- Kösz. Megengedsz egy telefonhívást? 

- Természetesen. 

Pálházy a telefonkönyvből kikereste a Hadik-laktanya telefonszámát és
felhívta. A telefonközpont jelentkezett. Bemutatkozott, és közölte, hogy
Szegedi Mihály ellenőrrel akar beszélni. 

- Kapcsolom - mondta egy reszelős férfihang. - A felügyelő jól hallotta a
kapcsolással együtt járó kattogó hangokat. Kisvártatva Szegedi beleszólt a
kagylóba. 

- Szegedi ellenőr. 

- Pálházy Róbert. Emlékszel még rám? 

- Hülyéskedsz, Robi? Hát hogy a jófenébe ne emlékeznék rád. Honnan
beszélsz? 

- Pestről. Három napra szabadságra jöttem. Miska, szeretnék találkozni
veled. 

- Mikor? 

- Akár félóra múlva. Tudod mit, ebédeljünk együtt. 

- Jó ötlet. Van pénzed? 

- A vendégem vagy. 

- Remek. És hol? 

- Mondjuk a Síposnál a Lajos utcában. 

- Jó hely. Hány órakor? 

- Tizenhárom óra megfelel? 

- Nagyon jó. Tehát tizenhárom órakor. Ott leszek. Egyébként hogy vagy? 

- Megvagyok. Még most sem nősültem meg. De te igen, ha jól tudom. 

135

- Jól tudod. A többit megbeszéljük a kajánál. Szevasz, Robi. 

- Szevasz, Miska. - Letette a kagylót, és mosolyogva a professzorra né-
zett. - Tudod, kivel beszéltem? 

- Szegedi Mihállyal. 

- Hallottál már róla? 

- Nem. 

- Nos, Szegedi Mihály sok éven keresztül a magyar vízilabdázás úttörője
és egyik legjobb játékosa volt. Jelenleg a defenzív osztály ellenőre. Még ab-
ból az időből ismerem, amikor versenyeztem és válogatott voltam. 

- És most kémelhárító, ha jól értettem. 

- Igen. Mint ahogy én detektívfelügyelő vagyok. Valahol munkát kellett
vállalnunk. 

- Értem. Tulajdonképpen mit akarsz Szegeditől? – kérdezte Fürjes Péter. 

- Talán megtudok tőle néhány dolgot Petró Mátéról. Takács főhadnagy
szerint ő is ott volt, amikor Petrót karácsony másnapján elvitték. Egyébként
Takács főhadnagy Z.-ben a defenzív osztály megbízottja. Talán meg lehetne
szervezni a megfigyelését, nem lenne rossz tudni, hogy kik az ügynökei. 

- Igen, ez nem lenne rossz. De neked kellene megszervezni a megfigyelé-
sét. 

- Megpróbálom. De most mennem kell. Ha valami van, anyámnál meg-
találsz. Ma csütörtök van, hétfőn reggel utazom vissza.    

Kezet fogtak, megölelték egymást. Félóra múlva a felügyelő már a Sí-
pos-vendéglőben ült, nem kellett sokáig várnia, Szegedi Mihály hamarosan
megérkezett, arcán széles mosollyal kezet fogott Pálházyval. 

- Régen láttalak - mondta Szegedi, és leült. 

- Hát igen. Valahogyan szétváltak az útjaink, de hát nem haraggal váltunk
el. Te oda kerültél, ahova kerültél, én meg detektív lettem. - Intett a pincér-
nek. Étlapot kért. - Tehát a vendégem vagy - mondta -, azt eszel, iszol, amit
akarsz. Parancsolj. - Az idős, bajuszos pincér megállt az asztalnál. 

- Parancsolnak, uraim? 

A köpcös Szegedi szürke szemét Pálházyra emelte.

- Nézd, én nem cifrázom, eszem egy halászlét, utána túrós csuszát dupla
tepertővel, előtte felhajtok egy konyakot. 

- Helyes - mondta Pálházy -, ugyanazt kérem, de én nem konyakot
iszom, hanem unicumot. És hozzon, legyen szíves, egy üveg száraz bort,
mondjuk badacsonyi kéknyelűt. - A pincér bólintott és távozott. Pálházy az
izmos férfira mosolygott. - Hát hogyan élsz? Mesélj, mi van veled? Tehát
megnősültél. Az asszony dolgozik, vagy a háztartást vezeti? 

Szegedi intett a kezével, mintha azt jelezte volna, a felügyelő egyszerre sok

136

mindent kérdezett. Aztán lassan, akkurátusan elmondta, hogy felesége
Márvány Aranka gyógyszerész, van egy ötéves kislányuk, Évikének hívják,
ősszel már iskolába megy. Egyébként „unja a banánt", szeretne állást vál-
toztatni, valahogyan nem érzi jól magát az osztályon. Azt a mesterséget nem
neki találták ki. Beszélt, beszélt, de arról egy szót sem szólt, hogy miért nem
szereti munkáját. Aztán váratlan fordulattal a feleségéről kezdett beszélni,
elmondta, hogy tíz éve házas, harminckettőben, huszonhét éves korában
nősült meg. Aranka húszéves volt, még egyetemre járt, tulajdonképpen bol-
dog, imádja Évikét, ő a szeme fénye. Csodálatos teremtés, csak öröme van
benne. Apósa Márvány Dezső, jó nevű sebész, a kettes számú sebészeti kli-
nika osztályvezető főorvosa, náluk laknak a Rózsadombon egy kétszintes
villában, apósa, aki egyébként nagyon szerény ember, átadta nekik a villa
felső szintjét. Pálházy közbeszólt. 

• Azt áruld el végre, hogy miért nem érzed jól magad az osztályon?

Szegedi beletúrt hajába, tekintetét Pálházyra emelte. Szürke szemében
komor felhők úszkáltak.  

- Erről nem szeretek beszélni, Robikám. 

- Ahogy gondolod. Bár én úgy hittem, hogy barátok vagyunk. 

Szegedi nem válaszolt, mert a pincér az asztalra tette az italokat, és nem
telt el öt perc sem, s már felszolgálta az ételt is. Ittak, jó étvággyal ettek, de
mindketten érezték, hogy egymáshoz fűződő barátságuk hirtelen fagyossá
kezd válni. Míg ebédeltek, jószerivel alig váltottak szót egymással. Dicsérték
a jóízű ételt, lágyan mosolyogtak egymásra, de érezték, hogy ez a mosolygás
nem őszinte. 

- Hát ez isteni volt - mondta Pálházy, és intett a pincérnek. - Hozzon még
egy üveg bort, legyen szíves! 

- Azonnal, uram - mondta a pincér, és leszedte az asztalról a tányérokat,
az evőeszközöket, aztán távozott. A felügyelő cigarettára gyújtott, kifújta a
füstöt, és azt mondta: 

- Egyébként haragszom rád. 

- Rám? - Pálházy bólintott. - És ugyan miért? - kérdezte Szegedi, és kí-
váncsian nézett a felügyelőre. 

- Karácsony másnapján Z.-ben jártál, és meg sem kerestél. 

- Hogy én?... Azt mondod, hogy én nálatok jártam?... 

- Igen. Vagy nem emlékszel rá? Karácsony másnapján hurcoltátok el El-
mer doktorral Petró Máté könyvkötőmestert a Fürjes utcai lakásából.
A harmadik emelet egyes számú lakásból. Elmer doktor még szájon is vágta
a szerencsétlen embert. Aztán beültettétek a Mercedesbe, és Pestre vittétek. 

137

A pincér az asztalra tette a borosüveget. Pálházy teletöltötte mind a két
poharat. 

- Igyál - biztatta az egyre sápadtabb Szegedit. A köpcös ellenőr felemelte
a poharát, de nem ivott. Szürke szemével gyanakvóan nézett Pálházyra. 

- Beszélj nyíltan. Hova akarsz kilyukadni? 

- Meg kell tudnom, hogy hol van Petró Máté. 

- Miért akarod megtudni? 

Pálházy felhajtotta a bort, és magabiztosan nézett Szegedire.

- Figyelj rám, Miska. Én nem akartam ebbe az ügybe belekeveredni, ti
kevertetek bele. 

- Nem tudom, miről beszélsz. 

- Megpróbálom megmagyarázni. Karácsony másnapján Elmer doktor és
te... 

- Igen, ezt már hallottam. Mondd tovább. – Szegedi ivott a borból. 

- Másnap megjelent két defes Petró lakásán. Név szerint Varga István őr-
mester és Molnár Pál ellenőr. Őrizetbe akarták venni azt a Petró Mátét, akit
ti egy nappal előtte elraboltatok. Molnár Pálék a segítségemet kérték az el-
tűnt Petró Máté felkutatására. Tehát én hivatalból nyomozni kezdtem. 

- És mire jutottál? 

- Bizonyítékom van arra, hogy Petró Mátét ti raboltátok el. Tudom, hogy
még ugyanazon a napon szembesítettétek Koller Ernővel, Takács főhad-
nagy besúgójával. Világos? Tehát karácsony másnapján. Koller tegnap ön-
gyilkos lett. Egy hónappal a szembesítés után. Búcsúlevelet hagyott hátra, a
levél nálunk van. Ebben mindent megírt őszintén. Például azt, hogy mikor
szervezte be őt Takács főhadnagy, milyen feladatot kapott és így tovább.
Megjegyzem, hogy beszéltem Takács főhadnaggyal is. Nyíltan, őszintén be-
szélt, elmondta, hogy mi volt a feladata. Folytassam? Még csak annyit, ne-
kem az a feladatom, hogy megtaláljam az úgynevezett „ismeretlen tettesek"
által elrabolt Petró Mátét. Nos, én megtaláltam az ismeretlen tetteseket! El-
mer doktort és Szegedi Mihályt. Most már csak Petró Mátét kell megtalál-
nom. Ez a dolgom. 

Szegedi kihúzott a tartóból egy fogpiszkálót, és vájkálni kezdett a fogai
között. 

- És ha szabad kérdeznem, ezek után mit akarsz csinálni? 

- Részletes jelentést teszek a főkapitánynak, és a jelentésem másolatát
megküldöm a honvédelmi miniszternek azzal a kéréssel, hogy kihallgathas-
sam doktor Elmer Frigyes őrnagyot és Szegedi Mihály ellenőrt. 

- És ha kérésedet elutasítja a miniszter? 

138

- Akkor a nálam lévő teljes anyagot, beleértve Koller Ernő búcsúlevelé-
nek a fotókópiáját... 

Szegedi közbevágott.

- Mit írt az a szerencsétlen? 

- Többi között azt írta, hogy a szembesítéskor ő Petró Máté szemébe
mondta, hogy Petró Miklós és felesége december tizenhetedikén ott volt a
mester irodájában. Véleménye szerint a szembesítés után ti Petró Mátét a
vallatás közben agyonvertétek. - Megpróbált könnyedén beszélni, de nem
volt egyszerű, mert jól látta, hogy Szegedi egyre rosszabbul érzi magát, hom-
lokán csillogni kezdtek a verejtékcseppek. Meg is kérdezte: - Rosszul érzed
magad? 

- Nem. Semmi bajom. Kicsit melegem lett a bortól. Ez minden. Folytasd
nyugodtan. - Zsebkendőjével megtörölte a homlokát. Pálházy cigarettára gyújtott. 

- Úgy gondolom, hogy most már neked kéne folytatnod. 

- Mit mondjak? 

- Csak azt áruld el, hogy hol van Petró Máté. 

Szegedi egy-két pillanatig arra gondolt, hogy talán az lenne a legjobb, ha
mindent elmondana őszintén a felügyelőnek, de amikor hozzá akart kezdeni
a vallomásához, hirtelen eszébe jutottak Elmer fenyegető szavai: „Ha netán
valahol eljárna a szád, tudnod kell, hogy mire számíthatsz.” Hát persze hogy
tudta. Elmer kegyetlen, ha meg kell védenie önmagát, semmitől sem riad
vissza, nem válogatott az eszközökben. Zavart tekintettel nézett Pálházyra. 

- Robikám, mondok én neked valamit. 

- Hallgatlak. 

Szegedi teletöltötte poharát, ivott, aztán folytatta.

- Szállj le rólam, és maradjunk továbbra is haverok. Ne ártsd bele maga-
dat ebbe az ügybe. Olyan erőkkel kerülsz szembe, akik eltaposnak. Én nem
vagyok nagy lángész, de sok mindent láttam, sok mindent megtanultam. Azt
mondod, hogy Petrót agyonvertük. Ilyen marhaságot el tudsz képzelni ró-
lam? De tegyük föl, hogy igazad van. Hol van a holttest? Amíg nincs meg a
holttest, addig nincs bűncselekmény, addig csak az van, hogy Petró eltűnt.
Tegyük föl, hogy valóban mi hoztuk őt fel Z.-ből. Tegyük föl, hogy tényleg
szembesítettük Koller Ernővel, aztán szabadon engedtük. Mondjuk, ezt né-
gyen tanúsítják. Mivel bizonyítod be, hogy nem mondtunk igazat? Egyetlen
bizonyíték lenne, Petró holtteste. De az nincs. És még valamit mondok. -
Megint ivott, megtörölte száját a szalvétával. – Robikám, ez a Petró Máté
kommunista ügynököt rejtegetett. Méghozzá nem is akárkit, a Komintern
volt megbízottját, meg a feleségét. Gondolod, hogy van Magyarországon 

139

olyan bíróság, amely megvédené őt, és elitélné azokat, akik egy veszedelmes
bolsevik ügynököt ártalmatlanná tettek? Most, a háború kellős közepén?
A nagy büdös fenét. Még dicséretet is kapnának. Különösen most, amikor
teljes erővel folyik a háború. Amikor kommunistaellenes hangulat van az
országban. Maradj a földön, fiacskám, és ne akarj te egy bolsevik ügynök
mentőangyala lenni. Ne keverd magadat gyanúba. Zárd le az ügyet. Petró
Máté eltűnt és kész. Neked tudnod kell, hogy évente több tucat ember tűnik
el nyomtalanul Budapesten. Ez van, Robikám. És mondd meg nekem, hány
magyar katona tűnt el nyomtalanul az irdatlan orosz hómezőkön? 

- Miskám, mindaz, amit elmondtál, nagyon logikus. De én egyszerűen
nem tudom lezárni ezt az ügyet. Meg kell tudnom az igazságot. És azt csak
tőled tudhatom meg. Misi, mi mindig jó haverok voltunk. Én nem felejtem
el, hogy mit mondtál nekem a berlini olimpia előtt. 

- Mit mondtam? 

- Azt mondtad, azért nem vállaltad el a válogatottságot, mert utálod a
nácikat, utálod Hitlert és barna inges bandáját. Te sohasem voltál fasiszta,
sohasem voltál náci. És még valamit mondok neked. - Ivott a borból, megint
rágyújtott. 

- Hallgatlak – mondta Szegedi. 

- Te legalább olyan jól tudod, ha nem jobban, mint én, hogy a háborút el-
vesztettük. Magyarországot előbb-utóbb a szovjetek fogják megszállni. Nem
lenne jobb, ha teljesen őszintén beszélnénk egymással? Úristen, már elfelej-
tetted, hogy mióta ismerlek? Én még nagyon jól emlékszem, amikor hadap-
ród őrmester voltál és a Római fürdői Tó vendéglőben szinte egymagad
szétverted a volksbundistákat... 

