Első fejezet

Ahsoka Tano szemszögéből mindössze egyetlen dolog volt rosszabb, mint nyakig harci droidok közt lenni – arra várni, hogy mikor lehet nyakig harci droidok között. Ahsoka utált várni, de nagyon úgy festett, hogy a háború erről szól. Legalábbis mikor épp nem a halállal kellett farkasszemet néznie. De nem félek. Nem félek! Akkor sem félek! Én aztán nem… Most, hogy a Resolute ideig-óráig kikerült a háborús vérkeringésből, egy új hajóval – az Indomitable-lel – voltak kénytelenek ismét belevetni magukat a harc sűrűjébe. Újfajta cirkáló volt ez, amely csak nemrégiben került ki az Allanteen VI. egyik hajógyárából. A cirkálók azon újabb nemzedékéhez tartozott, ami minden eddig hadihajónál gyorsabb és könnyebben kezelhető volt, hála annak, hogy a mestere olyan ügyesen – hogy is fogalmazott a tervező mérnökök vezetője? – barkácsolt.

Hála annak, hogy Anakin Skywalker olyan jól értett a gépekhez, a Köztársaság minden eddiginél hatékonyabb hadihajókkal vehette föl a küzdelmet Dooku gróf szeparatistáival. Ezek az új hajók annyival jobbak és hatékonyabbak voltak, hogy bárhová is mentek, szinte mindenhol erről beszéltek. Csaták előtti eligazításon, a kantinban a pilóták közt, sőt még azok a Jedik is erről beszéltek, akik megjárták a frontot. Bárki, aki szolgált már köztársasági hadihajón, tisztában volt vele, miszerint az, hogy hirtelen megnőtt a túlélésük esélye, Anakin Skywalker Jedi-lovagnak volt köszönhető. Aki ügyesen barkácsolt, mikor épp nem droidokat vágott miszlikbe.

Anakin. – Az elmúlt hónapok során egyre inkább így gondolt a mesterére, akivel vállt vállnak vetve harcoltak, és már számtalan alkalommal mentették meg egymás életét. Szemtől szemben persze sosem nevezte volna így. Az még annál is tiszteletlenebb lett volna, mint mikor a kezdetek kezdetén Skysrácnak csúfolta… Mert az Anakin olyan… intim lenne. Az, hogy a keresztnevén szólítja. Ahogyan az egyenrangúak teszik. Csakhogy ő és a mestere nem voltak egyenrangúak. És Ahsoka tartott tőle, mindegy, hogy mennyit és milyen keményen edz, milyen hamar teszi le a próbákat, és ütik Jedi-lovaggá… akkor sem érhet föl Anakinhoz. Hogy is érhetnek föl hozzá? Ő a Kiválasztott! Ő olyan dolgokra is képes, amire mások csak legyintenek, mondván, lehetetlen. 

Ahogy a szeme sarkából oldalra pillantott, látta, hogy Anakin Kenobi mesterrel és Yularen admirálissal tárgyal. Ahsoka – szokásos óvatosságát félretéve – úgy döntött, kiélesíti az érzékszerveit, és kiterjeszti a tudatát. Hogy érezze, amit Anakin érez a derűs közömbösség maszkja mögött.

Persze esze ágában sem volt leskelődni. Úgy érezte, padavanként az ő feladata – sőt kötelessége – gondoskodni róla, hogy a mester kiegyensúlyozott legyen. Neki pedig mindig tisztában kellett lennie a hangulatváltozásaival, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon együttműködni vele. Mióta Anakin tanítványa volt, már nem is számolta, hogy ez a fajta odafigyelés hányszor volt a segítségére, és hány alkalommal jelentett különbséget vereség és győzelem, élet és halál között.  Mert lehet, hogy Ahsoka Tano még fiatal volt, csupán tanítvány… de amit csinált, abban jó volt.

Amikor a Christophsison Anakin Skywalker mellé adták tanítványnak, a padavani eskü mellett egy másikat, egy titkosat és személyeset is letett. Nem én leszek az a padavan, aki miatt a Kiválasztott meghal. Körülötte mindenki szótlanul, maximális hatékonysággal végezte a dolgát, és a szolgálatot teljesítő tisztek viselkedésén tisztán érződött az admirális jelenléte. Ha Yularen épp nem tartózkodott a hídon, a tisztjei néha megengedtek maguknak egy kis pletykálást vagy tréfálkozást, de természetesen semmi olyat, ami a fegyelem vagy a hatékonyság rovására ment volna.

