Második fejezet

– Valami nincs rendben, admirális úr! – mondta Avrey hadnagy váratlanul. – Sajnos, nem tudom, hogy csinálták, de… a szeparatisták minden kommunikációs csatornánkat zavarják!

– Micsoda?! – csattant föl Yularen. – Ez elfogadhatatlan, hadnagy! Azonnal orvosolják a problémát!

– De uram… ez egyszerűen… Igenis! Megteszünk minden tőlünk telhetőt!

Miközben az admirális visszanyelte a csípős választ, Anakin Obi-vanra sandított. Egykori mestere rezignáltan vonta föl a szemöldökét.

– Úgy nézem, az első menet a szeparatistáké – dünnyögte.

– Tartok tőle, hogy semmi jóra nem számíthatunk.

A központi kivetítőn már jól látszott Grievous flottája, a hadvezér hatalmas, új csatahajója, és az azt kísérő négy rohamcirkáló, amik éhes ragadozómadarakként keringtek a Kothlis körül. Lassan, szisztematikusan törtek maguknak utat a bolygót és holdjait körülölelő aszteroidaövön keresztül, mely mögött már ott várt a bothaiak védtelen világa.

– Ilyen még sosem történt velünk! – fújt dühösen Yularen.

– Hogy a pokolba sikerül minden kommunikációs vonalunkat zavarni?

– Ez igazán kiváló kérdés, admirális – biccentett Obi-van.

– És remélem, mihamarabb választ is kapunk rá… de csak miután leszámoltunk Grievous tábornokkal!

– Tartok tőle, hogy ez az alakulataink közti kommunikáció nélkül nem nagyon fog menni, uram – csóválta meg a fejét az admirális. – És ha bebizonyosodik, hogy nemcsak a támadásainkat nem tudjuk koordinálni, de még túlerőben is vannak, akkor tartok tőle, hogy esélyünk sincs…

– Uram! – szólt hátra a válla fölött Avrey hadnagy, és idegesen kisimított egy izzadt tincset a homlokából. – Azt hiszem, uram, ez egy számítógépes vírus.

– Mennyire súlyos a helyzet? – lépett közelebb Yularen.

– Máris megfertőzte a kommunikációs rendszert – magyarázta Avrey komoran. – Amennyire meg lehet állapítani a hajók közti rádióforgalom vivőhulláma aktiválta a vírust, és nagyon valószínű, hogy ez nemcsak a számítógépeinket, de a klónok sisakjaiba épített rendszereket is érintette. És a legszebb az egészben, hogy a számítógépes rendszer-diagnosztika még csak fel sem ismeri a vírus forráskódját. A nyakamat tenném rá, hogy többszörösen összetett kódolású hélixről van szó, és az sem kizárt, hogy egy véletlenszerű ciklusban önreplikáló dög, ami elsősorban a központi számítógépeinket vette célba.

– Micsoda?! – egy pillanatig úgy tűnt, hogy Yularen ott helyben agyvérzést kap. – És ez az átkozott itt van a hajómon?! Skywalker tábornok…

– Biztosíthatom, admirális, hogy mielőtt elhagytuk az Allanteen Hat dokkjait, minden cirkálót tüzetesen átnéztünk – mondta Anakin hűvösen. – És garantálhatom, hogy semmiféle vírust nem találtunk. Mi több, az általam javasolt módosítások többek között arról is gondoskodtak, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Viszont, ha ilyen villámcsapásszerűen sújtott le ránk ez a vírus, az azt jelenti, hogy…

– Szabotázs – fejezte be a mondatát Obi-van, aki egy pillanatra sem tévesztette szem elől a szeparatista hajókat. – Az ellenség még akkor juttathatta be a vírust a hajókra, amikor a cirkálók a dokkokban álltak. – Csönd telepedett a hídra, és mindenki a szabotázs és árulás kellemetlen lehetőségét mérlegelte.

– Meg tudják javítani a kommunikációs rendszert, Avrey? – kérdezte Yularen. – Mert anélkül nem küldhetem harcba az embereimet.

– Máris elindítom a rendszerellenőrzést! – mondta Avrey, miközben az ujjai villámgyorsan cikáztak a billentyűzet fölött. – De nem tudom, hogy mennyire lesz hatékony. Ilyen vírust még sosem láttam, de szinte biztosra veszem, hogy távirányítással aktiválták. Valószínűleg Grievous parancsnoki hajójáról, abban a pillanatban, ahogy kiléptünk a hiper-űrből. És akárki is tervezte, az egy igazi zseni, mert már azok alapján, amit egyelőre tudok róla…

Hirtelen fölvillant néhány gomb a konzolon, és az egyik képernyőn rövid üzenet jelent meg.