- Te is segítettél, ne szerénykedj. 

- Igen, egy kicsit beszálltam én is a balhéba. Ha jól emlékszem, három
mentőautó vitte volksbundista barátainkat a Margit-kórházba. Látod,
mennyi közös emlékünk van... És mégsem akarsz segíteni nekem. Pedig mi
ugyanazon az oldalon állunk. 

Szegedi hosszan gondolkodott. Tömzsi ujjai között forgatta a borospoha-
rat, és a már-már elfeledett múltból életre keltek az emlékek. El kellett is-
mernie, hogy Pálházy mindig őszinte és megbízható barát volt, akire a leg-
nehezebb időben is számítani lehetett. Igaz, hogy hét évvel fiatalabb nála, de
ott volt minden mérkőzésen, s nagyon jól emlékezett arra a német-magyar
meccsre, amikor a lelátón a szurkolók összeverekedtek, mert a hazai nézők
között sok volt a szervezett fasiszta, de Pálházy és barátai felvették velük a
harcot, és jól elverték Őket, pedig a kivezényelt karhatalom a nácibarátokat
védte. Nézte a felügyelőt, és az volt az érzése, hogy őszintén beszélhet vele. 

140

Talán jobb is, ha titkát megosztja régi barátjával. Ha pedig Pálházy provoká-
tor, akkor a lelke rajta. 

- Robikám, te még ma is a régi vagy? 

- Már nem versenyezem, detektívfelügyelő lettem, de megmaradtam an-
nak, aki voltam. Bízhatsz bennem. 

Szegedi mélyet lélegzett.

- Robi, megbízom benned. Az életemet a kezedbe teszem. Ha döntesz,
gondolj arra, feleségem, gyerekem van. 

- Papa, ne dramatizáld. A haverod vagyok. Beszélj nyugodtan. Mintha a
gyóntatódnak öntenéd ki a lelkedet. 

És Szegedi Mihály beszélt, őszintén, becsületesen. Pálházy néha lehunyta
a szemét, maga előtt látta a megvert, megfélemlített, megalázott Petró Má-
tét, és hallotta Szegedi rekedtes, halk hangját. 

- Elmer megőrült. Úgy ütötte, mintha élete, karrierje függött volna tőle.
Aztán Petró elájult, szeme fölakadt, mintha meghalt volna. A mellére tettem
a fülemet. A szíve nagyon gyengén vert. Azt mondtam Elmernek, hogy
meghalt. Mert úgy nézett ki, először orvost akart hívatni, hogy megvizsgálja,
de végül is lemondott róla. Azt mondta, hogy temessem el. Hazavittem,
hozzánk. Apósom meggyógyította. Elmerék úgy tudják, hogy Petró Máté
nem él, eltemettem egy bányában. 

- Végül is most hol van? 

- Nálam. 

- A lakásodon? 

- Igen. De valahol biztonságosan el kell helyeznem. Sajnos nem mehet
vissza a családjához, mert akkor őrizetbe veszik. Ne felejtsd el, hogy valóban
találkozott a nagybátyjával, de nem jelentette fel, márpedig a feljelentési kö-
telezettség elmulasztása bűncselekmény. És most, a háború idején szigorúan
büntetik, mert te is tudod, hogy milyen ideges félelem van a bolsevik ve-
szélytől, márpedig Petró Miklóst és feleségét szovjet ügynököknek tartják. 

- Biztos vagy benne, hogy elveszítjük a háborút? - kérdezte Pálházy.
- Te talán hiszel a győzelemben? - kérdezett vissza Szegedi. 

- Sohasem bíztam benne, mondd, te félsz? Már úgy értem, hogy ha be-
jönnek mondjuk az oroszok meg az emigrációban élő kommunisták. 

Szegedi alig észrevehetően széttárta a kezét.

- Mitől féljek? Embert nem öltem, nem bántottam. Persze lehet, hogy
azok fognak ellenem vallani, akikkel jól bántam, mert tudod, úgy van ez,
hogy akik túlélik, a megváltozott körülmények között hősök szeretnének
lenni. De hősök csak akkor lehetnek, ha nagyon sokat szenvedtek. De hát
ilyen az élet. Van valami használható elképzelésed?  

141

Pálházy hallgatott egy ideig.

- Miska, megbízol bennem? 

- Hülye vagy? Ha nem bíznék meg benned, elmondtam volna, hogy Petró
nálam van? Tulajdonképpen az életemet a kezedbe adtam. 

- Igazad van. Hülye vagyok. Adj egy napot, és Petrót biztonságba helye-
zem. 

- Rendben van. Mikor utazol vissza? 

- Hétfőn, elsején. Írd fel anyám telefonszámát. Háromtizenhét, három-
százegy. 

Szegedi felírta.

- Várom a hívásodat - mondta aztán. - A lakásomon is megtalálsz. Benne
vagyok a telefonkönyvben. Doktor Márvány Dezső sebészprofesszor. 

- Jelentkezni fogok – mondta Pálházy, és intett a pincérnek. – Fizetek. 

- Azonnal küldöm a főurat. 

Néhány perc múlva a magas, fekete hajú főpincér az asztalra tette a
számlát.
Pálházy tisztességes borravalót adott és távozott. 

142

7.

A napfény olyan meleget árasztott az ablakon keresztül, hogy Elmer szinte
megizzadt. Félrehúzta a függönyt, és arcát a napsugárnak tartotta, de közben
feszülten figyelt az asztalnál álló Szegedi Mihályra, aki részletesen beszámolt
Pálházy Róberttal való találkozásáról. 

- Tegnap ebédeltél vele - mondta Elmer -, miért nem kerestél fel azon-
nal? 

- Nem akartalak a lakásodon zavarni. Nem tulajdonítottam az ügynek
olyan nagy fontosságot. 

Elmer megfordult. Árnyéka hosszan elnyúlt a szőnyegen.

- Misikém, én már többször elmondtam hangsúlyozottan, hogy mi a fon-
tos vagy mi nem, azt egyedül én döntöm el. Speciel ez a dolog, vagyis mindaz,
amit az a Pálházy neked elmondott, igenis nagyon fontos, fontosabb, mint
azt te gondolod.  

- Bocsáss meg, de nekem is van némi ítélőképességem, és úgy gondolom,
hogy amit elmondtam Pálházynak, az egyértelmű és világos. Nem hiszem,
hogy lépne. 

- Tévedsz, Mihály. Ez a fickó már eddig is lépett. 

- Hogyan? Nem értem. 

- Tegnap délután Z.-ből telefonon felhívott Török Vilmos detektív főfel-
ügyelő, és közölte, hogy fontos ügyben beszélni akar velem. Megkérdeztem,
miről. Annyit mondott, hogy Petró Máté eltűnése ügyéről. Azt is közölte,
hogy az ügyet tekintve nagyon fontos anyagoknak jutottak a birtokába, el-
vette Pálházy Róbert felügyelőtől, mert úgy látta, hogy Pálházy túl buzgó, és
túlbuzgóságával árthat a rendőrség és a második osztály hagyományosan jó
együttműködésének. Érted, hogy kikről és miről beszélek? - Szegedi bólin-
tott. - Akkor ugyebár azt is érted, hogy Pálházy tegnap a saját szakállára és
felelősségére találkozott veled, és kvázi magánemberként nyomozott Petró
Máté után, amihez már nem volt joga. Még az a szerencse, hogy te nem fe-
csegtél feleslegesen. Ezt csak azért mondom, mert tapasztalatom szerint
amikor régi barátok találkoznak, rendszerint elvesztik önkontrolljukat, és
teljesen feleslegesen dumálnak olyan dolgokról, amelyekkel megsértik a
szolgálati titoktartás kötelező előírásait. És még valamit. Ma reggel kaptam
meg Z.-ből Takács főhadnagy jelentését. Röviden: Pálházy szabályosan 

143

megzsarolta. Azzal fenyegette meg, hogy a birtokában lévő kompromittáló
anyagokat átadja Szederkényinek, a Hírlap riporterének. Nos, ez a fickó ve-
szélyesebb, mint gondolnánk. Az a véleményem, hogy valamilyen módon el
kell őt hallgattatni. 

- Ezt hogyan értsem? 

- Nem vagy te ostoba. Tudod, miről beszélek. 

- Meg akarod öletni? 

- Véletlenül is meghalhat. Elütheti őt egy autó. Ha hárman látták, hogy ő
ugrott az autó elé, a gépkocsivezetőnek semmi baja sem lesz. Mindez csak
szervezés kérdése. 

- Igaz. De rám ne számíts ebben az akcióban. 

- Nem, rád nem számítok. Egyébként is, mielőtt döntenék, megvárom
Török Vilmost. Egy azonban biztos. Pálházytól meg kell szereznünk azokat
a bizonyítékokat, amelyek ránk terhelőek. 

- És hogyan akarod megszerezni? Pálházy detektívfelügyelő. És amikor
hallgattam őt, az volt a véleményem, hogy megtanulta a szakmát. 

- Ezzel mit akarsz mondani? 

- Például azt, hogy azokat a bizonyos dokumentumokat jó helyen tartja.
Szegedi meggyőzően játszott. Elmer nem vehette észre rajta, hogy tulaj-
donképpen mindent bevallott Pálházynak. 

- Meglátjuk. - Megint az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt, és élvezte
a szinte tavaszias napsütést. Háttal állva Szegedinek azt mondta: - Erősebb,
okosabb emberekkel is elbántunk már. Csak te ne kövess el valami marha-
ságot. Mert az tragikus lenne. 

- Ne nézz hülyének. Gondolod, hogy magam alatt elfűrészelem a fát?
Kislányom, feleségem van. Mi lenne velük, ha velem történne valami? 

 Elmer megfordult. Vörhenyes hajára rátűzött a napfény, olyan volt most a
sűrű haja, mintha lángolna. 

- Látod, barátom, ez az okos beszéd. Ehhez tartsd magad. 

- Még valamit kérdezek, aztán békén hagylak. 

- Kérdezz! - Elmer az íróasztalához ült. 

- Mi történik akkor, ha mondjuk Pálházy a nyomozása eredményét meg-
küldi a főkapitánynak, a vidéki rendőrfőkapitányra gondolok, az pedig hi-
vatalból kérdést intéz az ezredeshez. Mi, ugyebár, azt jelentettük az öregnek,
hogy Petrót nem találtuk meg. Nem tudom, hogy érzed-e a veszélyt? 

- Már hogyne érezném. De erről még korai morfondírozni. Mindenesetre
beszélni fogok Kerthy alezredessel, mert az ügyben ő is érdekelt. Nem tu-
dom, hallottál-e arról, hogy Kerthy Dániel alezredes édes unokatestvére
Mátray Sándor ezredesnek. 

144

- Nem, nem hallottam róla. Azt viszont tudom, hogy ha Pálházy fölhívja
telefonon az öreget és beszél, kiborul a bili. Erre nyilván nem gondoltál. 

- Újabb nyomós ok arra, hogy Pálházynak be kell tapasztani a száját. Azt
még nem tudom, hogy hogyan. De megoldjuk. Bízzál bennem. És ami fon-
tos, tartsd a szádat. 

- Mást nem tehetek. Nem akarok börtönbe kerülni. 

- Nem kerülsz börtönbe. A többit bízd rám. 

 

- Mikor találkozol Török főfelügyelővel?
Elmer az órájára nézett. 

- Egy óra múlva. 

Elmer nem hazudott. Egy óra múlva, vagyis pontosan tizenegy órakor
Török Vilmos, Z. város rendőrségének detektív főfelügyelője ott ült vele
szemben az íróasztal túlsó oldalán. 

- Parancsolj, kérlek – mondta Elmer nyájas, barátságos hangon. – Miben
állhatok a rendelkezésedre? 

Török főfelügyelő természetesnek vette, hogy Elmer őrnagy tegezi őt.
Ettől különösebben nem illetődött meg. Amikor ugyanis Pálházytól elvette a
Petró-féle dokumentumokat, áttanulmányozta, rájött, hogy olyan anyagok,
bizonyítékok birtokába jutott, amelyekkel igen érzékeny nehézségeket
okozhat Elmer őrnagynak, sőt a második osztály vezetőinek is. Igazat adott
magában Pálházynak, minden jel arra mutat, hogy Petrót Elmerék eltüntet-
ték. Török nyugodt tekintettel nézett a vörhenyes hajú őrnagyra. Aktatás-
kájából elővett egy mappát, lapozgatott az iratok között, aztán kihúzott egy
több lapból álló gépelt írást, de nem adta át Elmernek. 

- Kérlek tisztelettel - mondta neki -, mint tudod, a múlt év karácsonyának
másnapján ismeretlen tettesek erőszakkal elvitték Petró Mátét a lakásáról.
Az emberrablók a VKF kettő osztálya munkatársainak adták ki magukat.
Másnap, vagyis huszonhetedikén megjelent Petró Máté lakásán Varga Ist-
ván őrmester és Molnár Pál ellenőr a defenzív osztályról, szabályszerűen
igazolták magukat, és felmutatták a Petró Máté őrizetbe vételére kiállított
parancsot. Petróné közölte, hogy férjét tegnap, karácsony másnapján elvit-
ték a defenzív osztály emberei. Molnár Pál ellenőr ezután értesítette a kapi-
tányságunkat Petró Máté titokzatos elrablásáról. Pálházy Róbert a hely-
színre ment, felvette a jegyzőkönyvet és folyamatba tette a nyomozást. 

- Bocsáss meg, kérlek, Pálházy milyen beosztásban van nálad? - kérdezte
Elmer, pedig tudta, hogy Pálházy detektívfelügyelő, de azért kérdezte meg,
mert időt akart nyerni gondolatai rendezéséhez. 

- Pálházy Róbert a detektívtestület egyik legjobb, legeredményesebb fel-
ügyelője. Lelkiismeretes, körültekintő. Nos, Pálházy felügyelő megítélésem 

145

szerint nagyszerű munkát végzett. - Felemelte a több lapból álló írást, és át-
nyújtotta. - Parancsolj, kérlek, olvasd el. 

- Mi ez? - kérdezte Elmer. 

- Pálházy felügyelő összefoglaló jelentése a Petró-ügyről. Meg kell je-
gyeznem, tartalmas, lelkiismeretes munkát végzett. 