Ahogy Ahsoka lehunyta a szemét, és kiterjesztette a tudatát, először a falakban futó kábelek zümmögését hallotta meg. Szenzorok és multifázisos relék, kogitátor-kristályok, adatcsatolók és kvázi értelmes droid aljzatok… szóval cucc. Csupa olyasmi, amivel inkább nem is terhelte az agyát. Olyan dolgok, amiket legfeljebb használt, de melyek működését sosem értette igazán.

Neki már attól megfájdult a feje, hogy saját magának kellett összeraknia a fénykardját. Ezzel szemben Anakin… ő imádta a gépeket. A lány erőnek erejével kényszerítette vissza a gondolatait a gépektől a mesteréhez. A feladata az, hogy minél többet megtudjon Anakin pillanatnyi érzelmi állapotáról, mert akkor nem csupán jobban szolgálhatja a mesterét, de indirekt módon esetleg arról is megtudhat ezt-azt, hogy mi állt a legutolsó üzenetben, amit a Jedi-mesterek kaptak.

Anakin Skywalker érzelmeivel elboldogulni… Ugyan kezdett már hozzászokni, de cseppet sem volt könnyű feladat. Sőt ahogy a háború mind hosszabbra nyúlt, és egyre csak nőttek a veszteségeik, ez is csak egyre nehezebb és nehezebb lett. Túl sokat érez és túlságosan mélyen. Persze lehet, hogy ez az ára annak, hogy ő a nemzedéke legnagyobb Jedi-lovagja. Briliáns, és ezért cserébe mindent érez. Nem tud elzárkózni mások vágyai, álmai és kínjai elől… és ez fáj. 

Ehhez képest Anakin meglepően jól kezelte a saját érzéseit, és meg volt róla győződve, hogy az érzései sosem akadályozzák a feladatai végrehajtásában. Erről Ahsoka is éppen így gondolkodott, de ő legalább tisztán látta, hogy mások nem osztják Anakin optimizmusát. Például Kenobi mester, aki nemegyszer rótta meg egykori padavanját, mert túl nagy kockázatot vállalt, hajlamos volt túlhajszolni magát, és mert képes volt minden elesett klón halálát személyes vereségként megélni.

És mert nem képes a Jedik hűvös távolságtartásával szemlélni a világegyetemet.

Ahsoka néha Kenobi mesterrel értett egyet, főleg mikor Anakin különösen rossz hangulatban volt, vagy valami nagyon nemszeretem feladatot bízott rá, és ő, a padavan, nem dorgálhatta meg. Úgyhogy tanítványként más – kerülő – utakat kellett találnia, hogy a mestere tudtára hozza a nemtetszését. Régen ezért aggatott csúfneveket Anakinra, és ezért volt, hogy sokszor durcás hallgatással jelezte az egyet nem értését. Mert azt mégsem vághatom a szemébe, hogy nem, mester, ez ostoba húzás volt! De a legtöbbször mindezek ellenére megtartotta magának a véleményét, mert épp ez a sok szenvedély, az igazság hajszolása, az ostobasággal határos vakmerőség, az, hogy mindenáron győzni akart, és nem volt hajlandó elfogadni a vereséget… ezek tették Anakint azzá, aki volt. Ezek nélkül nem lett volna önmaga. És Ahsoka azon kevesek közé tartozott, akik megértették és elfogadták ezt, függetlenül attól, hogy a Jedi-törvények mit is tartottak az érzelmek felől. És azt hiszem, annak ellenére, hogy Kenobi mester annyit korholja, ő is elfogadta Anakint olyannak, amilyen. És csak azért próbálja lenyesegetni a vadhajtásokat, mert törődik vele. 

Szóval, mit is érezhet most az én sokszor öntörvényű és zseniális tanítóm? Ahsoka félig hunyt szempillái alól lesett a mesterek felé, és az elméje hatalmával érintette meg Anakin tudatát.

Türelmetlenség. Aggodalom. Megkönnyebbülés. Magány. Fáradtság. És rengeteg keserűség.  Mennyi érzelem! És mekkora teher! A hónapok óta tartó szüntelen csatározás Ahsokát is meggyötörte, de most úgy érezte, hogy Anakinra mindez hatványozott erővel zúdult. A Jedi-tábornok ezer és ezer klónkatona életéért felelt, nem is beszélve a civil lakosságról. Ha mások vesztettek csatát, mindig talált mentséget a számukra, önmagával szemben azonban kíméletlen volt. Ha ő vallott kudarcot, azt mindig vereségként érte meg. És egyre jobban dühítette, hogy nem képes maradéktalanul megfelelni az önmagával szemben támasztott követelményeknek. A lánynak elképzelése sem volt, hogyan tudna neki segíteni. Hogyan tudná megakadályozni, hogy a továbbiakban egyetlen katona vagy civil is meghaljon? Hogy Anakin ne úgy érezze, miatta vesztek oda?

