarata ellenére eszébe jutott az el-
múlt harminc év minden keserve, szenvedése. Hiszen egyedül nevelte fel ezt
a gyereket, aki jószerivel nem is emlékszik apjára, kétéves volt, amikor férje
elsőként indult a frontra, először a szerb fronton harcolt, Sabácnál megsebe-
sült, Szegedre került a hadikórházba, meglátogatta őt, Robikát is magával
vitte, de Róbert erre sem emlékszik; és arra sem, hogy amikor Nagyrobi be-
tegszabadságot kapott és Szegedről hazajött Óbudára, majdnem mindennap
átsétáltak a Margitszigetre, milyen jókat játszottak a pöttyös labdával, a já-
ró-kelő polgárok szeretettel ünnepelték a sebesüléséből felépült hadnagy
urat, mert Pálházy tanár úr hadnagy volt, tartalékos hadnagy. Nem akart ő
hadnagy lenni, de akkoriban a dolgok rendje az volt, hogy a tanárok, tanítók,
ha akarták, ha nem, a kötelező katonai kiképzés után tisztek lettek, tartalé-
kos tisztek, mert egyszerűen szükség volt rájuk. Ők voltak azok a csapattisz-
tek, akik a háború kitörése után rohamra vitték a katonaruhába öltöztetett
munkás- és parasztfiatalokat, hogy éljenek vagy meghaljanak a királyért.
Pálházy hadnagy úr az Isonzónál rohamra vezette a századát a száztizenhetes
magaslat ellen, el is foglalták ezt a hadászatilag fontos magaslatot, és amikor
a sok áldozatot követelt győzelmet ünnepelték, egy kósza puskagolyó kiol-
totta az életét. De hát Robika erre sem emlékszik, pedig együtt sírtak, amikor
a szörnyű hírt a hadkiegészítő parancsnokságtól megkapták. És Robikát az
sem érdekelte, amikor ő a tábornok kezéből átvette az Arany Vitézségi Ér-
met. Csak hát Robika talán még ma sem tudja, hogy ő, a fiatal, jószerint gye-
reklány mennyi mindenről mondott le, hogy becsülettel felnevelje Robikát.
Lemondott a szerelemről, pedig nap mint nap ki volt téve a kísértésnek, hi-
szen csinos, kívánatos volt, nem is egyszer megkörnyékezték, úgy gondolták,
hogy a gyerekét egyedül nevelő csinos tanítónő a szerelemre vágyó férfiak
szabad prédája. De ő mindig ellenállt vágyainak, pedig sokszor éjszakánként
pokoli kínokat élt át, mert egészséges teste kívánta a kielégülést. Lehet, hogy
most visszatekintve az életére mindez butaság, ostobaság volt, hiszen neki is,
mint minden embernek, joga volt a szerelemre, még akkor is, ha az a szere-
lemnek hitt érzés csupán futó kaland volt. De hát most már késő, az évek el-
szálltak, felnevelt egy nagyszerű gyereket, aki kiváló úszó lett, elvégezte az 

229

egyetemet, doktorált, csak azt sajnálja, hogy rendőr lett, detektívfelügyelő.
Mostanában annyi sok rosszat lehet hallani a rendőrségről. Biztos volt ben-
ne, hogy a fia nem tartozik azok közé, akikről annyi minden rosszat hall az
ember. Nagy szeretettel nézte mosolygó fiát, még a könnye is kicsordult,
amikor magához ölelte. 

- Istenem, de jó, hogy megjöttél. Az éjjel nagyon rossz álmom volt. 

- Mamikám drága, mit álmodtál? 

- Azt álmodtam, hogy jöttél felém, és amikor már majdnem elértél, egy
hatalmas kutya, amolyan vérebféle rád ugrott, beléd harapott, én meg ott
álltam és tehetetlen voltam. 

Pálházy megsimogatta anyja őszülő haját.

- Anyukám drága, nem kell izgulnod, nem kell félned. Tudok vigyázni
magamra, és tudok vigyázni rád is. - Megcsókolta anyja homlokát. - Édes
anyukám, hogy van a barátunk? 

- Hát mit is mondjak? - Hátrasimította ősz haját, fáradtnak látszott, leült,
kezét ölébe tette. - Türelmetlen szegény. Nem tudja, hogy mi van a feleségé-
vel. Tudod, az asszonyka gyereket vár. És most szegénykém nagyon izgatja
magát, hogy mi van a gyerekkel, nincs-e valami komplikáció. 

- Beszélek vele. Egyébként az asszonyka jól van. Anyukám, barátunkat
én hétfőn hajnalban magammal viszem. Te nem tudsz róla, hogy ez az ember
itt lakott nálad. Sohasem láttad. Akkor is ezt kell mondanod, ha ő esetleg a
szemedbe mondaná, hogy igenis itt lakott. 

- Édes gyerekem, én nem tudok hazudni - mondta az asszony kétségbe-
esetten. 

- Most meg kell tanulnod. Mindkettőnk érdekében. 

- Megpróbálom, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerülni fog. Tudod,
amikor én füllentek, mindig érzem, hogy elpirulok. 

- Légy erős, anyukám, és gondolj arra, hogy nemes ügyért kell kiállnod. 

- Értelek, fiacskám. Azzal fogom megnyugtatni a lelkiismeretemet, hogy
érted mindent meg kell tennem. 

- Kösz, anyukám. - Pálházy egy tekintetet vetett a vitrinre, melyben a
versenyeken nyert érmei, serlegei és egyéb dijai voltak, és átfutott emléke-
zetén, mint könnyű fuvallat, hogy annak idején anyja milyen szeretettel ra-
kosgatta, rendezgette és vigyázott fiacskájának győzelmi érmeire, serlegeire.
Rámosolygott, aztán bement a szobájába. Petró Máté a heverőn feküdt, alig
ismerte meg. Szakálla már szépen sűrűsödött, bajusza szinte ránőtt felső aj-
kára. Kevesen ismertek volna rá az elhurcolt Petró Mátéra. Az elkínzott em-
ber felült, megdörzsölte keze fejével a szemét, elnyomott tenyerével egy ki- 

230

kívánkozó ásítást, aztán nagy erőfeszítéssel megpróbált mosolyt erőltetni az
arcára. 

- Nos, barátom, hogy van, hogy érzi magát? - kérdezte Pálházy.
Petró mélyet sóhajtott. 

- A körülményekhez képest nagyon jól. De őszintén szólva már fogytán a
türelmem. Szeretném, ha vége lenne már ennek a szörnyű bujkálásnak. 

Pálházy nagy-nagy megértéssel és sajnálkozással nézte a szerencsétlen
embert. 

- Sajnos, Petró úr, ennek a bujkálásnak még soká lesz vége. Addig ki kell
tartania, bármilyen nehéz is. Ezt csupán azért jegyzem meg, mert ha türel-
metlenségében valami ostobaságot követne el, akkor nemcsak önmagát
hozná bajba, hanem azokat is, akik magán segíteni akarnának. Helyesebben,
akik segítették eddig is. Gondolok itt elsősorban barátomra, Szegedi Mi-
hályra és családjára, aztán édesanyámra, no és természetesen magamra is. 

- Értem, felügyelő úr. Tessék elhinni, igyekszem, hogy erős maradjak, de
nagyon nehéz. Éjjel felébredek, olyan érzésem van, hogy fantomok vesznek
körül, én meg riadtan gondolok a feleségemre, aki szülés előtt áll, biztos,
hogy azt szeretné, ha vele lennék, de nem mehetek hozzá, nem foghatom
meg a kezét... 

Pálházyt szorította az idő. Közbeszólt.

- Nyugalom, Petró úr. Nyugalom. Felesége a körülményekhez képest
nagyon jól érzi magát, orvosai szerint a szüléssel nem lesz semmi kompliká-
ció, legalábbis emberi számítás szerint. Apósa és a családja nagyon vigyáz-
nak rá. Egyébként hamarosan találkozni fog vele. - Pálházy elővette a Sze-
gedi Mihálytól kapott iratokat, átadta Petrónak. - Figyeljen jól. Maga nem
Papp Zsigmond, hanem Tabajdi Levente, tanulja meg az adatokat. Hétfőn
kora hajnalban magáért jövök, és magammal viszem Z.-be. Apósával talál-
kozni fogunk reggel kilenc órakor a majsai út kereszteződésénél, a Szép Be-
tyár fogadóban, ő fogja elkalauzolni magát a megbízható búvóhelyére, ahol
ki kell várnia a háború végét. Gondolom, hogy a feleségével közben talál-
kozhat. 

- Úristen - mondta leverten és kishitűséggel a tekintetében -, és hogyan
lesz akkor, ha a háborút a németek nyerik meg? 

- Nem nyerik meg, erre mérget vehet. De isten őrizzen, hogy mérget ve-
gyen, magának találkoznia kell a családjával. Nos, nem szaporítom a szót,
mert mennem kell. Ma szombat van. Tehát készüljön fel, hétfőn hajnalban
magáért jövök. Világos, Tabajdi Levente úr? És ne felejtse el, hogy maga
Bukarestben élt, onnan szökött meg. Az iratokban minden benne van. 

Petró Máté elérzékenyült. Szeme könnyes lett.

231

- Nem is tudom, hogyan háláljam meg, amit értem tettek – mondta. 

- Ezen most ne törje a fejét. Ha segíteni akar, azt mondja meg, hogy talá-
lom meg a nagybátyját és feleségét, mert rajtuk is segíteni akarunk. 

Petró Mátéban felébredt a gyanú. Istenem, lehetséges, hogy ezt a szökést,
a gyógyítást, a gondoskodást az elhárító szervek csupán azért csinálták, hogy
kiszedjék belőle Miklós bácsi búvóhelyét? Lehet, hogy a róla való gondos-
kodás, figyelmesség, szeretet csupán játék volt, kegyetlen, embertelen játék
egy cél elérése érdekében? És akkor hirtelen maga előtt látta házigazdájá-
nak, Pálházy néninek jóságos szemét, eszébe jutottak azok a lázas nappalok
és éjszakák, amikor Szegedi Mihály felesége, Aranka ott ült az ágyánál és
borogatást tett a fejére, szinte erőszakkal belétukmálta a lázcsillapítót, az
aszpirint meg azokat az orvosságokat, amelyeket Márvány professzor a
gyógyulása érdekében előírt. Nem, mindez nem lehet színjáték, nem lehet
egy ördögi elme kitervelt játéka. Lehunyta a szemét, és hirtelen arra gondolt,
ha becsapták, ha mindez játék, ami „szabadulása" után vele történt, akkor
véglegesen az ő kezükben van, azt tesznek vele, amit akarnak, az ember tű-
rőképessége véges, most jól érzi magát, de ki tudja, hogy akaratereje mikor
mondja fel a szolgálatot. Istenem, kezdett imádkozni, most adj nekem út-
mutatást, most mondd meg, hogy mit tegyek. És akkor, ebben a már-már
vallásos révületben valami vagy valaki azt súgta - de lehet, hogy ez is csupán
túlfeszített és nagyon megviselt idegállapotának eredménye volt -, hogy be-
széljen őszintén, mert ez az ember, aki olyan barátságosan és aggódva néz rá,
megérdemli, hogy őszinte legyen hozzá. 

