ABU TESTET ÖLT

Hétfőn iskolába menet Alec még mindig az elmúlt nap eseményein töprengett. Annyira elmerült gondolataiban, jóformán észre sem vette, hogy Ginger Wallace még mindig hiányzik az iskolából. Az órákon végig ábrándozott, szerencsére megúszta minden baj nélkül, és a kusza gondolatok még hazafelé menet is ott tolongtak a fejében.

Mint aki számára elveszett a világ, kényelmesen baktatott végig a Bogáncs úton. Mi keresnivalója volt ott? Teljesen megfeledkezett a szükséges óvintézkedésről, hogy az Állomás utcán menjen haza. Most már azonban nem volt visszaút. Meggyorsította lépteit, közben körültekintően vizslatta a terepet, amíg csak el nem érte a vasúti híd sötét deszkakerítését. Megállt, és végignézett a léceken. Hirtelen eszébe jutottak nagyapa szavai: „Bontsák le a vasúti híd körül azokat a kerítéseket, hogy láthassák az emberek, mi van a vasút túlsó oldalán.”

Rögtön tudta, mit kell tennie. Még egyszer utoljára Abu Salem varázstudományához fordul. Ezután visszaküldi őt a konzervdobozba, ha akar, aludhat akár több millió évig is. Ez igazán jó üzlet lenne, és meg is érné.

Ledobta a táskáját, elővette a dobozt, sajnálkozással vegyes izgalommal megdörzsölte a tetejét, és súgva így szólt:

– Szálem alejkum, ó, Abu Salem!

– Alejkum szálem, ó, Alec! Keef Haalak?

– Il Hamdulilaah.

– Mi a kívánságod? – Abu hangja óvatos volt.

– Egy utolsó, szuperklasszis, atommeghajtású varázslatot kérek tőled, Abu, azután utadra engedlek, mehetsz aludni.

– A próféta szakállára! – kiáltott fel Abu. – Ez aztán roppant varázslat lesz! Még sohasem hallottam, hogy valaki is szabadon engedte volna a szolgáját. Ha rajtam áll, meglesz. Beszélj, ó, Alec!

Alec beszélt, és Abu figyelmesen meghallgatta.

– Ez nagyon nagy kívánság, ó Alec! – mondta végül. – De mivel nem a magad részére, hanem másokért kéred, megteszek minden tőlem telhetőt.

Alec, kezében a dobozzal, ott állt a Bogáncs úton. Egy perccel később, mint földrengéskor, megmozdult a talaj. A vasúti híd remegni-inogni kezdett, akár egy álomsorozat a tévében. A vasúti híd boltívei sorban kinyíltak, kilátást engedve a kék égboltra, és a domb lejtőjén Alec meglátta a lakónegyedüket és a házukat. A Tank, az omladozó téglafal, rozsdás daru, a burjánzó, nyirkos gaz, az iszapos kanális – egyszeriben eltűnt, mint füst a szélben.

Helyébe egy hosszú, alacsony csarnok került, óriási ablakokkal, benne futballpálya, teniszpályák, céllövöldék. A csarnok mögött valami csillogott a napsütésben, és a vízen, a darucsarnok helyén csónakok himbálóztak. A hatalmas fakerítést üde fák és virágágyások váltották fel. Alec szeme sarkából a Bogáncs útra pillantott, és majd elállt a lélegzete. A magas házak mind frissen festve, a kőlépcsők fehéren ragyogtak, az ablakok csak úgy csillogtak a napfényben. A sok szemét, ócskavas eltűnt. Az utca végén játszótér, hinták, csúszdák, magas mászóketrecek. Fantasztikus! Ki hiszi majd el, hogy a Bogáncs út és a Tank így is kinézhet?

Előrerohant. Elsőnek akarta kipróbálni a vízen ringatódzó csónakok egyikét, ezt a jogot fenntartotta magának. De még oda sem ért, amikor köd szállt a Tank fölé, és beborított mindent. És a fehér sűrűség közepéből valaki őt hívta:

– Segítség! Segítség! Segíts, ó, Alec!

Alec olyan gyorsan fordult vissza, hogy majdnem hasra vágódott. A köd mintha ritkult volna, jobban mondva hátrább húzódott körülbelül egy vagy két méterre tőle. Amint tisztult, megjelentek a Bogáncs út és a vasúti híd körvonalai. Alec kétségbeesetten látta, hogy minden pontosan olyan, mint azelőtt: sötét, nyomasztó, mocskos, szemetes mindenfelé.

Semmi sem változott.

Semmi?

A felszálló ködfoltból egy sötét, ember nagyságú alak bukkant elő, egy magas, széles vállú férfi. Alec most már jól ki tudta venni.

