FRANK O'CONNOR

A NŐK ISKOLÁJA

A szerelemmel az az igazi baj, hogy mindenki mást és mást akar tőle. Mint például Jimmy Maguire meg a felesége. Jimmy magas volt, vékony, nyugtalan képű, fiatalabb korában olyan Don Juan-félének számított. Összeverődtek néhányan – a Doktor, Con Bishop és még néhány legényember –, és máris indultak mulatni. Szerették halászni-vadászni, és egyszer, emlékszem, kibéreltek egy házat Clare-ben. Hogy ott mi minden történt! Minden ürügy jó volt az eszem-iszomra, és az sem számított sokat, hogy hova mennek vendégeskedni – Limerick, Galway, Cork, végtére is mind csak afféle egynapos kirándulás. És Jimmy volt köztük a leggátlástalanabb. Ha egy ilyen kirándulásról Dublinba visszatérve meghallotta, hogy valahol valamilyen vendégeskedésre van lehetőség, nyomban elhatározta, hogy elmennek és befurakodnak. A Doktor együtt lakott Jimmyvel, és örökös riadalomban élt, hogy mi lesz Jimmy következő húzása. Jimmy bármire képes volt, ha úgy hozta a kedve, és bármit tett is, a Doktor nyomban kétségbeesett és tiltakozott.

– Egyszerű az egész – mondta például Jimmy, és égnek emelte a kezét. – Ez az ember régi barátom. Évekig üzleteltem vele.

– Üzleteltél? – felelhette a Doktor. – Hiszen a nevét se tudod.

– Jóbarátok közt nem számít az ilyen kicsiség.

És Jimmy képes volt elmenni egy teljesen idegen emberhez merő szemtelenségből. Senki se gondolta volna erről a jómodorú fiúról, hogy ilyen vakmerő, pedig ilyen volt. És sikerült is neki minden, mert jóképű volt, és remekül tudott beszélni. Nemcsak hogy beeresztették minden társaságba, hanem a végén még ő lett a társaság középpontja^ Jimmy sikerének a titka az volt, hogy szerette a nőket. Igazán szerette őket, őszintén érdekelte minden gondjuk-bajuk, és a nők, ha csak egy kicsit is vele voltak, mindjárt kiöntötték neki a lelküket. És valamilyen csodálatos úton-módon meg is könnyebbült a lelkük ettől, úgyhogy újra meg újra gyónni szerettek volna neki, és itt lépett közbe a Doktor, ő beszélt velük órák hosszat telefonon, halk, behízelgő, mézédes hangon, ő sajnálkozott, hogy ezt a Jimmyt lehetetlen megtalálni, miközben Jimmy ott settenkedett körülötte, harisnyában, lábujjhegyen, szörnyű képeket vágva.

Mindez rettenetesen megbotránkoztatta a Doktort. De azért, természetesen, élvezte is, minden aggodalma, minden tettetett rosszallása ellenére. A Doktor rettenetesen ragaszkodott az anyjához, így aztán nem nősült meg, és most már valószínűleg agglegény is marad. Jimmy volt az ő szenvedélye, a Jimmy élete az ő titkos élete. Mert a Doktor magányos volt és szelíd, és sose gondolt másra, és sose beszélt másról, csak a szerelemről. Ha meglátogattad, hosszan kevergette az italokat, és a maga csöndes, aggodalmaskodó módján motyogott valamit Jimmyről meg a lányokról. – Még férjes asszony is akad közöttük, barátom – suttogta, és jelentőségteljesen nézett rád a szemüvege fölött. – Nem is tudom, te szódával iszod? Én a magam részéről azt hiszem, hogy a szóda el fogja csapni a gyomrodat. De hogy ez a fiú milyen vallásos! Minden áldott esztendőben elzarándokol a Lough Derg partjára, megkerüli a szent köveket, méghozzá mezítláb. De még ott is (jaj, talán túl sok vizet tettem bele) lányokat szed föl. És közben (egészségedre, öreg harcos) ő akar engem megjavítani. Be kell vallanom, hogy az én vallási nézeteim talán nem ennyire hagyománytisztelők, de az is igaz, hogy mindig úgy érzem, hogy a Jimmy hite nem egészen őszinte. Persze ő nagyon kedves, akkor is, ha erről van szó. Azt mondja, hogy én összekeverem a dolgokat, és hogy az erkölcs ellen elkövetett bűnök nem olyan súlyosak, mint a hitbeliek/Szerinte én majdnem protestánsnak számítok. Azt mondja, azon múlik az egész, hogy mennyi fontosságot tulajdonítunk az első parancsolatnak, vagy valami ilyesfélét. Én ezt az érvelést nem tudom elfogadni... mármint azt, hogy különbséget kell tenni az erkölcs ellen elkövetett bűnök meg a hitbeliek között. Te el tudod fogadni?