- Megmondom, mert hiszek magának. Nagybátyámék Márkus Tibornál
vannak. 

- Márkus Tibor kommunista? - Tudta, hogy az, hiszen Fürjes közölte ve-
le, mégis megkérdezte. 

- Azt nem tudom. Én csak annyit tudok, hogy nagybátyámat hozzá irá-
nyították, és Márkusnak az volt a feladata, hogy vigyázzon rájuk. Velem va-
lóban csak azért akart találkozni, hogy viszontlásson. Esküszöm, felügyelő
úr, hogy politikáról nem is beszélgettünk. 

- Elhiszem. Figyeljen rám, Tabajdi úr. Ugye, nem felejti el, hogy így hív-
ják? 

- Nem, nem felejtem el. 

- Helyes. Tehát hétfőn reggel fél hat órakor indulunk. Addigra készüljön
el. 

- Értettem, felügyelő úr. 

Pálházy visszament édesanyjához, elbúcsúzott tőle, megígérte, hogy va-
sárnap Trudival nála ebédel. 

232

- És mit ennél, fiacskám? Tudod, hogy nem könnyű manapság vásárolni.
Ha csirkepaprikást készítenék, nem lenne nagy baj? Tudod, azért mondom,
mert csirkét tudok még szerezni. 

- Anyukám, azt főzöl, amit akarsz. Van füstölt szalonnád? 

- Van. Csak nem szalonnát akarsz enni ebédre? 

- Nem. Krumplid, lebbencstésztád is van? 

- Az is van. - Az asszony halkan nevetni kezdett. - Ó, te gazfickó, tudom
már, hogy mit akarsz enni. Öreglebbencset, igaz? 

- De ha csirkepaprikást főzöl, azt is megesszük. Tehát, mamikám, holnap
délben itt leszünk. 

- Várj csak, Robi, a vendég is velünk fog ebédelni?
Pálházy rövid ideig gondolkodott. 

- Miért is ne - mondta azután, hogy mérlegelte magában a várható helyzet
előnyeit és hátrányait. - Így legalább meggyőződhet arról, hogy bízhat ben-
nünk. 

- Azt gondolod, hogy nem bízik bennünk? 

Pálházy cigarettára gyújtott. Aztán megfogta anyja karját, és átvezette a
konyhába. 

- Tudod, anyukám, amikor az imént beszélgettem vele, az volt az érzé-
sem, hogy bizalmatlan, amin végül is nem csodálkozom. Csak röviden mon-
dom, mert mennem kell. Ezt az embert azért hurcolták el a lakásáról, mert
meg akarták tőle tudni a Moszkvából hazatért nagybátyja tartózkodási he-
lyét. 

- Ő tudta, hogy hol vannak? – kérdezte az asszony. 

- Tudta, de nem mondta meg. Inkább agyonverette magát. 

- Bátor ember. 

- Tisztességes. Nos, az illetékesek azt hitték, hogy meghalt. A barátom azt
a parancsot kapta, hogy tüntesse el a holttestet. Vállalkozott rá, tudta, hogy
Petró él, ezért hazavitte a saját otthonába. Elhelyezték a vendégszobában,
barátom apósa, aki orvos, meggyógyította. Így került hozzánk. Megkérdez-
tem tőle, hogy hol van a nagybátyja. 

- Megmondta? 

- Sokáig hallgatott. Valószínűleg arra gondolt, hogy mindez megrende-
zett színjáték, azért vagyunk mi jók, figyelmesek hozzá, mert így akarjuk
szólásra bírni. De végül is megmondta nagybátyja tartózkodási helyét. De
ezt, mama, nem kell tudnod. Drága anyukám, megyek, mert Trudi vár. 

Már erősen besötétedett, amikor beült a kocsiba. Szerencsére nem hava-
zott, az ég csillagos volt, keményen fagyott, a hőmérséklet mínusz 6-7 Cel-
sius-fok körül lehetett. Éjszaka ennél is több lesz, hajnalban pedig biztosan 

233

megközelíti a húsz fokot, az pedig már nem gyerekjáték, be kellene állnia egy
fűtött garázsba. De hová? Hirtelen eszébe jutott Kiskomár Elek rendőrka-
pitány, valamikor a Tímár utcai RAC-pályán együtt teniszeztek, a kapi-
tányságon nyilván van fűtött garázs. Nem sokat tétovázott, egyenesen a ka-
pitányságra hajtott. A kapuőrnek felmutatta igazolványát, felment az ügye-
letes tiszthez. Igazolta magát, az ügyeletes tiszt, egy fiatal fogalmazó, nyilván
ismerte Pálházy sportpályafutását, nagy tisztelettel és előzékenységgel telje-
sítette kérését, azonnal felhívta a lakásán Kiskomár Elek kapitányt, jelen-
tette, hogy itt áll mellette Pálházy Róbert felügyelő úr Z.-ből, és a kapitány
úrral szeretne beszélni. 

- Add át neki a kagylót. - Pálházy átvette. - Nohát, Robi, de örülök, hogy
hallom a hangodat. 

- Elek drága, még egy szót sem szóltam, hogy hallhattad a hangomat 

- Már megint a humorodnál vagy. Ennek örülök. Egyébként mi újság
van? 

- Elek, szolgálati ügyben vagyok itt. A szolgálati kocsimat szeretném el-
helyezni a garázsotokban, mert félek, hogy hétfőn hajnalban nem fogok
tudni elindulni. Az előrejelzések szerint hajnalban mínusz húsz fok is lehet. 

- Semmi akadálya, Róbert. Beszélek az ügyeletessel. Ha pedig hétfő reg-
gelig kocsira van szükséged, az ügyeletes kocsi a rendelkezésedre áll. Elvisz
oda, ahova akarod, és érted is megy. 

- Nagyon köszönöm, Elek, de erre nem lesz szükségem. Köszönöm min-
denesetre. 

- Semmiség. Add át az ügyeletest. Szervusz, ha valami van, hívj fel. 

- Jelentkezni fogok. - Átadta a kagylót a fogalmazónak. - A főnök akar
beszélni magával. - A fiatal fogalmazó átvette a hallgatót. Türelmesen vé-
gighallgatta a kapitány utasítását, aztán azt mondta, hogy mindent ért. 

- Felügyelő úr, hol van a kocsija? 

- A bejárat előtt áll. 

- Akkor arra kérem, hogy álljon be a garázsba. Utasítom a kapuőrt, hogy
engedjék be. 

Nem tartott sokáig, Pálházy beállt a kocsijával a jól fűtött garázsba, aztán
az ügyeletes kocsival Trudiékhoz ment a Kerék utcába. A gépkocsivezető
megkérdezte, hogy mikor jöjjön vissza érte. Pálházy azt válaszolta, hogy
hétfőn reggel negyed hatkor, most nem tart igényt a kocsira. A gépkocsive-
zető tisztelgett és indított. 

Trudi már türelmetlenül várta. Aztán következett a szemrehányás. Leg-
alább telefonált volna, hogy ne izguljon, már a mentőknek akart telefonálni, 

234

mindenféle hülyeség jutott az eszébe, karambolozott, vagy valami más tör-
tént vele. 

- Igazad van - mondta a felügyelő -, bocsánatot kérek. - Megcsókolta a
lányt, persze hogy Trudi megbocsátott neki. Már az asztalnál ültek, amikor
Pálházy megszólalt. - Sikerült beszélnem Péterrel. Hétfőn ő is velem jön. Hat
órakor érte megyek. Remélem, jó időnk lesz. - Jóízűen falatoztak, közben
Trudi megkérdezte, hogy Fürjes Péter miért utazik Z.-be. 

- Valami fontos dolga van ott, de én nem kérdeztem meg, hogy mi az a
fontos dolog. Lehet, hogy magánügy, lehet, hogy nem. 

Trudi gondolkodott egy ideig, étvágya csillapodott, ivott egy pohár bort,
letette a poharat, és azt mondta: 

- Robi, néha az az érzésem, hogy titkolsz előttem valamit. Valami fontos
dolgot. Valami olyan fontosat, ami mindkettőnk életére kihat vagy kihathat. 

Pálházy letette a kést és a villát. Teletöltötte a poharát borral, és utána azt
kérdezte. 

- Mire gondolsz? – Ivott a borból, és kíváncsian várta Trudi válaszát. 

- Mire gondolok? Hát hogyan is mondjam. - Cigarettára gyújtott. Meg-
szívta, kieresztette orrán a füstöt. - Ma délelőtt a vizit után behívtak a kór-
házigazgató Surján doktor szobájába. Két jól öltözött fiatal férfi volt nála.
Harminc-harmincöt évesek lehettek. Persze te Surjánt nem ismered. Amo-
lyan igazi fajmagyar. Azt hiszem, erősen jobboldali, azt mondják róla sokan,
hogy tagja az Etelközi Szövetségnek, ő volt az első Budapesten, aki nem Volt
hajlandó együtt dolgozni a zsidó származású orvosokkal. Hogy mindebből
mennyi az igazság, nem tudom. Egyébként meg kell mondanom, hogy mint
belgyógyász kitűnő. Nem hiszem, hogy jobb belgyógyász van még rajta kívül.
Diagnózisai mindig pontosak, cáfolhatatlanok. De hát gyűlöli a zsidókat
Mélyen vallásos, ha azt mondom, hogy bigott, azzal nem mondtam semmit.
Nos, azt mondja doktor Surján, kérem, kollegina, ez a két úr a vezérkar de-
fenzív osztályáról jött. Magával akarnak beszélni. Tessék, foglaljon helyet.
Kérem, legyen őszinte az urakhoz, segítse őket munkájukban. Azzal felállt,
és kiment a szobából. Ott maradtam a két nyomozóval. Megszólal az egyik... 

- Hogy nézett ki? - kérdezte közben Pálházy. 

- Sovány volt, arca beesett, olyan bajusza volt, mint Jávor Pálnak, nálad
alacsonyabb, de izmos, kisportolt férfi benyomását keltette. 

- Mit kérdezett? 