Nem tudta elfújni a fáradtságát, vagy szabadságolni, hogy pár napra visszamehessen a Coruscantra, ahol úgy tűnt, egy kicsit mindig boldogabb. És azt sem garantálhatta, hogy a háború hamarosan véget ér, méghozzá a Köztársaság győzelmével. De legalább Kenobi mester itt volt. Az ő társasága mindig fölvidította Anakint, és mindegy, mennyire tűnt kilátástalannak a helyzet, a két Jedi mindig képes volt megtalálni a csöppnyi örömöt az ürömben. Ahogy elnézte őket, Ahsoka egy pillanatra irigyelte Kenobit. Mert a két férfit feltétlen bizalom és hűség kapcsolta össze, és…

Vajon lesz olyan, mikor engem is ennyire egyenlő félnek tekint majd? Vajon egyszer bennem is megbízik majd annyira, mint Obi-vanban? Mikor kinyitotta a szemét, látta, hogy Anakin őt figyeli. Sőt valószínűleg azzal is tisztában van, hogy mit művel. És Ahsoka Tano tudta, hogy a mestere gyűlöli, mikor ő ilyesmit művel. Ez esetben azonban nem kapott szidást, csak egy kíváncsian felhúzott szemöldököt, és egy fáradt, némileg elismerő pillantást. Ahsoka lesütötte a szemét, és úgy vonta meg a vállát, mintha azt akarná mondani: Sajnálom, nem tehetek róla. 

Anakin nagy levegőt vett, mint aki mondani készül valamit – aztán hirtelen ő is, Kenobi mester is felkapták a fejüket, mintha olyasvalami hangzott volna el, amit csak ők hallottak. Aztán néhány pillanat múlva a lány is megérezte: éles, szinte fájdalmasan feszítő benyomás volt, az a fajta, ami a harc előtt szokott erőt venni rajta. Valami készülődik. És néhány másodperccel ezután a híradós tiszt képernyőre szegeződő tekintete is elkerekedett.

– Uram…

– Igen, Avrey hadnagy – lépett oda a karcsú, ragadozószerű Yularen admirális.

– Alfa besorolású üzenetet kaptunk a Jedi Tanácstól – táncoltak a vékony, szőke híradós ujjai a billentyűzet fölött.

– Felvétel, vagy valós idejű üzenet?

– Felvétel, uram. Háromszorosan kódolt, többszörösen átirányított. 

Alfa besorolású. Ahsoka megborzongott – az érzés egyszerre volt riasztó és izgató –, és visszafojtott lélegzettel figyelt. Ez az! Erre az üzenetre Vártak már órák óta itt a semmi közepén, a Középső Gyűrű határán, több parszeknyi távolságra minden civilizált világtól! Ez az! 

– Ez az, hadnagy! – bólintott komoran Yularen. – Kenobi mester?

– Az üzenetet az eligazítóban fogadjuk, admirális. – Obi-van hangja továbbra is nyugodt és hűvös volt, mintha mindennap legalább két ilyen sürgős és titkos üzenetet kapott volna a Jedi Tanácstól. Ahsoka csöndes irigységgel figyelte. Egy napon én is ugyanilyen higgadt és kiegyensúlyozott leszek. Olyan, akit senki és semmi nem tud megrendíteni. 

– Mester…

– Igen, padavan – bólintott Anakin –, a mi alatt azt értettük, hogy te is. Mire vársz hát?

Tapsra… A válasz már ott volt Ahsoka nyelve hegyén, és igen komoly erőfeszítésébe került, hogy ne mondja ki. De úgy döntött, hogy ő többé már nem az a nyegle, nagyszájú padavan, akit a Christophsison, egy csata kellős közepén adtak Anakin Skywalker keze alá. Hisz azóta már jobb lett. Tapasztaltabb. Bölcsebb. És tudta, hogy efféle megjegyzések az ilyen pillanatokban csöppet sem szórakoztatóak. Főleg hogy nemcsak rá vetnek rossz fényt, de a mesterére is. Ezt Rextől, a klónok egyik századosától tanulta.

– Hadnagy – az admirális most majdnem olyan higgadtnak tűnt, mint Kenobi mester –, hívja a Pioneer és a Coruscant Sky kapitányait! Teljes harckészültség!

