27

Lothan

a Farkas klán megszállási zónája

3052. április 17.

Phelan a fogát csikorgatta, amikor mechjének sziluettjén újabb fényes pont jelent meg, jelezve, hogy az elementál újabb darab páncélt szaggatott le róla.

– Te randa féreg. Ha előjönnél, hogy lássak is valamit belőled, szétroppantanálak, de nem talállak sehol.

Edick viselkedése meglepetésként érte Phelant. A szertartás során a klánbéli túláradó büszkeséggel sorolta előző, a vérpróbákon aratott győzelmeit, és hosszasan ecsetelte minden hőstettét. Phelan mindenre számított, csak arra nem, hogy ezek után elbújik, és lesből fog lövöldözni rá.

Pedig milyen boldog volt, amikor Natasa előhúzta a csőből a felső érmet, és így szólt:

– Phelan, te vagy a vadász. Milyen harcmodort választasz?

Phelan ekkor Edick felé fordult, és szélesen elmosolyodott.

– A gépesített harcot.

Arra számított, ezzel borsot törhet az elementál orra alá, de az egy vállrándítással intézte el az egészet, mintha ellenfele mindössze egy vízipisztolyt és húszlépésnyi távolságot kért volna. Phelan tudta, hogy Edick eddig minden döntését megnyerte, és minden alkalommal a puszta kezes harcot választotta. Az első küzdelmében egy vadászpilótával végzett, a két mechharcost pedig, akikkel ezután hozta össze a sors, kórházba juttatta. És ahelyett, hogy inába szállt volna a bátorsága, amiért most először hatalmas hátrányból indul, higgadtan így szólt:

– A Lothanon legyen a küzdelem, a Camelot Ipari Park területén.

Abban a pillanatban, amint Phelan szeme elé tárult az Edick választotta csatatér, rádöbbent, hogy az elementálnak van néhány ügyes tanácsadója. A modem iparközpont kisebb-nagyobb épületekből állt, melyeket azonos anyagokból készítettek, csillogó acél-és tükörvilággá varázsolva a parkot. Az ilkán utasítására a csata előkészületeként az egész objektumot kiürítették. Az elementál valahol az üveglabirintus gyomrában lesett Phelanra.

A lenyugvó nap vérvörösre festette a tükörlapokat.

Phelan elektrooptikáról infravörös érzékelésre váltott, aztán gyorsan visszakapcsolt, mielőtt a fény szétégette volna a szemét. A tükrökről visszaverődő hő hasznavehetetlenné tette az infrát. Amennyire Phelan képes volt megítélni, Edick az egyik hatalmas, bal oldali épületbe fészkelte be magát. Az elementál egyik szintről a másikra rohangálva, vagy valószínűleg csak a belső válaszfalakat áttörve, könnyűlézerével biztonságos fedezékből lövöldözhetett Phelanra.

Egy másik mechharcos talán egyenesen az épületbe masírozott volna, de Phelannak ez meg sem fordult a fejében. Tudta, Edick arra számít, nem lesz hajlandó földig rombolni az egész üvegpalotát azért, hogy megvédje magát. Ő azonban azért nem sétált be az épületbe, mert ez lett volna a probléma egyetlen nyilvánvaló megoldása, ráadásul nem is érezte jól magát ebben a mechben.

Bár a helyszín szabad megválasztása arra szolgált, hogy kiegyenlítődjék a lépéselőny, melyet a döntés nyertese élvezett, a klánok egyéb lépéseket is tettek annak érdekében, hogy a vérpróbák résztvevői hozzávetőlegesen azonos eséllyel indulhassanak. Így Phelan az Edickkel való küzdelemre egy Merkúr típusú mechet kapott, nem használhatta a Farkaskutyáját. A könnyű mech híres volt jó felderítőképességéről, fegyverzete azonban csak árnyalatnyival volt erősebb az elementálénál. A mech egy lövéssel sehogy sem lett volna képes leteríteni Edicket, és éppen e tulajdonsága miatt utalták ki Phelannak ezt a típust.