- Azt mondta, amiről beszélni fogunk, az szigorúan államtitok, tehát arról
soha senkinek nem beszélhetek. Mondtam, értem, uram. De megmondaná a
nevét? Mert ugye ez így egyoldalú játék. Maga ismeri a nevemet, de én nem
ismerem a magáét. Igaza van, doktornő, mondta a férfi, mondhatok én ma- 

235

gának öt nevet is, ha akarja, de lehet, hogy egyik név se lesz igazi, pedig iga-
zolvány is van róluk. Ebből rögtön megértettem, hogy a valódi nevüket ti-
tokban tartják. Azt mondtam, rendben van, uram, közbeszólt, nyugodtan
mondhatja azt, hogy főhadnagy úr. Rendben van, mondtam én, akkor le-
gyen szíves és azt árulja el nekem, hogy valójában mit akarnak tőlem. Egy-
másra néztek. A Jávor-bajuszos felállt,, hozzám jött, megállt mögöttem.
Tudjuk, mondta, hogy maga, doktornő, évek óta baráti viszonyban van Pál-
házy Róbert detektívfelügyelővel. Igen, főhadnagy úr, Pálházy Róbert
menyasszonya vagyok. Röhögni kezdett. A másik is felröhögött. Undorí-
tóan tudtak röhögni. Dühös lettem. Mi ebben a nevetséges? - kérdeztem. De
kérdezhetem ügy is, hogy mi ebben a röhögséges. Kisnagysád, mondta a Já-
vor-bajuszos, ne dühöngjön. Igaz, hogy röhögtünk, de azért, mert nekünk
nincs tudomásunk arról, hogy maguknak lett volna eljegyzésük. Mi modern
emberek vagyunk, mondtam, mi nem tesszük közzé sem újságban, sem le-
velezőlapokon, hogy jegyesek vagyunk. Ez a megállapodás csakis kettőnkre
tartozik. Tehát szeretném tudni végre, hogy mit akarnak tőlem. Megint ösz-
szenéztek. Ekkor fölállt a másik férfi is. Ez a fickó egy vörhenyes hajú, kicsit
kövérkés arcú, nálad mintegy fél fejjel magasabb férfi volt. Doktornő,
mondta ez a magas férfi, a maga vőlegénye adataink szerint kettős játékot
folytat. Detektívfelügyelő, de ugyanakkor a nemzetellenes, nevezzük néven,
a baloldali mozgalomnak is dolgozik. Ez hülyeség, mondtam, vőlegényem
felesküdött a kormányzóra, és munkáját, magatartását, döntéseit ez az eskü
jellemzi. Most már szeretném tudni, hogy mit akarnak tőlem. Nyugalom,
doktornő, mondta a magas növésű vörhenyes, ne idegesítse fel magát. Mi
bízunk magában. Tudjuk, hogy maga megbízható magyar orvosnő, aki
nemcsak a betegei sorsát viseli a szívén, hanem az ország sorsát is.
Pálházy közbeszólt. 

- Tulajdonképpen mit akartak tőled? 

- Azt akarták, hogy spicli legyek. 

- Spicli? 

- Igen. Jelentsem nekik, hogy mikor mit mondtál nekem, miről beszél-
gettünk egymással, milyen társasággal, egyesülettel van kapcsolatod, kik a
barátaid, igaz-e, hogy utálod a nácikat és így tovább. 

   -  És te erre mit válaszoltál? 

- Azt mondtam annak a süketnek, főhadnagy úr, amikor találkozom Ro-
bival, a vőlegényemmel, mi nem politizálunk, hanem csakis szeretkezünk.
Látástól vakulásig. Minket a politika nem érdekel. Robinak az a véleménye,
hogy az orvosnő ne politizáljon, gyógyítsa a betegeket. Az a dolga. 

- Hittek neked? 

236

- Nem tudom. Igyekeztem meggyőzően beszélni. Az után érdeklődtek,
hogy kik a barátaid, kiket ismerek közülük. Azt feleltem, hogy te egy magá-
nyos farkas vagy, amióta detektívfelügyelő lettél, még a volt iskolatársaid
sem barátkoznak veled. Kik azok? - kérdezték. Mondtam, nem tudom, mert
engem a volt iskolatársaid sohasem érdekeltek. Még sok minden hülyeséget
kérdeztek, aztán arról kezdtek beszélni, hogy nekik milyen nagy hatalmuk
van. Elintézhetik például azt is, hogy az igazgató felmondjon, hogy apám az
utcára kerüljön, vagy behívják katonának és kivigyék a frontra, most ott
ugyanis kevés aknakereső és aknaszedő van. Tehát azt javasolják, működ-
jem együtt velük. Ebben az esetben hamarosan osztályvezető főorvos leszek,
ők mindent el tudnak intézni, az ő kezük hosszú, mindenhová elér. És mit
kéne csinálnom, kérdeztem, hogy ne rúgjanak ki a kórházból és apámat se
bántsák. Azt mondták, meg kell tudnom tőled, hogy vannak-e kommunista
kapcsolataid. Hogyan lennének, mondtam, hiszen rendőrtiszt vagy, egy
rendőrtisztnek nem lehetnek kommunista kapcsolatai. Meg aztán tavaly azt
olvastam az újságokban, hogy a rendőrség véglegesen felszámolta a Kom-
munisták Magyarországi Pártját. Erre megint röhigcsélni kezdtek. És én ezt
elhiszem, kérdezték. A rendőrség mindig nagyképűen, magabiztosan nyi-
latkozott. Igaz, letartóztattak egy csomó embert, vagy kettőszázat, de a pár-
tot nem számolták fel, a komcsikat Moszkvából irányítják, onnan gurul át a
rengeteg aranyrubel. Hát én erről most hallok először, mondtam. Pedig a
kórházban sok olyan sebesült katonát ápolunk, akik nemrégen még a fron-
ton harcoltak. Ők bizony aranyrubelről nem beszéltek. Az lehet, csapott rám
a másik nyomozó, ez is érdekel minket. - Mármint mi? Az, hogy a frontról
hazajött katonák mi mindent beszélnek. Kik látogatják őket. Ugye érti, dok-
tornő? Hát hogy a fenébe ne érteném, mondtam, maguk besúgót akarnak
csinálni belőlem. Csakhogy én ilyen aljas munkára nem vállalkozom. Gon-
doljon az apjára, doktornő, mondta a bajuszos. Mégiscsak jobb a gyárban
dolgozni, mint a fronton aknát szedni. Az biztos. De történjék bármi, a ma-
guk besúgója akkor sem leszek. Rendben van, mondta a másik, és elém tett
egy gépelt papírlapot. Rám parancsolt, olvassam el és írjam alá. Az volt rajta,
hogy amiről beszélgettünk, államtitkot képez, arról soha senkinek nem be-
szélhetek. Aláírtam. 

- Nekem mégis elmondtál mindent. 

- Előtted nem lehetnek titkaim. Végül is a feleséged leszek. 

- Ez valóban igaz. Nem félsz? 

- Ha mellettem vagy, semmitől és senkitől sem félek. 

- De sajnos én elég ritkán vagyok melletted. Szeretnék szembenézni azzal 

237

a két fickóval. Ne félj, Trudi, én megvédelek. A főorvos nem mondott sem-
mit? 

- De igen. Jóval a beszélgetés után behívott újból, és csak annyit mondott:
- Kollegina, csalódtam magában. Azt hittem, hogy maga nagyszerű hon-
leány, aki teljesíti a haza iránti kötelességét. - Főorvos úr, én arra esküdtem
fel, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint gyógyítani fogom beteg
embertársaimat, és nem arra esküdtem fel, hogy besúgó legyek, hogy a harc-
térről sebesülten hazaszállított katonákból titkokat szedjek ki. 

- Erre mit válaszolt? 

- Kirúgott a szobájából, azt mondta, menjek, végezzem a dolgomat. Hát
most így állok. Végzem a munkámat, és rád gondolok és várlak, kérdezge-
tem magamtól, hogy vajon mikor jössz. 

- Itt vagyok. Legszívesebben el sem mennék mellőled. - Felállt. - Gyere,
mosogassunk el, csináljunk rendet, aztán, ha megengeded, én lezuhanyo-
zom, gondolom, te is, és ha nem dobsz ki, akkor ma éjszaka nálad maradok.
Holnap délben pedig anyámnál ebédelünk. Anyám nagyon szeret téged. 

Minden úgy történt, ahogyan Pálházy elképzelte. Elmosogattak, a fel-
ügyelő törölgetett, a helyükre rakták a tányérokat, az evőeszközöket, aztán
mindketten zuhanyoztak, és szerelemre vágyva feküdtek egymás mellé.
Trudi úgy érezte, hogy Pálházy simogatása még sohasem volt olyan bárso-
nyosan finom, olyan izgató, mint most, ölelése is gyengéd, mégis határozott
volt. Nemcsak a maga élvezetével törődött, hanem tapintatosan figyelt rá is,
Trudi megérezte, Robi azt akarja, hogy maximálisan boldog legyen. Az volt.
Boldog. Istenem, gondolta, de jó volna, ha Robi itt dolgozna Budapesten, és
minden este együtt lehetnének. Mennyivel nyugodtabban, felszabadultab-
ban végezné a munkáját. Pálházyra nézett, aki cigarettázva feküdt mellette. 

- Nekem miért nem gyújtottál még egy Mirjamot? 

- Ágyban nem szoktál rágyújtani. 

- Nem szoktam, de most szeretnék. 

Pálházy rágyújtott a Mirjamra, átadta a lánynak, aztán arra gondolt, hogy
Trudival mégiscsak őszintén kéne beszélnie, különösen most, hogy a defesek
„rászálltak”. Azoktól a csavargóktól minden kitelik. Ismeri a módszereiket.
Trudi szereti őt, nem lesz az árulója, meg aztán holnap délben találkozni fog
az ebédnél Tabajdi Leventével, vagyis Petró Mátéval, ezt a találkozót már
nem akadályozhatja meg. És különben is Trudinak, ha nagy vonalakban is,
beszélt az ügyről, elmondta neki dilemmáját. Magához vonta a lányt, meg-
csókolta a homlokát. 

- Trudi – mondta aztán -, holnap az ebédnél lesz egy vendégünk. Az, akit 

238

a defenzív osztály emberei elraboltak, s akiről azt gondoltam, hogy agyon-
verték. Nos, ez az ember él. 

Aztán elmondta, hogy mi történt valójában Petró Mátéval, Elmer őrna-
gyék mit akartak megtudni tőle, hogy barátja, Szegedi Mihály hogyan sza-
badította meg. 

- Értem - mondta Trudi, és elnyomta a csikket. - Miért kellett beleavat-
koznod az ügybe?  

- Mert a lelkiismeretemre hallgattam.
- És most te rejtegeted? 

- Igen, én. És hétfőn magammal viszem Z.-be. Trudi, nem tudom, hogy
fog alakulni továbbiakban a dolog, de mindenre fel kell készülnöm. Azt már
majdnem biztosra veszem, hogy Szegedi bíróság elé kerül. Lehet, hogy előtte
megvallatják, kérdés, hogy hallgatni fog-e, vagy megtörik és vallomást tesz.
Akkor persze engem is letartóztatnak. Arra szeretnélek megkérni, hogy tö-
rődj anyámmal. De remélem, hogy az őrizetbe vételemre nem kerül sor. 

- Anyád tudja; hogy ki az az ember? 

 

- Nem tudja. Azt mondtam neki, hogy egyik barátom, Tabajdi Levente.
Trudi gyanakodva nézett a felügyelőre. 

- Robi, te tagja vagy valamilyen szervezetnek? 

- Nem, nem vagyok tagja. 

 

- Ha jól emlékszem, te is mondtad és a Hírlapban is olvastam, hogy isme-
retlen emberek elrabolták Petró Mátét. Neked az volt a feladatod, hogy
megtaláld őt. Megtaláltad, mindegy, hogy hogyan, át kellene adnod az ille-
tékeseknek, de te az ellenkezőjét teszed. Miért? Az a lelkiismereti dolog
smafu, annak én nem hiszek. Ha már ennyire beavattál, akkor azt akarom,
hogy teljesen őszinte légy hozzám. 