Jó néhány esztendő hitbuzgalmi élet és szoknyavadászat után Jimmy végre talált egy olyan lányt, akit el akart venni, és egyetlen rohammal meg is hódította. A lányt Roisin Mooneynak hívták, és szó, ami szó, Jimmy jól választott. A lány kedves volt és csinos, az a fajta, akiről úgy gondolja az ember, hogy az igazán érdemdús férfiak megjutalmazására tartogatják. Rajongott a vallásért, a szentségekért, az imákért, mindenért, ami a vallásban az érzelmekre hat. És ezen a házasság sem változtatott. Ez a lány napjában hússzor elmondta magának, hogy ő a legszerencsésebb lány a világon, hiszen hozzámehetett a teremtés koronájához, Jimmyhez, és napjában hússzor is fohászkodott Isten kegyelméért, hogy méltó lehessen ehhez a férfihoz. Az ilyen átszellemült nőknek örökösen a szűzanya, a szentek, a szenvedések járnak az eszükben, és éppen ezért ők tudják igazán méltányolni azt a csodát, hogy reggel, amikor felébrednek, egy férfi van az ágyukban.

Roisin újra meg újra megkérdezte Jimmytől, hogy mit érzett a kezdet kezdetén, amikor először találkoztak, és hogyan vehetett észre bármi jót egy olyan egyszerű, tanulatlan, ostoba lányban, mint amilyen ő. És Jimmy, aki arra se nagyon emlékezett, hogy hol találkoztak először, és aki hosszú évek óta pontosan ugyanazokkal a fogásokkal próbált közeledni minden nőhöz, iparkodott minél magabiztosabbnak, minél megértőbbnek mutatkozni, és azt mondta, hogy a jogászi végzettség képessé teszi az embert arra, hogy a külsőségek mögé lásson. Roisin kételkedve rázta a fejét. Sok ügyvéddel találkozott már, de egy sem látott keresztül rajta. Nem, ez nem lehet más, csak valami sugallat. Megpróbálta ő is felidézni nagyon is eleven emlékeit, kereste bennük a jelentőségteljes, a csodás elemeket, de hiába, hiszen ő, ezt el kell ismernie, nagyon ügyetlen.

Jimmy keleti kényelemben élt Roisin mellett. Nevetséges volna, ha csak annyit mondanánk, hogy Roisin jó háziasszony volt. ö úgy vezette a kettőjük háztartását, ahogy a zeneszerző szimfóniát ír, ahogy a remete elmélkedik – térdre borulva, a tökéletességet keresve. Mikor Jimmy hazajött a hivatalból, Roisin letérdelt eléje, levette a cipőjét, Jimmy meg pofákat vágott, azzal jelezte, hogy mennyire fáj a lába ezektől az ügyetlen mozdulatoktól. Mikor aztán odahozta neki az italt, tízszer is elkérdezte, jó-e, utána meg lekuporodott egy kis zsámolyra, és rajongva bámulta a zsiványt, akár az orákulumot. És ha Jimmy részegen jött haza, és úgy, ahogy volt, a szemére húzott kalapjával, gondosan a bal karjára akasztott ernyőjével mászott be az ágyba, Roisin szép szelíden megszabadította őt ezektől a tárgyaktól, levette a cipőjét meg a harisnyáját, megoldotta a nyakkendőjét, kigombolta az ingét, aztán szépen bebújt mellé az ágyba, és hálát adott az Istennek, hogy ilyen csodálatos férfival ajándékozta meg. Roisin maga volt a tökéletesség.

Akik még legénykorából ismerték Jimmyt, sokat találgatták, hogy mennyi idő alatt fogja megunni ezt az életet egy szent oldalán, mikor támad föl benne a vágy a szabadság, a corki meg galwayi tivornyázás iránt. De a dolgok egészen másképp alakultak. Jimmy kezdte elhanyagolni a régi barátait, még a Doktort is. Nem nyíltan, nem gorombán, mert Jimmyről sok rosszat el lehetett mondani, csak azt nem, hogy nem talpig úriember. De azért elhanyagolta őket. A Doktor néha összeszaladt vele a Dame Streeten, mikor hazafelé ment a hivatalából. Jimmynek ilyenkor földerült a képe, és mindjárt beültek a Wicklow Bárba vagy a Davy Byrne-be, és Jimmy addig-addig magyarázta, milyen csodálatos estélyt fog adni régi cimborái tiszteletére, míg fönn nem akadt a szeme, és csak taxival tudott hazamenni.

A Doktor azért észrevette, hogy akár fönnakad Jimmy szeme, akár nem, a meghívásra a gyakorlatban mégsem kerül sor.

– Jimmy – mondta fanyarul –, nem szeretnék tolakodónak vagy személyeskedőnek látszani, de ha csak tizedannyi energiát szentelnél az estélyed megrendezésére, mint amennyit a róla való fecsegésre pazarolsz, akkor lehetne halvány reményünk rá, hogy még a halálunk napja előtt megjelenhessünk nálad.

