Tizenötödik fejezet

Bant’ena a szája elé kapta a kezét, és kimeredt szemmel bámulta a hirtelen előtte termő két idegent. Kik ezek? Mit akarnak? Lehet, hogy ez csak egy álom? Lehet, hogy az is csak egy álom volt, hogy sikeresen végrehajtottam a kísérletet? Hogy átadtam a formulát Durdnak? Nem, az nem lehet… a torkán még mindig érezte a tábornok ujjainak nyomát.

– Tudom, hogy fél, doktor Fhernan – mondta a két idegen közül az idősebb férfi –, de meg kell kérnem, hogy próbálja meg összeszedni magát, és rám figyelni! – Rövidre vágott hajú, szakállas férfi volt, tetőtől talpig koszos ruhában, koromfoltos arccal. Úgy nézett ki, mint valami szökött gyári munkás, és olyan választékosan fogalmazott, akár egy egyetemi professzor. – Kérem, doktornő! Félő, hogy nincs túl sok időnk. Megfigyelik ezt a helyiséget? – A nő a szájára szorította a kezét, és riadtan bólintott. A másik férfi – fiatalabb, bár ugyanolyan koszos – együttérzőn nézett rá. – Mit gondol, mennyi időnként ellenőrzik a biztonsági kamerák felvételeit? – kérdezte a szakállas férfi türelmetlenül. – Idefelé jövet láttunk egy hírközlő központot, és már csak az a kérdés, vajon ez-e az egyetlen ellenőrző állomás?

Újabb riadt bólintás. Bant’ena közben azon gondolkozott, mikor fog fölébredni.

– Rendben – biccentett a szakállas férfi. – Gondolom, azt nem tudja, hogy valós időben, vagy szabályos időközönként ellenőrzik a felvételeket. – A nő megköszörülte a torkát. Akár mondhatnék is valamit. Ez valószínűleg egy álom… de Durd csak nem büntet meg valamiért, amit álmomban mondok?! 

– Én… nem tudom – hebegte bizonytalanul. – De nem hiszem, hogy valós időben ellenőriznek.

– Ennél azért több támpontra lenne szükségünk – túrt a szakállába az idegen.

– Én nem tudom… én tényleg… én most alszom?!

– Ébren van – biztosította a fiatalabb férfi. – És nem kell aggódnia, azért jöttünk, hogy segítsünk önnek!

– Hogy segítsenek? Nekem? – A nő hisztérikus nevetése pillanatok alatt zokogásba fulladt. – Akkor nyilván azt is tudják, hogy ki vagyok, és mit csinálok itt. És… hogy számomra nincs segítség.

– Ez a Durd egy szörnyeteg – lépett közelebb a fiatalember. – Amit tett, doktornő… az nem az ön hibája. – És közben úgy nézett a társára, hogy a szakállas végül meggondolta magát, és nem szólt közbe.

– Azért jöttek, hogy segítsenek? – nézett bizonytalanul az egyikről a másikra a nő. – Tudnak segíteni nekem?

– Ha fölfedeznek minket, akkor nem – rázta meg a fejét az idősebb idegen. – Önön és a tábornokon kívül ki lakik még a komplexumban?

– Csak droidok. És reggel érkezik majd egy új összekötő tiszt. De… kik maguk valójában?

– Barátok – biztosította a fiatalember.

– Akiknek azonban szükségük van az ön segítségére, hogy egy darabban juthassanak ki – tette hozzá a szakállas, aki szemlátomást a furcsa páros vezetője volt. – Úgyhogy kérem, próbáljon meg koncentrálni! – A nő most már biztosra vette, hogy ezek ketten nem közönséges lanteebiek. Ahogy jobban megnézte őket… volt bennük valami ismerős. Nem tartotta valószínűleg, hogy valaha is találkozott volna velük, mégis volt egy olyan érzése, hogy valahonnan ismeri őket. Ahogy lehunyta a szemét, ismét odahaza volt a Korélián, vacsorát főzött, és közben a HoloHálózat hírműsorát nézte… És hirtelen belé-hasított a felismerés. Már tudta, honnan ismerősek.

– Magasságos galaxis! – suttogta döbbenten. – Maga… Kenobi! Maga pedig Anakin Skywalker! Maguk Jedik! – Anakin Skywalker, a Köztársaság hőse elhúzta a száját.

– Ó, remek, most már muszáj lesz minden biztonsági felvételt törölnünk!

– Egyetértek – biccentett Kenobi. – Doktor Fhernan… – De Bant’ena már csak fél füllel hallotta.

A Jedik eljöttek, hogy megmentsenek! Vége a rémálomnak! Most már minden rendben lesz!

– Doktornő!

