47

Óriás Farkas űrugró, transzfer pálya

Diósd, a Farkas klán megszállási zónája

3052. június 12.

Phelan a szertartások alkalmával viselt bőrruhában, a felette ragyogó reflektor éles fénykörében magasra tartotta a fejét. Az előtte levő emelvényen Ulrik állt, akit egy másik reflektor világított meg, fekete-szürke farkasprémes köpenyben, feketére festett farkasmaszkban. Kettőjük között, egy emelvényen farkast mintázó, aranyszín lámpa állt, közepén lágyan pislákolva égett a gyertya. Phelan tudta, hogy a Farkas klán tagjai a reflektorok metsző fénynyalábjain kívül gyűltek össze, de se nem látta, se nem hallotta őket.

– Testvérek, láthatók és láthatatlanok, élők és holtak, legyetek merész szívvel! Újabb harcos szerezte meg vérnevét közületek – dörögte Ulrik, hangja mégsem keltett visszhangot a helyiségben. – Öt viadalt tudhat maga mögött, harcosok egész csillagát sikerült legyőznie, ő lett a bajnok. Mindannyian tanúi voltunk a próbájának, és nem vitathatjuk annak tanulságát.

– Seyla – suttogta körös-körül a harcosok hada.

A farkasfej az ifjú harcos felé billent.

– Phelan, jobbágyként kerültél közénk, de bebizonyítottad, hogy a harcosok között a helyed. Felvettünk téged, a lelencet, a Harcosok Kasztjába, te pedig kemény kiképzésen vettél részt, hogy helytállhass a Besorolás Próbáján. Amikor harci feladatot bíztunk rád, minden várakozást felülmúlóan teljesítettél: egymagad hódítottad meg a Gunzburg bolygót, és foglyul ejtetted Rasalhág hercegét.

Még az utolsó csatában is, a tukayyidi hiábavaló próbálkozásban, te és katonáid győzelmet arattak, míg a többi klán sorra vereséget szenvedett.

Phelan az utolsó megjegyzésre elmosolyodott, a teremben pedig alig észrevehető mocorgás támadt. Ulrik elég hosszú szünetet tartott ahhoz, hogy a hallgatóságban tudatosuljon a többi klán csúfos kudarca. Elismerem, hogy ez egy módfelett ünnepélyes rítus, az ilkán mégsem riad vissza attól, hogy közben kiemelkedő teljesítményünkre emlékeztessen bennünket.

– Míg e cselekedetek különlegessé tesznek, a vérnév megszerzésével azon egyszerű harcosok fölé emelkedtél, akikkel, vagy akik ellen mindeddig harcoltál. Mindössze huszonötén vannak azok, akik ugyanazt a nevet viselhetik, amelyet te. Ezáltal a klántanács tagjainak sorába kerültél, és jogosult vagy arra, hogy ennél még magasabb pozícióba válasszanak, még nagyobb felelősséget ruházva rád. Vérnevednek különleges pedigréje van. Azon tizenöt közül, akik előtted viselték, tízen káni rangra emelkedtek. Mindannyian nagy tehetségű, bátor harcosok voltak. Te, aki nem sokkal huszonegyedik születésnapod után nyerted el vérnevedet, máris fokoztad dicsőségét, mert te vagy a legifjabb harcos, aki valaha is vérnevet szerzett magának.

Phelan lesütötte a szemét, gondolataiban Cyrilla arca jelent meg. „Ne gyászolj engem, Phelan Wolf. Viselkedj úgy, hogy büszke lehessek rád.” Ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Remélem, teljesült a kívánsága.

Ulrik előrelépett, és kihúzta a kezét a köpeny alól.

– Nyújtsd a tőrödet!

Phelan jobbjával megmarkolta a jelképes ezüsttőrt, melyet akkor kapott, amikor felvételt nyert a Harcosok Kasztjába. Előhúzta a fegyvert, és a farkasfejmarkolattal előre az ilkán felé nyújtotta. Bal keze a kopófejet mintázó övcsaton nyugodott, melyet végre sikerült Vladtól visszaszereznie.