– A jövő héten megtartjuk, Pat – mondta Jimmy, összeráncolta a homlokát, és kihúzta magát. – Vagy csütörtökön, vagy pénteken. Fel foglak hívni.

Eljött a jövő hét, de nem jött el az estély napja, és Jimmy nem telefonált. A Doktor meg volt sértve. Ráeszmélt, hogy Jimmynek többet számítanak az üzletfelei, az ügyfelei meg a papok, mint a régi gárda. Kivált azok a papok! Ha valaki szabadulni szeretne a múltjától, akkor a legjobb a papokhoz fordulni. Jimmy, ha mostanában becsípett, nem női lábakról magyarázott, hanem az új liturgiáról, vagy a katolikus és a keleti egyház közti különbségről. Moziba járt Roisinnal, mindig keménykalap volt a fején és ernyő a karján. Kezdte feltornászni magát. Ha így megy tovább, nemsokára vagy féltucat kormányhivatal jogi tanácsadója lesz.

Jimmy régi barátai rettenetesen kíváncsiak voltak az élénk, sötét hajú lányra, akit Jimmy elvett, és nem tudták, hogy Roisin még sokkal kíváncsibb őrájuk. A házasság még mindig csodálatos volt. Roisin gyereket várt, és gyertyát gyújtott Jimmy tiszteletére, és tele volt Jimmyvel, de azok az emberek, akiket Jimmy elvitt hozzájuk, tulajdonképp nem is ismerték Jimmyt. És ha Roisin ivott egy pohárkával – és egy pohárka elég volt ahhoz, hogy megoldja a nyelvét –, rögtön el kellett mesélnie Jimmy udvarlásának bámulatos történetét. – És tudják, hogy kérte meg a kezemet? – mondta. – Leültetett a járda szélére, aztán elővette a zsebkendőjét, és letérdelt elém, mintha valami szentkép volnék. „Jimmy Maguire! – mondom én erre. – Kelj föl, mert tönkremegy az a szép új nadrágod!”

De amikor végignézett a vendégek bizonytalanul mosolygó, udvarias ábrázatán, azt érezte, hogy bolondnak tartják valamennyien. Aztán az éjszaka kellős közepén felébresztette Jimmyt, hogy mondja meg őszintén, nem teszi-e ő tönkre a Jimmy életét. Jimmy csak ásított, és azt mondta, hogy nem, hogy épp ellenkezőleg.

– De én az igazat szeretném tudni. Jobb, ha megmondod most, mert most még talán tudok segíteni rajta – mondta Roisin, mintha valami orvosnak könyörögne, aki eltitkol valamit előle. – Én nagyon igyekszem, de tudom, hogy nincs elég eszem hozzá. Mindig ilyen voltam. Még összeadni se tudtam. Nem csoda, ha bolondnak néznek.

És eközben Roisinnak szüntelenül csak az járt az eszében, hogy egyetlen ember értheti őt meg, méghozzá Josephine Hanrahan. Tudta, hogy Jimmy és Josephine Hanrahan nagyon jóban voltak. Nem tudta, hogy mennyire, nem is nagyon törődött vele, de biztos volt benne, hogy az a nő, aki annyira szerette Jimmyt, meg tudná érteni az ő érzéseit. Ezen vesztek össze először életükben, Jimmy meg ő, mert Jimmy egyáltalán nem lelkesedett ezért az ötletért. Pedig igazán nem árulta el, hogy mennyire izgatja a dolog. Nem, inkább eljátszotta azt a szerepet, hogy gondosan mérlegeli az ügyet.

– Josephine tagadhatatlanul kedves asszony – mondta, nem valami barátságosan –, de nem megfelelő társaság a te számodra. Ne gondold, kérlek, hogy gőgös vagyok. Megvetem az ilyen előítéleteket. De a tényekkel mégiscsak szembe kell néznünk: ártanánk vele annak az asszonynak.

Ez nagyon is illett a Roisin fennkölt lelkületéhez – lemondani valami kis örömről, nehogy fájdalmat okozzanak Josephine-nek. És mégis mindig> arra kellett gondolnia, hogy talán nem is kellene lemondani erről az örömről. Jimmy, a maga csöndes Machiavelli-modorában, szerzett egy újabb segédlelkészt az asszonynak, néhány hónapig nyugodtan is maradtak, de aztán Roisin elkezdett érdeklődni, hogy milyen ember volt a Doktor.

– Paddy olyan figura, aki talán érdekelne téged – mondta Jimmy, és gondterhelten megtömte a pipáját. – Persze mint valami lélektani tanulmány. De sajnos, a mi helyzetünkben aligha van mód rá, hogy meghívjuk. Tudod, Paddy ateista.

– Ateista? – virult ki Roisin ábrázata. Még sose látott istentagadót. – Ezt még sose mondtad róla.