Elmer cigarettára gyújtott, és olvasni kezdte a jelentést. Egyre kényel-
metlenebbül, egyre rosszabbul érezte magát. El kellett ismernie, hogy Pál-
házy felügyelő valóban nagyszerű munkát végzett, következtetései logiku-
sak, megcáfolhatatlanok. Az a javaslata, hogy Elmer őrnagyot és Szegedi
Mihály ellenőrt szembesítsék Petró Mátéval, és a Petró lakásban rögzített
ujjlenyomatokat azonosítsák Elmer őrnagy és Szegedi ellenőr ujjlenyoma-
taival - ez kétségkívül a lebukásukat jelenti, nem tagadhatják le, hogy kará-
csony másnapján jártak a lakásban, és ők vitték el magukkal Petró Mátét.
Meg aztán ott van Koller Ernő búcsúlevele, amelyben világosan megírta,
hogy karácsony másnapján szembesítették őt Petró Mátéval. Figyelmesen
olvasta a búcsúlevelet, és most érezte meg teljes valójában, hogy halálos
csapdába került. A baj azzal kezdődött, hogy Mátray ezredesnek hamis, ha-
zug jelentést adtak. Őszintén be kellett volna vallaniuk, hogy Petró Mátét
kihallgatás közben érte a halál. Hogy ő verte-e agyon, vagy a szíve mondta-e
fel a szolgálatot, az ma már nem deríthető ki. De nem is fontos. Most azt kell
eldöntenie, hogy mit tegyen. Mindenesetre meg kell őriznie a nyugalmát, a
főfelügyelőnek nem szabad észrevennie, hogy ő nyugtalan, hogy csapdába
került. Kétszer is elolvasta a jelentést, a cigaretta már majdnem a körmére
égett, elnyomta, közben Annára gondolt, és azt latolgatta magában, hogy
szép, fekete felesége, a büszke Garlóczy lány mit tenne, ha kipattanna a bot-
rány, és őt Mátray ezredes hadbíróság elé állíttatná. Hűséges maradna hoz-
zá, vagy megtagadná őt? Melege lett, nem érezte jól magát. Tudta, vagy in-
kább sejtette, hogy a jövőjéről van szó. A jelentést az asztalra tette. Tagadni
nem érdemes. Pálházy olyan tökéletes munkát végzett, hogy a tagadás ne-
vetséges lenne. 

- Parancsolsz egy pohár konyakot?

- Szívesen megiszom. 

Elmer felállt, a szekrényből elővette a konyakosüveget, és két poharat is
tett az asztalra. Töltött a poharakba. 

- Hát akkor az egészségünkre és az eredményes együttműködésünkre.
Szervusz, kérlek. 

- Szervusz, Frigyes - mondta magabiztosan Török, és fenékig ürítette a
poharát. - Kérdeznék valamit, mielőtt továbbmennék. Teszem ezt azért,
mert az együttműködésünkre is ittunk. 

146

- Kérdezz, kedves Vilmos. 

- Azt szeretném tudni, hogy miért volt szükség a színjátszásra? 

- Milyen színjátékra gondolsz? 

- Karácsony másnapján Szegedi Mihállyal elvittétek azt a szerencsétlen
Petrót. És másnap leküldtél Z.-be két nyomozót, hogy tartóztassák le azt az
embert, aki nálatok a fogdában ül. Egyszerűen nem értem. 

Elmer mélyet lélegzett, de megőrizte nyugalmát, még arra is futotta erejé-
ből, hogy lágyan mosolyogjon. 

- Főfelügyelő vagy. Nyilván ismered a konspiráció szabályait, úgy is fo-
galmazhatnék, hogy kötelező törvényeit. 

- Természetesen. Ezt magyaráztam Pálházynak is. 

- Konkrétan mit mondtál neki? – Elmer kíváncsian nézett Törökre. 

- Azt magyaráztam neki, hogy ti valóban elvittétek Petrót, ez nem vitás,
de ne felejtse el, hogy Petró végül is veszedelmes kommunista, aki súlyosan
vétett a törvény ellen, amikor találkozott a Moszkvából illegálisan hazajött
nagybátyjával. Valószínűleg az történt, hogy ti Petrót megnyertétek, és tit-
kos feladattal valamelyik országba küldtétek. 

- De úgy tapasztalom, hogy ezt a magyarázatot a barátunk nem nagyon
hitte el. 

- Miből gondolod? 

- Abból, hogy te, ugyebár, mint mondottad, elvetted tőle az ügyet, de
Pálházy mégis tovább nyomoz a saját szakállára. 

- Bocsáss meg, ezt honnan veszed? 

- Tény, kedves Vilmos. Pálházy egyszerűen nem veszi figyelembe a dön-
tésedet. Tegnap délben együtt ebédelt Szegedi Mihállyal, és jószerivel meg-
vallatta. Azt akarta megtudni, hogy hol van Petró Máté. Azt is közölte, addig
nem nyugszik, amíg meg nem találja Petró Mátét. 

- Erről nem tudtam. - Török Vilmos tekintete elkomorult. - Szigorúan
megparancsoltam neki, hogy ne foglalkozzon az üggyel. 

Elmer széttárta a karját.

- Magánnyomozást folytat. Szerintem azt akarja bebizonyítani, hogy mi
Petrót a kihallgatás során agyonvertük. Furcsa, hogy egy rendőrfelügyelő a
kommunista Petrót védi velünk szemben. 

- Igen, ez valóban furcsa. Mondd, Frigyes, tényleg agyonvertétek? Ne-
kem megmondhatod, mert én utálom a kommunistákat. Nyugodt lelkiisme-
rettel mondhatom, hogy én a kisujjamat sem mozdítanám meg, ha az utolsó
kommunistát is agyonvernék. 

Elmer ivott a konyakból, szemét nem véve le a kövérkés főfelügyelőről,
aki közben pipára gyújtott. Mennyire lehet őszinte ehhez az emberhez, tű- 

147

nődött az őrnagy. Szimpatikusnak találta, de vajon ez a szimpátia elég-e ah-
hoz, hogy kiadja magát neki. Elmer nagyon jól tudta, hogy veszélyben van,
mert ha ez az asztalán fekvő összefoglaló jelentés Mátray ezredes kezébe ke-
rül, akkor nincs olyan isten, aki megmentené őt a hadbíróságtól és a lefoko-
zástól. Kössön szövetséget Török Vilmossal? Nézte a pöfékelő főfelügyelőt,
a pipafüst tépett foszlányait. 

- Nézd, Vilmos, te jó magyar ember vagy, keresztény magyar úr. Benned
megbízom, mert ugyanúgy látod a magyar jelent és jövőt, mint én, hasonlóan
gondolkodol a bolsevizmus elleni harcról. Amit most elmondok neked, az
szigorúan vett államtitok. - Letette a poharat, gondos, lassú mozdulatokkal
újból cigarettára gyújtott. - Természetesen ez rád is vonatkozik. Főfelügyelő
vagy, nagyon jól tudod, hogy a vezérkar hírszerző és kémelhárító szolgálata,
hogy finoman fogalmazzak, a törvények felett áll. Másképpen nem is véd-
hetné az állam, az ország biztonságát. Bennünket általában úgy neveznek,
titkosszolgálat. És ez az elnevezés helyes, mert akcióinkat a kulisszák mö-
gött, a nyilvánosság kizárásával, titkosan végezzük. Ez nem nagy újság, nem
megy másképpen. Nekünk vannak titkosügynökeink nemcsak hazánkban,
hanem az elrabolt területeken és a nyugati országokban is. De dolgoznak
ügynökeink a Szovjetunióban is. Ezeknek az ügynököknek a nevét nyilván
nem hozhatjuk nyilvánosságra. 

- Ez természetes - mondta helyeslően bólogatva Török főfelügyelő, és
pipájában megnyomkodta a parázsló dohányt. - Ha tőlünk azt kérnék, hogy
a nyilvánosság előtt nevezzük meg az alvilágban vagy a közélet különböző te-
rületein beépített emberünket, az efféle kérést nevetségesnek tartanánk és
természetesen nem teljesítenénk. 

- Nagyon örülök, kedves Vilmos, hogy így gondolkodol. Visszatérve a
Petró-ügyre. Mi, mármint a szolgálat, bizalmas jelentést kapott Moszkvából,
hogy Petró Miklós volt népbiztoshelyettes, a Komintern munkatársa illegá-
lisan Magyarországra készül. Természetesen megtettük a szükséges intéz-
kedéseket. Feltételeztük, hogy Petró Miklós találkozni fog unokaöccsével,
Petró Mátéval. Feltételezésünk beigazolódott, beszervezett emberünktől... 

- Koller Ernőtől – szólt közbe Török, mintegy fitogtatva mindentudását. 

- Igen, tőle. Csak sajnos egy nappal később, így Petró Miklóst és feleségét
nem foghattuk le. De azt hiszem, előtted mint szakember előtt teljesen vilá-
gos, hogy Petró Máté tudta, és ezen van a hangsúly, tudta, hogy nagybátyja és
felesége, Natalja Petrova hol, kinél tartózkodik. Mert nem vitás, hogy vala-
hol lakniok kellett. Feltétlenül tudnunk kell, hogy Petró Miklós illegális ha-
zatérése kapcsolatban van-e a tavalyi nagy lebukásokkal, esetlég azért jött
Magyarországra, hogy újjászervezze a kommunista pártot. Tehát úgy dön- 

148

töttünk, hogy Petró Mátét őrizetbe vesszük, és megtudjuk tőle nagybátyja
tartózkodási helyét. Valóban mi vettük őt őrizetbe. Szegedi Mihály és én.
Kár lenne tagadni. Felhoztuk Pestre kihallgatni. Tagadott. Konokul és kö-
vetkezetesen. Szembesítettük Koller Ernővel. Petró konoksága megtört, de
nem árulta el nagybátyja rejtekhelyét. Koller, mint búcsúlevelében írta, a
műhely irodájában találkozott Petró Miklóssal és feleségével. Ebben az
esetben mit tehettünk? A parancs az volt, hogy meg kell találnunk a Komin-
tern ügynökét, Petró Miklóst. - Elmer mély lélegzetet vett, tudta, hogy most
hazudnia kell, de úgy érezte, nem tehet mást, meg kell védenie önmagát,
családját, az eszébe sem jutott, hogy másnak is van családja. Nos - folytatta,
és elnyomta a cigarettacsikket -, parancsot adtam Szegedi Mihály ellenőr-
nek, hogy helyezze szabadlábra Petró Mátét, de szervezze meg a figyelését,
kövessék minden lépését, az volt ugyanis a meggyőződésem, hogy Petró
Máté fel fogja keresni a nagybátyját a rejtekhelyén, és elmondja neki a tör-
ténteket. Sajnos Szegediék szem elől vesztették Petró Mátét, ami azt bizo-
nyítja, hogy a szerény könyvkötő mestere a konspirációnak. Bement egy
házba, a nyomozók várták, hogy kijöjjön, nem tudták, hogy az épületnek van
egy másik kijárata is. Nos, Petró Máténak nyoma veszett. Másnap leküldtem
két nyomozót azzal az utasítással, hogy a segítségetekkel vegyék őrizetbe.
Nem sikerült. Petró Máté illegalitásba ment. - Töltött a poharakba. Török
átvette. 

- Egészségedre – mondta, és ivott. Elmer követte példáját. 

- Megmondom őszintén - mondta Elmer, és a poharat az asztalra tette -,
Szegedit én szeretem és becsülöm. Most indítsak ellene fegyelmit? Nem te-
szem. Biztos vagyok benne, hogy Petró Máté és nagybátyja is előbb-utóbb
horogra kerül. 

Török bólogatott, és közben arra gondolt, hogy Pálházy, akár szereti őt,
akár nem, végül is ragyogó munkát végzett. Pontosan azt történt, amit leírt az
összefoglaló jelentésben. 

- Megértelek. Azt hiszem, én is hasonlóan cselekedtem volna a helyed-
ben. Csakhogy az ügynek több buktatója is van. 

- Éspedig? – Elmer kíváncsian nézett rá. 

- Pálházy - mondta Török. - Említetted, hogy saját szakállára nyomoz az
ügyben. Ebből arra következtetek, hogy minden dokumentumból másolatot
készített. Nem nehéz kitalálni, hogy miért. Mi történik akkor, ha az össze-
foglaló jelentés és a dokumentumok másolatát elküldi Mátray ezredes úrnak
vagy a katonai ügyészségnek? Biztos vagyok benne, hogy megteszi; Egysze-
rűen megkerüli a szolgálati utat. 

- Annak ellenére, hogy a nyomozást elvetted tőle? 

149

- Igen, annak ellenére. Te nem ismered Pálházyt. Én viszont annál job-
ban. Humanista. Az igazság bajnoka. Nagy i-vel. Szerinte helytelen, hogy
azért üldöznek embereket, mert kommunista nézeteket vallanak. Az nem
bűncselekmény, az világnézet. 

- Ne mondd. Barátunk efféle elveket vall? Csak nem kommunista titok-
ban? 

- Nem, nem hiszem, hogy az volna. Bár elgondolkodtató, hogy apja után,
aki hősi halált halt Isonzónál, megilleti őt a vitézi cím viselése, s nem hasz-
nálja, mondván, hogy neki semmi köze sem volt apja vitézi tetteihez. Apja
kapta meg az Arany Vitézségi Érmet, a cím őt illeti meg. 

- Érdekes fickó a barátunk - mondta elgondolkodva Elmer, és egy
blokkra felírta Pálházy nevét. 

- Mondd, kérlek, nem lehetne vele szót érteni? – kérdezte az őrnagy. 

- Hogyan? Hát látod, a parancsot sem tartja be. És még fegyelmit sem in-
díthatok ellene, mert akkor kipattan a dolog és az ügy nyilvánosság elé kerül.
Sajnos kényes és bonyolult ügy ez. 

- Elismerem. Mit tanácsolsz, mit tegyünk? 

- Szerintem az lenne a legokosabb, ha beszélnél Mátray ezredes úrral, és
jelentést tennél, hogyannak idején nem a tényeknek megfelelően tájékoz-
tattad őt a Petró-ügyben. Hogy miért nem, azt ki kell találnod. Valami jó,
nyomós okot tálalj fel. 

Török megtömte a pipáját lassú, nyugodt mozdulatokkal, ami azt jelen-
tette, hogy erősen koncentrál. Rágyújtott. Pöfékelt kettőt-hármat, tekintete
felderült. - Nos, én a helyedben úgy mondanám el az esetet, ahogy történt.
Petrót kihallgattátok, a szembesítés eredménytelen maradt, szabadlábra
helyeztétek abból a meggondolásból, hogy titokban követni fogjátok stb. stb.
Sajnos a figyelők szem elől tévesztették, Petrónak nyoma veszett. Ezért
másnap leküldtél Z.-be két embert, hogy vegyék őrizetbe. Ezt követően tit-
kos államérdekre való hivatkozással kérjétek el tőlünk a nyomozás összes
anyagát. 

Elmer figyelemmel hallgatta a főfelügyelőt, és arra gondolt, hogy szívesen
látná munkatársai között. Okos, remekül kombinál, ezt az embert nehéz
lenne sarokba szorítani. Nagyszerű az elgondolása, csak hát a megvalósítás
ütközik nehézségekbe, Kerthy Dani nélkül nem is valósíthatja meg. 

- Azt hiszem, igazad van - mondta elismerően. - Nem volna kedved át-
nyergelni hozzánk? 