Hosszú, piros-fehér csíkos köntöst és lebegő burnuszt viselt, akár csak Ali Baba negyven rablóinak egyike. Mindkét lábán saru, a derekán csillogó, széles övben félelmetes, görbe kard.

Arca azonban szénfekete. Egy csacska gondolat futott át Alec agyán. „Azt hittem idáig, hogy arab, de hát ezek szerint afrikai rabszolga.” Hangosan felkiáltott:

– Abu, mi történt?!

– Ajjaj, ó, Alec! A legrosszabb. A nagy igyekezetben, hogy teljesítsem kívánságodat, a varázsige túl erősnek bizonyult. Miközben azon fáradoztam, hogy létrejöjjön a varázslat, sajna, valami hiba csúszott a számításba, és most íme: testet öltöttem.

Alec ijedten nézett körül. Először viccesnek találta, hogy egy fekete rabszolga ősi köntösben ott áll a Bogáncs út közepén, de egyúttal ez nagyon kellemetlen is lehet.

– Azt hiszem, jobb lenne, ha újra eltűnnél, és befejeznéd a varázslást.

– Hogy ismét eltűnjek, sajnos, minden erőmet igénybe kell vennem, és többé nem tudnék varázsolni. Pillanatnyilag azonban annyira elfogyott az erőm, hogy egyikre sem lennék képes. Attól félek, veled kell maradnom. De hát ez volt az első kívánságod, hogy láthass engem – tette hozzá vidáman a dzsinn.

– Ó, egek! – sóhajtott Alec. – Most mit csináljak? Abu, te állandóan borsot törsz az ember orra alá.

Alec észrevette a sértődöttséget a fekete arcon, és rögtön elszégyellte magát.

– Ne haragudj, Abu, nem akartalak megbántani. Csak éppen nem tudom, hogy mit csináljak. Nem küldhetlek vissza a dobozba, és nem is vihetlek haza, érted? És itt sem maradhatsz az utcán. Minden percben jöhet valaki.

Abu megvonta a vállát.

– Igazán, ó, Alec, nagyon sajnálom, de nem segíthetek. A Nagy varázskönyv minden dzsinnt figyelmeztet, hogy erejük nem korlátlan. Én szerencsés vagyok. Hallottam olyanokról is, akik túl sokat akartak, aztán felrobbantak, és soha többé nem látták-hallották őket.

– Szívből örülök, hogy veled nem történt ilyesmi. Nos, nézzük, mit tehetünk? Talán haza tudnálak csempészni, és megkérném nagyapát, rejtsen el a lakókocsiban. Nem, nem jó, ebből csak még több zűr lenne.

Aztán hirtelen remek ötlete támadt.

– Megvan! Az én rejtekhelyem jó lesz. Gyere!

Felkapta a táskáját, és már indultak az úton, a vasúti híd felé. A figyelmeztető tábla alatt Alec megtalálta a tizennegyedik deszkapalánkot, megnyomta – de meg se mozdult! Eszébe jutott, hogy amikor Ginger és bandája megpróbálta elkapni, ő maga torlaszolta el a bejáratot. Odahívta Abut, és röviden elmondta a helyzetet Abu felgyűrte köntösének ujjait, és így szabaddá vált két hatalmas, izmos, barna karja. Egyetlen lökéssel betaszította a laza palánkot, és a nagy lendülettől a faldarab félregurult az útból.

Alec már éppen át akart bújni, amikor eszébe jutott: mi lesz Abuval? Nem fér át. Túl keskeny a nyílás. Egy másik lécet is meg kell lazítani. Abu mintha csak kiolvasta volna a gondolatait, megragadta a palánk végét, és iszonyatos erővel húzta-nyomta ide-oda. Csikorogva-nyikorogva a szögek engedtek, és egy másodperc múlva a második léc is szabadon lengett, elegendő utat engedve mindkettőjüknek.

– Hé! Mit csináltok ti ott? Huligánok!

Miss Morris volt. Hangja végigsipított az úton, és Alec hallotta csizmáinak kopogását az aszfalton.

– Gyorsan, Abu, másszunk be!

Nem vesztegették az időt. Két pillanat alatt bent voltak, Abu visszahelyezte a palánkokat, és eltüntette a bejáratot.

– Vajon hová tűnhettek? Megmernék esküdni, hogy láttam őket, betörték a kerítést. Egy nagydarab fekete fickó és még valaki. – Jól hallották Miss Morris motyogását a kerítés túlsó oldalán. Alec intett Abunak, és megindultak a főépület felé; felmásztak a roskatag lépcsőkön, és beléptek a darucsarnokba, Abu körülnézett.

– Mi ez? Ősi palota?

Alec bamba arcot vágott. Hogyan magyarázza el Abunak, mi az a gyár?