– Sajnálom, én csak…

– Obi-van! – mondta Anakin. – Légy egy kicsit elnézőbb vele szemben!

Obi-van Kenobi, a Köztársaság másik hőse figyelmeztető pillantást vetett a barátjára.

– Erre most tényleg nincs időnk! Van itt valahol egy olyan hely, ahol legalább egy kis ideig biztonságban lehetünk, doktornő? Ahol sem Durd, sem a droidjai nem találnak meg, és ami nincs bekamerázva?

– Akad itt pár olyan helyiség… – próbálta összeszedni magát a nő. – Ott sohasem zavarnak… de kamerák ott is vannak.

– Az talán nem lesz áthidalhatatlan probléma – legyintett Kenobi. – Anakin, te menj a doktornővel! És csak semmi feltűnés! Én pedig, amilyen hamar lehet, megpróbálom kiiktatni azokat a biztonsági kamerákat!

– Rendben – bólintott Anakin. – De azt mondom, előtte takarítsunk itt össze!

Bant’ena elképedve figyelte, ahogy a súlyos szellőztetőrács a Jedik egy intésére a levegőbe emelkedett, és a helyére csúszott.

– Indulás! – intett Kenobi. Mi ez az egész? – futott át a nő agyán. – Gyilkosság, emberrablás, zsarolás, és most Jedik? Miért pont velem történik mindez?! 

– Mennünk kell, doktornő! – mondta most már Anakin is valamivel türelmetlenebbül.

– Tessék? Ó, igen… én csak… Várjunk egy pillanatra… csak egy pillanatra! – dadogta, miközben megpróbálta egy táskába tömködni a holmiját. – Tényleg csak pár dolgot akarok elvinni! Ezeket… nem akarom itt hagyni! – Adatkristályokat, feljegyzéseket és tervrajzokat gyűrt a táskába, majd idegesen biccentett. – Rendben, most már mehetünk… vagy inkább mégsem!

Hol a pokolban van a holo-vetítő?! Azt nem hagyhatom itt!

– Ezt keresi? – A holo-vetítő már Anakin kezében volt.

– De honnan… és hol…

– De doktornő, ez volt az, amit Durd a fejéhez vágott. Nem emlékszik?

– Micsoda? – A nő tétován megérintette a homlokát, és ahogy visszahúzta, az ujjain alvadt vér vöröslött. A fájdalom mintha az emlékeket is visszahozta volna. – Igen… köszönöm.

– De most már tényleg indulnunk kellene, doktornő!

– Tudom – dünnyögte Bant’ena, miközben a táskájába süllyesztette a holo-vetítőt. – Mehetünk.

Anakin átvágott a laboratóriumon, és kinyitotta az ajtót.

– Ugye, Durd is ebben az épületben lakik? – szólt hátra a válla fölött.

– Igen, de elég messze innen. Merthogy állítása szerint nem képes emberbűzben aludni.

– Mi meg az ő szagától nem tudnánk – rándult meg Anakin arca. – És amíg él, nem is tudunk nyugodtan aludni. – Volt valami a hangjában, és abban, ahogy beszélt, amiből elég egyértelműen kitűnt, hogy miféle szörnyetegnek is tekinti a neimoidit.

– Ön ismeri Durd tábornokot. – Kijelentés volt, nem kérdés.

– Már találkoztunk – bólintott Anakin, majd kilesett a folyosóra. – Azt hiszem, tiszta a levegő.

– Hiszi? – nézett rá elbizonytalanodva a nő. – De én azt hittem, hogy a Jedik…

– Sajnálom, de a droidokat nem érzékeljük. De hallani attól még meghallhatjuk őket. Szerintem induljunk! – Kióvakodtak a laboratóriumból, végig a hosszú folyosón, egészen a nő szállásnak kinevezett börtöncellájáig, ami a szeparatista megszállás előtt két, azóta egybenyitott irodahelyiség volt. Most mindenféle bútorokkal zsúfolták tele: volt itt elfüggönyözött ágy, parányi főzőfülke, néhány polc, és egy apró, szerényen berendezett nappali.

– Foglaljon helyet – intett a nő egy szék és egy rozoga kanapé felé. – Megkínálhatom önt valami frissítővel? Esetleg készíthetek némi harapnivalót? – Aztán elhallgatott. Milyen ostoba is vagyok! Ez nem holmi teazsúr! Ez itt Skywalker lovag, aki az életét kockáztatta, hogy megmentsen! Ha elfogják… Idióta! Erre ne is gondolj! Nem fogják el! Sem őt, sem Kenobit! Ők ketten nem ok nélkül lettek a Köztársaság legnagyobb hősei! 