– Nem is illik ilyen dolgokat mondani az embernek a barátairól – mondta a hűséges Jimmy. – De Paddy könnyen tehetne valami ostoba megjegyzést Joe atya jelenlétében, és szegény Joe atya joggal neheztelne érte.

Ez aljas rágalom volt, hiszen a Doktor soha senkit meg nem bántott volná, de Roisin nem tudhatta ezt, be kellett hát érnie a magyarázattal. Jimmy sokat törte a fejét, aztán elővarázsolt valami vén üzletembert, aki vízfestményeket mázolt fiatalkorában, és mindenkit ismert; egyszer, amikor részeg volt, Yeats vitte haza. És Yeatsszel beszélgetni, vagy Roisinnal beszélgetni, ez nagyjából mindegy volt neki. Közben megszületett a kis Liam, és. Roisin egy ideig nem törődött semmi mással a világon. Legföljebb néha átszaladt a szomszédba, a látszerész feleségéhez, megittak egy csésze teát vagy egy pohár sherryt – mindent megtett, hogy szabadulhasson a papocskáktól. A látszerész felesége ravasz asszony volt, olyan, aki mindenbe beleüti az orrát. Nem tudta, hogy miben mesterkedik Jimmy, de látta, hogy el akarja zárni a feleségét a világ elől, és ez elég volt neki.

Egy este a Doktor a Wicklow szálló halljában üldögélt Jimmyvel. Egyszerre csak megjelent Josephine Hanrahan. A Doktor kedvelte ezt az asszonyt, udvarias ember is volt, rögtön felugrott, és intett neki.

– Maradj csak ülve, Paddy – mondta az asszony. – Nem ülök le. Olyan emberrel, aki nem becsül annyira, hogy meghívjon magához egy pohár itókára, természetesen nem vagyok hajlandó együtt iszogatni nyilvános helyen sem.

– Ugyan, Josephine! – tiltakozott Jimmy.

– Nem tételeztem föl ezt rólad, Jimmy – mondta Josephine keserűen –, igazán nem tételeztem föl. Azt hittem, hogy különb ember vagy, és nem fogsz szakítani a régi barátaiddal.

Jimmy komoly képpel bámult a Doktorra, aztán Josephine-re, és kitárta a karját.

– Hát így néz ki az olyan ember, aki szakított a barátaival? – kérdezte diadalittasan.

– Ügyes vagy te, Jimmy – mondta az asszony. – Nem feltűnően csinálod. De nem hívsz meg minket magadhoz, nem mutatsz be minket a feleségednek. Vagy talán Paddyt meghívtad?

– Nem hívott, aranyom – mondta a Doktor, a lehető legnyájasabban. – Biztos, hogy nem akarsz inni valamit?

– Biztos, Paddy – mondta az asszony, de nem hallgatott el. Megint odafordult Jimmyhez. – De meghívsz olyan embereket, akik egy évvel ezelőtt szóba se álltak volna veled, és ma sem állnának szóba, ha nem lenne tele pénzzel a zsebed.

Jimmy levette a szemüvegét, végighúzta a kezét hosszú, sápadt ábrázatán, mintha meg akarná mutatni igazi arcvonásait. Az agyonhajszolt, fáradt, de türelmes családos ember szerepét próbálta eljátszani, és tartozunk az igazságnak azzal, hogy jól játszotta.

– Galambocskám – mondta, és meglengette a szemüvegét –, olyan a foglalkozásom, hogy utálatos emberekkel kell összejárnom. – Elhallgatott, felkapta a keménykalapját. – Ez csak hamis homlokzat. És ezt ti is tudjátok.

– Hazudsz, Jimmy Maguire! – sziszegte az asszony. – Én igazán ismerem a hibáidat. Azt hiszem, hogy jobban ismerem, mint te magad. És tudom, hogy nem vagy aljas, nem vagy számító és nem vagy fösvény.

Jimmy kihúzta magát, mosolygott, és megemelte a keménykalapját.

– Köszönöm, virágom.

– Még nem fejeztem be – mondta Josephine. – De nem tudom, hogy nem vagy-e féltékeny.

– Féltékeny? – visszhangozta Jimmy, és nem tudta, mit is gondoljon.

– Igen, féltékeny.

– De kire, Josephine? – mondta Jimmy nem valami jól sikerült mű-ámuldozással.

– A feleségedre.

– Látszik, hogy nem ismered Roisint.

– Nem. Ebből az látszik, hogy te ismered őt. És félsz, hogy azt fogja tenni, amit a többi asszony... azok az asszonyok, akiket olyan jól ismersz.

A Doktor azt se tudta, hova nézzen. De Jimmynek se tetszett a dolog.

– Na de Josephine – mondta –, ez már mégiscsak túlzás. Még tőled is.

– Ez volt életed legnagyobb baklövése, Jimmy Maguire – mondta az asszony dühösen. – És meg is fogod bánni.

– Furcsa, hogy mi minden jut az asszonyok eszébe – mondta Jimmy, mikor Josephine elment. – Remélem, hogy nem a férje bosszantotta fel ennyire.