– Üzenet a Pioneerről és a Coruscant Skyról. Ők is hasonló problémával küzdenek, uram. A kommunikációs rendszer java máris összeomlott.

– És a rendszerellenőrzésen kívül mit tehetünk, hadnagy? – kérdezte Obi-van.

– Nem tudom, uram – túrt bele a hajába Avrey idegesen. – Hacsak nem…

– Igen? – lépett közelebb Yularen, aki már jól tudta, mit jelent ez a mozdulat. – Mit forgat a fejében, hadnagy? – Anakin egy pillanatra megnyitotta az elméjét Avrey érzelmei előtt, és az idegesség és bizonytalanság mögött halvány reményt vélt fölfedezni.

– Az akadémiai diplomamunkám témája a kristályos bioanód áramkörök használata volt – sóhajtott föl a hadnagy. – Ezt a fajta technológiát egy ideje már nem használják, úgyhogy mára inkább már csak technika- és kultúrtörténeti érdekesség, de a mögöttes teória még mindig működőképes.

– És egy ilyen elavult módszer miben segíthet most nekünk? – méregette gyanakodva Yularen. – Nekem most megoldások kellenek, hadnagy, és nem…

– Márpedig ez megoldást jelenthet, uram. – Avrey most először nem sütötte le zavartan a szemét. – Annak ellenére, hogy a legtöbb ilyen alegységet már rég kicseréltük, meg merem kockáztatni, hogy a harmadlagos elosztórendszerekben találunk még néhányat. A kristályos bioanódok más technikai elvet használnak, mint a mai jeltovábbító rendszerek, és ha sikerülne ezeket átszerelni a kommunikációs rendszerekbe, talán tudunk szubtéri üzenetet küldeni a Coruscantra.

– Talán? – vonta föl a szemöldökét Yularen.

– Uram… – úgy tűnt, a maradék vér is kifut Avrey arcából –, nos… biztosra veszem.

– Azt mondja, hogy vissza tudja állítani a kommunikációt?

– Azt mondom, hogy… legalább van rá lehetőségünk, ami azért több, mint a semmi!

– És meddig fog tartani, hadnagy?

– Körülbelül egy óra kellene hozzá.

– És onnan még körülbelül további két óra, míg a Pioneer és a Coruscant Sky rendszereit is helyreállítjuk – ingatta a fejét Yularen. – Ez túl sok. Ennyi időnk nincs. Ennyi idő alatt Grievous erői már az egész bolygót lerohanják.

– Hadnagy – fordult Avreyhez Obi-van, aki továbbra is olyan nyugodt hangon beszélt, mintha nem is egy katasztrofális vereség küszöbén állnának –, működik még a hajók közti hírközlő rendszer? Mert ha most azonnal átküldené a szükséges adatokat a többi rádiósnak, és párhuzamosan dolgoznának, azzal időt nyernénk.

– Igen – ellenőrizte Avrey hírközlőt –, még működik.

– Akkor küldje át az adatokat! – utasította Yularen. – Nincs vesztegetni való időnk!

– Egy pillanat! – vágott közbe Anakin. – És mi a helyzet a vadászgépekkel meg a csapatszállítókkal?

– Nem tartom valószínűnek, hogy azokat is megfertőzték volna – vonogatta a vállát a hadnagy. – Ámbár…

– Ámbár nem ártana ellenőriznünk a többi gépet is – bólintott Obi-van. – Mert lehet, hogy minden óvintézkedésünk ellenére azokhoz is hozzápiszkáltak. És nem akarom, hogy ez az utolsó pillanatban, vagy épp a támadás kellős közepén derüljön ki. –  Néhány perc múlva Anakin és Kenobi már az Indomitable indítófedélzetén jártak. A technikusok mostanra már fölkészítették a vadászgépeket és csapatszállítókat – a vadászpilóták még most öltöztek be –, és így értetlenül figyelték a hajók közt bóklászó két Jedit.

– Egyelőre ne idegesítsük ezzel a pilótákat – dörmögte Obi-van, miközben bemászott a saját gépe pilótafülkéjébe. – Csak ha már valami biztosat tudunk.

És hamarosan már biztosan tudták, hogy Grievous keze ide is elért. Anakin undorodva mérte végig a hajója irányítópultját – leginkább a halott kommunikációs rendszert.

– Hát, Grievous semmit sem bíz a véletlenre – csóválta meg a fejét. – Már csak arra vagyok kíváncsi, mikor megy tönkre a hajók közti kommunikáció is! – Nagyot sóhajtott, majd a háta mögötti aljzatban kuporgó Artuhoz fordult.  – Tudsz ezzel kezdeni valamit?

R2-D2 néhány másodpercig csöndben volt, majd halk, lemondó elektronikus füttyel válaszolt.

– Nagyszerű! – csapott Anakin dühösen az irányítópultra. – Óriási!