– Igen, uram! – bólintott a rádiós, és a következő pillanatban már a képernyőn futó adatsorok rajzoltak színes mintát sápadt arcára. A hídon szinte tapintható volt a feszültség, és mindenki hibátlanul, gépies pontossággal végezte a feladatát.

– Uraim! – bólintott hűvös mosollyal Yularen. – Errefelé menjünk!

Ahsoka legszívesebben kiugrott volna a bőréből, közben azonban bosszantotta, hogy hiába erőltet magára nyugalmat, hiába kifejezéstelen az arca, Anakin és Kenobi mesterek akkor is tisztában vannak a valódi érzéseivel. Megvárta, míg a két Jedi-mester és az admirális kisétálnak a hídról, és ő zárta a sort. Idegesen nyalta meg a száját. A háború kezdete óta nem először került ilyen helyzetbe, mikor lehet, hogy csak alig néhány percnyire voltak egy ütközettől, és az ember már azt gondolhatta volna, hogy egészen hozzászokott, sőt szinte unja is… de nem. Az izmai idegesen reszkettek, a szíve majd kiugrott a mellkasából, és a ruhája átizzadva tapadt a hátához.

 Nemsokára harcba megyünk, és nagyon résen kell lennem, nehogy bajba keverjem magam vagy Anakint! 

– Ahsoka – mondta Skywalker, hátra sem pillantva. – Hányszor beszéltünk már erről? Meg kell tanulnod megzabolázni a gondolataidat, mert azok képesek befolyásolni a valóságot! Uralkodj magadon!

– Bocsánat, mester… – szontyolodott el a lány. Anakin tudta, hogy Ahsoka mikor ideges. Mindig tudta. Az eligazító egy szinttel volt a híd alatt, és alighogy bezárult mögöttük az ajtó, Yularen máris a hidat hívta.

– Kezdheti az üzenet lejátszását, hadnagy! – A holo-vetítők fáradt pislogással keltek életre, és kékesfehér ragyogással töltötték be a helyiséget. Középütt, a tárgyalóasztal fölött megremegett a levegő, és a következő pillanatban Yoda mester fényből szőtt képmása jelent meg előttük.

– Megerősítést kaptunk, Kenobi mester! Nem vezették félre a Különleges Operációs Alakulatot. Dooku és Grievous a Kothlist és az ottani kémhálózatot választották célpontul. A bolygónak köztársasági kézben kell maradnia, különben a Középső Gyűrű bajba kerülhet. Amint felmértétek az ellenség erejét, hívjatok erősítést, amennyiben anélkül nem tudjátok legyőzni Grievoust. De a Tanáccsal valós időben ne lépjetek kapcsolatba, amíg el nem éritek a Kothlist. Most a két leghatalmasabb fegyverünk a titoktartás és az óvatosság, használjátok őket bölcsen! És az Erő legyen veletek! – Yoda mester holo-képmása egy villanással semmivé foszlott.

– Nos, ez érdekesnek ígérkezik – törte meg a csendet Kenobi.

– Ugyan, miféle erősítést hívhatnánk? – fintorgott Anakin. – A Köztársaság seregei a galaxis egyik végétől a másikig harcolnak, és sehonnan sem csoportosíthatunk át alakulatokat.

– Úgy tudom, a Coryx Math a Falleen közelében őrjáratozik. Az van legközelebb, és…

– Egyetlen hajó? – ingatta a fejét Anakin. – De Obi-van…

– Egy hajó is több a semminél, Anakin. – Anakin ugyan nem így gondolta – ez az arcán is meglátszott –, de egy gyors biccentéssel jelezte, tudomásul veszi a dolgot.

– Sajnos azt kell mondanom – hümmögte Yularen admirális, és tűnődve simogatta végig a bajszát –, a magam részéről nem lettem sokkal okosabb Yoda mester szavaitól. A keserű tapasztalat mondatja velem, hogy Grievoust többszörös túlerő nélkül nem szabad megtámadni. Már ha egyetlen ütközetben akarunk végezni vele, és közben szeretnénk elkerülni a katasztrofális mérvű vérveszteséget.

– És egy ideális galaxisban rendelkeznénk is ekkora túlerővel – fonta össze a karját Kenobi. – Csakhogy a mi galaxisunk igen távol áll a tökéletestől. Megkaptuk a parancsot, és ennek szellemében járunk el. És igaza van Yoda mesternek, nem engedhetjük, hogy a Kothlis a szeparatisták kezébe kerüljön.