- Megtisztelő az ajánlat, de én nagyon jól érzem magamat Z.-ben. Szere-
tem a munkámat, és ismerem az ottani alvilágot, az alvilág is ismer engem.
Így aztán kijövünk egymással. Az a tény, hogy antibolsevista vagyok, nem 

150

jelenti azt, hogy szívesen foglalkoznék politikai ügyekkel. Nagyon sikamlós
terület, nem nekem való. Tudod, Frigyes, nekem az a meggyőződésem, hogy
a politikai rendszerek változnak, és az efféle változás kihat az előző rendszer
híveinek - s itt most rátok is gondolok - egyéni sorsára is. Az alvilág viszont a
napi politikától független. Az van minden rendszerben. Tehát szükség van a
képzett detektívekre. - Felállt. - Nagyon örülök, hogy megismertelek. Re-
mélem, tudtam segíteni. És várom az osztály átiratát. Pálházyt pedig, amed-
dig tudom, féken tartom. De te sürgősen beszélj Mátray ezredes úrral, mert
nem tudhatjuk, hogy Pálházy mikor fog lépni. 

- Beszélek véle. És ha nincs kifogásod ellene, kicsit körülszaglászom Pál-
házy barátunkat. 

- Ehhez szuverén jogod van - mondta Török, és széttárta karját. - De én
nem tudok róla. - Kezet fogott Elmerrel, s mint aki jól végezte dolgát, távo-
zott. 

Az őrnagy ivott még egy pohár konyakot, leült, lehunyta a szemét, és át-
gondolta a történteket. Igen, csak Kerthy segíthet, Mátray az unokafivére,
szereti őt. Felment a harmadik emeletre Kerthyhez. Pap Viktor hadnagy,
segédtiszt felállt, vigyázzba vágta magát és előírásszerűen jelentkezett. 

- Hagyd, fiam - intette le Elmer. - Jelentsd az alezredes úrnak, hogy be-
szélni szeretnék vele. 

- Jelentem, őrnagy úr, az alezredes úr házon kívül van. 

- De azt csak tudod, hogy hol található meg. 

- Tudom, alázatosan jelentem. Anday művésznő műtermébe ment.
Bimbó út harmincnégy. Van telefon is a műteremben, de bedöglött. 

- Próbáld felhívni – mondta Elmer -, hátha már megjavították. 

A fiatal, szőke hadnagy felvette a kagylót, tárcsázott, de a hívott állomás
foglaltat jelzett. Újból és újból megkísérelte, eredménytelenül. 

- Mit tegyek? 

- Semmit. Nekem sürgősen beszélnem kell vele. Tehát Bimbó út har-
mincnégy. Mit is mondtál, Anday... 

- Jelentem, Anday Irén festőművész. 

- Az alezredes úr gyakran jár oda? 

- Hetente egyszer. Gondolom, a bizalmi embereivel találkozik. 

- Valószínű - bólintott Elmer. - Köszönöm, fiam. - A hadnagy fejhajtás-
sal köszönt. Elmer intett neki, és visszasietett a szobájába. Néhány másod-
percig azon gondolkodott, hogy mit tegyen, végül is úgy döntött, felkeresi
Kerthyt a művésznőnél. Nem egészen fél óra múlva a fekete Mercedes már a
Bimbó úton kapaszkodott fel. Elmer nézte a behavazott utat, a pompás vil-
lák hópaplanos előkertjeit, a hótakaró alatt már-már megrokkanó fenyőket. 

151

Előttük ment a tizenegyes autóbusz, az úttest síkos volt, a szembejövő forga-
lom miatt nem előzhettek. Már nagyon közel jártak a keresett épülethez,
amikor az autóbusz megállt. Ők is megállásra kényszerültek. Elmer unottan
nézte a leszálló utasokat. Egyszer csak mintha mellbe verték volna, elakadt a
lélegzete. Felesége szállt le a buszról. Arcát ugyan csak futólag látta, de meg-
ismerte divatos zsemlyeszínű nerckucsmáját és a mohazöld, pézsmával bélelt
bundáját a nercgallérral, alacsony sarkú, világosbarna bőrcsizmáját. Az asz-
szony, miután lelépett a járdára, futólag körülnézett, aztán határozott lép-
tekkel elindult a harmincnégyes számú ház felé. 

- Ne induljon – mondta Elmer a gépkocsivezetőnek. 

- Értettem, őrnagy úr, alázatosan. 

- Itt várjon rám. - Elmer kiszállt a kocsiból, óvatosan megállt egy vastag
törzsű szilfánál, és erős szívdobogás közepette figyelte a feleségét. A fekete
hajú asszony könnyű léptekkel sietett előre. Elmer óvatosan követte. Anna
megállt a ház rácsos kapujánál, kézitáskájából kulcsot vett elő, egy pillanatra
jobbra nézett, aztán a kulccsal kinyitotta a zárat és bement az udvarra. Elmer
vigyázva a vaskerítéshez sietett, óvatosan benézett a csupasz, levélfosztotta
bokrok között. Anna akkor lépett a házba, már nem nézett hátra, becsukta
maga mögött a tölgyfa ajtót. Elmer mélyet lélegzett. Hát így állunk - suttogta
maga elé, és lehunyta a szemét. És most mit csináljon? A kerítésen még csak
át tud lépni, bár veszélyes nagyon, mert még nem múlt el dél, az út viszonylag
forgalmas, könnyen megláthatják. De hát neki mindenáron beszélnie kell
Kerthyvel, hacsak meg nem öli, még mielőtt egy szót is szólna. Továbbsétált,
és megállt a következő villa kapujánál. Becsöngetett. Kisvártatva egy hajlott
hátú, ősz hajú férfi jött ki a házból, amikor közelebb ért, Elmer akkor látta,
hogy nem is olyan öreg, nem lehet több negyvenévesnél, csak valahogyan
nagyon lezser a magatartása. Megállt a kapunál, Elmer köszönt. A férfi mély
baritonján fogadta a köszönését. 

- Parancsoljon, uram. 

Elmer elővette fedőigazolványát.

- Doktor Elméri őrnagy vagyok a defenzív osztályról. 

- Alázatosan jelentkezem, őrnagy úr. Fráter Milán nyugdíjas őrmester
vagyok. Parancsoljon velem. 

- Hol beszélhetnék magával, őrmester?
Fráter Milán kinyitotta a vaskaput. 

- Tessék bemenni, illetve velem jönni, őrnagy úr - mondta, és maga elé
engedte Elmert. Bementek az őrmester lakásába. Fráter Milán, mint később
kiderült, a háromemeletes villa gondnoka, házfelügyelője, fűtője volt egy
személyben. - Parancsoljon helyet foglalni, őrnagy úr. 

152

Elmer körülnézett. A szoba nagyon szép tiszta, világos volt. 

- Van még a lakásban valaki? – kérdezte. 

- Egyedül vagyunk, őrnagy úr. 

Elmer bólintott. Idáig jól alakulnak a dolgok.

- Figyeljen rám, Fráter Milán. Amit hallani fog, az szigorúan államtitok.
Világos? 

- Alázatosan jelentem, világos. Tudom, mi az államtitok. Jutason végez-
tem. 

- Helyes, barátom. Ki lakik a szomszéd villában? A harmincnégyben. 

- Anday Irén festőművésznő. 

- Ismeri? 

- Hogyne ismerném. Én vagyok a mindenese. Odaát is én fűtőm a házat,
merthogy központi fűtés van. Csak nem csinált valami butaságot a művész-
nő? Már elnézést, hogy megkérdezem, de tetszik tudni, Irénke áldott jó lé-
lek, csodálkoznék, ha valami...  

- Nem, nem vele van a baj – vágott közbe az őrnagy. 

- Értem, őrnagy úr. Hála a jó istennek. A látogatóival, ugye? 

- Sok látogatója van? 

- Alázatosan jelentem, igen. Csupa bohém, művész, férfi, nő egyaránt.
Sokszor hajnalig maradnak. Aztán van két látogatója, egy csodaszép fekete
asszony meg egy cvikkeres férfi, sovány, olyan bankárkinézésű. Amikor
azok jönnek, akkor Irénke elmegy otthonról, és csak este jön haza. Ma sincs
itthon. Az asszonyka az előbb ment be a házba, merthogy kulcsa van hozzá.
Gondolom, hogy az asszonyka férjes asszony, azért találkoznak itt titokban. 

- Mióta járnak ide? 

- Hát bizony én azt meg nem mondom. De jó régóta, már évek óta. Csuda
nagy szerelem lehet, hűséges, nagy szerelem. – Elmer úgy érezte, hogy Fráter
Milán minden szava egy-egy kalapácsütés a mellén, valahol a szíve tájékán.
Intett Fráter Milánnak, hogy hagyja abba. 

- Magának van kulcsa a házhoz?

- Alázatosan jelentem, nekem a kazánházhoz van kulcsom, de onnan fel
tudok menni a lakásba. A pincelejáró ugyanis az előszobából nyílik. Az pe-
dig soha sincs lezárva, mert Irénke a borospalackokat itt tartja. 

- A kazánházban? 

- Nem, jelentem alázatosan. A pince két helyiségből áll. Az egyik amo-
lyan raktárféle. A másikban van a széntároló és a kazán. Méghozzá nem is
akármilyen, angol gyártmányú Pertis. Csodálatos huzata van, nem kormoz,
élvezet dolgozni vele. 

- Rajzolja le nekem a lakás beosztását. 

153

- Ahogy méltóztatik parancsolni, jelentem alázatosan. - Az egyik szek-
rényből egy ív papírt és ceruzát vett elő, leült az asztalhoz. - Hát lássuk csak.
Nem vagyok valami jó rajzoló, de megpróbálom. Szóval ez itt a kétszárnyú
bejárati ajtó. A teraszról nyílik. Itt van egy hatalmas előszoba. Balra a pince-
ajtó van, mellette egy vécé. Jobbra a konyhába jutunk. Hatalmas nagy a
konyha. Ott is van egy ajtó, tetszik tudni, ez a cselédszobába vezet. Annak az
ablaka vasrácsos és a kertre néz. Van benne mosdó meg minden. Már úgy
értem, hogy szekrény, fekvőhely. Ez az ajtó, amit most rajzolok, a kamráé,
olyan nagy, akár egy börtönzárka. Lakni is lehetne benne. Na már most, az
előszobában van a bejárat a hallba. Onnan egy tágas nappaliba jutunk. Leg-
alább hatszor nyolc méteres. A nappaliból balra van az ebédlő, annak bejá-
rata van a konyhához, jobbról nyílik a hálószoba, abból pedig a márvány
fürdőszoba. A nappaliból egy tölgyfa lépcső vezet a műterembe, hatalmas
terem, ezek itt a széles ablakok. Fönn szintén van vécé és fürdőszoba, meg
egy szőnyegekkel, heverőkkel berendezett pihenőhelyiség. Irénke az ő
szeánszait ott szokta rendezni. 

- És a szerelmespár hol szokott tartózkodni? 

- A földszinti hálószobában. 

- Honnan tudja? 

Fráter Milán mosolygott. Furcsa, sunyi, alattomos mosoly ült ki csontos
arcára. Elmer szíve szerint ököllel az arcába csapott volna. 

- Néhányszor meglestem őket. Könnyű volt, mert a szobák vastag sző-
nyegekkel vannak leterítve, a lépéseket nem lehet meghallani. Egyszer ész-
revettek, azt mondtam, bocsánat, méltóságos uram, csak a radiátorokat el-
lenőrzöm. Az asszonyka nagyon megijedt, maga elé kapta a takarót, mert-
hogy anyaszült mezítelen volt. 

- Hogy hívják az asszonyt? Mi a neve? - Elmer hangja rekedtes, ingerült
volt. 

- Valamilyen Ancsa. Ezt is onnan tudom, hogy amikor észrevettek és az
asszonyka megijedt, a cvikkeres azt mondta neki, Ancsa drágám, semmi baj. 

- Értem. Adja ide a kazánház kulcsát. 

- Készséggel. De alázatosan kérdem, nem akarja az őrnagy úr, hogy átkí-
sérjem? 

- Nem, köszönöm. Csak azt mutassa meg, hogy merre van a kazánház
bejárata. 

Fráter Milán átadta a kulcsot Elmernek, és azt mondta:

- Nem kell az utcáról bemenni, mert innen a kertből nyílik egy oldalkapu.
Nyitva van. És azzal szemben van a kazánház vasajtaja. 

154

- Köszönöm. Tehát még egyszer megismétlem. Amiről beszéltünk, szi-
gorú katonai és államtitok. 

- Értettem, őrnagy úr. Nem kell segítség? 

- Nem. Maradjon csak itt. A kulcsot meg fogja találni a zárban. Belülről.
Az ajtót nem zárom be. - Hosszasan tanulmányozta a lakás rajzát, aztán ösz-
szehajtotta és zsebre tette. 

 - Viszontlátásra - mondta.

- Alázatos tiszteletem, őrnagy úr. 

Elmert a jeges északi szél kissé lehűtötte. Mélyeket szívott a fagyos leve-
gőből. Olyan érzése volt, mint amikor jégdarabkák csúsztak le a torkán. Hát
ezt kellett megérnie. Most aztán alapos leckét kapott a hitvesi hűségből és az
önzetlen barátságból. Mi a teendője ilyen esetben a megcsalt férjnek és a be-
csapott barátnak? Csőre tölti mauserét, és mindkettőjüket agyonlövi, aztán
pedig végez magával is. Ez lenne a megoldás? És mi lesz a gyerekkel, Sán-
ddrkával? Még csak tizenegy éves. Lehet, hogy a gyereknek nem is ő az apja-
Lehunyta a szemét, egy pillanatig a falnak támaszkodott, sírni lett volna
kedve. Aztán valahogyan megemberelte magát, és a repkénnyel befuttatott
kőkerítés mellett elindult az átjáró felé. Valóban nyitva volt. Azonnal észre-
vette a kazánház zöldre festett vasajtaját. Könnyű léptekkel átment a hótól
megtisztított tipegőn, elővette zsebéből a kulcsot, kinyitotta a vasajtót, belé-
pett. Megkereste a villanykapcsolót, felkattintotta, a fény szétáradt a száraz,
meleg előtérben. Tulajdonképpen nem is pince volt ez a helyiség, inkább jól
kiképzett alagsor. Öt lépcső vezetett le a kazánhoz. Megtalálta az átjáróajtót.
A raktárban is felkattintotta a villanyt. Fráter Milán nem túlzott. A hűvös,
teremnek beillő raktárban a falak mentén felállított polcokon vízszintesen
fektetett borosüvegek százai pihentek, felirat jelezte a fajtát és az évjáratot.
Elmer végigfuttatta tekintetét a feliratokon. Főleg tokaji és balatoni északi
oldalról származó borok voltak. Tokaji furmint, szamorodni, aszú, bada-
csonyi kéknyelű, szürkebarát és így tovább. Az évjáratokban is nagy volt a
választék. Bőségesen volt a háború előtti palackozásból, de a legtöbb azért a
húszas évekből származott. A szemben lévő polcokon konyakosüvegeket,
barackpálinkás és cseresznyepálinkás üvegeket vett észre. De volt ott Alt-
watter, Unicum, Mecseki meg mindenféle likőr. Találomra felbontott egy
konyakosüveget, talált a polcon egy poharat, teletöltötte és felhajtotta. Rö-
vid idő múlva enyhe szédülést érzett. Farzsebéből elővette pisztolyát, csőre
töltötte, beledugta télikabátja zsebébe, aztán óvatosan nekiindult a föld-
szintre vezető lépcsőn. Az ajtónál megállt, lélegzetét visszatartva figyelt, de
semmit sem hallott. Vigyázva, nehogy zajt csapjon, kinyitotta az ajtót, és be-
lépett az előszobába. Fráter Milán nagyon pontos volt. Halkan a hall ajtajá- 

155

hoz osont. Sikerült zaj nélkül kinyitnia, nem is csukta be. A perzsaszőnyeg
elnyelte léptei alig hallható zaját. A hallt boltíves átjáró választotta el a ha-
talmas nappalitól. Most nem figyelt a berendezésre. Minden agysejtjével az
óvatosságra összpontosított. Az átjáróból látta a hálószoba nyitott ajtaját,
halk horkanásokat, duruzsolást hallott, a szeretkezés ismerős zajait, rögtön
megismerte Anna nyögdécseléseit, elismerő, becéző szavait, amelyeket az
eksztázis pillanataiban szokott mondani. Aztán halk, szaggatott sikolyok
hallatszottak. Csak most tudja fegyelmezni magát, csak most legyen erős!
Mélyet lélegzett, aztán elindult a hálószoba felé. Az ajtóban megállt.
A szerelmesek a kielégülés gyönyöre utáni fáradalmakat pihenték ki. Mezí-
telenül feküdtek, egymást átölelve, nem vették észre az ajtóban álló halálsá-
padt Elmert, akinek most valahogyan biztonságérzetet adott az a tudat, hogy
kibiztosított és csőre töltött pisztolyát a tenyerében érezte. Valami hallatlan
lelkierővel fegyelmezte magát, és úgy döntött, hogy nem rendez melodrá-
mába illő jelenetet, hanem megpróbál férfi módjára viselkedni. Nem nyüszít,
nem jajgat, nem sír és nem könyörög, végül is ő van nyeregben, ettől a perctől
kezdve ő fogja vezényelni a zenekart, s ezek ketten úgy fognak játszani, aho-
gyan ő előírja nekik, és a kottától nem térhetnek el. Igen, így fog cselekedni,
még akkor is, ha nagyon fáj. Nekitámaszkodott az ajtófélfának a vállával, ci-
garettára gyújtott. Az öngyújtó kattanására sem figyeltek fel. 

