kilenc
WEN REGGELI UTÁN ÉRKEZETT A GYAKORLATRA, és Margaret Gis bármelyik percben befuthatott. Simonnal épp az előtérben tartózkodtunk, amikor Gwen, mobiltelefonnal a kezében, benézett hozzánk.
– Tori nincs itt, srácok? – kérdezte.
– Szerintem még ágyban van – feleltem. – Nem akart reggelizni.
Megyek, szólok…
– Ne fáradj! Ebben a percben hívtak a munkahelyemről. Valaki lebetegedett, és nekem kell felügyelnem a képtárban. Mondjátok meg Torinak, hogy négy körül visszajövök! – Már majdnem elindult, de megtorpant, és Simonhoz fordult. – Tegnap meglepettnek tűntél, amikor Andrew elárulta, hogy boszorkány vagyok! Nem láttad rajtam?
– Öö, nem.
– Remek! Ezek szerint ez a része működik a módosításnak!
– Tessék?
Elmosolyodott, és a szalonba terelt bennünket, ahol lehuppant egy túlméretezett fotelba, lerúgta a cipőjét, és harisnyás lábát maga alá húzva a látszat szerint mégsem sietett olyan nagyon a munkahelyére.
– Én ránézésre megmondom, hogy varázsló vagy! Ez örökletes tulajdonság. A varázslók képesek felismerni a boszorkányokat, és vica versa. Andrew elmondta, hogy ezt ki akarták küszöbölni, amikor lecsíptek a génjeidből.
– De miért?
– A politikai korrektség jegyében, az előítéletek miatt sok ostobaságot követtek el. Szerintük a boszorkányok és a varázslók 52
védekező mechanizmusként fejlesztették ki ezt a tulajdonságot. – Elvigyorodott. – Tudd, ki van veled, és ki ellened!
– Ellenem?
Simonra nézett. – Mit hallottál a boszorkányokról?
– Hm, nem túl sokat.
– Ó, ne udvariaskodj! Azt azért hallhattad, hogy hitvány varázsigemondók vagyunk, igaz? Mi ugyanezt valljuk a varázslókról.
Buta versengés ez, még az inkvizíció idejéből. Mindkét faj jó a varázsigevetésben, a saját külön területén. Mindegy, Andrew szerint az Edison Csoportnak az az ötlete támadt, hogy ha megszabadulnánk ettől a belső radartól, mindannyian jobban kijönnénk egymással.
Csak úgy forgatta kék szemét. – Személyes véleményem szerint nagy hibát követtek el. Ez a felismerő képesség evolúciós szempontból hasznos célt szolgált, megelőzte a fajok közti nem kívánatos keveredést.
– A boszorkányok és a varázslók közt? – kérdeztem meg.
– Igen. Elég megbízhatatlan kombináció, sőt… – Hirtelen elpirulva abbahagyta. – Elég a locsogásból! Vár a munka, bármennyire is szeretném kihúzni magam a kötelesség alól. – Felkecmergett, aztán megtorpant. – Srácok, szeretitek a pizzát?
– Hát persze!
Megkérdezte, milyet szeretnénk. – Hozok majd desszertet is. – Simonra nézett. – Te ehetsz édességet?
– Egy kicsit biztos ehetek majd abból, amit hoz, bármi is az!
– Jól van. – Lejjebb vette a hangját. – Csak szóljatok, gyerekek, mit szeretnétek! Ez nem éppen egy tinibarát ház, ráadásul őrjítő lehet tétlenül várakozni, miközben Simon, te az apád, míg te, Chloé, a nénikéd miatt aggódsz. Tényleg remélem… – Felpillantva még lejjebb vette a hangját. – Majd megváltozik a véleményük! Andrew a helyes irányba tereli őket, és én is segítek, ahol tudok!
Megköszöntük neki. Érdeklődött, miféle újságokat szeretünk olvasni, hogy olyat hozzon. Andrew ekkor hívta Simont, számukra eljött a tanulás ideje. A fiú még odaszólt Gwennek, hogy örülne néhány képregénynek, amilyet talál, aztán elment. Én az Entertainment Weekly t kértem, gondoltam, azt nem lesz nehéz kapni.
A távozása előtt még rákérdeztem: – Mit gondol a boszorkányok és a varázslók keveredéséről, mi benne a veszélyes?