Ulrik jobb kézzel elvette a tőrt, baljával pedig megfogta Phelan csuklóját. Óvatosan, minimális erővel végighúzta a pengét a fiú tenyerén. A vágás égetett egy kicsit, és a fiú keze nyomban megtelt vérrel.

Phelan szorosan ökölbe szorította a kezét. Egy csepp vér a lámpa tüzébe hullott, és némi gőz kíséretében azon nyomban elpárolgott.

A gyertyaláng pislákolt, sistergett egy ideig, aztán fényesen lobogott tovább.

Az ilkán megfordította a tőrt, és visszatette Phelan kezébe.

– Mostantól az idők végezetéig a Phelan Ward név illet a klánok sorában. Ez mindannyiunkat kötelez. Így lesz ez mindaddig, míg porrá és hamuvá nem leszünk.

– Így lesz ez mindaddig, míg porrá és hamuvá nem leszünk – visszhangozta a tömeg.

Az Ulrik feje felett levő fény kihunyt, és Phelan egyedül maradt a nagy fényességben. Arra számított, hogy kiürül a terem, amint az az adoptálási ceremónia után történt, de amikor a helyiség kivilágosodott, a félkörbe rendezett széksorokban sokan ültek még. Azonnal felismerte Natasát és Evanthát, majd Conal Wardot, amint éppen a terem elülső része felé igyekszik. Natasa vonakodva felállt, hogy kövesse, Phelan pedig megindult az üresen maradt szék felé.

Evantha rámosolygott.

– Üdvözöllek, Phelan Ward.

– Köszönöm, Evantha Fetladral – felelte, és Conal felé fordította a fejét, aki a padló szintjén levő székek egyikén ült, míg Ulrik – aki időközben levette a maszkot – és Natasa a pódiumon foglaltak helyet.

– Ez egy klántanácsülés?

Az elementál komor tekintettel bólintott, mire vörös varkocsa meglibbent.

– Úgy bizony. A csatában szenvedett veszteségeink ellenére pont elegen vagyunk jelen a határozatképességhez, és – bökött a sarokban levő kamera felé – létrejött a kommunikációs összeköttetés.

– Miért kell ilyen gyorsan ülést tartani?

Az asszony elmosolyodott.

– Lehet, hogy neked gyorsnak tűnik, Phelan, de valójában régóta húzódik már. Elveszítettük az egyik kánunkat, így újat kell választanunk.

Phelan bólintott, és Conalra pillantott. Az utolsó választáskor kis híján kán lett ebből az emberből, és pillanatnyilag ő az eskümester. Ráadásul egy gazember, aki csalással juttatta előnyös helyzetbe Vladot az utolsó viadalunkon. Hirtelen azon kapta magát, hogy úgy gondolkodik, ahogy hajdanán Cyrilla.

– Evantha, mekkora az esély Conal győzelmére?

– Sok támogatója van.

A mechharcos zöld szemében ármányos szikra villant.

– Mennyiben befolyásolná a jelölését, ha kiderülne, hogy csalt a vérpróbámon?

Evantha mosolya kiterebélyesedett.

– Natasa biztosra vette, hogy rákérdezel.

– És?

– Azt mondta, mondjam meg neked, hogy a kérdést már megvitatták, és a kiszabott büntetés több mint elég.

Conal Ward ebben a pillanatban felállt.

– Én, e konklávé eskümestere, csendet kérek.

Natasa felemelkedett a székéről, és puszta tekintetével ülő helyzetbe parancsolta Conalt.

– Amint azt mindannyian tudjátok, Garth Radick elesett a tukayyidi csatában. Ez azt jelenti, hogy új kánt kell választanunk, mert a mai választást követően azonnal összeül a kántanács. Nagyon lényeges ülés lesz a mai, mert az ilkán Tukayyidot illető alkukötéséről lesz szó, ezért olyasvalakit szeretnénk választani, aki érti, mi történt ott valójában. Kérem a jelöléseket.

Phelan Evanthához hajolt.

– Figyelj csak, nagy dolgokat vittél véghez a Tukayyidon. Én téged foglak jelölni, oké?