- Bocsánat - mondta halkan, de határozottan Elmer -, nem akarok za-
varni, de attól tartok, hogy be kéne takaróznotok, mert nincs valami meleg. 

Annának a teste mintha rugón járt volna, hirtelen felült, két kemény mel-
lét szabadon hagyta, ölének sötét szőrzetét sem takarta el. Merev, ijedt te-
kintettel bámult férjére, s mintha megbénult volna, mozdulni sem tudott.
Kerthy Dániel kicsit vaksin a cvikkere után tapogatott, közben zavartan pis-
logott Elmerre. Egyszerűen nem tudta, hogy mit mondjon. Aztán, hogy
csiptetős szemüvegét az orrára helyezte, alsónadrágja után kotorászott.
Végre megtalálta az ágy mellett a szőnyegen. Ügyetlen mozdulatokkal fel-
vette, aztán felült. Ránézett a sápadt, könnyeivel küszködő Annára, és
nyugtatva őt, azt mondta: 

- Nyugalom, Anna. - Tekintetét Elmerre emelte. - Frigyes, mindent
megmagyarázok. - Hangja színtelen, sápadt volt. 

Elmer elővette pisztolyát, aztán egy széket húzott magához. Most már
visszanyerte önuralmát. 

- Megmagyarázol? Mit? Azt, hogy visszaéltél a barátságommal, elcsábí-
tottad a feleségemet, kurvát csináltál belőle? 

Anna felsikoltott. Elmer hűvösen ránézett.

- Nem lettél kurva? A sikoltásodat talán tiltakozásnak vegyem? 

156

- Frigyes drágám… 

- Ez azért már túlzás. A drágád, aki mindent meg akar magyarázni ne-
kem, ott ül melletted beesett mellel, ócska gatyában, fáradtan, mert ugyebár
az efféle titkos találkozások kimerítik az embert. Mi a véleményetek, ha én
most mindkettőtöket agyonlövöm? 

- Frigyes, kérlek, légy észnél, ezt nem teheted meg… 

- Mindent megtehetek. Nincs más választásom. - Annára nézett. - Amíg
élek, nem bocsátom meg neked, hogy évek óta becsaptál, visszaéltél a bizal-
mammal. .. - Tekintetét Annáról Kerthyre emelte. - És neked mit mondjak?
Ember az, s ha ember, milyen ember, aki elcsábítja a barátja feleségét? 

Kerthy az éjjeliszekrényről leemelte ezüst cigarettatárcáját, kivett belőle
egy cigarettát, rágyújtott. Meg kell emberelnie magát, nem mutathatja ki fe-
lelmét. Elmer szereti az életet, nem fogja lelőni őket, nem akarja élete hátra-
lévő részét börtönben tölteni. Csak nem megijedni. 

- Tessék, lőj! - mondta határozottan, és amikor a szájába tette a cigaret-
táját, nagyon vigyázott arra, hogy keze ne remegjen. - Ha lelövöd Annát,
utána engem, huszonnégy órán belül elfognak, vagy felakasztanak, vagy ha a
hadbíróság kegyes lesz hozzád, akkor főbe lőnek. 

- Ne folytasd! Jól tudom, hogy mit kell tennem. - A feleségére nézett. -
Öltözz fel és menj haza. 

- Megengeded, ugye, hogy én is felöltözzem? 

- Nem, maradj csak úgy, ahogy vagy. Jó rád nézni. - Kerthy nem vette
komolyan Elmer szavait, lelépett az ágyról. Abban a pillanatban Elmer
meghúzta a ravaszt, a dörrenés megremegtette az ablakokat, a golyó Kerthy
lábától mintegy húsz centiméterre fúródott a parkettba. Az alezredes meg-
rezzent. Ez megőrült, ezzel nem lehet tárgyalni. Az ágy szélére ült, és bárho-
gyan fegyelmezte is magát, érezte, hogy elsápad, a keze is remeg. 

- Mondd, te teljesen megőrültél? - kérdezte, de hangja már nem volt
olyan szilárd, magabiztos, mint korábban. Nagyokat nyelt és félni kezdett.
Eszébe jutott, hogy Elmer a háborúban milyen vakmerő akciókat szervezett
és hajtott végre. Ez egy őrült, gondolta, ez nem fél a haláltól, ennek nincs ön-
kontrollja. Még egyszer megkérdezte: - Megőrültél? 

- Csodálkozol? - kérdezte, és öltözködő feleségét nézte, aki kapkodva
vette magára ruhadarabjait, és ideges tekintettel nézett a pisztolyt célzásra
tartó férjére, nagyon meg volt ijedve, halálos félelmet érzett. Istenem, csak
most ússza meg. - Te nem őrülnél meg, ha a feleségedet rajtakapnád, amint
egy barátoddal titokban szeretkezik? Mondd, mióta csináljátok ezt? Mióta
hazudtok nekem? 

Anna a haját igazgatva Kerthyre nézett. Tekintetében üzenetféle volt, va-

157

lami olyasféle: drágám, most mit válaszoljak? Te olyan okos vagy, szeret-
ném, ha te válaszolnál. 

- Mi van? Miért hallgattok? Ha már felszarvaztatok, szeretném tudni,
hogy mikor kezdődött? Tegnap? Tegnapelőtt? - Szinte ordítva kérdezte. -
Mikor? Feleljetek! - Kerthy hallgatott. Anna félénken megszólalt 

- Frigyes drágám... 

Elmer ingerülten közbevágott.

- A drágámat hagyd el. A te drágádat Daninak hívják. Mit akarsz mon-
dani? 

- Én azt akarom csak mondani, hogy... Különben semmit sem mondok.
Úgysem hinnél nekem. 

- Hát nem. Csak a szememnek hiszek. Szavaknak nem. Menj haza. Ott-
hon majd beszélgetünk. 

Anna magára vette télikabátját, fejére igazította szőrmekucsmáját, za-
vartan köszönt, és kiment a lakásból. 

- Szeretnék felöltözni - mondta Kerthy.
- Öltözz fel! 

Elmer elgondolkodva nézte a kapkodva öltözködő főnökét, és szíve sze-
rint megölte volna, de ha nehezen is, megszelídítette gyilkos indulatát. Tudta
jól, ha Kerthyt megöli, hivatkozhat bármire, akkor is börtönbe kerül, nincs
olyan hadbíróság, amely felmentené. Kerthy felöltözött, sötétszürke öltö-
nyében, fehér ingben, keménygallérral és pettyes nyakkendőjével valóban
egy jól fizetett banktisztviselőre hasonlított. Megigazította cvikkerét, leült az
öblös fotelba. 

- Tehát, mi a szándékod? - kérdezte valamivel nyugodtabban, ami érthe-
tő volt, mert mezítelenül az ember megalázottnak, kiszolgáltatottnak érzi
magát. Rágyújtott. - Miért nem válaszolsz? És jó volna, ha eltennéd a pisz-
tolyodat. 

- Bízd rám, hogy mikor teszem el. Azt szeretném tudni, hogy mikor kez-
dődött ez a szerelmi kettős. 

- Frici, te értelmes ember vagy. Gondolkodj. Mit számít az, hogy mikor
kezdődött. 

- Tudni akarom. – Elmer hangja ingerült, parancsoló volt. 

- Zavar a fegyvered. De ha úgy döntöttél, hogy megölsz, akkor cselekedj.
Húzd meg a ravaszt. 

- Mellébeszélsz, Dani. A kérdésre válaszolj. Mióta szeretőd Anna?
Kerthy kifújta a füstöt. Őszintén el kell mondania mindent, mert ez az
őrült, ha hazamegy, biztosan megvallatja Annát, és az a szerencsétlen min- 

158

dent be fog vallani; hiba volt, hogy Annával nem beszélte meg már jó régen,
hogy egy esetleges „lebukás" esetén mit mondjanak. 

- Tényleg tudni akarod? 

- Igen. Addig innen nem mégy el, amíg el nem mondasz mindent őszin-
tén. Tehát mióta szeretőd Anna? 

- Tizenkilenc nyara óta. Amikor Bécsből a Komité megbízásából Buda-
pestre jöttem illegálisan, hogy előkészítsem a ludovikások felkelését, Gar-
lóczyéknál bújtam meg. Anna még lány volt és ártatlan. Én voltam az első
férfi az életében. Tudta, hogy nős vagyok, nem tagadtam le. Bántotta őt,
hogy nem vehetem feleségül, de végül is belenyugodott. Az ellenforradalom
győzelme után rendszeresen találkoztunk, hetenként egyszer... 

- Az én Hollán utcai lakásomon - szólt közbe keserűen Elmer. - Világo-
sak az összefüggések. Te beszélted rá, hogy legyen a feleségem? 

- Igen. De hidd el, engem nagyon zavart, hogy Anna megszeretett téged.
Nagyon szeret. 

- Nagyon szeret, és veled fekszik le azóta is rendszeresen. 

- Bevallom - mondta Kerthy őszintén -, az utóbbi hónapokban erre én
kényszerítettem. Ő már régen szakítani akart velem, de én nem engedtem. 

- Miért? 

- Mert szeretem. 

- Akkor miért nem váltál el a feleségedtől, és miért nem házasodtál össze
Annával? 

- Mert Anna téged szeret, és nem akar elválni tőled. Meg én sem válhatok
el a feleségemtől, mert az a karrierem végét jelentené. Feleségem nem tud-
hatja meg, hogy Anna és én, szóval érted. 

- Értem. Ki a gyerek apja? 

- Te vagy. Efelől ne legyen kétséged. Sándorka harmincegy szeptember
ötödikén született. Emlékezz vissza, én kilencszázharminc novemberétől
harmincegy márciusáig külszolgálaton voltam Portugáliában, és egyszer sem
jöttem haza. Ha én lennék Sándorka apja, akkor harmincegy januárjában
itthon kellett volna lennem. De nem voltam itthon, Anna pedig nem járt ná-
lam Lisszabonban. Ezek tények. 

- Mindenesetre megnyugtató. - Elmer zsebre tette a pisztolyát. - Ha jól
értem, nem akarod, hogy ebből az ügyből országos botrány legyen. 

- Nagyon szeretném elkerülni. Már csak a család hírneve miatt is. Ter-
mészetesen tudom, hogy elégtétellel tartozom. Állok elébe. Mondd el a fel-
tételeidet. - Szinte egyszerre nyomták el a csikket a hamutartóban. 

- Elöljáróban közlöm, azt is szeretném, ha komolyan vennéd, egy életre
meggyűlöltelek, és minden alkalmat meg fogok ragadni, hogy visszafizessek 

159

az aljasságodért. Ez persze Annára is vonatkozik. Legszívesebben valame-
lyik zárdába küldeném, hogy haláláig vezekeljen. 

- Ez idáig rendben van. És megértelek. De ne veszítsd el a józan eszed.
Vétettem ellened. Elismerem, hogy aljas voltam, mert visszaéltem a barát-
ságunkkal, és ezt te nem érdemelted meg. Szeretném jóvátenni. Csak egyet
kérek. Annát ne bántsd. Nem ő a bűnös. A bűnös én vagyok. Mondd meg,
hogy tehetem jóvá. Csak azt ne felejtsd el, hogy a szenvedély emberi tulaj-
donság, és a szenvedélyt nem az aljasság, a rosszindulat szüli. Nem tudom,
olvastad-e Stefan Zweigtől az Ámok című regényt... 

Elmer indulatosan közbevágott.

- Ne kábíts! Erre nincs szükség. - Az asztalkán az ablak mellett italos-
üvegek sorakoztak egymás mögött. Elmer felállt, az asztalkához ment. Vé-
gignézte az üvegeket, aztán az egyik konyakosüveget felemelte, és teletöl-
tötte a poharat. 

- Légy szíves, tölts nekem is - mondta Kerthy. Elmer töltött a másik po-
hárba is. 

- Vedd el - mondta aztán, és visszaült a fotelba. Megvárta, míg Kerthy
engedelmeskedett. Miután az alezredes elvette a poharat és leült, megszólalt.
- Amíg te Annával szeretkeztél, történt egy és más, és ez a történés sokkal
tragikusabb, mint gondolnád. - Kortyolt az italból, s aztán folytatta, - Pál-
házy Róbert detektívfelügyelő elismerésre méltó buzgalommal és szaktu-
dással megállapította, helyesebben kinyomozta, hogy mi történt Petró Má-
téval. Sajnos megcáfolhatatlan bizonyítékok vannak a birtokában. Többi
között Koller Ernő búcsúlevele... 

- Búcsúlevél? Mi történt Koller Ernővel? 