– Gyere! – szólt át Obi-van. – Yularen már vár ránk.  Nem is kellett mondaniuk semmit, az admirális tisztán látta az arcukra kiülő csalódottságot.

– Akkor ennyi – mondta keserűen.

– Azt azért nem mondanám – emelte föl a kezét Obi-van.

– Főleg mert a bothaiak nem várhatják meg, míg helyreállítjuk a kommunikációt. Muszáj lesz közbeavatkoznunk.

– Azt akarod mondani, hogy vakon és süketen fogunk repülni? – kérdezte Anakin hitetlenkedve.

– Nem nagyon látok más lehetőséget – húzta el a száját Kenobi. – Vagy te talán igen?

Erre Anakin sem tudott mit felelni. Hacsak azt nem, hogy Grievous annyira biztos volt benne, hogy sikerült a legteljesebb mértékben sarokba szorítania a köztársaságiakat – akik így nem merik megkockáztatni a támadást –, hogy nemhogy egy cirkálót, de még egy keselyű-droidot sem küldött ellenük. Hadd legyen ez az első és egyben utolsó hibája! 

– Akkor ezt hogy játsszuk le? – kérdezte Anakin, és egy pillanatra idegesen összerándult a gyomra. Sőt nemcsak az övé – tisztán érezte a körülötte állók nyugtalanságát. – A világűrben nem fogunk tudni színes zászlókkal meg kézjelekkel kommunikálni!

– A te feladatod, Anakin, viszonylag egyszerű lesz – mondta Obi-van. – Megtámadod az ellenséget, és az utolsó hajóig mindet elpusztítod!

– Ennyi? – grimaszolt Anakin. – Ez eddig tényleg nem tűnik bonyolultnak. És eközben te mit fogsz csinálni?

– Míg ti odafönt megcibáljátok Grievous bajszát, addig én a klónokkal szépen leszállok. A Kothlison mindössze két olyan hely van, ami számot tarthat a szeparatisták érdeklődésére: TaPcara, a főváros, és azon belül is a kémhálózat főhadiszállása a város északnyugati negyedében. Ezt a két területet fogjuk megcélozni, és miután elfoglaltuk, meglátjuk, hogyan tovább – mondta Obi-van, majd kíváncsian Yularenre pillantott. – Hacsak önnek nincs valami jobb terve, admirális.

– Nincs – rázta meg a fejét Yularen. – Úgyhogy ennél maradunk. Főleg mert nem különösebben bonyolult, így még a kényszerű rádiócsend ellenére is könnyű lesz tartanunk magunkat hozzá.

– Egyetértek – biccentett Anakin. – És mit tervezel, Obi-van, miután földet értetek?

– Ó, biztosan kitalálok valamit – mosolyodott el Kenobi szárazon. – A közeli kínhalál réme mindig inspirálóan hat az emberre. Avrey hadnagy…

– Tábornok úr? – nézett föl a rádiós tiszt.

– Akad még néhány tartalék adatkristálya? Rögzítenem kellene egy felvételt a klónok és a másik két cirkáló kapitánya számára.

– Parancsoljon! – intett Avrey a konzolon álló tárolóegység felé.

– Kiváló! – biccentett Obi-van. – Anakin, azt hiszem, itt az idő, hogy eligazítsd az Arany osztagot! Szeretném, ha tizenöt percen belül indulásra készen állnának!

– Nem lenne mégis szerencsésebb, ha én rögzíteném ezt a felvételt?– kérdezte a fiatalabb Jedi. – Ha már egyszer te úgyis utálsz repülni, és most ugye pilótákról van szó…

– Azt hiszem, ezzel most én is elboldogulok – mosolygott Kenobi hűvösen.

A francba! Lehet, hogy mindkettőnknek elment az esze? – füstölgött magában Anakin.

– Jó, rendben. De kérlek, mondd meg nekik, hogy… szóval mondd meg nekik, hogy legyenek nagyon résen, és hogy számítok a kezdeményezőkészségükre! Hogy kivételesen ne alakulatban gondolkodjanak, és tekintsék úgy, mintha mind egyszemélyes küldetésre indulnának! És azt is mondd meg nekik, hogy miután az Arany osztag kint van, másodiknak a Pöröly osztag indul a Pioneerről, és a hátvédet a Nyíl osztag adja. De miután kint vannak, már csak magukra számíthatnak. És Obi-van… arra szeretnélek kérni…

– Ne aggódj, Anakin, az egyik szemem mindig Ahsokán lesz.

– Nem is őt féltem, hanem téged! – vigyorodott el sandán Anakin. Egy pillanatra összemosolyogtak, aztán Yularen megköszörülte a torkát.

– Tudom, hogy a Jedik nem hisznek ebben, de… mindkettőjüknek sok szerencsét kívánok! És ne aggódjon Skywalker tábornok, rádiócsend ide, vagy oda, védeni fogjuk a hátát!