– Egy régi épület, ahol valamikor emberek dolgoztak. Most már senki sem jár erre. Nem túl kényelmes, de biztonságos. Mit mondtál, a varázserőd végleg elszállt, vagy visszanyerheted még?

– Nem tudom. Talán.

Abu mérgesnek látszott, így Alec témát változtatott.

– Nos, megpróbálok valami ennivalót és takarókat szerezni neked, bár fogalmam sincs, hogyan és honnan.

– Ne aggódj, Alec. Tudom, úgyis megteszel minden tőled telhetőt.

– Mindenesetre te itt maradsz, Abu, amíg hazalopódzom, és összeszedem, amit tudok. Ma’asalaam.

– Ma’asalaam – válaszolta Abu, amint Alec lement a lépcsőkön.

Amikor átkelt a csatornán, eszébe jutott, hogy jó ideje már nem jegyzi a siker-kudarc táblázat eredményét. Nem tesz semmit, Kudarcék úgy megpakolták az ellenfél hálóját, hogy kár lenne már a fáradságért. Inkább arra gondolt, hogyan oldhatná meg Abu problémáját.

Egyszerű tervet dolgozott ki. Belopódzik a lakókocsiba, és az egyik fiókból kölcsönvesz két takarót. Nagyapának van elég, és a családnak legfeljebb csak a tél közepén lesz rájuk szüksége, ha nagyon nagy a hideg. Ha ezzel kész, terepszemlét tart majd a kamrában, hogy mit lehetne elcsenni.

Kitűnő terv, feltéve, ha úgy sikerül. Nagyapa nem volt otthon, így a takarók nem okoztak problémát. Alec begyűjtő akciójának közepén tartott a kamrában, amikor anya tetten érte. Két perc vallatás, és anya rájött a takarókra is.

Az igazat nem mondhatta el, így azt találta ki, hogy a szabadban akar éjszakázni. Meglehetősen furcsa magyarázat volt, és anya természetesen nem hitte el. De nem szólt többet, csak felzavarta a szobájába leckét csinálni, és figyelmeztette: ne számítson rá, hogy estig még egyszer elmehet hazulról.

Fent a szobában Alec összeszámolta a pénzét. Huszonöt pennyje volt – eltekintve attól, hogy Kimnek hetvenöt pennyvel tartozott –, ami számítása szerint egy fél adag kebabra elég az Állomás utcai Niki bisztróban. Persze fogalma sem volt, vajon adnak-e egyáltalán fél adagot. Legfeljebb otthagy valamit zálogban, aztán majd részletekben kifizeti.

„Ezzel semmire sem megyünk, Bowden” – állapította meg magában, és be kellett látnia, hogy igaza van. De akkor mi legyen? Nem hagyhatja Abut a pácban, még ha nem is a legsikeresebb dzsinn a negyedik dimenzióban. Most már jól tudta, mit értenek ezen, hogy „rontó varázslat”.

Alec az ágyán ült, és vagy félóráig elmélkedett. De minden hiába, az ostoba helyzet egy fikarcnyit sem javult. Aladdinnak sohasem kellett ilyen módon gondoskodnia szolgájáról. Érdekes, minél többet gondol arra, hogy Abu szolga, annál képtelenebbnek tűnik az egész. Abu barát, pajtás. Jót szórakoztak együtt. Nos, ezúttal Alec Bowdennek kell varázsolnia!

– Ilyen az élet – mondta az üres konzervdoboznak, amelyet a kezében tartott. Most valóban üres volt. – Egyik pillanatban egy dzsinn áll a szolgálatodra, a következő pillanatban pedig egy illegális bevándorlóról kell gondoskodnod. Igen, Blaggett városatyának igaza volt. Egy illegális bevándorló tartózkodik a Bogáncs úton, akit Alec Bowden vitt oda.

„Illegális bevándorló” – ez azt jelentette, hogy Abut titokban kell tartani. Alec azonban képtelen volt őt egyszerűen csak otthagyni a Tankban. Biztosan éhes, és fázik a darufülkében. Alecnek segítséget kellett szereznie. De honnan?

A családból nem. Nagyapát nem lenne tisztességes belekeverni a dologba, bár Alec biztos volt benne, hogy segítene. Kim szintén kiesik. Mostanában túlságosan összemelegedett Blaggett városatya fiával.

Alec föl s alá járkált a szobában. Egyszer csak felkapta a fejét. Egyetlenegy, esetleg két ember van Bugletownban, akitől segítséget kérhet. Ez a felismerés görcsbe rándította a gyomrát, akárha rumot ivott volna.

Mégpedig… Mégpedig…

Mégpedig ez a két ember: Eulalia és Ginger Wallace.