– Ezzel magam is tisztában vagyok – biccentett Yularen –, de… valahogy nehezen veszi be a gyomrom, hogy nem számíthatunk erősítésre. Vagy legfeljebb a kritikus pillanatban, és mind tudjuk, hogy akkor valószínűleg már késő.

– Igaz, de ha ez a helyzet, kénytelenek vagyunk ehhez alkalmazkodni – vetett rá sötét pillantást Anakin. – És úgy vélem, kétszer is meg kell fontolnunk, mielőtt erősítést hívnánk. Mert minden alkalommal, ha valahonnan erőket csoportosítunk át, azzal egy másik frontot hagyunk védtelenül.

– Hogyan? – vonta föl a szemöldökét az admirális. – Azt akarják, hogy három cirkálót kockáztassak ez ellen a…

– Legutóbb is sikerült három cirkálóval megvernem Grievoust – mondta Anakin halkan.

– Tudom… és épp ez a lényeg, Skywalker tábornok. Grievous nem ostoba, és minden vereségéből tanul valamit. És mivel tisztában van vele, hogy három hajóval is le lehet győzni, biztos vagyok benne, hogy akkora túlerővel fog ránk támadni, ami ellen esélyünk sem lesz. Úgyhogy nem vagyok hajlandó kockáztatni…

– Pedig tartok tőle, hogy kénytelen lesz, admirális – szólt közbe Kenobi csöndesen. – Anakinnak igaza van, és az, hogy mi mit szeretnénk, ez esetben nem számít. Kénytelenek vagyunk elfogadni a tényeket, és ezeknek megfelelően cselekedni. Ha erősítés nélkül kell harcba mennünk, akkor úgy teszünk. –  Yularen abbahagyta a bajsza simogatását, és a holo-vetítő fedelén kezdett egyre idegesebben dobolni.

– Tudom, tudom. Én csak… mindössze annyit mondok, hogy nem tetszik ez nekem!

– Ez esetben miért nem lép kapcsolatba Grievous tábornokkal?! – villant meg Anakin szeme dühösen. – Esetleg tudathatná vele, hogy mennyi bosszúságot és kellemetlenséget okoz nekünk a terveivel, és talán megkérhetné, hogy három hajónál semmiképp se küldjön többet!

– Anakin! – mondta Kenobi csöndesen.

– Sajnálom – fújt dühösen a fiatalember, és lassan szétnyitotta ökölbe szorított droid-kezét. – Én csak… egy kicsit feszült vagyok. –  Ahsoka félig hunyt szempillái mögül figyelte a mesterét, és Anakin dühét szinte forró szélrohamként érezte a bőrén. – Úgy gondolom – mondta Anakin –, hogy akkor most a Kothlis felé vesszük az irányt. – Yularen kelletlenül biccentett, és olyan arcot vágott, mintha a kötelesség teljesítése fölért volna egy fogfájással.

– És ha a szerencse is mellénk szegődik, akkor Grievous valóban nem hoz három hajónál többet – mondta, és azzal a rádiósához fordult. – Avrey hadnagy! Feladatot kaptunk!

Miközben Yularen az egész flotta útvonalát megváltoztatta, Kenobi néhány percre félrevonta Anakint.

– Azt javasolnám, ez alkalommal éljünk inkább ésszel, mint erővel, Anakin – mondta halkan. – Ha kiderül, hogy Grievous máris a Kothlison van, akkor nem csupán légi, de szárazföldi összecsapásra is számíthatunk. Te sokkal jobb pilóta vagy nálam, úgyhogy szeretném, ha te vezetnéd a légitámadást, én pedig Rexszel és az embereivel vállalom a felszíni ütközetet.

Anakin lassan kifújta a levegőt, és az előbbi idegessége lassan semmivé foszlott.

– És ha azelőtt sikerül lecsapnunk rá, hogy letenné a szárazföldi csapatait?

– Ez esetben – húzta el a száját kelletlenül Kenobi – mi is csatlakozunk hozzád a légi parádéban.

– És… én? – köszörülte meg a torkát Ahsoka. – Velem mi lesz?

Azok ketten úgy néztek rá, mint akikben csak most tudatosul, hogy ő is ott van. A pillanatnyi csöndben mind tisztán érezték a falakon végighullámzó remegést, ahogy a hadihajó hajtóművei felkészültek rá, hogy a Kothlisra repítsék a cirkálót. És a nyomában olyan érzés söpört végig a hajón, amit mindhárom Jedi tisztán érzékelt. Feszültség. Nyugtalanság. Izgalom. Szomorúság. Merészség. A lehetséges halál elfogadása.

