Victor szemében jeges szikra villant.
– Lehetőséget kaptunk, hogy bebizonyítsuk a klánoknak és mindenki másnak, hogy a Belső Szféra nem adja meg magát. Az lesz a legjobb, a legnagyobb győzelem, ha egyetlen lövés sem dördül. Leszállunk, elvisszük, amiért jöttünk, és már indulunk is. Ha harcra kerül a sor, ne hagyják magukat. De nem azért jöttünk, hogy visszahódítsuk a Tenientét. Ez egy mentőakció. Skalpokra majd máskor vadászunk.
– Ez a Kísértetek első bevetése. De nem az utolsó. Használják fel a bolygóig vezető utat arra, hogy beszállnak gépeikbe, és harc-készültségbe helyezik magukat! Mindent ellenőrizzenek többször! A leszállás meleg helyzet lesz, nem gyerekjáték. Azért megyünk a Tenientére, hogy olyan legendát indítsunk útjára, amely mindörökké kísérteni fogja a klánokat.
Megnyomott egy gombot, mire a kommunikációnak vége szakadt. Felnézett Shinre.
– Nos?
A jakuza komor arccal bólintott.
– Mivel biztosítottad őket a bizalmadról, mindent el fognak követni, hogy megszolgálják. Nem szeretnék a lenti egységek helyében lenni.
Galen elismerően tartotta fel a hüvelykujját.
– Ezek után, ha azzal állnál elő, hogy rohanjuk le a Siánt, ujjongva követnének.
Galen mögött, az egyik kommunikációs monitor tetején pulzálni kezdett egy vörös fény. Victor és Shin elléptek a képernyő elől. Galen a fejére hajtotta ruhájának csuklyáját, majd egy gombnyomással kommunikációs kapcsolatot teremtett.
– Itt a Komsztár Derűs Kilátások nevű űrjárója.
– Derűs Kilátások, itt a Komsztár irányítóközpont, Kunkai szektor.
– Hallgatom, Kunkai.
A földi irányító hangja elhalkult.
– Kilátások, nem állnak rendelkezésemre sem önökkel, sem az Ésszerűség Boldogságával, sem a Bátor Bölcsességgel kapcsolatos utasítások. Itt egy kicsit sajátos a helyzet. Tudja igazolni jövetelük célját?
Galen hátradőlt az ülésen, de vigyázott, nehogy a csuklya széle láthatóvá tegye a szemét.
– Kunkai szektor, nem kaptam engedélyt arra, hogy többet mondjak annál: Béta sürgősségi minősítésű küldetésen vagyunk. Az utasításokat Lima Zebra 0945 számon iktatták.
– Értem, Kilátások. Maradjon a vonalban!
Galen standby üzemmódra kapcsolta a monitort.
– Shin, remélem, jól csináltam.
A Szövetség mechharcosa bólintott.
– Tökéletesen, Galen. Ezzel az engedéllyel remélhetőleg gond nélkül repdeshetünk be és ki.
Victor azon kapta magát, hogy izgalmában ökölbe szorul a keze. Kiegyengette ujjait, majd összefonta őket a háta mögött. Miközben a három fiatal férfi az ezúttal Derűs Kilátások névre keresztelt űrjáró félhomályos és szűkös kommunikációs termében várakozott, Victor legszívesebben máris bekapcsolta volna a hűtőmellényét. Észrevette, hogy Shin arcán egy verejtékcsepp gördül lefelé, és elmosolyodott.
Galen monitora másodszor is csipogni kezdett.
– Hallgatom, Kunkai.
– Rendben, Kilátások. A Skorpió hadművelet miatt az alpüspök Alfa prioritásúvá minősítette át a küldetésüket. Az utasítás úgy szól, hogy a fedélzeten tartózkodó csapatokat szállítsák az északi hosszúság 45,33, a nyugati szélesség 2,10 fokára. Ott igazán elkelne egy kis segítség. Negyvennyolc órán belül várható a leszállásuk, ugye?
A háttérből Victor robbanások tompa dörejét hallotta. Galenre pillantott, és megvonta a vállát. Kíváncsi vagyok…
Galen egy oktávval mélyebb, dörmögő hangon folytatta:
– Meggyűlt a bajuk néhány Kurita felkelővel, Kunkai?
– Kuritákkal? Csak szeretnénk – vált feszültté a férfi hangja egy hangosabb robbanás hallatán. – Az egyik átkozott klánbéli parancsnok a hét elején meglepetésszerű támadásokra utasította az embereit. Mire kivonultunk, hogy összeszedjük őket, nyomuk veszett. – A kabint újabb detonáció robaja töltötte be. – És éktelen dühbe gurultak.
– Értettem, Kunkai. Úton vagyunk. Blake békéje legyen önnel. Kilátások vége.
Victor fejében vad táncot jártak a gondolatok. A Komsztár a klánokkal harcol? Nekünk meg pont állítólagos Komsztár-hajókkal kell erre az akcióra indulnunk.
Galen a pult tetejére tette a kezét.
– Mi a helyzet, Victor? Ha nem a megadott koordinátákra érkezünk, a földi irányítás azonnal rájön, hogy nem a Komsztártól jöttünk.
– Ha pedig odamegyünk – tette hozzá Shin –, a klánbéli parancsnok ölelő karjaiba rohanunk.
– Így igaz. Abból kell kiindulnunk, hogy a klánok bizonyára lehallgatták ezt a beszélgetést – mondta Victor, és egy pillanatra beharapta alsó ajkát. – Most, hogy már célpontként azonosítottak bennünket, ellenlépésekre kell számítanunk, bárhová is érkezünk.
Shin arca elkomorult.
– Lefújjuk az akciót?
– És üres kézzel térünk haza? – rázta meg a fejét Victor. – Ki van zárva. Tudom, az volt a tervünk, hogy az utolsó pillanatig várunk, és megpróbáljuk meghatározni Hohiro tartózkodási helyét, de most már hamarabb kell leszállnunk. Keressétek meg, hol lehet a fiú, és mekkora erőt képes felvonultatni, mire leérünk hozzá!
– Hai.
Galen arca megrándult.
– A Komsztárnak fogunk segíteni?
Victor ördögi vigyorral válaszolt:
– Ha kutyaszorítóba kerülnénk, vajon mit tenne a Komsztár?
– Dupla árat számítana az üzeneteinkért?
– Eltaláltad – bökött a monitorra Victor. – Mondd meg az irányításnak, hogy pont mellettük landolunk, és mindenáron tartsanak ki! Tegyél róla, hogy elég széles sávban menjen az adás, hogy a klánok is jól hallják! Ez csak még jobban begerjeszti őket, és majd szépen kicsinálják egymást.
Galen felegyenesedett.
– Rendben. És utána mihez kezdünk?
– Hé, kizárólag egy rajtaütésszerű akció miatt jöttünk – emlékeztette segédjét Victor. – Nem akarunk harcba bonyolódni. Ám ha a klánok véletlenül az utunkba kerülnek, nos, akkor többet kapnak tőlünk, mint amire eredetileg licitáltak.
33
Dove Costoso, Alyina
a Jádesólymok megszállási zónája
3052. május 5. (a Skorpió hadművelet 5. napja)
Deirdre Lear a priccsen gubbasztott, hátát a cella legtávolabbi sarkának döntve, lábát szorosan a mellkasához ölelve. Arcát karjaira hajtotta, hogy magába zárkózzon, és érezte, hogy keserű könnyei alaposan eláztatták már overalljának szárát, állkapcsa pedig sajgott, annyira összeszorította, nehogy fájdalmas kétségbeesésében felkiáltson.
Amikor Kai megpróbálta elmagyarázni, mit jelent számára a harc Taman Malthusszal, fékezte magát, szándékosan nem mondott ellent neki. A lelke legmélyén azonban tudta, őrültség Kaitól egy nála sokkal nagyobb férfival kiállni. A fiút kimerítette a hosszú út, és bár a legutóbbi összetűzés során szerzett sebei begyógyultak, még nem volt csúcsformában. A harc keménynek és vérszomjasnak ígérkezett, feltámasztva apja megtépázott szellemét.
Mégis, már amikor Kai és Malthus verekedni kezdett, láthatta, mennyire harcra született a fiú. Már-már örömmel figyelte, hogy cselez és támad. Tudta, Kai a végletekig hajszolja magát, és csodálatos volt azt tapasztalni, hogy fáradtsága valósággal elillan. Bámulatosan ügyes mozdulatai láttán büszke volt arra, hogy ilyen nagyszerű emberen segíthetett.
Kai és Malthus párharca során felmérte, melyiküket milyen sérülések érik. Furcsamód kívülállónak érezte magát, mintha egy klinikán lenne, és éppen egy operációt kísérne figyelemmel. Abban a pillanatban, amikor Kai combon rúgta az elementált, tudta, hogy annak megsérült az izomszövete, és elpattantak az erei. Legalábbis bevérzés fog keletkezni. Ha a rúgás kissé hosszabbra sikerül, Kai még a nagydarab férfi csontját is összezúzhatta volna.
A sok ütés miatt akaratlanul is ide-oda kapkodta a fejét, hogy kitérjen előlük. Szíve a torkában dobogott, amikor Kai elterült a földön, de amikor talpra állt, ő tudta, hogy soha nem fogja megadni magát. Egyik énje oda akart kiabálni neki, hogy hagyja már abba, de túlságosan is tisztelte Kai bátorságát, amikor az a megadás helyett harcra buzdította ellenfelét.
Amikor Kai felugrott, és fejen rúgta Malthust, legszívesebben éljenezni kezdett volna. Miután Malthus öklével Kai bordái közé sújtott, osztozott a fiú fájdalmában, amikor pedig Kai a földre zuhant, nem hitte, hogy még egyszer talpra tud állni. Tudta, hogy a harc eldőlt, de Kai legalább életben van.
Ezután érkezett a Komsztár helikoptere, és fegyvereiből záporoztak a lövedékek.
A hozzá legközelebb álló elementál iszonytató halála elterelte a figyelmét, ezért még csak nem is látta, amikor Kai leesett a hegytetőről.
A végső emlékképek fogságából éles fájdalomra ocsúdott – körmei a tenyerébe vájtak. Visszagondolt arra, amikor kinyújtotta a kezét, hogy visszarántsa Kait a platóra, de a helikopter ütemes zúgása elnyomott minden hangot, minden szót, amit Kai utoljára még kiejthetett volna.
Kai, Kai, KAI! Most legszívesebben hangosan kiáltozta volna ezt a nevet, amit nem tett akkor, amikor a fiú lezuhant. Rá akart üvölteni az elementálokra is, akik a szemben levő cellában ültek, de nem akarta mutatni, mekkora fájdalmat okoztak neki. A testét börtönbe zárhatják, de a lelkét nem törhetik meg soha. Sem a klánok, sem a Komsztár. Senki.
Távolról hallotta, amint valaki beüti a zár nyitókombinációját az ajtó melletti panelbe. Amint az nyikorogva kitárult, a lány orrát ételszag csapta meg. Gyomra önkéntelenül megkordult, de túl nagy volt a fájdalma és a gyásza ahhoz, hogy egyen. Még csak fel sem nézett, amikor az ismeretlen fegyőr cellájának vasrácsos ajtaja alá csúsztatta a tálcát. Tudta, később majd visszajön, és elviszi az ételt.
Amikor azonban meghallotta, hogy valaki az ő cellájának ajtajába illeszti a kulcsot, felkapta a fejét. A szűk folyosó túloldalán a három elementál még mindig a vasrácsos cellában kuksolt. Elfehéredett kézzel szorították a rácsot, és olyan hatalmas éhséggel figyelték fogvatartójukat, amilyet semmilyen étel nem csillapíthat.
Abban a fél másodpercben, amíg Deirdre tanulmányozta őket, kárörvendően vette észre, hogy a Malthus jobb arcán éktelenkedő zúzódás mit sem veszített élénk színéből.
Kék szeme a cellaajtót kitáró, tömzsi alakra villant. Khalsa a lábával előrébb lökte a tálcát, majd lassan becsukta az ajtót maga mögött. A lányra mosolygott, miközben szája sarka húsos arcának redői mögé bújt. Vörös ruhájában úgy festett, mint egy szerzetes, aki arra szánta el magát, hogy a torkosság bűne után inkább a paráználkodást válassza.
– Lear doktor, azt beszélik, nem hajlandó enni – kulcsolta össze a férfi vaskos ujjú kezét méretes pocakján. – Hamarabb jöttem volna, de le kellett verni néhány Steiner-partizánt. Hallgasson rám: ne gyászolja azt az embert! Nem méltó a könnyeire. Gonosztevő volt, aki csak bajt hozott a maga fejére. – Suttogva folytatta. –Az Egyesült Világokban várta a felesége és a gyerekek. Maga túl jó az ilyen Dave Jewell-félékhez.
Deirdre gyilkos pillantást vetett a férfira, már amennyire bevörösödött szemétől telt, de egy szót sem szólt, mert nem bízott a hangja erejében. Megkapaszkodott abban, hogy Khalsa továbbra is Kai álnevét használja, mert ez azt bizonyította, mennyire túlértékeli magát az alpüspök. Kai számára létfontosságú volt, hogy kiléte titokban maradjon, a lány pedig mindent megtett ezért. Még akkor sem bírtam a nevét kiáltani, amikor meghalt! Megfogadta, hogy halálában sem fogja elárulni Kait, történjen bármi.
Khalsa közelebb jött hozzá, egyre közelebb, majd kerek fenekét a priccs szélére tette.
– Ennie kell, hogy megőrizze az erejét.
A lány továbbra is némán bámult rá.
A férfi szemöldökén idegességében kiütközött egy verejték-csepp.
– Nos, jutalomnak szántam a hírt, ha eszik valamit, de azt hiszem, szüksége van némi lelki támogatásra. „A lélek táplálása az egész ember táplálása” – amint azt a prímás oly gyakran hangoztatja – szónokolt, és elmosolyodott, akár egy prédikátor, aki az evangéliumot készül megosztani az elítélttel. – Kiderült, hogy a feletteseim holnap át akarják szállíttatni az elementálokat valigiai főközpontunkba. Ön azonban itt maradhat Dove Costosóban, velem! – vigyorogta, mintha ezzel valami nagy jótéteményt hajtott volna végre, és összecsapta a kezét örömében. Várakozó pillantásában illékony elegyet alkotott a vágyakozás és a gyermeki ártatlanság. Amint az undor első hulláma végigsöpört Deirdre-n, érezte, hogy vérében felpezseg az adrenalin.
– Nem kell tovább időznie ezen az isten háta mögötti helyen, faragatlan gyilkosok társaságában.
Khalsa jobb keze a lány bal térdére vándorolt, olyasformán, mint amikor valaki lenyomja egy gyújtószerkezet indítóját.
Deirdre gyorsan kirántotta a lábát az érintés alól, és még ugyanazzal a párducszerű mozdulattal felpattant.
– Hogy merészeli, maga féreg! – szorította ökölbe a kezét. – Még akkor sem maradnék itt magával, ha máskülönben a napba hajítanának. Lehet, hogy az elementálok az isten háta mögül jöttek, és gyilkosok, de ez soha nem is volt másképp. Ellenségnek ismertük meg őket, mert habozás nélkül megtámadtak bennünket. Ezzel együtt tisztességesen viselkedtek, és csak az egyenlő alapokon vívott harcokkal egyeztek ki.