A Doktor látta, hogy Jimmy nyugtalan. Nem is jutottak el addig azon az estén, hogy a szeme fönnakadjon, a buszmegállónál köszöntek el egymástól, a Trinity College előtt. A Doktor a fejét törte, mikor elment. Mert őt is meghívták a látszerészék, ő sem tudta, hogy miért, és főleg azt nem, hogy miért erősködött a látszerész felesége, hogy feltétlenül jöjjön el máskor is. Érezte, hogy valami cselszövés van a dologban, és hogy ő is belekeveredett.

Amikor legközelebb megint elment, és látta, hogy Con Bishop ott ül a sarokban, tudta, hogy igaza volt. Con is a régi banda egyik tagja volt: építész, könnyen hevülő fiatalember, előkelő, oxfordi beszédmodorú. Udvarolt mindenkinek, most éppen a látszerész feleségének. A Doktor egy másik orvos mellett üldögélt, szopogatta a whiskyjét, amikor egyszerre csak kinyílt az ajtó, és besétált Roisin Maguké. Nem törődött senki mással, egyenesen odament a Doktorhoz, megfogta a kezét, odavonta maga mellé egy kerevetre.

– Nagyon szerettem volna már beszélni magával – mondta, és hosszan a szemébe nézett.

– Én is – mondta a Doktor, akit még sose fogtak meg így, és azt se tudta, hogy ez csak afféle fogása-e ennek az asszonynak, vagy micsoda. – Dehát én mostanában sokkal kevesebbet vagyok együtt Jimmyvel, mint régen.

– Ó, mindnyájan sokkal kevesebbet vagyunk... – mondta az asszony fátyolos hangon. – Nem lehet hozzáférni attól a sok paptól. Én szeretem a vallásomat! Maga biztosan azt hiszi, hogy nem szeretem, pedig igenis szeretem, csak azt a sok papot nem tudom elviselni a ház körül. Talán nem is szabadna ezt éppen magának elmondanom, de úgy éreztem, el kellett.

– Miért ne szabadna elmondania? – kérdezte a Doktor, akit lenyűgözött az asszony kedvessége.

– Nem szabadna elmondani... éppen egy istentagadónak.

A Doktor meg akarta kérdezni, hogy ki mondta ezt a marhaságot, amikor a háziasszony rajtuk ütött – azt gondolta, hogy túl gyorsan megy az egész, itt, mindenki szeme láttára. De Roisin nem eresztette el a Doktor kezét. Hátrapillantott Mrs. Laceyre, és így szólt:

– Kitty édes, annyit vártam, hogy nyugodtan beszélhessek ezzel az emberrel. Legyél olyan aranyos, hozz nekem valami erősét inni. Bármit. Úgyis a fejembe száll... Ugye, rettenetes vagyok? – kérdezte a Doktortól. – Egyáltalán nem tudom megkülönböztetni az italokat egymástól.

Nem is törődött többet az itallal, sem a társasággal. Olyan volt, mint akit megigéztek, elbűvöltek, mint az álmából felriadó alvajáró.

– Mondja, maga váltotta ki Jimmyt, amikor Limerickben letartóztatták?

 

– Nem – mondta a Doktor jókedvűen. – Azt hiszem, Con váltotta ki, az a szőke fickó, ott ni.

– Vele is szeretnék beszélni – mondta Roisin, és megszorította a Doktor kezét. – Annyit hallottam már magukról. Igaz, hogy egy nő is volt a kocsiban akkor éjjel? Jimmy nem árulja el, hogy ki volt. Igazi pokolfajzat. Nem Josephine Hanrahan volt az a nő véletlenül?

– Nem – mondta a Doktor óvatosan –, azt hiszem, nem ő volt.

Nagyon jól tudta, ki volt az a nő, de érezte, hogy ez a beszélgetés egyre veszélyesebb.

– Semmit se mond el nekem – panaszkodott Roisin. – De azért azzal a nővel nagyon szívesen összejönnék. Mármint Josephine-nel.

– Ő is biztos nagyon szívesen találkozna magával – udvariaskodott a Doktor.

– Hallgasson meg, Paddy – suttogta Roisin, és a Doktor térdére tette a kezét. – Vigyen el hozzá valamelyik este. De persze ne szóljon róla Jimmynek. Mindig azt az ostobaságot hajtogatja, hogy Josephine nem megfelelő társaság.

– Hogy Mrs. Hanrahan nem megfelelő társaság?

– Pedig az én apám Csak egyszerű áruházi ellenőr volt a Munster Arcade-ban – mondta Roisin türelmetlenül. – Megkérhetném Kitty Laceyt, hogy hívja még, de Kitty olyan rettenetesen kíváncsi. Még azt is tudni szeretné, hogy ki mit evett vacsorára. Én meg mindent elkotyogok neki. Én már csak ilyen vagyok, Paddy. Folyton kotyogok. Ugye szörnyű? Hiszen maga is látja, most is kotyogok.