Az asszony rosszallóan vonta össze a szemöldökét.

– Meg kell végre tanulnod illő módon beszélni, Phelan, ha akarod valamire vinni a klántanácsban.

– Vagyis nemet mondasz?

– Várd ki, hogy alakulnak a dolgok!

Conal ünnepélyes kézmozdulattal egy, a terem végében szólásra emelkedő férfire mutatott.

– Megadom a szót, Kevin Carson.

A fiatalos külsejű férfi felállt, és összekulcsolta a kezét a háta mögött.

– Farkasok, egyetlen nyilvánvaló jelölt létezik csupán. Ő az az ember, aki a Vörös Farkasok élén hatalmas károkat tett a komgárdisták seregében. Egysége az utolsó szakaszban döntően hozzájárult ahhoz, hogy az ellenséget kiűzzük a Pozoristu-hegységből. Ezenkívül már akkor káni rangra kellett volna emelni, amikor Ulrik jogosan az ilkáni tisztre került. Természetesen eskümesterünkről beszélek, Conal Wardról. Ezennel javaslom őt a káni posztra.

Amikor Carson leült, észrevette, hogy Conal arcából kifut a vér. Mi folyik itt?

Natasa előrehajolt.

– Szeretnél hozzáfűzni valamit a jelöléshez, Conal? – tudakolta ironikusan.

Conal megköszörülte a torkát.

– Igen, Natasa kán, szeretnék – emelkedett szólásra a mechharcos, idegességében összekulcsolva kezét. – Nagy megtiszteltetés számomra ez a javaslat, de vissza kell utasítanom e dicsőséget. Attól tartok, még nem érkezett el az én időm.

Kényszeredetten elmosolyodott, és Natasára sandított.

A Fekete Özvegy jeges mosolyt küldött felé.

– És?

Conalt mintha letaglózták volna.

– És míg tudom, hogy a Farkas klán nehéz és kritikus időket él át, félek, nem vagyok képes eleget tenni eskümesteri megbízatásomnak. Én, ööö, ezennel benyújtom a lemondásomat, mely azonnali hatállyal érvényes.

Natasa vigyora egyre szélesebb lett.

– És?

Conal arca megrándult.

– És eldöntöttem, megkérem az ilkánt, mentsen fel a Vörös Farkasok parancsnoksága alól, hogy inkább banditákra vadászhassak odakint.

Natasa sokatmondóan bólintott.

– Van még valami?

– Igen, Natasa kán – nyögte fájdalmas arccal Conal. – Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy olyasvalakit jelöljek, akiről én, ööö úgy gondolom, mindenképpen a káni székben a helye. Minden erőmmel őt támogatom. Én ezennel huh, Phelan Ward mellett teszem le a voksom.

Phelan hátradőlt a széken, miközben Conal megsemmisülten rogyott vissza a helyére. Te jó ég, tényleg kemény büntetést szabtak ki szegényre.

Evantha emelkedett szólásra, Conal pedig megadta neki a szót.

– Phelan Ward kinevezését illetően csatlakoznék az előttem szólóhoz. Hogy is tagadhatnánk meg ezt a dicsőséget a legifjabb harcostól, aki valaha is vérnevet nyert magának? Van-e rajta kívül más közöttünk, aki egyetlen lövés nélkül hódított meg egy egész bolygót? – pillantott körül, majd jelentőségteljesen megdörzsölte az állát. – És melyik mechharcosnak sikerült közületek puszta kezes harcban győzni egy elementál ellen?

A kérdésre derültség volt a válasz.

– Ezenkívül ki ismeri hozzá hasonló részletességgel azt a népet, akit legyőztünk, és akikkel tovább kell folytatnunk a háborút? Nem az a kérdés, alkalmas-e erre a pozícióra, hanem az, elég bölcsek vagyunk-e ahhoz, hogy rátermettségét mindannyian elismerjük.

Evantha e szavak után visszaült a helyére, és tenyerével Phelan combjára csapott.

– Látod? Most már nem kell engem javasolnod.

– Ugyanazt tetted velem, amit Ulrik tett Natasával – borzongott meg Phelan. – És én azt hittem, a barátom vagy.