– Köszönöm, admirális! – biccentett Anakin, aki annak ellenére tökéletesen megbízott Yularenben, hogy az Indomitable parancsnoka közismerten nem rajongott a Jedikért. – Önöknek is jó vadászatot! –  Az indítófedélzet felé menet Anakin rövid kitérőt tett a barakkok felé, ahol Ahsoka, Rex és a Vihar szakasz már induláshoz készülődött.

– Mester! – pattant föl Ahsoka a priccséről. – Mi történt? Mi a…

– Hallgass és figyelj! – intette le Anakin. – Az első körben Grievous túljárt az eszünkön, és már nem fogjuk tudni megakadályozni, hogy letegye a szárazföldi csapatait a Kothlison. Főleg úgy, hogy a teljes rádióforgalmunkat zavarja, így gyakorlatilag vakon repülünk. A cirkálókat és a leszállóegységeket a vadászok fogják biztosítani, míg el nem érjük a légkört, onnantól kezdve pedig Kenobi mester feladata lesz, hogy a szárazföldi csapatokkal elintézze a droidokat. Te vele tartasz, és szeretném, ha nem feledkeznél el róla, hogy odalent kemény küzdelemnek néztek elébe, úgyhogy örülnék, ha nem kalandozna el a figyelmed, és arra figyelnél, amit csinálsz!

Ahsoka zavartan pislogott, és életében először nem tudta, mit feleljen. A pillanatnyi kínos csöndet Rex törte meg:

– Mikor azt mondta, uram, hogy teljes rádiócsend…

– Akkor azt úgy értettem, hogy nem működnek a kommunikációs rendszereink – húzta el a száját Anakin. – Reméljük, a sisakrádiókat ez nem érinti. És bízzunk benne, hogy szükség esetén segítséget is hívhatunk…

– Gondolod, hogy szükség lesz rá, mester? – villant meg Ahsoka szeme. Anakin tisztán érezte a lány nyugtalanságát, és legszívesebben biztatón megveregette volna a vállát. Mégsem tette. Semmi szükség rá, hogy a katonák azt lássák, a velük tartó Jedi-padavan milyen nyugtalan.

– Sose lehet tudni, de… nem tartom valószínűnek – próbált Anakin minél közömbösebb hangot megütni. – Csak tedd, amire Obi-van utasít, és minden rendben lesz!

– És ön, uram? – kérdezte Rex.

A klón hangja semmiféle érzelmet nem tükrözött, Anakin azonban tisztán érezte a tapasztalt katona idegességét. És nem is hibáztatom. Én se perdülök táncra örömömben. 

– Én most nem vagyok érdekes – legyintett Anakin. – Nekem könnyű dolgom lesz.

– De ha nem leszünk rádió-összeköttetésben – mondta Ahsoka lassan –, honnan fogjuk tudni, mikor kell megindítani a szárazföldi támadást?

– Ne aggódj, tudni fogod. És most munkára, Rex! Irány az indítófedélzet! Hamarosan Obi-van is ott lesz, és amint a mulatságnak vége, nemsokára ismét találkozunk!

– Igen, uram – biccentett Rex. – Jó vadászatot, tábornok!

– Az Erő legyen veled, mester! – motyogta Ahsoka.

– Az Erő legyen mindannyiunkkal, padavan! – bólintott Anakin. Azzal gyorsan sarkon fordult, és elsietett, mielőtt a tanítványa megérezhette volna a nyugtalanságát.

 

Az Arany osztag pilótái már a leszállófedélzeten várták – csupa harcra kész, tapasztalt klón, akik lakonikus nyugalommal készültek az elkövetkezendő ütközetre. A pilóták élén Tűzgolyó százados állt, szokásához híven egyetlen vörös–fekete tincstől eltekintve kopaszra borotvált fejjel.

– Tábornok úr!

– Kezdődik a műsor, százados! – vigyorgott rá Anakin. – És csak hogy senki se unatkozzon, nem fogjuk tudni használni a rádióinkat.

– Semmi gond! – A százados összes reakciója egy felvont szemöldök volt. – Úgyis szívesebben harcolok, mint beszélgetek. – Ezek a pilóták… Imádom őket! 

– Így viszont bonyolult stratégia helyett csak annyit tehetünk, hogy odamegyünk, és lerugdossuk a szeparatistákat az égről.

– Örömmel, tábornok úr! – A százados vigyora vicsornak is beillett.

Anakin érezte a pilóták magabiztosságát és növekvő vérszomját, és ugyanakkor azt a vak, feltétel nélküli bizalmat is, amit iránta tápláltak.