Khalsa arcából kifutott a vér. Bőre majdnem olyan hamuszürke lett, mint a padló.
– De hát… meggyilkolták a szerelmét.
Deirdre vészjóslóan indult el az alpüspök felé.
– Valóban? Maga küldte őket a nyomunkba. Maga árult el bennünket. Megbújt az állítólagos semlegessége mögött, mégis letartóztatott bennünket, és idehívta a klánokat. Ki a felelős, a katonák, vagy a feletteseik?
Khalsa talpra evickélt, és majdnem hanyatt esett, amikor az ajtó felé igyekezvén belebotlott a tálcába.
– Maga tisztára megőrült! Én többet ajánlok annál, hogy a hátralevő életét egy hadifogolytáborban töltse.
Kapkodó, ügyetlen mozdulatokkal halászta elő a kulcsot, aztán a zárba illesztette, és felrántotta az ajtót.
– Halálra ítéli saját magát.
A lány előreugrott, és nyitott tenyérrel arcul csapta a tömzsi férfit, úgy, hogy annak azon nyomban egy piros folt és négy piros ujjnyom keletkezett az arcán.
– Vadállat! Szerencséje van, mert annyira undorító, hogy még csak végig sem kell gondolnom az ajánlatát. A kiképzésem során szerzett tudásom alapján egyezséget köthetnék magával, aztán tennék róla, hogy alaposan megkeserítsem a hátralevő életét.
Hátralépett, és hagyta, hogy az alpüspök kipréselje hájas testét a cella ajtaján.
– Meneküljön, Khalsa, meneküljön! Amíg csak élek, egy pillanatig sem lesz nyugalma. Rémálmaiban üldözni fogom. Minden falatban az én gyűlöletem keserűségét fogja érezni, és valahányszor valami aprócska fájdalmat érez, azon fogja törni a fejét, nem én voltam-e az okozója. – Deirdre ezen a ponton vészjósló, gonosz kacagásban tört ki. – És egy napon félelme beigazolódik!
Khalsa remegő ujjakkal zárta be maga mögött az ajtót, és kimenekült a teremből. A szemközti cellában ülő Taman Malthus lassú, merev mozdulattal felállt, és lapátkezével megragadta a cella rácsát.
– Nagyon harcoshoz illő a természeted.
– Ne áltassa magát! – sziszegte a lány. – Magával sem lennék szívesebben, mint azzal a pojácával. Magának vér tapad a kezéhez. Megölte… Nem, meggyilkolta őt…
Malthus szemében olyan fájdalom tükröződött, hogy Deirdre-nak elakadt a hangja.
– Tévedsz. Nem vagyok gyilkos. Csak a legjobbakkal való összecsapás során mutatkozik meg a kiválóságunk. – Egyenként kiegyenesítette ujjait, majd ismét a rácsok köré fonta őket. – A szerelmed kiütött engem, de nem győzött le. Ezt ő is tudta, és azt is, hogy drágán megfizet vakmerő tettéért. Azzal, hogy a győzelmemet gyilkossággá alacsonyítod, tiszteletre méltó ellenfelemből áldozatot csinálsz.
Deirdre megragadta a cella rácsát, és egész testében remegni kezdett.
– Nagyon is áldozat volt – a hülye háborújuk áldozata!
Miközben a lány véréből kezdett kiürülni az adrenalin, izmait mintha gúzsba kötötte volna a kimerültség és a gyengeség.
– Ez, doktor, csúf rágalom. Jewell ismerte, és vállalta szerepét a viadalunkban. Nagyobb harcos volt, mint a klánbéliek jó része – rántotta meg a rácsot dühében Malthus, de az nem engedett. – Ha a Komsztár nem ragadja el tőlem a dicsőséget, akkor én, Taman Malthus, mindkettőtökre vonatkozó ígéretemet megtartottam volna.
Kai halála teljességgel hiábavaló volt! A csillagkapitány őszinte szavai ellenére a lány egészen magába roskadt. Nem hagyta nyugodni Kai semmiért való halála, és ez a gyötrelmes érzés most felváltotta gondolataiban apja halálának keserű céltalanságát. Megerősítette benne azt az egész életét végigkísérő meggyőződést, hogy a háború és az öldöklés esztelenség, a gyengék menedéke. Tudta, hogy ezt Kai is elismerte, mégis úgy vonzotta a halál, mint a molylepkét a tűz kérlelhetetlen lángja.
Kinyitotta a száját, hogy feleljen, de a zár kattanása megakadályozta. A börtönajtó ismét feltárult. Deirdre bensőjében ismét fellobbant a tűz, amint megpillantotta Khalsa vörös ruhás alakját a folyosón, de visszafogta magát, amikor rádöbbent, hogy a férfi hátrálva közeledik a folyosón. A lámpa fénye megcsillant kopasz fején, mely fájdalmasan természetellenes pozícióban nyaklott hátra.
Kitekeredett tartása a jobb orrlyukához támasztott gépfegyvercsőnek volt köszönhető.
– Doktor, nem tudom, vajon ez-e a megfelelő alkalom, de van itt egy kis probléma – gúnyolódott a fegyveres férfi, miközben beljebb tuszkolta Khalsát a terembe. – Lenne olyan jó, és megvizsgálna?
*
A Deirdre arcán felragyogó leplezetlen, őszinte boldogság láttán Kai szíve zakatolni kezdett. A lány hátralépett a cella rácsai mellől, és tenyerét nyitott szájára szorította. Szaporán pislogott, majd a fiúra szegezte a tekintetét, mintha azt várná, kedvesének alakja szertefoszlik, akár egy látomás.
– Valóban te vagy az?
Kai elmosolyodott, és bólintott.
– Vagy én vagyok az, vagy pedig – mozgatta meg a fegyvert Kai –, az alpüspököt lidércnyomás gyötri.
– Örrghh – válaszolta Khalsa.
Kai az orrához támasztott fegyverrel a cellához terelte a testes férfit.
– Nyissa ki!
Az alpüspök előhúzta a kulcsokat az övéből.
– Ezt nem ússza meg szárazon.
Kai inkább nem húzta meg a ravaszt.
– Ha a tanácsaira leszek kíváncsi, szétloccsantom a fejét, és az agyában keresem meg. Fáradt vagyok és rettenetesen mérges, mert egy fenyőfán keresztül, ágról ágra esve zuhantam, végül óriási huppanással érkeztem meg a szakadék aljára. Nyissa… ki… az… ajtót!
Khalsa ezúttal ellenvetés nélkül engedelmeskedett. Kai ezután félreállította az útból az alpüspököt, Deirdre pedig kiszaladt a nyitott ajtón, és szorosan átölelte Kait. A fiú cseppet sem törődött azzal, hogy az érintésre a zúzódásokban fellobban a fájdalom, mert a lány testének melege és illata elüldözte minden gyötrelmét.
– Szeretlek, Deirdre.
– Te vagy az, tényleg te vagy. Azt hittem, elveszítettelek.
Kai érezte, amint a lány könnyei a nyakára csorognak, a jobb csípőjénél pedig mintha matatott volna valaki. A Deirdre derekát átölelő bal karjával felemelte a lányt, és a jobb oldalon tette le, de Khalsa addigra már kihúzta a tűpisztolyt a fiú derekára csatolt tokból. Kai szélsebesen felemelte a gépfegyvert, homlokon taszítva az alpüspököt. A férfi kábultan tántorodott hátra, és az elementálok cellájának esett. Malthus kinyúlt a rácsok között, és megragadta Khalsa koponyáját. Az elementál izmai megfeszültek, keze pedig elfordult, élesen jobbra rántva az alpüspök fejét, mely először természetellenes szögbe fordult, majd hangos roppanás hallatszott, Khalsa pedig a padlóra hanyatlott.
A mechharcos még szorosabban ölelte magához Deirdre-t, fejét pedig a lány fejéhez szorította, hogy megkímélje a látványtól.
– Köszönöm.
Taman Malthus lapátkeze csüggedten lógott ki a rácsok közül.
– Megfosztottalak egy győzelemtől, mely téged illetett volna.
– Megspóroltál nekem egy golyót – felelte Kai, és már nem szorította olyan erősen Deirdre-t. – Hogy érzed magad, szerelmem? Elég jól vagy ahhoz, hogy induljunk?
A lány szipogott, és a könnyeit törölgette.
– Most már sokkal, de sokkal jobban vagyok. Azt hittem, meghaltál.
A fiú halványan elmosolyodott.
– Hát, majdnem igazad lett. Elég rossz bőrben vagyok. Kész vagy arra, hogy induljunk a rádióteleszkóphoz? Ezúttal kölcsönvesszük Khalsa limuzinját – mondta, és fegyverével az elementálokra bökött. – Amíg ezek a fickók börtönben vannak, nem lesz túl nehéz.
– Menjünk!
– Várj!
Kai Malthusra pillantott.
– Ó, ugye megbocsátasz, ha nemet mondok a kis párviadalunk folytatására? Tudom, ez nálad tisztesség kérdése, de miattad a gravitációval és egy irdatlan fenyővel is meg kellett harcolnom – tárta szét a karját, hogy az elementál jól lássa elrongyolódott, gyantafoltos overallját. – Tekintsd úgy, hogy te győztél, rendben?
– Úgy tekintem. Téged pedig a Belső Szféra legbátrabb harcosának tartalak.
– Bátor harcosnak, engem?
– Olyan bátornak, ahogy azt a hazatérésünk során hallottam – Az elementál Deirdre irányába biccentett. – Amint azt neki már említettem, én nyertem a küzdelmet. Azzal, hogy hajlandó voltál kiállni velem, kivívtad a tiszteletemet, és arra sarkalltál, hogy gondoljam át ellenfeleink természetéről alkotott véleményemet. Kész vagyok beváltani az ígéretemet, és elszállítani titeket erről a bolygóról, és csak egyvalamire kérnélek cserébe.
Kai szeme résnyire szűkült.
– És mi lenne az?
– Mondd meg, ki vagy valójában – bökte ki Malthus, és maga elé kapta a kezét, hogy elejét vegye a fiú ellenvetéseinek. – Tudom, hogy nem Dave Jewell a neved. Elolvastam az aktáját, és megtudtam, hogy balkezes volt. Te nem vagy az. Tudnom kell, mi a neved.
Deirdre erre elmosolyodott, Kai arca pedig céklavörös lett.
– Taman Malthus csillagkapitány, engedje meg, hogy bemutassam önnek Kai Allard-Liao hadnagyot.
Malthusnak leesett az álla. Hátralépett, hogy gyorsan leülhessen az egyik priccsre.
– Az a Kai Allard-Liao, aki ott volt a Twycrosson?
Kai lángoló arccal bólintott.
– És az a Kai Allard-Liao, aki meghiúsította a Davion herceg elleni akciónkat itt, az Alyinán?
Kai ismét bólintott.
Malthus a fiúra bámult, majd a cellában levő két másik elementálra.
– Kai Allard-Liao – ismételte. Elnevette magát, aztán hahotája egyre hangosabb és hevesebb lett. A hasát fogta, és a hátára gördült, mire katonái is csatlakozhattak hozzá. Egyiküket annyira rázta a nevetés, hogy leesett a padlóra, a másik pedig a rácsokba kapaszkodott, hogy kibírja álló helyzetben.
A megdöbbent Kai Deirdre felé fordult, de a szintúgy meglepett lány csak megvonta a vállát.
Malthus talpra tornászta magát, és minden erejét latba vetve harcolt a testét rázó görcsös nevetéssel.
– Bocsáss meg, hadnagy, de nem rajtad nevetünk. Hanem saját magunkon.
Ekkor ismét rátört a hahotázhatnék. Szeméből patakzottak a könnyek, miközben megpróbálta elfojtani a feltörő nevetéshullámokat, és Kai fürkész szemébe nézett.
– Az a bizonyos Kai Allard-Liao.
– Nem értem.
– Nem? Nem emlékszel a hercegnek állított csapdánkra a Twycrosson? – rázta meg a fejét Malthus. – Ha tudom, hogy téged üldözünk, egy egész csillagot bevetettem volna.
Egy egész csillagnyi elementált? Ellenem? De hiszen ez őrültség!
– Azt hittem, ti, klánbéliek, az egyenlő küzdelmet kedvelitek.
– Igazad van. Akkor két csillagot.
Malthus egyik embere lelkes bólogatásba kezdett.
– Nektek elment az eszetek.
– Valóban? – egyenesedett fel Malthus. – A Twycrosson megsemmisíted a Sólyomgárdát. Az Alyinán nem hagyod bezárulni azt a csapdát, amelynek foglyul kellett volna ejtenie az Egyesült Nemzetközösség hercegét. Ezek után négy hónapig sikerül életben maradnod az ellenséges vonalak mögött. Úgy csúsztál ki a kezünkből, hogy közben felvetted a saját fejedre kitűzött vérdíjat, és te, a mechharcos, puszta kezes harcban legyőztél egy elementált. Lezuhantál egy szakadékba, egy fa ágain keresztül, a földre estél, majd még képes vagy valahogy idejutni Dove Costosóba, hogy betörj a börtönbe.
Kai lázasan rázta a fejét.
– Nem, nem, igazán nagyon eltúlzod az eseményeket.
– Kai, hagyd abba! – vonta össze a szemöldökét Deirdre. – Mit mondanál akkor, ha ugyanezt Victor csinálta volna? Akkor is az lenne a véleményed, hogy semmiség volt az egész?
Kai úgy nézett a lányra, mintha az megbolondult volna.
– Ne légy ostoba! Persze, hogy nem.
– Akkor miért más, ha te csinálod? – Felemelte a kezét, és megsimogatta Kai bal arcát. – Sokáig olyan magas ideáloknak kellett megfelelned, hogy igazán nem is sejted, milyen különleges vagy. Csodával határos az, amit művelsz. Wolf ezredes is ezt mondta, amikor a Provincián öt mechet győztél le a gyakorlaton.
– Öt mechet? – hördült fel Malthus.
– Három csillagot – hüledezett egyik katonája.
– De hát… – dadogta Kai, mire Deirdre a fiú szájára szorította ujjait. Valóban igaz, amit állítanak? Valóban ilyen kiváló lennék, vagy csak a hihetetlen vakszerencsémet értelmezik félre? Elmosolyodott, amikor egyik mechoktatójának bölcs szavai jutottak eszébe: „A kiválóságnál jobb a szerencse.” Lehet, hogy mindvégig túl szigorú voltam saját magamhoz?
Már várta, hogy a lelke mélyén felhangzó, vészjósló hang figyelmeztesse, egy napon az arrogancia fogja a vesztét okozni, de az ezúttal nem jelentkezett. Lehet, hogy jó vagyok, vagy lehet, hogy szerencsés. Egyik sem ok a beképzeltségre vagy a hanyagságra, de talán nem vagyok olyan rossz, mint eddig hittem. Elmosolyodott, amikor úgy érezte, nem nehezedik ólomsúly a vállára, most először, mióta csak az eszét tudta.
Deirdre megcsókolta.
– Még néhány hasonló megerősítés, doki, és szinte bármit kész vagyok elhinni, amit mondasz – mondta, és felpillantott Malthusra. – Úgy tűnik, azonos oldalon állunk, legalábbis egy rövid időre. Ha komolyan gondolod, hogy kész vagy elvitetni minket erről a sárgolyóról, kiengedlek. De csak azzal a feltétellel, hogy nem kell befejeznünk a küzdelmünket.