- Azt hiszem, igazad van. - Felkelt, az italosszekrényhez ment, kivette a
borosüveget, teletöltötte a poharat, megkérdezte a lányt, hogy töltsön-e neki
is. Trudi nemet intett. A felügyelő megitta a bort, aztán visszabújt a lány
mellé. - Trudi, most én is azt mondom néked, amit a defesek mondtak, amit
elmondok, az titok. Ha valakinek beszélsz róla, akkor nemcsak én kerülök
nagy bajba, hanem velem együtt még ki tudja hány becsületes ember. - Trudi
figyelemmel hallgatta. Tudta, hogy őszintén beszél. Ismeretségük óta sejtet-
te, hogy Robi nem ért egyet a hatalmat gyakorló kormánnyal, de azt sohasem
kérdezte meg tőle, hogy miért nem. Annak nagyon örült, hogy hasonlóan
gondolkodik a világ dolgairól, mint az ő szervezett munkás apja, pedig Robi
mégiscsak a hatalom embere. Most már érti, hogy miért ragaszkodik Fürjes
Péterhez, hogy miért gyűlöli a nácikat és a nyilasokat, tehát jól sejtette, Robi 

239

kapcsolatban áll a kommunistákkal, nem véletlenül kérdezte meg tőle, hogy
tagja-e valamilyen szervezetnek. 

- Tudod, Trudi, hálával tartozom Szegedinek, hogy megszöktette Soly-
már Andrást, mert az a szerencsétlen biztosan bemondta volna a nevemet. 

- Gondolod? 

- Igen. Pétertől tudom, hogy az az ember annyi mindenen ment már ke-
resztül, hogy a defesek órákon belül megtörték volna ellenálló erejét. Ezért
volt butaság és könnyelműség Pétertől, hogy megmondta Solymárnak a ne-
vemet. 

- Ha jól értelek, te nem vagy tagja a kommunista pártnak. 

- Nem, nem vagyok tagja, de tudom, hogy miért harcolnak, és azzal egyet-
értek. Hogy aztán mit hoz a jövő, nem tudom. Abban azonban biztos va-
gyok, hogy a németek elvesztik a háborút, s velük együtt mi is, ez a mi, azaz a
mai hatalmunk pusztulásra van ítélve. És az új hatalom elképzelhetetlen a
kommunisták és a szociáldemokraták nélkül. Apád tagja a vasasszakszerve-
zetnek, ő ezt legalább olyan jól tudja, mint én. 

- Így van. De nem ártana, ha egyszer őszintén beszélnétek egymással. 

- Igen, valóban nem ártana. De attól tartok, hogy apád nem bízna meg egy
detektívfelügyelőben, ami érthető. Már azon is csodálkozom, hogy nem
robbantja szét a kapcsolatunkat. 

- Miért robbantaná szét? Tudja, hogy nem politikai ügyekkel foglalkozol.
Meg aztán apám nagy sportrajongó. A foci mellett az úszás a kedvenc sport-
ja. Például a te legjobb eredményeidet fejből tudja. Csak azt nem érti, hogy
az egyetem elvégzése után miért mentél rendőrnek. 

- Sokan nem értik. Megfeledkeznek róla, hogy volt egyszer egy gazdasági
válság. Igaz, elmehettem volna utcaseprőnek vagy villamoskalauznak is.
Trudi, egyszer eljön az idő, amikor apád meg fogja tudni, hogy valójában ki
vagyok, hogy gondolkodom. 

Trudi ráhajolt a felügyelő izmos testére, és megcsókolta. A szobában kel-
lemes meleg volt, takaró nélkül feküdtek egymás mellett. Szenvedélyesen és
odaadóan szerették egymást. Reggel fáradtan ébredtek. Már zuhanyoztak,
felöltöztek, amikor Trudi anyja kopogott. Az orvosnő ajtót nyitott. Az asz-
szony belépett. 45 éves volt, karcsú, még most is csinos és mutatós. Erős szá-
lú, dús barna haját kontyba csavarva viselte, őzbarna szeme mosolygós volt.
Megcsókolta lányát, aztán köszönt a felügyelőnek is. 

- Jó reggelt, Róbert.  

- Csókolom. - A férfi az asszonyhoz lépett, és jobbról-balról megcsókol-
ta. - A főnök már felébredt? 

240

- Már régen a dalárdában van. Kilenckor kezdődik a próba, utána sörözés
a Koronában, aztán fél egyre hazajön. 

- A templom kimarad? – kérdezte Pálházy.
  Az asszony legyintett. 

- Az én uram amolyan megátalkodott ateista. Maga nem az, Róbert? 

- Nem, mama, én hiszek Istenben. Anyám így nevelt, és egyelőre semmi
okom, hogy megtagadjam Istent. 

Az asszonyt az első pillanatban meglepte, hogy Pálházy mamának nevezte
őt, aztán arra gondolt, hogy miért is ne szólíthatná így, amikor Trudit tényleg
feleségül akarja venni. Tegnap este ezt közölte, vagyis, ha úgy tetszik, meg-
kérte Trudi kezét, aminek ők nagyon örültek, az persze más kérdés, hogy
Trudi a háború befejezéséig nem akar férjhez menni. Addig is együtt élnek,
tehát Róbert nyugodtan lernamázhatja őt. Az is nagyon tetszett neki, hogy
Róbert nem tagadja meg hitét, hisz Istenben. Ő is istenhívő, annak nevelte
lányát is, bár Trudin már meglátszik, hogy az egyetemen más hatások is ér-
ték, nagyon sok mindent másképpen lát, mint ő, arra hivatkozik, hogy többet
tanult a világról, az emberekről, mint ő, az édesanyja, aki csak a polgári isko-
la négy osztályát végezte el. Pálházyra nézett. 

- Róbert, még meg sem kérdeztem, hogy milyen vallású. 

- Evangélikus - mondta Pálházy. - Gyerekkoromban a Zichy utcai ima-
házba jártam. Ott is konfirmáltam. Nagyszerű ifjúsági kör meg cserkészcsa-
pat működött az egyházközség irányításával. Amikor a Dévai Bíró Mátyás
téren felépült az új templom és a parókia, akkor, ha Pesten tartózkodtam, ott
hallgattam az istentiszteletet, és ott járultam az úrvacsorához is. 

- Mit mondjak, Róbert, ez igazán szép, nagyszerű dolog. Nem hittem
volna, hogy a detektívek istenfélő emberek. 

- Most erre mit válaszoljak, drága mamika. - Széttárta a karját. -
A detektívek között vannak ilyenek is és olyanok is. Nos, én ilyen vagyok. És
ha Trudi elhatározza, hogy a feleségem lesz és gyereket is szül, akkor a gye-
rekünket istenfélő embernek fogjuk nevelni. 

- Készítheted a nevelési tervedet, mert három gyereket akarok szülni ne-
ked, illetve magunknak. Érted? Három stramm srácot. Két fiút és egy ara-
nyos kislányt. 

- Ezt majd megbeszélitek - mondta az asszony -, most gyertek reggelizni. 

Alaposan teletömték magukat a finom falatokkal, előtte jó erős kisüsti
pálinkát ittak, az asszony nagy szeretettel biztatta őket, vegyenek még a tál-
ról, ott van az a finom sonka, ne hagyják már ott, házi készítésű, meg kóstol-
ják meg a kolbászt is, ilyen nagyszerűen fűszerezett kolbászt Róbert még
nem evett. 

241

- Jaj, édes Istenem, kipukkadok - mondta a felügyelő -, úgy megtömtem a
bendőmet, hogy délben anyámnál már ebédelni sem fogok tudni. És akkor
hallgathatok. 

A felügyelő tévedett, mert amire anyjához értek, megjött az étvágya.
A kellemesen hideg időben nagyot sétáltak, arcuk kipirosodott, jólesett Pál-
házy néninél a barátságos szoba melege. Az asszony megölelte, megcsókolta
Trudit, de jó, hogy látja, vetkőzzön le, rászólt a fiára, segítse már le Trudiról
az irhabundát. 

- Máris, mamikám - mondta a felügyelő, és lesegítette Trudiról a nemrég
vásárolt könnyű irhabundát, aztán felakasztotta a fogasra az előszobában.  

- Vállfára akaszd - szólt rá az anyja -, még most sem tanultad meg a ren-
det, azért lóg ott a vállfa, hogy a kabátokat arra akasszuk fel. 

- Jól van, mamikám, csak ne pörölj már annyit. Nem vagy az iskolában. -
Vállfára tette a bundát, és úgy akasztotta fel. - A barátom hogy van? - kér-
dezte aztán. 

Pálházyné leült a kerek asztalhoz, kezét ölébe ejtette és az előszobából
belépő fiára nézett. 

- Nagyon nyugtalan - mondta. - Gyere, Trudikám, ülj le. - Az orvosnő
leült, és figyelmesen nézett a tanítónőre. - Tudod, nagyon izgatja őt a felesé-
ge állapota. - Trudihoz fordult, neki magyarázott. - Áprilisra várják a gye-
reket. És ahogy nekem elmondta, karácsony óta semmit sem tud róla. 

- Dehogynem tud róla - vette át a szót a felügyelő. - Tegnap világosan
megmondtam neki, hogy az asszonyka jól van, az orvosa szerint aggodalom-
ra nincsen ok. Azt is megmondtam neki, hogy a néhány soros levelet átadtam
a feleségének. Persze ettől még nyugtalan lehet. 

- Te is nyugtalan lennél, ha karácsony óta nem láthatnád Trudit meg en-
gem. 

- Az nem olyan biztos - mondta Trudi hamiskásan mosolyogva. - Ki tud-
ja, hogy milyen női vannak neki Z.-ben. Azt hallottam, hogy ott feltűnően
szépek a lányok és az özvegy fiatalasszonyok. 

- Igen, ez így van. De engem csak te érdekelsz. - Felállt, bekopogott a
másik szobába. Kinyílt az ajtó, és kilépett Petró Máté. Szakálla, bajusza már
jól megnőtt, haja is hosszabb volt a kelleténél. Világoskék szeme mintha be-
vérzett volna. 

- Jó napot – köszönt, és kezet fogott a felügyelővel. 

- Jöjjön, üljön le. Bemutatom a menyasszonyomat, Kelemen Trudi dok-
tornőt. - Trudi felállt, kezet nyújtott a láthatóan zavarban lévő, zaklatott
férfinak. 

242

- Tabajdi Levente - mondta, és kezet csókolt az orvosnőnek. Aztán leült ő
is az asztalhoz. - Hogy van a feleségem? - kérdezte a felügyelőtől. 

- Már tegnap megmondtam, hogy jól van. Természetesen már szeretne
találkozni magával. De annak is hamarosan eljön az ideje. Legyen türelmes. 

- Igen, értem. Türelmes vagyok. Higgye el. Csak hát nehéz. 

- Persze hogy nehéz - mondta Pálházy. - De, kedves barátom, gondoljon
azokra az emberekre, akik a szabadságukat teszik kockára azért, hogy ma-
gán segítsenek. Levente, most nagy önfegyelemre van szükség. 

- Tudom. Szégyellem magam. De bevallom, ha eszembe jut a feleségem,
torkomat a sírás fojtogatja, és alig bírok magammal. 

- Mondja, Levente, szed valami nyugtatót? 

- Nem, semmit, doktornő. 

