8. fejezet
A REJTEKHELY

Derec hanyatt fekve nézte a ragyogó égboltot a városban robogó teherautóból. Miután a vadászrobotok nem jelentettek pillanatnyilag veszélyt, Mandelbrot kiváló gépkocsivezetőnek bizonyult. A fiatalember sejtette, azért kanyarog olyan sokat, hogy bonyolultabbá tegye száguldásuk robot szemtanúinak jelentését.

A vadászok nemsokára összeszedik magukat, hogy folytassák prédáik céltudatos üldözését. De most már a teherautó nyomait kell követniük. Nem áll módjukban, hogy kiderítsék a jármű úti célját, s aztán társaikat értesítve lecsapjanak rá.

Derec gyanúja szerint még Mandelbrot sem tudta, hová tartanak.

Ariel és Wolruf nyugodtan ült mellette. Mindhárman olyan ala- csonyan helyezkedtek el, hogy az utcáról senki sem vehette észre őket, noha az épületekből bármelyik robot tisztán felismerhette bármelyiküket, ha véletlenül lepillantott.

– Hihetetlen, milyen könnyen ment! – szólalt meg Ariel. – Nem is értem, hogy ezek a pozitronikus agyú, brutális fickók miként hagyhatták, hogy egyszerűen kilökjék őket a teherautóból.

Bár szúró fájdalmat érzett a bordái között, Derec elnevette magát. – Főként a meglepetésnek köszönhető. A szerszámrobotok mindig rendkívül óvatosan vezetnek. Ezek az Avery-robotok még sohasem tapasztalták, milyen szeszélyesen vezethet egy ember.

– De Mandelbrot robot.

– Hát persze! De a megmentésünkön fáradozott. Mérlegelnie kellett, melyik jelent nagyobb veszélyt a számunkra: ha balesetnek tesz ki bennünket, vagy ha tétlenül tűri, hogy Avery kezére kerüljünk. És úgy döntött, a vadászrobotokat kizökkenti nyugalmukból... szó szerint.

– Mintha emögött alkotó gondolkodás rejlene – tűnődött el Ariel. – Lucius, a Három Bádogpofa meg a többi robot ugyancsak ezt a "fertőző" robotikus alkotókészséget mutatta. Szegény Lucius...

Kíváncsi lennék, hol vannak most a többiek.

– Szökken' uissza a 'elenbe! – figyelmeztette Wolruf. – A uadászok nem ad'ák fel. A rrobotok gyorrsan tanulnak. Ugyanasszal a trrükkel nem le'et kétszerr bolonddá tenni őket.

Derec lehunyta a szemét, mert bántotta a fény. Jelenleg bizton- ságban voltak, és ez megnyugtatta. Lassan elszundított, bár halványan még érzékelte láb- és hátizmainak merevségét meg a teherautó ritmikus mozgását.

Félhomályban ébredt fel, azzal a csodálatos érzéssel, hogy Ariel masszírozza a hátát. Egy hatalmas épület tiszta padlóját látta meg először. Idebenn állt a teherautó is a közelben. Az épület homlokfalát akkora kapu borította, hogy még a jármű is begördülhetett rajta.

– Miféle hely ez? – kérdezte halkan.

– Hát felébredtél? Hogy érzed magad? – túrt bele Derec hajába szeretettel a lány.

– Valamivel jobban. Szóval, hol vagyunk?

– Nem tudom biztosan.. Robot barátunk majd tájékoztat róla. -

Megfordult. – Mandelbrot, felébredt végre.

– Üdvözletem, Derec – lépett oda a gépember, és lenézett rá. -

Átmenetileg biztonságban vagyunk. A vadászok csak úgy bukkan- hatnak ránk, hogy az útvonalunk mentén kikérdezik a szemtanúkat, de a vége felé ezekből egyre kevesebbet találnak. Elhárító manővereket végeztem, ellenkező irányban is végigmentem ugyanazon az útszakaszon, meg cikcakkban hajtottam teljesen véletlenszerűen. Ki sem tudom számítani, mekkora utat tettünk meg.

Wolruf hozzájuk csatlakozva csöndesen leült.

– Te aztán megéred a pénzed, Mandelbrot. – Derec a fájdalom ellenére mosolyt erőltetett az arcára. – Köszönjük.

– Egész idő alatt ura voltam a járműnek – kezdte magyarázni a robot. – Az Első Törvény...

– Nem kételkedem benne. Ám azt hiszem, itt az idő a felderítésre.