– Miért harcolnék a szövetségesemmel? – rázta meg a fejét Malthus. – Mielőtt elvinnélek benneteket az Alyináról, ki kell szabadítanom az embereimet, és meg kell bosszulnom a gyilkosságokat. Feltételezem, hogy a katonáimat a valigiai Komsztár-központba zárták.
Deirdre teste megfeszült.
– Az a Komsztár-telep valójában egy erőd, melyet egy tizedes épített az egységével, és ezután saját hűbérbirtokaként irányította ezt a világot. Lehet, hogy a páncélos gyalogosok majd jól elboldogulnak odabent, de a kapu feltöréséhez kicsit nagyobb erőre van szükség.
– A páncéljainkat elrejtettük a hegyekben, ahol rátok vártunk, de nincsenek ugratórakétáink. Valami nagy erejű fegyverre volna szükség a telep kinyitásához. A Komsztár az elmúlt négy hónap alatt lefegyverezte a lakosságot, és minden mechroncsot eltakarított a bolygó felszínéről.
Kai szívből jövő kacajra fakadt.
– Én tudom, hol találunk egy Gauss-fegyvert. Majd azzal ütünk egy lyukat – mondta, majd kivette a kulcscsomót Deirdre cellájának ajtajából, és Malthus felé hajította. – Legfőbb ideje, hogy valaki a szegény Komsztárnak is küldjön üzenetet, és ha hajlandók vagytok az együttműködésre, nagyon különleges élményben lesz részük.
34
Skupo, Tukayyid
a Komsztár intervenciós körzete.
Szabad Rasalhág Köztársaság
3052. május 6. (a Skorpió hadművelet 6. napja)
Az átalakított Farkaskutya vezérlőülésébe szíjazott Phelan a szélben hullámzó aranyszín gabonamező óceánját fürkészte, mely minden irányból körülölelte, ameddig csak a szem ellátott. Itt-ott feltűnt egy magányos fa, akár valami értéktelen gyom egy gondosan művelt kertben. Mechjével utat vágott a gabonába haladás közben, de ezen és néhány kis ösvényen kívül a mező sértetlenül, nyugodtan fodrozódott tovább.
Phelan hátán a hideg futkározott. Nemhogy a legkisebb jelét sem látta az ellenségnek, ráadásul a nap is lassan előbukkant a hosszan elnyúló, lágy vonalú hegy gerince mögül, melynek lábánál a Farkaskutya állt. Az emelkedő elég meredeknek látszott ahhoz, hogy lelassítsa őket, ő pedig esküdni mert volna rá, hogy az ellenség a hegy mögött várja.
– Fegyvermester, itt a Fejszés csillag.
– Tessék, Fejszés.
– A 3021-es és 3022-es szektort végigjártuk. Nem ütköztünk ellenállásba. Vagy nem harap a halacska, vagy irdatlan csapdába igyekszünk. Légi felderítést kérek a többi szektorról, mielőtt továbbmennénk.
– Maradj vonalban, Fejszés!
Phelan összevonta a szemöldökét.
– Rendben, Fegyvermester – felelte, és csillagának hullámhosszára állította a rádiót. – Egy kis ideig itt várunk. Addig izzítsuk be az érzékelőinket, és nézzük meg, rájövünk-e, miféle fogadtatásban akar részesíteni bennünket a Komsztár!
*
A Farkas klán főhadiszállásán Ulrik Kerenszkij a holotank közepében járkált fel-alá. Jobb oldalán a Negyedik Farkas Gárda omni-mechjei épp egy Komsztár-egység ellencsapására készítették fel magukat. A nagyrészt egész délelőtt folyó kiélezett küzdelem során a Farkas klánnak nem sikerült gyűrűt vonnia Brzo köré, hogy bekerítse a Komsztár Tizedik Hadtestét. Hirtelen felbukkant ez az új egység, a Kilencedik Hadtest, ami annyit jelentett Ulrik számára, hogy Brzo meghódítása sokkal időigényesebb lesz a vártnál.
Megkockáztatott egy gunyoros mosolyt. Nagyon ügyes vagy, Anastasius Focht. Abban reménykedtem, hogy ha nem szállunk le az első öt napon, a legjobb csapataidat klánbéli társaim ellen vezényeled, de nem ezt tetted. A Gyémántcápákat feltartóztattad a Kozice-völgyben, a Novamacskák Negyvennegyedik egységét pedig Jojénél összeroppantottad. Most pedig lelassítasz engem itt, Brzónál.
Amikor egy segéd lépett a holotankba, az ilkán felkapta a fejét.
– Igen?
– Megérkezett a jelentés a Pókoktól, kánom. A Fejszés csillag áll az élükön, és a 3023-as és 3024-es szektorok légi felderítését kérik.
A segéd keze a mappájához illesztett billentyűzet felett lebegett. Ulrik bólintott, mire a férfi beütött egy számot a szerkezetbe. A holotank képe a Skupo-körzet taktikai térképére váltott.
– A Tizenegyedik Farkas Gárda épp most kezdte meg az összecsapást az előretolt 278. Szakasszal, a Tizenharmadik Gárda többi egysége pedig a 166. Szakasszal verekszik a Skupótól déli irányban levő széles frontvonalon.
A taktikai térkép szerint a Komsztár erőinek nyugati szárnya teljesen nyitva maradt. Ulrik biztosra vette, hogy valahogyan védik, de azt nem tudhatta biztosan, mekkora és milyen szintű egységekkel. Az, hogy elküldte az Alfa Galaxis egyik csillagképét, hogy rájuk rohanjanak, legalábbis ravasz ötlet volt. A térkép tanúsága szerint vagy nem találtak semmit, vagy – amennyiben Focht Skupót is úgy védi, ahogy minden mást – egyenesen egy kelepcébe sétálnak.
Ulrik végigjáratta az ujját a hegygerincen.
– Ha ellenállással találkoznak, akkor az itt várható. Akkor fogják megtámadni őket, amikor félúton járnak a hegytető felé. Küldj föléjük egy vadászegységet, söpörjenek végig a gerinc mentén! Amíg a vadászok ezzel lesznek elfoglalva, a Fejszés csillagnak minél gyorsabban fel kell jutnia a hegy tetejére. A Buzogány csillag még mindig a Fejszés előtt jár?
– Igen, uram.
– Remek. Akkor Phelan és Fedadral csillagkapitányok támadjanak közvetlenül a vadászok után! Először a Buzogány csillag érkezzen oda, és zavarja meg őket egy rajtaütésszerű támadással, hogy szétszóródjanak! Mondd meg Kerenszkij csillagezredesnek, hogy gyorsan vigye fel a hegyre csillagkép többi részét! Mindez fusson le tíz perc alatt!
– Igen, ilkán.
Amint a segéd távozott, Ulrik keze az állához emelkedett, és simogatni kezdte kecskeszakállát.
– Vigyázz, hogy az első lövésed jól sikerüljön, Anastasius! Ha Natasa odaér hozzád, Skupo az enyém.
*
Anastasius Focht nem volt hajlandó tudomást venni kimerültségéről. Mesterséges világában a skupói hegygerinc tetején álldogált, és látta, hogy az öt mechből álló csillag a hegy lábánál időzik. Mögöttük lassan közeledett a csillagkép többi egysége. Még a számítógép nagyítása nélkül is felismerte volna az előretolt egységet vezető Farkaskutya különleges alakját, és a többiek élén álló koromfekete Daishit.
– Ez a háború igazi ostobasága, nemde? Tudom, milyen kitűnő harcosok vagytok, Phelan Wolf és Natasa Kerenszkij. Minden jelentést elolvastam a Pókokról, és azt is tudom, hogy bár vagy háromszoros a túlerőnk, legyőzhettek bennünket. Annak ellenére, hogy sok emberem és gépem bánja, kénytelen vagyok szembeszállni veletek.
Rádióösszeköttetést nyitott Krag Jernberg püspök egységéhez.
– Jernberg püspök, a Tizenharmadik Farkas Gárda közeleg a 138. Szakaszhoz.
Jernberg hangja színtelen volt.
– A Banditák ki fognak tartani, kardinális.
– Ebben biztos vagyok, püspök. Ne feledje: a meglepetés jelent előnyt az ön számára. Amíg fedezékben van, csak találgathatnak, hol lehet. Tudnia kell azonban, hogy ez az egység egészen kiváló. Nem fog szégyent hozni magára, ha kénytelen lesz visszavonulni.
– Kitartunk.
– Rendben van – felelte Focht, és úgy érezte, elakad a szava. Igen, a háború ostobasága. – Ha sikerül leteríteniük a Farkaskutyát és a Daishit, jelentős mértékben visszavetik az egység teljesítményét.
– Vegye úgy, hogy máris halottak – dörgött Jernberg válasza.
*
– Földi üzemmódra kapcsolok. Nyílvessző-kötelék, zárkózzatok fel hozzám! – mondta Carew, és lenyomott egy gombot a vezérlőpulton, mire a kijelző légi üzemmódról földire váltott. A harcmezőt százhatvan fokban mutató holografikus kijelzője először elektrooptikával, majd mágneses rezonanciával, végül infravörös-érzékeléssel fésülte át a tájat, de a hegygerinc tetején semmit sem talált. Tudom, hogy itt kell lenniük, de hová bújtak?
– Nyílvessző vezér, három és négy negatív. Fedezékben lehetnek.
– Vettem, hármas – felelte Carew, és jobbra fordította a Vizigót botkormányát, hogy egy hosszú hurokkal megforduljon. Minden negatív, de valahogy rá kell jönnünk, hol vannak. Phelan tűkön ül odalent, én meg nem találom az ellenséget. Teljesen szűznek látszik ez a táj. Várjunk csak!
Adott néhány utasítást a számítógépnek, mely erre visszajátszotta a hegygerinc radarképét, majd rávetítette a Rasalhág Királyi Geográfiai Társaság topográfiás adatait. A gerinc mentén hullámos mintázat bontakozott ki a szeme előtt, ott, ahol a terület radarképe eltért a RKGT friss adataitól.
Carew utasította a számítógépet, hogy nagyobb felbontásban ábrázolja az eltéréseket, és a kétféle mérési adatbázis különbözőségi fokától függően színezze őket. Azok az emberek odalent óriási erődítményeket ástak a megtévesztésünkre, de ahhoz nem álltak rendelkezésükre megfelelő eszközök, hogy a megelőző állapotot hajszálpontosan másolni tudják.
A kép a megadott utasítások alapján újrarajzolta önmagát, mire a gerinc tetején végig fűrészfogszerű zöld vonal bontakozott ki.
– Ez az! – kiáltotta, és társaival rádiókapcsolatot teremtve áttöltötte a lövészárkok rajzát. – Utánam! Ne kíméljük őket! Csak egy próbálkozásunk lesz, ezért adjunk meg minden segítséget földönfutó bajtársainknak!
Ezután kapcsolatba lépett a szárazföldi egységekkel:
– Fejsze egyes, Buzogány egyes, itt Nyílvessző egyes. Megvan a célpont. Húzzátok be a nyakatokat! Miénk a meló oroszlánrésze, ti meg összeszeditek a szemetet.
*
Amint a négy Vizigót megkezdte a célpont elleni légitámadást, Phelan szaladni kezdett felfelé a Farkaskutyával. A vadászok több száz rakétával bombázták a gerincet, füstkígyókat eregetve a hegy oldalán. A lövedékek egymás után robbantak, akár a tűzijáték patronjai, a hegygerinc pereme pedig lavinaként zuhogott alá. Tűzlabdák hatalmas gombái robbantak, majd fényes, fekete koromfelleggé enyésztek a kék égen.
Phelan érezte, hogy a rakétazápor nyomán a föld is megremeg, de csak rohant tovább, amennyire az erejéből futotta. A felette kavargó füstfellegből izzó, kék ionsugarak nyilalltak az ellenséges célpontokba. Itt-ott vérvörös lézerek villantak, de Phelan azt már nem látta, sikeresen célba értek-e.
Azt azonban kárörvendő elégedettséggel nyugtázta, hogy a Komsztár búvóhelyéről senki sem lőtt vissza a vadászokra. Lehet, hogy a vadászok mindenkivel elbántak! Akármennyire is ezt szerette volna, tudta, nem erről van szó. Amikor a Farkaskutya felkapaszkodott a hegyoldal közepére, lelkileg felkészítette magát a Komsztár meglepetésszerű támadására.
*
Karg Jernberg megrázta a fejét, hogy csillapítsa zavarodottságát, majd kinézett a Terminátor bezúzott tetején. Függőleges helyzetbe hozta a hatalmas mechet, és annak kezével aprította fel az érzékelőpanelt, mely eltakarta a kilátást. A füstön és a szétroncsolódott tetőn keresztül is látta azonban a légitámadás után szanaszét heverő halottakat és a sebesülteket, de azonnal száműzte őket a gondolataiból.
– Blake szent szavára! Támadás!
*
Amikor Jernberg előlépett a Terminátorral, látta, hogy az árok mellvédje átszakadt. A fal most már csak combtól lefelé takarta a mechet, ezért szinte meztelennek érezte magát. Ennek ellenére, amikor felemelte a gép karjait, és a célkereszteket a feléje ügető Farkaskutya mellére szegezte, a legyőzhetetlenség érzete áradt szét benne.
– Blake-re és a prímásra mondom! – üvöltötte. – Ki fogunk tartani!
*
Amint Evantha Fetladral kiásta magát a földhalomból, mely a vadászok támadása nyomán temette maga alá, páncélja kémlelőjének bal oldalán végigfutott a Buzogány csillag elementáljainak állapotjelentése. Bár a csillag tagjai szétszóródtak a hegyorom alatt, úgy tűnt, senkinek sem esett baja a segítő szándékú bombázás során. Remek csapat. Nem félnek a tűz közelébe menni.
– Ne kíméljétek őket, Buzogányosok! A mechek ellen vessétek be az Infernókat, aztán összpontosítsatok a rakétaindítóikra! Rajparancsnokok, koordináljátok a rajok mozgását!
Fekete füstfátyol tekeredett rá, majd szétoszlott, hogy láthatóvá tegye a Komsztár egyik mechjét, amint éppen fellép a sánc egyik U alakú földhányására. A Terminátor, mely a mellére festett aranyszín csillagtól eltekintve hófehér volt, egykor gyönyörű látványt nyújthatott, ám mostanára mellkasának jobb oldaláról alaposan elpárologtatták a páncélzatot. Az olvadt ferrokerámia felkunkorodott az endoacél vázon, és Evantha ebből azonnal tudta, hogy a Komsztár-búvóhelyet elárasztó NHR-zivatar után még egy ionágyú is alaposan megtépázta.
Evantha a mech felé fordította a fejét, amint az a magasba emelte hatalmas karjait. Éles rántást érzett a vállában, amikor útjára indította a hátára telepített kis hatótávolságú rakétákat. Amint azok lángnyelveket okádva kireppentek, az asszony azon nyomban megszabadult a feleslegessé vált indítóberendezéstől.
A szeme sarkából látta, hogy a rakéták becsapódnak, de figyelme máris máshová összpontosult. Rajának tagjaival a nyomában elindult, hogy még nagyobb felfordulást okozzon a lövészárkokban.
