XIII.
A nemzetiségi kérdés csak ugy oldathatik meg, ha
minden egyesnek egyéni szabadságát biztositjuk.
Nemzetiségi mozgalmaink, mint fejtegetéseim folytán többször megjegyzém, sok tekintetben hasonlitanak azokhoz, melyek a reformatio időszakában a vallás körében történtek. Akár e mozgalmok általánosságát tekintsük akár hatásukat az emberek kedélyére melynek következésében e mozgalmak minden más irányokat háttérbe szoritanak s a kor minden törekvéseire módositó hatást gyakorolnak, a legnagyobb analogiát találjuk. S ugyanezt mondhatjuk, ha a két mozgalom lefolyását egymással összehasonlitjuk. - Valamint a nemzetiségi mozgalom századunkban mint szabadság utáni törekvés lépett föl mely csak azon akadályok elháritásában kereste feladását, melyek egyes nemzetiségek kifejlődésének utjában álltak: ugyan ezt látjuk a XVI-ik században támadt vallásos mozgalmaknál is, melyek kezdetben szinte csak a lelkiisméreti szabadságért támadtak s nem követeltek mást, mint hogy minden ember Istenét saját meggyőződése szerint imádhassa, s valamint nemzetiségi mozgalmaink a küzdelem között, melyet előidéztek, czéljokot észrevetlenűl megváltoztatták, mig végre azok, kik a szabadság zászlója alatt gyültek össze, hasonló uralom után törekszenek, minő ellen sikra szálltak; - - ugyanazt találjuk a vallásos mozgalmak lefolyása alatt is: a türelem nevében hasonló türelmetlenséget, a szabadság szine alatt ugyanazon uralkodási vágyat, a panaszok között mások terjeszkedése ellen hasonló terjeszkedési vágyakat; sőt ezen analogia kiterjed még a mozgalmak részleteire is.
Ha az egyes nemzetiség, hogy szabadságát biztositsa, külön területet kiván, melyen az uralkodás őt illesse; ha azt követeli, hogy külön jogköre a törvényben határoztassék meg, s hogy a jog, melyet az egyes saját nyelvének használatára igényelhet, őt nem mint egyént hanem csak mint egy bizonyos nemzetiség tagját illesse meg; ha az kivántatik, hogy az országos hivatalok a nemzetiségek szerint osztassanak fel s bizonyos körben csak egy bizonyos nemzetiségnek tagjai legyenek hivatalképesek; ha egy szóval oly mozgalomnál, mely a szabadság s egyenlőség nevében kezdetett meg most mindenki csak kiváltságokat követel s azon fárad, hogy azok mennél nagyobbak legyenek - - mindez nem uj s ki a historiát ismeri, tudja, hogy vallásunk különböző felekezetei egykor ugyanezen követelésekkel léptek föl egymás ellen s ugyanezen ürügyek alatt. Hogy az egyes felekezetet mások elnyomása ellen biztositsák s mindeniknek jogköre szabatosan meghatároztatván a surlódások alkalma eltávolittassék: ez volt ez ok melylyel, mint most az egyes nemzetiségek, ugy akkor az egyes vallásfelekezetek, követeléseiket támogaták. Katholicus országokban a protestansok számára külön területek jelöltettek ki; egyes várak szereltettek fel, melyek a vallásnak fegyverhelyekül szolgáljanak; a templomok száma törvény által határoztatott meg; kimondatott, mily hivatalra hány jelöltessék ki minden felekezetből s a városi tanácsnak mily része álljon az egyik s a másik vallás hiveiből; - - s mi volt mindezen szabályoknak s rendelkezéseknek eredménye mindenütt, hol a vallásos kérdés megoldása ez úton kiséreltetett meg? Nem-e a különböző vallásfelekezeteknek szüntelen surlódásai, elnyomása annak, mely valamely körben kisebbségben látta magát, határtalan türelmetlensége mindeniknek, mely arra alkalmat talált s mint mind ennek következése, egy századokon át folytatott véres küzdelem, mely a legerősebb államokat megingatá, Europa egyik legnagyobb nemzeténél egy máig orvosolatlan szakadást okozott s a civilisatio haladását mindenütt akadályoztatta. A küzdelem egyes államokban véresebb vala; másokban az egyik felekezet teljes elnyomásához vezetett; de mindenütt, hol ez nem sikerült, s a vallásfelekezetek kibékitése abban kerestetett, hogy mindeniknek jogköre s kiváltságai törvény által határoztattak meg a következés ugyanaz vala: hogy minden ily országoknak polgárai felekezetek szerint elkülönözve ellenségesen álltak egymás mellett s a vallásos béke s egyetértés annál kevésbé éretett el, mennél több s részletesebb törvény létezett, mely annak biztositására alkottatott. -
Az ujabb kor e részben is uj irányokat jelölt ki. Az egyes felekezetek külön jogköre és kiváltságai helyett a vallásos szabadság elve állittatott fel, mely szerint a felekezeti különbség az egyesek polgári jogaira semmi befolyást nem gyakorolhat. Elismertetett, hogy a kérdésnek eldöntésében, mily felekezethez tartozzék minden egyes, csak az egyeseknek lelkiismérete határozhat s hogy minden vallásnak fenntartása és terjesztése az egyesek buzgóságára bízandó, a törvények egyedűli feladása az maradván, hogy mindenkit szabadsága élvezetében megoltalmazzon; - - - s im azon mértékben, melyben ezen elv következetesen alkalmaztatott: a vallásos kérdés meg vala oldva. A szabadság nem szüntette meg a különböző felekezetek buzgó versenygését, melynek az észak-amerikai államokban oly érdekes jelenségeit látjuk, nem csökkentette a proseletismust, melynek Angliában több példáját találjuk most, mint valaha; de a béke mindez által nem zavartatik meg s határozottan állithatjuk: hogy a különböző felekezetek között soha több egyetértés nem létezett s hogy minden egyes felekezetnek jogköre még oly országokban is, hol az, - mint például Francziaországban a protestansok a népességnek csak kis minoritását képezi, soha ily tökéletesen biztositva nem volt.