– Az vagyok, Phelan. A te barátod is vagyok, és a Farkasoké is – felelte, és az ilkánra pillantott. – Az ő eszköze vagyok, ahogy te is. Ulrik azóta okít téged erre a feladatra, mióta először tapasztalta, hogy sokkal intelligensebb vagy az összes többi fogolynál. Ő tudta, és sokan beláttuk, hogy létfontosságú számunkra az olyan vezetés, amelyik megérti a Belső Szféra működését. Natasa fél évszázadot töltött itt, mielőtt visszatért volna hozzánk. Te, aki itt születtél és nevelkedtél, más megvilágításba helyezed a dolgokat. Ezt a tudást, ezt a világosságot feltétlenül a Nagy Tanácsba kell juttatni.

– Ezenkívül – tette hozzá gúnyos mosollyal –, nagy élvezet volt látni Conal összeroppanását, pozvál?

– Póz – bólintott Phelan.

A mozaik lassanként kezdett összeállni benne. Ulrik megállás nélkül tesztelte, de ő soha nem látta ennek bármiféle okát. Feltételezte, Ulrik játszmáinak nagy része arra megy ki, hogy információt szerezzen a Belső Szféráról, de gyanította, lennie kell még valami másnak. Mert ha nincs, miért volt akkora jelentősége annak, hogy megismerje a klánokat, azok pedig maguk közé fogadják? Ráadásul a Harcosok Kasztjába való felvételét és a többiek tiszteletének kivívását is Ulrik erőltette.

Azt gondoltam, Ulrik talán fiatalkori önmagát látja bennem. Lehet, hogy ez így is volt, de azért erőltette, hogy sikerrel járjak, mert hidat akart kovácsolni a klánok és a Belső Szféra között. Ragnar herceg hasonló pályán mozog. Talán Ulrik a kánok között az egyetlen, aki felismerte, hogy ha meghódítjuk a Belső Szférát, azt utána kormányoznunk kell.

Natasa a jobb oldalon szólásra emelkedő nőre mutatott.

– Conal, mielőtt indulnál, talán meg kellene adnod a szót Katya Kerenszkijnek.

Conal arca grimaszba gyűrődött, Katya pedig így szólt:

– Azt javaslom, zárjuk le a jelölést.

– Egyetértek – zengett Natasa hangja, aki ezután ismét Conalra mosolygott.

Az eskümester leverten állt fel.

– A teremben elhangzottak alapján Phelan Wardot választjuk meg, hogy Garth Radick helyére lépjen. Azon találkozó fontosságát tekintve, amelyen hamarosan részt kell vennie, azt ajánlom, közfelkiáltással szavazzuk meg.

– Nem látom akadályát – emelkedett fel Natasa, és tapsolni kezdett. Conal, ha nem is túl meggyőzően, de csatlakozott hozzá, majd így tett az egész klántanács. Evantha megragadta Phelan vállát, és talpra ráncigálta, az ifjú pedig végiglépdelt a széksorok között, és megállt Natasa mellett. Amikor a taps elült, az asszony visszatelepedett a helyére, és Phelanra kacsintott.

– Mondj valamit!

Phelan mély lélegzetet vett, így próbálva megzabolázni torkában dobogó szívét.

– Nem lehet szavakba önteni, mit érzek ebben a felemelő pillanatban. Mint tudjuk, a szavak értéktelenek, amikor a tettekkel vetjük össze őket, ezért inkább hagyom, hogy a tetteim mutassák meg, milyen hálás vagyok, amikor elfogadom e hatalmas felelősséget – mondta, és szája kényszeredett mosolyra húzódott, amint végigtekintett az egybegyűlteken. – Végül hadd tegyem még hozzá, hogy most végre úgy érzem, hogy bár szabadszülött vagyok, megérkeztem oda, ahová sorsom szánt engem. Köszönöm.

Ismét felhangzott a tapsvihar, és Phelan arcán most már szívből jövő mosoly ragyogott a boldogságtól. Conal felállt, és feloszlatta a gyűlést.