– Te, Ahsoka? – ingatta fejét Anakin, aki valószínűleg ugyanezeket az érzéseket próbálta meg felfogni és megzabolázni. – Ha szárazföldi ütközetre kerül sor, te is Obi-vannal és Rexszel tartasz. Ha pedig még nem érték el a felszínt, akkor itt maradsz a hajón.

Hogy maradjak itt? Mikor a mesterem halálos veszélynek teszi ki magát?

– De…

– Ne vitatkozz! – villant meg Anakin szeme vészjóslón. Ez akkor sincs így rendben! – Ahsoka…– Anakin hangja most már valamivel higgadtabb volt. – Értsd meg, nem a rátermettségedet akarom kétségbe vonni. Ismerlek, és tudom, mire vagy képes. Csakhogy épp elég pilótánk van, neked pedig nagy hasznodat vennék itt, a cirkálón.

– Skywalker mesternek igaza van – bólintott Yularen admirális, aki fél füllel azért továbbra is figyelemmel kísérte a beszélgetésüket. – Ha itt marad az Indomitable-ön, ezerféleképp tudnánk használni a képességeit. Mert bármilyen kiválóak is a szenzoraink, olyan érzékelőt még nem gyártottak, ami képes lett volna fölvenni a versenyt egy Jedivel!

– Persze valószínűbb, hogy a felszínen lesz rád szükség – biccentett Kenobi. – Közvetlenül mellettem… már ha nem elviselhetetlen a gondolat a számodra, padavan.

A szarkasztikus megjegyzés hallatán Ahsoka elpirult. És bár legszívesebben tiltakozott volna, most itt, Anakin előtt inkább úgy döntött, mégsem teszi.

– A legkevésbé sem az, Kenobi mester – mondta, de közben semmi pénzért nem nézett volna Obi-van szemébe. – Melletted szolgálni kitüntetés. Én csak…

– Tudom – mosolyodott el halványan Kenobi. – Aggódsz Anakin biztonságáért. De erre semmi szükség. És ezzel a vitát lezártnak tekintem. – Azzal Yularenhez fordult: – Mennyi idő múlva érjük el a Kothlist?

– Harmincnyolc standard perc múlva – mondta az admirális. – Úgy akarom kihozni a hajókat a hiper-űrből, hogy szenzortávolságon belül legyünk. Így azonnal kiszúrhatjuk Grievous hajóit, önök pedig azonnal fölvehetik a kapcsolatot az ottani ügynökeinkkel.

– Mire odaérünk, a hírszerzőink már figyelmeztetik a kothlisi bothaiakat a közelgő veszélyre – szúrta közbe Anakin. – Bár hogy ez segít-e bármit is… Megfelelő gyalogság vagy légierő nélkül nem sok esélyük lesz. – Ismét gond felhőzte a homlokát, és ökölbe szorította gépi kezét. – Ezt előre kellett volna, hogy lássam! Tudnom kellett volna, hogy Grievous sem elfeledni nem fogja a bothawui csatavesztést, sem megbocsátani nem fogja, hogy legyőztem! Számára ez lesz a visszavágó, és mind tudjuk, micsoda örömét leli a pusztításban! Ha ráteheti a kezét a Kothlisra… ha sikerül utat találni a Középső Gyűrű felé…

– Ne szaladjunk ennyire előre, Anakin! – vonta össze a szemöldökét komoran Obi-van. – Egyszer már legyőzted Grievoust, és nem látom okát, miért ne győzhetnéd – győzhetnénk – le ismét.

Anakin dühösen szegte föl az állát, és Ahsoka szinte tapintani tudta a mesteréből áradó fenyegetést. Aztán a dühe elillant, és az arca kisimult.

– Sajnálom – dörmögte. – Igazad van.

– Harmincnyolc perc – biccentett Kenobi most már maga is nyugodtabban. – Úgy hiszem, ez elég lesz egy kis csata előtti meditációhoz. Hidd el, nem te vagy az egyetlen, aki feszült, barátom. Nekem sem fog ártani, ha egy kicsit másfelé terelem a gondolataimat.

– Te? Ideges? – vonta föl a szemöldökét Anakin hitetlenkedve.

– Én. Ideges – mosolyodott el Kenobi, majd megveregette a fiatalabb Jedi vállát. – Egyébként is tudod, hogy mennyire gyűlölök repülni.