– Grievous csak ül a fémseggén, és azt hiszi, hogy máris legyőzött bennünket! – vonta össze a szemöldökét Anakin. – Mi lenne, uraim, ha szépen odamennénk, és bebizonyítanánk, hogy téved?!

A pilóták egy emberként mordultak föl, és ökölbe szorított kezükkel a mellkasukat döngették.

– Kit érdekel, hogy nem lesz rádiónk?! – folytatta Anakin. – Nincs is rá szükségük, hogy folyton megmondjam, mit csináljanak! Maguk már úgy születtek, hogy tudták, mi a dolguk! Eddig is tudták… a mai nap után is tudni fogják! – Újabb zajos tetszésnyilvánítás következett. – Kenobi tábornok csapatai hamarosan útnak indulnak a felszín felé, és csak nem hagyhatjuk őket cserben?! Ugye, nem?! 

– Nem! – A pilóták olyan hangosan üvöltöttek, hogy a hangárban mindenki felkapta a fejét

Anakin büszke volt rájuk, és ugyanakkor féltette is őket. Mert a harc természete azt diktálta, hogy öljenek, és ha kell, haljanak meg. Tisztában voltak vele, hogy ezt a napot nem mind fogják túlélni, és Anakin bele sem mert gondolni, hogy kik lesznek azok, akik nem jönnek vissza.

Mert lehet, hogy egy kívülállónak ezek a klónok mind egyformának tűntek, de ő ismerte őket, a különböző színűre festett, eltérő fazonúra igazított frizurájukkal, a tetoválásaikkal és egyedileg dekorált páncéljaikkal… az egyéniségük legapróbb megnyilvánulásaival. Tudta, hogy melyik sebet hol szerezték, hogy melyikük bogaras, és melyiküknek van jó humora… Még zárt páncélban és sisakban is meg tudta őket különböztetni. Ha bekötnék a szememet, a nevetésükről megmondanám, ki kicsoda. Még egyszer végighordozta rajtuk a tekintetét, tudván, hogy lesz köztük olyan, akit most lát utoljára.

– Rendben, hadd szóljon! – csapta össze a két kezét. – Én vezetek, és amíg ki nem érünk a hajó közvetlen közeléből, standard formációban repülünk! Onnantól kezdve mindenki magára vigyáz, és aki utoljára jön vissza… az fizet az egész csapatnak egy kört!

A klónok jóízűen összenevettek, majd még egyszer ellenőrizték a felszerelésüket, és mindegyikük ment a saját hajójához. Ahogy Anakin bemászott a pilótafülkébe, R2-D2 hisztérikus füttyözéssel és sípolással fogadta.

– Ne pánikolj már, Artu! – vetette oda a fiatalember. – Máris dolgoznak rajta a rádiósok!

Újabb ideges füttyözés következett.

– Nem, nekem most nagyobb szükségem lesz rád, mint Avrey hadnagynak – rázta meg a fejét a Jedi, miközben egyik rendszert a másik után ellenőrizte. – Úgyhogy most szépen megyünk, szétcsapunk a szeparatisták közt! És mindketten tesszük a dolgunkat.

A kis asztro-droid most már valamivel óvatosabban fogalmazott.

– Ne aggódj, minden rendben lesz! – dünnyögte Anakin, bár egy pillanatra ismét görcsbe rándult a gyomra. Nem ma lesz, hogy meghalok. Ezt az ütközetet is túlélem, és ismét találkozom Padméval. Mert olyan droidot még nem építettek, ami kifogott volna rajtam! A pilótafülke lezárt ablakán keresztül vetett még egy gyors pillantást a hangárra. Az Arany osztag vadászai indulásra készen sorakoztak az övé mellett, és tisztán érezte a pilóták eltökéltségét. Szerencsés vagyok, hogy ilyen embereket vezethetek. Nem akarom őket cserben-hagyni. Hátradőlt, és a tekintetével a repülésirányítót kereste, aki majd útnak indítja őket. Gyerünk már! Az idő itt emberéleteket jelenthet! Mire várunk még? 

 

Obi-van egyedül állt a híd közepén, és az Indomitable hatalmas panorámaablaka mögött nyújtózó űróceánt figyelte. Valahol, ott a távolban, olyan messze, hogy addig már legfeljebb csak a hajók szenzorai láttak el, valószínűleg Grievous ugyanígy a parancsnoki hídjáról figyeli a csapatai mozgását. Egy újabb szeparatista droid-szállító indult útnak a Kothlis felé, hogy gyűlöletes, halált osztó terhét a védtelen világra zúdítsa.