– Így legyen ez, míg porrá és hamuvá nem leszünk! – mondta befejezésül, Phelan pedig meggyőződéssel ismételte a szavakat. Hazaérkeztem.

Natasához fordult.

– Most, hogy te és Ulrik ide juttattatok, mitévő legyek?

Az asszony Ulrikra sandított, az ilkán pedig elmosolyodott.

– Légy önmagad! – felelte.

A Farkas klán tanácstagjai lassan kiszállingóztak a teremből, mely ezután nagy átalakuláson ment keresztül. A falak mentén egyes panelek elhúzódtak, hogy egyenlő távolságra elhelyezett monitorokat fedjenek fel, melyek sorra villantak életre. Phelan a különböző klánok kánjait pillantotta meg a képernyőkön, akik vállig voltak láthatók. Maszkjaik, melyek hasonlóak voltak ahhoz, amelyet Ulrik viselt a szertartások alatt, klánjaikat szimbolizálták, elrejtve kilétüket.

A terem túlsó végének ajtói kinyíltak, és tizenkét ember lépett be. Azon klánok kánjai érkeztek, akik részt vettek a tukayyidi csatában, és csendesen helyet foglaltak. Mivel ők is álarcot viseltek, Phelan egyet sem ismert fel közülük, ketten azonban – a Füstjaguárok illetve az Acélviperák közül – sántítottak, valószínűleg a csatában szerzett sérüléseik miatt.

Phelan Natasára pillantott, és suttogni kezdett:

– A formális szertartásokhoz való merev ragaszkodás azt jelenti, hogy az ember…

– …semmi okosabbat nem tud kitalálni. Tudom. Nem felejtem el.

Az ilkán felállt.

– Én vagyok jogosult a kántanács összehívására, és kijelentem, hogy továbbra is a Nyikoláj Kerenszkij által ránk hagyományozott katonai törvények szerint járunk el. Háború van, ezért a körülményekhez illően folytatjuk le eme tanácskozást.

Az egyik Füstjaguár emelkedett szólásra.

– Szembeszállnék e kijelentéssel, ilkán. Az Anastasius Fochttal kötött megállapodásod miatt nem folytathatjuk a hadjáratot. És míg emiatt nem nyomulhatunk előre, a Komsztár-erők a vonalaink mögött támadnak bennünket. Nem kötöttél előnyös alkut számunkra, ezért el kell távolítanunk tisztedről, hogy visszavonhassuk ezt a gyalázatos megállapodást.

Az ilkán mosolyának láttán Phelan gerincén jéghideg borzongás futott végig.

– Először azt állítod, hogy már nem vagyunk háborúban, majd kijelented, hogy támadás alatt állunk, ellentmondva önmagadnak. Nem győztél meg arról, hogy béke van.

A Füstjaguár lassan bólintott.

– Vonakodva bár, de elfogadom ezt az ítéletet, nem támadom meg. A megvitatandó kérdés nagyon sürgető, ilkán. Azzal állok a kántanács elé, hogy amikor alkut kötöttél Anastasius Fochttal, figyelmen kívül hagytad a mi kívánságainkat. Jóhiszeműen tárgyaltál egy álnok emberrel – ennek fényes bizonyságául szolgál az imént említett ütközet. Azt javaslom, távozz az ilkáni posztról, a Fochttal kötött megegyezést pedig tekintsük semmisnek.

Egy Novamacska egyetértése jeléül felállt, Ulrik pedig kifejezéstelen arccal bólintott, tudomásulvétele jeléül.

– Akkor hát azt indítványozzátok, hogy mondjak le, az Anastasius Fochttal kötött paktumot pedig tekintsük semmisnek? Rendben van, ezt fogjuk megvitatni. Mivel a katonai törvények kötnek bennünket, csak egy ember szólalhat fel a javaslat mellett, és egy ellenében.

A jobb kezével az álló Füstjaguárra mutatott.

– Te, Lincoln Osis, az indítvány mellett fogsz érvelni – mondta, majd bal kezével széles mozdulatot téve Phelanra bökött. – Te pedig, Phelan Ward, ellene.

Az ilkán félig a széke felé fordult, aztán ismét felegyenesedett.

