Julianus császár életérõl meglehetõsen sok dokumentum maradt ránk. Fennmaradt levelezésének és értekezéseinek három kötete, azonkívül többen, akik személyesen ismerték, például Libanius és Nazianzi Szent Gergely, színes, eleven képet rajzoltak érdekes alakjáról. Az én mûvem regény, nem történelmi tanulmány, de azért igyekeztem a tényekhez tartani magam, csak néha-néha csoportosítottam az eseményeket a valóságtól eltérõen. Például nem valószínû, hogy Priscus Galliában találkozott volna Julianusszal. De a meseszövés szempontjából jobbnak láttam, ha ott megjelenik a színen.

Julianus mindenkor afféle titkos, mondhatnám földalatti hõsként szerepelt Európa világában. Az a törekvése, hogy feltartóztassa a kereszténységet, és felélessze a hellenizmust, ma is romantikus varázzsal övezi alakját. És meglepõ kapcsolatban bukkan fel, különösen a reneszánsz korában, majd a tizenkilencedik században. Két egymástól annyira különbözõ szerzõ választotta drámája hõséül, mint Lorenzo de' Medici és Henrik Ibsen. De Julianus életének a maga nemében páratlan történetétõl eltekintve, maga a negyedik évszázad is szüntelen foglalkoztatja az emberek fantáziáját. Nagy Constantinnak, Julianus nagybátyjának trónralépésétõl Julianus haláláig ötven esztendõ telt el. E fél évszázad alatt bontakozott ki és erõsödött meg a kereszténység. S akár tetszik, akár nem, sok tekintetben ma is azok vagyunk, amivé az õ létük következtében váltunk.

A városokat könyvemben szívesen említem az antik helyett mai nevükön (például Mediolanum helyett Milánót írok), kivételt csak akkor teszek, amikor az antik elnevezés lényegesen ismertebb a mainál (például Ephesus, nem pedig Szelesük). A dátumokat úgy írom, amint ma szokás: i. e., illetve i. sz. Mivel Julianus udvarában katonai rend uralkodott, az idõpontokat úgy jelölöm, amint ma nálunk a katonaságnál szokás, vagyis mondjuk: 363. október 3-án. Ami a pénznemeket illeti, ez már nehezebb dolog. Nincs ember, aki pontosan megállapíthatná, mekkora volt a pénz vásárlóértéke a negyedik évszázadban. Annyi azonban valószínûnek látszik, hogy egy arany solidus körülbelül öt dollár értékének felelt meg. Julianus, Priscus és Libanius, történetünk három narrátora görögül írt. Latin nyelvtudásuk meglehetõsen gyatra volt, s ezt maguk is sokat emlegetik, de azért néha-néha mégis latin kifejezésekhez folyamodnak, éppúgy, mint mi is tesszük. Azok számára, akik hiába keresik mûvemben Julianus sokat emlegetett utolsó szavait: “Gyõztél, Galileai”, meg kell jegyeznem, hogy e szavak soha nem hangzottak el. Theodoretus nyilván nem tudott ellenállni a maga szónoki készségének, mikor ezt a mondást egy évszázaddal Julianus halála után megfogalmazta.

Végezetül köszönetet mondok a római Amerikai Akadémiának, továbbá az athéni Klasszikus Tudományok Amerikai Intézetének, amiért rendelkezésemre bocsátották könyvtárukat.

G. V.