2.

A Hawaii-szigetek lényegében vulkánok, melyek közül a legtöbb már régen kialudt, de néhány még ma is mûködik. Amikor a geológusok tanulmányozni kezdték a földkéreg mozgásainak és töréseinek bonyolult keletkezéstörténetét, könnyen nyomon követhették, a szigetek létrejöttét. De azt már nehezebben lehetett kideríteni, miért éppen ott alakult ki e különös szigetvilág.

A Csendes-óceánt a föld belsejében hatalmas tûzgyûrû öleli át, melynek kerülete mentén találhatók azok a pontok, ahol a föld mélyén fortyogó forró láva a kérgen át a felszínre tör. Ez magyarázza a vulkánok láncolatának, a melegforrások és a gejzírek régióinak kialakulását, az erõs rengésaktivitású területek létrejöttét. Roppant hatalmas ez a gyûrû. Hosszában átvonul Amerika partvidékén, ahol a Paricutin és a Mount St. Helens vulkánok találhatók, aztán észak felé húzódik Alaszka magas csúcsain és a Bering-szoroson át a Kamcsatkán levõ szibériai vulkanikus kúpokig, majd délnek fordul a Fujiyamán és a japán szigetvilág hegyein keresztül Délkelet-Ázsia felé. A Krakatoa, Új-Zéland gejzírmezõi is e tûzgyûrû részét alkotják. A gyûrû tektonikus lemezek csoportját veszi körül, melyek úgy lebegnek a Föld nyúlós belseje felett, mint pudingon a tejszínpamacsok. Közülük a csendes-óceáni lemez a legnagyobb.

Ez a lemez állandó mozgásban van. Az egész tengerfenék, amely magával viszi a hozzá kapcsolódó hegyeket és szigeteket, lassan északnyugat felé mozog, évente néhány centiméteres sebességgel. Ahonnan elmozdul, vagy ahol a többi lemeznek nekiütközik, ott keletkeznek a vulkánok, s ott gyakoriak a földrengések.

Ám Hawaii nem a lemezek találkozóhelye: jelenleg éppen a legnagyobb lemez középpontja felett helyezkedik el.

A rejtély megoldását – miért éppen ott alakultak ki a vulkánok, ahol ma is vannak – a forró pontok értelmezése adja. Ezek olyan helyek mélyen a föld felszíne alatt, ahol – ismeretlen okokból – a magma hõmérséklete sok millió éven át lényegesen magasabb, mint a körülötte levõ anyagé. Mivel a felhevült folyadékok felfelé törekszenek, a magma lassú folyású kõzetolvadék-források formájában lomhán szivárog a felszínre. A hawaii forró pontok – úgy tûnik, szorosan egymás mellett kettõ – hosszú ideje ugyanabban a helyzetben vannak, bár a csendes-óceáni lemez régóta mozog felettük.

Ahol egy forró pont felfelé törekvõ csatornája átszúrja a tengerfenék kérgét, a mélyben egy vulkánembrió képzõdik. Aztán növekedni kezd. Néhány ezer év alatt eléri az óceán felszínét, és tovább fejlõdik: így keletkezik a vulkanikus sziget, így születtek a Hawaii-szigetek is.

Amikor a lemez túlhaladt a forró pont csatornája felett, a lassú, tüzes források útja elzáródott a vulkánoktól, így azok kialudtak. Aztán a tenger, a szél és az esõ elpusztította õket, és a legöregebbekbõl már csak elsüllyedt tengeri hegyek vagy sekély zátonyok maradtak.

Ám ez a folyamat nem fejezõdik be. Amíg a hawaii Nagy Szigeten a Kilauea és a Mauna Loa újra meg újra kitör, addig növekszenek, ám ezenközben öregszenek is. A mozgó kéreg szinte már teljesen elmozdította õket forrásuk fölül. A két vulkántól délre, illetve keletre új kürtõ nyílt a tengerfenéken. Idõvel ez is fejlõdni kezdett, ahogy a krátereibõl kiömlõ, egymásra települõ lávarétegek egyre magasabbra emelkedtek. Amikor e vulkanikus képzõdmény növekedése a tengerfenéken megindult, két és fél mérföldnyire volt az óceán felszíne alatt. Ma már több mint kilencezer láb magas, és a csúcsa fél mérföldnyire van a hullámok alatt.

És még mindig növekszik.

Egyszer majd, évezredek múlva eléri a felszínt, s a hawaii szigetlánchoz új bébi csatlakozik. A még meg sem született szigetnek neve is van már: Loihi.