– Mellesleg, Lincoln, talán érdekelni fog, hogy Focht jelentette: a prímás, aki a vonalaink mögötti támadásokat elindította, távozott posztjáról. Biztosra veszem, hogy arról a néhány bolygóról, melyeket a klánod elfoglalt, az is tudomásodra jutott, hogy a Komsztár minden ellenállást beszüntetett.

Mi a fenét mondjak? Phelan Natasára nézett, az asszony azonban csak a fejét rázta.

– Légy önmagad, Phelan! Figyeld, hogyan érvel Osis, aztán módszeresen semmisítsd meg!

Legyek önmagam. A fiú bólintott, és figyelte, amint Osis a terem közepére sétál.

Az elementál széttárta a karját, mintha minden jelenlevőt át szeretne ölelni, a Farkasok kivételével.

– Testvérek, láthattuk, hogy ez a megegyezés csakis a Farkas klánnak kedvez. Mivel Ulrik ilkánnak sikerült olyan vonalat létrehoznia, amit három generációig nem léphetünk át, addig marad ilkán, amíg meg nem hal, le nem mond, vagy el nem mozdítják posztjáról. Ily módon biztosította dominanciáját felettünk, mely Nyikoláj Kerenszkijnek soha nem állt szándékában, amikor megalkotta az ilkáni tisztet.

Osis ökölbe szorította a bal kezét, és a szívéhez emelte.

– Ulrik és a Farkas klán folyamatosan megszegte a Belső Szféra meghódításáról szóló megállapodásunk szellemét. Amikor elfogadta, hogy ő fog licitálni a csatát illetően Focht ellen, elejét vette annak, hogy bármelyikünk megvitathassa vele a szerződést, vagy tanáccsal szolgáljon. Most olyan megállapodás köt bennünket, amelynek létrehozásában semmiféle szerepünk nem volt. Ezenkívül Ulrik nem ilkáni minőségben volt jelen a tukayyidi csatában. Képtelen volt összehangolni az akcióinkat, és emiatt zéró esélyünk volt a világ meghódítására.

Az elementál szembefordult Ulrikkal.

– Köztudott, hogy nem pártolod ezt a hadjáratot. A Fochttal való tárgyalás a te célodat szolgálta, hogy megállíthasd, nem a miénket, hogy újraalakíthassuk a Csillagligát. Hadvezérként békét hoztál nekünk, és ez a béke haszontalan számunkra. Nem kellene szavazást kérnem ahhoz, hogy elmozdítsunk, te magad is kezdeményezhetnéd a lemondásodat. Mivel erre nem vagy hajlandó, döntsenek a szavazatok. Fel kell mentenünk téged a parancsnokság alól, és folytatnunk kell a küzdelmet eredeti célunk eléréséért. Ennek teljesítését rótta ránk sorsunk, és nem hagyjuk, hogy te vagy a megállapodásod keresztezze az utunkat.

Osis visszament a helyére, Ulrik pedig Phelanra nézett. Az ifjú mechharcos azt kívánta, bárcsak tudna olvasni az ilkán arcáról, hogy megtudja, mi jár a fejében, ő hogyan kezelné ezt a kérdést, de ennek semmi jelét nem látta. Meghúzta derekán az övét, megérintve a hűvös fémcsatot. Légy önmagad!

– Testvérek – kezdte bátortalanul, és a szó majdnem megakadt a torkán. – Sajnos nem tudhatom, milyen érvek és viták hangzottak el, amikor a klánok a Belső Szféra felé vették útjukat. Mint tudjátok, engem az egyik legelső ütközetben ejtettek foglyul, a Periférián. Emiatt csak ahhoz tudok hozzászólni, amit a klánok életéből láttam, és amennyit az ilkánról tudok.

Látta, hogy Natasa arcán mosoly terül szét, ebből merített erőt.