*
Phelan szája kiszáradt, amikor felmagasodott előtte a Terminátor. Tudta, hogy ez a mechtípus több évszázada nem bukkant fel a Belső Szférában, és jó okkal. Ugyanis parancsnoki mechek felderítésére és megsemmisítésére tervezték. Annyira tökéletessé vált feladata kivitelezésében, hogy különleges osztagok alakultak arra, hogy felkutassák és elpusztítsák az összes példányt.
Phelan tudta, a mech őt keresi.
Amint a Terminátor a magasba lendítette gépkarjait, Phelan látta, amint egy, a hegyorom közelében lapuló elementál hátán két lángnyelv lobban. Mindkét rakéta célba talált, és egyenesen a mech mellén tátongó nyílásba csapódott. Phelan figyelmét nem kerülte el, hogy a gépet megrázza a rakéták robbanása.
A detonáció adott Phelannak néhány másodpercnyi időt arra, hogy megkíséreljen kikerülni a mech hatósugarából. Élesen kitért balra, az ellenséges gép akaratlan mozdulataival ellentétes irányba. Amint a roppant mech karjai célba vették a Farkaskutyát, Phelan is ellenfelére irányozta fegyvereit.
A Terminátor teste megvonaglott a másodlagos robbanások hatására. Egy tompa puffanás és némi kékesfehér füstgomolyag jelezte, hogy az egyik ugratórakéta felmondta a szolgálatot. Tűz borította be a mellkasban levő rakétaelhárító ágyút, mire egy egész tár lövedék záporozott elő a szélrózsa minden irányába. A páncéllemezek ízekre szakadtak, amint a rakétaelhárító lövedékek felforrósodtak, és utat hasítottak maguknak a mech törzsén keresztül.
Phelan megborzongott, amikor a Terminátor beszakadt tetején át újabb golyózápor süvített a levegőbe. A lyukból füst kígyózott felfelé, a mech pedig hanyatt vágódott, mint akit letaglóztak.
Phelan ismét irányt változtatott, és berontott az átszakadt falon keresztül, de vesztére újabb ellenséges mechhel találta szembe magát.
Minden elülső fegyverével célba vette az Őrszemet. A Vigyori félnehéz impulzuslézere leolvasztott egy kis páncélt a mech bal karjáról. A másik vállba telepített impulzuslézer a jobb karon suhintott végig, a törzsbe épített harmadik lézer azonban túl alacsonyra célzott, így nem tett kárt az Őrszemben, viszont üveggé simította a sáncot.
A Farkaskutya nehézlézere kihasználta a mech bal karját és gépágyúját ért károkat. Az egybefüggő sugár gyilkos cirógatására a páncél utolsó morzsái is leolvadtak, a gépágyú pedig fehéren felizzott, mielőtt egyszerűen elfolyt volna. A mech a végtag elvesztése miatt kibillent az egyensúlyából, de sikerült talpon maradnia.
A Komsztár pilótája nagy bátorságot mutatott, mert visszalőtt. Két rövid hatótávolságú rakéta repült ki a tengelye körül pörögve az Őrszem mellkasából, és leszaggatott némi páncélt a Vigyori törzsének jobb oldaláról. A rakétaindító alá épített kis lézerből előröppent egy sugár, és érintésére felhólyagosodott a festék és a páncél a Farkaskutya széles mellkasának bal oldalán, de egyik támadás sem okozott komolyabb kárt, és nem is lassította Phelan rohanását.
A fiú berontott a nyíláson. Hatalmasat rúgott az Őrszem bal oldalába, mire az tántorogva meglódult a lövészárokban. Sarka beleakadt a Terminátorba, mire hanyatt vágódott, és az árok túlsó falának ütődött. Mintha ideiglenes sírját ásta volna meg, a reá záporozó földdarabok egykettőre maguk alá temették.
Phelan jól tudta, ezzel még nem szakadt vége a mech pályafutásának, de látta, hogy három elementál veti rá magát, hogy sorsát beteljesítsék. Balra fordult, és tett egy lépést előre, hogy rajának másik tagja is beléphessen a Komsztár-erők rejtekhelyére. Ekkor azonban egy ellenséges Lancelot bukkant elő a sarkon.
– Blake békéje legyen veled! – vigyorgott magában, és célkeresztjeit a mech keskeny sziluettjére irányozta. – Gyertek, fiúk! Megkapjátok az áhított békéteket. Gyorsabban, mint gondolnátok.
*
A kardinális figyelte, amint Phelan raja elfoglalja az árok egyik részét. Bár a cikcakkos kialakítás miatt a klánbéliek nem lőhettek benne egyenes vonalban, az átszakított rész fokozottan veszélyessé vált, különösen az olyan, merev karú gépek számára, mint a Lancelot. Mire az befordult a sarkon, Phelan a lézerével már sikeresen leperzselte a páncélt a mech melléről és karjairól.
Focht bekapcsolta a rádiót.
– Mr. Hettig, kérem, szervezze meg a 138-as visszavonását Skupóból. Jernberg püspök vagy halott, vagy cselekvőképtelen. Használja a páncélosaikat az őket követő csillagkép lelassítására. Ne feledje, hogy ezek a csapatok többnyire újoncok, ezért a kivonásuk inkább a pánikszerű meneküléshez lesz hasonló.
– Értettem, kardinális.
Focht ismét átfésülte a csatamezőt, és látta, hogy a Pókok hátramaradt része teljes sebességgel rohan felfelé a hegyre. Alig két percet vett igénybe, hogy a csapat felzárkózzon Phelan csillaga mögé. A leggyorsabb mechek máris tűzpárbajba keveredtek a Banditák gépeivel. Focht tudta, hogy a 138. súlyos vereséget fog szenvedni.
A megfelelő hely, a megfelelő taktika, nem megfelelő emberekkel. De nem telepíthettem tapasztaltabb katonákat egy ilyen kicsi egység ellen. Phelan mechjére bámult. Ha veszítenem kell, legyenek a legyőzőim olyan harcosok, akiket tisztelni tudok. Még nincs vége, mert a háború nemcsak egy csatából áll. Ezt jól tudom, és ami még rosszabb, biztosra veszem, hogy ti is tudjátok.
– Mr. Hettig, hozza le az újjászervezett 282.–et Brzóból a Pókok fogadására!
– Legalább egy napba fog telni, mire ideérnek. A 138. nem fog ilyen sokáig kitartani.
– Tudom, Mr. Hettig, tudom – bólintott komoran a kardinális. –Nem azt akarom, hogy mentsék meg a 138.–at, csak azt, hogy lassítsák le a Pókokat. Ha egyáltalán képesek rá.
35
Teniente
a Novamacskák megszállási zónája
3052. május 6. (a Skorpió hadművelet 6. napja)
Victor Ian Davion Daishi típusú mechjében ült, melynek a Prométheusz nevet adta, és a vezérlőpult kronométerére pillantott.
– Kama-icsi, merre vannak? Lejár az idő.
Neurosisakjában Shin hangja reccsent a hangszóróban.
– Jönnek, felség, de a leglomhább mechhez igazítják a haladási sebességüket.
– Shin, nem tudom, van-e időnk ilyesmire – hívta elő Victor a terület taktikai térképét. A Daishi és a raj mögött feltűnt a három űrjáró, melyekkel a bolygóra érkeztek. Csapatainak túlnyomó részét félkör alakban rendezte el az űrjárók hatótávolságának északnyugati peremén, mert ebből az irányból számítottak a klánok érkezésére. Egy nagy négyzet jelképezte a legnagyobb távolságot, ahová a klánok becslésük szerint eljuthattak, egy kisebb pedig a legutolsó becsült tartózkodási helyüket, melyet a sebességük és haladási irányuk alapján számítottak ki.
Mindkét alakzat túl közel volt Victor lelki nyugalmához.
– Shin, mondd meg nekik, hogy hagyják ott a sérült mecheket! Majd az egyik hajóról kiküldünk egy helikoptert, hogy összeszedje őket.
– Felség, a mechek közül jó néhány évtizedek óta a családokhoz tartozik.
Victor átkokat szórt magában.
– Hallak, Shin – mondta, és kiterjesztette a taktikai térkép látószögét, hogy a szélén megjelenhessen a Szövetség karavánja. Úgy tűnt, a klánok közelebb vannak, és gyorsabban haladnak, mint a szövetségi csapatok. Itt ülünk az egyetlen leszállási zónában, ahol űrjáró egyáltalán földet érhet. A klánok ezt pont olyan jól tudják, mint mi. Olyan érzés, mintha egy verekedésben az ember egyik lábát a padlóhoz szögeznék.
Victor a Derűs Kilátások űrjáró frekvenciájára állította a rádiót.
– Coir kapitány, van elég üzemanyaga egy rövidebb utazásra?
– Igen. Egy-két kisebb út kijön belőle, de bevilágítjuk az egész égboltot.
– Maradjon adásban. Lehet, hogy szükség lesz néhányunk kimentésére.
– Rendben, uram.
A herceg visszakapcsolta a rádiót a csapat frekvenciájára.
– Shin, vond vissza Kama raját, és derítsd fel Hohiro útvonalát! Azt szeretném, ha idehoznád őket, amilyen gyorsan csak lehet, és ha kell, a fegyvereidet is használd! Galen, te, Murphy, Hudson és Cooper zárkózzatok fel mellém! Szétszóródunk, és megpróbáljuk nyugat felé csábítani a klánokat. Macles, te leszel az egység fennmaradó részének parancsnoka, és itt maradsz, hogy gondoskodj azokról, akiket nem sikerült elriasztanunk. Az utasításomra, vagy azok teljes megszűnésére vonuljatok vissza a Derűs Kilátások fedélzetére, és tűnjetek el innen! Érthető?
– Tisztán és világosan, uram.
Victor mély levegőt vett.
– Rendben, akkor lássunk hozzá!
A feléjük tartó klánbéli csapat utolsó hiteles felmérésekor a harcosok egy egész csillagképet alkottak. Ez a mechek számát tekintve körülbelül kétszeres túlerőt jelentett. Ha a rosszban volt bármi jó, talán csak az, hogy a klánok nem hagytak elit csapatokat a Tenientén, csupán helyőrséget. Így azok felszerelése nem kizárólag omnimechekből állt.
Victor lelke mélyén egy belső hang azt kiabálta, hogy a vesztébe rohan. Eszébe ötlött, hogy a Nagelringen a legcsapnivalóbb sakkjátékosok sajátították el a „kamikaze” vagy „csillagkép” védelmi stratégiát. Ezt az elnevezést később a „csillagkép terv” kifejezésre módosították, amikor is egyes kadétok képtelenek voltak elfogadható vagy sikeres akciók kidolgozására a hadgyakorlatok során.
Az, amikor az ember egy erősebb ellenfél karjaiba küldi a csapatait, minden bizonnyal magán viseli a csillagkép terv bélyegét, Victor pedig iszonyodott ettől a gondolattól. Ugyanakkor tudta, a klánbéli vezér nem lesz képes egyedül rá összpontosítani, egy esetleges Komsztár-akció miatt. Ha eléggé megoszlik a figyelme, lehet, hogy sikerül elterelnünk, és visszamehetünk. Visszakapcsolt a Kilátásokhoz:
– Coir kapitány, induljon el, és vegye fel a Kuriták lemaradt tagjait.
– Igen uram.
Mögötte ezüstös ionfáklya gyulladt, majd az űrjáró felemelkedett az éjszakai égre. A Kísértetek fekete mechjei hosszú árnyékokat vetettek maguk elé. Amint a hajó a levegőbe emelkedett, a mechek ismét sötétsége burkolóztak.
Victor a taktikai térképére pillantott.
– Gyorsítsuk az iramot! A térkép szerint nem lehetnek tíz kilométernél közelebb, de rossz sejtéseim vannak.
– Nekem is – jegyezte meg Galen. – Nem bízom a felderítők jelentéseiben, különösen, ha azok a Komsztártól származnak.
Victor maximális sebességre kapcsolta a Daishit, majd megindult vele nyugati irányba, hogy később visszakanyarodjon kelet felé, közvetlenül azelőtt, hogy a klánok tárt karjaiba rohanna. Jelenlegi sebessége mellett, az állítólagos távolságot alapul véve majdnem tíz perce volt a két egység találkozásáig. Nem sokkal hat perc múlva azonban egy észak-déli irányban húzódó hegyvonulat keresztezte az útját.
– Galen, amint átjutottunk a hegyeken, egy kis ideig északnak tartunk, aztán úgy teszünk, mintha keletnek fordulnánk – mondta, majd ránézett a taktikai térképre, és látta, hogy a klánok még mindig három kilométerre vannak tőlük. – Meglepjük őket.
– Vettem. Készüljetek, lányok-fiúk! Beléptünk a veszélyzónába.
Victor felkapaszkodott a hegyoromra, majd megindult lefelé a túloldalon, miközben Galen szavai még ott csengtek a fülében. Veszélyzóna? Nem, ez maga a pokol.
A hegyorom nyugati részének viszonylagos biztonsága a klánbéli vezér figyelmét sem kerülte el. Amint Victor felért a hegytetőre, két tucat mechet pillantott meg, amint teljes sebességgel száguldanak az éjszakában. Számítógépe mindegyikre azonosítószámot és modellmegjelölést akasztott. Egy pillanat alatt rádöbbent, hogy a klánbéli vezér a legkisebb és leggyorsabb masinákat futólépésben küldte eléjük, hogy elvágják őket a megerősítésükre érkező mechektől. A klánbéli vezérnek nem lehetett fogalma arról, hogy ez a megerősítés nem más, mint egy csapat megtépázott Kurita-mech, amelyek túl gyászosan festenek ahhoz, hogy bármiféle komoly küzdelembe bocsátkozhassanak.
– Támadás, Kísértetek! – kiáltotta el magát Victor, és kilőtt két sorozat kis hatótávolságú rakétát egy elszáguldó klánbéli Darázsra. A Daishinek sikerült befognia a célpontot, így mind a tizenkét rakéta becsapódott, leszakítva a páncélt a mech mellkasáról és jobb lábáról. A pilóta keményen küzdött a robbanások ereje ellen, az egyensúlyát vesztett mech azonban felborult, és gurulni kezdett a földön.
Victor látta, amint egy klánbéli Centurion egyenesen mechjének mellkasára irányoz egy sorozat NHR-t. Mielőtt egyáltalán gondolhatott volna arra, hogy kitérő manőverbe kezdjen a Prométheusszal, mechjének jobb melléből éles sivító hang tört elő. A feléje röppenő tíz rakéta közül csak hat fogta be, de ezek is semmivé váltak, amikor a Daishibe épített rakétaelhárító rendszer lövedékesőt zúdított a rakétákra, és a levegőben ízekre szabdalta őket.
A herceg a Centurion sziluettjére emelte célkeresztjeit. Hüvelykujjával lenyomta a kioldógombot, mire a mech bal karjára szerelt Gauss-fegyverből elővillant egy ezüstös lövedék. Victor elveszítette a gömböt szem elől, majd látta, hogy a Centurion megrándul, amint a lövedék leszakítja a bal karját. A Gauss-fegyver mellé épített nehézlézer lerobbantotta a páncélt a klánbéli mech mellkasáról, a két másik nehézlézer azonban teljesen elvétette a célt.
Galen Keresztese a hátán levő ugratórakétákból kilövellő ezüst sugarak szárnyán libbent a csatatér fölé. A vállára szerelt NHR-indítókkal a távoli célpontokat támadta, míg a mech lábából rövid ható-távolságú rakéták csapódtak azokba, akik túl közel merészkedtek hozzá. Amikor a mech ismét talajt ért, két NHR-sorozat csapott le belőle egy menekülő klánbéli Tűzgyújtóra.