Mit tegyünk most? – Megpróbált feltámaszkodni fél könyökére, arca azonban fájdalmasan eltorzult, ezért inkább újból lefeküdt.

– Pontos felvilágosítást adhatok – mondta a robot. – Ez az épület egy teljesen önműködő, nem pozitronikus berendezésnek nyújt otthont.

Képtelen azonosítani bennünket, ezért jelentést sem küldhet rólunk a központi számítógépnek.

– Úgy érted, munka folyik itt? Azt hittem, ez raktár vagy ilyesféle. – Derec szétnézett az üres hodályban. – Avery robotjai nem építkeznek ilyen pazarlóan.

– Az egyetlen működő berendezés ott messze, a sarokban látható.

Rezgéseket küld a talajba, ezek révén állapítja meg, hogy egy bizonyos sugarú körön belül mennyire szilárd a járdák és épületek alapozása.

– Ez minden? – nevette el magát a fiatalember. – Ekkora térség egy rendszerfenntartó érzékelő számára?

Ariel vállat vont. – Meggyőződhetsz róla magad is. Semmi más nincs itt. Csak a négy fal, a mennyezet és a padló.

– Ez megfelel azon adatoknak, amelyeket Wolruffal együtt gyűjtöttünk, mielőtt a vadászok megakadályozták visszatérésünket az Iránytoronyba – mondta Mandelbrot. – A robotok valamilyen vándorlási programnak engedelmeskednek.

– Úgy van! És kiderült, hogy mi ez?

– Nem pontosan. De általános utasítás szerint egész Robotvárosban minimálisra kell csökkenteni a munkacsoportok létszámát.

– Ez már valami – mondta elgondolkodva a fiatalember.

– Itt van például ez az épület – folytatta a robot –, amelynek mérete olyan berendezésre utal, amely nem létezik többé. Gyanítom, hogy az eredetileg itt folyó munkákat vagy megszakították, vagy annyira tökéletesítették műszakilag, hogy fölöslegessé váltak a humanoid robotok. Mindenesetre az egész személyzet a vándorlási programnak engedelmeskedve távozott.

Derec bólintott. – Anélkül, hogy a hatékonyabb munka érdekében eltüntette vagy módosította volna ezt az épületet. Ez a vándorlás rettenetesen fontos dolog lehet.

– És Mandelbrot azt is elmondta nekem, hogy nem rendeltek el miattunk általános riadókészültséget – szólt közbe Ariel.

– Úgy van – bólintott Mandelbrot.

– Valami nagyszabású terv megvalósulása megy végbe itt hosszú idő óta – töprengett hangosan Derec. – Gondoljatok bele! Eleve ilyennek álmodta meg Avery doktor Robotvárost.

– Mire gondolsz? – kérdezte Ariel.

– Amikor először megérkeztünk ide, a gyorsuló alakváltozás jel- lemezte a várost. A felügyelők barátságot kötöttek velünk, mert szükségük volt a segítségünkre, és mert embereket kívántak szolgálni.

Ariel bólintott. – És meg akarták oldani a gyilkosság rejtélyét. Bár arra sosem jöttünk rá, ki volt az áldozat. – Lehunyta a szemét, és megborzongott. – Aki történetesen a tökéletes hasonmásod volt.

Derec nem akart vitát nyitni erről, mert attól tartott, a feltoluló emlékek újabb rohamot idéznek elő a lányban. – Aztán amíg a város békés nyugalomba szenderedett-vette át a szót –, a Kulcsközpontban óriási mennyiségben másolták és tárolták a Perihélium kulcsát.

Akkoriban jóindulatú nemtörődömséggel kezeltek minket, igaz?

– Így is nevezheted – mondta a lány. – Viszont határozottan együttműködtek velünk, amikor meg akartuk találni Jeff Leongot, a kiborgot.

Az ifjú bólintott. – Csak átmenetileg volt kiborg. A robotika törvényei kényszerítenék ki az időleges agyátültetést. De mintha minden megváltozott volna, amióta elszöktünk a Földre, Avery doktor pedig itt maradt.

– Ezek szerint minden robot új programot kapott?

– Úgy vélem, igen. A város most ugyanazzal a megszállott cél- tudatossággal működik, amit először azon a kisbolygón figyeltem meg.

És nyomát sem látom a robotok alkotókészségének, amelyet távozásunk előtt tapasztaltunk.

Ariel összerezzent. – Jaj, istenem! Csak nem arra gondolsz, hogy az új programmal ezt is eltüntették belőlük?