– Kizárólag lézereim vannak, azok meg fabatkát sem érnek az átkozott tükrös épületek ellen! A fél karomat odaadnám a legegyszerűbb gépfegyverért, hogy kilőhessem ezeket az ablakokat – dohogta, és amikor ösztönösen ökölbe szorította a kezét, a Merkúr acélkezei szépen utánozták a mozdulatát.

A körülötte magasodó épületek tízemeletesek voltak, vagyis háromszor akkorák, mint a mech. A szerkezetükben és a berendezésükben levő fémtartalom hasznavehetetlenné tette a mágneses rezonanciás letapogatást. A napsütés miatt az infravörös-érzékelés is csődöt mondott. Phelan ezért csak az elektrooptikára támaszkodhatott, bár tudta, lehetetlenség felfedeznie azokat az apró nyílásokat, amelyeket Edick lőrések gyanánt használ. Amíg a harcos az épület belsejében lapul, lépéselőnyben van hozzá képest.

Elfordított egy kapcsolót a vezérlőpulton, hogy bekapcsolja a mech külső mikrofonját.

– Gyere ki játszani, Edick!

– Te gyere be, és kapjál el, Phelan! – visszhangzott a válasz az üveglabirintusban.

Edick kárörvendő hangja visszatartotta Phelant attól, hogy mechjének öklével bezúzza az épület falát, és bemasírozzon.

– Bárcsak sikerülne… – morfondírozott félhangosan, majd abbahagyta, amikor meghallotta szavainak visszhangját odakint. Először megrettent, hogy elárulta: felülkerekedtek rajta, aztán eszébe villant egy ötlet, mire elnevette magát.

– Aha, lehet, hogy ezzel kicsalogatom.

Bekapcsolta a mikrofont és a kinti erősítőket. Megnövelte a mikrofon teljesítményét, majd összekötötte a külső hangszórókkal. A rendszer ettől annyira begerjedt, hogy kocogni kezdett a foga. Gyorsan kikapcsolta a sisak hangszóróját, a külső hangerő-szabályozót pedig maximumra állította.

A gerjedés keltette fülsiketítő visításra a körülötte levő épületek üvegfalai meghajoltak, megremegtek, majd szikrázó szilánkzápor közepette összevissza repedeztek, és a földre zuhantak. A halálos zivatar nem kímélte a Merkúrt sem, de Phelan tudomást sem vett róla. Minden idegszálával az Edicket rejtő épületre összpontosított. Az imént még ezüstös tükörképek mögül most irodák és folyosók bukkantak elő, mindenütt az elementál ide-oda cikázásainak árulkodó nyomaival. Phelannak úgy tűnt, mintha egy kártevőirtó szemszögéből pillantana egy patkányok ostroma alatt álló házra. Úgy látszott, meglepetésszerű támadása ezt a túlméretezett példányt az ötödik emeleten találta.

A Merkúr jobb karja felemelkedett, és az alkarra szerelt félnehéz lézerből piros sugárnyíl reppent elő. Pontosan Edick törzsének kellős közepébe talált, miközben az ösztönösen maga elé kapta a kezét, mintha el akarná hessegetni a halált. Phelan csak ámult a férfi vakmerőségén, és felkészült a következő lövésre.

– Vége a dalnak, Edick.

Hirtelen óriási robbanás borított el mindent. Az egész épületet forrongó, gőzölgő, sárga lángtenger öntötte el. Edick alakjának fekete sziluettje egy pillanatig még látható maradt, majd eltűnt a lobogásban. A robbanás heve arcul csapta a Merkúrt, és a háta mögött álló épületnek vetette. A mech megtántorodott, mire feje és válla bezúzta a ház alsó három emeletének üvegfalát.

Phelan hidegvérrel készült az anyafölddel való találkozásra: neurosisakját erősen a vezérlőülés fejtámlájához szorította. Óriási csattanást érzett, egy másodpercre elkábult, majd azon kapta magát, hogy az épület közepén levő átrium tetejét bámulja. Lefelé fordította a mech állát, hogy kinézhessen a Merkúr roppant testével ütött lyukon.

Az égő épület éppen készült ráomlani.