– Te, Lincoln Osis, azzal vádoltad meg az ilkánt, hogy mindent a saját klánja előnyéért tett, és azt mondtad, ismeretes volt, mennyire ellenzi ezt a hadjáratot. Akkor hát hogyan lehetséges az, hogy a Farkas klán, melynek előrenyomulási vonala a legtöbb világot tartalmazza, mégis ilyen rövid idő alatt ilyen messzire jutott? Ulrik ilkán tettei talán egy félénk, kapzsi, cselekvőképtelen vezérre vallanának? Világos, hogy nem így áll a helyzet.

Hunyorogva fürkészte az előtte ülő klánbéli totemfigurákat.

– Az ilkán látta azt, amit ti nem. Mindannyian egy olyan Belső Szféráról álmodtatok, amelyet szétzilál a háború, és képtelen ellenállni a ti elsöprő támadásotoknak. Igaz, a technikai szintje alacsonyabb a tiéteknél, de hamarosan behozza a lemaradását. Az inváziótok első évének végére igen messzire jutottatok, de a Belső Szféra már képes volt olyan taktikákat elsajátítani, melyekkel szemben alulmaradtatok. A Drakónis Szövetség a saját licitrendszereteket fordította ellenetek a Wolcotton. Saját vérnévházatok egyik tagja azért halt meg, mert nagyon rosszul licitált arra a csatára. A Twycrosson aztán ismét vereséget szenvedtünk.

Összekulcsolta a kezét a háta mögött.

– Mialatt mi Ulrik ilkán megválasztásával voltunk elfoglalva, a Belső Szféra egyesítette erőit. Közös kiképzéseket folytattak, és megkezdődött az információcsere. Tanultak egymástól, az uralkodóházak pedig megosztották egymással az új technológiákat. Nekünk néhány kivételtől eltekintve sikerült olyan embereket egyesítenünk, akik nem működtek együtt azóta, hogy elődeik maguk mögött hagyták a Belső Szférát. És, igen, mi is tanultunk ez idő alatt, és taktikát változtattunk, mégis vereséget szenvedtünk.

Osisra, és a Füstjaguárok másik kánjára mutatott.

– Elvesztettétek a Luthienért folyó csatát. A Jádesólymoknak nem sikerült megkaparintaniuk Victor Daviont. Számos világot meghódítottunk, de e lényeges diadalok elkerültek bennünket.

– Ezekkel a vereségekkel nem sokat foglalkoztunk, a körülmények szerencsétlen összjátékának tekintve őket. A Twycrosson például Kai Allard-Liao csapdát állított a Jádesólymoknak. A Luthienen Wolf Dragonyosaival és a Kell Kopókkal találtátok szembe magatokat, nem is szólva a Drakónis Szövetség csapatainak színe-javáról. Az Alyinán Kai Allard aztán meghiúsította a Victor Davionnak állított kelepcét. Ezután Allard négy hónapra eltűnt a szemünk elől, és végül ő szabadította ki a mi embereinket, hogy együtt tisztítsák meg a bolygót a Komsztár-csapatoktól. Victor Davion pedig egy elit alakulat élén vonult a Tenientére, hogy kimenekítse Hohiro Kuritát – akiről mi még csak nem is sejtettük, hogy csapdába került!

Phelan érezte, hogy szíve újra egy légkalapács erejével dobog, de ezt már nem az izgalom okozta. Hirtelen rádöbbent, mit várt tőle mindvégig Ulrik. Én magam a klánok és a Belső Szféra elegye vagyok. Én tudom és értem azt, amit Ulrik csak remélhetett. Bólintott, majd öklével a bal tenyerébe csapott.

– Különleges emberek, mondjátok. Különleges körülmények, hadarjátok. Én ezzel soha nem fogok egyetérteni! Igaz, Kai nem hétköznapi, Victor sem, a Dragonyosok sem, a Kopók és a Genyosák sem, de nincs bennük semmi rendkívüli. Megszámlálhatatlanul sok különleges ember él az Utódállamokban. A Komgárdát a tukayyidi csata előtt tapasztalatlan egységek alkották. Wolf Dragonyosai, akikkel harcoltatok, egytől egyig olyan árvák, akiket az utolsó háború végén adoptáltak, vagy azon Farkas klánbéliek szabadszülött leszármazottai, akik valamikor rég bemerészkedtek az Utódállamokba. Nézzetek meg engem! Az Utódállamokban az egyetlen különleges vonásom a családom és az önfejűségem volt. Igaz, ez utóbbinak nagy hasznát vettem a klánok között, de ha befejeztem volna nagelringi tanulmányaimat, egy mechharcos lennék a sok közül – talán még hadnagyi rangot sem kapok. Most mégis itt állok köztetek, a klánok vezéreinek sorában, csillagparancsnoki és vérnevet szerzett harcosi minőségben.