- Öngyilkos lett. De előtte megírta, hogy Takács főhadnagy Z.-ben be-
szervezte, milyen feladatokat kapott és így tovább. Azt is leírta részletesen,
hogy karácsony másnapján itt Budapesten szembesítettük Petró Mátéval. -
Kerthy döbbenten hallgatta Elmer részletes beszámolóját, és egyre jobban
érezte, hogy nemcsak Elmer került veszélybe, hanem ő is, mert nem tagad-
hatja le, hogy a Petró-ügyben foganatosított intézkedések az ő tudtával, be-
leegyezésével történtek, sőt bizonyos értelemben kifejezetten a parancsára.
Úgy látszik, hogy az a szarházi Pálházy - milyen jól rímel - Török Vilmos pa-
rancsa ellenére önálló nyomozásba kezdett azzal a titkos szándékkal, hogy
kitöri a nyakukat. Persze a dolog sokkal veszélyesebb, mint gondolnák, mert
ha Pálházy a birtokában lévő dokumentumokat átadja a sajtónak, mondjuk
Szederkényinek, a Hírlap bűnügyi rovatvezetőjének, akkor az a csavargó, a
kommunistákkal kacérkodó firkász megkeverheti a szart, úgy, hogy büdös
lesz az egész város. Igaza van Elmernek, ez most a fő veszély, ezt kell kivéde- 

160

niök. Szinte csurgásig megizzadt, amikor arra gondolt, hogy Mátraynak,
unokabátyjának hamis jelentést adtak a Petró-ügyről. És nem tagadhatja le,
hogy tudott a jelentésről, mert ott van rajta az aláírása. 

- Befejezted? – kérdezte, miután Elmer elhallgatott. 

- Befejeztem – mondta az őrnagy. 

- Piszkos egy helyzet – mondta Kerthy. 

- Az. Piszkosabb, életveszélyesebb, mint gondolnánk. Sajnos a doku-
mentumok megcáfolhatatlanok. Rossz rágondolni, hogy mi történik akkor,
ha a dokumentumok fotókópiái mondjuk megjelennének a Hírlapban.
Márpedig ennek a veszélye fennáll. 

Már megfeledkeztek Annáról, a váratlan és megalázó rajtakapásról, most
már azt latolgatták, hogy hogyan kerülhetnének ki ebből a piszkos és nagyon
is kényes ügyből. A rendőrség politikai osztályától semmi jót sem várhatnak,
utálják, de az is lehet, hogy szenvedélyesen gyűlölik egymást. 

- Ne veszítsük el a fejünket - mondta Kerthy, s Elmernek úgy tűnt, mintha
át akarná venni az irányítást. 

- Nem, arról szó sincs, hogy elvesztettem volna a fejemet - mondta Elmer.
- Pontosan tudom, hogy mit kell csinálnunk. 

- Nos, halljuk. Erre kíváncsi vagyok. 

Elmer egyre magabiztosabb lett, újra töltött magának, s úgy viselkedett,
mintha ő lenne a vendéglátó. Ivott, a poharat a térdére tette. 

- Még azt akarom mondani, hogy ma felkeresed unokabátyádat. 

- Mátray Sanyira gondolsz? Merthogy több unokatestvérem van.      

- Mátrayra gondolok. Tehát felkeresed. 

- Értem. De miért keressem fel? 

- Elmondod neki, hogy a Petró-ügyről beadott jelentésünk nem volt igaz.
A hamisnak tűnő jelentést én a te utasításodra állítottam össze. 

- Vállaljam magamra Petró Máté agyonverését? Te megőrültél? 

- Az eszemnél vagyok. És most azt fogod tenni, amit én mondok. Hacsak
nem akarod, hogy nyilvánosságra kerüljön botrányos szerelmi életed. Veze-
tőségi, hozzáteszem, ünnepelt vezetőségi tagja vagy az Országos Katolikus
Egyesületnek, nem is beszélve az Ébredő Magyarok Egyesületéről, ahol ti-
zenkilences dolgaidért hősként ünnepelnek, mindkét helyen mintaférj vagy,
a tiszta férfiasság, a hűség megtestesítője. Nemcsak a katolikus lapokban je-
lentek meg rólad dicsőítő cikkek, hanem a honvédségi lapokban is. 

- Fenyegetsz? 

- Jobb, mintha agyonlőnélek. Tehát figyelj, és gondolj arra, hogy veszte-
nivalóm nincs. Én már elvesztettem Annát, a többi tulajdonképpen nem ér-
dekel. De te sokat veszthetsz. - Kortyolt az italból, mutatóujját végighúzta 

161

ajkán. - Nos, jól figyelj. Felkeresed unokabátyádat, és bevallod neki, hogy a
Petró-ügyben a te utasításodra készítettem hamis jelentést. 

- És mondjam meg neki, hogy Petrót agyonverted kihallgatás közben? 

- A te utasításodra. De nem én vertem agyon, hanem Szegedi Mihály. De
én a helyedben nem ezt mondanám. 

- Hanem mit? – Kerthy kíváncsian nézett Elmerre. 

- Azt mondanám, hogy mi valóban felhoztuk Z.-ből titokban. Szembesí-
tettük vele Koller Ernőt. Petró továbbra is tagadott, az istennek sem ismerte
be, hogy találkozott a nagybátyjával. 

Kerthy felemelte a kezét.

- Ne folytasd. Pontosan tudom, hogy mit kell mondanom. Megígérem,
hogy elsimítom az ügyet, de te kezet adsz rá, hogy Annának nem lesz bántó-
dása. 

- Nem, Dániel. Erre nem adok kezet. Nem vagy te olyan helyzetben, hogy
feltételeket szabj. Ott még nem tartunk. Meg különben is, te ezt az ügyet csak
az unokabátyádnál simíthatod el. Mátray ezredes azt is megteheti, hogy a
Petró-ügyre ráírja: ad acta, és minden anyag az irattárba kerül. És mi lesz
Pálházyval? Őt is irattárba tesszük? 

- Nem tudom. Ezen még gondolkodnom kell. 

- Sok idő nincs a gondolkodásra, mert nem tudhatjuk, hogy Pálházy mi-
kor és hogyan lép. 

- Pálházyt rád bízom. Szabad kezet kapsz. De ígérd meg, hogy Annának
nem lesz bántódása. 

- Mondd, te tényleg szerelmes vagy Annába? 

- Most mit válaszoljak? Hidd el nekem, Anna a történtek ellenére is tisz-
tességes asszony. És szeret téged. 

- Most jól megvigasztaltál. Ismétlem, Annát bízd rám. Mikor beszélsz
Mátrayval? 

 

- Még ma. Kocsival vagy?
- Igen. 

- Magaddal viszel? 

- Mondhatom azt, hogy nem? Még a főnököm vagy. 

Elmer a gépkocsivezető mellé ült, Kerthy a hátsó ülésen foglalt helyet.
Nem beszéltek egymással az egész úton. Elmer azon gondolkodott, hogy a
történtek után milyen lesz a viszonya Annával. Kerthy pedig azt latolgatta,
hogy hogyan szabadulhatna meg Elmertől örökre. De úgy, hogy Anna meg-
maradjon neki. 

 Már jóval elmúlt tizenegy óra, amikor Kerthy belépett Mátray ezredes se-

162

gédtisztjéhez. Barnay főhadnagy felpattant a helyéről, megbiccentette a fe-
jét, jelentkezett. 

- Köszönöm - mondta. - Jelentsd az ezredes úrnak, hogy beszélni szeret-
nék vele.  

- Egy pillanat - mondta Barnay, és eltűnt a párnázott ajtó mögött. Né-
hány másodperc múlva kitárult az ajtó. 

- Parancsoljon befáradni, alezredes úr.
Kerthy belépett, az ajtó becsukódott mögötte. 

- Szervusz, Dani - mondta Mátray, és felállt, megkerülte az íróasztalt,
kezet fogott unokatestvérével. Amikor négyszemközt voltak, nem tartották
be a kötelező hivatali előírásokat. - Ülj le - mondta, és a dohánybarna szö-
vettel behúzott fotelra mutatott. Kerthy leült, kigombolta zakóját. Mátray is
helyet foglalt vele szemközt. Sovány arca most még soványabbnak tűnt,
ráncait mintha tussal húzták volna ki, Kerthy, hogy az ezredes fáradt arcát
nézte, arra gondolt, hogy vagy egész éjszaka lumpolt a kaszinóban, vagy ta-
lán beteg. 

- Nem érzed jól magad? 

- Semmi bajom. Miért kérdezed? 

- Pocsékul nézel ki. Mintha egész éjszaka lumpoltál volna. 

- Sajnos nem lumpoltam. Olvastam, későn feküdtem le. Anyád hogy
van? 

- Semmi baja, hál' istennek. Éli a megszokott világát. Délelőtt Ger-
beaud, délután kártya vagy a lóversenypálya, este koncert, színház vagy
Opera. De hát anyád is tudja. Legtöbbször együtt vannak. 

Az ezredes szivarra gyújtott.

- Az az igazság, Dani, hogy havonta ha kétszer találkozom anyámmal.
Valahogyan a családi kapcsolatok fellazulnak. Nyilván a kor velejárója. 

- Nem tudom. Nekem jó a kapcsolatom az anyámmal. Bár abban igazad
van, hogy a rokoni kapcsolatok szálai valóban lazábbak lettek. Itt van pél-
dául kettőnk viszonya. Mindketten a Süttőy lányok gyermekei vagyunk. Te
Irmáé, én Edité. Te negyvenöt éves vagy, én negyvenhét. Te többre vitted,
mint én. Én már évek óta itt szolgáltam, amikor te Londonból visszatérve
átvetted az osztály vezetését. Örültem neki. De még ma sem tudja senki -
Elmer őrnagyot kivéve -, hogy az unokatestvérem vagy. Te tudod, hogy
mennyire betartom a szolgálati előírásokat, nem élek vissza rokoni kapcso-
latunkkal. És ez így helyes. 

- Igen, én is annak tartom. És meg kell hogy mondjam, maximálisan érté-
kelem kulturált, tapintatos viselkedésedet. Amit hiányolok, talán az, hogy 

163

magánemberként, mint unokatestvérek, családostul ritkán találkozunk. Pe-
dig ebben az egyre hidegebb és idegenebb világban erre nagy szükség lenne. 

- Így van. Igazat adok neked. De kérdem, ki a hibás ebben? - kérdezte
Kerthy. - Mi nagyon szívesen találkoznánk veletek. Remélem, erre hama-
rosan sor kerül. - Kifújta tüdejéből a mélyen leszívott füstöt. - Zsigmond -
folytatta aztán -, nagyon fontos ügyben kell beszélnem veled. Szigorúan ro-
koni alapon, mert tanácsodra, segítségedre van szükségem. 

- Hallgatlak, Dénes. – Mátray lepöckölte szivarjáról a hamut.     

- Őszintén szólva nehéz erről beszélni, de muszáj. És azért mondok el ne-
ked mindent, mert nagyon bízom benned. 

- Ennek örülök, Dani. Tehát?     

Kerthy Dániel kertelés nélkül beszélni kezdett. A valóságnak megfelelően
elmondta a Petró-ügyet, kitért a legapróbb részletre is, s míg beszélt, az ezre-
des, aki nagyon erős vizuális képességgel volt megáldva, maga előtt látta a
megrettent Petró Máté arcát, könyörgő tekintetét, szinte hallotta hangját,
kérem, ne bántsanak, semmiről sem tudok. És látta a szerencsétlen Koller
Ernőt, amikor a szembesítéskor elárulta kenyéradó gazdáját, és utána, mint
Júdás Jézustól, bocsánatért esedezik. A képek, mint a filmvásznon, az agyá-
ban követik egymást, peregnek, felgyorsulnak, lelassulnak, és máris ott van a
vallatószobában, ahol a szerencsétlen könyvkötőmestert hárman is ütik-ve-
rik, míg végül Elmer végez vele. 

- Végül is - mondja Kerthy -, és ez nagyon fontos a megítélés szem-
pontjából, az áldozat, ez a Petró bolsevik ügynök volt. Olyan, mint Sallai és
Fürst. Rejtegette a Moszkvából hazatért nagybátyját, annak szovjet felesé-
gét, és esztelen tagadásával lehetővé tette Petró szökését és további illegális
munkáját. Tehát én nem sajnálom őt. A valóságot eltitkoltam előtted. Uta-
sításomra Elmer őrnagy hamis jelentést adott. 

- És te mindezt tudtad? 

- Hát persze hogy tudtam. Elmerék mindent az én utasításomra csináltak. 

- Értem. De ez a Pálházy felügyelő hogyan került az ügybe? 

Kerthy elmondta. Konspirációs okokból karácsony utáni napon leküldtek
két embert Z.-be, hogy vegyék őrizetbe Petró Mátét, aki akkor már nem élt.
És kérjék a rendőrség segítségét. 

Mátray közbeszólt.

- Értem. A többit már értem. Pálházy kinyomozta, hogy mi történt való-
jában. És a leplezés most már tőle függ. 

- Valóban. Azért mondtam el mindent őszintén neked, hogy tanácsot adj.
Mit tegyünk? Végül is te az ügyről csak annyit tudsz, amennyit és amit a je- 

164

lentésben leírtunk. Te nem, csak mi kerülhetünk a hadbíróság elé. De segí-
tened kell. Nemcsak rajtam, hanem Elmeren is. 

Mátray hátradőlt. Hüvelykujja körmével elgondolkodva simogatta kes-
keny alsó ajkát.  

- Értem. És mégis, hogyan gondolod? - Tekintete komor volt, arcvonásai
még élesebbé váltak. Nem tetszett neki Kerthy előadása. 

- Indulj ki abból, hogy életveszélyben vagyok.
- Ugyan már, hogy lennél te életveszélyben? 

- Egyszerűen azért, mert ha Pálházy Török Vilmos főfelügyelőt megke-
rülve a jelentést és magánnyomozásának eredményét továbbítja mondjuk a
vidéki főkapitánynak, doktor Balassa Imrének, az nem lesz ránk tekintettel,
és az ügyből ügyet csinál, nevünk megjelenik az újságokban, követelni fogják
Petró Máté eltűnésének a tisztázását, és én akkor nem tehetek mást, csak
egyet: főbe lőhetem magamat. Nem tudom, mit szólna ehhez anyád, az én
drága Irma néném, anyámról most nem is beszélek. 

- Rajtad kívül ki tud arról, hogy annak a szerencsétlen Petrónak hol a sír-
ja, illetve hol temettétek el? 

- Bocsáss meg - mondta reménykedve Kerthy -, én csak annyit tudok,
hogy Szegedi Mihály valamilyen használaton kívüli bányában tüntette el. Ha
ez valóban igaz. 

- Istenem, de nagy marha unokatestvérrel áldottál meg. - A szivarfüst té-
petten lebegett sovány arca előtt, hosszúkás kézfejével elhessegette a füstöt.
- Mindent értek ebben a szennyes ügyben, csak azt nem, hogy neked miért
kellett konspirálni előttem.  

Kerthy megigazította cvikkerét, aztán levette az orráról, elővette zseb-
kendőjét, és lágy mozdulatokkal törölgetni kezdte. 

- Semmiféleképpen sem akartalak kompromittálni. Nem akartam, hogy
tudomásod legyen Petró erőszakos eltüntetéséről. És mindezt azért tettem,
mert te nagy jövő előtt állsz. Hamarosan tábornok leszel. Nem akartam,
hogy karrieredet egy ilyen szerencsétlen malőr beárnyékolja. Nekem nin-
csenek nagy vágyaim, nem álmodozom piros lampasztrol, én megmaradok
továbbra is szürke eminenciásnak, és továbbra is a te érvényesülésedért fo-
gok munkálkodni. 