– Egy pohár vizet köszönettel elfogadnék – mondta Anakin. – És némi ételt sem utasítanék vissza. – A nő a nappali közepén álló asztalra tette a holo-vetítőt, majd a főzőfülke felé biccentett.

– Ott talál ételt, italt. Nyugodtan szolgálja ki magát! – Anakin három jókora pohár vizet hajtott föl, és most tudatosult csak benne, hogy milyen szomjas is volt.

– Szó se róla, hosszú nap áll mögöttünk…

– Kérem, ne vegye sértésnek – szabadkozott a nő –, de tényleg elég pocsékul fest!

– Akkor nem is ülnék le – mosolygott Anakin. – Nem akarom összekoszolni a bútorait.

– Ezek nem az én bútoraim – vonta meg a vállát a nő. – Úgyhogy nyugodtan tönkreteheti őket.

– Meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében – vigyorgott a fiatalember. – De legelőször is, nincs véletlenül egy elsősegélycsomagja?

– Miért? Csak nem sérült meg? – kérdezte a nő idegesen. – Azonnal hozom!

– Én jól vagyok, doktornő. Ön az, aki megsérült.

– Ó, igaz is! Elnézést, tudja… általában nem viselkedem ilyen ostobán. Én csak… – Hirtelen megtántorodott, majd lecsúszott a fal mellé, és sírva fakadt. – Sajnálom! – zokogta. – Nagyon sajnálom! De… mindegy, jól vagyok! – Anakin fölnyalábolta, és a kanapéra fektette. Bant’ena szó nélkül tűrte, és közben a fiatalember vállgödrébe fúrta az arcát, hogy elfojtsa a sírását.

– Minden rendben lesz! – próbálta nyugtatni Anakin. – Most már biztonságban van!

Az egészben az volt a legfurcsább, hogy Bant’ena most már valóban biztonságban érezte magát. Mióta a szeparatisták lemészárolták a barátait és munkatársait, és őt foglyul ejtették, most először érzett így. Aztán hirtelen megdermedt. Mi az ördögöt csinálok? Itt zokogok egy férfi nyakában, aki akár a fiam is lehetne?! Hol a büszkeségem? Óvatosan elhúzódott Anakintól, és nem mert a szemébe nézni.

– Én… sajnálom. Nem akartam…

– Szükségtelen szabadkoznia – rázta meg a fejét Anakin. – Mindenkinek jogában áll szomorúnak lenni. Szóval… hol az az elsősegélyláda?

– A csap fölötti legfölső polcon. De nem szükséges fáradnia, szinte már nem is fáj!

– Azért én csak bekötném a homlokát. Mindjárt jövök!

A remény mostanra szinte teljesen elpárolgott, és nem maradt utána más, csak kétségbeesés.

– Itt is van – tért vissza Anakin az elsősegélyládával. – És szeretnék előre elnézést kérni, mert ez valószínűleg egy kicsit fájni fog. –  A nőnek olyan érzése támadt, mintha megint kisgyermek lenne, és ismét van egy felnőtt, aki gondoskodik róla, letörli az arcáról a könnyeket, kitisztítja a sebét, fájdalomcsillapítót ad neki, és azt mondja, minden rendben lesz.

– Ön jól ért ezekhez a dolgokhoz – mondta csendesen.

– Sajnos, bőven van benne gyakorlatom – komorodott el Anakin. Hát persze – a háborúban.

– Nem bánja, ha megkérdezem… ha megkérdezhetem… tényleg igaz, hogy a Köztársaság vesztésre áll? Durd egyfolytában ezt hajtogatja, de én nem akartam elhinni.

– Ne is higgyen neki! – rázta meg a fejét a fiatalember.

– Akkor ez azt jelenti, hogy nem igaz? – Anakin válasz helyett egy újabb csomag antiszeptikus törlőkendőt bontott ki. – Akkor most győzni fogunk, vagy sem?

– Ez ennél bonyolultabb, doktor – sóhajtott föl Anakin.

A nő legszívesebben megfogta volna a karját, ehelyett sután az ölébe ejtette a kezét.

– Szólítson nyugodtan Bant’enának!

– Ez ennél összetettebb dolog, Bant’ena – ingatta a fejét Anakin. – De nyugodjon meg, minden tőlünk telhetőt elkövetünk, hogy legyőzzük Dookut és a szeparatistáit!

Aztán a hulladékmegsemmisítőbe dobta a véres törlőkendőket, kezet mosott, majd egy pohár vizet és néhány fájdalomcsillapító tablettát adott a nőnek.

– Fura – csóválta meg a fejét Bant’ena, miután bevette a tablettákat. – Ön egyáltalán nem olyan, mint amilyennek képzeltem.

– Miért? – vonta föl a szemöldökét Anakin. – Milyennek képzelt?