- Akkor én reggel küldeni fogok a vőlegényemmel. Abból naponta há-
romszor vegyen be egy szemet. Meglátja, hogy jobban fogja érezni magát. -
Pálházynéra nézett. - Megterítsek, anyuka? 

- Terítsünk - mondta az asszony. - De te maradj, én majd mindent elinté-
zek. 

- Ugyan már, anyuka - tiltakozott Trudi -, remélem, hogy én nem vendég
vagyok itt. 

- Nem hát. No, gyere. 

Amíg a két nő megterítette az asztalt, addig a felügyelő és Petró Máté
csendesen beszélgettek. 

- Valamit el kell árulnom magának, barátom. 

- Hallgatom, felügyelő úr. 

- Valószínű, hogy Szegedi Mihály börtönbe fog kerülni. 

- De miért? 

- Nos, a defenzív osztályon úgy tudják, hogy magát agyonverték. Hárman
azt fogják vallani, hogy Szegedi Mihály verte agyon és ő tüntette el a holt-
testét. 

- De ez hazugság. Szegedi egy ujjal sem nyúlt hozzám. Ő mentette meg az
életemet. 

- Tudom. A barátom mégis magára vállalja a bűncselekmény elkövetését. 

- De miért? 

- Mert nem tehet mást. Gondolja meg, ha bevallja az igazat, hogy maga él,
akkor vádat emelnek az apja, illetve apósa, Márvány professzor ellen, a fele-
sége ellen, természetesen ellenem is és anyám ellen is, vagyis mindazok ellen,
akik magát bujtatták, ápolták, gondját viselték. 

- De hát ez őrültség. 

- Az, de mit lehet csinálni? Ha maga most jelentkezne, elölről kezdődne 

243

minden. Újból megvallatnák, és vagy meghalna a kihallgatás közben, vagy
elárulná, hogy nagybátyja, Petró Miklós Márkus Tibor lakásán rejtőzködik.
De Szegedit így is letartóztatnák, mert megszöktette magát. És természete-
sen engemet is. 

Néha, mikor Trudiék az asztalon rendezgették a tányérokat és az evőesz-
közöket, elhallgattak, és figyelmesen néztek egymásra, várták, hogy a nők
kimenjenek a konyhába. 

- De hát ez őrület. Valamit csinálni kéne.

- Egyelőre semmit sem csinálhatunk. Várnunk kell. Hacsak nem akarunk
egy tömegkatasztrófát elindítani. Nyugodjon meg, Szegedi tisztában van sa-
ját helyzetével. Erős ember, egykönnyen nem törik meg. 

- De miattam szenved. 

- Jézus Krisztus az emberiségért szenvedett.
Pálházy mama a levesestálat az asztalra tette. 

- Húsleves csigatésztával és aprólékkal. Robikám, légy szíves, húzd ki a
dugót ebből az üvegből, és tölts mindenkinek. A szódásüveg ott van a lábad-
nál. Nehogy felrúgd. 

Jó étvággyal ettek, s alig váltottak néhány szót egymással. Dicsérték a le-
vest, a paprikás csirkét, a karácsonyról megmaradt mákos és diós beiglit, a
finom madártejet. Ebéd után Trudiék leszedték az asztalt, s amíg mosogat-
tak, Pálházy Petró Mátéval beszélgetett. 

- Figyeljen rám, kedves barátom, holnap reggel pontosan háromnegyed
hatra legyen kész, kocsival jövök magáért. 

- Megjegyeztem, felügyelő úr. De még most sem tértem magamhoz a hal-
lottaktól. Hogyan viseljem el azt a tudatot, hogy valaki vagy valakik miattam
kerüljenek bajba. Arról nem is beszélve, hogy engem két ismeretlen detektív
és Elmer őrnagy vert. Akkor veszítettem el az eszméletemet, amikor az őr-
nagy úr elvette az egyik detektívtől a gumibotot és agyba-főbe vert. 

- Jóember - mondta Pálházy, és cigarettával kínálta Petrót, de az nem
gyújtott rá -, én megértem magát, de most ne gondoljon másra, csak a fele-
ségére és születendő gyerekére. Semmi másra. Érti? 

Petró megadóan bólintott.

- Értem, de nagyon nehéz. 

- Elhiszem. De mégiscsak az a fontos, hogy szabadon van.
Trudi jött be. 

- Robikám, mi elmosogattunk, felmostuk a konyhát is, maradunk még,
vagy elmegyünk moziba, ahogy tervezted? 

- Sok kedvem nincs most német filmet nézni. Maradjunk még egy kicsit. 

244

- Ahogy gondolod - mondta Trudi, és kiszólt a konyhába az asszonynak.
- Tessék bejönni, anyuka, még maradunk. - Az asszony bejött. 

- Ennek nagyon örülök – mondta, és leült. 

- Ha megengedik, én egy kicsit lepihenek. Nem jól érzem magam -
mondta Petró. 

- Helyes barátom, pihenjen le - mondta a felügyelő, és kezet fogott Pet-
róval. - Reggel, ahogy megbeszéltük. 

- Háromnegyed hatkor. Kézcsókom, doktornő. 

- Viszontlátásra. Reggel Róberttal elküldöm a nyugtató tablettákat. 

- Köszönöm. - Petró Máté bement a szobájába, kis idő múlva hallották,
hogy keservesen zokog. Egymásra néztek. 

- Szerencsétlen ember – mondta a felügyelő. – Bemenjek hozzá? 

- Ne menj be - mondta Trudi. - Sírja csak ki magát. Ha valaki sírni tud, az
nagy szerencse. Az a pokoli, mikor az embernek elapadnak a könnyei, és
már nem tud sírni. 

- Úgy beszélsz – mondta a felügyelő -, mint egy öreg professzornő. 

- Lehet. Tudod, Robi, az az igazság, hogy én nagyon sajnálom ezt az em-
bert. Ez még sokat fog szenvedni, mert lelkiismeretes. Jelen esetben nem a
fizikai szenvedésre gondolok, hanem a lelki, vagy ha úgy tetszik, a tudati
szenvedésre, ezen azt értem, hogy egy gondolat befészkeli magát az ember
tudatába. Konkrétan Petróról beszélek, aki képtelen megszabadulni attól a
gondolattól, hogy helyette az az ember szenved, kerül börtönbe, akinek az
életét köszönheti. És ez az élet így valójában rabság. 

Pálházy az asztalterítő hosszú rojtjait morzsolgatta, de közben figyelme-
sen hallgatta az orvosnő fejtegetését. Igazat adott neki. 

- Értelek, Trudi. De szerinted mit kéne tennünk? Petró jelentkezzen, és
mondja el, hogy Szegedi Mihály hazudott, nem igaz, hogy ő meghalt, az sem
igaz, hogy Szegedi verte őt agyon, és vallja be, hogy Miska kinél bújtatta el, ki
gyógyította meg és így tovább? Tudod, mi lenne ennek a végeredménye? Az,
hogy Petrót újból lefognák, természetesen minket is, és a megpróbáltatások,
a kínzások kezdődnének elölről, mert talán már említettem, nem Petró Máté
az érdekes, hanem nagybátyja, Petró Miklós. A defenzív osztály őt akarja
megtalálni. Nos, mit tegyünk? 

- Nem tudom - mondta Trudi. - Értem ezt a bonyolult helyzetet, de fo-
galmam sincs, hogy mi lenne a helyes válasz. Szegedi Misi, a barátod magára
vállal egy bűncselekményt, amit sohasem követett el. De én nem tudok sza-
badulni attól a gondolattól, hogy Szegedinek felesége, gyereke van. Velük
mi lesz? 

Pálházy meggyújtott két cigarettát, az egyiket átadta Trudinak. A másik

245

szobából már nem hallatszott át Petró kétségbeejtő zokogása, úgy látszik,
gondolta Pálházy, hogy a szerencsétlen ember elaludt. Nézte Trudi kedves
arcát, szőkeségét, kék szemét, és nagyon szeretett volna most kettesben lenni
vele. Trudi tekintetéből kiolvasta, hogy várja a választ: mi lesz Szegedi Mi-
hály feleségével és kislányával azután, hogy Miskát börtönbe zárják. 

- Trudi, értem a kérdésedet. Most mit válaszoljak? Egy biztos, ha én sza-
badlábon maradok, akkor Miska családjáról nem feledkezem meg. Bár
anyagilag nem lesz gondja semmire sem, mert Márvány professzor gondos-
kodni fog róla. Az én feladatom az lesz, hogy megvédjem őket a zaklatástól.
Ezt vállalom. 

Az asszony közbeszólt.

- Hagyjátok már abba ezt az ostoba jövendölést. Miért festitek az ördögöt
a falra? Hála a jó Istennek, még senkit sem tartóztattak le. Még mindannyian
élünk, és remélem, sokáig élni fogunk. 

- Igazad van, mamikám, de tudod, az a helyzet, hogy manapság az embe-
reknek minden váratlan eseményre fel kell készülniök. Drága mamikám, ki-
tűnő, nagyszerű ebédet főztél, igazán hálás vagyok. Mondd, édesem, mire
van szükséged? 

- Semmire az égvilágon. Dolgozom, a fizetésemből megélek. Ha bajban
leszek, majd szólok. A takarékpénztárban van a pénzem. 

- Melyikben? 

- Melyikben? Hát a Községi Takarékpénztárban a Fő téren. 

- Tudom. Még a telefonszámára is emlékszem. Háromhatvankettő há-
romharmincnyolc. 

- Nyertél - mondta az asszony. - Tudod, hogy hol tartom a takarékbetét-
könyvemet, ha velem történne valami, azonnal váltsd ki... 

- Jaj, anyukám - mondta Trudi -, hogy lehet így beszélni. És még mi fest-
jük az ördögöt a falra. 

- Drága Trudi, háború van, ha nem tudnád. 

- Tudom, anyukám. De mi túl fogjuk élni a háborút. Az esküvőnkön
anyuka az asztalfőn fog ülni, gyönyörű lila ruhában, és hozzám tetszik majd
hajolni, és... 

- És mit fogok mondani? 

- Hogy az elsőszülött gyermekedet én akarom nevelni és tanítani. 

Bár így lenne. De édes jó Istenem, mikor lesz vége a háborúnak? - kér-
dezte az asszony. - És mi jön utána? 

- Egy jobb, egy igazságosabb világ - mondta meggyőződéssel Pálházy.
Felállt, anyjához hajolt, megcsókolta. - Mamikám, reggel fél hátkor itt leszek 

246

nálad, a barátunkkal háromnegyed hatkor indulunk. Addig reggeliztesd
meg. 

- Csomagoljak valamit az útra? 

- Semmit, drága mamikám. 

- Nem kérsz semmit sem?

- Csak azt kérem, hogy nagyon szeress. 

- Kérés nélkül is szeretlek, tudhatod. Nagyon szeretlek. 

- Ennek örülök. - Pálházy felállt. - Drága mamikám, mi most elmegyünk,
nagyszerű volt az ebéd. Reggel pontosan itt leszek. - Megcsókolta anyját,
megölelte, Trudi is elköszönt. 

- Anyuka, én majd jelentkezni fogok – mondta. 