A Doktort megrendítette, hogy valaki kotyogásnak merészeli nevezni Roisin édességes szavait, mint ahogy az is megrendítette, hogy valaki istentagadónak merészelte nevezni őt, és nem megfelelő társaságnak Josephine-t. De most már azt is látni kezdte, mit álmodik Roisin, mitől olyan, mint az alvajáró. Jimmyről álmodozik. Rajongva gondol arra, hogy Jimmy vad és szenvedélyes és gátlástalan, ilyennek látja akkor is, amikor a cipőjét tisztogatja, az ebédet főzi, a gyereket füröszti.

A Doktort meghatotta ez a rajongás, és nemsokára meg is látogatták Josephine-t Rathgarban, a kis házában. Ideges volt a Doktor egy kicsit, de hiszen mondtam már, hogy nem is bánta olyan nagyon, ha idegeskednie kell valami miatt. Különben is, Roisin olyan idegállapotban volt, hogy meg kellett nyugtatni, és ettől a Doktor nyugodott meg. Roisin az egész úton kotyogott, hogy az ő szavánál maradjunk.

– Mondja, Paddy, maga szerint bolond vagyok én? Néha úgy érzem, hogy elment az eszem. Mit mond Jimmy Maguké, ha megtudja ezt? Talán meg is öl. Észrevette, hogy egy kicsit VIII. Henrikre hasonlít? Néha VIII. Henriknek is szólítom. De ő csak nevet rajtam.

A Doktor is csak nevetett, mikor azt hallotta, hogy a keszeg Jimmyt, aki olyan volt, mint egy Greco-szent, VIII. Henrikhez hasonlítják, de észrevette, hogy Roisin a szenvedélyes Jimmyért rajong, és arra gondolt, hogy ha nem volna ez olyan kényes kérdés, és ha még a régi bizalmas barátságban volna Jimmyvel, talán azt tenné a leghelyesebben, ha célozgatna egy kicsit, hogy otthon némi szenvedélyt egyenesen jó néven vennének tőle. De Jimmy gondosan elfojtott magában minden szenvedélyt – lehet, hogy Josephine-nek van igaza, és féltékeny, lehet, hogy így akar érvényesülni, sőt az is lehet, hogy valami harmadik dolog lappang emögött, csak éppen még nem tudta kitalálni a Doktor, mi az. Most már nem fájt neki, hogy Jimmy szakított vele. Sőt, valósággal sajnálni kezdte Jimmyt.

A látogatás pompásan sikerült. Josephine mosolyogva nyitott ajtót, de látni lehetett rajta, hogy majdnem sír, és csak akkor nyugodott meg, amikor Roisin izgatottan kotyogni kezdett. Aztán Roisin egy pillanatra fölment az emeletre, Josephine meg odafordult a Doktorhoz, és azt mondta:

– A csirkefogó! Most is szerencséje volt, mint mindig!

– Biztos, hogy szerencséje volt? – kérdezte a Doktor fejcsóválva.

– Hát persze! Csak nincs valami baj?

– Nincs. De te azt mondtad, hogy még meg fogja bánni.

– Ugyan – mondta Josephine, és a vállát vonogatta, ő is csak nő volt: az ösztönei bátrabbak voltak, mint ő maga.

Roisin hazament. A kocka el volt vetve. Akkor se lehetett volna riadtabb, ha férfitól megy haza. Csak most érezte, hogy kettős játékot játszik. És ami a legrosszabb, meg is állapodott Josephine-nel, hogy a jövő héten együtt ebédelnek és vásárolnak. Letérdelt Jézus Szentséges Szívének képe elé, a hálószobában, imádkozott, hogy legyen ereje mindent elmondani Jimmynek. Elmagyarázta Jézus Szentséges Szívének, ahogy á Doktornak vagy bárki másnak tette volna, hogy ő nem tud hallgatni semmiről. Hogy ő, és ezt Jézus Szentséges Szíve bizonyára tudja, közönséges locsogó. És kérte Jézus Szentséges Szívét, hogy Jimmy ne legyen nagyon mérges. És amikor már elég nagy feneket kerített a dolognak, hamarjában el is mondta Jimmynek, de úgy, hogy attól egy Jimmynél sokkal ártatlanabb ember is megdühödött volna.

– Tudod, Jimmy, kivel szaladtam össze ma? Josephine Hanrahannal.

Semmi válasz.

– Istenemre, Jimmy – csicseregte Roisin kétségbeesetten –, nagyon kedves asszony. Nem is tudom, miért nem találkozhattam vele már korábban. Egy pillanatra fel is ugrottunk hozzá.

– Ugrottunk?

– Igen. Paddy is ott volt. Mind a kettőnket meghívott.

Jimmy kiverte a hamut a pipájából, aztán lassan az asszony felé fordult. Ijesztő látvány volt. Az arca keserű, öreg, beesett.