– Nem is tudom – hümmögte a nő. – Eddig nem sok figyelmet szenteltem a Jediknek… már úgy értem, nem sokat gondolkodtam, hogy milyen emberek lehetnek. Végül is nem számítottam rá, hogy valaha is találkozom eggyel. Hát még kettővel! Nem sűrűn járok olyan helyekre, ahol a Jedik képességeire van szükség, de… ön olyan figyelmes! 

– Tényleg? – mosolyodott el Anakin. – A Jedik nem lehetnek figyelmesek?

– Tudja, hogy van ez… a HoloHálózat műsoraiban a Jedik mindig olyan… hősies harcosok. Mintha nem is emberek, de legalább félistenek lennének, akik fénykardot villogtatva rohannak a csatába. A szeparatisták rémei… meg effélék. Erre itt van ön, és olyan fiatal… meg minden. Én meg olyan ostobaságokat beszélek…

– Dehogyis – rázta meg a fejét Anakin.

– Csak szóval… – a nő érezte, ahogy elvörösödik, és nem is mert fölnézni –, valahogy az az érzésem, hogy ön tudja, milyen félni, és valaki kénye-kedvére kiszolgáltatottnak lenni. Ha valami gonosz és őrült parancsol az embernek… ami már csak azért is nevetséges, mert honnan is tudhatná… hiszen ön Jedi. – Anakin egy darabig hallgatott, aztán fölsóhajtott.

– Pedig nagyon is jól tudom. Én sem voltam mindig Jedi.

Bant’ena Végre fölnézett, de volt valami Anakin tekintetében, amitől – bár tucatnyi kérdése lett volna – nem mert megszólalni. Zavartan a kronométerére pillantott, majd az ajtó felé biccentett.

– Soká elmarad – mondta halkan. – Már úgy értem, Kenobi mester. Ugye, ez a pontos titulusa?

– Igen – bólintott Anakin. – És ne aggódjon, hamarosan itt lesz. – Nyugodtnak és magabiztosnak tűnt, a nő azonban az évek során elég jól megtanult olvasni az emberi viselkedésben, és most biztosra vette, hogy Anakin Skywalker majdnem olyan nyugtalan, mint ő maga.

– És hogy fog megtalálni bennünket? – kérdezte végül. – Nem mondtuk meg neki, hova is megyünk pontosan.

– Nincs is rá szüksége – mosolyodott el halványan Anakin. – Attól még ide fog találni.

– Szóval… akkor várunk?

– Igen.

– Akkor, ha nem bánja, szeretnék megtisztálkodni egy kicsit – tápászkodott föl Bant’ena a székről. – Lezuhanyoznék és átöltöznék.

– Persze, csak nyugodtan – mondta Anakin szórakozottan.

Kizárt, hogy egy Jedi ilyen naiv legyen!

– És mi van, ha hazudok önnek, Skywalker mester? Ha valójában tényleg a szeparatistáknak dolgozom, és most megyek, és bekapcsolom a tűzjelzőt? Vagy megkeresem a hálószobámban eldugott kommunikátoromat, hogy kapcsolatba lépjek Durd tábornokkal, és elmondjam neki, hogy két Jedi tartózkodik az épületben? Ha szerencsém van, talán sikerül kialkudnom a szabadságomat az önök életéért cserébe!

– Nem tenne ilyet – rázta meg a fejét Anakin.

– Honnan tudja? – remegett meg a nő hangja. – Ön is látta, hogy mit műveltem azzal a rágcsálóval a laborban! Tudja, hogy miféle szörnyűséget kísérleteztem ki Durd parancsára! Gondolhatja, hogy mit szándékozik tenni vele, és… Ha képes voltam ilyen szörnyűséget teremteni, akkor bármire képes vagyok! Még arra is, hogy eláruljam a Köztársaság két hősét!

– Durdról, és hogy miféle szert kísérletezett ki neki, majd akkor beszélünk, amikor Obi-van ideér – keményedett meg Anakin hangja. – És tudom, hogy nem fog elárulni bennünket, mert Jedi vagyok. Megérzem az ilyesmit.

– És mi lesz, ha mégsem fogadják el az érveimet? – szöktek könnyek a nő szemébe. – Ha nem lesznek hajlandóak tudomásul venni, hogy amit tettem, kényszer hatására tettem? Lehet, hogy egyszerűen elvisznek a Coruscantra és mint kollaboránst a hatóságok kezére adnak.

– Semmi ilyesmit nem teszek – mondta Anakin csöndesen.

– Most persze, hogy ezt mondja, de honnan tudjam, hogy így is gondolja?!