53
– Úgy érted…?
– Ismerek valakit, akiben mindkét vér lehet.
Elmosolyodott. – Valami azt súgja, mindketten ugyanarról a személyről beszélünk, de egyikünk sem akarja megnevezni, hátha a másik nem ezt tudja! Ezt a valakit egy halott királynőről nevezték el?
Bólintottam, mire Gwen erőltetetten felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. – Andrew nem volt benne biztos, hogy ti is tudjátok, én meg nem akartam, hogy pletykálkodáson kapjanak!
Megpróbáltam közölni vele, hogy Tori az, aki nem tudja, de ő
folytatta.
– A vérkeveredés valóban jelent bizonyos kihívást. Még rátesz egy lapáttal, és nektek, srácok, ahogyan hallom, nemigen van rá szükségetek! A csoportunk szerint viszont sem Diane, sem Kit nem különösen erős varázsigemondó, úgyhogy…
– K-Kit? S-Simon apja?
Egymásra bámultunk. Gwen csendben szitkozódott, még az arca is elfintorodott.
– Úgy látszik, mégis pletykálok! Jellemző! – Bizonytalanul felnevetett, és a mobiltelefonja nézegetésébe merült. – Valószínűleg nem is igaz! Talán még az sem, hogy az apja varázsló volt. Nem mintha én tudnám: soha nem dolgoztam az Edison Csoportnak, és nem ismerem sem Kitet, sem Diane-t. Mindenesetre, varázsló vér vagy sem, biztos vagyok benne, hogy Torival nem lesz baj! Megmondom neki…
– Ne! Úgy értem, ő nem hallotta a szóbeszédet. Semelyiket. Azt, hogy az apja varázsló lehetett, csak én hallottam meg véletlenül a laborban!
– Nos, akkor nem árulom el neki! De neked sem kéne!
Tényleg Kit Bae lenne Tori apja? Az ki van zárva! Kit Bae koreai származású, amit Simonban könnyű felfedezni. Toriban nem annyira.
Az is tény ugyanakkor, hogy a genetika meglepő dolgokra képes, mint amilyen például Simon sötétszőke haja. Viszont, ha Diane Enright szándékosan ejtette teherbe magát egy varázsló gyermekével, ahogy azt a féldémon állította, Kit Bae választása olyan lenne, mintha vörös hajú apát választanánk, holott sem nekünk, sem a férjünknek nincs vörös haja. Tori apja jó eséllyel tudja meg, hogy a gyerek nem a sajátja!
54
Torinak és Simonnak nem lehet ugyanaz az apja! Ha viszont mindenki más azt hiszi, igen, ez könnyen Tori és Simon fülébe juthat, és erre a bonyodalomra most senkinek sincs szüksége.
55
tíz
ARGARET RÖVIDDEL GWEN TÁVOZÁSA UTÁN ÉRKEZETT. Tori Mlejött, és amikor meghallotta, hogy Margaret órára visz engem, úgy döntött, csatlakozik hozzánk. Tori ugyan jól leplezi, de én tudtam, hogy hozzánk hasonlóan gondterhelt és nyugtalan. Nem hiányzott neki, hogy még egy délelőttöt egyedül töltsön a szobájában. Derek és Simon biztosan nem hívja majd, hogy együtt lógjanak!
Margaret tétovázott, mire kijelentettem, hogy nyugodtabb lennék, ha Tori is velünk lenne. Tökéletes mellébeszélés, de nem tehetek róla.
Nem Derek az egyetlen, aki az őt uraló ösztönök nyomására cselekszik.
Ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy segítsek, amit a végén rendszerint megbánok. Csak remélhettem, hogy ezúttal nem így lesz.
Mielőtt elindultunk volna, Andrew egy csomó jó tanáccsal látta el Margaretet, hogyan utazgasson egy félmillió dollárt érő szökevénnyel.
Világos volt, hogy egyáltalán nem akarja, hogy elmenjünk, de Margaret ragaszkodott hozzá. Messze vagyunk Buffalótól, jelentette ki, ráadásul fekete hajjal nem is hasonlítok a plakátokon lévő lányra. Mindemellett, miféle elrabolt áldozat furikázik egy nagymamája korabeli nővel?