– Victor, térj ki balra!
A herceg gondolkodás nélkül balra rántotta omnimechjét. A szeme sarkából látta, amint egy klánbéli Vulkán nehéz- és félnehéz lézerével pont az iménti helyére céloz. A nagy kavarodásban megesküdött volna, hogy Kaié volt a figyelmeztető hang. Lehetetlen. Kai halott. Akkor ki szólt?
Egy hordótörzsű Púpos vetette meg a lábát mellette, és fordult a Vulkán felé. A vállába épített, tömzsi Kali-Yama gépágyú mennydörögve szórta a tüzet az ellenségre. A kimerült urán lövedékek középvonalától kissé jobbra találták el a mechet, majd a törzsébe fúrták magukat, mintha a klánbéli gép lágy sajtból készült volna. Páncéldarabokkal kevert endoacél vázszilánkok szóródtak a földre, a Vulkán pedig veszélyesen megdőlt, mintha szétroncsolt oldalát akarná védeni. Tett egy kis lépést előre, majd megcsavarodott a felsőteste, és levált a Púpos golyózáporának vonala mentén.
– Köszönöm a segítséget – rádiózott át Victor a megmentőjének.
Renny Sanderlin felkacagott.
– Köszönöm, hogy bíztál bennem, Victor.
A Kísértetek tűzzáporral és rakétákkal fogadták az útjukba kerülő klánbéli mecheket. Victor egyik énje szinte sajnálkozva nézte a kis termetű gépeket, amint megsemmisülnek csapatának túlereje nyomán. Ez a szánalom azonban gyorsan elpárolgott, amikor felidézte magában, hogyan szabdalta ízekre a klánbéli túlerő a Tizenkettedik Donegál Gárdát. Még az Alyinán is előnyben voltak, pedig akkor már tudtuk, mire számítsunk. Most visszaadjuk a kölcsönt.
A Kísértetek előrenyomulására a klánbéliek lelassítottak, és visszavonulót fújtak. Miközben a herceg egysége egyre jobban szorongatta az ellenséget, emberei mindig csak egy-egy mechre összpontosították tűzerejüket. A sötétségben a mechek sorra váltak több száz lézer és rakéta célpontjává. Robbanások világították meg és lendítették ki őket egyensúlyukból, míg az energiasugarak ferroszálas köddé párologtatták páncélzatukat. Az elevenen megnyúzott mechek addig rohantak, amíg a szűnni nem akaró lézer- és rakétazivatar el nem szaggatta myomerizmaikat, és szét nem zúzta fémcsontjaikat.
– Kísértetek, vonuljatok vissza! – adta ki a parancsot Victor, és megrázta magát, amikor látta, hogy saját mechjeik sorra visszaszállingóznak a klánbéliek menekülési vonalából.
– Elnézést kérek, uram, de futnak előlünk.
Galen hangja harsant a rádión.
– Fejezd be, Murphy! Valószínű, hogy a klánbéli vezér tárt karjaiba rohanunk, ha túl közel merészkedünk.
– Ki fogjuk bírni.
Victor Murphy szavaiban a Kísértetek reményeit és vágyait hallotta megfogalmazódni. Megértette, mennyire szeretnének a klánbéliek után rohanni. Most, hogy már nem félnek kínjaik okozójától, nem járja át őket az iszony, melyben azóta részük volt, mióta a klánok első ízben nyomultak be a Belső Szférába. Emberei ezúttal azt akarták, hogy a klánbéliek rettegjenek tőlük.
Megértette őket, mert ő is pontosan így érzett.
– Vonuljatok vissza! Nem e sárfészek visszafoglalása a célunk, csak az, hogy megfosszuk egy értékes gyöngyszemtől – mondta, és taktikai térképére pillantott. Bár nem látta rajta a klánbéliek csapatait, tudta, hogy azoknak az űrjárók felé kell tartaniuk. Nem számítottam arra, hogy a klánbéli mechek ilyen messzire merészkednek. Milyen közel fogom engedni a csapataimhoz a felderítő csillagokat?
Bekapcsolta a rádiót.
– Galen, izzítsd be az ugratórakétáidat, és nézd meg felülről, mi van a hátunk mögött! A klánbéliek központi egységének a közelben kell lennie valahol.
– Vettem.
Recsegés zavarta meg a sávot, amint a Keresztes ionhajtóművei felkapták a mechet a levegőbe.
– Victor, nagy klánbéli egység halad az űrjárók felé. Felénk is küldtek néhány mechet.
Amikor a Keresztes ismét földet ért, Victor széles sávra váltott, és így szólt az embereihez:
– Riadó! A Novamacskák közénk és a hajóink közé ékelték magukat. Indulás!
*
Victor kibukkant a hegyek mögül, melyek elrejtették őket a bekerített felderítő csillagok elől, és látta, hogy a Teniente sík mezői a pokol bugyraivá váltak. A Kísértetek két kisebb mechjének felderítési adatait felhasználva a tűztámogatást adó rajok nagy hatótávolságú rakétákat lőttek a hegy túloldalára, elárasztva velük a Novamacskákat. A robbanások erejétől remegett a föld, az éjszakai égen pedig vakító tűzlabdák táncoltak.
Az előcsapat élén Victor Daishije robogott lefelé a hegyháton, egyenesen egy klánbéli Vágtázónak, mire a kisebb testű mech páncélzivatar közepette hanyatt vágódott. A herceg gépe félig elfordult, és egy Gauss-lövedéket küldött ellenfelének mellkasába, majd sorsára hagyta a mechet, melynek felszakadt melléből kis hatótávolságú rakéták reppentek elő.
Egy klánbéli Loki, mely a törzse közepén díszelgő kék címertől eltekintve koromfekete volt, átlépett a rakéták özönén, és a Prométheuszra szegezte fegyvereit. A bal karjába épített gépágyú torkolatában láng lobbant, elárasztva lövedékeivel a Daishi jobb lábát. A jobb karjába szerelt Gauss-fegyverből előröppent egy ezüstlabda, egyenesen Victor gépének jobb oldalába, mire a mech megperdült, és a földre zuhant.
A herceg felkészült a becsapódásra, és elmosolyodott, amikor az ütközés után egyetlen szikra sem csapott keresztül a pilótafülkén. A Prométheusz bal karjával ellökte magát, és eléggé felegyenesedett ahhoz, hogy a mech jobb karját a Lokira szegezze. Célkeresztjét az omnimech sziluettjére irányozta, de mielőtt meghúzhatta volna a nehéz impulzuslézerek ravaszát, jobbról felzárkózott mellé egy mech, és tűz alávette a Lokit.
Renny Sanderlin beindította a Kali-Yama gépágyút. A golyózápor íve jobbról balra suhintott végig az ellenfélen, az egyik válltól a másikig. Eközben átlyuggatta a Loki fejét és pilótafülkéjét, lefejezve az ellenséges harci gépet. A támadás ereje hátravetette a mechet, mely hanyatt vágódott, és deformált roncshalmazként terült el a földön.
Victor már rádiózott volna Rennynek, hogy másodszor is megköszönje az életmentést, de a Púpos jobb oldalán lángok lobbantak. A mech vadul kilendült balra, miközben páncéldarabok záporoztak róla a levegőbe. Az ezt követő füstfellegen egy lézer vágott keresztül, a Púpos pedig megbotlott a Daishi lábában, megpenderítve Victort, majd a földre zuhant.
Victor még így, a támadás irányától elfordulva is látta a Thort, mely ilyen csúfos véget vetett Renny mechjének. Nem tudok megfordulni! Amint a Thor előrébb settenkedett, Victor megpróbálta visszaráncigálni a mech jobb karját, hogy megcélozza. A hatósugaramon kívül van. Végem!
A Thor Victorra szegezte a bal karján levő gépágyút. A pilóta egy vonalba hozta a fegyvert a Prométheusz fejével, mintha egy sebesült állat leterítésére készülne. Tett egy lépést előre, hogy teljes biztonsággal támadhasson, aztán megrándult, mintha ezen utolsó lépéssel villanydrótra lépett volna. Victor figyelte, ahogy mellkasi páncélja feketéről vörösre, majd fehérre vált. A mech szíve környékén kerek lyuk tátongott, mely körül elolvadt a páncél, majd négy nehézlézer sugarai fúródtak belé.
– Mi az ördög ez? – tápászkodott fel Victor a mechhel, miközben a Thor megdermedt, majd lassan oldalra dőlt. – Bárki kapta is el azt a Thort, hálás köszönetem érte.
A rádión egy távoli, rosszul hallható hang felelt:
– Nagyon szívesen, Victor Davion.
– Hohiro, te vagy az?
– Én bizony, Kísértet vezér. A 311. Peshti Zsoldosok felzárkóznak.
– A távolban Victor megpillantotta a Kurita mecheket, amint beszaladnak a látóterébe. – Nem szeretnénk, ha azt hinnétek, hogy első szövetségi látogatásotok során hagyjuk, hogy kellemetlen benyomásaitok legyenek.
36
Sión
Sión Közösség, Kapellán Konföderáció
3052. május 8. (a Skorpió hadművelet 8. napja)
Bár a hosszú évek során Sun-Tzu már hozzászokott Romano gonosz tetteinek látványához, megütközött, amikor megpillantotta anyját, és apját, Tsen-Shangot. Mindketten ruhátlanok voltak, de Sun-Tzu már több alkalommal látta a szüleit mezítelenül, és úgy tűnt, ezúttal nem egy heves civakodás utáni békülés fáradalmait pihenték az ágyban. Tsen-Shang, aki semmivel sem tudta megmagyarázni Romano iránti vonzalmát, korábban azt mondta Sun-Tzunak, az anyja soha nem lenne képes megölni őt, ő pedig mindig visszatérne hozzá, amikor csak kérné.
Sun-Tzut a két test kifacsart természetellenessége döbbentette meg igazán. Látszott, hogy szüleit meglepetésként érte a halál. Tsen-Shang félig lecsúszva hevert az ágyon, a lába beletekeredett a lepedőbe, látszott, hogy az éjjeliszekrény felé fordul. A szekrény feldőlt, a rajta levő lézerfegyver pedig, melyet kereshetett, a földre esett, mindössze néhány centiméterre kinyújtott, elgémberedett ujjaitól. A jobb keze alatti szőnyeget felhasította utolsó három, pengében végződő körme, miközben a pisztoly felé küzdötte magát.
A Tsen hátán levő, lézer ütötte seb meghökkentően vértelennek látszott. Ha egy keskeny vérpatakocska nem fut le a sebből a gerincen keresztül, a fekete kör akár egy elfertőződött rovarcsípéssel is összetéveszthető lett volna. Alig látszott elegendőnek ahhoz, hogy egy Tsen-Shang nagyságú embert elpusztítson, de az elhelyezkedéséből Sun-Tzu tudta, hogy a lövés pont az apja szívébe talált.
Felállt a test mellől, és kezét a nadrágszárába törölte.
– Mivel úgy haltál meg, hogy közben az anyámat próbáltad védeni, azt hiszem, boldog véget értél. Itt, a Siánon, ez rendkívül szokatlan dolog.
Amikor Sun-Tzu az anyjára pillantott, látta, hogy rá ennek pont az ellenkezője igaz. Az asszony a fejtámla alatt feküdt. Olyan pozitúrába tornázta magát, mint az ijedt macska, minden bizonnyal azért, hogy támadójára fújjon. A harag még mindig csúf halotti maszkba torzította vonásait, testének elhelyezkedése viszont inkább szánalmassá tette, mintsem félelmetessé. Sun-Tzu még így is megkönnyebbülést érzett a halála láttán, nem szomorúságot.
Összefonta a karját a mellén, hogy elnyomja borzongását. Romano gyilkosa nagyon óvatos volt, a lézer pontosan a szeme között találta el az anyját. A lelke mélyén rádöbbent, hogy a seb pont olyan, mint a bibliai Káiné, de nem hitte, hogy ez lenne a lövés magyarázata. Tudta, ha tehette volna, az anyja a gyilkosra támad, hogy azzal kérkedjen, elpusztíthatja harmadik szemének hatalmával. Kell-e jobb bizonyíték arra, hogy őrült volt?
Biztosra vette, hogy helyesen rakta össze a szülei hálószobájában lejátszódott jelenetet, de a káini sebhely gondolata nem akart kimenni a fejéből. Káin testvérgyilkos volt, ha emlékezetem nem csal. Tudta, hogy anyja valóban elrendelte testvére megöletését, és azt is erősen gyanította, hogy ő gyilkoltatta meg a saját apját is. Szimbolikus utalás lenne?
Ebben a pillanatban hasított belé a felismerés, ki volt szülei gyilkosa.
– Micsoda kifinomultság és stílszerűség…
Ismét letérdelt, és felemelte apja lézerpisztolyát. Élvezte a markolat sima hűvösét, csodálattal töltötte el a fegyver súlya. Tudta, hol találja a merénylőt, és elhatározta, megköszöni neki ezt a szívességet, mielőtt befejezné azt a munkát, amit anyja gyilkosának kellett volna elvégeznie az Új-Avalonon.
Miközben a palota folyosóit rótta, érezte, hogy szíve egyre gyorsabban és hangosabban zakatol. Nem is annyira a félelemtől, mint inkább a várakozástól. A szülei ellen elkövetett gyilkosság bosszúja lesz első cselekedete a Kapellán Konföderáció kancellári pozíciójában. Reményeihez képest nagyon korán került fel a trónra. Apja halálára nem számított, bár már nem egyszer megfordult a fejében a gondolat, hogy Romano likvidálása után esetleg Tsen-Shangot is el kell tennie az útból.
A hatalmas felelősség tudata mást talán megnyomorított volna, Sun-Tzuban azonban felbuzogott a tettvágy. Tudta, gyorsan kell cselekednie, hogy megszilárdítsa hatalmát, de nem az anyja által előszeretettel alkalmazott brutális, nyilvános tisztogatási akciók segítségével. Az effajta intézkedések nem ébresztenek hűséges bizalmat az emberekben, inkább annak az ellenkezőjét. Nem, ő majd halkan elítéli anyja tetteit, és fizet némi kártérítést azoknak, akiknek a rokonai áldozatul estek anyja gyilkos szenvedélyeinek.
Ő majd bársonykesztyűvel simogatja a népet, tudván, mindig használhatja az acélöklöt, melyet a kesztyű alá rejtett. A lakosság még jobban összekovácsolódik majd, amikor megelőző csapást mér egy, Tormana nagybátyja vezetése alatt álló bázisra az Egyesült Nemzetközösségben. Ha lesz elég bizonyítékom arra, hogy meg akartak támadni bennünket, olyan külső fenyegetést hozok létre, amely tovább fokozza a belső egységet.
Áttette a fegyvert a bal kezébe, hogy izzadó jobb tenyerét a nadrágszárába törölje, majd ismét megragadta a pisztolyt. A folyosó egyik ajtaja előtt megállt, bal kézzel lenyomta a kilincset, és elmosolyodott, amikor az ajtót nyitva találta. Lassan, nesztelenül lopózott be a szobába, mely a hosszú évek alatt a szentélyévé vált. Becsukta maga mögött az ajtót, és tanulmányozni kezdte a porba rajzolódott nyomokat a sajátjai mellett, míg tekintete végül megállapodott az íróasztal mögött ülő csuklyás, köpönyeges alakon.