– Mondtam már – húzta ki magát Anakin. – Mert Jedi vagyok. – Ezt olyan természetesen, olyan mesterkéletlenül mondta, hogy nyilvánvaló volt, így is érzi. Bant’ena szerette volna, ha minden ennyire egyszerű lenne az univerzumban. Ha az adott szót betartják, és ha mindig egyértelmű, ki a barát és ki az ellenség. Szeretett volna hinni Anakin Skywalkernek. De vajon hihet-e neki?

Mintha lenne választásom! Olyan jó lenne sírni és sikoltozni, de erről már lekéstem! És még ha jelenteném is Durdnak, hogy mi történt, akkor sem hinné el, hogy két Jedi tört be az épületbe.

– Köszönöm – mondta végül. – És szeretném, ha tudná, úgy gondolom, igaza van. Valóban nem akarom feladni önöket a tábornoknak. Most megyek zuhanyozni… de nagyon sietek.

Az elmúlt időszakban a zuhany volt az egyetlen luxus az életében, és csupán a forró víz alatt volt képes ideig-óráig megfeledkezni erről a szörnyű helyről. Sajgó fejét a csempézett falnak támasztotta, és miközben hangtalanul sírt, próbált úgy tenni, mintha csak vízcseppek csorognának végig az arcán. Ne sírj! Az ajtó túloldalán van egy Jedi, aki azért jött, hogy megmentsen! Ennek az egésznek hamarosan úgyis vége. Végül elfogyott a meleg víz, és kénytelen volt elzárni a csapot. Gyorsan megtörölközött, tiszta ruhát vett, és a régi, összevérzett holmiját a hulladékmegsemmisítőbe tette. Mikor visszasétált a nappaliba, már Obi-vant is ott találta. A Jedi épp ivott, és az asztalon már két üres vizes-palack állt előtte.

– Doktornő – biccentett.

– Kenobi mester – telepedett le a nő az egyik székre. – Sikerült intézkednie?

– Igen. – Kenobi jóval hűvösebben viselkedett, mint Anakin, ám mindezt távolságtartó udvariasság mögé rejtette. – Ezek a biztonsági felvételek többé már nem okoznak problémát.

Ami azt jelentette, hogy hosszú idő óta először legalább néhány órára nem követték figyelemmel minden mozdulatát. Mikor elrabolták, eleinte képtelen volt földolgozni, hogy minden lépését, minden mozdulatát kamerák figyelik, Durd azonban többször is nyilvánvalóvá tette a számára, hogy visszataszítónak találja az embereket, így végül már Bant’enát sem érdekelte, ha bármilyen körülmények közt látja. Azt viszont lefogadom, hogy élvezettel figyelte, amikor sírok.

– Bant’ena? – kérdezte Anakin.

– Semmi gond – rázta meg a fejét a nő. – Minden rendben.

– Akkor jó – mondta Kenobi. – Nézze, doktornő…

– Enniük kellene – jelentette ki Bant’ena. – Bőven van időnk. Itt sohasem szoktak zavarni.

A két Jedi összenézett, majd Kenobi bólintott.

– Rendben, köszönjük.

– Szóra sem érdemes. Én is melegíthető tasakokban kapom az ételt, és egypárat félre is tettem.

Azzal négy csomagot vett elő a hűtőből, és mindkét férfinak kettőt adott.

– Hogy ne éhezzenek…

– És ön? – kérdezte Anakin, aki úgy nyitotta ki a csomagot, hogy azzal sem törődött, miféle étel van benne. – Önnek is ennie kellene valamit. – De Bant’ena még mindig a laborban történteken rágódott, és a tudatában ott visszhangzott a lassan szétfolyó rágcsáló kétségbeesett visítása.

– Talán később. Most nem vagyok éhes. – Azzal lehajtotta a fejét, és szótlanul figyelte, ahogy a Jedik esznek. Nem szerette volna, ha kényelmetlenül érzik magukat a társaságában – végtére is ettől a két férfitól függött a jövője –, úgyhogy inkább csöndben maradt. Az elmúlt hónapok során második természetévé vált az alkalmazkodás. A Jedik pillanatok alatt végeztek az étellel.

– Hozzak még? – tápászkodott föl a székből a nő. – Nekem nem hiányzik, a droidok pedig nem szokták számon tartani, hogy miből mennyi fogyott el.

– Nem, köszönjük – rázta meg a fejét Kenobi.

– Majd én elpakolok – ajánlkozott a nő, majd az üres tasakokat a hulladékmegsemmisítőbe tette, és reszkető kezeit a nadrágjába törölte. – Szóval… hogy találtak rám, Kenobi mester? Én már fölhagytam a reménnyel, hogy bármiféle hír kijut a Taratos IV-ről. A többiek közül sikerült valakinek a köztársaságiakat riadóztatni?