- Tudom, Trudi. Te nagyon rendes kislány vagy. - Aztán félrehívta, és
súgva azt mondta: - Trudikám, vigyázz erre a fiúra, nehogy a vesztébe ro-
hanjon. Tudod, kislányom, mindig önfejű volt. Nem akarom, hogy elveszít-
sem őt. 

- Tessék bízni bennem, vigyázni fogok rá. Persze, amennyire tudok, mert
tetszik tudni, nem mindig hallgat rám, tényleg önfejű. - Megcsókolta az asz-
szonyt, aztán Pálházyhoz ment. 

- Mehetünk, drágám. 

Az utcán a felügyelő megkérdezte.

- Mit sutyorogtál anyámmal? 

- Titok. 

- Na ne hülyéskedj. Te mondtad, hogy előttem nem lehetnek titkaid. 

Trudi nem válaszolt. Nézte a felhősödő, szürke égboltot, és magában azért
imádkozott, hogy ne kezdjen havazni, mert ha havazni fog, akkor Robinak
holnap reggel nehéz dolga lesz. De bármennyire imádkozott is, néhány perc
múlva sűrű, apró pelyhekben hullott a hó. Kemény hideg volt, a lehullott hó
nem olvadt el, lassan belepte a reggel tisztára sepert járdát. Pálházy felhaj-
totta a gallérját, belekarolt Trudiba. 

- Mi van veled? Kérdeztem valamit, és nem válaszoltál. 

Trudi a felügyelő vállára hajtotta a fejét, turbánját már befedte a hó, szőke
haján is megcsillantak a hópelyhek. 

- Anyád azt kérte, hogy vigyázzak rád, mert konok, önfejű vagy. Azt
mondtam neki, hogy megpróbálok vigyázni rád, de sajnos nem mindig hall-
gatsz rám. 

- Ezt mondtad? 

- Ezt. Vagy nincs igazam? 

- Igazad van, doktornő. Elismerem. – Megállt, megcsókolta a lányt, a já- 

247

rókelők közül egyesek megbotránkozva nézték a csókolózó fiatalokat, de
azok nem sokat törődtek velük., 

Alaposan átfáztak, mire hazaértek. Kelemenné jó szívvel fogadta őket,
megkérdezte, készítsen-e forró rumos teát vagy forralt bort, merthogy bizo-
nyára alaposan átfáztak. 

- Hát ami azt illeti, az bizony nem jönne rosszul, de azt sem bánnám, ha
kapnék abból a múltkori kisüstiből. Tényleg hideg van - mondta a felügyelő,
leült a hokedlira, s várta, hogy az asszony átadja neki a pálinkát. 

- Köszönöm – mondta, és Trudira nézett. – Te nem iszol? – kérdezte. 

- Erős és büdös. Nem szeretem - mondta a lány, aztán megkérdezte any-
ját. - Apa hol van? 

- Hol lehetne? Lefeküdt. Úgy kérdezed, mintha nem tudnád, hogy va-
sárnap délután mindig lefekszik. 

 

- Áldott jó szokás – mondta Pálházy. – Én is szívesen aludnék egyet.
A lány a kezét nyújtotta. 

- Gyere, feküdj le, betakarlak. 

Pálházy nem kérette magát. Felállt, de az asszony rászólt.

- Maradjatok, mindjárt kész a tea. - Így hát maradtak még néhány percet.
Miután megitták a rumos teát, Pálházy melegen elbúcsúzott az asszonytól,
mondván, hogy holnap reggel korán indul. 

- Gondolom, a vacsoránál találkozunk – mondta az asszony. 

- Persze, elfeledkeztem róla. De akkor is csókolom. - Megfogta a lány
kezét, és átment vele a szobájába. Ledőlt a heverőre, és pillanatokon belül
elaludt. Trudi gondosan ráterített egy könnyű takarót, de előbb óvatosan,
hogy Pálházy ne ébredjen fel, lehúzta mindkét lábáról a cipőt, aztán meg-
csókolta a homlokát. 

248

12.

Február nyolcadika volt, hétfő. Reggel tíz órakor Mátray Zsigmond ezredes
utasítására őrizetbe vették dr. Elmer Frigyes őrnagyot, Szegedi Mihály ellen-
őrt, Lekszi Sándor és Juhász Imre nyomozót. De még aznap délután Elmer
Frigyes őrnagyot és a két nyomozót a kihallgatótiszt szabadlábra helyezte,
miután Szegedi Mihály elismerte bűnösségét. Ennek ellenére Elmer őrnagy
ellen Mátray ezredes fegyelmi eljárást indított. Unokaöccsét, Kerthy Dániel
alezredest pedig azonnal hatállyal áthelyeztette az első páncéloshadosztály-
hoz, és megbízta az 1-b osztály, vagyis a kémelhárító és felderítő osztály ve-
zetésével. Kerthy tulajdonképpen örült, hogy ennyivel megúszta, szeretett
volna elbúcsúzni Elmertől, de erre már nem kerülhetett sor, mert Elmer ak-
kor még őrizetben volt, ezért Annát kereste fel. A fekete hajú asszony tar-
tózkodóan fogadta, nem viszonozta a férfi gyengéd közeledését, de hama-
rosan feladta tartózkodó magatartását, és támadásba ment át. 

- Mi van Frigyessel? - kérdezte. - Egy órával ezelőtt valaki telefonált,
hogy letartóztatták. 

- Leülhetek? 

- Ülj le. 

Az alezredes leült. Levette csíptetőjét az orráról, zsebkendőjével töröl-
getni kezdte, közben vágyakozva nézte az asszony szép testét. Amikor El-
mert elkísérték, ő vette fel a kagylót, és hangját elváltoztatva közölte, nagy-
ságos asszonyom, a férjét letartóztatták. De azért megkérdezte, hogy ki tele-
fonált. 

- Nem tudom - mondta Anna. - Azt hiszem, hogy a telefonáló elváltoz-
tatta a hangját. 

- Szokás szerint - mondta Kerthy. - Nos, Anna, bekövetkezett az, amit
mondtam. Frigyest letartóztatták. Ha nem tévedek, halált okozó súlyos testi
sértésért. 

- Tudsz segíteni rajta? 

- Mindenkin, ha akarok. 

- Frigyesen nem akarsz? 

  - Nem tudom, megéri-e? 

- Mennyi pénzt akarsz? – Az asszony csak nagy nehezen tudta leplezni
undorát. 

249

 

- Tudod, hogy engem a pénz nem érdekel. Amennyim van, az nekem bő-
ven elég. Engem, Anna, csak te érdekelsz. Egyedül csak te. Csak te válthatod
meg a férjedet. 

Az asszony gondolkozott egy keveset, aztán csengetett. Hamarosan belé-
pett Kati, a csinos nógrádi cselédlány. 

- Parancsoljon, nagyságos asszony. 

- Sanyika mikor jön ki ma az iskolából? – kérdezte. 

- Tizenkettőkor. Az utolsó órája elmarad. Hogy miért, azt nem tudom.
Anna az órájára nézett. 

- Most tizenegy óra múlt. Öltözz fel, és menj érte. De ne ide hozd, hanem
vidd el anyámékhoz, és maradj ott vele. Telefonálni fogok, hogy mikor
gyertek haza. 

- Igenis, nagyságos asszony. - Kati megfordult és kiment a szobából. An-
na megvárta, míg elhagyta a lakást, akkor kisietett, bezárta az ajtót, de a zár-
ban hagyta a kulcsot, aztán visszament a nappaliba. Kinézett az ablakon,
Kati már ott állt a villamosmegállóban. Anna átment a hálószobába, az ajtót
nyitva hagyta, lassú, kimért mozdulatokkal vetkőzni kezdett. Kerthy léleg-
zete egyre gyorsult, nagyokat nyelt, szemét összeszűkítve nézte a vetkőző
asszonyt, vágya egyre erősödött. Az asszony levette melltartóját, aztán csip-
kés bugyiját, és ott állt az ajtóban anyaszült meztelenül. 

- Ezt akarod? 

- Igen. 

- Akkor mire vársz? 

Kerthy is levetkőzött, és bement az asszonyhoz. Átölelte, de mintha egy
márványból faragott nőt ölelt volna át. Anna teste hideg, szinte érzéketlen
volt, de aztán a férfi csókjai, simogatása nyomán végül is felmelegedett. So-
káig szeretkeztek. Zuhanyozás után újból felöltöztek. Akkor az asszony a
férfira nézett. 

- És most? 

- Anna, ígérem, hogy mindent elkövetek Frigyes kiszabadításáért. Biztos
vagyok benne, hogy estére hazajön. - Nyugodtan mondhatta, mert akkor
már tudta, hogy Szegedi kényszer nélkül magára vállalt mindent. 

- Köszönöm - mondta az asszony, de amikor a férfi megcsókolta, nem
csókolta vissza. 

- Mi történt? Haragszol? 

- Én teljesítettem, amit kértél, te is tartsd be az ígéretedet. 

- Mondtam, hogy betartom. Várd a hívásomat. Csókollak. Sokáig nem
fogunk találkozni, mert a frontra megyek. 

Kikísérte a férfit, az ajtóban azt mondta:

250

• ■ 

- Vigyázz magadra.  

- Vigyázok. Hamarosan jelentkezem. - Kerthy búcsút intett a kezével, és
lement a lépcsőn. 

Nem sokkal később Mátray ezredes kihallgatta Elmer őrnagyot. Nem ül-
tette le, hagyta, hogy a vörhenyes hajú férfi ott álljon az asztala előtt. 

- Mondja, őrnagy úr - kezdte a szikár, magas növésű ezredes, és ahogy
megszólalt, elmélyültek a ráncai -, miért adott nekem hamis jelentést? 

- Ezredes úr, alázatosan jelentem, amikor a tragédia bekövetkezett, én
azonnal jelentettem az esetet Kerthy alezredes úrnak. Végiggondoltuk a
történteket, és arra a megállapodásra jutottunk, hogy az ezredes urat ne
hozzuk kellemetlen helyzetbe. Alázatosan jelentem, ezen azt értettük, hogy
az ezredes úr vezetése, irányítása alatt álló egységnél ilyen tragikus eset ha
előfordul, az az ezredes úrra rossz fényt vet, és valószínűleg negatív hatással
lenne karrierjére. Ezért akartuk eltussolni az esetet. Mi, ezredes úr, arra
gondoltunk, hogy amikor az ország élethalálharcot vív a bolsevizmus ellen,
amikor több mint százezer katonánk halt meg az orosz fronton, akkor egy
hazai bolsevik ügynök halálából nem szabad problémát, ügyet csinálni. 

Mátray ezredes elgondolkodott Elmer szavain.

- Értem, amit mond, őrnagy úr. De nem fogadom el. Én mindenért, ami
az osztályomon történt vagy történik, vállalom a felelősséget. De a felelős-
ségvállaláshoz tudnom kell mindenről. Igaza van abban, hogy háborúban
állunk a Szovjetunióval, nagyok a veszteségeink, de ez nem jogosít fel minket
arra, hogy magyar állampolgárokat kihallgatás közben agyonverjünk. Bizo-
nyítsa be, hogy az az ember bolsevik ügynök volt. 

- Elismerte, hogy találkozott Petró Miklóssal, a nagybátyjával, de nem
volt hajlandó elárulni tartózkodási helyét. 