– Á, ezt csak úgy mondod! – legyintett Anakin vigyorogva. – Nem lehetnél olyan jó pilóta, amilyen vagy, ha tényleg utálnád a repülést.

– Nem jó pilóta vagyok, csak kétségbeesett – grimaszolt Kenobi. – És nem az ügyesség hajt, csupán a túlélés ösztöne. Amúgy pedig továbbra is fenntartom abbéli véleményemet, hogy mindenkinek, aki tényleg élvezi a repülést, orvosi kezelésre lenne szüksége.

– Majd szólok egypár jó szót az érdekedben az Arany osztag pilótáinak! – Anakinnak most már az esett nehezére, hogy ne nevesse el magát. – Akkor most megyünk meditálni, vagy sem?

– Kérem, nézze ezt el nekünk, admirális! – bólintott Kenobi Yularen felé. – Ez nálunk amolyan csata előtti rítus. És ha megtenné, hogy utasít valakit, hogy figyelmeztessen bennünket tíz perccel azelőtt, hogy kilépnénk a hiper-űrből…

– Így lesz, Kenobi tábornok – biccentett Yularen. – Közben fölkészítjük a vadászgépeket és a szárazföldi alakulatokat.

– Ahsoka! – intette maga mellé Anakin a tanítványát, miközben Kenobi már a folyosón volt. – Tedd magad hasznossá, és szólj Rexnek, hogy mire készüljön! Segíts neki egy kicsit gatyába rázni az embereit! A társaság fele még zöldfülű, úgyhogy jól jönne nekik pár okos tanács.

A mestere hanyag magabiztossága mögött Ahsoka szomorúságot érzett. Két ilyen zöldfülű – Vere és Ince – a Jan-Fathalon esett el nemrégiben, és Anakin még mindig nem heverte ki az elvesztésük fölött érzett fájdalmat. Mert megvolt neki ez a rossz szokása – hogy mások baját és fájdalmát is a sajátjaként élte meg. És mit sem számított, hogy ő milyen körmönfont módon, vagy Kenobi mester milyen nyíltan próbált erre rávilágítani, attól még így érzett. Mindig is a sajátjaként élte meg mások fájdalmát, ez így volt, és valószínűleg így is marad.

– Igen, mester. – Ahsoka megvárta, míg Anakin befordult a folyosó végén, majd turbóliftbe szállt, és már ment is, hogy tudassa Rexszel, nagy valószínűség szerint hamarosan őt is, az alakulatát is bevetik. Megint.

 

– Na, mi a hézag, kicsi? – kérdezte Rex, ahogy Ahsoka belépett az étkezőbe. – Mivel ilyen nagy a nyüzsgés, gondolom, hamarosan szétrúghatunk egy pár droid-segget.

– Valahogy úgy – telepedett le a lány a százados asztalához, közvetlenül Kockás mellé, aki a Vihar szakasz legújabb szerzeménye volt. – A hírszerzők szerint Grievous a Kothlis ellen vonul, úgyhogy most megpróbálunk elébe vágni.

– Akkor hamarosan kezdődhet a móka! – Vigyorodott el Rex. Az étkező csak úgy zsongott, és ahogy Ahsoka kiterjesztette az érzékeit, máris érezte a katonák reakcióját. Izgatottság. Óvatosság. Egyre türelmetlenebb várakozás. A Köztársaság klónkatonái rajongtak a harcért, és nem csupán azért, mert genetikailag így programozták őket, hanem mert szerettek győzni. Ami Ahsokának kelletlen kötelesség volt, az nekik az életet jelentette. Túljárni az ellenség eszén, és egész világokat megszabadítani a szeparatisták karmaiból. Bár, ha jobban belegondolt… nem is volt olyan rossz érzés győzni, és megmenteni az ártatlanokat. És jobbnak bizonyulni az Asajj Ventresshez, Grievoushoz, vagy épp Dooku grófhoz hasonló ellenfeleknél. Ez tényleg jó érzés volt.