– A többiek? – nézett rá értetlenül Kenobi. – Miféle többiek?

– A többi tudós, aki velem együtt esett fogságba. A Nirik-tavi öbölben tartott tudományos konferenciáról. A szeparatisták ott ejtettek fogságba bennünket. Nyilván valamelyikük…

Kíváncsian, de továbbra is értetlenül hallgatták, mire az eddigi tompa sajgás éles fájdalommá erősödött a tudatában. A Jedik – bár nem állt szándékukban – minden reményét szétzúzták. Majdnem egy egész perc kellett hozzá, hogy ismét összeszedje magát, és meg tudjon szólalni.

– Nem egy másik tudós informálta önöket, ugye? Nem is értem jöttek, csak véletlenül botlottak belém.

– Én inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a körülmények szerencsés együttállása… – szólt közbe Kenobi, de a nő csak a fejét rázta.

– Szóval csak véletlenül találtak rám.

– Tényleg nagyon sajnáljuk, hogy nem tudtuk megmenteni a Taratos IV-et – tárta szét a kezeit Anakin. – Vagy önön kívül bárki mást.

– Miért? Legalább megpróbálták?

A két Jedi ismét összenézett, majd végül Kenobi válaszolt kelletlenül:

– Nem. A Taratos IV elleni offenzíva egy nagyszabású szeparatista hadművelet része volt, és sajnos nem tudunk minden megtámadott bolygót megvédeni.

– Más szóval a Taratos IV-en nem volt senki és semmi, amit érdemes lett volna megmenteni – mondta a nő gúnyos mosollyal. Épp csak Nirik-tavi öböl, a koralltelepeivel és tudósaival, és Raxl, és az alkonyi séták a tengerparton…

– Mondtam már, Bant’ena – Anakin hangjából csak úgy sütött a keserűség. – Ez elég bonyolult…

– Értem én – vonta meg a vállát a nő. – Háború van. A magasabb összefüggések számítanak, nem a hétköznapi teremtmények. – Azokat föl lehet áldozni.

– Ez nem igaz!– tiltakozott Anakin. – Ez az egész épp hogy az emberekről szól! Önről, Bant’ena! Vagy a barátairól, akik odavesztek a Taratos IV-en. Épp hogy a hétköznapi teremtményekért vívjuk a háborút! – Milyen fiatal és milyen idealista! Nem úgy Kenobi! Íme, egy pragmatista, akibe egy tudós lelke szorult! 

– És mondják csak – kérdezte a nő halkan –, ha tulajdonképpen nem engem jöttek kiszabadítani… akkor mit keresnek itt?

– Ez most nem érdekes – rázta meg a fejét Kenobi. – A lényeg, hogy ön is itt van, és mi is itt vagyunk. Ön pedig épp egy vegyi fegyvert tervez Lok Durdnak és Dooku grófnak.

A helyiségre telepedő csönd ezúttal hideg volt és ellenséges, és a nő legszívesebben tíz körömmel esett volna a Jediknek. Hogy mernek elítélni?! Hogy merészelik?! Van róla fogalmuk, mit profitál a tudomány egy-egy ilyen apró laboratóriumi patkány halálából?! 

– Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy amit tettem, kényszer hatására történt – mondta csöndesen.

– Ehhez képest kifejezetten büszke volt az eredményeire – húzta el a száját Kenobi. Vajon látták? Azt a csúf röpke pillanatot, amikor valóban büszke voltam? Érezte, hogy lángol az arca.

– Csupán szakmai büszkeség… nem emberi.

– Ennek ellenére…

– Mivel tartja önt sakkban Durd? – szólt közbe Anakin.

A nő az asztal közepére tette a holo-vetítőt, majd bekapcsolta.

– Ő az édesanyám – bólintott az egymás után felvillanó képek felé. – Ő a bátyám, a sógornőm és az unokahúgom. Ő pedig a húgom, a férje és a két gyermekük. Meg a barátaim: Didjoa, Samsam, Lakhti és Nevhra. – Aztán kikapcsolta a készüléket. – És ha nem ölték volna meg a munkatársaimat, most ők is ezen a listán szerepelnének.

– Értem – bólintott Kenobi. – Őket is fogságban tartják?

– Bizonyos értelemben. Fizikailag ugyan szabadok, de folyamatos megfigyelés alatt állnak. Durd megígérte, ha nem működöm velük együtt, megöleti őket. És nincs okom, hogy ne higgyek neki. Úgyhogy, akárhonnan is nézzük, Kenobi mester, kényszer hatására cselekedtem. Az anyám… olyan mintha folyamatosan fegyvert tartanának az anyám fejéhez.

Ha a dolog meg is rázta a Jedit, nem adta jelét.