- Ez nem bizonyíték. Nem jelenti azt, hogy Petró kommunista. Maga el-
árulná a nagybátyját, őrnagy úr? 

- Ha Moszkva ügynöke lenne, igen. Rendőrkézre adnám. 

Ízlés dolga – gondolta az ezredes. Ha mélyebben belegondol, az őrnagy-
nak igaza van. Ezeket az embereket így neveltük. Az elfogott kommunisták
is azért kerülnek mostanában a hadbíróság elé, mert szovjet kémeknek tart-
ják őket. Azon tűnődött, hogy mit tegyen az őrnaggyal. Adja át az ügyész-
ségnek azzal, hogy nem akadályozta meg Petró agyonverését, és utasítást
adott a holttest eltüntetésére? No és a hamis, félrevezető jelentést, amelyet
neki átadott? Mindenesetre ezt át kell gondolni. Nem kell őt őrizetbe venni,
szabadlábon is védekezhet. 

- Őrnagy úr, menjen vissza a munkájához. De ezzel az ügyet nem zártam
le. 

251

- Alázatosan jelentem, értettem. - Megbiccentette a fejét és hátraarcot
csinált, aztán nem éppen vidám lelkiállapotban kiment az irodából. Első
dolga volt, hogy felhívja feleségét. Anna, mintha csak a hívását várta volna,
ott ült a telefon mellett. Azonnal felvette a hallgatót. 

- Anna? – hallotta a vonal túlsó végéről. 

- Én vagyok, drágám. Mi van veled? Valaki délelőtt telefonált, hogy le-
tartóztattak.  

- Igen, de már minden rendben van. Nem tudod, hogy ki telefonált? 

- Nem mondta meg a nevét. Honnan beszélsz? 

- Az irodából. 

- Tudtam, hogy elengedtek. 

- Honnan tudtad? Kitől? 

- Nincs tíz perce, hogy Dani telefonált. 

- És mit mondott? 

- Azt mondta, hogy most éppen az ezredes úrnál vagy. 

Elmer nyugtalan lett. Hangján is érződött a nyugtalanság, amikor újból
megszólalt.

- Találkoztál vele?

- Igen.
- Mikor? 

- Délelőtt. Tizenegy órakor. 

- És? - Elmernek elbicsaklott a hangja. 

- Drágám, mindent el fogok mondani. De nem telefonon. Mikor jössz
haza? 

- Még nem tudom. Sietek. A gyerek hogy van? 

- Anyáméknál van. De már telefonáltam, hogy jöhet haza. 

- Egyedül? 

- Kati vele van. Siess! 

- Igyekszem. Még van egy kis dolgom, amit el kell intéznem. Csókollak. - Meg sem várta Anna búcsúzását, letette a hallgatót. Aztán néhányszor vé-
gigsétált a szobában, megállt az ablaknál, elgondolkodva nézte a forgalmas
Horthy Miklós utat, lovas kocsik, autók óvatosan haladtak egymás mögött,
reggel óta sűrűn hullott a hó, feltámadt az északi szél, és pillanatok alatt hó-
buckák keletkeztek az úttesten. Megfordult, az asztalhoz ment, telefonon
felhívta Juhász Imrét. 

- Ott van Lekszi Sándor is? 

- Alázatosan jelentem, itt van. 

- Helyes. Jöjjenek fel hozzám. 

Öt perc múlva a két nyomozó ott állt Elmer őrnagy előtt.

252

- Figyeljenek rám, fiúk - kezdte Elmer, és a fekete, kreol őrmesterre né-
zett, aztán tekintetét a szőke, világoskék szemű társára emelte. - Maguk
csendőrök voltak, tudják, hogy mi a fegyelem. 

- Alázatosan jelentem, tudjuk – mondta Juhász, és kihúzta magát. 

- Nos, én megtartottam ígéretemet. Szabadlábon vannak, igaz? 

- Igaz – mondták szinte egyszerre. 

- Ha továbbra is szabadlábon akarnak maradni, és ha nem akarnak ki-
menni a frontra az első vonalba, akkor rendületlenül ki kell tartaniok vallo-
másuk mellett. Én most jöttem el az ezredes úrtól. Részletesen megbeszéltük
a történteket, az a határozott utasítása, hogy vallomásukat, amelyet jegyző-
könyvbe mondtak, a bíróság előtt is fenn kell tartaniok. Ettől nem térhetnek
el. Világos? Ez parancs! Ehhez tartsák magukat. Végeztem! - A két nyo-
mozó őrmester kiment a szobából. Elmer felhívta Papp Viktor hadnagyot,
Kerthy segédtisztjét. 

- Add az alezredes urat – mondta a bemutatkozás után. 

- Alázatosan jelentem, Kerthy Dániel alezredes úr a mai nappal átvette az
első páncéloshadosztály 1-b osztályának a vezetését. Úgy tudom, hogy tájé-
kozódás céljából már el is utazott a frontra, Kijevbe, ahol a második hadsereg
megmaradt egységeinek az újbóli szervezése folyik. Abban a térségben van-
nak a páncéloshadosztály maradék egységei is. Sajnos nem sok harckocsinak
sikerült áttörnie a szovjet gyűrűt. 

- Tehát már elutazott?  

- Tudomásom szerint igen. 

- Köszönöm. Mi van Szegedivel? 

- Folyik a kihallgatása. Itt vannak nálam az eddig felvett jegyzőkönyvek
másolatai. 

- Megnézhetném? 

- Kérjen engedélyt az ezredes úrtól. 

- Viktor fiam, én azt hittem, hogy barátok vagyunk. 

- Rám nézve ez nagyon megtisztelő. Én csak azt tudom megtenni, hogy a
jegyzőkönyveket az asztalomra teszem, aztán kimegyek a szobámból... 

- Értelek, fiam. - Néhány perc múlva Elmer már ott ült Papp Viktor író-
asztalánál, kíváncsi érdeklődéssel olvasta a jegyzőkönyvet. 

„Hát akkor meséljen, Szegedi. De őszintén, mert tudod (Elmer azon tű-
nődött, hogy Mikó főhadnagy miért váltott tegezésre), itt sokáig nem lehet
hazudni." 

„Tudom. S mivel tudom, és nem akarom magamat megveretni, őszinte
leszek. Eddig is az voltam. Parancsot kaptam..." Elmer olvasta az ismert
részleteket, arra volt kíváncsi, hogy Szegedi a vallomásában kompromittál- 

253

ja-e őt. Megkönnyebbült, mert Szegedi betartotta a szavát, és semmi olyas-
mit nem mondott, ami ránézve káros lenne. 

„Miből állapította meg, hogy Petró Máté szívgörcsöt kapott?"

„Értek hozzá. Egy időben egy-két évig kórházban dolgoztam, sok holt-
testet láttam, aztán az apósom orvosprofesszor. Tőle is sokat tanultam. Ki-
tapogattam a pulzusát, nyakán a két főütőeret, ráhajoltam a mellére, a füle-
met rátapasztottam, nem vert már a szíve. Ezt a hirtelen halált csakis szív-
görcs okozhatta. Ezután jelentettem Elmer őrnagy úrnak, hogy a holttestet
elásom valamelyik temetőben. Felöltöztettük, az értéktárgyait is betettük a
zsebébe, aztán az egyik nyomozóval, a nevére már nem emlékszem, betettük
a szolgálati gépkocsim első ülésére." 

„És hol temette el?"

„Sehol. Ráckevén van egy halásztanyám. Kimentem Ráckevére, a Dunán
még nem állt be teljesen a jég. A vidék kihalt volt. A holttestet kiemeltem a
kocsiból, rádrótoztam két vagy három nehéz síndarabot, aztán beeveztem a
Duna közepébe, ahol erős az áramlás, és ott beledobtam a vízbe. Hát így tör-
tént." 

„Milyen iratok voltak nála?"

„A levéltárcája, benne a felesége fényképe, a bejelentőlapja, iparigazol-
ványa, ha jól emlékszem, háromszáz pengő, a bal kezén jegygyűrű volt, de
lehet, hogy még egy gyűrű volt valamelyik ujján, pontosan már nem emlék-
szem. Kérem, főhadnagy úr, így történt, mindent bevallottam. Még csak
annyit, Elmer őrnagy úrnak nem mondtam igazat, azt jelentettem neki, hogy
Petró Máté holttestét egy homokbányában ástam el." 

Elmer behajtotta az irattartó fedelét. Igen, ez idáig rendben van. Szegedi
tisztességesen viselkedik, neki is tartania kell a szavát. De az még odább van.
Szegedi feleségét anyagilag nem kell támogatnia, Arankának van mit aprí-
tania a tejbe, Márvány professzor jól keres. Visszament a szobájába, átnézte
a jelentéseket, több ügyben folytattak nyomozást, ügynökeik egymástól
függetlenül azt jelentették, hogy a kettős illegalitásba vonult kommunisták
tovább szervezkednek, de kaptak olyan jelentéseket is, hogy a polgári pártok
radikális, németellenes tagjai is titkos szervezeteket hoznak létre, kapcsola-
tot keresnek a náciellenes tisztekkel, mert sajnos a hadsereg tisztikara nem
egységes, politikailag egyesek elkötelezett hívei a Harmadik Birodalomnak,
ezek a tisztek kacérkodnak a Szálasi-féle mozgalommal, már csak azért is,
mert Szálasi Ferenc vezérkari tiszt volt. Már indulni akart, amikor Papp
Viktor belépett a szobába. 

- Tiszteletem, őrnagy úr.

254

- Szervusz, fiam. - Elmer a kezét nyújtotta, aztán cigarettával kínálta meg
a jóképű, fiatal tisztet. Mindketten rágyújtottak. 

- Ki lesz Kerthy alezredes utóda? - kérdezte Elmer kíváncsian. 

- Úgy tudom, hogy vitéz Mudray Tibor ezredes úr. Egy hete jött haza
Svédországból. Ott volt katonai attasé. 

- Ismerem. Úgy gondolom, hogy jól ki fogunk jönni egymással. Te nála
maradsz? 

- Még nem tudom. Szeretnék itt maradni. Jól érzem itt magam. 

Elmer bólintott, aztán kezet fogott a fiatal tiszttel, és visszament a szobá-
jába. Bezárta a páncélszekrényét, telefonált az ügyeletre, hogy hazamegy, ha
szükség van rá, otthon megtalálható, aztán elkérte az ügyeletes gépkocsit. 

Anna örömmel fogadta, de mosolyában volt valami szomorúság. Sán-
dorka is otthon volt már. Amikor meghallotta apja hangját, kijött a szobából.
Szép, magas növésű fiú volt, kék szemű, mint az apja, hullámos fekete haját
az anyjától örökölte. Elmer megcsókolta a fiút, megsimogatta a haját. 

- Mi volt az iskolában? – kérdezte. 

- Elmaradt az utolsó két óránk. Valamilyen értekezlet volt. 

Sándor a Toldy Ferenc Gimnázium harmadik osztályába járt, szorgalmas,
kötelességtudó, jól tanuló diák volt. 

- Feleltél valamiből? – érdeklődött Elmer. 

- Algebrából írtunk dolgozatot. Azt hiszem, jól sikerült. 