– Szóval szembe akarsz szállni velem – mondta.

– Hogy én veled, Jimmy? – mondta Roisin, és idegesen tépegette a ruháját. – Én ugyan nem mernék szembeszállni veled. Csak megállapodtunk, hogy valamikor együtt fogunk ebédelni. Remélem, nincs benne semmi rossz.

– Majd meglátjuk.

– De mi mást mondhattam volna, Jimmy? Nem akartam megbántani.

– Kitérhettél volna előle – mondta Jimmy. – Ahogy más kellemetlen meghívások elől ki tudsz térni.

– De hát én semmi kellemetlent nem találok benne. Tetszik nekem az az asszony, bár alig ismerem.

– Igen, alig ismered – mondta Jimmy, és figyelmeztetésül égnek emelte az ujját. – Alig ismered, de én annál jobban ismerem. Olyan dolgokat tudok róla, amiről jobb nem beszélni. Nem szívesen mond az ember rosszat a régi barátairól.

– Milyen dolgokat tudsz róla, Jimmy? – kérdezte mohón Roisin.

– Mondtam, hogy jobb nem is beszélni róla – válaszolta Jimmy szigorúan. De ügyvéd volt, és érezte, hogy ez nem elég meggyőző. Valami tény, valami bizonyíték kellene.

– Nem is emlékszem pontosan. De sokat beszéltek egy lányról, aki Drumcondrában lakott, és kiugrott az ablakból, a harmadik emeletről.

– Drumcondrában lakott? – kiáltotta Roisin, aki nem követte elég gyorsan Jimmy gondolatmenetét. – Én is kiugranék az ablakból, ha ott kéne laknom.

– Lehet, hogy nem is Drumcondrában történt – mondta Jimmy. – De a lány meghalt. Ami igaz, igaz, sose tudták rábizonyítani a dolgot Josephine-re. Lehet, hogy épp olyan ártatlan, mint te vagy én. De jobb, ha az ember távol tartja magát az ilyen alakoktól. Különösen most, hogy ilyen Paddy Baldwin-félekkel jár.

– Az ég szerelmére, csak nem akarod elhitetni velem, hogy van valami köztük? – kiáltotta Roisin. – Ezt már igazán nem hiszem el, Jimmy. Paddy magányos, és Josephine egy kicsit anyáskodik vele.

Jimmy harsányan fölnevetett, Roisin csodálkozva bámult rá.

– Paddy régi jó barátom – mondta Jimmy. – Nem akarok a bírája lenni. Szegény anyja, isten nyugtassa, elmondhatta volna róla az igazságot.

– Az anyja? — hitetlenkedett Roisin. – Hiszen Josephine azt mondta, hogy Paddy élt-halt az anyjáért.

– És az anyjának mégis megszakadt a szíve bánatában – mondta Jimmy.

És aztán valami nagyon furcsát csinált. Letérdelt, és összekulcsolta a kezét. Képtelen látvány volt, Jimmy az egy-nyolcvanas termetével, térdre borulva.

– Roisin – mondta –, a kedvemért tartsd távol magad ettől a társaságtól. Sokkal különb vagy náluk. Tönkretennének, ahogy másokat is tönkretettek már, hogy legyen mivel szórakozniuk, Régóta ismerem őket, és átkozom a napot, amikor összetalálkoztam velük. Szabadulni akartam tőlük, igen, azért is vettelek el. És hadd mondjak még valamit – behunyta a szemét, szenvedő arccal nézett föl rá, mint a fillérért esedező vak koldus. – Nem akartam elárulni neked, de jobb, ha megtudod, amíg nem késő. Idegbajos családból származom. Persze, csak egy kicsit, csak apai ágon. Nem tudnék elviselni ilyen idegi megrázkódtatást. A nagybátyám beszámíthatatlan volt, mikor meghalt. Ne akarj engem is odajuttatni.

– A nagybátyád? – kiabált Roisin. – Melyik nagybátyád?

– Willie – mondta Jimmy szégyenkezve. – Csak titokban tartottuk. Nem akartuk, hogy megtudják az emberek.

– Azt hiszem – mondta Roisin őszinte felháborodással –, hogy nekem már réges-rég el kellett volna mondanod.

Furcsa, de amikor az a nagy ember ott térdelt előtte, Roisin nem is rá gondolt, hanem a kis Liamra. Liam olyan különös gyerek volt. Kétségbeesett, ha nem engedtek meg neki valamit, és ha szigorúan rászóltak, ordított dühében. Lehet, hogy Liam is örökölte ezeket a gyenge idegeket, lehet, hogy ő, Roisin, tudatlanságában csak rontott a dolgokon, amikor mindent megtiltott neki, ahelyett, hogy megengedte volna,, ahelyett, hogy megnyugtatta volna? Először életében nagyon haragudott Jimmyre, fel is ment a gyerekhez, nézegette, aztán letérdelt az ágya mellé, és megígérte Jézus Szentséges Szívének, hogy ezentúl mindent meg fog engedni a gyereknek.