– Így elkészítette Durdnak a kért vegyi fegyvert.

– Igen – szegte föl az állát a nő, és keserűen elmosolyodott. – Önök most nyilván azt gondolják, hogy meg kellett volna tagadnom az együttműködést. Sőt lehet, hogy egyenesen végeznem kellett volna magammal, hogy sem ő, sem a drágalátos Dooku gróf ne tudják rám kényszeríteni az akaratukat! –  Kenobi szótlanul hallgatta, és a szemei hidegek voltak, akár két kődarab.

– Jediként soha senkinek nem tanácsolnám az öngyilkosságot – mondta halkan.

– De ebben az esetben azért eljátszana a gondolattal, hogy kivételt tegyen? – nevetett föl a nő gúnyosan. Te ostoba, arrogáns alak! – Gondolja, hogy sosem fordult meg a fejemben? Gondolja, hogy sosem próbáltam meg? Alig néhány órával azután, hogy elraboltak, máris megpróbáltam végezni magammal, de nem sikerült! Elbuktam, Kenobi mester, és Durd félholtra vert. Aztán megígérte, ha ismét ilyesmivel próbálkozom, akkor egy székhez köt, kipeckeli a szememet, hogy pislogni se tudjak, és egymás után százszor nézeti meg velem az anyám kínhaláláról készült felvételt. És ha valahogy mégis sikerrel járnék, minden barátom és ismerősöm erre a sorsra jut.

Az emlék hatására elsápadt, és minden ízében reszketni kezdett.

– Ön talán képes lenne rá, Kenobi mester – suttogta. – Én nem sokat tudok a Jedikről, úgyhogy nem tartom lehetetlennek, hogy képes lenne elvenni a saját életét. Még akkor is, ha tisztában van vele, hogy ezért minden szerettére lassú kínhalál vár. Lehet, hogy… lehet, hogy ez mégsem lenne olyan nagy ár, ha ezzel milliók vagy milliárdok életét menthetjük meg. Nem tudom. Én csak azt tudom, hogy bennem nincs meg ez az erő.

– Obi-van! – szólt közbe Anakin. – Beszélhetnénk négyszemközt?

– Magukra hagyom önöket – tápászkodott föl a nő. – És ne aggódjanak, nem fogok hallgatózni. Majd zenét hallgatok közben. Csak kérem, szóljanak, mikor eldöntötték, hogy mihez kezdjünk!

 

Ahogy Bant’ena eltűnt az elkerített hálórész függönye mögött, Anakin Obi-vanhoz fordult.

– Ugye nem őt akarod hibáztatni?! – A fiatalember hangja remegett a visszafojtott indulattól.

– Nézd, Anakin…

– Durd megfenyegette, hogy kiirtja a családját, és végez a barátaival! Azok után, hogy a szeme láttára mészároltatta le a kollégáit és munkatársait!

– Anakin…

– Hogy hibáztathatod azért, hogy együttműködött a szeparatistákkal?! – pattant föl Anakin, és dühösen körbemutatott. – Azok után, hogy órákat töltöttünk halottak hamvai közt rejtőzve?! Te is láttad, hogy ezeknek az állatoknak nem számít az élet! Gondolod, hogy Durd csak blöffölt?! Obi-van… – Ahogy ott állt ökölbe szorított fémkezét maga elé emelve, hirtelen jóval idősebbnek és sokkal fenyegetőbbnek tűnt. Hallgass meg! Könyörgök, hallgass meg! – Te nem ismered úgy Durdot, mint én! Te nem voltál ott a Maridunon!

– De olvastam a jelentésedet – mutatott rá Obi-van.

– A jelentésemet?! – visszhangozta a fiatalember olyan hitetlenkedve, mint aki nem is érti, hogy a barátja miről beszél. – Azok csak szavak, Obi-van! Én ott voltam, és az elmémben és a szívemben éreztem ezt a szörnyeteget! Én ismerem, és tudom, hogy nem blöfföl! Ez az alak megteszi! Megöl mindenkit, aki fontos Bant’enának!

– Jobban tennéd, ha lecsillapodnál, Anakin! – simította végig a szakállát Kenobi. – Az ilyen esetekben a szélsőséges érzelmek nem sokat segítenek.

– Sajnálom, de pillanatnyilag úgy érzem, legalább valamelyikünknek fontos lenne felmutatni egy kis együttérzést! – sziszegte Anakin. – Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy téged csöppet sem érdekel az, ami itt folyik!