– Látom, a halálodról szóló híreket nagyon eltúlozták, Justin Allard – emelte fel a fegyvert Sun-Tzu, és rezzenéstelen kézzel az ülő alakra irányozta. – Gratulálok a hajszálpontos lövéshez. A Provincián hallottam, ügyesen bánsz a csuklódba épített lézerrel, de nem számítottam ilyen tökéletes megoldásra.
– Sok olyan dolog létezik, amit el sem tudsz képzelni, Sun-Tzu Liao – sziszegte Candace Liao. Előrehajolt, és hagyta, hogy a csuklya leomoljon a fejéről. – Justin valóban ügyes volt, nagyon ügyes. Megölte a merénylőt, aki mindkettőnket elpusztított volna, de ahhoz nem volt elég ügyes, hogy bele ne haljon halálos sérülésébe.
Sun-Tzu, akinek kavarogtak agyában a gondolatok, egy darabig csak pislogott, és úgy érezte, mintha vasmarok szorongatná a mellkasát.
– Hogyan? Neked halottnak kellene lenned!
Candace merev mozdulattal hátravetette válláról a köpönyeget.
– Biztosan tudod, hogy hat éve az Új-Avalonon mellrákkal kezeltek. Radikális masectómiát hajtottak végre rajtam, az izmaimat pedig myomerekkel pótolták. A merénylő lézere elég erős volt ahhoz, hogy átégesse az emberi húst, de a myomer annál kissé erősebb. Amikor elestem, beütöttem a fejemet, és elájultam, akaratlanul is azt az illúziót keltve, hogy a mellkasomon tátongó, füstölgő lyuk a halálomat okozta.
– És most idejössz, megölöd a saját testvéredet, és azt képzeled, megkaparinthatod a trónt, nem igaz? – vicsorogta Sun-Tzu, mintha ezzel elriaszthatná az asszonyt. Candace nem volt más számára, mint egy fekete lyuk, amely egy szempillantás alatt elnyeli minden álmát és reményét. – A Kapellán Konföderáció kancellárja akarsz lenni.
– Biztos vagyok benne, okosabb vagy annál, hogy ilyesmit gondolj. A provinciái műsorod nem tévesztett meg engem. Annyira vagy impulzív vagy őrült, amennyire én halott – kacagott fel gúnyosan Candace. – A Kapellán Konföderáció az enyém lehetett volna, amikor csak óhajtom. Amikor húsz évvel ezelőtt elmentem innét, Justinnal számos merényletet dolgoztunk ki, melyek kivitelezése után könnyűszerrel megszerezhettem volna a trónt. Elutazásom lehetett volna állítólagos emberrablás, melyből később csodával határos módon megmenekülök. Atyám ismét a keblére ölelt volna, csakúgy, mint népem. Akkor is megtehettem volna, amikor a Szt. Ives Paktum csapatai az andurieni hódítók elleni harcba vonultak, vagy amikor Szt. Ives megszakította a diplomáciai kapcsolatot az Egyesült Nemzetközösséggel, nehogy Hanse Davion megtámadja a Kapellán Konföderációt. Egymást érték az efféle tervek, és a Konföderáción belülről is mindvégig több mint elegendő támogatást kaptam. Lehet, hogy néhány ügynököm áldozatul esett Romano tisztítási akcióinak, de kaptam helyettük egy tucat másikat. Nem járnál túl messze a valóságtól, ha azt hinnéd, hogy több udvari embert pénzeltem, mint a húgom.
Túlságosan anyám szemszögéből néztem eddig Candace-t. Többé nem esem ebbe a hibába. Sun-Tzu az ajtónak döntötte a hátát, és arra összpontosított, milyen fájdalmasan nyomja a gerincét a kilincs.
– Miért vártál ilyen hosszú ideig a bosszúval?
Candace az arcához emelte a kezét, és összekulcsolt ujjai felett tekintett a fiúra.
– Mert nem akarok a Kapellán Konföderáció kancellárja lenni. Míg az anyád kurvának és árulónak titulált a nép előtt a Hanse Davionnal való szövetségem miatt, én ezt lehetőségnek tekintettem ahhoz, hogy népem megőrizhesse kulturális identitását anélkül, hogy beolvadna a Nemzetközösségbe. Bár az a véleményem, hogy Hanse sokkal felelősségteljesebb uralkodó, mint amilyen Romano valaha is lehetett volna, nem szerettem volna látni, amint a népemet elnyeli az Egyesült Nemzetközösség.
Candace szavainak hideg logikája megdöbbentette Sun-Tzut, mert hatalmas szakadék tátongott a mondottak és azon indíték között, melyet anyja Candace minden egyes tette mögött felfedezni vélt.
– Ha így van, miért jöttél most ide?
Candace húga hálószobájának irányába fordította a fejét.
– Amit Romanóval tettem, annak személyes oka volt, nem politikai. Egy olyan tragédia utolsó felvonása ez, amely már túl hosszú ideje húzódott.
Unokaöccse megrázta a fejét.
– De a gyilkosság híre hallatán sokan bosszút forralnak majd.
– Még Romano is titokban tudta tartani apánk halálának valódi okát. Legyen ez az első lecke számodra a kancellári székben! Itt, a Kapellán Konföderációban az az igazság, amit te annak mondasz.
Candace lassan felegyenesedett, és köpenye ismét körülölelte alakját.
– Nem én öltem meg az anyádat. Ő volt az, aki hirtelen felindulásában lelőtte és megölte Tsen-Shangot, aztán saját magát. Hátrahagyott erről egy kézírásos üzenetet, melyet elolvastál, majd megsemmisítettél, mert olyan kérdéseket taglalt, amelyek nem tartoztak a nyilvánosságra. Ködös homályba helyezed kettejük halálának körülményeit, ám nyilvánosan és családod körében is meggyászolod őket. Természetesen bosszúval fenyegeted a tettest, amennyiben mégis gyilkosság történt volna.
Nincs is olyan messze attól, amit én akartam mondani, ha nekem kellett volna eltennem őket láb alól. Sun-Tzu érezte, hogy önbizalma visszatér.
– És mi lesz a második leckém a kancellári székben?
– Egy percig se bízz a húgodban! Kali épp olyan elmebeteg, mint az anyád volt, ha nem súlyosabb – mondta Candace, majd csitító mozdulatot tett, elhárítva a fiú tiltakozását. – A harmadik leckéd pedig a következő: tartsd távol magad a gyermekeimtől! Egyiküknek sem áll szándékában a Dicső Trónusra ülni. Hagyd békén őket, és soha nem kell tartanod tőlük!
– Már a puszta létük is veszélyt jelent számomra.
– Csak akkor, ha ártasz nekik – felelte Candace, és jeges szürke tekintetétől Sun-Tzu ereiben szinte megfagyott a vér. – Több út vezet a Kapellán Konföderációba és ebbe a palotába, mint gondolnád. Ha rákényszerítesz, vissza tudok és vissza is fogok térni, vagy rád uszítom az összes ügynökömet, hogy bosszút álljak, ha a gyermekeimmel történik valami. Igaz, nem áll szándékomban magamra vállalni a Konföderáció vezetésének felelősségét, de ez nem jelenti azt, hogy képtelen vagyok rá, ha úgy hozza a sors.
A fiú meglengette lézerfegyverét.
– Mi van, ha azonnal megöllek?
Az asszony vállat vont.
– Ebben az esetben teljeskörű, a Konföderáció biztonsági rendszerének hiányosságairól szóló jelentés kerül Hanse Davion kezébe, ami elég lesz ahhoz, hogy egy sikeres puccs keretében Kuan Yin elfoglalja a helyedet a trónon. Biztosíthatlak, hogy Hanse nem fog annyit habozni, hogy felhasználja, mint én.
Sun-Tzu leengedte a fegyverét.
– Miért csak az anyám és az apám? Miért kíméltél meg engem és a húgomat?
Candace hűvösen elmosolyodott.
– Téged azért kíméltelek meg, mert tudom, hogy nem vagy ostoba. Ha a Konföderáció fennmarad, azt a te uralkodásodnak köszönheti. Gyűlöltem a húgomat, de ez nem jelenti azt, hogy a kapellánok szenvedése a célom. Maximilian és Romano után hazámnak agyafúrt uralkodóra van szüksége, és szerintem te ilyen lehetsz. A testvéreddel kapcsolatban pedig: nekem is ki kellett jönnöm Romanóval. A torzsalkodás erőssé tesz, és azt szeretném, inkább a saját házad táján találj magadnak ellenséget, mint azon kívül.
Az asszony keresztülsétált a helyiségen, és megnyomott egy kapcsolót, mire a túlsó falon elhúzódott egy titkos ajtó.
– Ne feledd: a Kapellán Konföderáció sorsa most már a te kezedben van. Tekintsd ezt szent bizalomnak! A provinciái játszadozásaid és a valós világ között az a különbség, hogy ezúttal nem hibázhatsz. Ha gondod lesz erre, élni fogsz. Ha nem, elveszel.
*
Sun-Tzu az immár bezárult ajtóra bámult, majd nadrágja derekába nyomta a lézerpisztolyt. Nos, véget ért hát anyám rémuralma, én pedig túléltem azt. Milyen nagyszerű.
Megkerülte Justin egykori íróasztalát, és a székre roskadt. Megérintett egy gombot a számítógép billentyűzetén, és legnagyobb megrökönyödésére az antik monitor kivilágosodott, amint feltöltődött energiával. Érdekes. Még mindig működik. Még mindig van élet abban a gépezetben, amely elpusztította a Kapellán Konföderációt.
Hátradőlt a széken.
– Az anyám és a nagyapám annyira gyűlölték Hanse Daviont, hogy nem látták, milyen jól beválnak a módszerei ellenünk. Én nem vagyok ennyire vak. Bennem Hanse Davion saját taktikáinak és stratégiáinak kísérteties tükörképét látja majd – mosolygott, és összeillesztette ujjait. – A Kapellán Konföderáció nem halott. Pontosan az fogja erősebbé kovácsolni, aminek mindeddig nem sikerült elpusztítania.
37
Tukayyid
a Komsztár intervenciós zónája,
Szabad Rasalhág Köztársaság
3052. május 9. (a Skorpió hadművelet 9. napja)
Az Atlasz szerepében tetszelgő kardinális a Dinju-hegységben álldogált, és a Füstjaguárok kivonulását tanulmányozta. A háború első nyolc napjának csatái alapján Focht rádöbbent arra, hogy a Füstjaguárok képtelenek voltak rájönni: a Második Hadtest annak az Ötödik Hadtesthez tartozó osztagnak a megerősítése, amely eredetileg a hegységet védte. Ennek eredményeképpen a Jaguárok óriási mennyiségű muníciót pocsékoltak el azokra, akikről azt feltételezték, hogy a védők utolsó katonái. Amikor az Ötödik Hadtest második fele az Első Jaguár Lovagok megsemmisítésétől diadalittasan felmasírozott a Racice-deltából, hogy tőrbe csalja a Jaguárokat a hegyekben, a vég előrelátható volt.
Elmosolyodott, miközben a visszavonuló klánbelieket figyelte, és büszkeséggel töltötte el a Füstjaguárok felett aratott győzelem. Az invázió első ilkánja, a Füstjaguárok közül való Leó Showers, sok bosszúságot okozott neki a klánbelieknél tett látogatása során. A Füstjaguárok voltak azok is, akik a föld színével tették egyenlővé Edót, hogy elfojtsanak egy felkelést a Teknőcparton. Boldogság volt számára, hogy megtörhette őket.
Légy óvatos, Anastasius! Ne képzeld, hogy te vagy az embereid legyőzhetetlenek! Még a saját magának adott figyelmeztetés közben is el kellett ismernie, hogy a klánokról és taktikáikról készített elemzése előnyt jelent számára. A katonái saját javukra fordították ezt az előnyt, és győzelmet arattak a Dinju-hegységben. Ugyanilyen eredményt jósolt a Przeno-síkságon, a Hladno-forrásoknál, sőt a Kozice-völgyben dúló csatáknál is. Ha minden a tervei szerint alakul, négy klánt sikerül legyőznie.
De ezzel még mindig nem nyered meg a háborút. Jobb kezével felnyúlt, és lehúzta az ablakok dicsfényszerű gyűrűjét. Ezúttal a brzói ütközetet választotta ki. Amint a kép kitágult, hogy elfoglalja a délkeleti irányban hosszan elnyúló hegyvidéket, Focht rádióösszeköttetést teremtett Hettiggel.
– Igen, kardinális?
– Van valami hír a Farkasok működéséről, Mr. Hettig?
– Megnézem, uram.
Brzo, ez a meglehetősen nagy kiterjedésű agrokomplexum, a kardinális szemében úgy festett, mint egy aranyszínű kör közepén csücsülő betonkorong. Mögötte a Pozoristu-hegység hófödte ujjakkal bökött az égbolt felé. Brzóban és annak környékén felfedezte néhány kisebb csetepaté nyomait, de látszott, hogy komoly csatára nem került sor.
– Kardinális, úgy tűnik, a Farkasok feltöltik a készleteiket, és a hegyekbe készülődnek. A Pókok kivételével minden Farkas-egység elfogadta a meghívását a hegyekben való küzdelemre. A Tizenegyedik Hadtestünk máris elfoglalta védelmi állásait, és a jelentések szerint teljesek a készleteik. A Kilencedik és Tizedik Hadtest egyes részei szintén visszavonulóban vannak, bár a 282. egységet továbbra is molesztálják a Pókok.
Focht nagyot sóhajtott.
– Szóljon Wollam püspöknek, hogy vonja vissza a 282.–et, és menjen fel velük a hegyekbe!
– Azt mondja, ezzel próbálkozik, és meg is teszi, amint rá tud jönni, hol várnak rá a Pókok.
– Ha Natasa Kerenszkij vezeti őket, ez ki van zárva – rázta meg a fejét Focht. – Utasítsa a felderítőinket, hogy térképezzék fel a Farkas klán összes utánpótlási bázisát a hegység alatti síkságon, és szervezzenek ellenük rajtaütési akciókat. Ha találnának egy ilyen bázist a 282. közelében, ráuszíthatja Wollamot.
– Igen, uram.
Focht az állát kezdte simogatni, majd hirtelen rádöbbent, hogy ezt a szokást Ulrik ilkántól vette át. Nos, mi jár a fejedben, Ulrik?
Miért fogadod el az én választásom szerinti harctereket, idefent a hegyekben? Csak azért, hogy kicsalogasd az embereimet az előkészített pozícióikból, és megnyújtsuk utánpótlási vonalainkat, ahogy ti is megnyújtottátok a tieiteket, vagy rájöttél valamire, ami az én figyelmemet elkerülte?
*
Phelan leguggolt a Farkaskutyával, amikor három elektromosan szisszenő ionsugár suhant tova a feje felett.
– Fejsze csillag, vonuljatok vissza! Páncélosok vannak felettünk – mondta, majd átkapcsolta rádióját a csillagkép központi frekvenciájára. – Natasa, páncélosok tartják a Vérmedence-átjárót. Küldöm az adatokat.
Phelan egyetlen gombnyomással továbbította az információt az Óriásfarkasban ülő Natasa Kerenszkijnek. A számítógépnek elég volt egyetlen futó pillantás az ellenséges erőkre, és máris kiértékelte az érzékelők adatait, valamint egyszerű lebontásban közölte a felfedezett egységek listáját.