Roisin komoly lány volt, tudta, hogy nem teheti kockára a házasságát, nem tehet olyat, amit Jimmy helytelennek tart, éppen ezért felhívta Josephine-t, lemondta a találkozót, azt hazudta, hogy beteg. De hazudni se tudott jól. Mihelyt Josephine, aki az ingét is odaadta volna másnak, meghallotta, hogy Roisin beteg, nyomban felajánlotta, hogy átjön, és segít a ház körül. Roisin ekkor már rosszat sejtett, mindenesetre meghívta Josephine-t teára. Nyomorultul érezte magát, mert tudta, hogy milyen ügyetlen, ha hihetetlen dolgokat kell elhitetnie valakivel, és biztos volt benne, hogy Josephine egykettőre átlát a szitán. Át is látott. Öt perc sem telt bele, máris tudta, hogy Roisin Jimmy utasítására mondja, amit mond, és rettenetesen megdühödött. Elég disznóság, hogy Jimmy nem hívta meg őt hozzájuk. Az pedig egyenesen elviselhetetlen, hogy kerek perec azt mondja a feleségének, hogy Josephine nem megfelelő társaság számára. Bezzeg régen, amikor beteg volt, egyszerűen összecsomagolta a holmiját, és Josephine-hez költözött, amíg meg nem gyógyult. El is mondta mindezt Roisinnak, de Roisin csak a fejét rázta csüggedten.

– Ugyan, mit tehetnék? – mondta.

– Amit akarsz – mondta Josephine. – Én nem tűrném, hogy a férjem így parancsolgasson nekem.

Roisin végre megértette, hogy mindent meg kell magyaráznia.

– Nemcsak erről van szó, Josephine – mondta. – Nem merek ellentmondani neki. Mert a családban van ez a terheltség. Hogy az egyik nagybátyja bolond volt.

– Most hallok róla először – mondta Josephine.

– Ami igaz, igaz, én is csak most hallottam róla először – mondta Roisin.

– Ki mondta? – kérdezte Josephine.

– Hát ő, Jimmy. Azt is mondta, hogy minden idegi megrázkódtatás veszélyes lehet rá.

– Biztos, hogy ezt nem csak úgy kitalálta?

– Senki se mondana ilyet a családjáról, ha nem volna igaz. Senki se olyan ostoba. Azt hiszem, mégis igaz. Te talán azt hiszed, hogy nem igaz? – kérdezte aggódva.

– Majd utánajárok ennek a dolognak – mondta Josephine mogorván.

– Mert ha nem igaz – nyüszítette Roisin –, akkor biztos Paddy anyja se úgy halt meg, hogy megszakadt a szíve bánatában.

– Paddy anyjának? – kiáltotta Josephine. – Hát az még a fia lába nyomát is istenítette. Volt is oka rá. Nem tudom, mi üthetett a férjedbe, Roisin. Azelőtt sose talált ki ilyen hazugságokat.

– Nem is ez a hazudozás a legborzalmasabb – mondta a kétségbeesett Roisin. – Josephine, én soha nem mondtam senkinek, és most is csak azért merem elmondani, mert tudom, hogy nem igaz. Tulajdonképp mindig is tudtam, hogy nem igaz. Ugye megértesz? Csak azért mondom el, hogy lásd, milyen bolond. Az a lány, Drumcondrában, aki állítólag miattad követett el öngyilkosságot...

Ettől aztán kis híján Josephine is megbolondult, és csak Roisin kedvéért nem rohant el rögtön Jimmy irodájába, hogy Jimmy írásban vonja vissza ezt a kijelentését. Bár ez semmit sem változtatott volna a dolgokon. Mert a férj sose sejtesse, sose árulja el a feleségének, hogy zavaros és állhatatlan, hiszen akkor az asszony nyomban úgy érzi, hogy mindenben neki kell állást foglalnia és határoznia, és ha egy asszony ezt érzi, soha többé nem tiszteli a férjét. Roisin továbbra is összejárt ezzel a bandával, ivott egy pohárkával, az rögtön a fejébe szállt, ő meg rászállt Con Bishopra, de istenigazából, mert az oxfordi kiejtése magára VIII. Henrikre emlékeztette. Josephine meg Roisin sülve-főve együtt voltak, de nem úgy, ahogy Roisin szerette volna. Nem azt mesélte el Josephine-nek, hogy mennyire rajong Jimmyért, hanem azt, hogy mennyi baja van Jimmyvel, hozzá szaladt, ha összetűztek valamin. Jimmy viszont, akinek a régi barátai mindörökre hátat fordítottak a hazudozásai miatt, minden este elment a templomba, és imádkozott, hogy a felesége semmi szörnyűségeset ne tegyen. Otthon pedig úgy parancsolgattak neki, mint egy gyereknek.

Katona Tamás fordítása