– Ó, Anakin – Obi-van úgy érintette a halántékához az ujjait, mintha görcsöt próbálna elmasszírozni. – Persze, hogy engem is érdekel! És én is tisztában vagyok vele, hogy miféle szerzet Durd. Kegyetlen, vérszomjas, és a legteljesebb mértékig híján van a lelkiismeretnek. Azzal is tisztában vagyok, hogy vele ellentétben doktor Fhernan nem gonosz. Vagy legalábbis nem az a célja, hogy halállal és pusztulással hintse tele a galaxist.

– Akkor? – tárta szét a kezeit Anakin.

– Akkor micsoda? – mordult föl Obi-van. – A kedves doktornő bármit mondhat, az nem kerül neki semmibe. És sírhat, sajnáltathatja magát, és tiltakozhat napestig, akkor is egyértelmű az elkötelezettsége. Te is hallottad – tizenkét ember megmentéséért hajlandó lenne milliókat, vagy akár milliárdokat is föláldozni! És ezeknek az értelmes lényeknek is vannak szüleik és testvéreik és családjuk és barátaik… Az ő életük miért nyomna kevesebbet a latban, mint Fhernan doktornő rokonaié?

– Senki egy szóval sem mondta, hogy fontosabbak lennének! – tiltakozott Anakin. – De Obi-van…

– Figyelj rám, barátom! – tette a vállára a kezét Kenobi. – Egy pillanatra próbáld meg elfelejteni az együttérzést! Próbálj meg egy percre logikusan gondolkodni! Doktor Fhernan annak ellenére az életet választotta, hogy tökéletesen tisztában volt vele, a munkája végeredménye népirtás lesz. Képzeld el, mekkora pusztítást okozna ez a vegyi fegyver, ha a Coruscanton, az Alderaanon, vagy Korélián vetnék be! Vagy bármelyik népesebb köztársasági világon! Vagy bármelyik világon, ami nem hajlandó behódolni Dooku grófnak! Képzeld el azokat a milliókat és milliárdokat, akik néhány óra leforgása alatt meghalnának! – Anakin legszívesebben Obi-van arcába vágta volna, hogy ne nézze ostobának, ő maga is tökéletesen tisztában van a helyzet súlyával.

– Tudom, hogy szörnyű lenne! – mondta dühösen. – Épp azért jöttünk, hogy ezt megakadályozzuk!

– És most mégis itt állsz, és nem tudod, hogy miképp is vess neki gátat.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy hagynunk kellene, hogy Durd megölje Bant’ena szeretteit? – keményedett meg Anakin hangja.

– Ezzel mindenképpen elejét vennénk egy jóval nagyobb tragédiának – bólintott Obi-van.

– Ilyet csak az mondhat, akinek nincs családja! – fortyant föl a fiatalember.

– Nekem ne lenne családom? – kérdezte Kenobi hűvösen.

– Tudod, hogy értem! A Jedik nagyon sok minden, de akkor sem nevezhető vér szerinti családnak!

– Értem – üresedett ki Obi-van tekintete.

– Várj! Nem úgy értettem! – hadarta Anakin kétségbeesetten, aki már maga sem tudta, hogy keveredtek a barikád két átellenben lévő oldalára.

– Tudom, hogy értetted – fordult el Obi-van, de Anakin megragadta a karját.

– Sajnálom! Tényleg! Én csak azt mondtam… nézd, Obi-van, én megértem, hogy a háború tele van fájdalommal és kényszerű választásokkal, de azt akkor sem várhatjuk el, hogy Bant’ena lemondjon a szeretteiről, és hagyja őket meghalni!

– Márpedig valakinek akkor is meg kell hoznia ezt a döntést, Anakin – komorodott el Obi-van. – És ha ő nem hozza meg, akkor ugyan ki?

– Ez egy nagyon jó kérdés – szólalt meg a hátuk mögött a doktornő. – És a választ is szeretném hallani! – A két Jedi egy emberként pördült meg.

– Azt mondta, hogy nem fog hallgatózni! – mondta csöndesen Obi-van.

– Nem is akartam – vonta meg a vállát a nő –, de ez a vacak zenei lejátszó, amit a szeparatistáktól kaptam, túlmelegedett.

– Nézze, doktornő…

– Azt hiszem, egy lehetőséget ez-eddig még nem említettek, Kenobi mester – szegte föl az állát dacosan Bant’ena. – Ön és Anakin megölhetnek, és elpusztíthatják a feljegyzéseimet. Ha így döntenek, úgysem tudnám megállítani önöket, ugyanakkor, ha szerencsénk van, ezzel gátat vethetnek Durd terveinek. Azt azonban tudniuk kell, még akkor is, ha az önök keze által ér utol a vég, a tábornok azt fogja feltételezni, hogy öngyilkosságot követtem el, és ezért minden rokonomat és barátomat kivégezteti. És akkor ezeknek az ártatlan embereknek a vére az önök lelkén szárad majd.