A mech sarka a földnek vágódott, megingatva a vasbeton alapot. A lábak kinyújtóztak, és a mech felsőtestét az őt csapdába ejtő épület túlsó oldalába préselték. A karok először felfelé, majd hátra nyúltak, hogy kaparó mozdulatokkal félig-meddig kiráncigálják a csatamechet börtönéből. A lábak második, nagy erejű rúgására a gép kikerült az épület veszélyes közelségéből.

Phelan hasra lendítette a mechet, majd a karokra és lábakra támaszkodva felegyenesítette. Épphogy egyensúlyi helyzetbe tornászta a Merkúrt, amikor újabb robbanás rázta meg a parkot. Megperdült, és látta, amint a pillanatokkal ezelőtt még Edicket rejtő, lángokban álló ház az eddig őt fogva tartó épületre roskad. Az pedig, mivel súlyos károkat szenvedett, amikor a mech átlyukasztotta az alsó harmadát, megremegett, majd lassan lehanyatlott, hogy szétmarcangolt testvérét maga alá temesse.

A távolban Phelan megpillantotta a tűz megfékezésére érkező civil tűzoltóság villogó vörös és kék fényeit. Féltérdre ereszkedett a mechhel, és annak jobb karjával félresöpörte az utat eltorlaszoló törmelékhalmokat. Belebámult Edick halotti máglyájának mélyébe, és megrázta a fejét.

– A vérnévért haltál meg, Edick. Mi, a klánok, büszkén hirdetjük felsőbbrendűségünket a Belső Szféra lakóival szemben, de azt nem tudom, hogy egy olyan nép, aki ekkora pusztításra képes a hiúság nevében, valaha is civilizáltnak mondhatja-e magát.

*

Phelan megnyomta a holovidlejátszó képernyőmerevítő gombját.

– Látod, mi van itt a könnyűlézerén? – bökött a mechharcos egy elmosódott fekete kúpra, mely Edick fegyverének csövét szegélyezte. – Úgy néz ki, mint valami gumitömítés. Ütött egy kis lyukat az egyik ablakon, belenyomta a tömítéssel ellátott lézert, és így tudott rám lőni.

Natasa hűvösen mosolygott.

– Edick szétroncsolja az épület gáznyomócsövét, és hagyja, hogy az megteljen földgázzal. Előzőleg már kikapcsolta az áramot, így egy kósza szikra nem robbanthatja be a búvóhelyét. A tömítéssel anélkül használhatja a fegyverét, hogy tüzet okozna.

Ranna, aki a kanapén ülő Phelan mögött állt, a fiú vállára tette a kezét.

– Arra számított, hogy a kis bolhacsípései majd felbőszítenek, és berontasz az épületbe. Te bevonulsz, ő fedezékbe veti magát, aztán meghúzza a lézer ravaszát…

– …vagy a KHR-indítóját, és berobban az egész – borzongott meg Phelan, majd mosolyogva pillantott fel, amikor kedvese megszorította a vállát.

– Egy ilyen robbanás több mint elég lett volna ahhoz, hogy súlyosan megrongálja a mechedet – folytatta a lány. – És ha az épület rád omlik, az biztosan a halálodat okozza.

– Elevenen megsültél volna – vette át a szót iszonyodva Natasa. –Egy elementál általában még benevezni sem mer egy olyan vérpróbára, ami nem elementál vérnévért folyik. Mégis, az a név, amelyért te is küzdesz, oly kiemelkedő, hogy mindenki meg akarja kísérelni a megszerzését. Edick az előcsatározások során jól szerepelt.

Phelan bólintott.

– Annyi ellenfelet győzött le, mint én.

– Ez igaz, Phelan, de abban szerintem nagy szerepet játszott az, hogy szerencséje volt a sorsoláson. Az az átkozott az egészben, hogy az elementálok nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy tisztességes módszerekkel harcoljanak. Az épületek felrobbantása és az Infernó rakéták nem méltók a vérnévért folytatott viadalokhoz.

Phelan szemöldöke ráncokba szaladt.

– Edicknek tennie kellett valamit. Ha szemtől szembe állt volna velem, szétkenem a csatatéren.

– Egyetértek, ezért kellett volna várnia, míg egy másik elementál nem lesz az ellenfele. Nagyban játszott, és mindent elveszített.