– Úgy látszik, a Komsztár nagyon tartani akarja ezt az átjárót.
A számítógép szerint három Burke, két Fury és egy Rhino típusú nehéztankkal néztek farkasszemet. A Burke modellek tornyában három ionágyút helyeztek el, a lánctalpas jármű elejére pedig NHR-indítót szereltek. Bár egy támadásban a Fury típusok végezték a legnagyobb rombolást, Phelant inkább hihetetlenül kemény páncélzatuk aggasztotta. A Fury típusról közismert volt, hogy valóságos golyózáport képes küldeni a mechekre, Phelan Farkaskutyája pedig nem volt alkalmas ekkora ostromra.
A Rhino egy nehézpáncéllal ellátott rakétaindító volt, két félnehéz lézerrel kiegészítve a vele közelharcba keveredő mechek elpáholására. Gyorsabb volt, mint a Burke, de nem tudott lépést tartani a Fury típussal, ha az egység gyors mozgásra kényszerült. Ez, valamint az a tény, hogy alaposan beásták magukat, könnyített valamicskét Phelan lelkén, mert ez annyit jelentett, hogy a tankok nem fogják lerohanni a csillagát.
– Natasa, a tankok sáncok mögött vannak. Még mindig szabad a Nyílvessző-kötelék?
– Fejsze egyes, tájékoztatlak, hogy a komgárdistákat a pozíciód felé tereljük. Azt tanácsolom, mozdítsd el a páncélosokat, és foglald el a sáncaikat. Itt csillogtathatod meg igazán a képességeidet, Phelan.
– Rendben, Fekete Özvegy – felelte Phelan, és tudta, mechjei képesek a páncélosok előcsalogatására, de azzal, hogy a lánctalpasokat sáncok mögé bújtatták, alaposan feladták nekik a leckét. – Kapok légi támogatást?
A rádióban Carew hangja harsant fel:
– Harminc másodperc múlva ott vagyunk, Fejsze csillag. Készüljetek fel a támadásra!
– Vettem, Nyílvessző egyes. Elfoglaljuk az átjárót – kapcsolt gyorsan Phelan saját rajának frekvenciájára. – Készüljetek! Légi megerősítést kapunk. Thea és Ace, beugrattok a mechekkel. Összpontosítsatok a Rhinóra! Kemény célpont, de ismeretes, hogy felrobbannak, ha elég nagy csapás éri őket. Mi többiek az első Burke-öt vesszük kezelésbe. A Furyk elég fürge szerzetek, amit be is bizonyítanak, ha alkalmat adunk nekik.
– Rendben, csillagparancsnok. Támadás!
*
Carew rádió-összeköttetést nyitott köteléktársával:
– Fedezz, amíg bent vagyok, Virgil, aztán majd én fedezlek téged. A Komsztárnak van még idefent néhány hajója, de tiszta a képernyőm.
– Vettem, Carew.
A klánbéli pilóta földi felderítésre állította letapogatórendszerét, és meredek, széles ívben megdöntötte a Vizigótot. Számítógépe mutatta mind Phelan csillagának pozícióját, mind a Komsztár páncélosainak jelentés szerinti helyét. Olyan pályára állt, amely mindkét pontot érintette, majd hatszázötven csomó sebességgel sivító bukórepülésbe kezdett, és végigsöpört a terepen mindössze ötszáz méterrel a talaj felett.
A pillanat törtrészéig a Komsztár páncélosai lehetséges célpontként felvillantak a radarján, de ujjai csak akkor szorultak rá a kioldógombokra, amikor a holografikus kijelzőn is megjelentek. Az ionágyú és az orrba szerelt dupla félnehéz lézer torkolattüze a pilótafülke mennyezetére vetült. A szárnyra szerelt rakétaindítókból két sorozat NHR reppent elő, mintegy negyven csomóval csökkentve a vadász sebességét.
Amint a fülkét elöntötte a forróság, Carew irányt változtatott, az égbolt felé rántva a Vizigótot. Oldalra fordult, majd dugóhúzóba kezdett, melyet befejezve pályája párhuzamost képezett a célpontokkal. Amint ismét egyenesbe hozta a gépet, légi felderítésre kapcsolt, és észrevette, hogy Virgil megkezdi a támadását.
A pilótafülkében felharsantak a figyelmeztető szirénák. Azonnal felfedezte a két nagy sebességgel közelgő Komsztár-gépet. Számítógépe egy pillanat alatt azonosította őket. Vívótőr típusúak voltak, ami annyit jelentett, hogy Virgilre és rá éles küzdelem vár.
– Szakadj le, Virgil, vendégeink jöttek.
*
R.G. Flute ministráns a robbanásoktól zúgó füllel húzta szorosabbra a lövészülés biztonsági övét a Rhino tornyában.
– A fenébe, ez a rohadt olvadt páncél megdermedt a torony mechanikájában. Anderson, próbálj meg elmozdulni, mert különben csak arra tudunk lőni, amerre fordítasz bennünket!
– Nem megy, ministráns. Megsérült a lánctalp. Nem mozdulhatunk egy tapodtat sem.
– Megerősítem. Fury Egyes érintetlen, Fury Kettőnek viszont beragadt a lőtornya. Burke Egyes helyzete azonos a miénkkel, Burke Kettő veszített a páncélzatából, Burke Hármas pedig elvesztette a rakétáit és az egyik ionágyút – darálta a rádiós, majd behúzta a nyakát, és felsandított a toronyba Flute lába mellett. – Tudni szeretnék, mi legyen.
– Harcolunk! Vajon mi mást tehetnénk? Blake békéje legyen veletek, fiúk! – mondta komoran a ministráns. – Már jönnek is.
*
Phelan a nyílás felé vette útját a Farkaskutyával, amint Virgil gépe rárepült az átjáróra. A második Vizigót támadást indított az ionágyújával és a lézerekkel, de félúton elnémultak a fegyverei. A mechharcos csak egy dologról tudott, ami megállíthatja egy vadász légitámadását, ez pedig nem volt más, mint ellenséges gépek felbukkanása. Emlékezetébe tolultak a Glynis elleni kiélezett küzdelem képei, és nem szerette volna, ha a Komsztár a támadásért cserébe az ő mechjeit tarolja le.
Amikor berontott az átjáróba, és látta, hogy a Nyílvessző-kötelék komoly károkat tett a tankokban, csendes imát mormolt magában, hogy segítse Carew-t és Virgilt a Komsztár vadászaival szemben. Az egyik Fury kivételével a többi tankot mintha lángszórótámadás érte volna. A tornyokat és a járművek elején levő páncélt elfeketítette a tűz, számtalan ionsugár és lézer hagyott nyomot rajtuk. Egyiket sem pusztította el teljesen a vadászok rajtaütése, de a hat közül ötöt felpuhított kissé.
Remélem, ennyi elég lesz.
A feje felett az átjáróba libbent a Poroszló és a Vipera. Thea Poroszlója két sorozat NHR-t küldött a Rhinóba. A rakéták több mint fele a behemót jármű körül robbant fel, a többi pedig tovább tépázta a tank elején levő páncélt.
A Rhino lövésze felfelé fordította a lőállásokat, és negyven rakétát lőtt ki a Poroszlóra. Az elsietett célzás és a repülő mechek követésének nehézsége miatt csak a rakéták negyede ért célba. A gép bal karjának és lábának páncélja darabokban szakadt le a robbanások nyomán. A páncélon semmi sem jutott át, de egy ilyen könnyű vértezetű mechben minden támadás jelentős károkat tudott okozni, különösen ebben az esetben, amikor a Furyk és a Burke-ök még működőképesek voltak.
Ace olyan ügyesen kormányozta a Viperát, hogy Phelan úgy gondolta, az inkább hasonlít egy óriási idegen élőlényre, mint csatamechre. A robusztus masina a Rhinóra irányozta bal karjára szerelt ionágyúját, az izzó sugár pedig egyenesen a tank elülső páncéljába vájt. A mech jobb alkarjába épített félnehéz impulzuslézer vörös nyalábja csatlakozott az erősebb energiasugárhoz, átütve a páncélréteget.
A járműből villám lobbant elő, majd egy tűzlabda belülről szaggatta darabokra. A torony felszökkent a levegőbe, akár egy mentőmodul. Mielőtt elérte volna röppályájának csúcspontját, a jobb oldali indítórakéták besültek, mire a torony piruettezni kezdett. Nekicsapódott a hegyhátnak, majd hátrabucskázva eltűnt szem elől.
A háttérben valami felrobbant, de Phelannak nem volt ideje kideríteni, micsoda. Balra kapta a mechet, amikor az egyik Burke két azúrkék ionsugárral megkísérelte kardélre hányni. Az energianyalábok messze elszálltak mellette, viszont kitérő manővere miatt ő is elvétette a megrongálódott Furyt. A nehézlézer és két félnehéz impulzuslézer sugara felverte a port a tank előtt. Csak egyetlen sugár talált, annak is csupán az elülső páncél további részeit sikerült felhólyagosítania.
*
Elza Speer beavatott a kárt szenvedett Fury mindkét irányítóművét hátrarántotta. Az őt körülvevő holokijelzőn látta, hogy a célkeresztek középen lebegnek. A bal irányítóművet egy pillanatra előretolta, hogy a támadást vezető Farkaskutyára célozhasson.
– Befogtam neked, Perry. Leszedheted.
*
A Fury Gauss-fegyveréből ezüstös labda szökkent elő, egyenesen a Farkaskutya jobb térde alá. Vigyori megroggyant, de Phelannak a gravitációval hadakozva sikerült egyenesben tartani a mechet. Stravag! Még egy ilyen lövés, és búcsút mondhatok ennek a lábnak.
– Iktassuk ki gyorsan ezeket a Furyket!
A klánbéli Nova úgy festett Phelan számára, mintha egy irdatlan, harcra kitenyésztett aerodinamikus béka lenne. A jobb kar helyén díszelgő hengeres gépágyú egyenes vonalban suhintott végig a terep porán a még sértetlen Furyig, de a tankot egyeden golyó sem találta el. A mech NHR-raja azonban messzebb jutott a lövedékeknél, lángba borítva a Fury lőtornyát.
Ez a támadás szemmel láthatólag nem lankasztotta a Fury legénységét. A torony könnyedén megfordult, és kilőtt egy Gauss-lövedéket, mely darabokra szaggatta a Nova bal lábának páncélját. Bár a mech vastagabb páncéllal büszkélkedhetett, mint a Farkaskutya, a pilóta rádöbbent, hogy ha bármelyik még működőképes fegyverből sikeres támadás éri azt a lábat, akkor már csak a puszta csontok maradnak, gyakorlatilag halálra ítélve a Novát.
Dimitria Jégmenyétje a formáció bal hátsó oldalára sodródott. Gépágyúja elvétette a megcélzott Burke-öt, az NHR-ek azonban hajszálpontosnak tűntek, végül mégis a földön robbantak. Csak a Jégmenyét mellébe épített félnehéz lézer talált, az is csak némi páncélt csorgatott le a tank oldalán.
A Burke ennél sikeresebben viszonozta a kölcsönt. Bár három ionágyúja közül az egyik túl magasra célzott, a két másik elektromos tűz alá vette a Jégmenyétet. A sugarak mindkét karról egyenlő mértékben hántották le a páncélzatot, mire a mech fejét és vállát az elpárolgott ferrokerámia fellege borította be. Egy másik Burke fokozni szerette volna a Jégmenyét kínjait, de célt tévesztett.
Phelan hátán végigfutott a hideg. Ez keményebb, mint gondoltam. Kérlek, Istenem, add, hogy Carew-nak sikerüljön távol tartania tőlünk a héjákat!
*
Carew felkapta a gépet, és egy fél S fordulatot téve a Virgilt kezelésbe vevő Vívótőrök pozíciója fölé és mögé tornászta magát. Boldog volt a manőver adta előny miatt, de rettegéssel töltötte el az a tény, hogy azok kiszúrták Virgilt.
– Virg, rajtad van kettő. Térj ki jobbra!
Virgil Vizigótja éles jobbkanyarba kezdett, de a vezér Vívótőr rajta maradt, sőt, élesebb szögben fordult, mint a klánbéli. A keskeny szárnyú vadász két előreugró agyarával és páros farkával közel sem festett olyan vészjóslóan, mint Virgil kompakt gépe, mégis egy ragadozó madár kecsességével repült, majd tüzet nyitott az orrára szerelt gépágyúból.
Virgilt a manőver pontosan a golyózápor kereszttüzébe helyezte. A lövedékek telehintették a karcsú gép hajótestét, páncéllemezeket szaggatva le róla, melyek csillámló kondenzcsíkként követték a Vizigótot. Egy ionsugár további páncélzatot hasított le a gépről, majd a Vívótőrből NHR-ek röppentek elő, és valósággal felnyársalták Virgil gépét. A Vizigót egy villanás és füstfelhő közepette kezdett darabokra szakadni a levegőben.
Virgil ikonja eltűnt Carew holografikus csatateréről, a vezér Vívótőr pedig az égbolt felé emelkedett, és sziluettje fehéren izzott az infravörös skálán. A Farkas klán pilótája jobbra orsózott, hogy megszüntesse a Vizigót forgását, és figyelte, amint a Vívótőr köteléktársa követi vezérét, egyenesen az ő látóterébe.
Mindkét félnehéz lézer megtépázta a páncélt a gép egyetlen hátsó hajtóműve felett, és a Carew indította rakéták fele is nagy ferrokerámia darabokat szaggatott le róla. A többi rakéta spirális mozgással a hajótestbe és a bal szárnyba fúródott, a páncélt pusztítva, kilendítve a Vívótőrt aerodinamikai egyensúlyából.
A kárt szenvedett vadász jobb szárnyára dőlt, és éles szögű fordulatot próbált venni, míg társa továbbra is felfelé, jobbra száguldott. Ha utánad megyek, sebesült kiskacsa, a társad rám veti magát.
Nem! Carew nem kért a csalétekből, ehelyett jobbra húzta a gépét. Én diktálom a szabályokat.
A megtépázott vadász várakozásához híven egyenes pályára állt, amikor látta, hogy a Vizigót nem hajlandó követni. Carew a célponton tartotta a célkereszteket, majd megnyomta a gép két hátsó, félnehéz lézerének kioldógombját. Az egyik további páncélt olvasztott le a vadász motorjáról, a másik pedig a Vívótőr sebesült bal szárnyát marcangolta.
Carew akaratlanul elmosolyodott, amint az előtte levő gép gyors szlalomozásba kezdett. Igen, te jobban harcolsz, mint a társad. A csata kettőnk között fog eldőlni, de tartozom neked Virgilért. Carew összeszorította a fogát, majd a pedálokra taposva megfordult, hogy belevesse magát a küzdelembe.
*
A földön Phelan a kiegészítő monitorra pislantott, és kiderült, hogy a távoli robbanás nem jelenthet mást, mint az egyik vadász lezuhanását. Remélem, nem Carew! Ezután felfedezte, hogy felette egy Vizigót két Vívótőrrel harcol. Ekkor már igazán nem tudta, mit kívánna jobban: hogy bárcsak Carew zuhant volna le, vagy, hogy most, a két ellenféllel való küzdelem során lelje halálát.