– Így fest a dolog. Pillanatnyilag Mandelbrot az egyetlen robot a bolygón, aki elég önállóan gondolkodik ahhoz, hogy őrült teherautó- vezetőként képes volt megszöktetni minket.

– Említetted, hogy az itteni robotok most úgy viselkednek, mint a kisbolygón látott gépemberek. Arra az aszteroidára gondolsz, amelyiken emlékezetkieséssel ébredtél fel, mielőtt találkoztunk?

– Aha.

– Egyetértek – szólalt meg Mandelbrot. – A vadászok szűk látókörű viselkedése az ön következtetését támasztja alá, noha azóta Wolruffal együtt mi is fölkerülhettünk az üldözendők listájára.

– Új cselekvési tervet kell kidolgoznunk – mondta nyugtalanul Derec. – De egyre rosszabbodik az állapotom.

– Maradjanak itt mind a hárman – javasolta a robot. – Élelmiszer- alapanyagot kell találnom önöknek. Noha a vadászok biztosan engem is keresnek, én keveredhetem el a legkönnyebben a helyi gépemberek között.

– De nincs houá menned – szólt közbe Wolruf.

– Igen – bólintott Derec. – Talán kaphatnál erre valami támpontot a központi számítógéptől anélkül, hogy lelepleznéd magad.

– Megpróbálom. És a teherautót is igénybe veszem. – Odasétált az épület távoli sarkához, majd egy gombnyomással kinyitotta az utcára vezető kaput.

– Csatlakozik ehhez a berendezéshez valami terminál? – kérdezte Derec.

– Nem. Sajnos, nem tudom tartani a kapcsolatot önökkel. – A robot felmászott a vezetőfülkébe, és lenézett rájuk. – Egy ideig szem elől tévesztettek bennünket a vadászok. Ha közben megnövelték kutatási körzetük sugarát, talán én is elkerülöm őket.

– Sok szerencsét, Mandelbrot – intett felé Ariel. – Ne vállalj túl nagy kockázatot!

A gépember kihajtott a napfénybe, és rákanyarodott az utcára.

Valaki becsukta a kaput mögötte. Vezetés közben feszülten figyelt, nem bukkannak-e fel a vadászok, mert tisztában volt azzal, hogy már egy humanoid robot által vezetett teherautóra is fel fognak figyelni, mielőtt felismernék őt. Útközben felhívta a központi számítógépet.

"Közöld a bolygó helyrajzi térképét a használatba vett föld- területekkel" – kérte a komputertől.

"MI

AZ

AZONOSSÁGI

JELZÉSED

ÉS

SZOLGÁLATI

FELADATOD?" – kérdezte a központi agy.

Megszakította a vonalat. A számítógép nem kérte ezt az információt minden kapcsolatfelvételkor, de most állandóan erről tudakozódott.

Talán ez is hozzátartozik az új biztonsági rendszerhez. Ismét jelentkezett, hogy megbizonyosodjék erről.

"Tájékoztass a bolygó mezőgazdasági művelés alá vont területeiről."

"MI

AZ

AZONOSSÁGI

JELZÉSED

ÉS

SZOLGÁLATI

FELADATOD?"

Ismét megszakította a kapcsolatot. Túlságosan kockázatos lett volna azonosítania magát, és akkor még nem is biztos, hogy megkapja a kért felvilágosítást. Valami mást kell kitalálnia.

A teherautóból kitekintve közben azt figyelte, megszakad-e valahol a városi utcák és épületek összefüggő hálózata, ami földművelésre utalna. Ez a kutatási módszer persze csak akkor válik be, ha Avery valamilyen parkban vagy más közterületen kezdte meg a növénytermesztést – ráadásul a közelben. Az illatokat is figyelemmel kísérte abban a reményben, hátha ehető nyersanyagok vegyi feldolgozásának nyomára vezetik.

Messze a bolygó fölött apró űrjármű hatolt be a légkörbe, de még túlságosan távol volt ahhoz, hogy észre lehetett volna venni a földről.

Csupán egy utas ült benne.

Jeff Leongnak hívták, és azért érkezett, hogy lerója háláját. Jeff egy kis, tízszemélyes Hayashi-Smith űrhajóval lépett be Robotváros légkörébe, ezt a típust ma már nem is gyártották. A jármű a különös hangzású Minneapolis nevet viselte, repülését fedélzeti számítógép irányította. Miután sikerült rábeszélnie apját, hogy senki mást nem bízhat meg ennek az útnak a lebonyolításával, végül szülői kezességgel bérelte ki az űrhajót.