Így tehát útra keltünk. Margaret autója valamilyen európai luxusmodell volt, amilyet apám is mindig bérelt, erről persze egyből ő
jutott eszembe. Apámmal soha nem álltunk igazán közel egymáshoz.
Anyám lánya voltam, és miután ő meghalt, nos, sokkal közelebb azután sem kerültünk egymáshoz apával. Vannak jó szülők, és vannak, akikben egyszerűen nincs meg a szülői ösztön, és apám éppenséggel ez utóbbi csoportba tartozik, hiába is próbált meg minden tőle telhetőt.
56
A sok utazása sem segített a kapcsolatunkon. Azért törődött is velem, jobban, mint azt valójában értékeltem. Az összeomlásom után hazarepült Berlinből, hogy az ágyamnál virrasszon, egészen addig, amíg a Lyle Házba nem kerültem. Csak akkor ment vissza, amikor már nem maradhatott tovább, és úgy hitte, biztonságban tudhat Lauren nénikém felügyelete alatt.
– Szóval, ez a nekromanta cucc – kezdte Tori a hátsó ülésről. – Chloé nem sokat tud róla.
Intett nekem, hogy kérdezzek bátran. Régebben sokszor elképzeltem, mi történik majd, ha egy másik nekromantába botlok, mennyi mindent fogok majd kérdezni tőle, de most, amikor itt volt előttem, egyetlen kérdés sem jutott az eszembe! Az apám iránti aggódás meg nem sokat segít ezen!
Az általam látott, kísértetiesen ismétlődő jelenetekről kezdtem kérdezgetni Margaretet. Maradványoknak nevezte azokat, de nem mondott semmi olyat, amire már magamtól rá ne jöttem volna.
Különféle, traumával járó eseményekből visszamaradt energia, mely újra meg újra lejátszódik, akár a megakadt filmtekercs. Ártalmatlan képek csak, nem szellemek. Ami pedig azt illeti, miként gátoljuk meg a megjelenésüket…
– Néhány évig még nem kell aggódnod emiatt! Egyelőre koncentráljunk a szellemekre! A maradványokkal akkor foglalkozunk, ha elég idős leszel ahhoz, hogy lásd őket!
– De hát én látom őket!
Megrázta a fejét. – Gyanítom, nem látsz mást, csak azt, ahogy egy szellem visszatér a halála állapotába, abba, ahogy abban a pillanatban festett. Sajnos, a szellemek képesek erre, és némelyikük szeret ezzel játszani, csak azért, hogy megfélemlítse a nekromantákat!
– Nem hinném, hogy az lett volna! – Elmeséltem neki az általam látott maradványokat: a fűrészgépbe ugró férfit a gyárban, meg a kamionos megállóban meggyilkolt lányt.
– Édes istenem! – hüledezett Tori. – Ez… – Mire rápillantottam, már teljesen elsápadt. – Te mindezt láttad?
– Chloé, hallottam róla, hogy szereted a filmeket – vágott közbe Margaret. – Feltételezem, hogy nagyon jó a képzelőerőd!
57
– Oké, akkor elmondaná végre, miként rekesszem ki, ha ilyesmiket látok?
A kelleténél több éllel mondhattam, mert Margaret szigorúan nézett rám. A legszebb, ártatlanul tágra nyílt, kék szemű nézésemmel állítottam le, így szólván: – Az segít, ha tudom, hogy mire számíthatok.
Hogy úgy érezzem, képes vagyok megbirkózni vele.
Egy bólintással nyugtázta ezt. – Ez a megfelelő hozzáállás, Chloé!
Akkor rendben! Megosztok veled egy szakmai titkot. Ha maradványt látsz, van egy holtbiztos módja, hogy bánj vele! Húzz el onnan!
– Nincs mód arra, hogy ki rekesszem őket?
– Nincs, de nem is kell! Egyszerűen csak menj el onnan! Mivel nem szellemek, nem képesek követni téged!
Erre magamtól is rájöhettem volna! Csak egyvalami hibázott a dologban. – Honnan lehet tudni, hogy maradványról van szó? Ha igazinak látszik, honnan tudni, hogy mégsem az? Mármint… még a haláltusa előtt?
– Az egyik árulkodó jel, hogy a maradványok nem adnak hangot.