Grievous. – A háború kezdetén Obi-van még megpróbálta megérteni az ellenséges hadúr tetteinek mozgatórugóit. Azt, hogy mi táplálja végtelen gyűlöletét, és miért szomjazza ennyire mások szenvedését és halálát. Azonban sosem jutott el az igazi válaszhoz, és egy idő után már nem is érdekelte. A megértés valószínűleg mit sem változtatott volna a kiborg viselkedésén, és Kenobi esélyt sem látott, hogy valaha is béke legyen kettőjük közt. Grievous eltökélte, hogy megsemmisíti a Köztársaságot. Maga is a sötétség teremtménye volt, éppúgy, ahogy ura és gazdája, Dooku gróf, és ez az ő sorsát is megpecsételte.Obi-van tudta, elég lenne megnyitnia az elméjét az Erő előtt, ami a Kothlison történik. Mindent. Az Erő a maga kíméletlen pártatlanságával fedné föl előtte a valóság legapróbb részletét is, és tisztán érezné az odalenn rekedt bothaiak rettegését, és a rájuk váró halál iszonyatát. Úgyhogy ez esetben bezárta a tudatát az Erő előtt. Az ilyen alkalmakkor az empátia inkább volt átok, mint áldás. Bár a figyelme javát az Indomitable hídján túl folyó események kötötték le, a körülötte zajló történésekkel is tisztában volt.

Minden formálódó gondolattal, minden ki nem mondott szóval, legördülő izzadságcseppel, megremegő szájszéllel és gyomorral. A cirkáló legénysége a flotta legjobbjai közül került ki, de ezek akkor is emberek voltak, a maguk örömeivel és félelmeivel, nem pedig előre programozott droidok. És kiképzés ide vagy oda, nem voltak képesek teljesen elnyomni a félelmüket. Én is félnék, ha megengedhetném magamnak ezt a luxust… nem tehetem. 

– Az utasításai eljutottak a másik két cirkálóra is, tábornok – állt meg mellette Yularen. – Abban a pillanatban, ahogy kiadja a parancsot, máris indítjuk a vadászokat.

Kiadni a parancsot… Milyen rövid, tömör és velős kifejezés! Milyen egyszerűen hangzik! Kiadni a parancsot… És ezzel vajon hány értelmes lény halálos ítéletét írja alá? Vajon hány klónt küld ezzel a halálba? Vajon hánynak kell mechanikus bölcsőjükben megszületni, és végigcsinálni a kíméletlen kiképzést, hogy néhány év múlva pótolják azokat, akik most fognak elesni?

Pusztán azért, mert ő most kiadja a parancsot. Nem tudhatja, amíg véget nem ér az ütközet. Sőt ha közben elesik, akkor sohasem fogja megtudni. Vajon ha az embereimmel együtt én is elesem ebben a csatában, azzal semmissé teszem, hogy én adtam ki az őket halálba küldő parancsot? Valószínűleg nem. És egy napon valaki elszámoltat majd bennünket ezért a rengeteg kiontott vérért. Egy napon… Hirtelen égető fájdalom nyilallt az agyába, és egy pillanatra megvonaglott az arca. Szóval visszatért a fájdalom, ami örökké ott bujkált a testében a Zigoola óta, és amivel még a Jedik legkiválóbb gyógyítója, Vokara Che sem tudott mit kezdeni. És nem segített sem a rendszeres meditáció, sem az alternatív gyógymódok, de még az erős fájdalomcsillapítók sem. 

De lehet, hogy meg is érdemlem. Most már van valami, ami örökké emlékeztet a saját halandóságomra, és arra, hogy a tetteinknek következményei vannak. Na jó, elég az önsajnálatból, feladatom van! – Yularen türelmesen megvárta, míg Kenobi ismét megszólal. 

– Indulhatnak, admirális – bólintott Obi-van. Yularen fölemelte a kezét, mire máris tucatnyi altiszt indult, hogy a rádiócsend idején élőszóban kézbesítse az utasítást.

Elkezdődött hát. Légy óvatos, Anakin!

– Az ifjú Skywalker páratlan pilóta, tábornok – mondta Yularen, aki mintha ösztönösen is érezte volna, hogy mi nyugtalanítja Kenobit. – Nem lesz semmi baja.

Obi-van meglepetten húzta föl a szemöldökét. Együttérzés Wullf Yularentől? Erre számított a legkevésbé. Ők ketten mindig képesek voltak kiválóan együtt dolgozni, de a kapcsolatuk ezen kívül mindössze udvarias formaságokra korlátozódott. Főleg, hogy az admirális távolságtartó, óvatos ember volt, aki nehezen állhatta, hogy a saját hajóján Jediket kell kiszolgálnia. Ahhoz túlságosan is jól képzett és fegyelmezett volt, hogy ennek bármilyen körülmények közt hangot adjon, vagy hogy ez befolyásolja a kötelesség teljesítésében, de akkor is óhatatlanul rányomta bélyegét a viselkedésére. És most mégis ő az, aki megpróbál megnyugtatni. És furcsamód úgy-ahogy még sikerül is neki.