Hátrafordult, és az ilkánra bökött.

– Ez az az igazság, melyet az ilkán felismert. A háromszáz éves tenyészprogram ellenére nem lettünk olyan nagyon különbözőek. Ha folytatnánk a harcot, az olyan lenne, mint a kés a köszörűkövön. Igen, egyre élesebbek lennénk, nagy győzelmeket aratnánk, de végül teljesen felőrlődnénk.

Az ilkán Fochttal kötött megállapodásával elég időt nyerünk ahhoz, hogy felkészítsük magunkat a jövőre. Ez az invázió soha nem fog olyan fényes győzelmekkel büszkélkedni, mint a kezdet kezdetén. Amint azt a Komsztár bebizonyította, a taktikáink nem alkalmasak a hosszú küzdelmekre, széles frontokra. Nem készültetek fel erre, így veszítettetek. A Farkasok felkészültek, és nyertek.

Phelan felszegte a fejét.

– Az Utódállamok világról világra való meghódítása és irányítása márpedig hosszú, szétszórt tevékenység lesz. A tizenöt rövidke év alatt, melyet az ilkán nyert nekünk, megteremthetjük a hadjáratunkhoz szükséges alapokat. Hadvezérként tökéletesen látta el feladatát, mert amikor ráébredt, hogy közeleg a vereség ideje, meggátolta, hogy hanyatt-homlok belerohanjunk. Mozdítsátok el, bontsátok fel a megállapodást, és a klánok eltűnnek a színről, jóval azelőtt, hogy a paktum ideje lejárna.

Phelan ezzel visszament a helyére, Natasa pedig rákacsintott. Ulrik szinte láthatatlan biccentéssel köszönte meg az elmondottakat, majd az egybegyűlt kánok felé fordult.

– Hallottátok az érveléseket. Mérlegeljétek őket, és hozzatok döntést! Elmozdítjátok az ilkánt, és felbontjátok a megállapodást? Mit mondanak erre Kerenszkij gyermekei?

– Nem! – kiáltotta egyhangúan Natasa és Phelan. Egymásra mosolyogtak, mert az ő véleményük volt többségben.

Amint elsötétültek a monitorok, és a többi kán elhagyta a termet, Ulrik Natasa és Phelan mellé lépett.

– Képes voltál megvilágítani számukra azt, amiről én soha nem tudtam volna meggyőzni őket.

– Köszönöm, ilkán – felelte az ifjú, és megvonta a vállát. – Persze nem volt teljes az egyetértés, ezért a vesztesek követelhették volna, hogy egy harc során dőljön el a kérdés. Miért nem tették?

– Azért, Phelan, mert én téged és Natasát kértem volna, hogy védjétek meg a döntést, így pedig nagyon gyorsan megszületett volna a végeredmény.

Amikor erre Phelan és Natasa elnevették magukat, Ulrik a köpenye mélyéről egy holodiszket vett elő.

– Ez neked érkezett.

Phelan tétovázott, emlékeibe idézve, hogy az utolsó holodiszk, amit kapott, Cyrilláé volt.

– Biztos, hogy meg akarom nézni?

Ulrik bólintott.

– Feltételezem. Anastasius Focht küldte. Nagy hatást tettél mindenkire az imént, pontosan azért, mert a klánokhoz is, a Belső Szférához is tartozol. Nem szeretném, ha ezt valaha is elveszítenéd – mondta, és Phelan jobb kezébe nyomta a holodiszket. – Az édesapád küldte, és többek között azt is megtudhatod tőle, hogy elfogadta a meghívásomat, és hamarosan meglátogat bennünket.