– Helyzetjelentés! – szólt Jeff a számítógéphez, mialatt a képernyőt figyelte, amelyen fehér felhők gomolyogtak előtte, és városi település csillogott messze alatta.

– MINDEN KIFOGÁSTALAN – válaszolta a komputer. – AZ

ÖSSZES RENDSZER ZAVARTALANUL MŰKÖDIK. ESZMÉNYI

AZ IDŐJÁRÁS A LESZÁLLÓHELY MEGVÁLASZTÁSÁHOZ.

– Még nem tudom, hol kellene földet érnünk – mondta Jeff. -

Sohasem ismertem pontosan ennek a városnak a földrajzát. Keressél talán... egy lapos tetejű nagy piramist! Úgy értem, egy óriási gúlát!

– LETAPOGATÁS MEGKEZDVE. EZ HOSSZABB IDŐT VESZ

IGÉNYBE A RENDKÍVÜL ALACSONY KERINGÉSI PÁLYA

MIATT, MELYNEK MAGASSÁGA A FELHŐALAPTÓL FÜGG.

– Tedd a dolgod! – dőlt hátra kényelmesen Jeff.

Most sokkal simábban mentek a dolgok, mint amikor legutóbb érkezett erre a bolygóra. Akkor egy mentőkapszulában zuhantak a felszínre, és rajta kívül senki sem élte túl a katasztrófát. Megrázta a fejét, hogy elűzze agyából ennek a rémes leszállásnak az emlékét.

– Komputer! – szólalt meg újból. – Mialatt a letapogatást végzed, emberi lényeket is keress! Egy fiatal párt szeretnék megtalálni.

Tudomásom szerint ők az egyedüli emberek a bolygón.

– LETAPOGATÁS MÓDOSÍTVA.

Ez a számítógép nem egészen pozitronikus agyként működött, de elég kifinomult volt ahhoz, hogy megértse Jeff utasításait, és továbbítsa őket az űrhajó vezérlőberendezéséhez.

Abban reménykedett, hogy rövid időn belül megtalálja Derecet, Arielt, Mandelbrotot és Wolrufot. Amikor elhagyta ezt a bolygót az egyetlen működőképes űrjárműben – az átalakított mentőkapszulában csupán egyetlen ember fért el –, megígérte barátainak, hogy lehetőség szerint segítséget küld majd nekik. A jármű önműködően ráállt egy űrhajózási útvonalra, és amíg vészjeleket sugározva repült rajta, életben is tartotta őt.

Az űrhajó, amely ráakadt és megmentette, űrugrások sorával tért vissza az Aurórára. Jeff a Nexonra, ahol a baleset előtt meg akarta kezdeni egyetemi tanulmányait, még mindig nem jutott el. Ezt a mostani mentőexpedíciót szívügyének tekintette, hiszen Derec, Ariel és a robotorvosok csoportja mentette meg az életét. Aztán a fiatalember és a lány őt küldte el a bolygóról, holott mindketten boldogan menekültek volna Robotvárosból.

Mélyet sóhajtott, és a képernyőre tekintett. Számított rá, hogy felkutatásuk okozza a legnagyobb gondot. A Minneapolis tökéletesen be volt rendezve ahhoz, hogy valamennyiüket visszaszállítsa az Aurórára.

– GÚLA HELYZETE MEGHATÁROZVA – szólalt meg a komputer. – KÖZELKÉP A MONITORON. AZONOSÍTÁST KÉREK.

A képernyőn az Iránytorony csillogott a napfényben. Természetesen fölülről és kissé oldalról látta: ebből a távolságból úgy festett, mint egy tökéletes építészeti makett.

– Ez az – hajolt előre izgatottan Jeff. – Le tudsz szállni valahol a közelében úgy, hogy nem aprítasz szét semmit?

– KUTATÁS KIS KOCKÁZATI TÉNYEZŐJŰ LESZÁLLÓHELY

UTÁN A KIJELÖLT TERÜLETEN – válaszolta a komputer. – HA A JÁRMŰ EL AKARJA KERÜLNI GYÁRI LÉTESÍTMÉNYEK ÉS

ÉPÜLETSZERKEZETEK

RONCSOLÓDÁSÁNAK

MINDEN

KOCKÁZATÁT, NAGYOBB

LESZÁLLÓHELYRE

VAN

SZÜKSÉGE AZ AJÁNLOTT TERÜLETNÉL.