– Tudom – bólintott Obi-van. – Ő a legkiválóbb pilótánk. – De félek tőle, hogy most a legkiválóbb sem lesz elég. Sokért nem adta volna, ha előre láthatja a csata kimenetelét, de a sötét oldal még itt, a Coruscanttól és a Külső Gyűrűtől ilyen távol is homályba borította a jövőt. Olyan volt, mintha egy sokrétegű üvegablakon próbált volna átlesni, és a túloldalon csak bizonytalan árnyalakokat látott. A Zigoola óta a sötétségre is sokkal fogékonyabb volt, de a maga kíméletlen, rendszerező elméjével ezt is megpróbálta a saját hasznára fordítani. A szédülést, a hányingert, a fejfájásokat és a hallásküszöbe peremén érzékelhető folyamatos, rosszindulatú suttogást mind figyelmeztetésnek és a képességei határkövének tekintette.

Csöndben várakoztak – két nagyon különböző ember, akiket mégis ugyanaz a cél vezérelt. Aztán Kenobi megrázta magát, és érezte, hogy az Erő kilúgoz belőle minden bizonytalanságot. Már nem érezte a szédülést, sem a fejfájást, és a sötétség is oszlani látszott.

– Ettől mindig eláll a lélegzetem – bólintott az admirális a méltóságteljesen útnak induló vadászgépek felé. Az Arany osztag csillagvadászai karcsún és halálosan törtek elő a cirkálók gyomrából, és indultak az ellenség felé. Obi-van egy pillanatra lehunyta a szemét, és ahogy a tudatával utánuk nyúlt, tisztán érezte egykori padavanja féktelen örömét. Anakin élvezte a repülést – és a tudatot, hogy hamarosan szétzúzhatja Grievous csapatait. Olyasmi volt ez, ami mindig kellemetlen utóízt hagyott Kenobiban. Az évek során Anakinban kialakult egyfajta… nem, nem nevezte volna gyilkolási vágynak… Inkább bosszúvágynak. Anakin örömét lelte abban, hogy igazságot szolgáltatott, és tűzzel-vassal elégtételt vett az ellenségen. Vajon ezt tőlem tanulta? Tény, hogy én magam is vágyom az igazságot, és örömömet lelem a képességeim tökéletesítésében, de… nem lehet, hogy Anakin ezt magyarázza félre? A gondolat, akár egy fájó fog, nem hagyta nyugodni. A szeparatisták oldalán sem csupán droidok harcoltak, és félő volt, hogy mikor az ő zseniális, egykori tanítványa arról beszélt, hogy mennyire gyűlöli az ellenséget, óhatatlanul is összemosta az élőt az élettelennel, a szerveseket a gépekkel, és ez olyasfajta hiba volt, ami…

 Ez egy nem kellően érett fiatalember hibája. És nem érdekel, Yoda mit mond, szerintem akkor is túl korán ütöttük lovaggá Anakint! És tartok tőle, egy napon ennek még csúnyán megfizetjük az árát! A jobb oldali panorámaablakokon túl ekkor bukkantak föl a Pöröly osztag vadászgépei, és alig egy percre rá a Nyíl osztag vadászai is követték őket. Három teljes osztagnyi harci gép, mind készen az ölésre, és ha kell, a pusztulásra.

– Tábornok úr – szegte föl a fejét Yularen büszkén –, hamarosan pozícióban leszünk!

A Kothlis felé száguldó Indomitable, és az őt kísérő két másik cirkáló körül apró, halálos rovarokként rajzottak a vadászgépek, és mind csak remélhették, hogy nem lesz szükség rá, hogy vissza kelljen vezényelni őket a csatahajók védelmére. Grievous droid vadászgépei közül máris egész szakaszok váltak ki az eddig zárt formációból, és indultak a köztársasági gépek felé.

– Köszönöm, admirális – bólintott Obi-van, de a gondolatai már odakint jártak, Anakin és a klónpilóták körül. Néhány pillanat múlva Vörös és zöld lézersugarak kezdtek cikázni, és az élen haladó Arany osztag pilótái azonnal a szélrózsa minden irányába szétváltak. Négy droid vadász abban a pillanatban megsemmisült, de tudták, hogy ez mindössze csepp a tengerben.

– Mikor akarja indítani a csapatszállítókat, uram? – kérdezte Yularen komoran.

– Amint elérkezett a megfelelő pillanat, tudatni fogom önnel – fonta karba a kezeit Obi-van.

– Ezt nem lehetne kicsit pontosabban, tábornok úr? – köszörülte meg a torkát az admirális.

– Mikor itt lesz az ideje, önnel közlöm először – mosolyodott el hűvösen Kenobi.