- Ennek örülök. 

- Megyek, apa, mert még a latin házi feladatot nem készítettem el. 

- Menj, fiacskám. - Újból megcsókolta a fiú homlokát, és nagy szeretettel
nézte, amint bement a szobájába. Micsoda nagyszerű fia van, micsoda remek
gyerek. Bement a nappaliba Anna után, leült a dohányzóasztal mellé a fele-
ségével szembe és rágyújtott. 

- Tehát Dani itt volt. 

- Igen. 

- Ha jól értettem, ugyanakkor Kati Sándorkát elvitte anyádhoz. Nem ne-
héz kitalálni, hogy miért. Hallgatlak. Azt telefonáltad, hogy mindent el fogsz
mondani. Tehát? - kíváncsian, érdeklődéssel nézett az asszonyra, de tekin-
tetében aggódás is látszott, meg némi félelem is, mert félt attól, amit hallani
fog. De hát ezen is túl kell esni. 

- Szóval felkeresett Dani. Ez úgy dél körül lehetett. Azt mondta, hogy
Mátray ezredes utasítására letartóztattak. Nagyon súlyos a helyzet, de ő se-
gíteni tud. Azt is el tudja intézni, hogy szabadlábra helyezzenek és a továb-
biakban ne legyen bántódásod. Megkérdeztem, hogy akkor miért nem in-
tézkedik. Azért, mondta, mert annak ára van. Tudtam, hogy mire céloz, de 

255

azért megkérdeztem, hogy mennyi pénzt akar. Azt mondta, hogy őt a pénz
nem érdekli. Őt csak én érdeklem. Csak én, egyedül csak én szabadíthatlak
ki téged. Én pedig a te szabadulásod érdekében mindenre képes vagyok. 

- Tehát lefeküdtél vele? 

Anna nem érzett bűnbánatot, de szomorúsággal a tekintetében nézett
férjére. 

- Mit tehettem volna? Drágám, értsd meg, engem Dani már nem érdekel,
megkapott egy hideg, érzéketlen testet, nem hiszem, hogy öröme lett volna
benne. Tudom, hogy fáj neked, de mondd meg nekem, mit kellett volna ten-
nem. 

- Nem tudom - mondta halkan. Hangjában érződött a fájdalom. - Egyet
tudok. Megölöm azt a gazembert. 

Az asszony letérdelt a férje elé, és könyörögve nézett rá.

- Drágám, ne tedd. Nem akarlak elveszíteni. Nagyon szeretlek. Próbáljuk
elfelejteni mindazt, ami történt. Dani mindkettőnk számára meghalt. Vedd
úgy, hogy egy halott nőt ölelt. 

Míg Elmer azon tűnődött, hogy mit tegyen, Szegedi Mihályt a kihallgatás
után lekísérték a fogdába. Az előírásoknak megfelelően neki is mezítelenre
kellett vetkőznie. Szörnyen érezte magát, tudta, a mezítelen ember megalá-
zott és kiszolgáltatott. Ugyanaz az ember vetkőztette le, aki annak idején
Petró Máté gyűrűjét, azt a bizonyos kígyós gyűrűt el akarta tüntetni, és csak
akkor adta vissza, mikor ő keményen rászólt. 

- Na mi van, te csavargó? - kérdezte, és kövérkés arcára gúnyos mosoly
ült ki. - Hát lebuktál? - Szegedi nem válaszolt, tűrte a megaláztatást, de ma-
gában elhatározta, hogy ha ez az állat, ez a tolvajjelölt megüti, akkor ő ke-
ményen vissza fog ütni. Engedelmesen levetkőzött, megvárta, míg értéktár-
gyait lajstromba veszik, aztán öltözködni kezdett. 

- Itt írd alá - mutatott a lap aljára Bujdosó Bálint őrmester. Szegedi az
asztalhoz lépett, és aláírta a jegyzéket. - Öltözz fel - mondta Bujdosó. -
Mondd, haverom, mit csináltál? Loptál, csaltál, öltél? Bennem megbízhatsz,
nem haragszom rád, amiért tavaly karácsonykor rám pirítottál. Elismerem,
megérdemeltem. Ez ugye, világos? 

- Világos. De azt mondd meg, hogy valójában mit akarsz tőlem? 

- Semmit. Látod, még azt sem mondom, hogy ne tegezz. 

Szegedi felvette a zakóját, nyakkendőjét nem kötötte meg, hanem a belső
zsebébe akarta tenni, mikor Bujdosó rászólt.    

- Hé, haver, add csak ide - kezét előrenyújtotta. Szegedi átadta a nyak-
kendőjét. - Nem szeretném, ha elkeseredésedben felkötnéd magad. Ennyit
azért ez az egész marhaság nem ér meg. Ezért, haver, a nadrágszíjadat is add 

256

ide, mert tudod, az egészségedért, az életedért én vagyok felelős. - Szegedi
szó nélkül kihúzta a bőr nadrágszíját, és átadta Bujdosónak. 

- Mondd, te tényleg a haverom vagy, vagy csak úgy mondod? 

- Az vagyok - mondta Bujdosó, és a nadrágszíját is beletette egy nagy,
barna borítékba. - Szeretném, ha hinnél nekem. 

- És ezt hajlandó vagy be is bizonyítani? 

- Mármint mit? 

- Hogy a haverom vagy. 

- Te, koma, én nem beszélek a levegőbe. Megmondom neked őszintén,
én ott voltam minden vízilabdameccseden, és élveztem a svédcsavarjaidat.
Szédületes bombalövésekkel zúdítottad a labdát a kapuba. Mire az ellenfél
kapusa kiemelkedett a vízből, a labda már a hálójában táncolt. 

Szegedi az asztalon észrevette a telefonkészüléket.

- Mondd, haver, az a készülék csak házi, vagy a várossal is tudsz beszélni?
Bujdosó a telefonkészülékre nézett. 

- Tárcsázom a nullát, és ha városi vonalat kapok, azzal beszélek, akivel
akarok. 

- Akkor, légy szíves, tárcsázd a nullát. 

- Miért? Én senkivel sem akarok beszélni. 

 

- De én igen.
- Kivel? 

- A feleségemmel. 

- Tudod, hogy ez szabálytalan. 

 

- Persze hogy tudom. De az igazi haverok az efféle előírásokon túlteszik
magukat. 

- Rendben. De nem buktatsz le. Tudod, hogy feleségem, két gyerekem
van. 

- Tudom. Ide figyelj, Bálint, lehet, hogy egyszer, nem is olyan soká, a te
családod életét ez a telefonhívás fogja megmenteni. Gondolom, te is tudod,
hogy a németek ezt a háborút elvesztették. Gondolj Sztálingrádra. De ha ol-
vasod az újságokat, akkor tudnod kell, hogy az angolok még tavaly novem-
berben El-Alameinnél tönkreverték a németeket, és azóta is támadásban
vannak. Arról most nem is beszélek, hogy az amerikaiak a Midway-szige-
teknél hülyére verték a japánokat. 

- Ne haragudj, de én honnan tudnám mindezt? 

 

- Persze, te nem kapod meg a bizalmas jelentéseket. Nos?
A férfi sokáig gondolkozott. Végül megszólalt. 

- Tárcsázd a nullát, aztán ha jön a vonal, hívhatod a számot. Én minden- 

257

esetre kimegyek, de rád zárom az ajtót. - Szegedi megvárta, míg a férfi rá-
zárja az ajtót, akkor a telefonhoz ment és felhívta a feleségét. 

- Csókollak, Aranka. 

- Szervusz, Misikém. Mikor jössz haza? 

- Aranka, légy erős és uralkodj magadon. Letartóztattak. 

- Kérlek, ne bolondozz! 

- Komolyan beszélek. Titokban telefonálok. 

- De hát mit csináltál? - Az asszony hangja sírós volt. 

- Megütöttem valakit, és az illető meghalt. Jól figyelj rám. Az az illető volt, akit meggyógyítottunk. 

- De hiszen az él. 

- Igen. Szerencsére. De itt úgy tudják, hogy meghalt és én eltemettem.
Nekem pedig ezt vállalnom kell, mert ha bevallanám, hogy él és meggyógyí-
tottuk, akkor nemcsak őt fognák le újra, hanem téged is, apádat is, én pedig
még súlyosabb büntetést kapnék, mint így. Ügyvédről Pálházy Robi gon-
doskodik. De értesítsd őt, hogy letartóztattak. Ha Elmer felkeresne, nehogy
említést tégy az illetőről. És egyáltalán, Elmerrel szemben légy nagyon óva-
tos. Most már el kell búcsúznom. Gondolj arra, hogy nagyon szeretlek, és vi-
gyázz a gyerekre. - Az asszony halk sírása hallatszott. - Kérlek, ne sírj. 

  - Nem sírok - szipogta az asszony. - Vigyázz magadra. 

- Vigyázok. Csókollak.  

- Szervusz. 

Szinte egyszerre tették le a kagylót. Néhány másodperc múlva visszatért
Bujdosó. Intett neki, hogy kövesse. Szegedi engedelmeskedett. Lassú lép-
tekkel mentek egymás mellett, aztán Bujdosó kinyitotta az egyik zárka aj-
taját. 

- Menj be. És viselkedj tisztességesen. - A telefonról nem tett említést.
Szegedi bement a zárkába, leült a priccsre, és üres tekintettel bámulta a 

falat. Azon gondolkodott, hogy hány napig fog tartani a kihallgatása, és mi-
kor adják át az ügyészségnek. Sok minden függ az ügyésztől. Ha történetesen
antibolsevista, akkor szerencséje lesz, és néhány évvel megúszhatja, de ha az
ügyész tartalékos tiszt, akkor a jó ég tudja, hogy melyik oldalon áll, a tartalé-
kos tisztek között szép számmal akadnak baloldali gondolkodásúak is. Buj-
dosó talán nagylelkűségből vagy barátságból nem vette el a cigarettáját.
Megszámolta, még volt tizennyolc darab Symphoniája, ha jól beosztja, két
napig elég lesz. Nem vették el az öngyújtóját sem, jóllehet az szabálytalan.
Úgy látszik, Bujdosóék egyelőre kivételeznek vele. De vajon meddig tart?
Hallotta a folyosón közeledő őr lépteit. Figyelt. Most áll meg az ajtó előtt,
óvatosan félrehúzza a cirkli borítólapját, bekukucskál. Aztán kis idő múlva 

258

csikordul a zárban a kulcs, és máris nyílik az ajtó. Fiatal, szőke bajuszos sza-
kaszvezető áll az ajtóban. Szegedi megismerte, Pintér Miklósnak hívják, azt
is tudta róla, hogy ceglédi születésű, Jutasra szeretne kerülni tiszthelyettesi
iskolára. 

- Tiszteletem, ellenőr úr. - Arcára kiül a hitetlenkedés. - Hát itt kell talál-
koznunk? 

- Van ilyen, szakaszvezető úr! 

- Mit csinált? 

- Megsimogattam egy bolsit, és belehalt. 

- Azt az úristenit. Jó pár évet fog kapni. 

- Csak nem? Egy rohadt bolsiért? 

- Adja isten, hogy ne úgy legyen. Tudja, hogy a zárkában nem szabad do-
hányozni.