Phelan szobájának ajtaja hirtelen kinyílt, Natasa ajkára fagyasztva a szót. Phelan talpra ugrott, mert maga Ulrik ilkán lépett be. A szobában mindhárman vigyázzba vágták magukat, amíg Ulrik be nem csukta maga mögött az ajtót.

– Pihenj! – mondta, és rájuk mosolygott.

Phelan és Ranna összekulcsolta a kezét a háta mögött, Natasa pedig leült egy székre, és tovább kortyolta a sörét.

– Elnézést a megjegyzésért, ilkán, de úgy festesz, mint aki épp a harcmezőről tér vissza.

– Harc? Inkább hadjárat. – Előrehajolt, és kezét Natasa székének háttámlájára tette. – A Jádesólymok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy kiköszörüljék a twycrossi csorbát, míg a Novamacskák és a Füstjaguárok a luthieni veszteségük sebeit nyalogatják. A Szellemmedvék, az Acélviperák és a Gyémántcápák csak egyenlőségre törekszenek velünk. Mindenki meg akarja szüntetni a Farkas klán előnyét.

– Gyémántcápák? Nem is tudtam, hogy részt vesznek az invázióban.

Ulrik vállat vont.

– A tanács úgy döntött, a csata elég nagy horderejű ahhoz, hogy még több klánbéli egységet vonjunk be. – Ezzel a kanapé felé intett.

– Üljetek le! – A Natasa kezében levő sörre sandított – Phelan, lenne ebből még egy üveggel?

Phelan elmosolyodott, és letérdelt a kis hűtőszekrény mellé, melyen a holovidlejátszó állt.

– Barna Timbiqui. Ragnar zsákmányolta a Lothanon, miközben én a gyújtogatással voltam elfoglalva. A Szabad Világok Ligájának határáról importálják. – Szégyenlősen megvonta a vállát. – A Nagelringen ez volt a kedvenc sörünk.

– Bármi megfelel, ami megszünteti a keserűséget a számban – nyújtotta a kezét az üvegért Ulrik, és lecsavarta a kupakot. Ivott belőle, majd behunyta a szemét, és elengedte magát.

– Ez felettébb ízletes. Juttassátok eszembe, hogy mindenképpen foglaljuk el ezt a világot!

Natasa a szék jobb karfájára támaszkodott. Amikor maga alá húzta a lábát, a fehér bőrborítás éles kontrasztot alkotott fekete overalljával.

– Nos, sikerült kiosztanod a csapatoknak a feladatokat a Komsztár elleni csatához?

Ulrik felkapta a fejét, kék szeme pedig tágra nyílt.

– Azt mondtam nekik, szerintem huszonöt galaxis elég lesz a Komsztár licitjében szereplő ötven ezreddel szemben. Ez esetenként három galaxist jelent, plusz négyet, melyet jog szerint a Farkas klán állíthat.

Natasa egyetértése jeléül bólintott.

– Természetesen.

– Ezzel aztán egész lavinát indítottam el. Azon nyomban lelicitáltam a plusz négy galaxisból kettőt, de a többiek további engedményekre kényszerítettek. Azonnal rádöbbentek, hogy meg akarom nyerni a csatát, és azonnal keresztbe tettek nekem. Kénytelen voltam a Farkas klán összes egységét tartalékosnak minősíteni a harc első öt napján. – Ulrik álnok mosolyát látva Phelan megborzongott. – Két hétig akartak távol tartani bennünket, de ezt sikerült öt napra szűkítenem.

– Mintha a tukayyidi csata eltartana két hétig – dünnyögte Natasa.

– Bár nagy örömömre szolgálna a leszállás, azt hiszem, az se rossz, ha csak a harcvonalak megszilárdulása után lépünk akcióba.

Ulrik megrázta a fejét.

– Ha még csak erről lenne szó. Az a probléma, hogy ezt követően ezek az idióták licitálni kezdtek maguk között arról, ki szállhasson le elsőnek. A jogot a Füstjaguárok nyerték, de szerintem túl nagy áldozatot hoztak érte. A többieknek semmijük sem maradt a Komsztárral szembeni mélységes gyűlöletükön kívül, melyet annak pacifista üzenete miatt éreznek, és most azt hiszik, könnyedén lehengerlik Focht seregét. Nem számoltak a Komsztár légierejének, páncélosainak és tüzérségének veszedelmes erejével. Valójában szinte biztosra veszem, hogy a csillagezredesek és csillagkapitányok maguk között tovább licitálnak majd, felhígítva haderejüket.