 

– A francba! – szitkozódott Anakin, és vadul megpörgette a gépét. – Vigyázz, hova célzol, Arany Hetes! – Automatikus reakció volt ez a részéről, hiszen tudta, hogy Villantó nem hallhatja. De a kiabálás segített, így hát kiabált. Grievous módosított keselyű-droidjai felbőszült darazsakként rajzottak körülöttük, és úgy becsülte, legalább kétszeres túlerővel kell szembenézniük. Volt már ennél rosszabb is! Alig kétszeres túlerő… menni fog ez! Még csak négy perce voltak idekint, és máris hat ellenséges géppel végzett. Egy köztársasági vadász száguldott el mellette, a nyomában két keselyű-droiddal. – Vigyázz, Nyíl Kilences!– üvöltötte Anakin magából kikelve. – Az a kettő teljesen rád tapadt! –  A droidok halálos pontossággal vették tűz alá a vadászgépet, és Nyíl Kilences éles villanással szűnt meg létezni. Ahogy Anakin az utolsó pillanatban a pilóta után nyúlt, még érezte Fullánkos kínját, aztán a pilóta eltűnt az Erőből. Nem, nem, nem, nem, NEM! 

A pilóta halála fájó visszhangot vert a lelkében, és egy pillanatra elvakította. De nem volt idő tovább gyászolni, mert máris ott termett három droid-hajó – Ezek meg honnan a fenéből kerültek elő?! –, és most már ő is az életéért küzdött. Ezek az átkozott fémkasznik egyre jobbak! Ki a fene programozza őket?! Szívesen elbeszélgetnék az illetővel egy sötét coruscanti sikátorban, egy vascső társaságában… Most már nem volt szórakoztató a repülés. Végül Tűzgolyó mentette meg.

A százados egy elképesztően szűk fordulóval vágott be mögéjük – Anakin nem is értette, hogy nem tört közben darabokra a vadászgépe –, és néhány pontos lövéssel mindhármat szilánkokká robbantotta. Az ifjú Jedi átszáguldott a törmelékfelhőn, és a tekintete az Indomitable-t kereste. A hadihajó ütegei lézersugarakból szőttek halálos hálót, miközben a Pioneer és a Coruscant Sky a Kothlis felé tartó szeparatista hadihajókat vették tűz alá. Ha megállítani nem is tudták őket, egy darabig sikerült magukra terelni az aszteroidaöv körül csoportosuló hajók figyelmét.

Anakin és Tűzgolyó néhány villanásig párhuzamosan repültek, olyan közel egymáshoz, hogy a százados még Anakin vigyorát és feltartott hüvelykujját is tisztán látta. Aztán új vektorra álltak, és immáron külön utakon indultak a keselyű-droidok után. Pöröly Kettes húzott el Anakin hajója fölött, és a Jedi-lovag azonnal megérezte a pilóta kétségbeesését. A vadászgép irányíthatatlanul pörgött, és a nyomában haladó droidok pillanatokon belül lángoló fémtörmelékké lövik. Neee! Őt ne! A kölyök alig egy hónapja szolgált nálunk! Dühösen elvicsorított, gyors csempészfordulóba vitte a gépét, és azonnal a droid vadászokra tapadt. Azok pedig, bármilyen ravasz program is vezérelte őket, nem vehették föl a harcot egy Jedi képességeivel. A nagy erejű energianyalábok pillanatok alatt darabokra vagdosták őket – az egyik lemetszett szárnyvég R2 kupolás fején koppant, mire a kis droid hisztérikus füttyözésben tört ki.

– Sajnálom! – kiabált hátra Anakin. – De tényleg! –  Jobbra döntötte a gépét, és közben megpillantotta a sérült Pöröly Kettest, amint a Pioneer felé próbál visszavonulni, az őt biztosító Pöröly Nyolcas kíséretében. De utálom ezeket a droidokat! A következő pillanatban felüvöltöttek a vészjelzők, és a taktikai konzolján látta, hogy egyszerre négy ellenséges vadászgép repült rá.

Ezek meg honnan a fenéből kerültek ide?! Ha kilövök egyet, három másik jön a helyére!

Grievous megállás nélkül szörnyű nyomás alatt tartotta a köztársasági erőket, és próbálta minél tovább megakadályozni, hogy a Jedik elérhessék a bolygót. Az idő megfagyni látszott, a tér villogó energiasugarak megvilágította örvénnyé vált, és az Erőben egyre több kétségbeesett halálsikoly visszhangzott, ahogy Anakin egyik pilótája a másik után fakult ki a létből. Ölni, ölni és ölni, és elpusztítani az átkozott droidokat, és lemészárolni a taszkeneket, de minden veszteség az ő vesztesége, minden vereség az ő veresége, és mindenki fájdalma az övé is egyben. És meg kell mentse a Kothlist, a Coruscantot, Padmét… Mindannyiukat.