Az analogia mely korunk nemzetiségi s az előbbi idők vallási mozgalmai között létezik, a dolgok természetében fekszik.
A két - tárgyára nézve látszólag oly különböző - mozgalom egy czél után törekszik, mely az egyiknél a vallási, a másiknál a nemzetiségi fejlődés szabadsága, de mindkét esetben a szabadság. A két mozgalom azon hatalomból meriti erejét, melyet eszmék az emberek kedélyére gyakorolnak. S az állás, melyet az egyesek elfoglalnak, mind a vallási mind a nemzetiségi mozgalomnál nem azon területtől, melyen laknak, vagy az osztálytól, melyhez tartoznak, hanem egyedűl személyes meggyőződésöktől függ. De vajjon ezen analogia, mely a két mozgalom között akár annak alap-okait, akár lefolyását tekintjük, tagadhatatlanúl létezik: nem igazolja-e azon nézetünket, hogy korunk nemzetiségi kérdései is csak azon uton oldathatnak meg, mely a vallásos mozgalmaknál oly sikeresnek mutatkozott; - nem igazolnák-e ezt még akkor is, ha ezen nézetünk mellett nem hozhatnók fel azon általános tapasztalást: hogy a nemzetiségi kérdésnek veszélyessége mindenütt azon mértéktől függ, melyben a nemzetiségi viszonyok szabályozására az egyes országokban az egyéni szabadság elve alkalmaztatik s hogy mig például Amerikában, Sveitzban, Belgiumban a különböző nemzetiségek egyetértésben laknak egymás mellett: a nemzetiségi surlódások ott váltak legélesebbekké, hol, mint például Erdélyben, minden egyes nemzetiségnek jogköre a törvény által állapittatott meg s mindeniknek privilegiális állása leginkább biztosittatott?
Mindazon tapasztalások után, melyek előttünk fekszenek, biztossággal állithatjuk, hogy azon surlódásoknak megszüntetésére, melyekre a nemzetiségi különbség korunkban alkalmat nyujt, s melyek egyes államokat komoly veszélylyel fenyegetnek, eddig a szabadság mutatkozott a leghatalmasabb eszköznek s ez a dolgok természetében fekszik. Oly mozgalom, mely egyes nemzetiségek képzelt vagy valóságos elnyomása által idéztetett elő: semmi által nem csillapittathatik le jobban, mint midőn annak okai eltávolittatnak. - De a politikában - legalább a mennyiben practicus kérdések megoldása forog szóban, - nincsen általános szabály, melynek ne lennének kivételei s bármennyire meg legyünk győződve valamely rendszer általános czélszerűségéről, mely mellett számos tapasztalások szólnak: mielőtt annak alkalmazását egy bizonyos országban megkíséreljük, szükséges, hogy annak helyzetét s körülményeit különösen tekintetbe vegyük.
Magyarország épen nemzetiségi viszonyaira nézve egészen sajátságos helyzetet foglal el. Az összeköttetés, melyben a birodalommal állunk; a nemzetiségi rokonság, sőt ugyanazonosság, mely az ország lakóinak egy része s a szomszéd tartományok s országok népei között létezik; egész történeti kifejlődésünk, s főkép az utolsó idők eseményei, melyek e hon polgárainak lelkületében mély nyomokat hagytak: mindannyi ok, mely azon tagadhatlan ténynek magyarázatául szolgál, hogy a nemzetiségi ellentétek nálunk élesebbek, s hogy oly intézkedések, melyek a nemzetiségi kérdés megoldására más országokban czélszerűeknek mutatkoztak: nálunk nem igérnek hasonló eredményeket.
Egy részről az egyes nemzetiségek, melyek magukat szabad kifejlődésökben századokig akadályozva érezék, jövőjök biztositására nálunk erősebb garantiákat kivánnak, más részről több garantiákat kiván az ország is, melynek jövőjét minden oldalról veszélyek fenyegetik, s ezért a szabadság, mely máshol a nemzetiségi kérdés megoldására elégségesnek mutatkozott: nálunk az egyes nemzetiségek igényeit nem elégitheti ki, s mégis több mint mit az állam érdekeinek feláldozása nélkül nekik nyujthatunk.
Ez azon ellenvetés, melyet a különböző nemzetiségek buzgóbb pártolói s azok, kik az ország egységeért aggódnak, a nemzetiségi kérdésnek ezen megoldása ellen felhoznak.
Nézzük mennyiben helyes ezen felfogás?
Tisztán practicus kérdés fekszik előttünk; vizsgáljuk ezt tisztán a practicus szempontból, azaz mellőzve minden általános elmélkedéseket s csak hazánk jelen viszonyait tartva szemünk előtt: állitsuk fel a két kérdést magunknak.
1-ször: áll-e az, hogy azon követelések, melyekkel hazánk különböző nemzetiségei föllépnek, az által nem elégittethetnek ki, ha mindegyiköknek teljes szabadságát biztositjuk?
2-szor: igaz-e, hogy a nemzetiségeknek engedett szabadság hazánk egységét megrontja s fennállását veszélyezteti?