Ezt tudtam.
– A másik, hogy nem lehet velük kommunikálni.
Ezt is tudtam.
Ezek szerint, ha meglátok egy férfit, amint egy ipari fűrészgépbe készül ugrani, meg kellene állnom és a zajokra figyelnem? Ráordítani, hogy válaszol-e? Ha csak maradványkép, addigra már rég leugrik, és épp azt látnám, amit szerettem volna elkerülni! De ha valóságos személy, akkor emiatt hagyom meghalni, pusztán azért, mert el akarom kerülni valami szörnyűséges jelenet látványát?
Ha képes lennék megállapítani, hogy csak egy szellem, akár maradvány, akár nem, tudhatnám, hogy az illető már nincs veszélyben, és akkor nyugodtan elhagyhatom a terepet. Ezért aztán, míg Margaret áthajtott egy kisvároson, rákérdeztem, hogyan kell csinálni.
– Kitűnő kérdés! – felelte Margaret. – Ezzel kezdetét is veszi az igazi tanulás! Háromféleképp lehet a szellemet megkülönböztetni az élőktől.
Először is, a ruházata alapján. Például, ha kalapot és nadrágtartót visel, akkor szellem lehet, nagy valószínűséggel az 1950-es évekből.
– Én láttam már férfiakat, akik kalapot és nadrágtartót hordanak! – vágott közbe Tori. – Fiatal srácokat is! Divatban a retro!
58
– Polgárháborús egyenruhát akkor! Ha az van valakin, biztos szellem!
Viccel?
– Másodszor, mint azt már bizonyára észrevettétek, a szellemek képesek szilárd tárgyakon áthatolni. Szóval, amennyiben átsétál az ajtón vagy a széken, biztos lehetsz benne, hogy szellem!
Erre még az is könnyűszerrel rájön, aki nem nekromanta!
Margaret a városból kifelé vezető útra fordult. – És a harmadik…
Chloé, van rá valami ötleted?
– Ha nem csapnak zajt járás közben?
– Tökéletes! Igen! Ez a három módja a szellemek és az élők megkülönböztetésének.
Hogy ez mekkora! Ez alapján, ha meglátok egy álldogáló fickót, aki pont nem valami régi egyenruhát visel, csak meg kell kérnem, hogy ugyan, legyen szíves, sétáljon már át a bútorokon! Ha úgy bámul rám, mint egy őrültre, biztos lehetek benne, hogy nem szellem!
Bíztam benne, hogy a nap gyakorlati része jobban fog menni. Persze, amint megláttam, hova visz bennünket, ez a reménysugár is gyorsan halványulni kezdett.
– Egy t-temető?! – kiáltottam fel, ahogy beállt a parkolóba. – N-nekem nem lehet… egyáltalán nem szabadna itt lennem!
– Ugyan már, Chloé! Nagyon remélem, hogy nem tartasz a temetőktől!
– Hm, nem – válaszolt helyettem Tori. – Az ott eltemetett testek aggasztják csak!
Margaret rólam Torira emelte a tekintetét.
– A holttestek, nem érti? – magyarázta Tori. – A lehetséges zombik?
– Ne butáskodj! A holtakat nem lehet akaratlanul feltámasztani!
– Chloénak viszont ez könnyűszerrel sikerül!
Margaret kínosan elmosolyodott. – Hallottam, hogy Chloé egészen rendkívüli képességgel bír, de abban biztos vagyok, hogy a holtak feltámasztása miatt egyelőre nem kell aggódnia!!
– Már csinált ilyet! Én is ott voltam!
– E-ez igaz – hebegtem. – Felkeltettem dr. Lyle eltemetett kísérleti alanyait a Lyle Ház alagsorában. Aztán halott denevérek következtek a 59
raktárban, majd egy hajléktalan férfi azon a helyen, ahol aludni akartunk!
– Denevérek? – kérdezett vissza Tori fintorogva.
– Te aludtál. Nem akartalak felébreszteni!