- Nagyon köszönöm. - Az ezredes elnyomta a szivarvégét. - Nos, vissza-
térve a Petró-ügyhöz. Az, amit csináltatok, undorító, és magamtól is meg-
undorodnék, ha belemennék ebbe a piszkos játékba. Nem, nem megyek be-
le. Hadbíróság elé állítom Elmert meg az egész bandát. Érted? 

- Értem, Zsigmond, de ne felejtsd el, hogy egy bolsevista eltűnéséről van
szó... 

165

- Hol vannak a bizonyítékok, hogy Petró, akit agyonvertetek, bolsevik
volt? 

- Találkozott a nagybátyjával… 

- Ez nem bizonyíték. Arról nem tehetett, hogy a nagybátyja váratlanul
meglátogatta. És még valamit. Mi lesz akkor, ha Petró vallatói valakiknek,
valahol és valamikor beszélni fognak? 

- Nem beszélnek, mert a saját nyakukra nem kötnek hurkot. Aki össze-
kuszálhatja a szálakat, az Pálházy felügyelő. 

- Z.-ben szolgál? 

- Igen, mint már mondtam. 

Mátray telefonon kiszólt Barnay főhadnagynak. A segédtiszt néhány pil-
lanat múlva jelentkezett. 

- Hívd fel, fiam, a közvetlen vonalon doktor Balassa Imre főkapitány
urat, és kapcsold be. 

Barnay főhadnagy megbiccentette a fejét és kiment. Kisvártatva csengett
a telefon. Mátray fölvette a kagylót. 

- Kapcsolom a méltóságos urat - mondta Barnay. Mátray hallotta a kat-
togást. - Balassa Imre. 

- Szervusz, kérlek. Mátray Zsigmond. 

- Szervusz. Hogy végre hallom a hangodat. Már jó volna találkoznunk. 

- Ennek, kedves Imrém, semmi akadálya. Bármikor átjöhetsz hozzám, de
én is meglátogathatlak a Nádor utcái rezidenciádon. Mondd meg, hogy mi-
kor jó neked... 

- Te vagy a rangidős, Zsigmond, nekem kell alkalmazkodnom hozzád. 

- Ahogy gondolod. Csörgess ide, mondd meg, hogy mikor jössz, nagy
szeretettel várlak. 

- Jelentkezni fogok. Miben tudok segíteni? Gondolom, azért hívtál fel,
mert valami problémád van. 

- Eltaláltad. Z., ha jól tudom, közvetlen és személyes ellenőrzésed alá
tartozik. 

- Jól tudod. 

- Nos, volt egy szigorúan bizalmas ügyünk tavaly karácsony másnapján
Z.-ben, majd az azt követő napon is, amikor konspirációs okokból a helyi
rendőrség segítségét kértük, Pálházy Róbert detektívfelügyelő kapcsolódott
az ügybe és folytatott nyomozást. A dolog már nem aktuális, kérlek, utasítsd
Pálházyt, aki adataink szerint parancs ellenére magánnyomozásba kezdett,
hogy hagyja abba, és a birtokában lévő teljes nyomozati anyagot adja át ne-
künk, mert félő, hogy illetéktelen beavatkozásával országosan és nemzetkö- 

166

zileg is fontos munkánk sikerét kockáztatja. Ez minden. De kedves Imre,
nagyon szeretném, ha sürgősen intézkednél, mert az idő szorít.

- Kérlek, azonnal intézkedem. Doktor Pálházy felügyelő személyesen fog
jelentkezni nálad a nyomozati anyagokkal. 

- Köszönöm, Imre. Nagyon köszönöm. Tudtam, hogy rád mindig szá-
míthatok. Akkor várom a hívásodat és a látogatásodat. 

- Jelentkezni fogoki Volna egy kérdésem. Igaz, hogy hamarosan Anka-
rába utazol? 

- Már te is hallottad? 

- Budapesten élek. Ebben a városban nincs titok. 

- Hát igen. Úgy néz ki, hogy két hónap múlva indulok. 

- Katonai attasé leszel, ha értesülésem helyes. 

- Helyes, Imrém. Szívesen látlak Ankarában is. Szervusz, a viszontlátásra. 

- Viszontlátásra. 

Szinte mindketten egyszerre tették le a kagylót. Mátray Kerthyre nézett. -
Ez nem azt jelenti, hogy Elmerék megússzák a hadbíróságot. Csupán azt
akarom, hogy a Petró-üggyel kapcsolatos anyagok nálam legyenek. 

- Nagyon, kérlek, ne tedd. Ne állítsd hadbíróság elé Elmert. 

- De igenis, oda állítom. Te pedig kimégy a frontra. 

167

8.

- Meddig maradsz itthon? – kérdezte az alacsony asszony Pálházytól.
A felügyelő az asztalnál ült, és jó étvággyal falatozott. Körömpörköltet evett,
bort ivott hozzá. Ősz hajú, karcsú anyja szeretettel nézte a fiát. 

- Meddig maradok? – ismételte meg a kérdést -, úgy gondolom, mamus-
kám, hogy hétfőn visszautazom. Isteni finom volt tegnap a derelye. Eskü-
szöm, senki sem tud ilyen derelyét készíteni, mint te, ha akarod, igazolást is
adok róla. 

- Jaj, istenem, de nagy kópé vagy. Nem változol te már meg.
Pálházy ivott a borból. 

- Hogyan kéne megváltoznom, mamikám? 

 

- Hát nem is tudom. Talán meg kéne nősülnöd. Nagyon szeretnék már
egy unokát. 

- Nincs elég gondod? Egész nap zsivány kölykökkel bajlódsz, az estédet
meg egy vagy két unokával töltenéd el. 

- Nem fáradság nekem. Ha gyerekek között vagyok, akkor pihenek iga-
zán. - Elgondolkodva nézett a fiára. - Ma este itthon maradsz? 

Pálházy cigarettára gyújtott. Kettőt-hármat szippantott a Memphisből,
mélyet lélegzett, s azt mondta: 

- Trudival találkozom. 

- Egész éjszaka nála maradsz? 

- Még nem tudom. Mikor találkoztál Trudival? 

- Jószerivel minden héten találkozom vele. Igazán nagyon rendes kislány.
Nem tudom, hogy miért nem veszed feleségül? 

 - Semmit sem szabad elsietni, mama. Trudi még nagyon fiatal. Még csak
most lesz huszonöt éves. 

Kelemen Gertrúd két éve végezte el az orvostudományi egyetemet, azóta
a Margit Kórház belgyógyászatán dolgozott, jószerivel éjjel-nappal ügyelt,
alig maradt ideje a magánéletre. Pedig szeretett volna rendszeresen hang-
versenyre járni. Óbudán, a Kerék utcában lakott egy földszintes családi ház-
ban, ahol külön bejáratú, másfél szobás komfortos lakása volt. A ház többi
helyiségében szülei laktak. Apja szerszámkészítő volt a Hajógyárban, anyja a
háztartást vezette. Tudta, hogy Trudi nem tartozik a kimondott szépségek
közé, de Pálházynak nagyon tetszett hamvasszőke haja - melyet a kor divatja 

168

szerint rövidre vágva viselt - és égszínkék szeme, fiús alakja; középiskolás és
egyetemista korában versenyszerűen vívott évekig a harmadik kerületi Tor-
na- és Vívóegyesületben, egyetemistaéveiben pedig az ottani sportklubban.
Pálházyval is egy vívóversenyen ismerkedett meg Z.-ben, ott rendezték meg
ugyanis a város szülöttjéről, Csomáry Attiláról elnevezett emlékversenyt.
Pálházynak az első látásra megtetszett a szőke kislány, a banketten mellé ült,
hamar beszédbe elegyedtek, pillanatokon belül kiderült, hogy mindketten
óbudaiak, ettől a felismeréstől még jobban feldobódtak, s úgy csevegtek
egymással, mintha gyerekkori ismerősök lettek volna. Trudi nem titkolta,
hogy neki is tetszik a fekete szemű, magas növésű, karcsú fiatalember.
A bankett után, amikor Pálházy udvariasan felajánlotta, hogy hazakíséri a
szállodába, az Arany Bárányba, Trudi nem ellenkezett. A meleg nyári esté-
ben egymás mellett andalogtak a Zina-parti sétányon, a parkból feléjük so-
dorta a szél a petúnia, a jázmin fűszeres illatát. Pálházy megfogta a lány ke-
zét. Trudi nem ellenkezett. Megszorította a lány kezét. Trudi akkor sem el-
lenkezett, amikor testét maga felé fordította és megcsókolta őt. A lány
ügyetlenül csókolt, mint később bevallotta, addig nemigen csókolózott. De
ízlett neki Pálházy csókja, mert hamarosan ő kezdeményezte. A felügyelő
örömmel kötélnek állt, és most már leülvén az alsó rakpartra, szenvedélye-
sen és hosszan csókolóztak. Felmehet hozzá a szállodába, kérdezte Pálházy a
lánytól. Trudi azt mondta, szívesen együtt lenne vele, de sajnos másodma-
gával lakik egy szobában, nem kérheti meg Gizit, hogy addig menjen le a
bárba vagy az utcára. Pálházy azt mondta, ezt természetesen megérti, de ő
annyira vágyódik a társasága után, hogy nagyon szeretne vele maradni,
együtt lenni vele, ezért azt javasolja, hogy menjen fel a lakására, higgye el,
szép, tiszta, nagyon barátságos. Fürdőszoba is van. A lány szembefordult
vele, megfogta zakója hajtókáját, tekintete - a lámpa fényében is látszott -
nagyon szomorú volt, amikor azt mondta, szégyelli bevallani, de ő még most,
húszéves korában is érintetlen. Trudi szavai nagy hatással voltak Pálházyra,
megvigasztalta a lányt, ne féljen, ő nem akar neki rosszat, nem akarja erő-
szakosan elvenni a szüzességét, de megjegyzi, hogy a lányok sorsa végül is az,
odaadják lányságukat valakinek. Nem tagadja, ez a valaki ő szeretne lenni.
Trudi hálás volt Pálházynak tapintatos viselkedéséért, türelméért. És alig
várta, hogy újból találkozhasson vele. De legközelebb már Budapesten ta-
lálkoztak. Csodálatos éjszakát töltöttek együtt. Trudinak már megvolt a kü-
lön bejáratú lakása, ott töltötték az éjszakát, Kelemen Béla és felesége ta-
pintatos volt. Tudomásul vették, hogy egyetemista lányuk már felnőtt, önál-
ló életet kell élnie, s önálló életébe beletartozik a férfi vendég is. Negyedik
éve már, hogy szeretik egymást, de házasságról eddig nem beszélgettek. 

169

Most, hogy egymás mellett feküdtek és megszokott mozdulatokkal simo-
gatták egymást, Pálházy megszólalt. 

- Tudod, hogy mit kérdezett anyám ma este? 

- Fogalmam sincs – mondta a lány, és apró csókokat lehelt a férfi vállára. 

- Megkérdezte, hogy miért nem veszlek feleségül. 

A lány hirtelen felült. Szép körtemelle szabadon maradt.

- Tényleg, miért nem akarsz feleségül venni? 

- Ki mondta azt neked, hogy nem akarlak feleségül venni?  

- Jószerivel negyedik éve, hogy az élettársad, barátnőd vagy nem is tudom
mid vagyok, de soha, egyetlenegyszer sem mondtad, hogy esetleg feleségül
akarsz venni. Nem szóltam neked, de apám nem egy alkalommal megkér-
dezte, hogy mi az elképzelésem a jövőről? Úgy képzelem-e el a jövőmet,
hogy egy detektívfelügyelő szeretője legyek? - Trudi törökülésbe ült, az éj-
jeliszekrényről elvette a cigarettadobozt, kicsípett belőle egy Mirjamot, rá-
gyújtott. 

- Apádat nagyon zavarja, hogy detektívfelügylő vagyok? 

- Azt hiszem, igen. - Lehajolt kissé, megcsókolta a felügyelő homlokát. -
Tudod, a papám gyerekfejjel lett a Szociáldemokrata Párt tagja. Azóta jó
néhány utcai tüntetésben vett részt, többször előállították, volt úgy, hogy
meg is verték. - Kifújta a füstöt, cigarettájáról leverte a hamut. - Nos - foly-
tatta -, azóta nem nagyon szereti a rendőröket. 

Magához húzta a lányt, kivette ujjai közül a cigarettát, elnyomta a hamu-
tartóban. 

- De te szeretsz, ugye? – kérdezte suttogva, és a lány száját kereste. 

- Nagyon... - többet nem tudott mondani, mert a felügyelő szája a szájára
tapadt. Szenvedélyesen csókolták egymást, s Trudi boldog volt, amikor újra
magán érezte a felügyelő testét. Úgy érezte, hogy ilyen boldog még sohasem
volt ismeretségük óta. 

Fáradtan, a kimerültség jóleső érzésével feküdtek egymás mellett, a
könnyű teveszőr takaró lecsúszott a szőnyegre, de nem fáztak, a szobában
kellemes meleget árasztott a cserépkályha. Pálházy a mennyezetet nézte, és
arra gondolt, hogy feleségül kéne vennie ezt a csodálatos lányt, aki ez elmúlt
években megtanult szeretkezni, és olyan boldoggá teszi őt, mint még soha
senki. Most ő ült fel. Trudi lehunyt szemmel feküdt mellette. Nézte a lány
arányos, szép testét, duzzadt körtemellét, szép rajzú csípőjét, ágyékának dús,
sötétszőke szőrzetét. 

- Trudi - mondta halkan -, feleségül akarlak venni. Azt akarom, hogy
minden este veled feküdjek le, hogy szabad időm minden percét együtt tölt-
hessük. 

170

A lány felnyitotta a szemét, kedves, lágy mosoly fészkelt szája két szegle-
tében. 

- Helyeztesd fel magad Budapestre, és megtartjuk az esküvőt. Itt nálunk
ellakhatunk. De most nagyon szép házak épülnek a San Marco utcában meg
az Új-Lipótvárosban, apám hajlandó ott is vásárolni hozományként egy há-
romszobás lakást, vagy egy négyszobásat is, és ott berendezhetném a ma-
gánrendelőmet. 

- Apád szerszámkészítő. Ha jól számolok, egy pengő harminc fillérnél
nem lehet több az órabére. Tegyük fel, hogy hetente nem negyvennyolc órát
dolgozott, hanem hetvenet, negyvennyolc óra után túlórát kapott... 

Trudi halkan felnevetett. 

- Ne számolj, Robi. Nem apám keresetéből van pénzünk. Apai nagy-
anyámnak több háza és egy kocsmája volt itt Óbudán. Örököltünk. Apám a
házakat eladta, a kocsmát is, a pénzt pedig bankba tette. Mondtam neki, pa-
pa, ne add el a házakat, a kocsma jól megy, tartsuk meg magunknak. Hallani
sem akart róla. Ő nem ért az üzleteléshez, a pénz nagyon jó helyen van a
bankban. Kamatozik, bármikor kiveheti, és befektetheti valamibe. És abból
a pénzből kell megvásárolnia a lakást is részemre. 