A földön zajló csata azonban nem hagyott időt az efféle gondolatokra. Lee Novája hirtelen előtte termett, eltakarva előle a Furyt, mely az imént megtámadta. A Nova gépágyútüzet és NHR-esőt zúdított a Fury nyakába, tovább tépázva annak elülső páncélját. A tank válaszképpen meghátrált, jobbra döccent, majd kilőtt egy Gauss-lövedéket, mely óriási lyukat ütött a Nova törzsének középső páncélján.
Phelan jobbra indult Vigyorival, hogy megkerülje a Novát. Szaladni kezdett, hogy az egyik Burke oldalába kerüljön. Minden fegyveréből tüzet nyitott, de a mech jobb karját helyettesítő nehézlézer sugara túl magasra reppent. A három impulzuslézer keresztül-kasul pettyezte a Burke bal oldalát. Az olvadt páncél vastag cseppekben hullt alá a masina szétroncsolt lánctalpairól.
Mivel a torony előremutató állásba fagyott, a Burke képtelen volt a Vigyorira célozni. A lebénult, és mozdíthatatlan lőállású tank gyakorlatilag harcképtelenné vált. Phelan remélte, hogy erre a legénység is ráébred, mert semmi kedve nem volt feleslegesen elpusztítani őket.
Ace Viperája a légitámadás során megkímélt Fury előtt ért talajt. A mech ionágyúja olvadt gombócba gyűrte a tank elülső páncélját, majd a félnehéz lézer eltüntette a még megmaradt ferrokerámiát. A Fury ellensége felé fordította fegyverét, és ezüstlabdát lőtt a mech mellkasába, mire az félig balra penderült.
Dimitria Jégmenyétje egy másik Burke-öt vett célba, de az első Burke-kel való összecsapás valószínűleg nagyon megrázta a pilótát. A gépágyú, a félnehéz lézer és az NHR-ek valamennyien célt tévesztettek, a Burke legénysége viszont eközben a mechre irányozta a tank ionágyúját. Két mesterséges villám zizzent a Jégmenyét testébe. Az egyik a mech mellkasának középéről faragta le a páncélt, a másik pedig lenyúzta a gép bal karját, és kezdte ledarálni a kar fémcsontjait és myomerizmait.
A harmadik Burke két ionsugarat küldött a Poroszló felé. Hasonlóan a Jégmenyéthez, a Poroszló is a mellkasáról és a bal karjáról veszített gőzölgő páncéllemezeket, de Thea úgy állta a rohamot, hogy fegyverei közben nyílegyenesen az ellenségre mutattak. Az indítókból két sorozat NHR reppent ki, és átrobbantak a Burke orrának páncélzatán.
A detonációk másodlagos robbanások láncreakcióját indították el, melyek felkapták a tankot a sáncból, és fejtetőre fordították. A két lánctalp acélszalagja leszakadt róla, hogy a levegőben ízekre szakadjon. A tömzsi tank tornya elgurult, és a hegyoldalba ütközött, majd a jármű törzse középen felfúvódott, és milliónyi szilánkra hasadt. A benne robbanó lőszerrel és üzemanyaggal táplált szupernóva sokkal nagyobb tökéllyel vitte véghez azt, ami a klánoknak nem sikerült.
*
Carew, aki a szűkös pilótafülkét olyan kényelmesnek érezte, akár az anyaméhet, két nagy felfedezést tett. Az első az volt, hogy a vadászgépe jobban manőverez, mint a Vívótőrök. Erre akkor döbbent rá, amikor Vizigótja lecsapott a sérült Vívótőrre. A pilóta megpróbálta felgyorsítani a gépet, de Carew rárepült, elhúzódva a második ellenséges vadásztól.
A Vizigót mindkét lézerével és rakétákkal támadta a Vívótőrt. A rakéták a hajótestbe és a bal szárnyba csapódtak. Carew látta, amint több lyukat ütnek a vadász hengeres törzsén, és tudta, hogy néhány ellenőrző számítógép bizonyára felmondta a szolgálatot, mert a farokszárnyak előremutató pozícióba ragadtak.
Az egyik lézer leszaggatta a páncélt a gép motorjáról. Az infravörös-kijelzőn éles fényvillanás mutatta, hogy a lézer kárt tett a hajtóműben. A motor azonnal elsötétedett, a Vívótőr pedig kezdett veszíteni sebességéből. Mozdulatlan irányszabályozó berendezései egyenesen előrerepítették a lassuló gépet, Carew számára pedig világossá vált, hogy még egy sorozat lövés, és a vadásznak vége.
A második felismerése az volt, hogy ha a Vívótőr felrobbantását tekinti legfőbb céljának, valószínűleg belehal. A gép köteléktársa a háta mögé száguldott, de mivel ide-oda manőverezett, Carew nem tudta befogni hátsó fegyvereivel. A klánbéli átkozódott egy sort, majd jobbra rántotta a botkormányt, mire gépe szépen oldalra libbent, és elillant. Ezután, ahogy azt betáplálta a számítógépbe, amint észrevette, hogy a Vívótőr mögéje settenkedik, a gép éles szögben az ég felé emelkedett, és balra kanyarodott.
A Komsztár pilótája éles szögben megfordította a Vívótőrt, hogy keresztezze a Vizigót fordulatának sugarát, ezért Carew a bal szárnyára döntötte a vadászt. Visszavette az energiát, mire a gép zuhanni kezdett, akár egy szikla. Ezután, visszanyerve uralmát a gép felett, oldalra kanyarodott, és a Vívótőr mögött kötött ki, kevesebb, mint egy kilométer távolságra.
Mielőtt tűzet nyithatott volna, a Vívótőr pilótája Immelmann-manővert hajtott végre, felkapva a vadász orrát, majd ismét a Vizigótra vetette magát. A két gép ennél a sebességnél mindössze három másodpercig keresztezte egymás pályáját. E három másodperc alatt mindkét vadász minden fegyveréből hajszálpontos tüzet nyitott a másikra.
Carew érezte, hogy a Vizigót erősen megrándul, amint a Vívótőr gépágyúja egyenetlen vonalat húz a bal szárny páncélján. Kékes fény töltötte be a pilótafülkét, és fülhallgatójában reccsenés hallatszott, amikor egy ionsugár leszaggatott némi páncélt a jobb szárnyról. A Vívótőr második ionágyúja és NHR-jei elvétették a célt, de nem sokkal, és Carew biztosra vette, hogy az aznapi szerencseadagját ezzel teljes egészében felhasználta.
Amikor a számítógép felmérte a Vívótőrben esett kárt, örvendezni kezdett. Ionágyúja elvétette az ellenséges vadászt, de ezért alaposan kárpótolták a rakéták, melyek az ellenséges vadász hajótestébe csapódtak, kirobbantva belőle néhány alkatrészt, melyekben a számítógép a hűtőegységek egyes részeire ismert. A hajtómű páncélja is kárt szenvedett, a két elülső lézer pedig a jobb szárnyba és a hajótestbe fúródott, és minden valószínűség szerint megrongálta a fegyverzet-ellenőrző számítógépet.
Carew bólintott, és a Vívótőr novaizzású képét tanulmányozta az infravörös-kijelzőn. Kimelegedtél – olyan forróvérű vagy, mint amilyennek a pilótád képzeli magát. A bal szárnyat az ég felé kapta, tett egy fél S fordulatot, majd elvigyorodott, amikor a Vívótőr kíséretéül szegődött.
*
A legkevésbé viharvert Fury jobbra rántotta a lőtornyot, majd kilőtt egy Gauss-lövedéket, mely egyenesen a Poroszló bal karjába fúródott. Az ezüstlabda átütötte a helyenként hiányos páncélt, és összelapította a karban megbúvó NHR-indítót. A Poroszló megtántorodott, de függőleges helyzetben maradt, és rakétazáport küldött a tankra, mely elemésztette annak elülső páncélját.
Ace Viperája a legveszedelmesebb Furyre összpontosított, ion- és lézersugarakat reppentve rá. Azok folytatták a munkát, amit a Poroszló megkezdett, ráadásul az egyik sugár keresztülvágta a jobb oldali lánctalpat is. A fémszalag letekeredett a kerekekről, mire a Fury egy fordulat kellős közepén mozdulatlanságba dermedt. Földdarabok repültek a levegőbe, miközben a tank indulni próbált, hogy elmeneküljön ellenségei elől.
Mivel a fegyverekből felszabaduló hő minden lövés után felcsapott a mech pilótafülkéjébe, Phelan csak az impulzuslézereit vetette be a tank ellen. A szaggatott vörös sugarak belevájtak a Fury legyengült elülső páncéljába, mintha az ott sem lett volna. A tankot belső robbanások sorozata rázta meg, mire a Fury mozdulatlanságba dermedt. A felkavart por rátelepedett, az alatta levő lyukból pedig olajos fekete füst gomolygott felfelé.
*
Elza Speer lázasan ráncigálta az irányítókarokat, hogy befogja a jobb oldalra kitérő Fekete Sólymot.
– Próbálom, Perry, de a fenébe is, ez a mech nem könnyíti meg a dolgomat.
Bármilyen választ is küldött erre Perry, azt iszonyatos, fémes csikorgás fojtotta el. Elza látta a Fekete Sólyom gépágyújának torkolattüzét, majd érezte, amint a Fury erősen balra zökken. A füle csengett a tank testébe csapódó rakéták robajától. Érezte, amint a belső falról visszapattanó fémszilánkok a testébe fúródnak, és látta, hogy kezét és karját apró, véres barázdák tarkítják.
Még elkeseredettebben igyekezett megfordítani a Furyt, de erőfeszítései nyomán csak egy másik tank füstölgő teteme került a látóterébe.
– A francba!
Figyelte, hogy küzd az Óriásfarkas az utolsó működőképes Burke-kel, és örömmel látta, hogy a mech hátratántorodik, mellkasi páncéljából pedig hírmondó sem marad. Ugyanekkor észrevette, hogy a Burke elülső páncélját összelapították, és a legénység most dugja ki a fejét, hogy megadja magát.
Elza megrázta magát, és hátramenetbe kapcsolta a tankot.
– Én nem vagyok más, mint Blake bölcsességének eszköze. Az ördögbe, Perry, csinálj már valamit!
*
A Vívótőr úgy csapott le Carew Vizigótjára, akár egy távirányított rakéta. Gépágyúja tüzet köpött, átütve a vadász törzsét. A pilótafülkében felharsantak a vészjelzők, de Carew rájuk sem hederített. Az atmoszférában ez nem számít. A vadász hajtóműve akadozni kezdett, a számítógép pedig közölte, hogy az egyik hűtőegység megsemmisült. Nos, az atmoszférában ez sem olyan vészes.
Lövései pont akkor kapták el a Vívótőrt, amikor az éppen rárepült. Két félnehéz lézere közül az egyik újabb hűtőegységet iktatott ki, cserébe a saját gépét ért károkért. Az ionágyú azúr sugara néhány NHR nyomában vájt a hajtómű burkolatába, átütve a fúziós reaktor védőrétegét. A motor izzó glóriába burkolózott, a vadász pedig elszáguldott, mintha a pilóta maximális sebességre kapcsolt volna.
Carew visszafojtotta lélegzetét, miközben a pilóta megkísérelte felhúzni a Vívótőr orrát. Ez már-már sikerült is, amikor a motor hőképe elhalványult. Carew másfajta letapogatásra kapcsolt, majd rádöbbent, hogy az ellenséges gép számítógépei leállították a motort, hogy elejét vegyék a robbanásnak.
A Vívótőr lassú forgásba kezdett, és hajtóerő hiányában a talaj felé vette útját. A kabintető darabokra hullt, amikor a benne levő csavarok felrobbantak. A pilóta katapultált, majd a levegőben begyulladtak az ülés forgórakétái, hogy stabilizálják a repülését.
Carew bekapcsolta a rádiót.
– Ha vannak elementálok a 4123-as szektorban, a Komsztár egyik pilótája katapultált. Nem tudom, ki lehet, de a Farkas klán biztosan fel akarja majd venni a jobbágyai közé.
*
Elza az ülés biztonsági öveinek nyomódott, majd azt tapasztalta, hogy a jobb oldali pedál meglazult.
– Megvan, Perry!
Akárhogy is próbálkozott azonban, nem tudott időben megfordulni ahhoz, hogy a mozgékonyabb mechek kezelésbe ne vegyék a Fury sérült jobb oldalát. A Thor, az Óriásfarkas, és a Szitakötő mindannyian tüzet nyitottak rá, míg Perry képtelen volt akár egyeden lövést is leadni.
A lány megnyomta a motort leállító gombot, aztán várt egy kicsit, és felnyitotta a tank fedelét. A fülkébe tóduló hideg szellő felfrissítette, majd az égő tankok bűzét sodorta be a kabinba. A lány elfintorodott, majd lassan kimászott a tankból, hogy a másik Fury és a két utolsó Burke legénysége után ő is megadja magát.
– Remélem, a kardinális tudja, mit csinál – mondta, miközben leugrott a tankról, és felemelte a kezét. – Legyen átkozott Blake bölcsessége! Egyszerűen esztelenség ilyen csatát vívni.
*
Phelant boldogsággal töltötte el, hogy a legénység sorra hagyja el a járműveket. Bekapcsolta a külső mikrofont.
– Jól harcoltatok – mondta, majd hátramutatott abba az irányba, ahonnét a Komsztár tüzérei jöttek. – Vonuljatok fedezékbe! További egységeitek közelednek, nem valószínű, hogy kellemes percekre számíthattok.
Ezután a csillagkép frekvenciájára váltott.
– Fekete Özvegy, itt Fejsze egyes. Miénk az átjáró. Működőképesek vagyunk, de nem fogunk sokáig kitartani. A Nyílvessző-kötelék egyik vadásza megsemmisült, de nincs a közelben vadászgép. Utasítást kérek.
Natasa csüggedten válaszolt.
– Menjetek vissza a csillagkép központjába újrafelszerelés és karbantartás céljából!
Phelan a homlokát ráncolta.
– Mi történt? Túl gyorsan oldott kereket a Komsztár?
– Nem olyan gyorsan, hogy ne tudtuk volna nyakon csípni őket. Visszarendeltek bennünket, és amikor Wollam úgy érezte, elhárult a veszély, északkeleti irányban kivonta a csapatait.
– Micsoda? – hüledezett a mechharcos, miközben a lángoló páncélosokat és csillagának állapotát tanulmányozta. Meg is halhattunk volna.
– Elfoglaltuk a célt, ezredes.
– Tudom, de ki tud olvasni az ilkán gondolataiban?
Vagyis Ulrik volt az, aki kivont bennünket. Itt valami nagy dolognak kell történnie.
– Vettem az utasítást. Viszünk néhány foglyot is.
– Rendben, Fejsze csillag. Szép munkát végeztetek.
– Vettem, Fekete Özvegy. Úton vagyunk.
Ulrik fölkapta a fejét, amint az irodában levő monitoron feltűnt Conal Ward arca. A harcos sötét haját az izzadság a homlokára tapasztotta, a neurosisak párnái pedig rögzítették a tincseket.
– Köszönöm, hogy végre bejelentkeztél, Ward galaxisparancsnok. Jobban szerettem volna, ha azonnal beszélhetek veled, és nem vársz addig, amíg biztonságban kiszállhatsz a mechből.
Conal kibámult a képernyőből, és az adás semmit sem tompított komor vonásain.