– És ezt nagyon köszönöm! – felelte, Margarethez fordulva. – A hajléktalan fickó eseténél viszont jelen voltam! Láttam, ahogy rámászik Chloéra…
– Nem kétlem, hogy láttad, de attól tartok, lányok, hogy kegyetlen tréfa áldozatai vagytok! Az Edison Csoport némely tagja rendkívüli érdekeltséggel bír ebben a kísérletben, és szeretné, ha úgy tűnne, hogy a kísérleti alanyok képességei a módosítás után hihetetlen mértékben felerősödnek! Az egyik nekromanta kolléga bizonyára el akarta hitetni a csoporttal, hogy Chloé képes felkelteni a holtakat az álmukból! Ez persze képtelenség! Nemcsak hogy évek gyakorlatára lenne szükség ehhez, de olyan szertartásokra és eszközökre is, amelyekkel te nem rendelkezel!
– De hát azt a hajléktalan fickót azután keltettem életre, hogy megszöktünk!
– Azt akarták, hogy ezt hidd! Az nyilvánvaló, hogy a nyomodban voltak, hisz így fogtak el Andrew-nál! Nem számít! Még ha fel is tudnád ébreszteni a holtakat – rándult meg az ajka, láthatóan a kedvemet keresve, – itt leszek, és ügyelek, hogy megtegyük a kellő
óvintézkedéseket! A félelem legyőzésének legjobb módja, ha megtanuljuk, hogy tartsuk kordában a képességünket!
Mielőtt még tiltakozhattam volna, Tori megkérdezte, hogy beszélhetünk-e egy percre. Kiszálltunk a kocsiból, aztán egy juharfa árnyékában lévő helyre vezetett. A gyomrom minden egyes alkalommal összerándult, ha megpillantottam egy sírkövet, és azt képzeltem, hogy akaratlanul is az alattuk eltemetett testekbe hajigálom vissza a szellemeket.
Csak a temető falkerítésére kellett pillantanom, és már szinte láttam Derek mogorva ábrázatát, hallottam, amint nyersen odaszól: – Meg ne próbáld, Chloé, hogy ott gyakorolsz!
– Csak irigykedik rád, tudod, ugye? – mondta erre Tori.
– Mi van?
60
– Te fel tudod ébreszteni a holtakat. Ha ezt elfogadja, el kell ismernie, hogy jobb nekromanta vagy nála!
– Nem hinném, hogy a halottak feltámasztásának képessége miatt bárki i s jobb lenne!
– Az ő világukban igen, hisz azt jelentené, hogy nagyobb a hatalmad! Mindenki több hatalmat akar! – Körülnézett a temetőben, majd tekintete a távolba meredt. – Nem számít, hogy jó vagy rossz hatalom, csak hatalom legyen! Elég sokáig éltem együtt anyámmal ahhoz, hogy tudjam! Margaret talán nem akarja feltámasztani a holtakat, de szeretné, ha képes lenne rá, és nem akarja, hogy valami ifjú titán lekörözze! Ezért bebeszéli magának, hogy te sem tudod!
– Értelek, de inkább nem bizonyítanám be az ellenkezőjét!
Tori lebiggyesztette az ajkát. – Tulajdonképpen…
– No-no! Nem fogok egy szerencsétlen szellemet sem visszakergetni a rothadó…!
– Na! Csak ideiglenesen!
Jelentőségteljesen ránéztem.
Felsóhajtott. – Rendben! De bármi kételye van is ennek a tyúknak, az a dolga, hogy tanítson, mert neked gyakorlásra van szükséged!
Mindannyiunknak! Minden rendben lesz, ha nem erőlteted meg magad, nem igaz?
Jogos. És bár minden akaratom ellenére eszembe jutott Derek gyanúja azzal kapcsolatban, hogy Tori elárul bennünket, nem láttam, miféle gonosz előnyhöz juthat azzal, ha a halottak feltámasztására bátorít.
– Nézd, csinálj, amit akarsz! – mondta végül. – Én melletted állok!
Bármilyen közhelyesen is hangzik, egy cipőben járunk! Te is, én is, meg a fiúk is. Nem feltétlenül ilyen csapatról álmodtam, már megbocsáss, de…
– Itt ragadtál velünk.
– A tanácsomra vagy kíváncsi? Hallgasd végig az óráját, de légy résen!
Elképzeltem, mit mondana Derek. Nem tetszene neki a helyzet, de szerintem végül is egyetértene.
Visszamentem Margarethez, és bejelentettem, hogy készen állok.
61