- Hát ez nagyszerű - mondta Pálházy -, feleségül veszlek, apád pedig vá-
sároljon Z.-ben egy lakást. Addig viszont meghúzhatjuk magunkat nálam.
Hétfőn hazautazom, és beszélek a kórház igazgatójával, hogy alkalmazzon
az ottani belgyógyászaton. 

- Robikám, ne haragudj meg rám, de én nem akarok Z.-ben élni. Én pesti
lány vagyok, megszoktam... 

- Egy pillanat, Trudi - szólt közbe Pálházy -, mit szoktál meg itt Óbudán?
Ezeket a zegzugos utcákat, a komfort nélküli lakások sokaságát? Ehhez ké-
pest Z. világváros. 

- Lehet, hogy az, Robi, de én itt születtem, és én szeretem ezeket a zegzu-
gos utcákat, nagyon szeretem. Te is itt születtél, csodálom, hogy nem érzed
itt jól magadat. 

- Félreértesz. Én jól érzem magam itt is. Ha velem vagy, a pokol fenekén
is jól érzem magam, de értsd meg, engem nem helyeznek fel Budapestre.
A kilencedik fizetési osztályban Budapesten hatvanhat felügyelő van. Vi-
szonylag fiatalok. Egyszerűen nincs üres hely. Azt gondolod, hogy én nem
szeretnék Budapesten élni? Hidd el, nagyon szeretnék. De ahhoz protek-
cióra van szükség, nekem pedig nincs befolyásos támogatóm. Őrüljek,
mondták a klubban, hogy nyugdíjas állásom van, és nem kell kimennem a
frontra. Őszintén szólva, nagyon örülök. - Cigarettára gyújtott. Kifújta a
füstöt, és azt mondta: - Örülök, de nem tudom, hogy meddig. 

171

- Ezt meg hogy érted? - kérdezte a lány, és elvette Pálházytól a cigarettát,
kétszer-háromszor megszívta, aztán visszaadta. 

- Belegabalyodtam egy ügybe, és nem tudom, hogyan fogok kimászni
belőle. Tudod, az a nevetséges, hogy az ügyet elvették tőlem, és tudom, hogy
ad acta akarják tenni. 

- Ne haragudj, de ebből nem sokat értek. 

- Elraboltak egy embert. Egy nagyon tisztességes, jámbor embert. Én ki-
nyomoztam, hogy kik rabolták el, de semmit sem tehetek, mert Török elvette
tőlem az ügyet. 

- Ha elvették tőled az ügyet, mit foglalkozol vele? 

- Mert bánt az igazságtalanság. Annak az embernek családja van. Felesé-
ge a gyereket áprilisra várja. Úgy fog felnőni, hogy nem ismerhette meg az
apját. Szeretném bebizonyítani az igazságot. Lehetséges, hogy meneszteni
fognak, ha megtudják, hogy magánemberként, saját szakállamra nyomozok. 

- Hát ne nyomozz! Tedd azt, ami a kötelességed. Ha elvették tőled az
ügyet, a felelősség már nem a tied. 

- Igen, ez így van. De mit tegyek a lelkiismeretemmel? Tudva tudom,
hogy gazemberség történt, és hallgassak? 

- Robikám, én nem sokat értek ezekhez a rendőrségi dolgokhoz, de mióta
a kórházban dolgozom, megtanultam, hogy ha szembehelyezkedem a főor-
vosommal, sok babér nem terem a számomra. Úgy kirúgnak, hogy a lábam se
éri a földet. 

- Lehet, hogy igazad van. Lehet, hogy az az okos ember, aki alkalmaz-
kodni tud a körülményekhez. Lehet. Az előmenetel útja a mindenkori al-
kalmazkodás. Megpróbálom. Talán sikerül. De ha nem, állás után kell néz-
nem. 

A telefon halk berregése szakította félbe a beszélgetést. Trudi lelépett az
ágyról, felvette a kagylót. 

- Doktor Kelemen Trudi… 

- Csókollak, Trudikám, megismered a hangomat, ugye? 

- Hát persze, Erzsi néni, csókolom. Hogy tetszik lenni? 

- Köszönöm, kedveském. Robi még nálad van? 

- Igen, itt van. Rögtön adom. Robikám, édesanyád keres. 

Pálházy a lányhoz ment, átvette a kagylót. Sejtette, hogy valami történt,
mert anyja csak úgy a beszélgetés kedvéért sohasem hívná fel. 

- Csókolom, mamikám, mi újság? 

- Kisfiam, az utcáról telefonálok. Kocsi jött érted Z.-ből a kapitányságról. 

- Hol van a kocsi? 

172

- A ház előtt. Azonnal vissza kell menned a kapitányságra. Én már össze-
csomagoltam a holmidat. Egy kis sült húst, süteményt meg mindent. 

- Jaj, mamikám, nem kellett volna. - De azért jólesett neki anyja gondos-
kodása. - Mamikám, tessék megmondani a gépkocsivezetőnek, hogy jöjjön
ide értem. 

- Akkor már nem is látlak? 

- Dehogynem, mamikám. Még odamegyek elbúcsúzni. 

- Várlak, fiacskám. Szervusz. 

- Csókolom, mamikám. - Visszatette a kagylót a helyére. Hát ez meg mi a
csoda lehet? - gondolta. 

- Mi történt? – kérdezte aggódva Trudi. 

- Azonnal vissza kell mennem Z.-be. Kocsit küldtek értem. Ennél többet
nem tudok. - Megcsókolta a lányt és bement a fürdőszobába. Lezuhanyo-
zott, aztán öltözködni kezdett. 

- Milyen lesz a házasságunk, ha ötpercenként ugratnak ki az ágyból? -
kérdezte kicsit morcosan Trudi. 

Pálházy ránézett, és azt mondta:

- Milyen lesz a házasságunk, ha ötpercenként beteghez fognak hívni?
Szerintem - válaszolt is mindjárt a kérdésre - a mi házasságunk egyszerűen
csodálatos lesz. Két remek ember fog örök hűséget esküdni egymásnak az
oltár előtt. Ásó, kapa, nagyharang meg minden kellék... Megyek, drágám, és
nagyon kérlek, ne csalj meg, nagyon szeress, mert szükségem van a szerete-
tedre. Nagy szükségem van rá. Ha megérkeztem, felhívlak. 

Hosszan és forrón megcsókolták egymást.

- Várom a hívásodat – mondta Trudi
Pálházy bólintott. 

- Megengedsz egy telefont? 

- Olyan hülyéket tudsz kérdezni 

A felügyelő megcsókolta a lány arcát.

- Ne beszélj ilyen csúnyán. - Feltárcsázta Szegedi Mihályt, és hosszan be-
szélt vele. 

- Körülbelül mikor leszel itt? - kérdezte Szegedi.
- Húsz perc múlva. 

- Rendben van. Zsiga a kapuban fog várni. 

A gépkocsi már a ház előtt várta. Kiss István gépkocsivezető megsimo-
gatta bajuszát, jelentkezett. 

- Ne haragudjon rám, felügyelő úr, de nem én találtam ki, hogy feljöjjek
Budapestre. 

Pálházy beült a kocsiba.

173

- Semmi baj, Pistám, Ki küldte? Török  főfelügyelő? 

- Nem. Haraszthy kapitány úr. Ha leérkeztünk, azonnal jelentkeznie kell
nála. Most hová? 

Pálházy megmondta a rózsadombi villa címét. Kiss István az elsötétítés, a
síkos úttest miatt nagyon óvatosan vezetett. 

- Pista - mondta a felügyelő -, felveszünk valakit és magunkkal visszük.
De maga erről semmit sem tud. 

- Értettem, felügyelő úr. Tudja, hogy bennem megbízhat. 

- Tudom. 

 

- Amíg élek, nem felejtem el, amit a felügyelő úr értem tett.
Pálházy legyintett. 

- Szóra sem érdemes. 

 

- Dehogynem. Ma is börtönben ülnék, vagy a fronton pusztulnék el vala-
melyik büntetőszázad tagjaként. 

- Vigyázzon, egy teherautó áll ott, és nincs kivilágítva. 

- Igen, látom. - Kikerülte az álló teherautót, és rákanyarodott a Bimbó
útra. Pálházy lehunyta a szemét, és eszébe jutott az a két év előtti augusztusi
este, amikor Kiss István őrmester felkereste őt a lakásán, és sírva elmondta,
hogy az öngyilkosság határán áll. A felügyelő megkérdezte, hogy mit csinált.
Kiss elmondta, hogy sógora behálózta őt, egy hamiskártyás bandába vitte,
először hagyták, hogy nyerjen, utána pedig csak vesztett, de futott a pénze
után, és most annyi a tartozása, hogy tíz év alatt sem tudja kifizetni. Ráadásul
a banda zsarolja őt, azt kérik tőle, hogy fegyvereket, egyenruhákat szerez-
zen. Mindezt azért mondta el, mert a kapitányságon csak őbenne bízik. Pál-
házy akkor sokáig gondolkodott, de megtalálta a megoldást. Rácsapott a
hamiskártyás bandára, letartóztatta őket, a kihallgatáson kiderült, hogy
mindannyian a Szálasi-féle nyilaskeresztesek emberei. Pálházy a jelentésébe
azt írta, hogy Kiss István az ő megbízásából „épült be" a bandába, hogy rész-
letesen felderítsék a tevékenységüket, céljaikat. Később a bírósági tárgyalá-
son Kiss István is ugyanazt vallotta. Pálházynak nem volt lelkifurdalása a
„hazugság" miatt, végül is egy jobboldali szervezkedő bandát lepleztek le.
Annak is örült, hogy Kiss István az ügy sikeres befejezése után főkapitányi
dicséretben részesült. Pálházy akkor nyitotta fel a szemét, amikor a gépkocsi
megállt a ház előtt. A kapuban már ott állt Petró Máté, aki Papp Zsigmond
néven mutatkozott be. Pálházy a sötétben csak annyit látott, hogy a férfi so-
vány arcát mintegy ujjnyi hosszú szakáll övezi, dús bajusza is belenő a sza-
kállába.  

- Régen vár? – kérdezte Pálházy. 

- Talán két perce – mondta Petró. – Elnézést, kihez van szerencsém? 

174

- Szegedi nem mondta? 

- Csak annyit mondott, hogy bízzam magában, és tegyem azt, amit maga
mond. 

 

- Helyes, akkor maradjunk ennyiben.
Beültek a gépkocsiba. 

- Visszamegyünk a csomagokért. 

 

- Értettem. - Kiss indított, a lejtős úton kettesbe kapcsolt, nagyon kellett
vigyáznia, mert a jeges úttesten a gépkocsi csúszkált. De végül is minden baj
nélkül megérkeztek Pálházy néni lakása elé. 

- Hamarosan itt leszek - mondta Pálházy, és intett Petrónak. - Jöjjön. -
A férfi kilépett a kocsiból, és engedelmesen követte, Pálházyné csodálko-
zott, amikor fia egy idegen férfival állított be hozzá. 

- Mamikám, drága, ő a barátom, Papp Zsigmond, Székelyudvarhelyról 

- Kezicsókolom - köszönt Petró Máté, és valóban meg akarta csókolni az
asszony kezét, de az elhúzta. 

- Mamikám, a barátomat üldözik. Ne kérdezd, hogy kik, mert neked ezt
nem kell tudnod. Az igazolványai rendben vannak. De senkinek sem szabad
megtudnia, hogy nálad lakik. 

- Itt fog lakni? 

- Egyelőre. Az én szobámban. Ne ijedj meg, barátom alkalmazkodni fog
hozzád. Légy szíves, adj neki enni meg mindent. Aztán én hamarosan érte
jövök. De addig is a barátom nagyon óvatos lesz, nem léphet ki a lakásból,
és ezt ő is tudja. 

Petró bólintott, hogy érti.

- Mamikám, így rendben van? 

- Ahogy akarod, fiacskám. - Petróra nézett. - Csomagja van, fiacskám? 

- Nincsen, kezicsókolom. Csak így vagyok. 

- Mamikám, a szekrényemben van pizsama, ing, alsónadrág, kicsit nagy
lesz Zsigmondnak, de a célnak megfelel. 

- Jöjjön, megmutatom a szobáját. - Átmentek a felügyelő szobájába. Az
elsötétítő függöny le volt húzva. Az asszony felkattintotta a villanyt. - Hát ez
az. Nem valami fényűző, de nagyon kényelmes. 

Petró körülnézett. Széles heverő, szekrény, könyvesállvány, íróasztal, két
öblös fotel, állólámpa... Pompás, gondolta. Nocsak, még rádiója is van. Hát
ez nagyszerű. 

- Tekintve, hogy alkalmazkodnunk kell egymáshoz, elmondom, hogy én
hat órakor kelek. A fürdőszoba hat órától hét óráig az enyém. Az előszobá-
ból is nyílik egy vécé, tehát nem kell várnia, míg én kijövök a fürdőszobából.
Hét órakor elmegyek az iskolába, és úgy három óra körül jövök haza. Akkor 

175

fogunk ebédelni. Ha napközben villanyt akar gyújtani, kérem, hogy az elsö-
tétítő függönyt húzza le. 

- Értem. 

- És még valamit - vette át a szót Pálházy. - Ha napközben csengetnek,
nem nyithatja ki az ajtót. Senkinek sem. Világos? 

- Mindent értek. 

- Akkor most írjon néhány sort a feleségének. 

- Írhatok? – Petró arcára kiült az öröm.
Az íróasztalhoz ült és írni kezdett. 

Drága, Mária! Végre írhatok, végre életjelt adhatok magamról. Élek, és ez
most mindennél fontosabb. Kérlek, nagyon vigyázz magadra meg születen-
dő kislányunkra. Remélem, az lesz. De ha fiút szülnél, az sem lenne baj. Na-
gyon szeretlek és nagyon hiányzol. Kérlek, ne aggódj, jó emberek vigyáznak
rám. Apáékat csókolom. Ölel szerető férjed, Máté. 

Átadta a levelet a felügyelőnek.

- Akkor én most megyek – mondta a felügyelő. – Hamarosan jelentke-
zem. – Összehajtotta az írást, és zsebre tette. Aztán elbúcsúzott anyjától is,
magához vette a csomagot és kiment a házból. 

Néhány perc múlva már úton voltak Z.-felé. Pálházy végigaludta az utat, a
kapitányság előtt ébredt fel. Barkóczy Tivadar fogalmazó volt az ügyeletes
tiszt, kissé álmosan jelentkezett, utána azt mondta: 

- Azonnal fel kell hívnod Haraszthy kapitány urat. De azt javasolom,
hogy előtte igyál egy forró feketét, mert nagyon pocsékul nézel ki. Nagyon
fáradt vagy? - kérdezte a szőke, fekete szemű tiszt. 

- Nem tagadom, elég fáradt vagyok. 

Barkóczy forró feketét töltött a termoszból egy csészébe.

- Idd meg. Addig én felhívom a kapitány urat. 

- Kösz, Tivi. Mindig tudtam, hogy nagyon rendes fiú vagy.
Barkóczy közben tárcsázott, s a fejével intett, hogy köszöni az elismerést. 

- Kapitány úr? 

- Haraszthy vagyok. 

- Barkóczy Tivadar ügyeletes tiszt alázatosan jelentkezem.