TÖRTÉNELEM!

Ez az! Ám szerencséje mintha faképnél hagyta volna. Ez rögtön nyilvánvalóvá vált előtte, amint meglátta, hogy Mr. Bakewell helyett Faarcú Harris lép az osztályba. Azt beszélik, hogy édesanyja annak idején hintőpor helyett krétaport szórt a pelenkájára; amitől aztán száraz, savanyú ember lett belőle. Valami oknál fogva ezen a napon mosolygott, bár Alec szemében ez inkább olyan volt, mint egy jól táplált óriáskígyó vigyorgása.

– Nos, igen, a történelemdolgozatok – csikorogta Mr. Harris. – Egész éven át azon voltam, hogy valamennyire megismertessem veletek hazánk, e zöldellő szép ország történelmét. És az év vége felé ti nagylelkűen papírra vetitek mindazt, amit megértettetek belőle. Munkám egyik legizgalmasabb része: – rövid szünetet tartott, ezzel is fokozni kívánta a hatást – látni a különbséget aközött, amit én próbáltam nektek átadni, és amit ti abból megjegyeztetek.

Ideges nevetés az osztályban.

– Néha-néha találkozom egy-egy olyan dolgozattal, amelynek szárnyaló fantáziája némi tehetségre utal. Egy ilyen most is itt van a kezemben, méghozzá, ki hinné, épp Mr. Bowdené.

Az osztály hirtelen ráébredt, hogy fejük felől elmúlt a vihar, és vidáman figyelték a fejleményeket.

– Ámbár Bowden itt-ott gyengébb pillanataiban egy-két olyan apró mozzanatot is írásába foglalt, amelyek esetleg az én magyarázataimra vezethetők vissza, de általában elmondhatjuk, hogy nagyjában-egészében nem ez jellemző az írásra. Írása nagyobbik részében Bowden önálló és szárnyaló fantáziájú! Nos, talán tudjátok (vagy talán nem), hogy a harmadik keresztes háború egyik fontos eseménye a keresztesek Akkra ellen indított ostroma volt, amely várost 1187-ben elfoglalták a szaracénok.

Faarcú felemelte Alec füzetét, és óvatosan kinyitotta.

– Kissé fura illata van ennek a dokumentumnak. Az írója talán elásta, hogy történelemszaga legyen?

Faarcú nagyot alakított. Alec egyre lejjebb csúszott a székén, de legboldogabban a föld alá süllyedt volna. Faarcú megköszörülte a torkát, és olvasni kezdett:

–” Amikor a barbárok gályái keresztültörtek hajóinkon, urunk, Salah ad-Din Jusuf, a hitetlenek ostora, tanácskozásra magához hívatta az embereket. Unokaöccse, Taki, a vakmerő harcos, kijelentette, hogy az igazhitű seregeknek rá kell rontaniuk az ostromlókra, és besöpörni őket a tengerbe. Bátyja azonban, az okos és ravasz Al-Adil óvatosságra intette. Csupán várni kell, mondotta, amíg a gyaur banditák, amilyen zsiványok, egymás torkának esnek.”

Faarcú abbahagyta a felolvasást, és az osztály felé fordult. Néhány fiúból kibuggyant a nevetés, a többiek azonban vártak, míg kiderül, merről is fúj a szél.

– Mr. Bowden – kérdezte Faarcú –, ki volt a vezére ezeknek a gyaur banditáknak, akik a hadizsákmány fölött egymás torkának estek?

Alec gondolkozás nélkül rávágta:

– Richárd király.

– Nem ugyanaz, akit mi Oroszlánszívűnek hívunk? – kérdezte Faarcú. – Aha, egy teljesen új változata a történelemnek! Lenyűgöző. – Az asztal fölött előrehajolt. – És szabadna tudnom, milyen forrásból merítetted ezt a történetet?

Alec gyomra görcsbe rándult. Azt mégsem mondhatja, hogy egy sörös konzervben élő dzsinn mesélte neki!

– Én… én nem emlékszem, tanár úr.

– Pedig nagyon érdekelne, puszta kíváncsiságból. És most, hogy megkezdted pályafutásodat a történelem újraírásában, mi lesz a következő lépés? Guy Fawkes sajnálkozva előadja, hogy nem sikerült felrobbantania a Parlamentet? Napóleon elmeséli, hogyan győzte le Wellingtont Waterloonál? Az ész megáll, Bowden, meg bizony!

Végül is Faarcú úgy döntött, hogy csontig rágta már a húst, és csendre intette az osztályt. A táblához ment, és írni kezdett. Az óra hátralevő része másolással telt el. Alec igyekezett az írásra koncentrálni, de magában dúlt-fúlt, füstölgött, mint egy kitörés előtt álló vulkán.

Dühe a tanítás végére sem csillapult, könyveit behányta a táskájába, és kétszeres hangsebességgel viharzott ki a kapun. Feje annyira gőzös volt, hogy teljesen megfeledkezett korábbi tervéről: aznap a hosszabb, de biztonságos Állomás utcán megy haza.

Mielőtt felfogta volna, mit is tesz, nekivágott a Bogáncs útnak. Már majdnem a végén volt, a vasúti híd közelében, amikor kiáltást hallott:

– Bowden! Most elkaplak! Megígértem!