– Mutasd a területet, miközben vizsgálod – adta ki az utasítást Jeff.

– Csak próbálj meg minél közelebb kerülni a gúlához.

– KIVETÍTVE.

Jeff közelről figyelte a képernyőt, amint a nézőpont magasabbra emelkedett, és az optika sebesen kezdte pásztázni a tájat. Először megpróbált olyan ismerős alakzatokat felismerni, amelyekre emlé- kezett: az a tér, ahol egyszer éjszakázott, vagy a Kulcsközpont jel- legzetes bronzkupolája. Egyiket sem találta. Aztán amikor a kamera folytatta a keresést, rájött, hogy túlságosan gyorsan suhannak el előtte a részletek.

– Inkább keress egy tágas füves térséget – szólalt meg –, közvetlenül a város szélénél. Biztosan emlékszem rá, hogy a toronytól nem esett messzebb néhány kilométernél.

– A VÁROSI TELEPÜLÉS KERÜLETE NEM TALÁLHATÓ.

LETAPOGATÁS FOLYTATÓDIK.

Ámulva figyelte az alatta elvonuló város újabb és újabb részleteit.

Távozása után a robotok tehát folytatták az építkezést, méghozzá sokkal szédületesebb iramban, mint ahogy valaha is képzelte volna. De semmi kedve nem volt hozzá, hogy a bolygó túlsó oldalán szálljon le.

Derec és Ariel a torony közelében lakott.

– Figyelj ide! – szólt a számítógéphez. – A lakosság legnagyobb részét robotok alkotják. Ha megsérülnek, ki lehet javítani őket. Csak épületnek ne ütközzél, mert azt egyikünk sem éli túl.

– RÉSZLETESEBB UTASÍTÁST KÉREK.

– Valahol itt kell leszállnunk. Próbáld meg elkerülni a robotokat, de nekünk biztosíts elsőbbséget! Keress embereket – mármint rajtam kívül! Válassz ki egy leszállóhelyet a városban a torony környékén. Ez lehet park, tér, széles kereszteződés vagy valami hasonló.

– LETAPOGATÁS MÓDOSÍTVA MÉRSÉKELT KOCKÁZATÚ

LESZÁLLÓHELY KERESÉSÉRE. TERÜLET KIVÁLASZTVA.

– Jól van – derült fel Jeff. – Ez gyorsan ment. Próbálj kapcsolatba lépni a város központi számítógépével. Tájékoztasd leszállási helyünkről, hogy figyelmeztessen mindenkit: söpörjenek az utunkból.

–

KAPCSOLAT

LÉTREHOZVA.

FIGYELMEZTETÉS

ELKÜLDVE ÉS NYUGTÁZVA. A JELENLEGI SEBESSÉG

MELLETT

NAGY

ÍVŰ

KANYARRA

VAN

SZÜKSÉG.

KÉSZÜLJÖN A LESZÁLLÁSHOZ, FÖLDET ÉRÉS KÖRÜLBELÜL

TIZENKÉT PERC MÚLVA.

A fiú elégedetten elmosolyodott. – Jó munkát végeztél. Tizenegy és fél perc múlva Jeff tekintete elbűvölve tapadt a képernyőre. Az űrhajó aránylag kis lejtőszögben hasította át a légkört, és a látóhatár felé száguldott. A Minneapolis sokoldalúságára jellemző volt, hogy űrsiklóként és csillaghajóként egyaránt lehetett használni, a fiú ezért is választotta. Valamint bízott a számítógépben, amely ha nem is pozitronikus felépítésű, de a lehetőségekhez képest nem engedi megsérülni... persze még egy komputer sem küszöbölhet ki minden hibát. Végül is egy katasztrófát már épphogy megúszott.

Gyöngyöző homlokkal markolta az ülés karfáját, amikor a kép- ernyőn széles sugárút tűnt fel, egyenesen szemben. Az űrhajó a járda mentén készült leszállni – van ennek a vacaknak egyáltalán kereke?

Jeff rémületében nem emlékezett rá.

Lennie kell – a komputer nem ostoba.

Ezernyi épület homlokzata suhant el összemosódva alatta, majd kétoldalt mellette. Az égi jármű földet ért, és az üres utcán fékezve lassított.

Semmi sem állta útjukat, a város központi számítógépe jó munkát végzett. A sugárút olyan sima és egyenes volt, amilyet csak robotok készíthettek. Az űrhajó nesztelenül megállt.