Annyira, hogy még Anakin és Kenobi mester is örömüket lelték benne. Mert akármennyire is bizonygatták, hogy megvetik a háborút, Ahsoka sem volt vak, és látta a szemük csillogását egy-egy kivívott diadal után. A győzelem mindig jó érzéssel tölti el az embert. De ez akkor sem egyszerű. Mert ha a háború rossz dolog, akkor hogy lelhetünk ennyi örömöt a győzelemben? Talán… velünk van valami baj? Hallotta a saját bizonytalan hümmögését, és azonnal elhallgatott. Te bolond! Az hiányzik még, hogy a körülötted ülők azt gondolják, te, a Jedi, ideges vagy! Hogy félsz átkelni a hiper-űrön, és megverekedni a szeparatistákkal! Mivel Rex időközben Coric őrmesterrel bonyolódott beszélgetésbe, a lány Kockáshoz fordult. A férfi a Vihar szakaszban ugyan még újonc volt, de már semmiképp nem számított zöldfülűnek. A jobb arcán kígyózó csúf heg és a szeme vészes csillogása mindennél ékesszólóbban bizonyította ezt. Ugyanaz a veszedelmes fény volt ez, amit a Vihar szakasz többi katonájánál is látott már Ahsoka, és ami megkülönböztette őket a többi klóntól. Azok pillantása, akik már számtalan alkalommal néztek szembe a halállal, és eddig még mindig kijátszották valahogy.

– Igen, asszonyom? – vonta föl a szemöldökét Kockás.

– Felesleges asszonyomnak szólítania – legyintett Ahsoka.

– Akkor hogy szólíthatom? – játszott halvány mosoly a katona ajkán. – Mert gondolom, Kicsinek talán mégsem.

– Szólítson Ahsokának. Mint mindenki más.

– Értem, Ahsoka – bólintott Kockás.

– Ön hogyan került közénk, Kockás? Már úgy értem, a Vihar szakaszba.

A katona egy hosszú pillanatig az állát dörzsölte, aztán megvonta a vállát.

– Én kértem, hogy ide helyezzenek át. Korábban Fisto tábornok seregében szolgáltam.

– A kesseli offenzívában? Ott sebesült meg?

– Igen – mondta a férfi, és az ujja szórakozottan siklott végig az arcát csúfító hegen.

– Én úgy hallottam, hogy az ottani mészárlást csupán egyetlen klón élte túl, de nem gondoltam, hogy éppen ön.

– Miért is kellett volna, hogy tudja? – vonta meg ismét a vállát a férfi. – Nem szívesen dicsekszem az efféle dolgokkal, főleg, hogy változtatni már nem tudok rajta.

– De azt is hallottam, hogy Fisto mester újjászervezte a sereget…

– Igen, de… az már nem ugyanaz volt. A régi bajtársaim mind meghaltak. Én pedig szerettem volna valami új helyre kerülni, ahol nem minden rájuk emlékeztet. Érdemeim elismeréséül lehetővé tették, hogy én döntsem el, hová helyezzenek át.

– És pont a Vihar szakaszt választotta? Már ne értsen félre, örülök, hogy itt van… De mégis, miért mi?

– Szó sincs róla, hogy Fisto tábornokot hibáztatnám – vágta rá gyorsan Kockás. – Csak az igazat megvallva… én túl akarom élni ezt a háborút. És ehhez a legjobb tiszt alatt kell szolgálnom.

Annak ellenére, hogy halkan beszélt, Rex mégis meghallotta az utolsó megjegyzését. És miközben feléjük fordult, olyan megdöbbenés ült ki az arcára, hogy Ahsoka önkéntelenül is elnevette magát. Nagyon úgy festett, hogy megtalálta azt, amivel még Rexet is ki lehet billenteni a lelki egyensúlyából.

– Sok a duma! – mordult föl a százados. – Kezdünk kifutni az időből! – Az étkezőre hirtelen csönd telepedett, és Ahsoka szinte kézzelfoghatónak érezte a katonák feszültségét. Annyira, hogy szinte a foga is belefájdult. – Mennyi idő múlva érünk a Kothlisra? – kérdezte Rex.

– Körülbelül huszonhárom perc múlva – mondta Ahsoka.

– Lesz szárazföldi bevetés?

– Egyelőre még nem biztos, de… nagyon valószínű. Ha a szeparatisták megelőznek bennünket, akkor Kenobi tábornok vezeti a szárazföldi offenzívát, miközben a mesterem megtisztítja az eget.

– Ami reményeim szerint azt jelenti, hogy te velünk jössz bólintott Rex. – Kiváló! Vihar szakasz… Mindenki kapja össze magát! –  A hangulat alig néhány pillanat alatt megváltozott. A nyugtalanság és bizonytalanság eltűnt, és a helyét agresszív céltudatosság vette át. Mivel segíteni nem tudott, Ahsoka igyekezett nem láb alatt lenni. Az egyik sarokba húzódott, és meditálni próbált. Ami többé-kevésbé sikerült is, bár egy gondolat makacsul nem hagyta nyugodni.

Az Erő legyen velünk! És ne hagyja, hogy ezek a katonák esetleg épp miattam haljanak meg!