Phelannak sehogy sem tetszett, amit az ilkán szavai és fáradt hanghordozása sugallt.

– Legyőzzük a Komsztárt, pozvál? Úgy értem, egész életemben fura történeteket hallottam a Komsztár állítólagos mechegységeiről, de semmi jelét nem láttam soha annak az ötven ezrednek. Mekkora az esélye, hogy Focht blöffölt?

– Sejtelmem sincs, és ezzel mindkét kérdésedre válaszoltam. – Ulrik ismét kortyolt a sörből. – Te magad állítottad össze a Fochtról szóló anyagot, te tudod, milyen eredménnyel végződtek ellenségünk egyéb csatái. Ha Fochtnak valóban a rendelkezésére áll ötven ezred velünk szemben, az majdnem négyezer mechet jelent. Ha mi a feltett huszonöt galaxissal kezdünk, mínusz a Farkasok öt galaxisa, az első napon ezermeches előnyt adunk nekik. Ha feltételezzük, hogy a két oldal légi, páncélos- és tüzéregységei kiegyenlítik egymást, haderőnk úgy is csak az övék hetvenegy százaléka.

Ranna a térdére támaszkodva előrehajolt.

– Minden egyes mechünknek 1,3 ellenséges mechet kell megsemmisítenie ahhoz, hogy egyáltalán egyensúlyban maradjunk. Persze ez csak teljes bevetés esetén igaz, de tudjuk, hogy a többi klán lelicitál még valamennyit az egységeiből. A Füstjaguárok és a Novamacskák a Luthienen még csak meg sem közelítették ezt a félelmetes arányt.

Natasa elnevette magát.

– Nem értem aggodalmatok okát. Hadd csináljanak bolondot magukból a többiek az első napon! Én nem állhatom a Komsztárt azóta, hogy egy szerződés feltételeit kellett kialkudnom a Dragonyosoknak, és egy tudálékos ministránssal hozott össze a jó sors. Ennyi elég az elszántságomhoz, és mindent el fogok követni, hogy a Gárda aprólékot csináljon belőlük, bármilyen sereggel találjuk is szemben magunkat.

Gyorsan Ulrikra sandított.

– A Gárda részt fog venni a csatában, pozvál?

– Póz, Natasa, póz – tartotta fel a kezét megadóan Ulrik. – Nem őrültem meg. Tudom, hogy ha nem teszem fel az egységedet, belicitálod magad a támadó seregbe. Inkább tudlak magam mellett, mint a másik oldalon.

Az ilkán Phelanra pillantott.

– De elég ebből a fecsegésből! Nem azért jöttem, hogy ezt az újságot beszéljük meg. Phelannak szeretnék gratulálni ahhoz, hogy a vérnevéért folyó negyedik összecsapást is sikerült megnyernie.

– Köszönöm, kánom – felelte Phelan, de agyában ennél nagyobb horderejű gondolatok keringtek. – Ha két héten belül lesz a tukayyidi csata, a végső küzdelemre a Komsztárral való háború előtt vagy után kerül sor?

– Attól tartok, utána.

– Attól tartasz? Nem értem.

Az ilkán suttogóra fogta szavait.

– Elképzelhető, hogy te vagy a döntőben ellened kiálló harcos elesik a harcokban. Szeretném, ha óvatos lennél, és időnként hátra is figyelnél.

– Csak nem arra célzol, hogy Vlad vagy Conal megkísérelnek ellenem valamit a Tukayyidon?

Ulrik komor arccal bólintott.

– A tukayyidi döntés után Vlad lesz az ellenfeled a Cyrilla Ward vérnevéért rendezett viadal döntőjében. Ha bajba kerülsz, és a Tizenegyedik Farkas Gárda a legközelebbi segítség, nem sok jóra számítanék a helyedben. Senki sem akarna szándékosan megölni, de nem lehetetlen, hogy a Komsztárra bízzák a vérnév birtokosának kiválasztását.